Szinte teljesen feltöltődve tértem vissza! Néhány hete határoztam el, hogy az N-Con utáni héten kvázi szabadsága megyek. Ez jelen esetben azt jelentette, hogy szinte teljesen offline voltam. Az okostelefon egyáltalán nem volt bekapcsolva, közösségi oldalakra egyáltalán nem mentem fel. Csak a legszükségesebbekre használtam az internetet, egy-két fontosabb e-mailt megválaszolni, egy-két dolgot frissíteni. Ezt leszámítva teljesen offline éltem.

És hogy mit csináltam? Magazint olvastam, zenét hallgattam, utaztam, és annyi könyvet olvastam, mint korábban soha! Egészen pontosan három könyvet olvastam el. A két szélső könyvet, korábban kezdtem el, de most értem a végére, Ónodi György Heti Hetesről szóló könyvét viszont egyhuzamban olvastam el. Konkrétan ilyet még nem csináltam, de annyira olvasatta magát, plusz szerettem a Heti Hetest, amikor ment, és érdekelt, milyen kulisszatitkokat oszt meg a producer. Jó volt olvasni. Spáh Dávid könyvét is. Leginkább, mint Família Kft. színésze érdekelt. Habár ma már árnyaltabban látom a sorozatot, ma is szívesen leülök egy-egy rész elé. A könyv röviden nehezen emészthető volt, mert az érdemi történet rövid, emellett annyi költői képet használ, hogy egy adott jelenetet kellőképp érzékeltessen, mint amikor egy tortán a túl sok a krém, piskóta meg kevés, így egy idő után nem tudtam megemészíteni az olvasottakat. Volt, hogy hetekre félretettem a könyvet, mire a múlt héten végre a el tudtam olvasni. Soma Mamagésa könyve meg újraolvasás volt. Megvolt régen, csak miután eladtam a könyveit, nemrégiben szereztem be újra, és fokozazatosan olvasom, ahogy érkezésem van rá. Őszinte és kendőzetlen könyv a szexuálisról olvasmányos stílusban. Jó volt olvasni.

A magazinokat illetően az Antikváriumból rendeltem be 1993-as Teszt Magazin számokat, plusz még egy Video Magazint. Ezeket itthon is és utazás közben is olvastam. Nemcsak azért volt érdekes olvasni, hogy lássuk, hogy milyen volt az akkori műszaki cikkek működése, meg nagyon informatívak voltak a tesztek, hanem szembesülni, hogy mennyivel másabb volt 30 éve a vásárlói attitűd. Akkoriban igényelték az emberek a tájékoztatást, tisztába akartak lenni a jogaikkal, az olvasói levelek között voltak leírt vásárlói szituációk kapcsán kérdések. És bizony, voltak, akik megjárták a tájékozatlanságuk miatt. De akkoriban sokkal inkább megvolt az, hogy kérdeztek az emberek, tájékozódni akartak. Ez ma nagyon hiányzik, sokkal kevesebb probléma lenne. A teszteket meg laboratóriumokban, műszerekkel végezték.

Jó volt visszatérni a '90-es évekbe. Utaztam is. Szerdán Szegeden voltam, csütörtökön meg Szolnokon. Ezekre is digitális fényképezőgéppel csináltam fényképet, illetve térképpel tájékozódtam. Szerencsém volt, mert Békéscsabán a bolhapiacon az egyik árusnál pont volt Csongrád megye térkép, így nem kellett drága pénzért könyvesboltban venni térképet. Ugyan 2004-es a térkép, de hát annyira csak nem építették át a várost, hogy 20 év távlatából teljesen használhatatlan legyen a térkép. Nagyon jól tájékozódtam vele, egyszer sem tévedem el. Azért is érdemes most is térképpel járni, mert a hagyományos térképek fejlesztik a tájékozódási képességet. Az utazás Szegedre nem volt sima, mert Orosháza és Szeged között pótlóbusz jár, de Békéscsaba és Orosháza között is élmény volt az utazás, hiszen az egész kocsiban egyedül voltam.

Így igazán élmény volt az utazás. A buszon is rendben volt az út. Az egyik tervem az volt egyébként, hogy a Dóm térre ülök le, és ott írok. Mert tavaly nyáron emlékeztem, nagyon jó volt ülni. Ám sajnos most ez a látvány fogadott.

Mintha valami rendezvényre készülnének, csak oldalt lehetett elmenni. Pedig csodálatos ez a templom élőben, nagyon jó volt itt sétálni. A tiszaparton is sétáltam egyet, majd mellette van egy játszótér, azon át mentem át az Árkád Szegedbe. Itt pihentem egyet a kajáldás résznél és itt írtam.

Szóval ilyen egy offline kirándulás. Ja, el ne felejtsem mondani: Walkmanen hallgattam zenét kazettán! Két albumot vittem magammal: Shania Twain: Up! és Pa-Dö-Dő: Szép az élet és én is szép vagyok. Szeretem ezt a két albumot, jó volt hallgatni.

A füzetbe meg a történetem további terveit írtam le. Nem tudtam teljes egészében a munkával se leállni, itt írtam részletesen a főszereplőm, Sasahara Soichiro történetét. Gyerekkor, család, egyetem, stb. Ezek is mind arra lesznek, hogy a könyvemet méh tovább javítsam. Az utóbbi időkben két béta olvasóm volt, mind a ketten Snittről: ChEebor és Damien_Lambert. Mind a ketten nagyon jó ötleteket adtak, hogy mivel javíthatnám a történetet. Plusz azzal, hogy megírtam a főszereplőm életét, így láttam meg egyben az összefüggéseket, amiket a megfelelő helyen alkalmazva tovább javíthatom a könyvemet.

És volt még egy nagy haszna ennek az írásnak. A lényeg, hogy Harry Potter rajongóként nekem is szokásom karácsonykor nézni a Harry Potter, utána a Legendás Állatok és megfigyelésük filmeket. És amikor a Legendás Állatok filmeknél tartottam, azon gondolkodtam, hogy az én történetemhez milyen előtörténetet találhatnék ki? Na, ez lett meg a múlt héten. Arról van szó, hogy Soichirónak a nagyapjával van igazán különleges, szeretettel teli kapcsolata, és kitaláltam a nagyapa történetét. Ahogy írtam, oda jutottam magamban, hogy ha ezt kidolgozom, akár önálló történetként is működhet. Megvalósítanám a pszichológiában ismert "dupla eltolódás" elméletét. Ennek lényege, hogy ha valaki nem teljesít be vagy elfojt magában valamit, az nem a gyerekén, hanem az unokáján csapódik le. Ez ugyan azt érzékelteti, hogy lesznek hasonlóságok a történetben, ami igaz is, de a különbség és egyben a lényeg a részletekben lesz.

Egyébként azért is jó írni, mert az írással a motoros képességek is fejlődnek. Mert bizonyos csorbulást vettem észre az elején. Kifejezetten csúnyán formáltam meg a betűket, sokat tévesztettem. De idővel visszajött a gyakorlat és jobban ment. Meg az írás relaxál is. Túlzás talán, hogy grafomán lennék, de hogy szeretek írni, az tény.

Ezután a másik bevásárlóközpontba, a Szeged Plázába mentem, méghozzá a Cinema City-be. Az Így neveld a sárkányodat élőszereplős adaptációját néztem meg. Maga a film megítélésem szerint zseniális volt. Konkrétan azt gondoltam, hogy a Disney járhatna a DreamWorkshöz Hogyan készítsünk jó élőszereplős adaptációt? tanfolyamra, hihetetlen jó volt a film. Másfelől elgondolkodtam azon, hogy van-e egyéb haszna az adaptáció-mániának, azon túl, hogy újabb formában nézhetjük meg a filmet? Mert bizonyos szempontból érdemi pluszt nem ad a franchise-hoz. A történetet nem újították meg annyira, tehát konkrét újdonságot nem ad. Az viszont tény, hogy a színészek és a közeg nagyszerűek voltak. Tehát érdemes volt megnézni a filmet.

