Soha nem mélyültem el annyira az Omega munkásságában, mint az LGT zenéjében, ráadásul az Illés-Omega-Metro hármas közül utólag is a Metro mellé tettem le a voksomat. De az Omega LGT előtti albumai Presser Gáborral, Laux Józseffel mindig is komolyabban érdekelt, ezért főleg az első két albumot jobban hallgattam. És most a Grund Records kiadónak köszönhetően sikerült a Trombitás Frédi és a Rettenetes Emberek albumot egy igényes kiadásban megszerezni.

A CD borítója nagyon jól néz ki, és hihetetlenül igényes. Van egy rövid szöveg abból a korszakból, plusz dalszöveg és néhány korabeli fénykép. Hihetetlen ötletes, azt gondolom, hogy kihozták a '60-as évek kiadványából a legtöbbet. A dalok meg nagyon jók. Szeretem azt a bolondozást, amit például a Trombitás Frédi meg a Régi Csibészek dalokban hallhatunk, de ahogy olvasom, az egész meglehetősen kidolgozatlan. Ez részint azért is van, mert kevés időt kaptak az album elkészítésére, mivel az együttes akkor Angliában dolgozott, és ahogy a Magyar  Hanglemezkiadó Vállalat azonnal stúdióba rendelte az együttest, hogy magyar nyelvű albumot is készítsenek. És valószínűleg nem számítottak arra, hogy ennyire hamar készíthetnek teljes albumot. Talán ez a magyarázat arra, hogy amíg a Metro első albumát szinte azonnal meg tudtam jegyezni, az Omega első lemezére ez már nem igaz. Pedig maradtak meg innen is az utókor számára jó dalok, amiket a rádiók (retro blokkban) méltán játszanak a mai napig. Mindent egybevetve, örülök, hogy megvan ez az album. Akár, mint kordokumentum... Ma már az ilyen régi kiadványok konkrétan a magyar történelemről, a magyar társadalom akkori állapotáról is mesélnek. Fogom hallgatni ezt a CD-t.

A Pokémonos jegyzetfüzet a Media Marktból származik, míg a One Piece-es toll pedig a SPAR-ból. Szeretnék újra többet írni füzetbe, ezért is vettem. Aztán meglátjuk majd, mivel töltöm meg.

CD-t pedig 2025-ben is élmény vásárolni! Íme a gyűjteményem az új CD-imből.

A minap láttam X-en, hogy Sasaki Isao egy nagy válogatásalbumot jelentetett meg.

#ささきいさお が６５周年記念ライブを開催「最後まで歌い切れてよかった」｜東スポWEB https://t.co/i92DnEkK9T

— 東スポ (@tospo_prores) July 20, 2025

Valamit tudtam róla, hogy ő is az első nagy anison énekesek közé tartozik, de most, amikor megláttam, hogy a válogatásalbummal debütálásának 65. (!!!) évfordulóját ünnepelte, hát mondom, ezt meg kell hallgatnom!

Ez egy három lemezból álló válogatás, mely összesen 69 dalt tartalmaz. És meg kell hagyni, nagyon szép összeállítás!

Ez az elsó alkalom, hogy komolyan hallgattam az énekes dalait. Nagyon szimpatikus, a légkör nemcsak gyermeki, de hihetetlenül szerethető is. Sokáig jobbára ilyen anime dalok domináltak, hiszen már akkor is a fiatalabb korosztály számára készültek az animációk Japánban.

Sasaki Isao pedig azzal, hogy 1960-ban debütált, ott volt az első nagyobb animék megjelenésekor. Ez így talán helyes megállapítás, mert ahogy elnéztem, a japán animáció is egyidős a nyugati animációval, de ahogy elnéztem, az első mai értelemben vett animék a '60-as években jelentek meg. Tehát Sasaki Isaóval ízelítőt kaphatunk a kezdetekből.

És elhallgatva a dalait, azt érzem, hogy nagyon jó lehetett már 50-60 éve is anime rajongónak is lenni, hiszen hihetetlenül kellemes hangulatot árasztanak magukból ezek a dalok. Ugyanakkor azt érzem, hogy a dalokat leginkább az énekes egyedi hangszíne teszi változatossá. A zenéket jobbára egy kaptafára írták. Kevés az igazán kiugró dal, én azt gondolom, hogy az énekes hangszíne mellett leginkább azáltal jegyezhetjük meg, ha sokat halljuk. Akár végignézzük az adott animét, akár magát a dalt sokat hallgatjuk. Illetve azt szeretem még, amikor egy énekes valami felkiáltással teszi emlékezetessé a dalait. Mert gyakori volt régen, hogy nemcsak az adott anime főszereplőjéről szólt a dal, hanem hozzá is, mintegy biztatva, hogy járjon sikerrel. Ebben Sasaki Isao sem hagy minket cserben.

Tetszett annyira az album, hogy rávegyen arra, hogy merüljek el jobban a '60-as, '70-es évek anime dalaiba. Még 2015-ben kiadott a Nippon Columbia öt veterán japán énekes BEST OF BEST albumát, akiktől eredeztethető az anime zene.

