supermario4ever blog


Angol ünnepek

2026. január 02. - supermario4ever

Az idei karácsonyt nővéreméknél, Angliában töltöttem. Be kell valljam őszintén, hogy nem igazán volt most kedvem hozzá. Ennek egyik oka az, hogy amióta a britek kiléptek az Unióból, azóta körülményesebb lett az utazás. Útlevél kell, sőt idéntől tartózkodási engedélyt kell igényelni. Ez azért is volt nehézkes, mert több magyar weboldalon is ki lehet váltani. Bár hivatalosnak tűntek, egyáltalán nem voltam meggyőződve a hitelességükről, úgyhogy végül megkértem a nővéremet, hogy csinálja meg helyettem. Ez £16 volt, két évig érvényes, de amit igazán gyűlöltem az fényképezés. Ugyanis csak a sokadik képet fogadta el. Az a lényeg, hogy nem szabad árnyéknak lenni az arcon és ezt volt elég nehéz megoldani, mert már napnyugta után csináltuk. De végül meglett.

Aztán a repülés sem volt sima ügy. Még előző nap utaztunk fel Vecsésre, ott volt bérelve egy vendégház szobája egy éjszakára. Nem volt rossz, nem volt sok minden, de arra a pár órára elég volt. Bár még az éjszaka sem volt teljes, ugyanis a gép 7.20-kor indult, és három órával az indulás előtt kell a repülőtéren lenni, útlevélellenőrzés okán. Tehát 3 óra után nem sokkal a már talpon kellett lenni és készülődni. Az ellenőrzés flottul ment, a repülés volt problémás, mert egyszer úgy rázkódott a gép, mintha kátyús úton mennénk. És higgyétek el, nincs benne sok köszönet! Már 20 éve járok repülővel, de egyszerűen képtelen vagyok megszokni. Ilyenkor mindig erősen fogom az előttem lévő szék karfáját, és bár nem csinálok semmit, belül rettenetesen feszült vagyok. Ilyenkor mindig azt kívánom, hogy álljon meg a gép, kicsit pihenjünk, lazítsunk, aztán mehetünk tovább. Persze tudom, hogy pont az lenne a végzetes, ha a magasban megállna a gép.

De aztán az ittlét alatt igazából minden jobban alakult, mint vártam. Kezdve az alvással: Ahhoz képest, hogy arra számítottam, hogy csak újév után fogok tudni rendesen aludni, nagyon jó volt. Arról van szó, hogy nővéremek már egészen hozzászoktak a hűvösebb klímához, én viszont kifejezetten rosszul alszok hidegben. De úgy tűnik, hogy egy elektromos melegítőpaplan megoldás a problémára. Igazából most inkább az volt a fontos, hogy együtt legyünk, nem nagyon mentünk el semerre, múzeum, látnivalók meg ilyenek. De arra, hogy együtt legyünk, nagyszerű volt. Jó volt az angol ismerősökkel újra találkozni. Volt, aki mondta, hogy semmit nem változtam 2014 óta. Nővérem minden ismerősünknek meglepetést okozott, amikor közölte velük, hogy jövőre 40 éves leszek. Senki nem hitte el. Nővérem férje mondta nekem, hogy "Big boy", más meg, hogy inkább hinné el, hogy 25 éves leszek, semmint 40. Nos igen, azok a fiatalító krémek... Csak viccelek, semmi ilyesmiről nincs szó. Sokkal inkább azt gyanítom, hogy mivel lélekben sokkal fiatalabb, lelkesebb vagyok, tele vagyok álmokkal, tervekkel, ezért úgy vélem, hogy a szervezetem is aktívabban dolgozik, és ez fiatalon tart külsőre is. Azon elmélkedtem már emberekkel, hogy férfiak az én koromban már inkább lassítanak, nyugodtabb életet élnek, híznak, kopaszodnak, rám meg ezek közül egyik sem vonatkozik. Tehát az jellemez kívül is, ami belül.

img_20251219_094900.jpgEzért is van az, hogy bár korábban, amikor Angliában voltam, mindig felmerült bennem, hogy de jó lenne itt maradni, most egyáltalán nem. Több oka is van ennek, például az, hogy a terveim mind Magyarországhoz kötnek, amit örömmel veszek. Egyébként sokat sétáltam egyedül. Azért is, mert Angliában (meg német oldalakon is láttam) van folytatása a Super Mario matricás albumnak. És az a lényeg, hogy ehhez lehetett extra matricákat venni hatos csomagban öt fontért. De ezt csak a Tesco Extrában találtam, ami kb. 45 perc sétára van nővéremék otthonától. Ezért szinte mindennap megtettem ez az utat gyalog, és vettem egyet-egyet. Azért is jártam mindennap, hogy meglegyen a napi mozgásom, másrészt menő mindig új csomagokat bontani. Mert amúgy azt hiszem, csak egy csomagot nem vettem meg én, amúgy valamennyi hozzám került. Ilyen csomagot kell elképzelni.

img_20251220_123336.jpg

Ezekből egész tekintélyes mennyiségű matrica gyűlt össze. Pontosan annyi, mintha Magyarországon lett volna folyamatosan, és hónapokon át vettem volna egy-egy csomag matricát. Sok bekerült az albumba, és elég sok duplikáció lett, összesen 87. Összességében elégedett vagyok, bár ha lenne valaki Magyarországon, aki szintén vett matricát és van feleslege, szívesen cserélnék vele.

És ami a játékokat illeti: Összesen tíz játékkal lettem gazdagabb.

img_20260101_131833.jpg

Elégedett vagyok mindegyikkel. Közülük egyértelműen a Mario Party 6 a szupersztár, arra már régóta vágytam. Az nagyon hiányzott, szerettem régen. Alig vártam, hogy játsszak vele itthon. És megérte. Nagyon rég nem szórakoztam ennyire jól Mario Party-val, mint a hatossal. Régóta tudom, hogy a hatodik rész a legjobb GameCube-ra, és valóban. Ezzel a legjobb játszani, ez hasonlít a leginkább a Nintendo 64-es második rész hangulatára.

Hasonlóképp nagy gaming álmom vált valóra a WarioWare, Inc.: Mega Party Game$-szel, a Rayman Legends Wii U-s változatával, a The Legend of Zelda: Tri Force Heroes-ra is úgy emlékszem, hogy jót játszottam vele harmadmagammal. A Sonic Mega Collection Plus PS2-es változat megvásárlásával meg megvan mind a három kiadású Sonic Mega Collection (PS2, GC, PC), amit meg akartam venni. A Zombi U leginkább azért érdekelt, mert nyitócím volt Wii U-ra, de hátha azon túl is tetszeni fog. A Hyrule Warriors szintén érdekes játék, azzal is érdemes játszani. A Puzzle & Dragons Z + Puzzle & Dragons: Super Mario Bros. Editiont is rég kinéztem 3DS-re, de soha nem volt konkrétan a fejemben, hogy azonnal megvenném. Azt csak megláttam a Trade and Playben és hat font volt, na mondom, akkor jöjjön. Tetszett az ötlet, hogy logikai játékként lehet végigvinni egy Mario játékot. Nagyon jól is indult, nagyon tetszett az ötlet. De hamar annyira nehéz lett, hogy egyszerűen nem látom a módját, hogy juthatnék tovább. Egyedi logikai játék, ilyennel korábban nem találkoztam. És egy idő után már nem látom át a táblát. És nem is csak az. Hasonlít egyébként a Puzzle League (Panel de Pon) jellegű játékokra, plusz a Pokémon Shuffle is ehhez hasonló volt, de ott úgy volt, hogy két Pokémon cserélt helyet, a Puzzle & Dragons játékban meg valamennyi alakzat elmozdul, ahogy megfogok egyet és helyezem. Ilyet még nem láttam (gondolom, ettől egyedi a játék), és sajnos az a helyzet hamar elakadtam benne és nem látom, hogyan tovább. Azt elismerem, hogy a stratégiai gondolkodás nem az erősségem, elég könnyen elvernek sakkban is, de élek a gyanúperrel, hogy a játékban is olyan alakzatok esnek le, hogy ne is jöjjön ki sok kombináció. Majd legfeljebb hosszú órákon át addig csinálom, amíg erőből nem győzök (van szintlépés is), és aztán a következő pályákon gázolok át könnyedén.

