Utazás Hollandiába

2021. május 31. 11:15 - supermario4ever

Nos, megtörtént. Itt vagyok Hollandiában, az új életem kapujában. Persze, hogy mi sül ki az egészből, az többnyire rajtam múlik. De talán nem is fog. Életemben még megközelítőleg sem voltam ennyire eltökélt, mint most. Úgyhogy nagy lehetőségek állnak előttem.

Tudtam, hogy éjszaka nem fogok sokat aludni, de az egy óra minden képzeletemet alulmúlta. Szombaton, tehát indulás előtt egy nappal kaptam meg a második adag Pfizer oltást és annak az utóhatásait is éreztem (fejfájás, fájt a bal karom) és ettől olyan furcsát álmodtam, mint amikor 39°C-os lázam van. Nem is tudtam aztán visszaaludni. Próbáltam elütni az időt, 6.30-kor indultunk Békéscsabáról. Még néhány dolgot megcsináltam a szobában, ahol én voltam, hogy lehetőség szerint úgy hagyjam ott anyámnak, hogy ne kelljen már sokat csinálnia, amikor kitakarítja és rendbehozza a szobát.

Ami az oltást illeti, tudtuk, hogy késő lesz már a május 29-e, de semmit nem tudtam tenni, pedig mindent megpróbáltam. Telefonáltam külön a háziorvosnak, hogy ha egy mód vanrá, hadd kapjam meg korábban, de elutasította. Elmondása szerint nem lehet, mert az oltásokat aznap reggel kapják meg és a mennyiség szigorúan szabályozva van. Hogy csakis és kizárólag május 29-én kapott-e Pfizert a háziorvos, ezt már nem érdemes firtatni. De elmentem a kórházba, az oltóközpontba, hátha ott tudnak segíteni, de ott is zárt ajtóknak ütköztem. Felhívtam a 1818-as és a 06-80 277-455-ös központi számot, de ott is világosan megmondták, hogy ez nem lehetséges. Ennél többet már végképp nem tudtam tenni, túl kicsi vagyok ahhoz, hogy bármi befolyásom is legyen a dolgok menetére. Egyébként tényleg van valami a szigorú rendszerben, mert amikor kimentem, mögöttem az asszisztensnő megkérdezte, hogy az utolsó ember jön oltásra? A háziorvos meg azt válaszolta, hogy hát már nincs több adag oltás. Ezek szerint ez tényleg szigorúan ki van számolva.

De vissza a mai naphoz. A bátyám vitt ki engem, anyámat és keresztanyámat a repülőtérre. Az út nagyon jó hangulatban telt. Annak ellenére, hogy egyébként nagyon különbözünk a bátyámmal (ő például tizedannyira sem érzékeny a világ dolgaira, mint én), jókat nevetek a humorán. Ha tippelnem kéne, akkor a bátyám ESTP-s, a 16 személyiségtípus közül, ami a lehető legtávolabb áll az én INFJ-s személyiségemtől. De most jó hangulatban telt az út. Kétszer álltunk meg Kondorosnál és Törökszentmiklósnál, de csak keveset álltunk, így gyorsan eljutottunk a repülőtérre. A repülőtéren még meg kellett csinálni az antigén gyorstesztet, ami szerencsére negatív lett, csakúgy, mint a PCR-teszt. Viszont amikor aggodalommal töltött el, hogy, hogy a WizzAir telefonos alkalmazásában csináltam meg a becsekkolást, és amikor végeztem, azt írta, hogy "Geen geldinge instapkaart". El nem tudtam képzelni, hogy mit csináltam rosszul, ami miatt nem érvényes a beszállókártyám. Amikor aztán PC-n láttam, hogy be tudom tölteni a beszállókártyát, akkor azért gondoltam, hogy azért olyan nagy hibát csak nem követtem el. A repülőtéren derült ki számomra, hogy a koronavírus miatti intézkedések miatt nem lehet az alkalmazásból bescannelni a beszállókártyát, helyette mindenkinek oda kell állni, ahova feladjuk a bőröndöt, ha vett, ha nem. Ott ellenőrzik ugyanis a PCR-teszt és az antigén gyorsteszt eredményét. Minden egyes utasnak. És ők külön adják ki mindenkinek a beszállókártyát, ami pontosan ugyanúgy néz mint a régi. Hosszúkás kis kartonpapírra van nyomtatva minden. Nagyon rendes volt attól a csajtól, aki az "indulás" résznél a csomagoknál járkált és útba igazította az embereket (hivatalosan ott dolgozó személy), előre szólt nekem, hogy melyiknél lehet feladni a csomagot Eindhovenbe, így elsők között kerültem sorra. Egyébként nagyon aranyos, beszédes volt. Szerencsére a csomagfeladásnál nem volt semmi gond, a teszt is rendben volt. A kézipoggyász átvilágítása is rendben megtörtént.

A belső résznél több WizzAir-es dolgozó is volt, aki "Eindhoven" táblát tartott fenn. Valamiért nagyon útba igazgattak minket már a legelején. A legmesszebb lévő A25-ös kapunál lehetett felszállni a gépre.

Érteni vélem, hogy az esetleges járványügyi intézkedéseken túl azért terelgettek minket, mert elég sokan vártak az Eindhoveni járatra. Ez viszont szembemegy az WizzAir által annyira hirdetett járványügyi készültséggel, mert eredetileg az volt, hogy a repülőn is biztosítják az utasok közötti másfél méretes távolságot. Ehhez képest volt olyan sor, amelyik tele volt. Ez engem személy szerint annyira nem zavar, olvastam cikkeket a WizzAir anyagi helyzetéről, az üzletpolitikájukról, nagyjából sejtem, hogy miért csinálták így. Ami az utazást illeti, inkább kellemetlen volt. Teljesen szép idő volt, ehhez képest olyan turbulencia volt szinte azonnal felszállás után, mintha viharos szél lenne. Egyébként is a mai napig képtelen vagyok megszokni a repülést. Felszállás után, ahogy látom, hogy távolodunk el a talajtól, na mondom magamban, innen már bármi történik, az végzetes lenne. És talán ez a "nincs visszaút" érzés az, ami megijeszt. Konkrétan magamban könyörgök, hogy álljon meg a gép, nekem ezt még fel kell dolgoznom, hogy a magasban vagyok és már nincs út lefelé csak a végállomás. Persze, tudatában vagyok annak, hogy ha ott több ezer méter magasságból, ha egyszer csak megállna a repülő, az ugyancsak végzetes lenne. Meg persze, tudom tartani magam. Senki nem tudja, hogy szenvedek és mi játszódik le a fejemben. Aztán ahogy egyenesbe került a gép és simán mentünk, már nyugodt voltam. És az egész út alatt nem is történt semmi. A leszállás volt még némileg kellemetlen, mert kissé durván értünk földet. De mivel eléggé közel voltam az ajtóhoz, gyorsan kiértem. Amint beértem a repülőtérre, alig hittem el, hogy hollandul vannak írva a dolgok.