1. Mizuki Ichiro

Közülük Mizuki Ichirót ismerem a legrégebbről, hiszen JAM Project alapítótag volt. Ő elsősorban a Mazinger Z és a Uchuu no Kishi Tekkaman animék openingje által vált ismertté. De az érzelmesebb oldalát is megmutatta néhány Lupin III-nak énekelt balladával. És nagyjából ezen animék mentén írható le a karrierje, a lassabb daloknak köszönhetően talán az ő repertoárja a legváltozatosabb.

2. Sasaki Isao

Róla volt szó fentebb. A Casshan, Getter Robo és az Uchuu Senkan Yamato dalokkal vált elsősorban ismertté. Leginkább a kedves hangja teszi különlegessé a dalait és az előadásait.

3. Horie Mitsuko

Ő a legfiatalabb az ötösből, de ez nem azt jelenti, hogy később is kezdte a karrierjét. Már gyerekként is énekelt dalokat, a Judo Boy anime openingjét 12 évesen énekelte fel. Legismertebb animés munkássága a Candy Candy és a Sailor Moon. A mai napig aktívan koncertezik.

4. Osugi Kumiko

Ő is már gyerekként kezdett el énekelni, de ekkor Shibayama Momoko néven. Az első valódi nevén kiadott dal az Attack No.1 (Mila, a szupersztár) anime openingje. Ismert még a Doraemonnak énekelt openingje és endingje is, de ahogy elnézem, 1979 után már csak nagyon alkalmanként vállalt fel anime betétdalokat, tehát vélhetően átfogóan foglalja össze ez a válogatásalbum a munkásságát.

5. Shimon Masato

Elsősorban a Kamen Rider tette ismertté, de a Gatchamannak is énekelt dalokat. Karrierjének különlegessége, hogy hozzá fűződik minden idők legnagyobb példányszámban értékesített kislemeze, az Oyoge! Taiyaki-kun. 1975-ben jelent meg, és az Oricon adatai szerint 4.547.620 példányban kelt el. És ami igazán árulkodik a kiadó hozzáállásáról, hogy a kiadó csupán ¥50.000 fizetett a munkájáért. Erőteljesebb hangjának köszönhetően alkalmas fajsúlyosabb shounen dalok előadására is.

De természetesen nemcsak ők vannak, akik emlékezetessé tették a hőskori anime és tokusatsu zenét. Ott van például Kushida Akira és Kageyama Hironobu is, valamint a JAM Project leginkább ennek a fajta anime zenének a vibe-ját ülteti át mai zenei köntösbe.

Az ilyen válogatásalbumok mind kiváló lehetőségek, hogy betekintést nyerjük az anime betétdalok ősébe. Mik inspirálták a mai nagyokat? Akár ezen kérdés mentén is érdemes meghallgatni ezeket az albumokat. Én jó szívvel ajánlom, kifejezetten jó érzés japán retro zenei napot tartani.

Más fronton is tervezek komolyabban ismerkedni a japán könnyűzenével. Ugyanis az igazat megvallva, sokáig ódzkodtam a '90-es évek előtti Jpop daloktól. Nemrég szereztem tudomást a THE BEST TEN című TV-műsorról, mely 1978-1989 között ment a TBS Television csatornáján. Ahogy olvasom, korának egyik legnépszerűbb televíziós műsora volt, összesen 603 adást élt meg. A lényege, hogy bemutatták a hetente 10 legtöbb "szavazatot" kapott előadót, aki elénekelhette az aktuális dalát. A "szavazat" szó jelen esetben pontatlan, valójában több helyről pontozva rangsorolták az énekeseket:

1. Lemezeladás
2. Kábeltévés szereplések
3. Rádiós játszások
4. Rajongók kérése levélben

Ez alapján pontozták az előadókat, rangsorolták, így kaphattak fellépési lehetőséget.

Hogy mennyire volt népszerű a TV-műsor, jól jelzi, hogy az Oricon 2010-ben készített egy országos felmérést, hogy mely zenei TV-műsort szeretnék újra látni. Ezt a THE BEST TEN nyerte meg. Én egy adást láttam, azt hiszem, egy 1981-eset, és nagyon tetszett. Mert nemcsak dalokat adtak elő az énekesek, hanem különböző "előadások" voltak, például nyilvánosság előtt főztek. Nagyon szimpatikus volt, én is szívesen néznék egy mai kiadást ebből a műsorból. Azt gondoltam ki, hogy megnézek még egy párat, illetve ismerkedek a válogatásalbumokkal. Így még átfogóbb képem lesz a japán könnyűzenéről, aminek forrása kimeríthetetlen. És hát ne feledkezzünk Okui Masami új feldolgozásalbumáról (Masami Kobushi ~Kaykyoku-hen~) sem, amelyben 10 kedvenc dalát énekelte fel a műsorból. Igazából ez irányított a THE BEST TEN felé. Tehát a hatása a mai napig tart. Nem is remélem, biztos vagyok abban, hogy a műsor által még több fantasztikus dallal ismerkedek meg.