A PS3 játékok inkább extrák. A SEGA Mega Drive Ultimate Collectiont jó alapnak gondoltam a Mega Drive játékokban való elmerülésre. F1 játékokat meg szívesen veszek, hiszen szeretem a Forma 1-et és a versenyzést is. Megvan Nintendo 3DS-re a 2011-es, PS2-re a 2004-es, valamint Nintendo 64-re az 1997-es évet feldolgozó játék. Ki fogom próbálni majd ezt is. Plusz a PlayStation 2 memóriakártya. Most már van kettő, így mindkét foglalatban van egy-egy memóriakártya.

img_20251217_122841.jpgJa, és el ne felejtsem, hogy nővéremék macskáját is alaposan megszeretgettem. Megvan még a fekete kandúr macskájuk, akivel már két és fél éve is jókat játszottunk. Akkor még kölyökmacska volt, azóta meg kell hagyni, szépen megnőtt. Nem annyira kövér, de testes macska lett. De ez természetesen nem akadályoz meg abban, hogy alaposan megszeretgessem őt. Már amikor hagyja. Nem egyszer volt arra példa, hogy megvakargattam az arcát, de egy idő után a kezem után harapott! Néha nagyon harcias tud lenni, amikor igazán egyedül akar lenni. Nővéremék Onyxnak hívják, én Kageyamának. Nemcsak a fekete szőrzete miatt, hanem a harcias mivolta okán is kiérdemelte a Haikyuu!!-s hősünk nevét. De amíg én ott voltam, addig mindig én etettem, úgyhogy szeretett... Amikor éhes volt.

Egyébként azt beszéltünk, hogy legközelebb nem karácsonykor kéne menni, hanem amikor jó idő van. Eddig azért jártunk az ünnepekkor, mert akkor nem dolgoztak, ezért többet lehettünk együtt. De ez az idei évre nem állt. Most nagyon sokat dolgoztak, ezért sem mentünk el igazán semerre. 

És akkor tartsunk évértékelő beszédet is. Összességében elégedett vagyok a 2025-ös évvel. Sok minden történt, sokat fejlődtem, nagyot léptem előre. És mivel, hogy rég volt ennyire tartalmas évem, ezért kifejezetten hosszúnak éreztem a 2025-ös évet. Ami egyébéként rá is cáfol arra a tényre, hogy minél idősebbek vagyunk, annál gyorsabbnak érezzük az idő múlását. Ennek egyébként valóban van alapja, hiszen ahogy egyre többet élünk, úgy tágul az időperspektívánk. Sokan megijednek, hogy amíg gyerekkorukban mennyire hosszúnak érezték a 10-15 évet, addig 30-40 évesként egy 10-15 évvel korábban történt eseményt sokkal közelebbi eseménynek érezzük. Én arra emlékszem, hogy gyerekkoromban megvolt nekünk Alexandre Dumas: Húsz év múlva című könyve. És amikor ránéztem a gerincére, elgondolkodtam a húsz éven. Akkoriban elképzelhetetlenül hosszú időnek gondoltam, ma meg már konkrét emlékeim vannak húsz évvel ezelőtti eseményekről. Tehát én is ismerem az érzést, de úgy tűnik, erre van gyógyszer is: Olyan tartalommal kitölteni az évet, amit szeretünk csinálni, abban kiteljesedni és akkor kellően hosszú lesz az év. Merthogy a 2025 januárjában történt eseményeket igencsak távolinak érzékelem.

Annak ellenére, hogy elégedett vagyok a 2025-ös évemmel, néha elgondolkodok azon, hogy miért nem korábban történtek meg velem ezek. Hiszen abban is különbözök a többi férfitársamtól, hogy amíg egy átlag férfi a negyvenes éveire éri a karrierje csúcsát, míg az enyém csak most van felívelőben. Sok mindent lehet erre mondani, az egyik legnépszerűbb mondás, hogy csak a saját utadat járd, és ne azt nézd, hogy hol tartanak mások. Ami különben igaz is, hiszen mindenki más neveltetésben részesült, más értékrendet tud magáénak (ha egyáltalán van neki...), meg másképp van összehuzalozva. És tudom, hogy nekem is megvan az utam, amit nekem kell bejárni. Ugyanakkor a minap olvastam Orvos-Tóth Noémi instagram oldalán, az alábbi szöveget:

Naponta tudatosítom, hogy az "én problémám" és a "te problémád" felosztása csupán illúzió, hiszen mindannyian ugyanabban a hajóban evezünk.

Ezt is igaznak gondolom. Egyrészt nem árt empátiát gyakorolni, hiszen az egyénen túl létezik társadalom is, másrészt ezt az idézetet ki lehet terjeszteni, hiszen nem vonhatjuk ki magunkat bizonyos hatásoktól. Most a Facebook posztokra gondolok, hogy látom, hogy más korombeli emberek hol tartanak, és hogy hozzájuk képest én hol tartok. Ezért látogatom ritkán a Facebookot, hogy ne hasonlítsam össze magam öntudatlanul másokkal is. Mert magam is tapasztalom, hogy ez tényleg kellemetlen. Legalábbis, én még nem tartok ott mentálisan, hogy a különböző posztoktól el tudjak vonatkoztatni.

hyakuemu.jpgAz mindenesetre kellemes élmény, hogy az évet a Hyakuemu. animével zártam, ami szerintem fantasztikus történet a rövidtávfutásról és a futók mindennapjairól. Első végignézésre nagyon tetszett, konkrétan úgy vagyok vele, hogy ami a hosszútávfutásnak a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru, az a rövidtávfutásnak a Hyakuemu.. Fantasztikus animét vett meg a Netflix, azt néztem a repülőúton hazafelé. Merthogy 31-én jöttem haza. 15.40-kor indult a gép, és menetrend szerint 19.30-kor érkeztünk volna meg Budapestre, de annyira jól ment a gép, hogy fél órával korábban szállt le. Végig sima volt az út, semmi gond nem volt. A visszautat már élveztem. Tehát mi kell nekem egy jó repülőúthoz? Szép idő és egy jó anime, ami leköti a figyelmemet. Ja, és nem ablak mellett ülni! Ha nem nézek ki, nem látom, hogy mi történik.

Inkább nézzünk előre. Mire számítok 2026-ra? (De messzire kellett nyúlni a 6-os számért... Arra emlékszem, hogy annak idején, amikor 2002 után 2003-at írtam a billentyűzeten, tudatosodott bennem, hogy az is az idő múlását jelzi, hogy az utolsó számjegyért kicsit messzebb kellett nyúlni) Arra, hogy az egyéni vállakozásom révbe ér. Az ideális az lenne, ha független lennék, és meg is teszek érte minden tőlem telhetőt. Ez a fő célom az idei évre. Párkapcsolatot illetően már nincs konkrét várakozásom, mert 2025-ben is volt néhány eset, ami eléggé furcsán végződött, ezért most már ténylegesen úgy vagyok vele, hogy ha összejön valami komoly, örülni fogok neki, de tényleges célom, várakozásom nincs már. Ami a kisebb célokat illeti, az őszi hollandiai utazás elmaradt, de nagyon bízok abban, hogy júniusban kijutok legalább egy hétvégére. És akkor szép idő lesz és gyönyörködni fogok a késői naplementében. Még mindig egy csoda számomra, hogy 21.30 után is látni a napot Hollandiában és 23 órára sötétedik be teljesen.