Ezután mentem haza. Majd másnap Szolnokra mentem. Itt a Kossuth téren szeretek nagyon sétálni, nagyon szép hely.

Szolnokra ugyan nincs térképem, és furcsán el is tévedtem. Az történt, hogy jobbra kezdtem el kerülni (ezzel járatlan, általam ismeretlen úton járni), mert úgy voltam vele, hogy akkor gyorsabban kiérek a vasútállomásra. Erre döbbenten tapasztalom, hogy végül balról közelítem meg az épületet. Na ezt fejtse meg nekem valaki.

Egyébként Szolnokon is moziban voltam. A Szolnok Plázában van a Cinema City, és itt az Elio animációt néztem meg. Ez a Pixar új animációja, ami elég nagyot bukott. A plakátot és a Pixar korábbi animációit ismerve egyből tudtam, hogy nem a minősége miatt bukott akkorát, ezért adtam neki egy esélyt és megnéztem. Nem volt rossz, csak az, hogy egy már ismert alapkoncepciót vettek elő újra. Aztán ChEebor írta, hogy az egész forgatókönyv teljesen máshonnan indult. Ez lett volna a Pixar első LMBTQ+ története, aminek Trump hatalomra kerülése tett keresztbe. Aztán az egészet teljesen új alapokra helyezték úgy, hogy a film fele már kész volt. Nem tudom, miben lett volna LMBTQ+, meg összességében nem volt rossz a végeredmény sem, megvolt a maga hatása, csak mivel a mondanivaló már ismerős volt, ezért annyira nem maradt meg bennem a történet.

Szolnokon a mozi volt a fő attrakció, a városnak nincs igazán nagy látványossága, mint Szegednek a Dóm tér, így a mozi után sétáltam, aztán mentem is a vasútállomáshoz. Mindkét helyen jól éreztem magam.

Aztán itthon is moziztam még, egyébként Disney+-on néztem meg a Hófehérke és a hét törpe élőszereplős változatát. Kíváncsi voltam, hogy tényleg annyira szörnyű-e. Igazából pont azért sajnáltam a filmet, mert határozottan voltak jó jelenetei, aminek után én inkább sajnáltam, hogy ennyire elrontották az egészet. Hófehérke színésznője is olyan volt, hogy nem láttam rajta azt a kedves, ártatlan teremtést, amilyen a rajzfilm karakter volt. Azon is gondolkoztam, hogy talán nincs is olyan színész, aki elő tudná adni Hófehérke valódi személyiségét. A törpék meg inkább voltak kertitörpék. Ők viszont tényleg nagyon csúnyák voltak, a dorbézolásuk se hozta vissza azt a gyermeki csínyt, ahogy rajzfilmben viselkedtek.

Illetve még szombat este néztem meg moziban a Forma 1-es filmet. Arról állítólag Carlos Sainz nyilakozta, hogy aki szereti a Forma 1-et, az nem fogja szeretni a filmet. Értettem, hogy mire gondolt, de azt gondolom, hogy azok nem fogják szeretni a filmet, akik nem a helyén kezelik. Ez ugyanis nem dokumentumfilm, hanem dráma. Innentől kezdve a történet csak a valóságon alapul, de nagyjából annyit mutat be a háttéreseményekből, amennyit Wéber Gábor mond a futamok közvetítésein. Tehát, amiket lehet tudni, ez van különböző filmes, drámai elemekkel kiegészítve. Engem inkább az zavart, hogy szerelmi jelenet semmi extrát nem tett a történethez. Az viszont jó ötlet volt, hogy a filmbéli versenyek szakkommentátora Wéber Gábor és Gundel Takács Gábor voltak. Szakavatottakra bízták a kommentálást. Tehát azt gondolom, hogy független, hogy szereti-e a Forma 1-et vagy sem, aki mint film nézi a filmet, annak tetszeni fog. Mert a színészi játék mindent egybevetve, rendben volt.

Nos, ennyi volt múlt hétre. Jó volt, örültem neki, ez nekem tényleg olyan volt, mint egy nyaralás. De most jó újra itt lenni. Azt nem gondolom, hogy nagyon gyakran, de alkalmanként megteszem azt, hogy kicsit kilépek az internet és a közösségi oldalak mókuskerekéből. És megyek is tovább, hiszen száz meg ezer tennivaló van még.

Szerdán elvonatkoztam Pestre. Elsősorban állásinterjú okán, de egyéb programom is volt. A 9.20-as vonattal mentem fel, az út alatt szerencsére minden rendben volt. Az út alatt animéztem, könyvet olvastam és játszottam. Majd részletesebben írok még a 1080° Snowboarding-ról, annak az Expert nehézségi szinjét próbálom valahogy kiimádkozni, de egyszerűen nem megy! Stéphane Garnier: Macskabölcsesség című könyve meg kellemes, aranyos olvasmány. Arra próbál rávenni minket, hogy éljünk úgy, mint a macskák. És egyáltalán nem rossz. Még ha az ember világa sokkal "bonyolultabb", igencsak könnyíthetünk a mindennapi életünkön, ha egy rövid időre is, de utánozzuk a macskákat. Meggyőződésem, hogy akik utálják a macskákat, azért is utálják, mert irigylik tőlük azt a királyi életmódot, ahogy élnek. Meg a macska igazán kifejezésre juttatja az egyéniségét. A macska egyszerűen büszke arra, aki. Alapvetően pozitív jelentése van annak, ha valaki macskát lát álmában, mert az önálló személyiségre utal, jó vezetői készsége van.

A Keleti pályaudvaron is egy könyvvel lettem gazdagabb: Átvettem Soma Mamagésa: Egységben önmagammal könyvét. Ha úgy adódik, majd elolvasom, most mások vannak prioritásban. Aztán vonattal mentem Rákos vasútállomásig, mert az állásinterjú a Jászberényi úton volt. Ez jobb volt abból a szempontból, hogy beszélgetősebb volt. Azt tapasztalom, hogy alapvetően kétféle állásinterjú van: Van az egyik, ahol "meséljen magáról, mi mesélünk a cégről, a munkáról, és ha van kérdés, arra válaszolunk" és van a másik, ami sokkal beszélgetősebb. Az utóbbi volt a szerdai, ami kétségtelenül jobb, mert azt érzékelteti, hogy a munkáltató elolvasta az önéletrajzot. És nem húzza az időt azzal, hogy mondjam el megint azt, ami már le van írva az önéletrajzban, hanem célzottan a részletekre kíváncsi. Ezekből egészen jó beszélgetések kerekednek ki. Talán meglepőnek hangzik, de valójában a munkáltató is vizsgázik az állásinterjúkor. Egy beszélgetős interjúval érdekessé teheti saját magát és a munkahelyet is.