Már nagyon hiányzott. Nagyon régóta tervben volt, hogy megveszem, éveken át volt a kívánságlistámon a CDJapanen, de úgy érzem, most jött el az ideje, hogy végre tényleg a gyűjteményemben legyen a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru OST CD.

Amikor idén újranéztem az animét, éreztem azt, hogy most értem csak meg rá igazán. Mindennél többet jelent most számomra, de zene pedig csodálatosan kiemeli az anime érzelmi mondanivalóját, a srácok közti kapcsolatukat és a belső vívódásukat.

Igazából mindig, amikor újranézem az animét, mindig oda jutok magamban, hogy a maga 23 részével túl rövid. Ez most idén kiváltképp így volt. Amikor a 18. részben nekimentek a Hakone Ekidennek, a fejemhez kaptam, hogy máris itt tartunk? Mindig túl rövidnek érzem a közös utazást a fiúkkal, ezért a zene formájában vagyok velük lélekben: Ezt pecsételtem meg ezzel a CD-vel.

Hogy mennyire vagyok velük, jelzi, hogy ez az OST album minden idők második leghallgatottabb albuma nálam.

Hallgassátok meg ti is!

Ismét van mobiltelefonom, méghozzá Sony Ericsson K220i-es!

Egy ideje terveztem már mobiltelefont venni, mégpedig azért, hogy alkalmanként az okostelefon zajától távol egy csendes szigeten élhessem a mindennapjaimat. Oda egy mobiltelefon remek útitárs.

Csak elég nehéz jó mobiltelefont venni, mert Vaterán rengeteg van, de a kb. 80%-ának ilyen-olyan hibája van. És akkor a sok bába közt elvész a gyerek, ezért eléggé időigényes keresgélni, így inkább a Hardveraprót néztem. Itt találtam meg ezt a telefont, mely nemcsak dobozos, hanem mindene megvan: Papírja, akksija, töltője gyári, sőt még Sony Ericsson fülhallgatót is kaptam hozzá.

Tehát mindent adott hozzá az eladó, ami gyárilag jár hozzá. És remekül működik. Telefon, SMS, beállítások rendben vannak, és nincs rajta semmi internet. Pont ideális számomra.

Tehát nekem ez csak telefonálásra, SMS-ezésre kell. Van kamerája is, de VGA, és ahogy próbáltam vele képet csinálni, nem ez lesz az általános fényképezőgépem... Bár gépen nem tudom megnézni, mert infravörös porttal kommunikál a PC-vel, azt meg a Windows 10 2020-as egyik frissítéséből kivették. Tehát fog kelleni a Windows XP. Illetve van rádió is rajta, a fülhallgatója antennaként is működik. Nem biztos, hogy nem fogom használni. Főleg, mert a walkmanemben nincs rádió, így ez a telefon lehet az, ráadásul több rádióállomást is elment.

Azt az egyet sajnálom, hogy walkman telefon, mert akkor több módon lehetne rajta zenét hallgatni. Az Obsolete Sony posztol néha igen szexi Sony Ericsson walkman mobiltelefonokat. Én ebből (egyelőre) kimaradok, de amit tud ez a telefon, azzal eleddig maximálisan elégedett vagyok.

Teljesen beleszerettem ebbe a telefonba, állandó útitársam lesz utazáskor is! Meglepődtem, de kifejezetten jó csengőhangjai vannak! SMS-hangok is nagyon jók. Preferálni fogom, hogy innen hívjanak!

Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem lesz többé okostelefonom. Azért is vettem a mobiltelefont, hogy az okostelefonom életidejét meghosszabbítsam. Még mindig a Xiaomi Redmi Note 10-em van, és nem szeretem azt, hogy azt mondják, hogy 3 évesen megérett már a cserére. Ha rendesen működik, akkor miért cseréljem le? Az egy dolog, hogy a gyártók is tesznek arról, hogy cseréljük a telefont, hiszen Androidot és frissítést is csak meghatározott ideig kap a telefon. Ezt a tervezett elavulást, és hogy beépült a gondolkodásba, nagyon nem szeretem.

Mert így nincs eszmei értéke a dolgoknak. Itt van ez a Sony Ericsson, 2007 februári kiadás, tehát 18 évesen semmilyen operációs rendszer nincs rajta, nem frissíti magát, így teljes körűen használható ennyi év után is. És tenni is fogok azért, hogy ez a telefon is és az okostelefon is a lehető legtovább legyen szolgálatban.

Mondjuk azt hozzáteszem, hogy nem is vagyok rászorulva az okostelefon használatára. Néhány hete azt csinálom, hogy hétvégenként nem kapcsolom be az okostelefont. És jelentem, egyben, elvonási tünetek nélkül itt vagyok! Sőt, azt tervezem, hogy két hét múlva (az N-Con utáni héten) egy teljes hétig nem kapcsolom be az okostelefont, a számítógépet is csak a lehető legkevesebbszer. Helyette, olvasni, játszani, animézni, utazni fogok. Tehát egy hétig nyaralni fogok. Meg magamra fogom figyelni. Nagy próba lesz, de ha sikerülni fog, igencsak elégedett leszek magammal!