A bőröndöt hamar megkaptam. Kiérve szerettem volna megvenni a buszjegyet is megvenni a 400-as vagy 401-es járatra (Ezek a repülőtér - Eindhoven Centraal buszjáratok), de zárva volt a pult, ahol személyesen lehet buszjegyet venni. Ez azért volt gond, mert csak ott lehet készpénzzel fizetni. Így kénytelen voltam külső segítséget igénybe venni. Szerencsére lehetett a buszon is magyar bankkártyával fizetni. Az út meg nagyon jó volt, az egész buszon végig egyedül voltam. Egyébként gyönyörű idő van Eindhovenben. Meleg is van és semmi felhő nincs az égen.

Néztem is az időjárást, pont vasárnaptól mondták a szép időt Hollandiába, úgyhogy mondtam is, hogy jöttömre megérkezik a nyár az országba. Szóval a buszon végig egyedül voltam. Egyébként úgy döntöttem, hogy nem szarozok. Akivel tudok, hollandul beszélek. A repülőtéren is hollandul kértem segítséget, hogy hol tudok buszjegyet készpénzért venni. De sajnos vasárnap délután sehol. A vasútállomás már ismerős volt. Csak kedden utazok Bredába, de megvettem már most a vonatjegyet, mert a vasútállomáson belül csak vonatjeggyel lehet közlekedni. A túloldalon tudok továbbmenni a célállomásom felé.

Az albérletbe, ahol leszek csak kedden költözhetek be, addig itt vagyok Eindhovenben. Az egyik holland barátom, akivel tavaly is találkoztam, még tavaly felajánlotta, hogy ha legközelebb jövök Hollandiába, akkor abban az lépcsőházban, ahol van a lakása, vannak olyan lakások, amelyeket kifejezetten azoknak tartanak fenn, akik csak néhány éjszakát maradnak. Itt lehetek általa €18/éj áron. Ez nagyon barátságos ár, egyébként nem tudom, hogy mennyi lenne normál esetben. Most ez a lehetőség nagyon jól jön, két éjszakát vagyok itt. Ezeket a szobákat egyébként "logeerkamer"-nek hívják, tehát benne van a logeren ige, ami az átmeneti elszállásoslásra utal. Szóval, nagyon rendes volt, hogy ezt felajánlotta, csak egy dolgot elfelejtett megemlíteni, amit csak néhány napja tudtam meg. Addig nem jöhetek ide, amíg ő nem jön haza. Ami kellemetlen volt, mert 17 óra volt, mire a Centraal vasútállomásra értem, ő pedig pont dolgozott. 20.30-ig és mivel eléggé messze, ezért kb. 21.30 volt, mire találkoztunk. Ezt azért közölhette volna velem korábban is, de nem haragudtam meg rá, mert akkora örömöt okozott, hogy itt vagyok Hollandiában, hogy igazából még örültem is, ha egy kicsit szétnézhetek a központban. Még Eindhoven is örül, hogy viszontlát engem. ^^

Akartam venni holland SIM-kártyát a telefonba, be is mentem érte a Media Marktba, de nem tudtam, hogy melyik mit nyújt, ezért annyiban hagytam a dolgot. Előbb inkább megkérdezek valakit, hogy mi alapján érdemes SIM-kártyát választani. Egyébként hatalmas a Media Markt Eindhovenben, egészen pontosan 3 emeletes! Ekkorát még nem láttam! Mert nemcsak rengeteg sok műszaki cikk van, hanem bemutatótermek is. Berendezett konyha a nagygépeknél, berendezett szoba a szórakoztatási cikkeknél, úgyhogy igen. Megadják a módját.

Eltelt az idő egyébként, szívesen vettem a plusz sétát még a csomaggal együtt is. Nagyon jól érzem magam itt. Egyedül annak a személynek a látványa váltott ki belőlem megrökönyödést, aki férfi létére női ruhában volt. Úgy néz ki, Hollandiában tényleg szabadság van. De az igazság az, hogy én csak szexualitás terén vagyok teljesen szabad gondolkodású, nemiségben még mindig binárisan gondolkodok. Természetesen nemiség terén is van nálam rugalmasság, de az az általános nálam, hogy férfi az férfiruhában van, nő pedig női ruhában. De itt még "Sissy Boy" néven is van ruhabolt. A srác arca ráadásul még borostás is volt és erre jött a női ruha... Olyan látvány volt számomra, hogy egy szándékosan torzra festett festmény. Ezt nekem szokni kell, ilyet Magyarországon egyáltalán nem láttam, de hát Hollandia ennyire a szabad szexualitások és nemiségek országa. Nem hiszem, hogy ez a látvány valaha is kellemes lesz számomra, de elfogadom, hogy van ilyen is.

És ha már Eindhoven, akkor természetesen PSV Eindhoven és PSV Eindhoven stadion!

És a fan shop az Eindhoven Centraal-nál.

Nem vagyok egy nagy focirajongó, alkalmanként megnézek egy-egy meccset. De tökre poén Ajax Amsterdam rajongóknak trollkodni és kiabálni, hogy "CSAK A PSV EINDHOVEN!" Fogalmam sincs, melyik a jobb csapat, de ha itt vagyok Eindhovenben, meg Philips csapat, akkor legyen a PSV Eindhoven! ^^

Egyébként tényleg későn sötétedik Hollandiában. Még 19 óra után is eléggé magasan volt a nap és meleg volt. Még 20 óra után is olyan világos volt, mintha jele nem lenne annak, hogy sötétedni fog. Nagyjából ekkor indultam a Strijp-S felé, a környéken leszek elszállásolva. Itt van egy park, ami még 20:30 után is eléggé népes volt.

Ráadásul hangosan szólt a zene. Egy csoport szabadtéri diszkót szervezett és ott táncolt. De hogy 21 óra után is látható a nap, az nekem teljesen szokatlan, tekintve, hogy Magyarországon 20:45-kor megy le legkésőbb a nap.