Az interjú után mentem wakához. Abban a hatalmas hidegben és hóban cipeltem a bőröndömet, ugyanis kicserélte a 500 GB-os merevlemezt 4 TB-osra. Így adatátvitel, egyéb menőségek, így nem szorulok feltétlen egy külső merevlemezre, minden egy helyen van. Megmutatta, hogy mi van neki Nintendo Switch-en, én meg mutattam neki a Nintendós kívánságlistámat. Láttam, hogy a Little Strays játék igencsak le van akciózva, úgyhogy megvettem magamnak. Elterjedőben a macskás játékok, ez is olyan, hogy egy elhagyatott városban kell irányítani a macskát, hogy élelemre leljen. Ki is próbáltam a játékot, de borzalmasan irányíthatatlan. És a zene is nagyon furcsa, nem illik a játékba. Pedig az ötlet jó. 16 pályából áll és nem feltétlen könnyen megközelíthető helyen van a kaja. Tehát a meghatározott idő alatt meg kell találni a módját, hogy jutok élelemhez. Csak ezt jelentősen megnehezíti az, hogy az irányíthatatlansága miatt olyan, mintha egy részeg macskát irányítanék...

Illetve kipróbáltam nála egy koreai levest, egészen pontosan a Paldo Volcano Chicken Noodle-t. Nagyon csípősnek írta magát, de úgy voltam vele, hogy mit nekem egy kis csípősség, simán megeszem. De ez nagyon alattomos volt! Miközben ettem, nem éreztem semmi csípősséget. Mondtam is magamban, ez az a csípősség, hogy egy vulkán tör ki belőlem? Ha minden vulkán ennyire enyhe lenne, semmilyen természeti katasztrófát nem okozna. De nem úgy van az... Mert ami utána, utóíz formájában jött, az valami kegyetlen volt... Beszélni nem tudtam normálisan! Próbáltam inni rá, de az nemhogy nem segített, hanem csak rontott a helyzeten, mert "szétkente" a számban a csípősséget. Végképp kész voltam, mire waka mondta, hogy a tej állítólag segít a csípősségen. Az volt a szerencsém, hogy történetesen volt nálam kaukázusi kefir, úgyhogy bevetettem. És tényleg! Kis idő után lényegesen jobban lettem, és a számat is rendeltetésszerűen tudtam használni.
Mondta waka, hogy még csak nem is ez a legerősebb leves... Milyen lehet, ami még ennél is durvább? O_O Félig költői a kérdés, tudom, hogy van az a csípősség, ami konkrétan kárt tesz az ember szájában, plusz a koreaiak is hardcore szinten nyomatják a csípősséget. Aztán pár óra múlva már hiányzott is az íze. Kacérkodok a gondolattal, hogy vegyek magamnak egyet.

Pont végeztünk, hogy elérjem a Sonic a Sündisznó 3-at a Sugár Moziban. Sparrow-val megbeszéltük, hogy együtt megnézzük. Ezért is igyekeztem mindent szerdára időzíteni (az állásinterjút is kértem, hogy ezen a napon legyen), hogy a kedvezményes napon meg tudjuk nézni a filmet. A Sugár mozi volt a legolcsóbb a maga 1890 forintos jegyárával. Nagyon érdekes, hogy mivel Békéscsabán a Center Moziban nincs kedvezményes nap, ezért szerdán itt a legdrágább mozizni... De szerencsére vannak olyan alternatívák, amiket be tudok vetni. Különösen előnyös, ha ehhez barát is társul.

A film nekem nagyon bejött. Bár elég ügyetlen vagyok Sonic játékokban, de bejön a hangulatvilága. Ezt elég jól visszaadja a film is. Igazából nem értem, hogy miért várattak ilyen sokáig a Sonic filmekkel, hiszen a Sonic játékok bizonyos aspektusból nézve egyszerű játékok. A karaktereknek olyan nagyon komoly személyisége nincs, így a filmmel sem lehet nagyon mellélőni. Ha jól megcsinálják, amennyire csak lehet, komolyan veszik a franchise-t, akkor egész jó dolgot lehet kihozni belőle. Ez megtörtént! Szeretem Shadow-t, ezért is örültem a 3. filmnek, a szóviccek szerethetően debillé tették a filmet. És még az is jól állt neki, hogy Dr. Robotnik teljesen kifordult önmagából, és társult Sonicékkal! Úgyhogy nagyon jól megcsinálták a filmet. Az egyedüli dolog, ami nem tetszett, hogy az elején, amikor Japánban voltak, a sztereotip japán kultúrát mutatták be. De ez már személyes dolog. Én mélyebben ismerem a japánokat, ezért másképp látom a kultúrájukat. Igazából beleillett a filmbe az, ahogy ott ábrázolták. Konkrétan nem tettek kárt a japánok megítélésében. Azt nem mondom, hogy mindenkinek tetszeni fog, mert egyrészt plusz volt nálam, hogy szeretem a Sonic játékokat, másrészt olykor kifejezetten nyitott vagyok a tipikus mozis sikerfilmekre is. A Sonic film esetében ezt nagyon jól megcsinálták.

Így első végignézésre ennyit tudok mondani. Várom, hogy felkerüljön Netflixre vagy Maxra (mind a kettő elérhető számomra), és akkor majd jobban ki tudom fejteni a véleményemet. Mivel manapság nagyon kevés film jelenik meg DVD-n és Blu-ray-en, ezért nem számítok arra, hogy Sonic 3 megjelenne... Pedig szívesen betenném a gyűjteményembe. Nem utolsósorban, mivel streaming oldalak törölnek is filmeket, sorozatokat, ezért csak az a biztos, ami a polcomon (vagy a gépemen) pihen.

A film után vissza kellett mennem wakához, mert nála felejtettem a telefonomat. Így csak a 20.10-es vonattal tudtam hazamenni. Így végül csak 23 órára értem haza. Nagyon fáradt voltam, de jó nap volt, jól éreztem magam!

Ebben a hónapban olyan akció van a Libriben, aminek köszönhetően három könyvet is tudtam venni magamnak.

Ezek a Csernus könyvek is megvoltak régen, és már nyáron is 40%-os akcióban volt. Akkor is szemeztem vele, csak akkor a PS4-re gyűjtöttem. Akkor is 2.394 forint volt, mint most is. Most meg tudtam venni, az antikvár könyvekből összejött pontoknak köszönhetően bőven 2.000 forint alá tudtam szorítani a darabárát. Nagyon gyorsan gyűlnek a Csernus Imre könyvek, már 11 került vissza a gyűjteményembe. El fogom ezeket is olvasni, de arra emlékszem, hogy A nő csajsziknak az egyik legrosszabb könyve volt. Mintha nem tudta volna, hogyan szólítsa meg a fiatalokat. A témák és az írási stílus is eléggé banális volt. Aztán A férfi srácoknak már lényegesen jobb volt.

Soma Mamagésa könyve meg nem volt meg korábbról, mert amikor már ez megjelent, már elfordultam tőle. Tőle ez a negyedik könyv, valamiért nehéz lett megszerezni a régi könyveit első kiadásban. Valószínűleg Soma könyveiből nem gyártottak olyan sokat. Pedig Csernussal egy kiadónál vannak, de a doki könyveit elég könnyen meg tudom venni 1000 forintokért. Szinte minden könyvét 1000 forintért vagy az alatti áron vettem meg. Mindenesetre, mivel ez a könyv első olvasási élmény lesz, ezt fogom most olvasni. Tényleg nyitottabbnak érzem magam Soma Mamagésa elméleteire.

Összességében örülök, hogy újra megvannak azok a könyvek, amiket korábban eladtam. Mindkettejük kapcsán azt gondolom, hogy még ha vitatkoznék velük bizonyos dolgokban, vannak olyan gondolataik, elméleteik, amiket megszívlelendőnek tartok. Úgy érzem, a könyveik által csak színesebb lesz a világom.

A múlt hétvégén néztem meg a Csernus filmet, a Toxikomát. Röviden összefoglalva, még jobban megértettem, miről szólnak a módszerei. Nagyon hatásos film volt, sokáig zseniálisnak tartottam, de a végét nagyon elsiették, és így elmaradt a katarzis. Ettől függetlenül érdemes volt megnézni. Ez volt az első drogos témájú film, amit láttam, és bár sokan mondják, hogy a Trainspotting a legjobb a témában, de a magam részéről elégedett vagyok vele.