Egy ideje kijár a békéscsabai bolhapiacra egy árus nagy CD és lemezkészlettel. Neki van meg régóta a Dido: No Angel CD, amivel már régóta szemezek, csak mindig vonakodtam megvenni. De ma bővítette a CD-it, és meglett neki az egyik új The Corrs CD, amit szintén keresek már egy ideje (White Light). A kettőt együtt megvettem.

Ezt a Dido albumot régóta ismerem, nővérem vette meg az Angliában kapható limitált kiadást. Rengeteget hallgattam ezt az albumot 2002-2004 körül. Ez volt az első olyan album, ahol igazán mély érzelmű dalokat hallottam, és nagyon szerettem. Olyan légiesnek tűnt, ez volt az első olyan album, aminél úgy éreztem, hogy a legbelsőbb, legmélyebb érzelmeimet szabadítja fel. És ezt nagyon szerettem. Szerettem megélni ezeket az érzéseket, eggyé válni velünk. Ezekkel önazonos vagyok. Ugyanezért szeretem a japánok közül Suara dalait is, neki vannak hasonlóan mély érzelmű dalai.

Csak aztán valamikor, amikor eladtam a CD-ket, az a CD is az eladottak közé került. Nem is foglalkoztam vele, ahogy a többi nyugati előadóval sem, mert a japán énekesek minden zenei igényemet kielégítették. De mindig az eszemben volt ez az album. Csak mindig féltem meghallgatni, mert emlékeztem, hogy mennyire megérintettek a rajta lévő dalok. Gyakorlatilag hosszú-hosszú évek után (de tényleg, minimum 20 év) hallgattam meg most először ezt az albumot. És nagyon jó érzés volt, felszabadító. Íme egy lista azon dalok közel melyek igazán megérintettek:

• Don't Think of Me
• My Lover's Gone
• Honestly Ok
• Slide
• My Life

Mondjuk, az volt nagyon érdekes, hogy ezek körül a Slide volt az, amelyik annak idején a leginkább a szívem közepébe talált, most annyira nem éreztem át. Talán annyit változtam, hogy már nem ugyanazt jelenti ez a dal, mint akkoriban? Ki tudja? Mindenesetre nagyon jó volt újra meghallgatni ezt az albumot, lényegében Dido Suara előfutára nálam.

A két új The Corrs CD-t is be akarom tudni a gyűjteményembe, ebből az egyik (az első) van meg. A két új album közül egyértelműen a White Light a jobb. Hallatszik, hogy sokat dolgoztak a dalokon, nagyon készültek a testvérek a visszatérésükre. És összességében jól is sikerült. Egyedül a nagy hatású dalokat hiányolom, de minden másban tetszik az album. Fogom hallgatni ezt is.

Szóval, jó CD-kkel bővült a gyűjteményem.

Mivel ismét aktiváltam a Nintendo 3DS-t, úgy voltam vele, hogy nézzük meg, hogy állunk benne, mondhatni, honnan kezdjük újra.

Megtett lépések száma: 11.486.209

És a legtöbbet játszott játékok listája:

1. Mario Kart 7 - 87:10
2. StreetPass Mii Plaza - 55:15
3. Nintendogs + Cats - 45:42
4. Mario Kart: Super Circuit - 37:37
5. Nintendo eShop - 37:36
6. Super Smash Bros. for Nintendo 3DS - 35:20
7. Super Mario 3D Land - 35:19
8. Nintendo 3DS Sound - 35:06
9. F-Zero: Maximum Velocity - 34:21
10. The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D - 31:57

Milyen szoros a 4. és az 5. helyezett, valamint a 6. és a 7. helyezett között az állás! De vajon melyikük fog diadalmaskodni? Vagy talán új játékok kerülnek a legjobb 10-be? Ez a következő időszak nagy kérdése.

Nemrég léptem be a Magyar Japán Baráti Társaságba, elsősorban azért, hogy a részt vehessek a rendezvényeiken, másrészt, hogy ahol tudok, segíthessek nekik. Így voltam a mostani MondoConon is. Bár a rendezvény most van, én csak pénteken mentem nekik segíteni kipakolni.

Mivel délután volt, ezért nem kellett korán reggel menni. A 9.20-as vonattal utaztam fel. Egyébként egyre több területen próbálom ki magam, hogy okostelefon nélkül is tudjak létezni. Ennek egyik eleme volt, hogy a bérletet nem a telefonos alkalmazásba vettem, hanem az automatában papíralapon. Ennek három előnye is van:

1. Ha akkor jut el hozzám a kalauz, amikor két város között vagyunk, és gyengébb az internet, hosszú percek alatt jön elő a QR-kód, amit a kalauznak kell beolvasnia.
2. Ha ne adj isten lemerült a telefon, akkor mit mutatok fel mentségemre? Bár ilyenre soha nem volt példa, van PowerBankom, de bármikor bekövetkezhet ez is.
3. Ha telefonon nézek animét, akkor le kell azt állítani, kilépni az alkalmából, hogy nagy nehezen kiimádkozzam a bérlet QR-kódját.