És végül jöjjön az elmaradhatatlan Last.fm-es zenei elemzés. Továbbra is azt tudom mondani, hogy ez adja a legteljesebb képet a zenei ízlésemről, mivel elég sokat hallgatok offline zenét. Amihez értelemszerűen nincs a Spotifynak hozzáférése, ezért is ad fals képet a zenei ízlésemről. Hogy arról már ne is beszéljünk, hogy az önmagában elmebaj, hogy már decemberben kiadja az eredményt, tehát eleve nem egész éves statisztikát ad, ebből kifolyólag valós sem lehet. Tehát maradjunk csak a Last.fm-nél, ahol ismét rekordot tudhatok magamének.

Hiszen 2025-ben 41.633 alkalommal hallgattam meg valami dalt. Nem volt korábban soha ennyire sok, és továbbra is azon dolgozok, hogy ez a rekord csak egy évig álljon fenn. Lássuk is a szokásos listákat, először is a legtöbbet hallgatott előadókat. Képpel együtt! Hiszen most már a Last.fm is küld évente szépen animált statisztikát, plusz kártyát az idei évről.

lastfm-2025-full-report.pngTop 10 előadók 2025

  1. Murayama Jun (4.445)
  2. Hayashi Yuuki (2.478)
  3. Okui Masami (1.474)
  4. Hayashibara Megumi (1.335)
  5. Pa-Dö-Dő (1.147)
  6. MARIO KART BAND (1.137)
  7. JAM Project (1.128)
  8. Sasaki Isao (1.004)
  9. TAKAROT (704)
  10. Iga Takuro (645)

Murayama Jun neve nem volt korábban, ő írta a Blue Lock animéhez a zenét. Arra nagyon rákaptam idén. Rengeteget hallgattam itthon is meg útközben is, mert annyira jól áthozta az anime hangulatát zenében, hogy mindig megelevenedik előttem az anime egy-egy jelenete, amikor hallgatom a zenét. Maga az anime is jó annyira, hogy jó érzéssel gondoljak rá. Kár a második évad animációjáért, pedig az is olyan 10 pontos anime lett volna, hogy csak úgy füstöl! Okui Masami és Hayashibara Megumi mindig szívesen látott résztvevők a toplistámon. Aki nagyon kiemelkedik, az a Pa-Dö-Dő. Az ő zenéjükre is annyira rákaptam idén, hogy több olyan nap is volt, amikor egymás után hallgattam az albumaikat. Továbbra is szeretem a humorukat és azt az önazonosságot, ahogy előadják magukat. További újdonság Sasaki Isao, akiről már volt szó itt is többször, hiszen idén jelentette meg a 65. évfordulós válogatásalbumát, amit annyit hallgattam, olyan hatással volt rám, hogy kapudrog lett a tokusatsuk felé. TAKAROT a Cheer Danshi!! anime zenéjéért felelős, amit továbbra is szeretek hallgatni. Iga Takuro meg a Karaoke Iko! és a Muchuu sa, Kimi ni. animéknek szolgált nagyszerű zenéket. Tehát 2025-ben is el voltam látva újdonságokkal. Jöhetnek is szép számmal, mindig nagy örömmel veszem.

Most jöjjenek az albumok, amiket idén is két részre fogok osztani. Stúdióalbumok és OST albumok.

Top 10 stúdióalbumok 2025

  1. Kamen Rider Revice SONG BEST (826)
  2. Sasaki Isao Debut 65 Shuunen Kinen Best album (556)
  3. Hayashibara Megumi: DUO (495)
  4. Last Message Kamen Rider Ryuki Complete CD-BOX (354)
  5. JAM Project BEST COLLECTION XV FINAL COUNTDOWN (302)
  6. Okui Masami: Mas"ami Okui"terpiece (263)
  7. Paradox Live 3rd Album "ANTHEM" (249)
  8. Hayashibara Megumi: Plain (239)
  9. Okui Masami: Masami Kobushi ~Kayokyoku-hen~ (231)
  10. Pa-Dö-Dő: Szép az élet, és én is szép vagyok (213)

Na, itt látszik a tokusatsu hatás, hogy Kamen Rider albumok vannak listában! Méghozzá nem is akárhol! A Kamen Rider Revice ugyan messze nem hibátlan sorozat, de annyira jó dalokat írtak hozzá, hogy az valami hihetetlen. Hangulatosak, ráadásul úgy menők, hogy jól meg vannak írva a dalok! Nem utolsósorban, a színészek is tudnak énekelni! Nemcsak énekelni, hanem előadni a dalokat. Fantasztikus album, tervezem megszerezni eredetiben, ahogy a Ryuki complete CD-BOXot is. Sasaki Isao albuma a 2. helyig jutott el, az új JAM Project album pedig az 5. helyen. Mondjuk az peches is volt, mert elég későn tudtam megszerezni, ezért normálisan is későn került a listában. A Pa-Dö-Dőből meg a legszeretetreméltóbb album kapott helyet a listán.

Top 10 OST albumok (2025)

  1. Murayama Jun: TV anime: Blue Lock Original Soundtrack (2.394)
  2. Super Smash Bros. for Nintendo 3DS / for Wii U Tokusen Soundtrack (1.440)
  3. Murayama Jun: Gekijouban Blue Lock: Episode Nagi Original Soundtrack (1.255)
  4. F-Zero GX/AX Original Sound Tracks (1.191)
  5. MARIO KART BAND: Mario Kart 8 Original Soundtrack (1.137)
  6. Murayama Jun: TV anime: Blue Lock VS. U-20 JAPAN Original Soundtrack (858)
  7. Super Smash Bros. Melee Soundtrack (848)
  8. TAKAROT: TV anime: Cheer Danshi!! Original Soundtrack (765)
  9. Hayashi Yuuki: TV anime: Bakuten!! Original Soundtrack (547)
  10. Hayashi Yuuki & Tachibana Asami: Gekijouban Haikyuu!! Gokisuteba no Kessen Original Soundtrack (458)

Azért jól látszik, hogy miért szedem két a kétféle album listát. Ha egyben lenne, a stúdióalbumok közül legfeljebb az első két-három helyezett kapna helyet. Köztudott, hogy egy OST albumon rövid zenék vannak, és több dal is egy albumon, ezért értelemszerűen az ottani hallgatások jobban gyűlnek. Tehát igazságtalan egy listába tenni.

De tessék csak megnézni, mennyire a Blue Lock dominálta ezt a listát. Nagyon megszerettem az anime zenéjét. Dinamikus, optimista, ezért edzés közben is ideális, meg bárhol is hallgatom, jobban érzem magam tőle, dinamikusabb leszek tőle. Játékzenéket korábban csak elvétve hallgattam, idén kaptam arra rá, hogy jobban hallgassam, hiszen akkor a játék is megelevendik előttem. Super Smash Bros. zenék meg jolly-joker, hiszen valamennyi Nintendo játék zenéjét tartalmazza, így azzal sok játék zenéjét hallgatom. Az egész Nintendo univerzum egy albumon hallgatható. De a Bakuten!! és a Haikyuu!! és becsúszott, hogy azért ne feledkezzünk meg a jólneveltségünkről.

Lássuk a kislemezeket.