Tegnap megvettem Csernus Imre: A Férfi hangoskönyvet, így megvan mind a 6 hangoskönyv, amit a gyűjteményembe akartam tudni. Vaterán találtam meg, a Sarki Könyves Antikvárium árulta. Ahogy szétnéztem a weboldalukon, találtam néhány könyvet jó áron, lehet, hogy fogok tőlük vásárolni.

Újabb korábban megvásárolt könyvet szereztem vissza, méghozzá Soma Mamagésa: Ébresztő! című könyvét. Somának saját rovata volt a Nők lapja café weboldalon, az ottani levelekből szemezgettek egy könyvre valót. Természetesen a válaszok is olvashatók. Kitaláltam, hogy ha majd sort kerítek rá, oly módon teszem interaktívvá a könyvet, hogy elolvasom a leveleket, és külön megírom, hogy én mit válaszolnék rá, ha én kapnám ezeket a leveleket. Utána olvasnám el Soma válaszát, mintegy összevetve az enyémmel. Ezzel jól lehet fejleszteni az empátiás készséget. Úgy maradt meg bennem ez a könyv, hogy Soma igyekezett a levél stílusából következtetni a levélíró személyiségére és annak megfelelő útmutatást nyújtani. Tehát ténylegesen figyelt a másikra.

Bár az "Ébresztő!" címmel nem vagyok kibékülve. Egyáltalán azzal, hogy az embereket azzal bélyegzik meg, hogy alvó állapotban vagy éberkómában van. Ha valakinek egy viselkedésminta normalitássá vált, abból nem fog tudni csak úgy felébredni. Az ebből való változás nagyon lassú és sok esetben fájdalmas folyamat. Ha nagyon az éberkóma állapotára asszociálunk, akkor én egy ilyen rovatnak a "Térj magadhoz!" címet adnám. Mondjuk sokkal közelebb így sem vagyunk a megoldáshoz, de legalább találóbb. Nehéz valid címet adni egy segítő rovatnak, nemcsak mert a segítő csak útmutatással segíthet igazán, de sok esetben ezek csak egy első lépések egy hosszú folyamathoz. De az biztos, hogy már az sokat segít magán, aki megteszi az első lépést. Nem pszichológiát végeztem bölcsészkaron, de nagyon szívesen lennék tényleges figyelő.

Azért akartam külön blogpostban foglalkozni Soma Mamagésa Öngyógyító hangoskönyvével, mert erősen elütött volna az előző blogpost többi témájától. Maga a kép is erősen elüt a többitől, eleve furcsán mutat a Nintendo és a Haikyuu!! között, azt csak a teljesség kedvéért tettem oda is ki. De így külön rendben van.

Szóval, tényleg azt gondolom, hogy az akciós árát érte csak meg, mert annyi jó dolog van benne, mint amennyi kifogásolható. Egészen kellemes csalódás volt számomra, hogy ő maga is azt mondta, hogy nem mindenki felkészült arra, hogy az ismereteit általánosan befogadja az emberiség. Az maradt meg bennem Somával kapcsolatosan, hogy vasvillával tuszkodja az emberiséget a spiritualitás kondérjába. A jövő embere megvilágosodott, és mindenkinek rendelkeznie kell azzal a tudással, amivel ő. Néhány személyes tragédiájára emlékszem, amik akkor megviselték, később vezették az életútján, de az nem maradt meg, hogy neki is voltak olyan ismeretek, amiket neki is évekbe telt ténylegesen befogadni. Az első CD-n (két CD-s a hangoskönyv) kifejezetten jó dolgokat mond a tudatosságról, az akarásról, és a betegség lelki vonatkozását is jól összefoglalta. Az énrészeink rész egy kicsit le volt egyszerűsítve, de az úgy volt rendjén, mert befogadhatóbb formában adta át az ezzel kapcsolatos ismereteit, és a saját példák is kedvesek voltak. A buddhista vonatkozása, hogy váltogatjuk a személyiségmaszkokat sokkal nehezebben élhető át az átlagember számára. Még én is csak ízlelgetem, legfeljebb kezdem érteni, hogy miről van szó, de még nem érzem, hogy teljes mértékig megvilágosodott lennék a témában. Az is tetszett, ahogy kifejtette, hogy önmagunk szeretetéig hosszú út vezet. Ezek a dolgok tényleg nem mennek varázsütésre. A vége, kreativitás gyógyító ereje téma meg pozitívum és hasznos, ezeket más helyeken is olvashatjuk.

És akkor lássuk a fekete levest. Reméltem, hogy a "csodák márpedig vannak" résznél hasonlóan befogadható példákkal illusztrálja a hétköznapi csodákat, de hirtelen úgy elszaladt Somával a ló, hogy nem győzök utána nézni. Olyan személyes példákkal támasztotta alá a magunk isteni létét, hogy csak lestem. "Amint átér az úttesten, elmúlik a mandulagyulladásom" vagy "amint megérkezek a könyvfesztiválra a dedikálásra, hétágra fog sütni a nap". Ha diplomatikus akarnék lenni, azt mondanám, hogy az emberiség még messze nem tart ott, hogy az ilyen jellegű dolgokat általánosságban befogadja. Azt gondolom, hogy jelenleg ott tartunk, hogy elmegy az orrunk előtt az utolsó metró (mert volt ilyen példa is, de a metró hirtelen megállt, visszatolatott, és be tudott szállni...), ha esetleg problémás is hazajutni, de ha megtaláljuk a módját, hogy biztonságban hazajussunk, és hogy ne bosszankodjunk, hogy elment a metró, hanem tegyük magunk számára szórakoztatóvá a hazautat. De ez elütne a könyv elvont mivoltától... Az se volt akármi, amikor magyarázta, hogy a víz kristályszerkezete másképp mozog kellemes, szeretettel teli zenére, mint kemény rock zenére. Nem ment le addig, hogy "a víz emlékszik", de olyan jellegű dolgokat hozott be, amikre legjobb indulattal tényleg csak azt tudom mondani, hogy lehet, hogy a 24., 25. században evidens, általános tudomány lesz, de ezek most, a 21. században olyan szintű tapogatózások, hogy ezekről biztosra beszélni... Voltak részek, aminél még én is fogtam a fejem, hogy "ennyi faszságot is ritkán hord össze a szél". De adjuk meg az esélyt arra, hogy amiket írt a krisztályszerkezetről, valamikor a távoli jövőben tényleg alaptudomány lesz. Ha abból indulunk ki, hogy mit gondolna a 16. század embere, ha valaki elkezdene beszélni arról, hogy lesz idő, amikor egy másik országban élő emberrel élőben tudunk kommunikálni képpel és hanggal, vagy lesz majd egy kis tárgy, ami egy gomb megnyomására megvilágítja az egész helyiséget, ugyanúgy bolondnak nézték volna, mint amennyire bolondnak és sarlatánnak nézik most azokat, akik arról beszélnek a víz kristályszerkezete meghatározott zenékre másképp reagál.