A nyomtatott bérletet meg egyszerűen felmutatom, beolvassa, és már mehet is tovább. Hihetetlen, hogy olykor a régebbi módszerek gyorsabbak. Van úgy, hogy akkor jutunk előrébb, ha hátrább lépünk.

Ráadásul a mai utamra nem a Nintendo Switch-et vittem, hanem a New Nintendo 3DS-t. Hiszen az kisebb, kevesebb helyet foglal, arról nem is beszélve, hogy van egy rakat kijátszatlan Nintendo DS, 3DS játékom. Illő végigvinni azokat is. Bár azt most kitapasztaltam, hogy vonatúton nem a 100%-os végigjátszásra érdemes menni. Megnéztem ugyanis, hogy állok a New Super Mario Bros. 2-ben. Az alapjáték megvan, de egy pár csillagérme és titkos kijárat hiányzott. Csak egy csillagérmét sikerült megszerezni, az egyik rejtett kijáratot (2. világ szellempályájából nyílik a 2-B pálya) sehogy nem találtam meg. El is engedtem végül a dolgot, inkább végigjátszatlan játékkal lenne érdemes haladni. Majd a Backloggery profilomból inspirálódok.

A vonat rendben megérkezett a Keletibe, innen vonattal mentem vissza Kőbánya Felsőre (mivel itt nem áll meg), és innen sétáltam a Hungexpóba. Nagyon szeretem ez a megállóhelyet, kellemes hangulata van. Itt vártam nagyjából addig, amíg oda nem érek a 13 órási kezdésig. Aztán odajutva láttam, hogy a környéken nincs senki. Pakoltak már egy páran, más standoknál, de a mi részlegünk üres volt. Így vártam rájuk. Majdnem 1 órás késéssel érkeztek meg, de szerencsére senkinek nem esett semmi baja.

Végül négyen voltunk, és meglepetésre nagyon gyorsan elkészültünk. Kezdtük itt:

És szűk két és fél óra alatt eljutottunk ide:

És ezzel kész is vagyunk. Igazi Matsuri hangulatot (a Tanabata ekkor van Japánban, de nem vagyok biztos abban, hogy ezt akarták rekonstruálni) sikerült kialakítani. És jó a közösség, jól ment a közös munka, úgyhogy szívesen segítek nekik máskor is.

És nagyon úgy néz ki, hogy jókor csatlakoztam hozzájuk, ugyanis mondták, hogy szívesen elmozdulnának populáris irányba is. Hamar kiderült, hogy a Nintendo lehet az egyik közös nevező. Nagy érdeklődéssel hallgatták az N-Cont, lehet, hogy nekik is viszek majd Nintendót. Örülnék, ha velük is lehetnék valamilyen partneri kapcsolatban. Konkrétumokról majd később.

Nem indultam egyenesen haza, mert Krisse-vel is megbeszéltük, hogy találkozunk. Megkapja az állványt, hogy tudja a standján hirdetni az N-Cont. Volt egyébként egy nagy Nintendós stand MondoConon, most a Nintendo Switch 2 megjelenésének örömére beindulnak megint.

Szép nagy standjuk van. Bár péntek lévén csak biankóban láttam a TV-ket. Senki nem volt ott, ezért nemhogy a TV-k nem voltak bekapcsolva, de a Switch 2-k is el voltak téve. De mennyi-mennyi Mario Kart World van kiállítva. Menjetek hát MondoConra és játsszatok egy nagyot!

Az Infinity eSport Bár gépei viszont be voltak kapcsolva. Ők nemrég kezdték el, hogy egy új TV-re kötnek NES-t Super Mario Bros. 3-mal. Nem tudom, honnan jött az ötlet, de nagyon tetszik. Itt elfoglaltam magam egy kicsit. Majd mentem, megkeresni Krisse-t. De kiderült, hogy nagy késésben van, ezért abban  egyeztünk meg, hogy az asztalára teszem az állványt.

Innen már elindultam haza. Végül a 18.10-es vonattal indultam el. Az út alatt hordozható DVD lejátszón néztem a Lilo és Stitch animációs változatát. A héten néztem meg ugyanis a moziban az élőszereplős változatot, és meglepetésemre nagyon tetszett. Sőt, nemcsak, hogy nagyon tetszett, hanem olyan extrákkal látták el az élőszereplős változatot, amivel csak még több lett a történet. Meg is hozta a kedvem az eredeti animációhoz. Nem kedvencem, ha Disney klasszikusokról van szó, de szívesen megnézem. Utána pedig Nintendo 3DS-en tettem újra próbára a Mario Kart DS tudásomat. Az elején nagyon szokatlan volt, mert már teljesen megszoktam a Mario Kart 8 fizikáját. A Mario Kart DS valamivel finnyásabb, mert több helyen estem le, így meg kellett szokni, hogy nem lehet csak úgy a szélén menni, és ugrálni. Ezzel együtt azért sikerült győzedelmeskedni.