Ez nekem konkrétan élményszámba ment. Nagyjából 21:20 körül lehetett érzékelni, hogy nem lesz itt már sokáig világos és 22 óra után kezdett el sötétedni.

A barátommal 21:30 körül találkoztunk. És teljesen spontán hollandul kezdtünk el beszélgetni. Meglepett, hogy ahhoz képest elég jól értettem, amit mondott. Ki tudtam venni azokat a szavakat, amiket ismerek és az alapján tudtam, hogy mit mond. Nem feszülök arra rá, hogy mindent megértsek, amit mondanak nekem. Erre Angliában, nővéreméknél szoktattam rá magam. A liverpooli, észak-nyugati beszédstílus borzalmas, az talán még gyakorlott angolosnak is problémát okoz. Ezért ott megtanultam, hogy az ismert szavakból kiszűrni az egész mondanivalót és ez bevált. Azóta nincs gondom az angol beszédértéssel. Ha meg mégis, akkor visszakérdezek. Ugyanez volt a holland sráccal is. Az ismert szavakat ki tudtam venni, abból meg össze tudtam rakni az egész mondatot, és így egész jól elbeszélgettünk. Én is hollandul beszéltem hozzá. Egyedül akkor volt gond, amikor bementünk abba a házba, ahol aludni fogok és amikor átadta a kulcsot, akkor elég részletesen magyarázta, hogy vannak itt a dolgok. Ez már nem ment, itt átváltottunk angolra. Baráti csevegés, társalgás megy hollandul, de amikor komolyabb téma van, akkor még az angol kell. De folyamatosan tanulom a nyelvet, hogy minél jobban tudjak beszélgetni hollandul, idővel komolyabb témákról is. Még korábban elkértem az egyetemen az egyik tanárnőtől az egyik holland nyelvkönyvnek, a Nederlands in Gang-nak a folytatását, a Nederlands in Actie-t, hogy egyénileg tudjak tanulni.

Egyébként baromi szerencsés vagyok ezzel a házzal, mert általában itt többen laknak, több szoba is van. De most a koronavírus miatti rendelkezések okán senki nincs itt, így az egész lakásban egyedül vagyok. És hogy néz ki?

Tiszta luxus ez €18/éj áron. És az ablakon lehet látni, hogy még mindig világos van, pedig 21:54-or fényképeztem.

Egyébként a városban rengeteg ételfutárt láttam biciklizni. Érdekes volt látni, hogy (remélhetőleg) napokon belül már én is ezt fogom csinálni. Látva őket, pozitív érzéseim vannak a munka kapcsán, szerintem szeretni fogom. Biciklizek, járom a várost, a narancssárga póló is, amit viseltek, teljesen normálisan nézett ki.

Úgyhogy úgy néz ki, hogy új élet vár rám minden téren. Most már az én feladatom, hogy megragadjam a lehetőségeket és a legtöbbet hozzam ki belőlük.

Szólj hozzá!
Címkék: Hollandia

Kitűzött cél elérve!

2021. május 29. 00:07 - supermario4ever

A mai nappal sikerült elérni a 100-as szintet a Ring Fit Adventure-ben. Az volt a cél, hogy mire kimegyek Hollandiába, ez meglegyen. És igen. Erre egészen pontosan a mai napot adtam meg magamnak határidőnek, mert holnap kapom meg a Pfizer oltás 2. adagját és sejthetően holnap nem leszek abban az állapotban, hogy edzhessek, ha az első adag utóhatásaiból indulok ki. Egyébként fantasztikus, sok gyakorlat könnyebben megy, azáltal, hogy folyamatosan csinálom. Leginkább a karizom fejlesztő gyakorlatokkal volt problémám, illetve az olyanoknál, ahol guggolni kell. Guggolásban nagyon (amikor nem teljesen kell leguggolni) nehezen tartom meg magam. Azzal még most is vannak problémáim, de már nem ég a lábam, mint az elején.

Mindezek mellett egyéb módon is felkészülök az utazásra, nemcsak úgy, hogy minden össze legyen pakolva és ne felejtsek itthon semmit. Hanem szétnéztem a szobában és a tárolóban a dolgaim között, és amiket sokáig őrizgettem, de mégsem kell, azokat kidobtam. Meglepődten sok minden gyűlt össze, mert hajlamos vagyok mindenféléket gyűjtögetni, pl. régi bérletek, bolti blokkok, vagy akár üdítős borítás, ahol Wii-t lehetett nyerni. Ezekről ott és akkor azt gondoltam, hogy de szép emlék lesz, de aztán éveken át rájuk se néztem. Igazából nem volt úgy rossz érzés látni ezeket, hogy "úristen, hogy gyűjthettem ilyesmiket", egyszerűen tudomásul vettem, hogy volt ilyen nálam, de erre már nincs szükségem és a kukába kerültek. De mennyi hely szabadult fel, az azért szép látvány volt. És még így is sok dolog megmaradt. Lehet, hogy róluk később fogok majd gondoskodni.

Emellett, ahogy utaltam rá korábban is, fontosnak tartom, hogy lelkileg is rendben legyenek a dolgok, hogy Hollandiában már tényleg úgy legyek kint, hogy előre tekintsek. Volt néhány dolog, amit belül rendbe kellett tennem és ehhez pszichológus segítségét is kértem. Szerencsére elsőre sikerült találni egy jót, mert tudott úgy kérdezni, amivel rá tudott vezetni arra, hogy ugyan tényleg vannak dolgok, amiket a helyükre kell tenni, de távolról sem akkora a probléma, mint amekkorának gondolom én. Ez a "vizsgáljuk meg a helyzetet másik szemszögből" tipikus esete, de nekem bejött, mert egyértelműen egy másik valóságból tekintettünk rá bizonyos helyzetekre. Tehát egy másik ablakból néztük be ugyanabba a házba és ez sokat segített rajtam. Persze azt gyorsan hozzá kell tenni, hogy azért tudott segíteni, mert én magam mentem és kértem a segítséget. Akartam a segítséget és tettem is érte. Meg valójában a pszichológus csak vezetett az utamon, azt végig egyedül jártam meg. A másik, ami miatt tudott segíteni, hogy soha nem diagnosztizáltak nálam depressziót. Nekem csak hosszabban tartó nehéz időszakaim, mélypontjaim voltak, de depressziós soha nem voltam. Soha nem voltam olyan állapotban, hogy az nagyon befolyásolta volna az életminőségemet. Természetesen munka még van és biztos, hogy lesz még, de összességében tényleg sokkal jobban vagyok, mint korábban.