Top 10 kislemezek 2025

  1. Okui Masami: Baby Baby Baby (201)
  2. Sasaki Isao: Himitsu Sentai Goranger (151)
  3. Return of the Jaded: Be The Reason (149)
  4. Sasaki Isao: J.A.K.Q Dengekitai (108)
  5. Narita Ken: Oh, Denshi Sentai Denziman (102)
  6. Fukuda Mai: Tenshi no Yubikiri (85)
  7. ASH DA HERO: Beast Mode (74)
  8. Nakamura Shugo: WINNER (72)
  9. SPYAIR: Orange (68)
  10. OLDCODEX: Rage On (67)

Csak egy kislemezt kellett Okui Masaminak megjelentetni, és máris magasan az élre kerül. A Haite Kudasai, Takamine-san anime olyan, amilyen, de legalább Okui Masami igyekezett jó dalt írni. Bár azt hozzáteszem, inkább a B-side tracket szeretem a kislemezről, mert az a tipikus Okui Masami stílus és minőség, amit annyira szeretünk tőle! A tokusatsu itt is tiszteletét teszi. A Denshi Sentai Denzimannal előrementem, azt még nem láttam. Az a negyedik Super Sentai sorozat, és még csak a másodikat néztem meg, meg az elsőnek a felét láttam. Arról van szó, hogy a Nippon Columbia 2006-ban a Super Sentai sorozat 30. évfordulója alkalmából kiadott egy kislemez-gyűjteményt az addig megjelent Super Sentai sorozat dalaiból, ezt kezdtem el hallgatni. És annyira megtetszett, hogy teljesen rákattantam. Egyedi hangzása, lüktetése van, ami nekem nagyon bejön. A Blue Lock és a Haikyuu!! itt is jelen van, de hogy mennyire hosszúnak éreztem az idei évet, jelzi, hogy totál elfelejtettem, hogy idén hallgattam a Kareshi Kanojo no Jijou anime opening, ending kislemez dalait, ráadásul 85 alkalommal. Nyáron meg a Free! dalokat hallgattam, az is meglepett, hogy bejutott a listába, méghozzá a 10. helyre.

És akkor végősoron lássuk a 100 legtöbbet hallgatott dalt. Előre szólok, hogy főleg a második fele meglehetősen egyhangú lesz.

Top 100 dalok 2025

  1. Murayama Jun: Malevolence (197)
  2. Return of the Jaded: Be The Reason (149)
  3. Okui Masami: Yasashisa ni Tsutsumareta nara (121)
  4. Murayama Jun: KNOCK YOU UP (85)
  5. Sasaki Isao: J.A.K.Q. Dengekitai (76)
  6. Sasaki Isao: Tatakae!! Choujin Bibyun (72)
  7. 2 Unlimited: Maximum Overdrive (65)
  8. MARIO KART BAND: Bone Dry Dunes (65)
  9. Okui Masami: D~Rasen~ (65)
  10. Charles D (USA): Twenty Twenty (58)
  11. WizTheMC: Show Me Love (58)
  12. Sasaki Isao: Himitsu Sentai Goranger (57)
  13. Murayama Jun: Calmly (57)
  14. TeddyLoid: Urgent Escape (56)
  15. JAM Project: Over the Max ~Tamashii no Keishou~ (55)
  16. Guz: Kush (48)
  17. Sasaki Isao: Miyo! Goranger (47)
  18. JAM Project: Hangeki Fight Back! (47)
  19. Da-iCE: Dance Dance (46)
  20. Sasaki Isao: J.A.K.Q. Dengekitai (Original Karaoke) (46)
  21. Okui Masami: Baby Baby Baby
  22. JAM Project: Danvine ~Monogatari wa Kioku no Kakera
  23. Okui Masami: D~Rasen~ (Off Vocal)
  24. Hayashibara Megumi & Okui Masami: Get along
  25. Froukje: Zonder liedjes
  26. Okui Masami: Baby Baby Baby (Off Vocal)
  27. Hironobu Yahata & Shinya Outouge: Dueling for Prizes
  28. TAKAROT: Hard Attack
  29. Pa-Dö-Dő: Van még remény (Light Trance Version)
  30. Narita Ken: Oh, Denshi Sentai Denziman
  31. Narita Ken: Oh, Denshi Sentai Denziman (Original Karaoke)
  32. Matt Nash: Losing My Mind (Extended Mix)
  33. Sofi Tukker: Emergency
  34. Murayama Jun: GENIUS (EPISODE NAGI)
  35. Murayama Jun: Intellect
  36. Murayama Jun: Monlogue (EPISODE NAGI)
  37. Murayama Jun: Match Start
  38. Murayama Jun: RIN (EPISODE NAGI)
  39. Maeda Kentaro: Kimi wa Sono Mama de
  40. Murayama Jun: Breakthrough
  41. Murayama Jun: Setback
  42. Murayama Jun: Unrest (EPISODE NAGI)
  43. Hayashibara Megumi: MC
  44. ASH DA HERO: Judgement
  45. JAM Project: Versus Road ~Higenjitsuteki Survival~
  46. Murayama Jun: Bewildering Emotions
  47. Murayama Jun: Break up
  48. Murayama Jun: EGO
  49. Murayama Jun: Last Chance (EPISODE NAGI)
  50. Murayama Jun: Logic
  51. Murayama Jun: Resolution
  52. Murayama Jun: Unity Roots
  53. Murayama Jun: Upside Down
  54. Nakagawa Shugo: WINNER
  55. Murayama Jun: Buddy
  56. Murayama Jun: NAGI
  57. Murayama Jun: Out of Control
  58. Murayama Jun: Reo&Nagi
  59. Murayama Jun: Start Line
  60. Murayama Jun: Zoomer
  61. Shimon Masato: Let's Go!! Rider Kick
  62. Murayama Jun: Aggressive
  63. Murayama Jun: Bedroom
  64. Murayama Jun: Breaking Down
  65. Murayama Jun: Difficult Problem (EPISODE NAGI)
  66. Murayama Jun: Growth (EPISODE NAGI)
  67. Murayama Jun: Hopeless
  68. Murayama Jun: Kick Off
  69. Murayama Jun: Struggle
  70. Murayama Jun: Ambivalence (EPISODE NAGI)
  71. Murayama Jun: BLUELOCK
  72. Murayama Jun: Bout (EPISODE NAGI)
  73. Murayama Jun: Comical
  74. Murayama Jun: Distorted Pleasure
  75. Murayama Jun: Distorted Pleasure (EPISODE NAGI)
  76. Murayama Jun: Extension
  77. Murayama Jun: Helter Skelter
  78. Murayama Jun: Impatience (EPISODE NAGI)
  79. Murayama Jun: REO
  80. Murayama Jun: SARCASM
  81. Murayama Jun: Spatial Awareness
  82. Murayama Jun: State of Arousal
  83. Murayama Jun: Unrest
  84. Murayama Jun: ZANTETSU
  85. Hayashi Yuuki: Yosenkai
  86. dubdogz: Infinity (DubDogz & Bhaskar Edit)
  87. Pa-Dö-Dő: Álmodik a gyomor
  88. Shakira: Que me quedes tú
  89. Murayama Jun: Bath Room
  90. Murayama Jun: Betrayal
  91. Murayama Jun: Cacophony
  92. Murayama Jun: Despair (EPISODE NAGI)
  93. Murayama Jun: EGOISTIC
  94. Murayama Jun: Farewell to KAIBUTSU
  95. Murayama Jun: Formidable Enemy (EPISODE NAGI)
  96. Murayama Jun: Puzzle
  97. Murayama Jun: Take Back
  98. Murayama Jun: Turnaround
  99. ASH DA HERO: Beast Mode
  100. Nakamura Shugo: WINNER (HeartBeat)

Tokusatsu sorozatok

2025. november 04. - supermario4ever

Szóval, ahogy az előző posztomban írtam, az utóbbi hónapokban rákaptam a tokusatsu sorozatokra. Olyannyira, hogy a legújabb vállalásom az, hogy valamennyi nagy tokusatsu sorozatokat az évek során megnézem. Ezek az alábbiak:

  • Ultraman
  • Kamen Rider
  • Super Sentai
  • GARO

Aztán ahogy kutatgattam, a szemembe ötlött a Metal Heroes sorozat is. Hát persze! Ide tartoznak azok a sorozatok, amiknek jellemzően Kushida Akira énekelte az openingjét: Kidou Keiji Jivan, Uchuu Keiji Gavan, Uchuu Keiji Sharivan, viszont ötöt egy nap már sok lenne nézni, hiszen másra nem maradna idő. Ezért azt találtam ki, hogy előbb megnézem a GARO sorozatokat, és utána megyek neki a Metal Heroes szériának.