Én megadom azt, hogy a Soma-féle spirituális gondolkodókról néhány évszázad múlva úgy fognak beszélni, hogy messze meghaladták a korukat. De most ott tartunk, hogy olyan dolgokról beszél nagy bizonyossággal, aminek nincs még meg a tudományos alapja. Még ott tartunk, hogy ízlelgetik, kutatják, kísérleteznek vele, a kvantumfizika is még csak kialakulóban lévő tudományág. De jelenleg erről nemcsak azért veszélyes ennyire széles körben beszélni, mert az átlagember megkérdőjelezheti az elmeállapotát, hanem megjelenhetnek azok az emberek, akik ezt lebutítva közreadják, akár sarlatánkodhatnak is vele. Nem tartom Somát sarlatánnak, hiszen azt leszámítva, hogy az ő isteni mivoltának még az eső is eláll, a metró is visszafordul, érzékelem, hogy alaposan utánaolvasott azoknak, amikről beszélt, írt, de én ezekről legfeljebb belső körökben beszélnék.

Említette egyébként az Akasha jelenségét is, igyekezett érthetően átadni. Én erről egy olyan bonyolult meghatározást olvastam, amit még aprólékos elolvasás után sem értettem meg. Akkor érdekelt a dolog, amikor Okui Masami 2009-ben kiadta az Akasha albumát. Erős spiritális áthallású album, én nagyon szeretem, plusz látható, hogy a borító is nagy gonddal lett megtervezve. Az albumnak köszönhetően érzem, hogy miről lehet szó. Mindenesetre, amikor Soma beszélt erről, egyből beugrottak dalok ebből az albumról. Kellemes érzés volt.

Nos, hát ennyi. Ha röviden és tömören akarom összefoglalni a véleményemet, nem vetem el, hogy van érvénye annak, amit Soma ebben a hangoskönyvben összefoglalt, de túl sokat gondol az emberekről, ha azt gondolja, hogy megérett az emberiség arra, hogy az itt elhangzottakat széles körben befogadják. Azt viszont minden további nélkül elhiszem, hogy eljön ennek is az ideje.

Nem lehet másképp jellemezni 2024. május 30-át, mint ünnepnapnak. Nemcsak a Haikyuu!! movie miatt, hanem a saját szervezésű rendezvény szervezése is jól halad, meg hát az idő is csodálatos volt. Tehát most egy mini mindenes blogpost következik napi élménybeszámolóval.

Elég korán keltem, így a legkorábbi tervezett vonattal, a 7.20-assal mentem fel Pestre. Az út szerencsére rendben volt, a vonat sem késett. Sőt, kellemes meglepetés volt, hogy a 8. vágányra ért be a vonat, tehát az állomáson, és nem valamelyik külső vágányon, ahonnan még kb. 5 perc gyalog kijutni. Egyből mentem a kettes metróhoz. Azzal az Örs Vezér Teréig, majd a 97E-s busszal mentem el egészen a Kucorgó térig. A buszon a Bakuten!! mangát olvastam. Örömmel konstatálom, mind könnyebben megy az olvasás japánul.

Látogatás a Game Parkban

A Kucorgó térnél a Game Parkba mentem el. Egyrészt, hogy átvegyem a rendelésemet a Mario Kart 8 Deluxe - Booster Course Pass-t. Ezt ugyanis tavaszi akció keretében kedvezménnyel adják, amiért már megéri az extráival együtt betudni a Nintendós gyűjteményembe. Másrészt megbeszéltük a júliusi rendezvény részleteit. Adtak ingyenes szóróanyagot, amit lehet majd osztani, illetve nagyjából felvázoltam nekik, hogy állunk most. Gyakorlatilag azért is vettem meg a Booster Course Pass-t, mert valószínűleg az én Switchemen fog menni a Mario Kart 8 Deluxe verseny, és ezzel, mint megtudtam, mindegyik Switchre regisztrált profilra érvényes a kiegészítő, nemcsak arra, amelyikre beírtam a kódot. Nagyon jó volt beszélgetni velük, hallani, hogy ők is lelkesek. Meg egyébként is még mindig ők a legjobbak, ha Nintendóról van szó.

Majd a Kucorgó térről a 202E-s busszal Kőbánya-Kispestig mentem el.

KMO teremmegtekintés

Méghozzá a Kispesti Művelődési Központba (KMO) megnézni a termet és megbeszélni a lehetőségeket. Meglepett, hogy az Kultúr-kamra termet kapjuk meg, itt több lehetőségünk lesz. Van vetítő is, úgyhogy a Mario Kart 8 Deluxe verseny majd ki lesz vetítve. Nagyjából megbeszéltük, hogy asztalok hogy legyenek elhelyezve, és hogy én hogy gondolom az elrendezést, hogyan tudjuk a terveket összeegyeztetni. Jó lesz mindenképp, hamarosan "hirdetésre kész" állapotba kerül a rendezvény.

Innen a hármas metróval mentem a Nyugati pályaudvarra.

Nyugati és a WestEnd

Először az Örkény István könyvesboltba mentem el átvenni a rendelésemet, méghozzá Soma Mamagésa Öngyógyító hangoskönyvét. Majd egy külön blogpostban részletezem a véleményemet, most röviden és tömören annyi, hogy pont ezzel a mélyen leszállított árral adták annyiért, amennyiért a benne lévő jó dolgok miatt megéri.

Aztán láttam, közvetlen mellette nyílt az vadonatúj Penny Market. Jó lehetőség lett volna itt venni még kaját, ha lett volna elegendő kínálat, de végül csak egyvalamit vettem. Arra jó volt, hogy kipróbáljam az önkiszolgáló kasszát. Végre a Pennynek is van. Valahányszor a Pennybe járok vásárolni, mindig olyan érzésem van, hogy az itteni pénztárosoknak a legrosszabb, mert itt a legfrusztráltabbak. Itt az idő a Pennyben is önkiszolgálóra váltani.

Majd a WestEndbe mentem. Mivel még 2 óra volt a film kezdéséig, ezért leültem a kajáldás részre, ott ténykedtem a laptopon. Migráltam át a blogpostokat, meg a képeket rendezgettem. Elég gyorsan eltelt az idő, ráadásul nem is voltak sokan. Úgyhogy a SPAR-ban való vásárlás után mentem fel a moziba.

Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen

A pénztárnál átvettem a lefoglalt jegyet. Egészen idáig nem értem fel ésszel az abszolút kedvenc animémet nézem meg egy magyar moziban. Azért sem adtam hitelt annak, hogy szerény hazánkba is eljut, mert a Crunchyroll nem adja a sorozatot Magyarországon. Így azt gondoltam, hogy Magyarország tilalom alatt áll, de örömmel veszem tudomásul, ha ilyen dologban tévedek.

Azt gondoltam egyébként, hogy többen öltözködnek "alkalomhoz illően" (lásd még: cosplay), de senki. Nagyjából félig volt tele a 8-as terem. Annak örültem, hogy nagyjából egyenlő arányban voltak srácok és csajok, és hogy idősebbek is képviseltették magukat. Hiszem azt, hogy ahogy a Super Mario, úgy a Haikyuu!! is kortalan. Hiszen a Haikyuu!! az, amelyik új mércét állított a sportaniméknek. Ezt hívom minőségi kommersz kulturális műnek, hiszen a Haikyuu!! a tömegkultúrának készült, de mintha fel akarná "emelni" a nézőt. Valami mást, valami újat akar mutatni, még a sportanimék között is, ami által mi is többnek érezzük magunkat. Megmutatni, hogy ezt így is lehet csinálni.