Szólj hozzá!

Az utóbbi napokban vásárolt könyvek

2021. május 28. 19:49 - supermario4ever

A héten vettem két könyvet, amik jönnek velem Hollandiába, ezekről írnék.

Bérczes Tibor: Holland foci
Nem hallottam erről a könyvről, az egyetemen említették meg, hogy az egyik tanárunk írt egy könyvet a holland foci történetéről, kulturális és társadalmi jelentőségéről. Mert hát igen: Bérczes Tibor nekem tanár úr, ugyanis az első félévben tanított nekünk holland/flamand kultúrát. Tudtuk róla, hogy nagyon szereti a focit és a könyv egyrészt érdekelt a maga holland kultúra mivolta miatt, másrészt meg tudtam, hogy a tanár úr tényleg nagyon sokat tud a holland kultúráról, ezért tudtam, hogy ez a könyv is több lesz egy egyszerű fociszukroló könyvénél. És valóban. Épp csak elkezdtem olvasni, de már a bevezetőből kiderült, hogy itt tényleg többről lesz szó. Mert többek között a társadalmi, kapcsolati háló miatt annyira jelentős Hollandiában a labdarúgás, hogy milliók játsszák az országban és sokkal több klub és akadémia van az országban. És elég jól is fociznak. Ezért tartom érdekesnek, hogy csak egy EB-t nyertek a hollandok 1988-ban. A könyv most aktuális is, hiszen küszöbön a 2020-as EB és bár nem ismerem annyira a mai holland focit, hogy megjósoljam, hogy mennyi esélyük van másodjára is megnyerni az EB-t, de nagyon fogom figyelni a játékukat és amennyire tudom, kielemzem magamban.

És a harmadik ok, ami miatt megvettem ezt a könyvet, az az volt, hogy a holland tanszéken az összes tanár közül Bérczes Tibor az, akinek az egyik legjobb stílusa volt az összes előadást tartó tanárok közül. Amit a könyvben eddig olvastam, abból érzékeltem a stílust, ahogy tartotta az órákat. Az előszó címe is ez: "A holland futball mint Kár- és hajpótlás." Azt hiszem, ebbe minden benne van, hogy mit jelentett számára az a bizonyos 1966-os Magyarország-Hollandia mérkőzés, ahol egyébként 2-2 lett a végeredmény. Külön fejezetet szánt a Németország-Hollandia találkozóknak is, aminek ezt a címet adta: "A háború folytatása más eszközökkel - A holland-német futballmeccsek." Még nem tartok itt, de jó eséllyel a II. világháború német megszállására gondolt, és hogy azt mennyire megszenvedték a hollandok. Ezt a bizonyos háborút a fociban folytatják sokkal barátságosabb eszközökkel.

Már ennyiből is látszik, hogy nem egyszerű futball-enciklopédiáról van szó. Biztos vagyok, hogy nagy érdeklődéssel fogom olvasni a könyvet, pedig csak érdeklődök a sportág iránt és alkalmanként megnézek egy-egy meccset.

Byung-Chul Han: A kiégés társadalma
Ezt a könyvet útmutatásul vettem magamnak Hollandiában, a nehéz időszakokra. A Magyar Hangban olvastam először recenziót a könyvről, már abból kiderült számomra, hogy ez nem egy átlagos életvezetési könyv, hanem itt többről van szó. Hiszen nyíltan ír arról, hogy az önkizsákmányolás okozza a kiégést, a frusztrációt. És ami érdekes, és ettől több ez a könyv az átlagos életvezetési "tanácsokhoz" képest, hogy nem arról ír, hogy az ember egyre mohóbb, egyre többet akar magának, ezeket az átlagember már meg se hallja. Hanem azt elemzi, hogy az önkizsákmányolás együtt jár a szabadság érzetével, hiszen ma már nem a másik zsákmányol ki minket, ezáltal azt hisszük, hogy a mi döntésünk az a munka, amit csinálunk. Rövid, de már az első pár oldalból érzem, hogy ez velős olvasmány lesz, mert különböző mentális betegségekről is ír. Úgyhogy igen. Rövid könyv, kisebb méretű és 112 oldal, de már az első pár oldalból érzem, hogy sokkal több van benne, mint egy önjelölt coach életvezetési könyvében.

Mind a két könyvnek örülök. Úgy éreztem, hogy ezekre szükségem volt, ezek fontos olvasmányok lesznek. Néhány könyvet magammal viszek Hollandiába, amiknek olvasásával adós vagyok magamnak. Ez a kettő biztos velem jön.

Szólj hozzá!

A 2021-es Eurovíziós Dalfesztivál döntője

2021. május 23. 12:30 - supermario4ever

Tegnap lement az idei Eurovíziós Dalfesztivál döntője. Két okból sem írtam róla azonnal. Egyrészt majdnem éjjel 1-ig tartott és eléggé fáradt voltam a végére, másrészt annyira ledöbbentett a pontozás, az egész eredményhirdetés, hogy azt nekem fel kellett dolgoznom. Az egyik legjobb nyert, kétségkívül örvendetes, hogy Olaszországba megy az Eurovízió, de hogy... Komolyan azt hittem, hogy botrányba fullad az egész. Az szerencsére elmaradt, de nekem erre tényleg aludnom kellett.

Mondjuk érdekes módon a döntőn elhangzott dalok jobban tetszettek, még azok is többségében, akik az elődöntőn nem tetszettek. El is gondolkodtam, most vagy az ISFP-s énem szabadult el, vagy tényleg ennyivel jobbak voltak, de egyértelműen a döntőbeli előadások tetszettek a legjobban.

Mindenek előtt a holland városok. Nincs egyébként változás, ugyanazok voltak még egyszer, mint az elődöntőkben, de álljon itt egybe az összes:

  • 's-Hertogenbosch (2×)
  • Maastricht
  • Utrecht
  • Bourtange
  • Vlissingen
  • Delft
  • Lisse
  • Amsterdam (3×)
  • Rotterdam (2×)
  • Vinkel
  • Boornspijk
  • Schiermonnikoog
  • Scheveningen
  • Heerlen
  • Agelo
  • Lelystad
  • Giethoorn
  • Ouddorp
  • Arnhem
  • Eindhoven

Voltak városok, amiket többször is bemutattak, de például Leeuwarden kimaradt. Így Frízföld most teljesen kimaradt, pedig azért több szót érdemel. A jeges pokol (De hel van '63) című holland filmben mondták azt, hogy Frízföld az Északi sark része és nem véletlen. A gyorskorcsolya és az Elfstedentocht az ország szimbóluma, azt illett volna valamilyen módon bemutatni. De ahogy gondolkodok, emlékeim szerint Groningen provinciából egyáltalán nem mutattak be települést.

