Megérkezett a legújabb CDJapanes rendelésem, de rekordsebességgel! Tegnap kifizettem értük a vámot, ma meg már meg is hozta a postás. Meg is lepődtem, a Posta alkalmazásban tudtam követni, és döbbenten láttam, hogy ma már itt van Békéscsabán! Hogy szaladnak vele! Az vámot meg jószokásomhoz híven azonnal kifizettem, ahogy megkaptam az értesítést. Most tökre jófej volt a posta, mert "hát ha az ügyfélnek ennyire fontos, akkor nekünk is ennyire fontos" elven villámsebességgel kiszállították! Minden dicséretem a Magyar Postáé!

Azt hozzá kell tennem, hogy a CDJapan megint jófejségről tett tanúbizonyságot. Ugyanis most nemcsak azt csinálták meg, hogy nem írták rá a szállítási költséget a papírra, így arra nem kellett vámot fizetni, hanem az egyik CD árából még azt az 50 jenes értéket is levonták, amit pontok formájában igénybe vettem kedvezményként! Bagó pénz, de egyrészt méltányolom a jófejséget, másrészt, aki a kicsit nem becsüli... Hányszor bizonyítja még a CDJapan, hogy ők a legmenőbbek?

Haikyuu!! mangát már rég nem vettem, úgyhogy időszerű volt bővíteni a gyűjteményt. Főleg, hogy ha tényleg japánul, angolul és németül is teljessé akarom tudni a Haikyuu!! manga-gyűjteményt. Márpedig 45 kötet a teljes gyűjtenény, 3×45=135 ... hajjaj! Ugyancsak van még mit bepótolni! Mert eddig így állok vele:

• Japán nyelvű: 9 kötet
• Angol nyelvű: 9 kötet
• Német nyelvű: 15 kötet

Tehát összesen 33 kötet. Belehúzok!

A Free! kislemezeket meg spontán gondoltam ki. Idén több animét is újráztam, a Free!-t is. Nemrég fejeztem be. Eddig is nagyon szerettem Aiihcirót, de most még jobban, plusz az új szobatársára, Momotaróra is felfigyeltem. Na meg hát folyamatosan hallgattam idén nyáron a Spotify-os lejátszási listát.

Mindig, amikor nézem az animét, külön figyelem a kedvenc karakteremet Nitori Aiichirót. Nagyon szeretem az ilyen aranyos, érzékeny srácokat, aki szinte sajátjaként veszi a vállára a másik problémáját. Az első évadban, akármennyire is volt indokolt (már amennyire indokolt lehet) Matsuoka Rin kirohanásai Aiichiróval szemben, mert nem hagyta békén a frusztrációjában, egyike azon viselkedéseknek, amiket nem tolerálok. A végén persze meghajolt, bocsánatot kért, lerendezték. Aztán Rin kiköltözött (szobatársak voltak), helyére pedig Makoshiba Momotaro érkezett. A kettejük közti dinamika már sokkal jobban tetszett! Tetszett Momotaro lazasága, és magát egyáltalán nem zavartatva udvarolt Matsuoka Gou-nak. A seiyuu-t is kiválóan választották meg kettejükhöz.

Jókat derülök azokon a jeleneteken, ahogy Momotaro a lazaságával módszeresen próbára teszi Aiichiro türelmét és hidegvérét. Ez a kép mindent elárul kettejük kapcsolatáról.

Egy kis békától így megijedni... De nagyon kedvelik egymást, nagyon jó a kapcsolat kettejük között. Ez az egyik kedvenc jelenetem:

Imádtam, ahogy felmászott hozzá, és csendben biztatta a holnapi versenyre, miközben Momotaro aludt. Látszólag legalábbis... Mert ahogy az lenni szokott, természetesen mindent hallott.