Így se kezdtem még el az Ultramant. Azt majd akkor, ha befejezem az Akumazier 3 / Choujin Bibyun párost. Amúgy érdekes, mert előbb kezdtem el nézni a Choujin Bibyunt, sőt, az volt a legelső tokusatsu, amit valamikor augusztusban kezdtem el nézni. Méghozzá azért, mert Sasaki Isao megjelentette debütálásának 65. évfordulójára megjelentetett válogatásalbumát, ezen hallottam a Choujin Bibyun openingjét, és teljesen odavoltam, mert bár tízezres nagységrendben ismerek japán dalokat, de ilyet még nem hallottam.

Volt már szó korábban ebben a blogban is erről az albumról, és valószínűleg fogok is írni még róla, mert egyrészt nagyon szeretem Sasaki Isao szeretettel teli énekhangját, másrészt ez az album örökké arról lesz emlékezetes nálam, hogy ez indított el a tokusatsuk útján. Mindennek eljön a maga ideje... 2006 óta vagyok anime és japán rajongó, egészen 2025-ig kellett várni, hogy komolyabban belevessem magam a tokusatsu sorozatokba. És milyen érdekes, hogy régóta vagyok JAM Project rajongó, mégis egy olyan énekes vitt el a Tokusatsuk irányába, akiről korábban nem sokat hallottam. Valószínűleg azért, mert az ő stílusa sokkal közelebb áll a klasszikus tokusatsukhoz, ezért a hangulatát is jobban át tudtam érezni. Mizuki Ichiro régi dalait is csak nagyon elvétve hallgattam. Sasaki Isao kellett. Neem, nincs a kívánságlistámon ez a válogatásalbum, és nem tervezem megvenni... Ugyaaaan!

Az igazsághoz egyébként az is hozzátartozik, hogy sokáig következetesen kerültem a shouwa-kori japán kultúrát. Ennek egyik oka az, hogy néhány kivételtől eltekintve egyébként is túl réginek találok mindent, ami a születésem előttről származik, másrészt ahogy elnéztem a '70-es, '80-as évek japán lemezek borítóit, annyira "egyenborítónak" tűntek, ráadásul a stílus sem tetszik. Mondjuk ezen nincs mit csodálkozni. Akkoriban is megvoltak az idolok, akiket a producerek egy meghatározott koncepció alapján megcsináltak, Japánban ez sokkal régebb óta megy, mint bárhol máshol. Szóval nem tetszett a stílusuk. Aztán végül Okui Masami: Masami Kobushi ~Kayokyoku-hen~ válogatásalbum lökött az 1989 előtti japán könnyűzene felé, ahogy megnéztem egy pár THE BEST TEN adást, meghallgattam a THE BEST TEN válogatásalbumokat, és most itt vagyok.

És most így nézve néhány '70-es évekbeli tokusatsu sorozatot, kicsit sajnálom, mert ezekben megjelennek a japán mindennapok, ami azt jelenti, hogy ezek a sorozatok egyben kordokumentumok is az akkori japán életről. Mi a zenéket, mind a sorozatokat nézve az az érzésem támad, hogy Japánban külön életstílus volt a '70-es, '80-as években. A távol-keleten már akkor is színes volt a világ, ráadásul ezek a színek kifejezetten szerethetők. Nekem legalábbis tetszik az, amit eddig látok a Shouwa-kori Japánból.

Ilyen hosszú bevezető után végre lássuk a sorozatokat.

Akumaizer 3 / Choujin Bibyun

Szóval, előbb a Choujin Bibyunt kezdtem el nézni. Mert eleve csak ezt akartam. De aztán annyira berántott a gyermekien bájos hangulata, hogy most már nézem az Akumaizer 3-t is. És egyáltalán nem bánom. Látszik a hasonlóság a két sorozat között. Más a közeg, a színészek, a szereplők, de a hangulatvilág nagyon hasonló. Ezért érdemes kisebb tokusatsukat nézni, mert sokkal inkább szólnak gyerekeknek, ezért kevésbé komolyak, de annyira szerethetők, hogy melengetik a szívet. Meg azért is szeretem ezeket a sorozatokat, mert mivel gyerekeknek íródtak, ezért bár egyszerűek az openingek, endingek, könnyen megjegyezhetők, ugyanakkor mégis érezni, hogy komolyan dolgoztak a dalokon. Az énekesek szíve-lelke benne van a dalokban. Már pár rész után már Mizuki Ichiróval együtt énekeltem, hogy "Akumaizeeeeer! Akumaizeeeeer! A-ku-ma-i-zer THREE!!" ÁÁ, ezt mindenkinek hallani kell!

Egyszerűen melegség önti el a szívemet, amikor meghallom ezt a dalt! A sorozat sajnos csak felirat nélkül érhető el, de két okból sem bánom! Egyrészt azzal is bőven elégedett vagyok, hogy "érzem" a sorozatot, másrészt az alap japán nyelvtudásommal, amit értek, bőven elegendő kiegészítés ahhoz, hogy teljes mértékig élvezzem a sorozatot. Érdemes megnézni.

Kamen Rider Revice

A Kamen Rider is egy nagyon régi sorozat, még 1971-ben indult útjára. Sajnos nem találom az eredeti openinget Shimon Masatótól, amit azért sajnálok, mert az egyik legeszelősebb japán dal, amit valaha hallottam. Igen, a Let's Go Rider Kick!-ről beszélek. Nagyot néztem, amikor először meghallottam, hogy Shimon Masato énekli a maga békés, barátságos hangján, hogy "Rider", majd egy nagy kórus: "JUMP!" De mint a tengerészgyalogság, akkora erővel és lendülettel! Ugyanígy folytatva Shimon Masato: "Rider" majd a kódus: "KICK!"

mv5bmwzlzwizywqtm2y5ni00mjg4ltgzy2mtotizmwe2mdq1n2vjxkeyxkfqcgc.jpg

Szóval, bár sorban lenne jó nézni a Kamen Ridert is, de azért a 2021-es sorozatot kezdtem el nézni, mert Maeda Kentaro személye előbbre való volt nálam minthogy a legelső sorozattól kezdjem el nézni. Merthogy miatta vágtam bele a sorozatba, ahogy az előző posztomban írtam. És azt is írtam, hogy az eddigiek alapján bár megosztó a vélemény a sorozatról, nekem eddig bejön. A kritikák leginkább arról szólnak, hogy mivel egy egész család kapta meg az átváltozás képességét (Maeda Kentaro ebben a családban alakítja a legidősebb fiú, Igarashi Ikki szerepét), ezért sokkal inkább tűnik úgy, hogy "a család megmentése" a sorozat fő témája, nem pedig "a világ megmentése", ahogy a tokusatsukban szokás. Egyrészt mert családtagok kapták a képességet, ezért ők kerülnek veszélybe, másrészt jobban előtérbe kerülnek a családokra jellemző problémák (kisebb gyerekek kisebbségi komplexusai, erősebbek akarnak lenni, szülők aggodalmai, stb.), kevésbé domborodik ki a tokusatsukra jellemző, "gonoszok emberiséget támadják meg" jelleg. Ettől a Revice kétségtelenül egyedi színezetet kap, de az eddigi 14 rész alapján azt látom, hogy ez inkább a sorozat sajátja, egyénisége, semmint a gyengesége. De a későbbiekre minden kiderül. Az biztos, hogy a sorozat dalait tartalmazó válogatásalbumot már most annyit hallgattam, hogy már élből felismerem a számokat! Jók a dalok szerintem.