És az előadások. Összességében tényleg jobb volt most mindenki. Aztán azon gondolkodtam el, hogy jó eséllyel azért hallottam most mindenkit jobbnak, mert egymást húzták fel az énekesek az előadásaikkal. Az angol, a német, a spanyol és a holland előadás volt olyan, amivel egyáltalán nem tudtam mit kezdeni, de volt 22 legalább közepes színvonalú előadás, akikért valamennyire érdemes volt. Belgium volt a 4., úgyhogy egy nagy kedvenc egyből az elején lement. Izgatottan vártam, hogy most milyenek lesznek és ők speciel sajnos rosszabbak voltak. Olyan érzésem volt, hogy ezt most elizgulta az énekesnő. Itt-ott hamis volt és most nem járt át az a katarzis élmény, ami kedden. Kár értük.

Bemutattak néhány előadást, amit a netről szedegettek össze, tik-tok színvonalú videókat olyanokól, akiket inspirál az Eurovízió. Csak hogy meglegyen a napi LMBT-adag, ugyanis az önjelölt énekesek többsége meleg vagy drag queen volt. Akiknek a látvány mindenek felett és nem érdeklik a mögöttes tartalmak. Amin sokkal inkább felháborodtam, az a 10 év körüli francia kislány volt, aki állítólag az Eurovíziós Dalfesztivál Junior győztese volt. Most komolyan: Létezik Eurovíziós Dalfesztivál Junior? Ahol gyerekek állnak ki a színpadra énekelni? Most nézem, hogy nagyon is, méghozzá elég régóta... Borzalmasan fájdalmas látvány volt a francia kislány, mert semmi, de semmi jele nem volt a gyermeki lényének. Az egész fizimiskája művi volt, tényleg olyan volt, hogy gyermeklétbe ragadt felnőtt, akit kicsinált a művészvilág. Egy ilyen gyereknek tényleg az iskolában, a játszótéren a helye, és nem azért mert konzervatív, régimódi szülő vagyok (lennék), hanem azért, mert egy gyereknek legyen gyerekkora, mert a saját maga által megélt élményeiről, érzéseiről tud majd felnőtt korában hitelesen énekelni. Már ha énekes akar lenni, és tényleg ő akarja azt és nem a szülők nyomják be. Ismertek ennek a lelki hátterei, amikor a szülő nem valósítja meg az álmát, ezért a gyereként "nyújtja be a számlát", ezzel tönkretéve az egész életét, mert sok esetben a gyerek nem azt akarja csinálni, amit a szülei erőltetnek rá. Ennek a kislánynak konkrétan elvették a gyerekkorát, de mondhatnám úgy is, hogy az egész életét, mert egy konzumvilágban nő fel, ahol nem tapasztalja meg a való életet. Abból a steril környezetből hogyan is énekelhetne az átlagembernek? Persze, a szöveget megírhatják neki és műérzésekkel az arcán és a hangjában előadhatja, de az soha nem lesz saját, soha nem lesz hiteles. Én ilyen énekesre nem vagyok kíváncsi, de ennyire borzalmas az is, hogy egy ilyen gyereknek elveszik a gyerekkorát. Látva a francia kislány arcát, tőle már sok mindent elvettek.

Szóval most jobban tetszettek az előadások. Még Izland előadása is, akiket kényszeresen viccesnek tartottam, most jókat mosolyogtam rajtuk (jó értelemben), Portugália viszont most is olyan volt, hogy egyediek voltak, de inkább nem az én stílusom. Bulgária is jobban tetszett, jó volt látni az érzelmeket az énekesnő arcán és talán jobban is énekelt. Illetve nagyon tetszett a dal címe: "Growing up is to get old". Sok igazság van benne. Ukrajna népzenéje továbbra is nagyon bejött, de a prímet egyértelműen Finnország és Olaszország vitte a rock zenéjével. Ők csinálták a legnagyobb bulit. Aztán sok volt a diszkózene, voltak közülük kifejezetten jók is, de az egész annyira egy kalap alá ment, hogy nagyon senkit nem tudok kiemelni. Olyan jobb fajta rádiós dalok, de szinte csak Málta énekesnőjét tudom kiemelni. Szegény, hatalmas teremtés, de a feminista jellegű "Baby, it's not a maybe!" jellegű szövege megnevettetett. Egyébként nagyon jól énekelt, az egész fizimiskája kifejezetten Mohamed Fatima érzetet adott. De persze. Feminista dalok jöttek például Szerbiától és Oroszországtól, ezek nem maradhattak ki. De legalább olyan országokból énekeltek erről, ahol van némi érvénye, így nem azt az érzetet adta, hogy előjogokat követelnek a nőknek. Csak nehogy túlzásba vigye. Meg mindig elfelejtem megemlíteni Litvánia együttesét, pedig ők is nagyon jók voltak. Ők is egyediek voltak, kifejezetten erősítették a színvonalat.

Nagyjából ennyiben tudnám összefoglalni az előadásokat. Persze a műsorvezetők jellemtelenségéből most is kaptunk ízelítőt: "Micsoda energiák forronganak a színpadon!" "Ebben a 3 percben az énekes megválthatja a világot!" Aztán a közönségnek: "A te szavazatod megváltoztathatja a végeredményt!" Ezeket már meg sem hallom. Az előadások után volt egy remix az addigi néhány győztes dalokból kifejezetten ötletes volt. Illetve Duncan Laurence annyira meg volt említve, hogy jobbulást neki, de ahogy elnézem a "koronavírus" szó tabu.

De térjünk rá a végeredményre, mert az valami eszméletlen volt. Addig nem is volt gond, amíg a 39 ország hirdette az eredményét, mindenki megkapta a maga pontjait. Kifejezetten kellemes volt látni, hogy Belgium azért folyamatosan kapott pontokat. Nem vártam őket konkrétan az élre, de az, hogy több országtól is kaptak 5-6 pontokat, azt hiszem egyszer még 10-et is (2. legtöbb pont egy országtól), az azért jelezte számomra, hogy van igény egy ilyen jellegű zenére. Viszont a közönség részéről egyértelműen Svájc VS Franciaország párbaj lett. Egyébként a francia énekesnő is kifejezetten kellemes volt, határozottan jobb dallal érkezett. A svájci énekes meg az az INFP-féle túlérzelgős dal, ráadásul borzalmas hanggal. Úgyhogy ha Svájc nyert volna, azt mondtam volna magamban, hogy na, győzött az Eurovízió cukormázas világa. De szerencsére nem.