És aztán külön meghallgattam a character song kislemezüket, tetszett annyira, hogy végül megrendeljem. A karakter dalok főleg a '90-es években voltak jellemzők Japánban. Ez volt a CD-k aranykora, amikor annyi lemezt adtak el, hogy a kiadóknak bőven belefért a költségvetésébe, hogy a seiyuu-k által énekelt karakter dalokból is külön kislemez készüljön. Még ha pár ezer példányban is, de legyártották. Ezek a dalok egyébként nem az anime zenei piac csúcspontjai, nem a minőségük miatt hallgatjuk őket. Leginkább a kedvenc karakterekre, seiyuu-kra figyelnek fel a rajongók. Ezek kiegészítői az anime gyűjteménynek. Én úgy írnám le, hogy nem a művészi értékük miatt hallgatod ezeket a kislemezeket, hanem mert szereted a karaktereket, és azt is szereted bennük, hogy énekelnek. Nem azt, hogy veszélyesek a legnagyobb sztárok karrierjére, hanem az énekükkel a személyük egy másik oldalát mutatja meg, amitől (valós személyek esetén) még közelebbinek, intimebbnek érzed a kapcsolatod velük. Ez az értelme a karakter daloknak is. Közelebb kerülsz hozzájuk, amennyiban a személyiségüknek megfelelő dalt énekelnek. És amikor meghallgattam a Free!-ből Aiichiro és Momotaro kislemezeket, éreztem ezt a fajta közelséget, ezért úgy döntöttem, hogy ez lesz a legközelebbi CDJapanes rendelésem. Jól énekelnek a seiyuu-k, a dalok is ülnek, szívemhez szólnak, nekem több nem is kell.

Egyébként a character song kislemezeket ma már elsősorban a Lantis kiadó szorgalmazza. Ezért van az a Free!-ből is annyi CD van, hogy külön könyvespolc kell nekik. Nem tudok más kiadóról, mely annyi kiadványt jelentet meg animékből, mint az anime zenék egykori uralkodója. A szerzői jogok tekintetében drákói szigoráról híres Lantis még Blue Lock character song kislemezeket is megjelentetett! Meghallgattam azokat is, de az már tényleg a felesleges kategóriája! Nem reflektálnak a személyiségükre (kemény rocknak kellene lenni a dalaiknak...), és abban sem vagyok biztos, hogy hoz ma már bármit is hoz a konyhára a CD kiadás.

Nos, ennyi lenne. Mert nem hiszem, hogy Free!-ből rendelek több kiadványt. Elvagyok az animével, alkalmanként megnézem, de olyan nagy rajongója nem vagyok. De ezt a kettőt akartam. Amúgy meglehetősen ambivalens a véleményem az animéről. Ugyanis ez az első, kifejezetten lányoknak készített sportanime. Ennek megfelelően tele van kimondottan lányoknak kedvező jelenetekkel, nem beszélve a félreérthető BL-utalásokkal. Ezek egyébként csak kitöltő jelenetek, a lényegtől, a sporttól a karakterek közti dinamikától veszi el az értékes képernyőidőt. Az zavart a legjobban, főleg Matsuoka Rin volt az, aki már-már kényszeresen hozzátette, hogy "lányos nevem van, de fiú vagyok". Idegesítő volt állandóan hallani, teljesen felesleges időhúzás! Egyszerűen arról van szó, hogy Japánban vannak nevek, amiket fiú is és lány is megkaphat. Ebből kaptak a Free! főszereplői is. Nem ritka az, hogy a Makoto nevet fiúk is megkapják. Az meg már az egyenesen a képtelenség határát súrolta, amikor Rin meghívta Harukát Ausztráliába és a hotelnél valami félrement, ugyanis egy kétágyas szobát kaptak. Rin erre dühösen odavetette Harukának: "Biztos a lányos neved miatt hitték, hogy egy pár vagyunk!" Én meg a fejemhez kapok... "Jó, hagyjuk! Megnézem azt az ausztrál recepcióst, aki egy japán nevet látva egyből belövi a nemét is!"

Ezeket azért is tartom fájdalmasnak, mert képet ad arról, hogy mibe veszi a női rajongóit. Akinek ezek kellenek, akinek ezek örömöt okoznak, az... Nem is írom le. Meg egyébként az is érdekes, hogy az anime úgy hágja át a japán protokollt és illemszabályokat, ahogy nem szégyelli. Amikor japán nyelvórára jártam, mondta a tanárnőnk, hogy ne animékből tanuljunk japánul. Ez a Free!-re különösen igaz. Kezdve azzal, hogy nagyon ritka az, hogy két ember egymást kölcsönösen a keresztnevén hívja. Azt jobbára akkor szabad, amikor a név tulajdonosa ezt maga ajánlja fel. Az egyébként nagyon közeli, már-már testvéri minőségű kapcsolatra utal. Amikor meg azt hallottam, hogy "Haruka-senpai" ... Ez konkrétan a "Szia uram!" japán megfelelője!