Tehát mindent egybevetve egy nagyon jó nap volt. Remélem lesz folytatása.

Persze a gyűjteményembe, egyébként régi darabokról van szó.

Ennél különbözőbbeket nehéz egymás mellé állítani. De ezek egy eladótól érkeztek meg.

A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról kazetta már egy ideje a figyelt listámban volt Vaterán. Még akkor állítottam figyelőre, amikor megvettem a 2023-as CD-kiadást. És már ez a kazetta hiányzott a gyűjteményemből. És köszöni szépen, teljesen jól van! Hibátlanul lejátszható, pedig 1977-es megjelenés. Érdekes szembesülni azzal, hogy a kazetta mennyire időtálló tud lenni. Bár biztos függ attól is, hogy mennyit hallgatták, illetve gyerekkoromban mondták, hogy a 90 perces üres kazettának vékonyabb a szalagja, mint a 60 percesé. A szalag vastagságában biztos, hogy van igazság, mert azt régen megfigyeltem, hogy a '90-es évek eleji kazetták 40-45 perces hanganyaga vastagabb, mint a későbbi hasonló hosszúságú kazetták feltekert szalagja. Tehát az újak időtállósága leginkább attól függ, hogy mennyit hallgattuk.

A régiek nagyon jól bírják. Egyébként nincs egy "legrégebbi" kazettám, hanem 1977-es a legrégebbi. Ebből az évből ugyanis nem kevesebb, mint 4 db. kazettám van.

Magyar zene a legjavából!

Ami Madonnát illeti, nem számítottam arra, hogy amikor újra megveszem a kazettáit, pont a Ray of Lightot lesz a legnehezebb megtalálni. De végre ez is megvan, és ezzel megvan minden Madonna CD és kazetta, amit a gyűjteményembe akartam tudni.

Ismertem én is Madonnát korábbról, de korábban nem éreztem, hogy dolgom lenne vele. Hallgattam a dalait, nővérem nagy Madonna rajongó (volt), de még a gyermeki ösztönömmel sem éreztem, hogy bennem bármit megmozgat, hogy majd ő hozza el nekem a szabadságot. Sőt, pont azért kezdett el a Ray of Lighttól jobban érdekelni, amit csinál, mert onnantól kezdett el konszolidáltabban élni. És éreztem azt, hogy na, érdemes komolyabban figyelni rá. A képen látható négy albumról azt gondolom, hogy minden hibájával együtt rendben van. Továbbra is úgy vélem, hogy a Ray of Light kiemelkedően jó alkotás, majd a Music és az American Life-ban megint valami más lett. Aztán a Confessions on a Dancefloor is nagyon jó, mert a zene nagyon jó. A szöveg meg igazából teljesen irreleváns. Énekelhetne arról, hogy milyen szépen sütött a nap reggel, vagy olcsóbb lett a kenyér a boltban, teljesen mindegy. A szöveg igazából inkonzekvens, a zene miatt jó hallgatni az albumot. Aztán ezután jött az, hogy borzasztóan kínos kezdett lenni, amit csinál. Mintha nem tudná elviselni az öregedésének tényét. Aztán nem tudom, hogy melyik az utolsó albuma, vagy mit csinál azóta, de ez az 1998-2005 közötti korszak az, ami a részemről vállalható, ha Madonnáról van szó. Ezeket az albumokat szívesen veszem elő.

Antikváriumban találtam néhány Video magazint, közülük választottam ki az 1995. novemberi számot. Valamit tudtam erről a magazinról, de nem nagyon foglalkoztam vele. Videokazettával, video elektronikával foglalkozó magazin volt. Ez is olyan, hogy most érdekes számomra. Volt videómagnónk annak idején, de soha nem voltunk nagy kazettagyűjtők. Inkább videotékából kölcsönöztünk kazettákat, illetve nővérem volt nagy moziba járó. Ezért konkrétan nem voltunk érdekeltek a megjelenésekben, és a video technikában. Ezért ez az első alkalom, amikor végiglapozok egy ilyen magazint. Első blikkre azt gondolom, hogy ez kiváló magazin volt. Mert nemcsak az új megjelenésekről írtak, tesztelték a TV-ket, videomagnókat, hanem releváns cikkek is vannak a magazinban. Olvasható is a címlapon: "Walt Disney titkai". Természetes, hogy egy Disney rajongó ezt a számot választja.