Mert jött a szakmai zsűri (televoters) pontozása és az úgy felborította a rendet, hogy komolyan azt hittem, hogy botrány lesz. Ugyanis 4 ország is 0 pontot kapott. Nem mondom, a legrosszabbak: Anglia, Németország, Spanyolország és Hollandia, de rendesen kifütyülte a közönség az eredményeket. És egyébként tényleg borzalmas volt. Ez a négy előadó állt egyébként is az utolsó 4 helyen és ahogy a két műsorvezető bejelentette a 0 pontot... meg ez az egész televoters rendszer egy hatalmas arrogancia. "Nem volt elég, hogy 39 ország alig adott nektek pontokat? Nesztek, itt van újabb 0 pont, basszátok meg!" És hogy mennyire nem követem az Eurovíziót, jól jelzi, hogy én erről a televoters rendszerről most hallok először. Most is egyébként Humbby-val beszéltük meg az előadásokat, rákérdeztem nála és elmondása szerint ez már 2014 óta van. Most nézem itt a részletes eredményt és csak most jövök rá, hogy miről is van itt szó. Ahogy elnézem, itt az van, hogy minden egyes ország delegál egy zsűrit és ők is osztják ugyanúgy a pontokat, mint a közönség, csak jó eséllyel szakmai alapon. Bízzunk benne legalábbis... Mert aztán a 4 ország után után jöttek a pontok... mit jöttek? Repkedtek a pontok! Aki a közönség eredménye alapján hátul volt, de a kritikusoktól sok pontot kapott, az szépen előre repült, aki pedig nem kapott sok pontot, az viszont szépen lassan hátra lett sorolva. Mert ők ugyanazt a 12-10-8... pontrendszert adják az előadóknak, mint az egyes szavazók, csak ők egy vagy néhány ember személyében döntenek ugyanannyi pontról, mint az adott ország nézőinek ezrei, vagy akár milliói. Nagyon nincs egyenes arányban a pontozás. Hiszen a televoters egy (vagy néhány) emberként felülbírálhatja egy egész ország döntését. Ez egyfelől jó, mert egyébként tényleg inkább a jobbak kaptak magasabb pontszámot. A televoters szavazatának köszönhetően olyan országok lehettek néhány percig az első helyen, mint például Ukrajna, Izland, akik meg is érdemelték volna akár a győzelmet is. Csak az döbbentett meg, hogy itt száz pontok repkedtek. Annyira nem tudtam napirendre térni az egész felett, hogy már Humbby-nak is magyarul írtam, hogy "Mi a fasz ez?" Persze, mondhatjuk, hogy így a minőség is szerepet kap, de hogy Belgium csak 3 pontot kapjon a televoters rendszerben az kritikán aluli! Egyből ők lettek a legnagyobb vesztesei számomra az egész versenynek, mert a középmezőnyben álltak, a 13. helyen 71 ponttal, de végül legcsúsztak a 19. helyre a 74 pontjukkal. Egyszerűen övön aluli eredmény! Mert jó, nem volt annyira jó a belga együttes, mint az elődöntőn, de még így is lényegesen jobbak voltak, mint sokan mások, akik jóval több pontot kaptak. Igazán értékelhették volna, hogy ők maguk zenéltek, az énekesnőnek egyedi hangja van, és ugyan nagyon izgult, de amit tudott, kihozott magából. A hibái miatt ugyan ne kapjanak száz pontokat, de 60-70 pontot bőven megérdemeltek volna. Rettenetesen sajnáltam őket, egyértelműen Belgium a legnagyobb vesztese az egész versenynek. Mert összességében tényleg a jobbak kapták a legtöbb pontot a zsűritől, ahogy fentebb is írtam: Ukrajna, Izland, Finnország, úgyhogy van létjogosultsága a televoters rendszernek, de ne száz pontok repkedjenek, mert teljesen elinflálja a közönség szavazatát. Egyébként sincs semmi érvénye a műsorvezetők szirupos, hányingert keltő szövegeinek, de hogy erre mondják azt, hogy "Szavazz! A te szavazatod megváltoztathatja a végeredményt!" Hát egy nagy faszt változtathat meg! Hol számít az én szavazatom az akár százmillióhoz képest, főleg úgy, hogy a tetejébe a televoters szavazatok istent játszva felülbírálják a nézők szavazatát? Rettenetesen dühös vagyok erre az egészre. Azt gondolom, hogy maximalizálni kéne a televoters szavazatait, mondjuk összesen 100 vagy 150 pontra, hogy legyen még valami érvénye a közönség szavazatának. Mert nem azt a 318 pontot vitatom el Olaszországtól, nagyon jók voltak, megérdemelték. Hanem, hogy szinte nincs is érvénye így már a nézői szavazatnak, ha egy ország által legtöbbet szavazott énekese ugyanúgy 12 pontot kap a sok millió szavazótól összesen, mint eddig. Nagyon nincs rendben a szavazatok súlya.

Az olaszok egyébként nagyon jók voltak, megérdemelten nyertek és kifejezetten üdvözítő volt látni, hogy egyébként a televoters eredményének köszönhetően került a helyére Ukrajna, Finnország, Izland, és Litvánia is feljött a 8. helyre, akik szintén nagyon jók voltak. De Bulgária is meg tudta tartani a jó helyezését. Csak Belgiumot sajnálom rettenetesen. Megérdemelték volna, hogy a középmezőnyben maradjanak. Egyébként azt tippelem, hogy azért találták ki ezt a televoters rendszert, hogy elejét vegyék azoknak az összeesküvés-elméleteknek, amiket régen lehetett hallani, hogy a szomszédos országokba szavaznak át emberek, illetve azokra az országokra, akikkel jó gazdasági kapcsolata van. Nem tudom, hogy ezt annak idején nyilatkozták-e, vagy volt-e olvasható, de ha tényleg 2014 óta van a televoters rendszer és láthatóan a helyére tett néhány előadót, akkor hogy nyerhetett az az osztrák szakállas énekesnő? Meg keresem azt az autista és down-szindrómás skandináv hard rock együttest, akit egyszer hallottam és szintén nagyon rosszak voltak. Állítólag egyszer ők is nagyon jól szerepeltek, de őket már nem találtam.