Jó ideje digitális formában vannak plakátok a mozik falain, ugyanígy a Haikyuu!! is kivetítőn volt. És milyen volt a film? Na de kérlek, micsoda kérdés ez? Nincs mit szépíteni, az egyik legnagyobb, legintenzívebb mozis élményem volt! SPOILERes írás következik így, ha nem láttad az animét, de tervezed megnézni, ugord át ezt a részt. Ahogy bejöttek az első képkockák, egyből tudatosodott bennem, hogy az álom valóra vált. Ez tényleg itt történik Magyarországon. Az önmagában nagy ötlet volt, hogy az első évadból jól ismert Hinata és Kenma első találkozását olyan snittekkel egészítették ki, melyekkel mélyebb jelentést adtak a találkozásuknak. Ezzel pedig megalapozták az egész movie hangulatát. Nekem leginkább az volt a furcsa, hogy olyan hirtelen zajlott a meccs. Gyorsan is mentek neki, és kicsit rendszertelen is volt az ugrálás az elején, és a vége is hirtelen jött el.

Eleinte azt gondoltam, hogy beigazolódott a félelmem, hogy nem fogják tudni megoldani a még fennmaradt kb. 120 fejezetnyi mangatörténést 2 movie-ban jól összesűrítsék. Amikor nézem a recap movie-kat, akkor is olyan érzésem volt, hogy remekül összefoglalták az egyes évadok eseményeit. Ha csak a movie-kat láttam volna, különösebb hiányérzetem nem lett volna, de a sorozat megadta azt a mélyégét, ami által még inkább jelentőssé válnak az egyes meccsek.

De aztán hamar beláttam, hogy a movie volt a legjobb megoldás. Mert valószínűleg nem akarták a készítők sem azt, hogy újabb évadok menjenek el csak meccsekre, ami a sportanimék egyik nagy rákfenéje. De hogy a lehető legátfogóbban foglalják össze a Karasuno és Nekoma közti meccset 85 percben, olyan szintű érzelmi intenzitást adtak a jeleneteknek, hogy bőven elég volt ahhoz, hogy átéljük a meccs és a jelenetek érzelmi jelentőségét. Kenmára konkrétan nem ismertem rá. Mind Hinata, mint Kuroo nagyon jó hatással voltak rá. Tsukishimának is volt egy-két pozitív megnyilvánulása, csak Kageyama az, aki soha nem változik meg. Egy jó szava nincs Hinatához: Nehogy elszálljon magától, csak a szerencsének tudhatja be a sikeres sáncait. De hát mi így szeretjük őt. SPOILER VÉGE

Aztán a végére olyan befejezést kaptunk, hogy tapsolt a közönség. Én meg magamban sírtam, mert nem hittem el, hogy ezt itt látom. Olyan szintű intenzív érzelmi töltetet kaptam, amit mozifilmtől szerintem még soha. Ott nagyot ütött a SPYAIR Orange dala. Most igazán megszerettem a dalt, nagyon átjött, hogy az énekes mennyire átérzi a dalt.

Nagy szükség volt erre, az anime és a dal együtt nagyon összeállt. Külön hálás vagyok azért, hogy megvettem a CD-t, amint lehetőségem volt rá.

De természetesen nagyon is ér digitálisan is meghallgatni a kislemezt, amit tessék legalább 50000 alkalommal megtenni, hiszen mindenkinek kedves az élete.

Plusz még annyit mondanék, hogy a movie számomra azért is volt érdekes, mert az OST CD-t is sokat hallgattam, így számomra külön élmény volt meghallani azokat a zenéket, amiket megszerettem. Némelyek meglepő helyen szólaltak meg, de így mélyebb értelmet kapott az adott jelenet is és a zene is.

Egyébként továbbra is azt gondolom az OST-ről, hogy Tachibana Asami volt az, aki inkább innovatív volt, és jobb dalokat írt, Hayashi Yuuki inkább önmagát ismételte. De az OST-t is tessék szépen életünk végéig hallgatni, hiszen ki ha még nem?

Ja, és el ne felejtsem: Magyar felirattal néztem meg az animét, és azt kell mondjam, hogy többségében jól sikerült. Látszott, hogy magyarul is tudott a feliratozó. Jól áthozta magyar nyelvre a japán szöveget. Nem törekedett a tükörfordításra, élt a fordítói szabadság azon lehetőségével, hogy általa úgy lettek magyarosak a mondatok, hogy nem vesztették el az eredeti jelentésüket. Két hibát vettem csak észre: Egyszer egy elírás: "csak" helyett "csal", valamint nem jutott dűlőre Kuroo nevével. Szegény volt "Kuro", de egyszer még "Koroo" is, csak hogy igazán nagyot szóljon. De összességében jó volt a felirat.

Ami pedig az animét illeti, tényleg az egyik legjobb mozis élményem volt a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen! Rendkívül erős és intenzív volt, és olyan drámai jelenetekkel, melyek a Production I.G védjegye. Nem nagyon ismerek más olyan stúdiót, amelyik ennyire él az absztrakt jelenetekkel, amikkel érzékeltetik a jelenetek drámaiságát, mindezzel együtt megőrzi a valóságos mivoltát. De pont ezen absztrakt jelenetek ábrázolása szolgáltatott humorral is, ugyanis gyakran nagyon viccesen jön ki az, amikor "szó szerint" a vásznon, képernyőn látod azt, amit átvitt értelemben mondasz. Ekkor volt a leghangosabb a nézőtér. Úgyhogy aki nem nézi meg legalább 50-szer, de még inkább 500-szor az új Haikyuu!! movie-t, az nem igazi anime rajongó. Ezt minden hibájával együtt lehet szeretni.

Nos ennyi volt a mozi. A 19.10-es vonattal mentem haza. És ha az meglepetés volt, hogy a 8. vágányra ért be a vonat, az legalább akkora meglepetés volt, hogy a 6. vágányról indult. Csak nem megint belső vágányokra érkezik be a vonat Békéscsabáról és indul oda? Jó néven venném. És ha szép idő volt, hát Békéscsabán úgy leszakadt az ég, hogy annak még az angolok is csodájára járnának. Siettem is haza, mert sok papír volt a táskámban, nehogy elázzon. Szerencsére rendben van minden. Ez a nap ajándék volt!

Kihelyeztek egy könyespultot a vásárcsarnoknál lévő újságosnál. Itt mélyen leszállított áron lehet könyveket venni. Ott találtam Tari Annamária: Y Generáció című könyvét is 699 forintért. 

Egy ideje gondolkodok azon, hogy újra megvásárolnám azokat az önismereti könyveket, amiket eladtam. Akkoriban úgy voltam Tari Annamária, Csernus Imre és Soma Mamagésa könyveivel, hogy akkor jó volt olvasni, sokat tanultam tőlük, de úgy éreztem, hogy továbbléptem, így már nem tudnak újdonsággal szolgálni. Elválnak útjaink és eladtam a könyveiket.

Most mégis újra megvenném azokat. Nem ez az első eset egyébként, amit eladok, aztán újra megveszem. Egy idő után egyszerűen rájövök arra, hogy azok, amiket eladtam mégis csak elkísértek életem egy szakaszában. Ha másért nem, ezért megőrizném ezeket a könyveket. Meg talán jól jöhetnek még.

Soma könyveit adtam el a leghamarabb, mert egy idő után nagyon bosszantott, hogy már-már szégyentelenül mutogatja magát mindenhol, meg olyan szabadossággal beszél dolgokról (egy részét ráadásul hülyeségnek is tartottam), amiket nem biztos, hogy mások készek arra, hogy meghalljanak, befogadják. De néhány hete meghallgattam az Elviszlek magammal YouTube műsorban a vele készült beszélgetést, és itt nagyon szimpatikus lett nekem.