Az is meglepett, hogy már 1995-ben felhívták a figyelmet arra, hogy bizonyos cikkek hetekkel korábban az interneten is olvashatók. Arra emlékszem, hogy beszéltek annak idején is az internetről, de bennem az maradt meg, hogy a weboldalak csak a legfontosabb információkat tartalmazták. Én egyáltalán nem használtam gyerekként internetet, sőt, arra emlékszem, hogy amikor láttam egy weboldalt, annyira primitívnek tűnt, hogy el is könyveltem magamban, hogy én soha nem fogom használni az internetet... És mint látható, a mai napig tökéletesen tartom magam az ígéretemhez, most sem használom az internetet... Komolyra fordítva a szót, nagyon fejlett lehetett ez a weboldal, ha már a 1995-ben komplett cikkeket lehetett olvasni. De még egyszer mondom: Fogalmam sincs, milyen volt annak idején az internet. Lehet, hogy már akkoriban is lehetett komolyabb cikkeket olvasni.

Ebben a számban is vannak TV-tesztek. Képcsöves TV-teszt! Biztos, hogy el fogom olvasni! És hát természetesen a Sony Trinitron a nyertes! Nem is lehet más! De nagyon durva, hogy egy Sony Trinitron TV 220.000 forint volt, az a '90-es években elképesztően sok pénz volt! Én arra emlékszem, hogy akkoriban 50-60.000 forint körül volt egy TV. De ez a 220.000 forint irgalmatlan összeg volt. Másfél évig dolgozhattál minimálbéren, ha egy ilyen TV-t akartál, úgy, hogy semmi mást nem vettél! Az olyan, mintha mostani minimálbéren számolva 5 millió forintért vennénk TV-t. És nem is tudok arról, hogy egy képcsöves TV-nek lenne bármilyen olyan extrája, ami indokolja ezt az árat.

Az is meglepett egyébként, hogy volt Nokia TV is. Én úgy tudom, hogy a Nokia telekommunikációs cég, de úgy tűnik, az elektronikában is jelen voltak.

A Walt Disney-titok meg annak kapcsán került a magazinba, hogy akkoriban (napra pontosan 1995. november 3-án) jelent meg az Oroszlánkirály videokazettán. Ami hatalmas durranás volt annak idején (láttam is moziban), és hát mindenki kíváncsi volt arra, hogy képes a Disney ilyen nagy hatású klasszikusokat készíteni. 3 oldalas a cikk és komolynak tűnik. És ha ez még nem lenne elég, Oroszlánkirály poszter is van a magazinban!

Miért is ne lazíthatna Szimba egyet? Menő kép, tetszik nekem.

Több cikk is van, ami érdekel. Például a kalóz videotékás esete. Tételesen listázták, hogy mely forgalmazót mennyivel károsított meg a másolt kazetta kölcsönzőjével. Ez a kalózkodás egy furcsa történet Magyarországon. Meggyőződésem, hogy nemcsak a gazdasági helyzet miatt terjedt annyira, hanem mert sokan nem voltak tisztában azzal, hogy a másolással illegális dolgot tettek. Ennek egyik oka, hogy a kommunizmusban sok minden nem jutott el Magyarországra. Legtöbb esetben csak úgy, hogy valami nyugaton élő rokon postázta el, és ha kulturális termék, akkor az másolás formájában terjedt. És erre a technikai lehetőségek is adottak voltak: Kétkazettás magnók, hogy mást ne mondjak. Sokan nem voltak tisztában azzal, hogy a másolással illegális dolgot művelnek. De talán nem is volt tisztázva, hogy meddig megengedett a másolás, és mikortól ütközik törvénybe. Mert talán, ha barátnak másolunk át zenét, játékot, abból nem volt baj, de ha valaki piacra vitte... Állítólag az is szép történet, ahogy ezek a másolók suttogták egymásnak, hogy itt vannak a rendőrök, és vették a nyúlcipőt...

De én éltem a magam nyugodt, békés gyerekkorát, moziban néztem az Oroszlánkirályt... talán érthető is, hogy miért gondolok nagy romantikával a '90-es évekre. És tervezek még gyűjtögetni ebből az időből. A Teszt magazinokat is tervezem gyűjteni, hogy még jobban képben legyek ezzel az időszakkal. Ebben többféle termékeket tesztelnek, ráadásul a címlap alapján különböző releváns cikkek olvashatók. Ez lesz a következő rendelésem.

Tegnap vaterás adás-vétel okán mentem Pestre. Megtaláltam azt a Philips AZ1202-es CD-s rádiómagnót, ami már régen is megvolt. Ez akkor nem működött rendesen, a kazettája volt rossz. El is vittük a szervizbe, de utána sem volt (sokáig) jó. Úgyhogy megmaradt, elég sokáig egyébként, de érdemben nem igazán volt használva. Végül eladtam. Arra nem emlékszem, hogy mennyiért. Sőt, magára az eladásra sem emlékszem... Utána kellett nézzek: 3000 forintért adtam el 2021. áprilisában. Tehát 4 évig nélkülöztem ezt a magnót.

A 13.20-as Békés Interregio vonattal mentem. Igazából annak örömére is mentem, hogy végre járnak új vonatok Békéscsabáról is, és ezt is ki akartam élvezni. Nem is ott áll meg a Keletiben, ahol szokott. Ez például a 10. vágányon parkolt le.