És egyébként az az érdekes, hogy az anime később ledobja magáról a női szereplőknek kedvező jeleneteket, és elkezd ténylegesen pasis lenni. Ebben sokat segítenek az új karakterek, akiknek ráadásul ténylegesen fiúnevük van. Bár pont szegény Momotaro nevével lőttek félre, mert neki van egy bátyja, és a japán fiúneveknek van egy olyan szabálya, hogy a ~taro végződésű neveket csak elsőszülött fiúgyerekek kaphatják. A jelentése is az, hogy "nagy gyerek". Momotaro, mint másodszülött fiú, a ~jiro végződésű névre lehetne jogosult. Tehát "Momojiro", nem tudom, hogy van ilyen név a japán névtárban. Meg ott van Kirishima Ikuya is, aki szintén szimpatikus. A ~ya végződésű neveket is csak fiúk kaphatják. Meg az egész mű elkezdett áttérni a fiatal férfiakra jellemző problémakör feszegetésére, és ez üdítően hatott a franchise második felére. Így az egész önazonosabbnak tűnt. Nincs olyan komoly bajom az első felével sem, ami miatt soha nem nézném újra, de zavaróak azok az elemek, amikkel kedvezni akarnak a lányoknak.

Másfelől meg pont a Kyoto Animation az a stúdió, amelyik egyékbént kiválóan alkalmas arra fókuszáljon az emberi kapcsolatokra. Ez ugyanis az a stúdió, amelyik messzeföldön híres a kiváló minőségű animációjáról, szinte megelevenednek a karakterek a szemünk előtt. Ugyanakkor pont emiatt nem alkalmas a Kyoto Animation arra, hogy dinamikus sportaniméket animáljanak. Úgyhogy a Free! minden szempontból telitalálat a stúdió számára. Nagyon szépen rajzolták meg a karaktereket, az animáció is csodálatos. A vizuális metaforák meg varázslatosak! Ugyanakkor volt bennem egy olyan gondolat is, hogy a stúdió magas színvonvalú animációja esetleg lehetőséget ad az anime hibáinak elfedésére is.

Mindent egybevetve a Free! egy olyan anime, amiről azt gondolom, hogy embere válogatja, hogy ki hogy gondolkodik róla. Aki elvárja a valóságot, azt zavarni fogja az anime furcsaságai, aki viszont egy konform műre vágyik, annak pont ez a tökéletes anime, mert az idealista karakter animáció és jelenetek remek lehetőségek nemcsak a valóság kizárására, de álmodozásra is egy jobb világért. Aztán, hogy tesz-e érte, vagy bőven beéri, ha animében lát ilyet, és bezárkózik a kis világába, az megint más kérdés. A magam részéről a legjobb gondolkodásnak azt tartom, ha valaki nemcsak egy ideális világot lát a Free!-ben, hanem tesz is érte a valóságban. Csak ez nagyon nehéz, tapasztalatból mondom. Az idei nyári szezonból a Hikaru ga Shinda Natsu az egyik nagy kedvencem. Ebben mondott Hikaru Yoshikinek valami olyasmit (nem idézem pontosan), hogy "Mi azért szeretjük ennyire egymást, mert sajátságosan látjuk a világot." Ebben az egy mondatban minden benne van!

A napokban megszereztem a 10. Nintendo Switch játékom, ami szintén régi vágyam volt. Ez pedig nem más, mint a Sonic Origins. Kifejezetten igényes kiadásnak tűnt, ráadásul új konzolon is lehet játszani a klasszikus Sonic játékokat.