Úgy éreztem, hogy itt úgy beszél dolgokról, hogy az számomra is befogadható. Igazából azért olvastam annak idején a könyveit, mert azt gondoltam, hogy segíthet levetkőzni a gátlásaimat. Írt jó dolgokat, de miután beláttam, hogy ez vele nem fog sikerülni, ezért abbahagytam a könyveinek olvasását. Talán most jutottam el oda, hogy az a fajta szabadság, amivel írta a könyveit, jó hatással lehetnek rám. Elég sok mindent helyre tettem magamban, és egy ideje úgy érzem hogy eljött az ideje annak, hogy most már ne csak a gyökereit keressem a problémáimnak - mert azzal már nagyon nem fogok érdemben előrébb jutni - hanem sajátítsak el olyan módszereket, amikkel az élet nehézségeit könnyebben tudom venni.

Gondolok itt például relaxációs gyakorlatokra. Vagy nagyon tetszett például, amit Byung-Chul Han írt A Kiégés társadalma című könyvében írt a passzivitásról és annak jelentőségéről. Elkezdtem azt csinálni, hogy amikor délután fáradt voltam, és volt lehetőségem, akkor lefeküdtem és becsuktam a szemem. Valami nyugodt helyre képzeltem el magam, ahol nem csinálok semmit, csak megélem a pillanatot. Nem aludtam el, mégis kb. 1 óra múlva kipihenten keltem fel az ágyból. Ekkor tanultam meg azt, hogy az agynak bizonyos esetekben nem szó szerint alvásra van szüksége, hanem elvonulásra a napi aktív tevékenységektől. Ezt jelzi a fáradtsággal. Ezután jött a Orvos-Tóth Noémi könyvében gyakorlat, hogy üljünk kényelmesen a székben, és érezzük a testünket, ahogy a hátunk a szék számlájához simul, ahogy a lábfejünk a földön nyugszik, stb. Ez is a jelen megéléséről szól. Ezek jó hatásai nyitottabbá tettek az egyéb gyakorlatokra.

Az ilyen jellegű dolgokat azért utasítottam el sokáig kategorikusan, mert sok embernél azt láttam, hogy ezt úgy alkalmazzák, mint az "ultimate" megoldást a problémáikra. Olyan érzésem volt, hogy azt gondolták, hogy ezzel elvégzik a szükséges munkát, nem kell a problémák gyökerére nézni. Miközben végig érzékeltem rajtuk, hogy feszültek. És amikor ezt nagy frusztrációval a külvilág tudtára adták... mondtam is magamban, hogy ennyit ér a te spiritualitásod!

De ma már erről másképp gondolkodok. Úgy gondolom, hogy ezek tényleg hasznos dolgok, mert segítenek közelebb jutni önmagunkhoz. De ezzel a belső munkát nem lehet megspórolni. Amit meg lehet vele tenni, hogy megkönnyítjük magunknak azt az utat, amikor igazán magunkba nézünk. Ez az, amit mai fejjel másképp csinálnék: A kettőt együtt. Mivel a különböző gyakorlatokat, módszereket nem csináltam, ezért nekem az jutott, hogy most sajátítsam el, és tegyem könnyebbé az életemet. Talán könnyebb lett volna, ha párhuzamosan teszem rendbe a dolgaimat, közben nyitott lennék a különböző relaxációs gyakorlatokra. De ami késik, nem múlik. Ezért lenne érdemes újra olvasni ezeket a könyveket. Ahogy anyagi lehetőségem lesz rá, meg is veszem őket jóárasítva.

Tegnap értem a végére Csernus Imre legújabb könyvének. Nem változott a véleményem róla, továbbra is azt gondolom, hogy az eddigi legrosszabb könyve, de nem azért, mert minőségében, stílusában olvashatatlan, hanem mert ezzel csak egy célcsoportot szólított meg, méghozzá a tinédzser és fiatal felnőtt lányokat. Azt gondolom, hogy ez a könyv nekik nagyon jó, meg annak, akinek ez az első Csernus Imre könyve. Még egy kritikám lenne a könyv kapcsán (azok mellett, amit korábban írtam), hogy több hasonlatot is megírt a könyvébe, de a baj az, hogy ezek már voltak a korábbi könyveiben. Azt gondolom, hogy az lett volna az igazi, ha az adott szituációra más hasonlatot vagy történetet mesél el, mert egyrészt az újdonság erejével hat azoknak, akik már olvasták valamelyik korábbi könyvét, másrészt meg akinek ez az első könyve, és kedvet kap a korábbi könyveinek olvasására, az ott fog mást olvasni. Más történet vagy más aspektusból hozott hasonlat által jobban megmarad a fejben a mondanivaló. Ennyi lenne a gondolatom. De még azt gyorsan szeretném leszögezni, hogy nem úgy kell elképzelni, hogy ez mennyire rossz könyv, és senki ne vegye meg, csak elmarad a tőle megszokott 10/10 pontos minőségtől. Ha mindenkinek ilyen lenne a legrosszabb könyve, akkor csak fantasztikus könyveket lehetne kapni a könyvesboltokban. És nagyon remélem, hogy lesz folytatása is: A Férfi - pasiknak vagy valami hasonló címmel. Azt akár elő is rendelném. A könyvei közül ugyanis a férfi áll nálam az 1. helyen. A második a kiút a harmadik pedig a fájdalom arcai.

És most új könyvet olvasok, szintén önismereti jellegű, csak spirituális megközelítésből: Soma Mamagésa: Öngyógyító könyv. A korábbi könyveiben, főleg az Ébresztő 1-2-ben sokat írt a kineziológiáról, Hellinger-terpáiáról tanácsként. Akkor én is utánaolvasgattam több helyen, és határozottan tetszik a módszer, mert azt gondolom, hogy a probléma legbelső gyökerét tárja fel. Erről is lesz majd szó ebben a könyvben, most a 35. oldal körül tartok. Alapvetően tetszik, amit olvasok, csak egyből belevágott a közepébe, és a spiritualitás egy olyan szintjét ütötte meg, ami már magas nekem. Nyitott vagyok rá, ezért elolvastam, de úgy érzem, hogy ehhez még fejlődnöm kell érzelmileg, hogy valóban magamévá tudjam tenni. Ahogy átnéztem a tartalomjegyzéket, sokféle gyógyító módszerről ír, kíváncsian fogom olvasni, hogy mi az, amit magamévá tudok tenni. Amúgy ez az utolsó könyve (eddig), amit terveztem megvenni, ezzel együtt öt könyv van tőle: A két ébresztő, a nemek igenje, a tiszta szex és ez. Somának azért nem akarom megvenni az összes könyvét, mert egy részük az női önmegvalósításról szól, én ebből férfiként nem tudok mit hasznosítani.

Talán furcsa ellentét, de nálam nagyon jól kiegészíti egymást Csernus Imre, és Soma nézetei, gondolatai. Más aspektusból, de sok útmutatást adtak nekem, ami által fejlődni tudtam. Csernus doktor a radikális nézeteivel az életre "nevel", míg Soma a belső énünket erősíti És hogy messze még az út vége (már ha az önismeret útjának egyáltalán van vége...) szinte hihetetlen.

Újra rákaptam a pszichológiai, önismereti könyvekre, ahogy néhány éve olvastam Csernus Imre könyveket, most más nagy nevű pszichológusok vagy ezzel foglalkozók könyveit kezdtem el olvasni:

Ezekkel a könyvekkel egyébként az a célom, hogy jobban megértsem a körülöttem levő világot, és hogy ki tudjak benne teljesedni. Azt azért persze tudni kell, hogy ez nem megy varázsütés-szerűen. Azt már a Csernus Imre könyvei által is megtanultam, hogy az, hogy elolvasom benne a dolgokat, egyetértek vele, az nem azt jelenti, hogy utána, ha kimegyek az utcára, és minden sokkal jobb lesz. Ez tényleg kemény belső munka, mire az ember eljut egy szintig. Most is úgy vagyok vele, hogy hiszek a pszichiáter radikális elveiben, de szeretnék más nézőpontokat is megismerni, ki hogy ír korunk problémáiról. Olyan (szak)emberek könyveit keresem, akiket láttam TV-ben, hallottam rádióban, és hitelesek számomra. Így döntöttem ezen három könyv mellett.