Egyébként, ha végzek ezzel a sorozattal, sem az első Kamen Ridert fogom nézni, hanem a 2002-es Kamen Rider Ryukit. A franchise érdekes helyzetben van abból a szempontból, hogy az 1988-1989-es Kamen Rider RX után sokáig nem volt folytatás. Milyen érdekes, hogy pont a Shouwa kor legvégére zárták le a sorozatot. Ha tudtam volna a sorozatról a '90-es években, biztos, hogy a Kamen Riderről, mint "Shouwa-tokusatsu" gondolnék. De ez nemcsak azért nem lehetséges, mert a '90-es években japánnak kellett volna lennem, hogy ismerjem a Kamen Ridert, de mivel gyerek voltam még akkor, ezért aligha jutottam volna ilyen összefüggésre. De 1989 után a 2002-es Kamen Rider Ryuki volt a nagy visszatérő sorozat. Most csak a sorozatokról beszélek, movie-k voltak 1992-1994 között. És állítólag akkora durranás volt a Ryuki, hogy bárhol olvasok róla, mindenhol imádják! Úgyhogy már csak ezért is. Meg nem utolsósorban a dalokat régről ismerem, hiszen a JAM Project szóló tagoknak a zenei munkáit is gyűjtöttem, és hát ott volt benne Kitadani Hiroshi és Matsumoto Rica, aki akkoriban szintén JAM Project tag volt. És bár sajátságosak a dalok (furcsán vannak megírva), mégis imádom őket! Ők énekelték az openingeket és az endingeket, Van egy közös dalok reborn címmel azt is szeretem. És nekem van egy olyan tézisem (bár hozzáteszem, sehol nem olvastam ezt hivatalosan), hogy annyira jól sikerült a kettejük közös munkája, hogy Matsumoto Rica protezsálta be Kitadani Hiroshit a JAM Projectbe. Kitadani-san ugyanis ekkoriban csatlakozott a csapathoz. Szóval ezek bőven elég indokok arra hogy a Ryuki legyen a következő sorozat. Ha majd megnéztem ezt is, akkor térek vissza a gyökerekhez.

A Kamen Rider Ryukiból is hallgatok válogatásalbumot, egészen pontosan ezt:

Isten bizony, mondom, hogy megéri hallgatni!

GARO

garo.jpgÉs ha már ennyit beszéltem a JAM Projectről, akkor folytassuk a GARO-val. Ezt most kezdtem el, ma a 6. részt néztem meg. Ez egy 2005 óta futó sorozat, külön érdekességnek tartom, hogy ennek az első szériának az előzménytörténete, a TAIGA a 2025-ös legújabb sorozat. Konkrétan említették is Taigát a 2005-ös sorozatban, ő a főszereplő apja. Kis időzavarban voltam, időutaztak a 2005-ös karakterek, hogy így tudják, hogy melyik lesz a 2025-ös sorozat? Összeállt a kép, de nagyon érdekes volt.

A sorozatról: Ha létezik dark tokusatsu, ami szigorúan felnőtteknek ajánlott, az a GARO. Sokkal inkább horror elemekkel dolgozik (a gonoszok is horrornak hívják magukat), nem utolsósorban a téma is sokkal felnőttesebb, komolyabb. De pont ezért érdemes megnézni, mert kiválóan reflektál a jelenkorunkra. Ugyanis a horrorok jellemzően olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amiket mi negatívnak, jellemgyengeségnek tartunk. Ezekkel szemben meg elég keményen megy a harc. A főszerpelő, Saejima Kouga, aki Makai Kishi. Mogorva, kellemetlen természet, kifejezetten magányos harcos, kizárólag egyedül dolgozik. Persze idővel kiderül, hogy miért ilyen (ha csak 6 részt láttam, kikövetkeztethető, hogy elég hamar fény derül rá), de az ő átváltozása egy két lábon járó farkasszerű lény, amely minimum aranyozottnak tűnik. A lényeg az, hogy ebben az alakban méri a végső csapást az ellenségre. Sajnos szabály az, hogy akiknek a lelkét elragadta a horror, azokat nem lehet megmenteni. De muszáj legyőzni őket, mert másképp nem lehet megmenteni a világot. Ugyanakkor, ha legyőzte őket a Makai Kishi, onnan csak a halál vár az áldozatra, hiszen a lelke nem tér vissza.

jam_project_garo_savior_in_the_dark.jpgSzinte az egész franchise-nak az openingjét a JAM Project énekli. Azért kiváló választás ez a csapat, mert már korábban is bizonyították a komolyabb hangvételű dalaikkal, hogy őket érdemes komolyan venni, mert a szövegük, énekük, zenéjük sokkal felnőttesebb, mint az átlag tipikus anime és tokusatsu előadók stílusa, dalai. Így nemcsak hogy testhezálló a JAM Project számára a GARO, hanem valamennyi, a sorozathoz írt daluk kiválóra sikeredett! Tudásuk legjavát adták a dalokba, Kageyama Hironobu meg maga is adja az egyik karakter hangját. Nem jutottam még el oda, hogy halljam, de egy-két dalban hallgató, amit mond a sorozatban és nagyon kemény! Okui Masami is szerepelt az egyik sorozat egyik epizódjában, ha jól tudom a Yami wo Terasu Monóban. Arra is kíváncsi leszek.

Szóval a JAM Project és a sötét hangulatvilág is tesz róla, hogy komolyan vegyük a GARO-t. Ugyanis a sorozat színvilága is meglehetősen sötét, fakó. Jellemzően éjszaka veszik fel a jeleneteket.