És nem csalódtam. Jól néz ki a díszdoboz, a hátsó borító is. A hozzáadott artbook ugyanakkor némileg csalódást keltő, hiszen csak egy 20 oldalas füzet. A rajzok koncepciók érdekesek, van néhány "eredetrajz", de nem igazán éreztem, hogy olyan jellegű titkokat megtudok, mint a Super Mario All-Stars Wii kiadásának artworkjéből. Bevezetőnek jó, megadja az alaphangulatot, de azt gondolom, hogy ez a kiadvány leginkább azoknak érdekes, akik most ismerkednek komolyabban a Sonic világával.

De mivel nincs annyira sok limitált kiadású játékom, ezért örültem ennek is. Inkább a játék, az, ami érdekes. Mivel "Origins" ezért az alapjátékok játszhatók, melyek Sega Mega Drive-ra jelentek meg, valamint tartalmazza a Sega CD kiegészítőn játszható Sonic CD-t is. Kiegészítőként tölthetők le a Game Gear játékok, melyekből nem kevesebb, mint 12 van, így jön ki az összesen 16 játék.

A játék menüje nagyon hangulatos, nagyon jól néz ki. A játékhoz bőven vannak beállítási lehetőségek, hogy a magunk ízlése szerint játsszunk. Ez lenne jó, amit a Nintendo eltanulna a Segától, és nem azzal az attitűddel adná ki az újabb remake-jeit, hogy a rajongók úgyis megveszik.

Ami kellemes meglepetés volt, hogy most játszottam életemben először komolyan a Sonic CD-vel, és hihetetlen gyorsan ráéreztem a játékra. Elsőre nagyon messzire jutottam el, egészen az 5. zónáig, így majdnem végigjátszottam az alapjátékot. Csak ott valahol nagyon elakadtam, és nem tudtam, hogyan kell továbbjutni. Mindenképp ránézek még. Egyébként sem lehet egyszerre végigjátszani, hiszen a pályák nemcsak széltében-hosszában hatalmasak, hanem az időutazásnak köszönhetően két alternatívája van (múlt és jövő), így a játék tartós szórakozást nyújt. És ott a többi játék is... Akarok én más játékot magamnak?

Szóval jó lesz ez, fogom játszani mindenképp. Az kellemes meglepetés volt, hogy a belsejében is volt papír. Azt hittem, egy rövid leírást kaptunk, de csak egy garancialevél a kis könyvecske. Illetve a hátulján van a kód, amivel a DLC-t kiválthattam. A kifordítható Sega Mega Drive stílusú borító is nagyon jó ötlet, amivel ténylegesen Sega hangulatú lesz a játék. Tehát vannak jó dolgok ebben a kiadásban, de lehetett volna teljesebb is. De mivel az ára is inkább budget-árú, ezért inkább arrafele hajlok, hogy érdemes beszerezni ezt a kiadványt.

Oly régóta kerestem már a New Super Mario Bros. U Deluxe-et Nintendo Switchre! Valamiért nagy ritkaság lett, miután megjelent és elkeltek a bolti példányok, nem nagyon találni használni. Az N-Conon is mindig mondtam bagszinak, hogy ha hoz valaki New Super Mario Bros. U Deluxe-ot eladásra az N-Conra, az stipi-stopi, az enyém! De soha nem hozott be senki Mariót eladásra. Végül a Hardveraprón találtam tegnap egy eladó példányt. És meg is jött,

Ez a legkomplexebb New Super Mario Bros. játék, a New Super Luigi U-val és minden extrával, ebben van a legtöbb tartalom. Ezt 100%-ra végigjátszani szép lenne. El is kezdtem ma! Az első két világ már kész is van. No, nem teljesen, mert néhány csillagérme hiányzik, de amit csak lehet, igyekszem beszerezni. Így is megpróbáltatás a játék: Egy világ egy óra, és van néhány küzdelmes csillagérme. Az első világ a füves, a második meg a sivatag. Ezután pedig irány a tengerpart.

Lesz dolgom a játékkal bőven, hiszen a New Super Luigi U kifejezetten nehéz játék, plusz vannak küldetések is. Abban is mik lehetnek... Tehát lesz dolgom bőven, de készen állok rá!

Szerintem el is leszek egy darabig ezzel a játékkal. Ezzel együtt immár 9 játékom van Nintendo Switchre.