De mindegy is. Ez valami hihetetlen volt. A szavazási rendszer nekem nem tetszik, hiába tette idén többségében helyre az eredményt, számomra ezzel érvényét vesztette a nézők szavazása. Érteni vélem, hogy miért találták ki, de túl nagy a szakmai zsűri befolyása, mindenképp csökkenteném a pontjukat. Olaszországgal kétségtelen, hogy az egyik legjobb nyerte meg a versenyt, örültem nekik és fogom is nézni jövőre és ezen túl minden évben az Eurovíziót. A jó előadőkért. Mint például a belga együttesért, akikről fogok még írni. Meg kell tennem, amit megtehetek, nem hagyhatom annyiban a 19. helyüket!

Szólj hozzá!

Eurovíziós dalverseny 2. elődöntő

2021. május 21. 00:12 - supermario4ever

A mai nap megvolt az Eurovíziós dalfesztivál második elődöntője, melyben 17 ország vetélkedett a döntőbe jutásért. A műsorvezetők ugyanolyan semmitmondóak voltak, teljesen felesleges a jelenlétük. Igazából számomra az egész látványosság csak egy szükséges eleme az egész műsornak, ha nincs mögöttes jelentése (márpedig itt nem volt) akkor nem érdekelnek a külsőségek. Inkább az előadók. Hogy ők milyenek voltak?

Mielőtt rátérnék, listázom most is a bemutatott holland városokat:

  • Eindhoven
  • Zandvoort
  • Almere
  • Vinkel
  • Nannewijd
  • Schiphol
  • Schiermonnikoog
  • Eiland
  • Amsterdam
  • Rotterdam
  • Nisse
  • Maastricht
  • Heerlen
  • Delft
  • Agelo
  • Middelburg
  • Nijmegen

És az énekesek... Érdekes, hogy amíg az első elődöntőben szélsőségesebbek voltak az előadások, voltak nagyon jók és nagyon rossz énekesek, most inkább egyenletesen közepes volt. Volt egy-két kiemelkedő előadás, de igazán jók csak a finnek voltak. Megörültem, hogy végre egy kemény rockbanda! Igencsak felrázták az állóvizet. Bár a portugálok is viccesek voltak, őket is jó volt látni, a srác hangja viszont nekem annyira nem jött be. Illetve az izlandi csapat akart még érdekesnek tűnni, de az előadásuk inkább kellemetlen volt. Többen is próbálkoztak valamit táncolni, de többségük inkább álltak volna egy helyben. A legkellemetlenebb Dánia előadása volt. Járkálás, rohangálás, ugrálás, koncepció nélküli mozgás... A '80-as éveket idéző disco zenéjük is inkább vicces volt.

Több férfi előadó is próbált érzelgős lenni, de ezek többsége vagy túlzása vitte az érzelmeket vagy erőltetett volt. A grúz cisz-férfi romantikus előadása volt a legrosszabb, mert semmi érzelem nem látszott az arcán. Ausztria és Svájc meg túlzásba vitte az érzelgősséget.

Aki viszont hasonlóan jó volt, mint tegnapelőtt a román lány, de hibázott, az a bolgár énekesnő. Bár lényegesen jobb volt, láthatóan nem izgult annyira, csak sajnos többször volt hamis. De kifejezetten kellemes látvány volt. Alapvetően egyébként jól énekelt, nem vitte túlzásba a látványt, és látszott az arcán, hogy van egyénisége. Úgyhogy voltak jobbak is, de ma a finneket egyértelműen senki nem múlta felül. A többi meg jobbára az a tipikus, mai rádiós, diszkós dal volt. Kevés volt az egyéniség. Viszont azt lehet mondani, hogy a mostani előadók összességében talán jobban énekeltek, nem volt senki olyan, akinél végképp kikapcsoltam a YouTube-ot.

Nagyjából ennyiben tudnám összefoglalni az előadásokat. Az előző évek nagy nyerteseiből most is idéztek. Duncan Laurence is ugyan megjelent, de nem úgy, ahogy tervezték. Elvileg ma is fellépett volna, de koronavírusos lett, így csak a visszaemlékezéseknél tudott "jelen lenni", az meg jó eséllyel felvételről ment. De ennyivel elintézték, jó eséllyel azért nem tettek róla említést, hogy ne okozzanak pánikot, hogy talán már kedden is koronás volt és szétfertőzte az egész Eurovíziót. Amúgy megtörténhet... Bár jó eséllyel kedden is tesztelték és akkor még negatív volt.

Az eredményhirdetés most alapvetően pozitív volt, mert inkább a jobbak jutottak tovább. Bár az is igaz, hogy ma nem volt olyan, akinél égnek állt volna a hajam, ha továbbjut. Bulgária és Finnország továbbjutott, úgyhogy egyértelműen a jobbak is kapnak helyet. Aztán vannak, akik esetleg megérdemelték, de a középmezőny (színvonal terén) annyira sűrű volt, hogy bárki, aki kiesett, talán joggal mondhatta volna, hogy ő miért jutott tovább és én miért estem ki? Hogy a grúz srác kiesett, az rendben volt, talán Észtország együtteséért volt kár. De például Lettország énekesnője is jobban járt volna, ha valami színt visz az előadásába és akkor lett volna esélye arra, hogy továbbjusson, ahogy Dánia is megérdemelten esett ki. Az eredményhirdetésnél pedig vélhetően szándékosan hagyták a végére a finneket, mert őket őket mindenki várta a döntőbe. A 9. továbbjutó kihirdetése után a közönség már egy emberként skandálta, hogy "FINLAND! FINLAND!" Egyébként azt tippelem, hogy magának az Eurovíziónak is jót tesz, ha helyet adnak ilyen kemény rock együttesnek, mert növelhetik a nézőik számát. Az biztos, hogy tényleg szükség van ilyen együttesekre, előadásokra.

Azért összességében elmondható, hogy a jobbak mind továbbjutottak, ami azért igenis emeli az Eurovízió színvonalát. Nálam Belgium VS Finnország versennyé avanzsálódott az idei Eurovízió, de mindenképp üdvös lesz, ha tényező lesz Bulgária (főleg, ha a szombati előadás jobb lesz), illetve a biztos továbbjutók közül Olaszország érdemelné meg az előkelő helyek valamelyikét. Kíváncsi leszek a szombati napra. Poén lenne, ha Rotterdamból mondjuk Antwerpenbe menne jövőre az Eurovízió. Nem kellene sokat utaztatni a díszletet.