Dr. Bagdy Emőke nagy tekintély, ő az, akit ha meglátok a TV-ben, szinte önkénytelenül mosolyra fakaszt, annyira árad belőle a pozitív energia. Mindenképp mélyebben meg akartam ismerni a szaktudását, viszont a Pszichofitness című könyve lett a három közül a legnehezebb olvasmány. Bár ki van elégítve a kérésem, ugyanis arra is kíváncsi vagyok, milyen biológiai folyamatok játszódnak le bennünk bizonyos érzelmek megélésekor. Milyen hormonok szabadulnak fel, mik az összefüggések. Ezt tökéletesen megkaptam, bár még csak az első fejezetet olvastam el, de azért érződik rendesen, hogy a biológia gyenge pontom volt az iskolában, ugyanis egy részéről csak sejtem, hogy mit ír, de ahhoz, hogy mindent értsek, mélyebb tudásra van szükségem. Az első fejezet ugyanis főként a stressz által okozott biológiai folyamatokról szól, és hogy milyen betegségek okozója. Tanulni kell ehhez a könyvhöz, de mindenképpen szeretnék is, mert szeretném megérteni. Mindazonáltal élmény olvasni, mert annyira érzem az írásában a spontaneitást.

Talán furcsának tűnik, hogy Soma könyveit olvassa egy férfi, de igazából nekem szimpatikus, ahogy megnyilvánul. Én is a Megasztárban ismertem meg, ott tűnt fel igazán, hogy mennyire szabadon beszél a szexualitásról és ennek megéléséről, valamint a spiritulális létről. Aztán nem nagyon találkoztam vele, de innen megjegyeztem magamnak, igazából ez volt az a könyv, ahol jobban megismertem a hitvilágát. Bírom a stílusát, meg ahogy kifejezi önmagát. Olvastam több olyan kommentet interneten, hogy olyan ne beszéljen a szexualitásról, aki akkora, mint egy tehén. A média manipulációs hatása... Érdekes, én Somában egy életenergikus nőt látok, aki szereti megélni az életet. Azért adok neki hitelt, mert látom a kisugárzásában és abban, ahogy TV-ben nyilatkozott, hogy tényleg szereti az életet, látok erőt a kisugárzásában. És ez tisztán kivehető a könyvből. Ami miatt szerettem olvasni (már a végére értem), hogy nagyon olvasmányos, épp csak azért tettem le, mert fáradt voltam, és hát aludni azért jó lenne. Mert amúgy egyhuzamban végigolvastam volna, annyira olvasatja magát. Az írások döntő többségével egyetértek, nem nagyon emlékszem olyanra, amiben vitám lenne vele. Nagyon élveztem az olvasást, és még egy pár könyvét tervezem megvenni. Alapvetően szeretnék még több szabadságot tanulni, arra vagyok tőle kíváncsi, hogyan élheti meg az ember teljesen önmagát? Ő is tisztán megírta: Kemény és következetes munkával. De azt már az elmúlt idők során megtapasztaltam, hogy oldottabban élem meg a mindennapjaimat, hogy ha megértem és elfogadom a másikat, és nem irigyekedek senkire. Nagyon nehéz, mire eljut az ember ide, de megérte az eddigi munkát.

Tari Annamáriát még a VIVA+-on, majd később a VIVA-n ismertem meg, ott volt műsora Liluval (esküszöm, Lilát írtam, teljesen öntudatlanul. Eszembe jutott a Bagi-Nacsa paródia, amikor Lilának hívták őt...) Intim szféra címen, itt találkoztam vele először, fiatalokat foglalkoztató témákat beszéltek meg. Már ott szimpatikusak voltak a meglátásai meg is van az Intim szféra című könyv, aztán később is mindig figyeltem őt. Észrevettem a nárcizmus a vesszőparipája, amikor a mai kor fiataljairól beszél. Hogy a média azt sugallja, hogy valósítsd meg önmagad, csak te számítasz, stb, stb. És ugye hogy vásárolj és fogyassz. Most jutottam el oda, hogy megvegyem az Y generáció című könyvét. Ebbe tartozok én is, azt remélem ettől a könyvtől, hogy jobban megismerem és megértem a kortársaim viselkedését az online világban, és hogy miért van ekkora okostelefon-függés. Érdekes volt olvasni a könyv elején, ahogy végigvezeti a nagy generációkat a világháború után egészen a jelenkorig. Főleg az X generációról írt, avagy a '90-es évek fiatal felnőttjeiről, hiszen a legnagyobb változásokat elsőként ők érték meg. Akik a '80-as években voltak gyerekek, azok még azt láthatták, hogy a szüleiknek biztos munkahelyük és megélhetésük van, majd a rendszerváltás után kikerültek a nyílt munkaerőpiacra, azzal szembesültek, hogy semmi sem biztos. Bárki bármikor elbocsátható, a felépített egzisztencia bármikor veszélybe kerülhet. És ez magában hordozza a bizonytalanságot, és hogy mindig teljesíteni kell, ezáltal hamar kiégtek. Mert ugye nyugaton fokozatosan történt meg a változás a fogyasztói társadalom felé, míg a volt szovjet tagállamokban hirtelen fordulat történt, és nem volt átmenet, így az X generáció a totális bizonytalanságba csöppent.
Ehhez képest kicsit meglepett, amit az Y generációról olvastam, amibe én is beletartozok. Úgy tűnik, hogy az én generációm ismeri fel, hogy érzelemmentesek lettek az emberek, és hiányzik nekik az érzelmi töltés. Csak nincs kapaszkodó, ezért a zavarosban eltévednek. Ezért van az (nemcsak azért, mert ez a trend), hogy ennyire jelen vagyunk az online világban, mert így várunk (én is, ezért is írok blogot) visszajelzést arról, hogy jól csináljuk-e a dolgokat, és egy kis szeretet jöjjön innen (is). Na meg hát, miért is jelenhetne az is az online világban, aki rendben van saját magával és úgy érzi, hogy pozitív gondolkodásmódját szeretné megosztani a világgal? Csak hát baromira kevesen vannak ilyenek. Igazából már az első két fejezet után azt éreztem, hogy megkapom ettől a könyvtől, amit reméltem. Majd tervezem megvenni a Z generáció és a Ki a fontos? Én vagy én? című könyveit. A Z generáció már külön talány, hiszen ők már el sem tudják képzelni, milyen volt a világ internet nélkül. Nagyon jó volt. Annak örülök, hogy ez a könyv rávilágított arra, amire már korábban is gondoltam, hogy az volt a legjobb, hogy a '90-es években voltam gyerek. Egyrészt megviláglott, hogy nagyon nehéz volt az akkori felnőtt élet, viszont gyerekként a gondtalan oldalát ismertem meg ennek az évtizednek. De azért is volt jó a '90-es években gyereknek lenni, mert akkor már megvolt a rendszerváltás, színesedett a világ, több volt a lehetőség. Most talán még nehezebb gyereknek lenni, mert aki kisgyerekként belecsöppen az internet világába, az valóságos útvesztőbe kerül, és tanácsok, intelmek nélkül nagyon nehéz kiigazodni egy mai gyereknek, emellett sokkal nagyobb tere van annak, hogy zaklatásokat kapjon akár társai által is.

Mindenképpen nagyon jó, gondolatébresztő könyveket vettem, mindhárom szerzőtől veszek majd még olvasnivalókat.