Szinte teljesen feltöltődve tértem vissza! Néhány hete határoztam el, hogy az N-Con utáni héten kvázi szabadsága megyek. Ez jelen esetben azt jelentette, hogy szinte teljesen offline voltam. Az okostelefon egyáltalán nem volt bekapcsolva, közösségi oldalakra egyáltalán nem mentem fel. Csak a legszükségesebbekre használtam az internetet, egy-két fontosabb e-mailt megválaszolni, egy-két dolgot frissíteni. Ezt leszámítva teljesen offline éltem.

És hogy mit csináltam? Magazint olvastam, zenét hallgattam, utaztam, és annyi könyvet olvastam, mint korábban soha! Egészen pontosan három könyvet olvastam el. A két szélső könyvet, korábban kezdtem el, de most értem a végére, Ónodi György Heti Hetesről szóló könyvét viszont egyhuzamban olvastam el. Konkrétan ilyet még nem csináltam, de annyira olvasatta magát, plusz szerettem a Heti Hetest, amikor ment, és érdekelt, milyen kulisszatitkokat oszt meg a producer. Jó volt olvasni. Spáh Dávid könyvét is. Leginkább, mint Família Kft. színésze érdekelt. Habár ma már árnyaltabban látom a sorozatot, ma is szívesen leülök egy-egy rész elé. A könyv röviden nehezen emészthető volt, mert az érdemi történet rövid, emellett annyi költői képet használ, hogy egy adott jelenetet kellőképp érzékeltessen, mint amikor egy tortán a túl sok a krém, piskóta meg kevés, így egy idő után nem tudtam megemészíteni az olvasottakat. Volt, hogy hetekre félretettem a könyvet, mire a múlt héten végre a el tudtam olvasni. Soma Mamagésa könyve meg újraolvasás volt. Megvolt régen, csak miután eladtam a könyveit, nemrégiben szereztem be újra, és fokozazatosan olvasom, ahogy érkezésem van rá. Őszinte és kendőzetlen könyv a szexuálisról olvasmányos stílusban. Jó volt olvasni.

A magazinokat illetően az Antikváriumból rendeltem be 1993-as Teszt Magazin számokat, plusz még egy Video Magazint. Ezeket itthon is és utazás közben is olvastam. Nemcsak azért volt érdekes olvasni, hogy lássuk, hogy milyen volt az akkori műszaki cikkek működése, meg nagyon informatívak voltak a tesztek, hanem szembesülni, hogy mennyivel másabb volt 30 éve a vásárlói attitűd. Akkoriban igényelték az emberek a tájékoztatást, tisztába akartak lenni a jogaikkal, az olvasói levelek között voltak leírt vásárlói szituációk kapcsán kérdések. És bizony, voltak, akik megjárták a tájékozatlanságuk miatt. De akkoriban sokkal inkább megvolt az, hogy kérdeztek az emberek, tájékozódni akartak. Ez ma nagyon hiányzik, sokkal kevesebb probléma lenne. A teszteket meg laboratóriumokban, műszerekkel végezték.

Jó volt visszatérni a '90-es évekbe. Utaztam is. Szerdán Szegeden voltam, csütörtökön meg Szolnokon. Ezekre is digitális fényképezőgéppel csináltam fényképet, illetve térképpel tájékozódtam. Szerencsém volt, mert Békéscsabán a bolhapiacon az egyik árusnál pont volt Csongrád megye térkép, így nem kellett drága pénzért könyvesboltban venni térképet. Ugyan 2004-es a térkép, de hát annyira csak nem építették át a várost, hogy 20 év távlatából teljesen használhatatlan legyen a térkép. Nagyon jól tájékozódtam vele, egyszer sem tévedem el. Azért is érdemes most is térképpel járni, mert a hagyományos térképek fejlesztik a tájékozódási képességet. Az utazás Szegedre nem volt sima, mert Orosháza és Szeged között pótlóbusz jár, de Békéscsaba és Orosháza között is élmény volt az utazás, hiszen az egész kocsiban egyedül voltam.