Super Sentai

Ezt is fordítva kezdtem el, ugyanis az 1977-es második sorozattal, a J.A.K.Q. Dengekitaijal kezdtem el a Super Sentai franchise-t. Ezt is azért, mert Sasaki Isao dala annyira szép volt, hogy mondom, ezt látni kell!

jakq_dengekitai_5_members.jpg

Pont azért meglepő, mert a megszokott tokusatsu sorozatokhoz képest szokatlanul komoly hangvételű a sorozat. Utólag olvastam utána, hogy arról van szó, hogy annyira meg akarták különböztetni az elődtől, a Himitsu Sentai Gorangertől, hogy annak egy antitézise lett végül a J.A.K.Q. Dengekitai. Csak erre valahogy nem rezonáltak a japánok. Amíg a Himitsu Sentai Goranger elképesztően népszerű volt, a '70-es évek egyik legnézettebb tokusatsu sorozata volt a maga 16,1%-os átlagnézettségével, addig a J.A.K.Q. Dengekitai 9,1%-os átlagnézettséget tudhat magáénak. Tehát akkoriban nem igazán voltak vevők a japánok a komoly hangvételű tokusatsukra, mert annyira megmaradt a '60-as évekből, hogy a gyerekek szeretik ezeket a sorozatokat, hogy kifejezetten arra mentek rá, hogy a kisebbekhez szabják ezeket a sorozatokat. Na most erre rájön egy sötét hangvételű sorozat, gyilkosságokkal, utasszállító gép felrobbantásával, üzletek kifosztásával, ez nem jött be az embereknek. A második felére döntöttek végül úgy, hogy visszahozzák a Himitsu Sentai Goranger bizonyos elemeit, amivel végül megmentették a mundér becsületét, ugyanis a nézettség is magasan megugrott utána. Emelkedett is a sorozat színvonala, ugyanis nagyjából a 10. résztől nagyon látszott, hogy pánikba estek a nézettség miatt, és kétségbeesetten keresték a megoldást. Végül meglett. Az új színészek nemcsak hogy visszahozták a tokusatsu eredeti szellemiségét, hanem új színt vittek a sorozatba. Sokkal több lett a vicces jelenet, ami már csak annak is köszönhető, hogy az udvari bolond szerepét betöltő karaktert nem is színész, hanem rakugoka alakítja, aki kiválóan megbolondítja a jeleneteket.

gorenger_29.webp

A Himitsu Sentai Gorangert viszont most nézem. Ebből egyelőre hat részt láttam, de már ennyiből is világosan lejön, hogy miért volt annak idején annyira kedvelt. Nemcsak hogy jó történeteket találtak ki az egyes epizódokhoz, hanem a rendezés, kivitelezés is mesteri! Akármennyire is gyerekeknek készült a sorozat, komolyan vették a célközönségét, ezáltal felnőttek számára is bőven nézhető és élvezhető a sorozat. Ez a siker titka. Állítom, hogy ilyen sorozatokkal még a felnőttek is újraélték a maguk gyerekkorát ezekkel a sorozatokkal.

Ami a dalt illeti, az ending kapta meg a Himitsu Sentai Goranger címet, de az egyszerűen mesteri lett! Még a japán wikipédia is úgy emlékszik meg a dalról, hogy a híres japán acapella együttes, a Koorogi '73 ebben a dalban nyújtották a fennállásuk legemlékezetesebb énekét. És hogy milyen is volt az? Tessék meghallgatni!

Tomica Hero: Rescue Fire

jam_project_rescue_fire_1.jpgÉs akkor, hogy teljes legyen a kép, álljon itt még az a sorozat, amit szintén most nézek. A Tomica Hero: Rescue Fire sajátságos sorozat, ugyanis sok évvel ezelőtt elkezdtem nézni, de akkor a 13. rész annyira durván megérintett, hogy nem bírtam folytatni. Emlékeztem rá, de úgy voltam vele, hogy most továbbmegyek.

Nem sokan látták ezt a sorozatot, de akik igen, azok valószínűleg kivétel nélkül szerették, ugyanis meglepően magas átlagértékelése van. És látom is, hogy miért. Ebbe a sorozatba ugyanis mindent beleadtak a készítők. A debil jelenetek elképesztően viccesek, a komolyak viszont könnyfakasztóak. És működik az egész együtt. Mindazonáltal elképesztően stílusos a tűzoltók ruházata, az egyik kedvenc Tokusatsu felszerelésem, amit eddig láttam! Az autók is stílusosak, ha gyűjtenék tokusatsu figurákat, a Rescue Fire mindenképp közéjük tartozna.

Arról szól a sorozat röviden, hogy évezredekkel korábban sikerrel felvették a harcot a tűzdémonnal, és bezárták egy Északi Sarkhoz közeli várbörtönbe. Ahol sejthetően borzasztó cudar körülmények között sínylődik. Ám jelenkorunkra megerősödött, és csatlósaival kész bosszút állni az egész emberiségen! És komolyan gondolja a bosszút! Néhány epizód ugyan játékos, látható, hogy nem kell annyira komolyan venni. De van néhány, ami annyira durva lett, mintha a legundorítóbb, legvisszataszítóbb bűnözők rémtetteit látnám. A 13. rész most is borzasztóan kemény volt, nem is bírtam könnyek nélkül, de most már más, és folytatom.

Szóval a lényeg, hogy ez a sorozat, ha vicces, akkor nagyon vicces, de ha komoly, akkor véresen komoly. Ezért van az, aki látta, az kivétel nélkül szereti. És ne feledkezzünk meg a JAM Project openingről sem!

rey_burning_hero.jpgErről beszélek, hogy amit a JAM Project csinál, abba a legvégsőkig beleteszik magukat. Az ending ugyanakkor sajátságos. Azt egy Rey nevű formáció adta elő. Elég furcsa csapat volt (már feloszlott), ugyanis úgy aposztrofálták magukat, hogy ők az első olyan együttes, mely valódi anison zenét játszik. Most ez olyan kijelentés, ami nézőpont kérdése. Kétségtelen tény, hogy a srácok tudnak zenélni, ugyanis nemcsak hogy énekelnek is, de maguk játsszák fel a dalokat is. Ha így nézzük, tényleg ők voltak az első olyan együttes, melyek teljesen saját maguk játszották fel a dalokat, de ha azt vesszük, hogy a JAM Project is kifejezetten az anime zenék népszerűsítéséért alakult meg, akkor azt kell mondjam, hogy eléggé nagyképű kijelentés volt ez tőlük. Nem is maradtak fenn sokáig, a dalaik meg nincsenek fent Spotifyon. Azért is oszlottak fel néhány év után, mert eladások terén tragikus számokat produkáltak. Márpedig így nincs az a kiadó, amelyik foglalkoztatja őket. Másfelől néha hallgatom a dalaikat, és sehogy nem tudom magamévá tenni. Az egy jó dolog, hogy tud az énekes énekelni, az egy másik jó dolog, hogy a srácok tudnak zenélni, az egy harmadik jó dolog, hogy zenét is tudnak írni, de nem voltak könnyen megjegyezhetők. Egyébként sem árt ha egy előadónak, csapatnak saját stílusa van, de a dalaik nyomokban sem tartalmazott semmilyen egyéniséget, semmi olyat, ami az anime dalok sajátja lenne, vagy amiről azt mondom, hogy "na, ők a Rey"! Másképp nem lehet fennmaradni, mert így is annyira telített a japán zenei paletta, hogy nagyon kell az egyedi hangzásvilág, hogyy kitűnjenek a tömegből, különben elsüllyednek. Ennek köszönhető, hogy nem bírták, és végül feloszlottak. Azóta hírük nincs. Bár a japán wikipédia szerint ez így túlzás, mert 2019-ben tartottak egy 10. évfordulós koncertet. De új daluk 2013 óta nincs. A japán wikipédia szerint ötük közül hárman a feloszlás után megalapították a Fo'xTails nevű bandát. Ez meglepett, mert róluk hallottam már. Ezek szerint az anyag nem veszett el, csak átalakult. Amúgy ahogy olvasom a wikipédiát, az is gond volt, hogy a tagok nem tudták a hangzásukat összeegyeztetni, egy idő után már nem is tudták, hogy merre tovább. Hát, külön utakon. De valószínűleg a muzikalitásból való különbözőség miatt sem találták meg azt a hangzást, ami miatt kitűnhettek volna az egyéniségükkel. Ezért oszlottak fel végül. Így már értek mindent.

Az már eddig is megviláglott, hogy könyvet lehetne írni a tokusatsukról, de hogy ezt a pár sorozatot vázlatosan bemutattam, néhány háttérsztorival és ennyire hosszú lett... Könyvsorozatot lehetne a műfajról írni!