Na most a 10. vágány a Keleti pályaudvar 9 és 3/4. vágánya. Volt idő, amikor innen indultak a vonatok Békéscsabára. Az akkori első alkalom volt az, amikor járkáltam a 9. és a 11. vágány között, hogy megkeressem a 10. vágányt. Csak nehezen esett le, hogy egészen hátul van.

A 17. kerületbe kellett menni a magnóért. Kicsit féltem, hogy a világvégére, merthogy volt erre is volt példa. Rákoscsabáig kellett menni, és még onnan is gyalogolni, mire eljutottam a célig. Most ez szerencsére közel volt Rákoskeresztúr Városközponthoz, így az Örs Vezér Teréről a 97E busz egyenesen elvitt az adás-vétel helyszínéig. Továbbra is nagyon szeretem a külváros nyugodt hangulatát. Biztos, hogy ha visszatérek Budapestre, valahova a külvárosba költöznék. Ez is nagyon kellemes, békés hely volt, ahol megpihen a lélek a hosszú, zsúfolt nap után.

Az eladó egy nagyon kedves, kommunikatív idős férfi volt, jót beszélgettünk, miközben próbáltuk nála a magnót. Azon külön mosolyogtam magamban, hogy meglepődött azon, hogy ismerem a magnót megjelenésének idejéről. Az utóbbi időkben is többször volt arra utalás, hogy nem néznek annyi idősnek, mint amennyi valójában vagyok. Néhány hete egy idősebb hölggyel beszélgettem a vonaton, és nem lepődött meg azon, hogy tavaly végeztem az egyetemen.

Szóval ezzel az úriemberrel is beszélgettem, de a fizetés nem ment gördülékenyen. Az utóbbi időkben ugyanis személyes átvételekkor is azt csinálom, hogy átutalom az eladó számlájára a pénzt, hogy ne kelljen annyiszor pénzt kivenni. Ám ez most nem akart. Csak fehér képernyőt láttam ott, ahova az eladó adatait írnám be, és nem töltötte a mezőket. Kénytelen-kelletlen el kellett mennem pénzt felvenni. Na most a Google Térkép megviccelt, mert ott a közelben mutatott egy bankautomatát. Először oda sétáltam el. Kerestem, de sehol nem volt. Volt a közelben egy Don Pepe, megkérdeztem az ott dolgozókat, de azt mondták, hogy az az automata már rég nincs itt, de a Google még mindig mutatja. És a mai napig folyamatosan érdeklődnek az automata felől. Eléggé furcsa volt, de nem volt mit tenni, el kellett menni Rákoskeresztúr Városközpontig, és ott felvenni a pénzt. Ezután már ki tudtam fizetni a magnót. De így is csak a 19.10-es vonattal tudtam hazamenni.

És szerencsére ez már rendben működik.

Egyébként valóban ismerem még megjelenésekor ezt a magnót, még ha csak 2013-ban tettem rá szert először. Arról van szó, hogy a Baby Sisters 2. albumának borítóján szerepelt ez a magnó. Annak idején ugyanis nyereményjáték formájában lehetett megnyerni ezt a magnót.

Meg is hallgattam ennek örömére az albumot CD-n és kazettán is. Szerettem ezt az albumot, mert 1998 nyarán jelent meg, azóta is nyári albumként gondolok rá, de azóta sokkal árnyaltabb a véleményem a rajta szereplő dalokról. De a lényeg, hogy itt volt ez a CD-s magnó, így tudok már 1998 óta a létezéséről.

Ugyanakkor, ahogy nézegetem a képeket, találtam a régi készülékről is. Összehasonlítva most láttam csak meg, hogy ha nem is feltétlen lényeges dologban, de egyvalamiben különbözik a régi és ez a magnó.

Segítek: Jobb oldalt, a rádió részt érdemes nézni. A réginek FM, MW, LW frekvenciái voltak, míg az újnak FM1, FM2, MW. Élek a gyanúperrel, hogy ez a készülék Japánból származik. Japánban vannak (többek között) ugyanis FM 88 alatti frekvenciák. Szerencsére nem komoly, az életben nem hallgattam LW-n rádiót. Sőt, szerintem már az én gyerekkoromban sem volt azon már semmilyen adó. MW-t is csak nagymamámnál hallgattam, amikor a Kossuth rádió ment annak idején. De szerintem ott sincs ma már semmi. Európában csak az FM 87,5 és 108 MHz közötti frekvenciák a használatosak. Az meg van ezen is, úgyhogy semmi vész. De megnyugtat a tudat, hogy ha eljutok egyszer Japánba, akkor nyugodtan vihetem magammal ezt a rádiót, mert a rádióadókat gond nélkül fogom tudni fogni.

Ez volt az, amit még meg akartam venni. Aztán, ha nem szakad rám a Nemzeti Bank, idén nem is veszek már nagy dolgot. De mindennel elégedett vagyok, ami megvan.