Így igazán élmény volt az utazás. A buszon is rendben volt az út. Az egyik tervem az volt egyébként, hogy a Dóm térre ülök le, és ott írok. Mert tavaly nyáron emlékeztem, nagyon jó volt ülni. Ám sajnos most ez a látvány fogadott.

Mintha valami rendezvényre készülnének, csak oldalt lehetett elmenni. Pedig csodálatos ez a templom élőben, nagyon jó volt itt sétálni. A tiszaparton is sétáltam egyet, majd mellette van egy játszótér, azon át mentem át az Árkád Szegedbe. Itt pihentem egyet a kajáldás résznél és itt írtam.

Szóval ilyen egy offline kirándulás. Ja, el ne felejtsem mondani: Walkmanen hallgattam zenét kazettán! Két albumot vittem magammal: Shania Twain: Up! és Pa-Dö-Dő: Szép az élet és én is szép vagyok. Szeretem ezt a két albumot, jó volt hallgatni.

A füzetbe meg a történetem további terveit írtam le. Nem tudtam teljes egészében a munkával se leállni, itt írtam részletesen a főszereplőm, Sasahara Soichiro történetét. Gyerekkor, család, egyetem, stb. Ezek is mind arra lesznek, hogy a könyvemet méh tovább javítsam. Az utóbbi időkben két béta olvasóm volt, mind a ketten Snittről: ChEebor és Damien_Lambert. Mind a ketten nagyon jó ötleteket adtak, hogy mivel javíthatnám a történetet. Plusz azzal, hogy megírtam a főszereplőm életét, így láttam meg egyben az összefüggéseket, amiket a megfelelő helyen alkalmazva tovább javíthatom a könyvemet.

És volt még egy nagy haszna ennek az írásnak. A lényeg, hogy Harry Potter rajongóként nekem is szokásom karácsonykor nézni a Harry Potter, utána a Legendás Állatok és megfigyelésük filmeket. És amikor a Legendás Állatok filmeknél tartottam, azon gondolkodtam, hogy az én történetemhez milyen előtörténetet találhatnék ki? Na, ez lett meg a múlt héten. Arról van szó, hogy Soichirónak a nagyapjával van igazán különleges, szeretettel teli kapcsolata, és kitaláltam a nagyapa történetét. Ahogy írtam, oda jutottam magamban, hogy ha ezt kidolgozom, akár önálló történetként is működhet. Megvalósítanám a pszichológiában ismert "dupla eltolódás" elméletét. Ennek lényege, hogy ha valaki nem teljesít be vagy elfojt magában valamit, az nem a gyerekén, hanem az unokáján csapódik le. Ez ugyan azt érzékelteti, hogy lesznek hasonlóságok a történetben, ami igaz is, de a különbség és egyben a lényeg a részletekben lesz.

Egyébként azért is jó írni, mert az írással a motoros képességek is fejlődnek. Mert bizonyos csorbulást vettem észre az elején. Kifejezetten csúnyán formáltam meg a betűket, sokat tévesztettem. De idővel visszajött a gyakorlat és jobban ment. Meg az írás relaxál is. Túlzás talán, hogy grafomán lennék, de hogy szeretek írni, az tény.

Ezután a másik bevásárlóközpontba, a Szeged Plázába mentem, méghozzá a Cinema City-be. Az Így neveld a sárkányodat élőszereplős adaptációját néztem meg. Maga a film megítélésem szerint zseniális volt. Konkrétan azt gondoltam, hogy a Disney járhatna a DreamWorkshöz Hogyan készítsünk jó élőszereplős adaptációt? tanfolyamra, hihetetlen jó volt a film. Másfelől elgondolkodtam azon, hogy van-e egyéb haszna az adaptáció-mániának, azon túl, hogy újabb formában nézhetjük meg a filmet? Mert bizonyos szempontból érdemi pluszt nem ad a franchise-hoz. A történetet nem újították meg annyira, tehát konkrét újdonságot nem ad. Az viszont tény, hogy a színészek és a közeg nagyszerűek voltak. Tehát érdemes volt megnézni a filmet.

Ezután mentem haza. Majd másnap Szolnokra mentem. Itt a Kossuth téren szeretek nagyon sétálni, nagyon szép hely.