Vissza a gyökerekig

2025. július 22. - supermario4ever

A minap láttam X-en, hogy Sasaki Isao egy nagy válogatásalbumot jelentetett meg.

Valamit tudtam róla, hogy ő is az első nagy anison énekesek közé tartozik, de most, amikor megláttam, hogy a válogatásalbummal debütálásának 65. (!!!) évfordulóját ünnepelte, hát mondom, ezt meg kell hallgatnom!

Ez egy három lemezból álló válogatás, mely összesen 69 dalt tartalmaz. És meg kell hagyni, nagyon szép összeállítás!

Ez az elsó alkalom, hogy komolyan hallgattam az énekes dalait. Nagyon szimpatikus, a légkör nemcsak gyermeki, de hihetetlenül szerethető is. Sokáig jobbára ilyen anime dalok domináltak, hiszen már akkor is a fiatalabb korosztály számára készültek az animációk Japánban.

Sasaki Isao pedig azzal, hogy 1960-ban debütált, ott volt az első nagyobb animék megjelenésekor. Ez így talán helyes megállapítás, mert ahogy elnéztem, a japán animáció is egyidős a nyugati animációval, de ahogy elnéztem, az első mai értelemben vett animék a '60-as években jelentek meg. Tehát Sasaki Isaóval ízelítőt kaphatunk a kezdetekből.

És elhallgatva a dalait, azt érzem, hogy nagyon jó lehetett már 50-60 éve is anime rajongónak is lenni, hiszen hihetetlenül kellemes hangulatot árasztanak magukból ezek a dalok. Ugyanakkor azt érzem, hogy a dalokat leginkább az énekes egyedi hangszíne teszi változatossá. A zenéket jobbára egy kaptafára írták. Kevés az igazán kiugró dal, én azt gondolom, hogy az énekes hangszíne mellett leginkább azáltal jegyezhetjük meg, ha sokat halljuk. Akár végignézzük az adott animét, akár magát a dalt sokat hallgatjuk. Illetve azt szeretem még, amikor egy énekes valami felkiáltással teszi emlékezetessé a dalait. Mert gyakori volt régen, hogy nemcsak az adott anime főszereplőjéről szólt a dal, hanem hozzá is, mintegy biztatva, hogy járjon sikerrel. Ebben Sasaki Isao sem hagy minket cserben.

Tetszett annyira az album, hogy rávegyen arra, hogy merüljek el jobban a '60-as, '70-es évek anime dalaiba. Még 2015-ben kiadott a Nippon Columbia öt veterán japán énekes BEST OF BEST albumát, akiktől eredeztethető az anime zene.

best_of_best_album_series.png

1. Mizuki Ichiro

Közülük Mizuki Ichirót ismerem a legrégebbről, hiszen JAM Project alapítótag volt. Ő elsősorban a Mazinger Z és a Uchuu no Kishi Tekkaman animék openingje által vált ismertté. De az érzelmesebb oldalát is megmutatta néhány Lupin III-nak énekelt balladával. És nagyjából ezen animék mentén írható le a karrierje, a lassabb daloknak köszönhetően talán az ő repertoárja a legváltozatosabb.

2. Sasaki Isao

Róla volt szó fentebb. A Casshan, Getter Robo és az Uchuu Senkan Yamato dalokkal vált elsősorban ismertté. Leginkább a kedves hangja teszi különlegessé a dalait és az előadásait.

3. Horie Mitsuko

Ő a legfiatalabb az ötösből, de ez nem azt jelenti, hogy később is kezdte a karrierjét. Már gyerekként is énekelt dalokat, a Judo Boy anime openingjét 12 évesen énekelte fel. Legismertebb animés munkássága a Candy Candy és a Sailor Moon. A mai napig aktívan koncertezik.

4. Osugi Kumiko

Ő is már gyerekként kezdett el énekelni, de ekkor Shibayama Momoko néven. Az első valódi nevén kiadott dal az Attack No.1 (Mila, a szupersztár) anime openingje. Ismert még a Doraemonnak énekelt openingje és endingje is, de ahogy elnézem, 1979 után már csak nagyon alkalmanként vállalt fel anime betétdalokat, tehát vélhetően átfogóan foglalja össze ez a válogatásalbum a munkásságát.

5. Shimon Masato

Elsősorban a Kamen Rider tette ismertté, de a Gatchamannak is énekelt dalokat. Karrierjének különlegessége, hogy hozzá fűződik minden idők legnagyobb példányszámban értékesített kislemeze, az Oyoge! Taiyaki-kun. 1975-ben jelent meg, és az Oricon adatai szerint 4.547.620 példányban kelt el. És ami igazán árulkodik a kiadó hozzáállásáról, hogy a kiadó csupán ¥50.000 fizetett a munkájáért. Erőteljesebb hangjának köszönhetően alkalmas fajsúlyosabb shounen dalok előadására is.

De természetesen nemcsak ők vannak, akik emlékezetessé tették a hőskori anime és tokusatsu zenét. Ott van például Kushida Akira és Kageyama Hironobu is, valamint a JAM Project leginkább ennek a fajta anime zenének a vibe-ját ülteti át mai zenei köntösbe.

Az ilyen válogatásalbumok mind kiváló lehetőségek, hogy betekintést nyerjük az anime betétdalok ősébe. Mik inspirálták a mai nagyokat? Akár ezen kérdés mentén is érdemes meghallgatni ezeket az albumokat. Én jó szívvel ajánlom, kifejezetten jó érzés japán retro zenei napot tartani.

the_best_ten_title_screen.jpgMás fronton is tervezek komolyabban ismerkedni a japán könnyűzenével. Ugyanis az igazat megvallva, sokáig ódzkodtam a '90-es évek előtti Jpop daloktól. Nemrég szereztem tudomást a THE BEST TEN című TV-műsorról, mely 1978-1989 között ment a TBS Television csatornáján. Ahogy olvasom, korának egyik legnépszerűbb televíziós műsora volt, összesen 603 adást élt meg. A lényege, hogy bemutatták a hetente 10 legtöbb "szavazatot" kapott előadót, aki elénekelhette az aktuális dalát. A "szavazat" szó jelen esetben pontatlan, valójában több helyről pontozva rangsorolták az énekeseket:

  1. Lemezeladás
  2. Kábeltévés szereplések
  3. Rádiós játszások
  4. Rajongók kérése levélben

Ez alapján pontozták az előadókat, rangsorolták, így kaphattak fellépési lehetőséget.

Hogy mennyire volt népszerű a TV-műsor, jól jelzi, hogy az Oricon 2010-ben készített egy országos felmérést, hogy mely zenei TV-műsort szeretnék újra látni. Ezt a THE BEST TEN nyerte meg. Én egy adást láttam, azt hiszem, egy 1981-eset, és nagyon tetszett. Mert nemcsak dalokat adtak elő az énekesek, hanem különböző "előadások" voltak, például nyilvánosság előtt főztek. Nagyon szimpatikus volt, én is szívesen néznék egy mai kiadást ebből a műsorból. Azt gondoltam ki, hogy megnézek még egy párat, illetve ismerkedek a válogatásalbumokkal. Így még átfogóbb képem lesz a japán könnyűzenéről, aminek forrása kimeríthetetlen. És hát ne feledkezzünk Okui Masami új feldolgozásalbumáról (Masami Kobushi ~Kaykyoku-hen~) sem, amelyben 10 kedvenc dalát énekelte fel a műsorból. Igazából ez irányított a THE BEST TEN felé. Tehát a hatása a mai napig tart. Nem is remélem, biztos vagyok abban, hogy a műsor által még több fantasztikus dallal ismerkedek meg.

süti beállítások módosítása