Szolnokra ugyan nincs térképem, és furcsán el is tévedtem. Az történt, hogy jobbra kezdtem el kerülni (ezzel járatlan, általam ismeretlen úton járni), mert úgy voltam vele, hogy akkor gyorsabban kiérek a vasútállomásra. Erre döbbenten tapasztalom, hogy végül balról közelítem meg az épületet. Na ezt fejtse meg nekem valaki.

Egyébként Szolnokon is moziban voltam. A Szolnok Plázában van a Cinema City, és itt az Elio animációt néztem meg. Ez a Pixar új animációja, ami elég nagyot bukott. A plakátot és a Pixar korábbi animációit ismerve egyből tudtam, hogy nem a minősége miatt bukott akkorát, ezért adtam neki egy esélyt és megnéztem. Nem volt rossz, csak az, hogy egy már ismert alapkoncepciót vettek elő újra. Aztán ChEebor írta, hogy az egész forgatókönyv teljesen máshonnan indult. Ez lett volna a Pixar első LMBTQ+ története, aminek Trump hatalomra kerülése tett keresztbe. Aztán az egészet teljesen új alapokra helyezték úgy, hogy a film fele már kész volt. Nem tudom, miben lett volna LMBTQ+, meg összességében nem volt rossz a végeredmény sem, megvolt a maga hatása, csak mivel a mondanivaló már ismerős volt, ezért annyira nem maradt meg bennem a történet.

Szolnokon a mozi volt a fő attrakció, a városnak nincs igazán nagy látványossága, mint Szegednek a Dóm tér, így a mozi után sétáltam, aztán mentem is a vasútállomáshoz. Mindkét helyen jól éreztem magam.

Aztán itthon is moziztam még, egyébként Disney+-on néztem meg a Hófehérke és a hét törpe élőszereplős változatát. Kíváncsi voltam, hogy tényleg annyira szörnyű-e. Igazából pont azért sajnáltam a filmet, mert határozottan voltak jó jelenetei, aminek után én inkább sajnáltam, hogy ennyire elrontották az egészet. Hófehérke színésznője is olyan volt, hogy nem láttam rajta azt a kedves, ártatlan teremtést, amilyen a rajzfilm karakter volt. Azon is gondolkoztam, hogy talán nincs is olyan színész, aki elő tudná adni Hófehérke valódi személyiségét. A törpék meg inkább voltak kertitörpék. Ők viszont tényleg nagyon csúnyák voltak, a dorbézolásuk se hozta vissza azt a gyermeki csínyt, ahogy rajzfilmben viselkedtek.

Illetve még szombat este néztem meg moziban a Forma 1-es filmet. Arról állítólag Carlos Sainz nyilakozta, hogy aki szereti a Forma 1-et, az nem fogja szeretni a filmet. Értettem, hogy mire gondolt, de azt gondolom, hogy azok nem fogják szeretni a filmet, akik nem a helyén kezelik. Ez ugyanis nem dokumentumfilm, hanem dráma. Innentől kezdve a történet csak a valóságon alapul, de nagyjából annyit mutat be a háttéreseményekből, amennyit Wéber Gábor mond a futamok közvetítésein. Tehát, amiket lehet tudni, ez van különböző filmes, drámai elemekkel kiegészítve. Engem inkább az zavart, hogy szerelmi jelenet semmi extrát nem tett a történethez. Az viszont jó ötlet volt, hogy a filmbéli versenyek szakkommentátora Wéber Gábor és Gundel Takács Gábor voltak. Szakavatottakra bízták a kommentálást. Tehát azt gondolom, hogy független, hogy szereti-e a Forma 1-et vagy sem, aki mint film nézi a filmet, annak tetszeni fog. Mert a színészi játék mindent egybevetve, rendben volt.

Nos, ennyi volt múlt hétre. Jó volt, örültem neki, ez nekem tényleg olyan volt, mint egy nyaralás. De most jó újra itt lenni. Azt nem gondolom, hogy nagyon gyakran, de alkalmanként megteszem azt, hogy kicsit kilépek az internet és a közösségi oldalak mókuskerekéből. És megyek is tovább, hiszen száz meg ezer tennivaló van még.