Szólj hozzá!

Eurovíziós Dalverseny 1. elődöntője

2021. május 19. 00:40 - supermario4ever

Soha életemben nem követtem komolyan az Eurovíziós dalfesztivált, de most, hogy Hollandiában van, úgy döntöttem, hogy megnézem. Tekintve, hogy Magyarország nem vett részt, ezért online tudtam csak követni, YouTube-on lehetett szabadon nézni. Sokat nem vártam tőle, mert az egyik ok, ami miatt nem követem a dalversenyt, az, hogy a látványvilágot finoman szólva is túlzásba viszik. Most sem volt másképp, az egész műsor több szempontból is borzalmas volt. Egyrészt a négy műsorvezető ruházata is rettenetes, másfelől meg a teljes mértékig nyilvánvaló műmosolya meg azok a szirupos beszédek... A végén volt egy nagy baki, pár másodpercre látszott a kijelző, ahol az a szöveg ment, amit felolvastak a műsorvezetők. Egyébként sem gondolnám, hogy olyan nagy kreativitás kellett a mézzel leöntött cukros szöveg "megkomponálására", de nem is láttam a műsorvezetők arcán, hogy egyébként egyéniségek lennének. Pont ilyen személyiség nélküli arcok kellenek egy ilyen semmitmondó műsor vezetésére.

A másik, ami nagyon nem tetszett, hogy a dalok közti szünetekben egy-egy holland várost, tájat mutattak be, de igazából semmi különlegeset nem mutattak be az adott településről. Voltak szélmalmok, meg jellegzetes holland házak, illetve tetszett Vlissingennél a tengerpart, de semmi olyasmi nem volt, ami megmutatta volna, hogy mitől lehet különleges Hollandia. Csak az a kis animált házikó volt fókuszban, sajátságos berendezéssel, ahol emlékeim szerint a soron következő énekes jelent meg. Egyébként az alábbi városokat, tájegységeket "mutatták be":

  • Amsterdam
  • Rotterdam
  • Utrecht
  • Amersfoort
  • Leeuwarden
  • Vlissingen
  • Eext
  • Veluwezoom
  • Giethoorn
  • Bourtange
  • Broek op Langedijk
  • 's-Hertogenbosch

Ezeket jegyeztem fel. Humbby barátommal beszéltük meg az énekeseket Discordon neki jegyeztem fel a holland városokat. De bizton állíthatom, hogy én azon az egy hétvégén sokkal többet láttam Hollandiából, mint amit ezek a kis bejátszások mutattak.

És az énekesek? Érdekes volt abból a szempontból, hogy az első fele döntő többségében borzalmas volt, viszont a második fele sokkal jobb volt. Az első 8-ból egyedül Litvánia és Ciprus voltak a jók, a többi 6 meg... Hát, nagyon drága lehetett az énektanár, hogy nem tudták bevállalni, én ugyan nem tudom, de hogy egyik rettenetesebb volt, mint a másik, az egyszer biztos. A litvánok egy teljesen egyedi dallal jöttek elő. Jól is énekelt az énekes és az előadásmód is emlékezetes volt, maga a dal is remek volt. Az nálam 8 pontot ért 10-es skálán. Utána nem győztem szórni a 2-4 pontokat... Semmi hang, borzalmas előadásstílus, sablonos szöveg... egyáltalán mit keresnek a színpadon? Ciprus jött 8-ként, az is olyan előadás volt egyébként, hogy tipikus rádiós dal, de a jobbik fajtából.

Aztán a második fele már lényegesen jobb volt. Jött 9-ként Belgium, és egyből el is vitték a prímet. Messze ők nálam voltak a legjobbak. Pont, ahogy szeretem: Nem adtak túl sokat a látványosságra, mégis emlékezetes maradt az előadás. Ennyi borzalmas előadás után visszahozták a reményt, hogy mégis van valami értelme az Eurovíziónak, mert végre egy énekelni tudó énekesnő, a csapat többi tagja élő hangszereken játszott, az előadásmód is teljesen rendben volt. Pont az, hogy semmi tánc, semmi komoly smink nem volt, az együttes kiállt és eljátszott egy fantasztikus dalt! És ezt szeretem! Nem a táncosokkal elbábozott mozdulatsorok miatt volt emlékezetes az előadás, hanem attól, hogy volt karizmája az énekesnőnek. Olyan kisugárzása volt, hogy még most is beleborzongok, ha eszembe jut. Úgyhogy egyértelműen a belgák voltak a legjobbak és erősen kétlem, hogy a csütörtöki második fordulóra jön bárki is, aki jobb lenne náluk.

Aztán innen már a többiek is jók voltak. A román csajt sajnáltam nagyon, akinek jó hangja volt, de annyira izgult, hogy túl sokat énekelt hamisan. Pedig ő is ígéretes volt. Aztán aki még nagyon tetszett az az ukrán csapat. Ukránul énekelt az énekesnő, nekem továbbra is bejön a népzene-popzene elegye és az énekesnőnek is jó hangja volt. De nem volt konkrétan Nox-feelingem, ez erősebb volt a Noxnál. A máltai előadás volt még egyedi: Egy kövér, sötétebb bőrű csaj, mondhatnánk, hogy az egyedi külsejével akart kitűnni, de nem! Tudott énekelni és a dal is egész jó volt. Úgyhogy azért jöttek szépen sorban a jobb előadások.

Az Eurovízió másik főszereplője az előző évad győztese, Duncan Laurence volt. Ahhoz képest, hogy tavalyelőtt még kifejezetten szimpatikusnak tartottam, ma már egyáltalán nem vagyok elájulva tőle, sőt... Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a fejébe szállt a dicsőség, egyre inkább azt érzékelem, hogy el van telve magával. Távolról sem annyira jó énekes, hogy körbeünnepelje egész Európa. Nekem a Love don't hate it tetszik tőle, de az azt követő dalok, mint a Someone Else meg a Feel Something már távolról sem annyira egyediek. Egyébként olyan érzésem van, mintha az Arcade-dal kiénekelte volna a szerelmi bánatát, azzal európa-szerte sikert aratott és most egy tündérmese főszereplőjének érezné magát, hogy megtörtént vele az a csoda, amit a hollywoodi filmekben láthatunk. Sikert csinált a szerelmi bánatából.

Bemutattak néhány előadót a csütörtöki második fordulóból. Olaszország ígéretesnek tűnik a maga rockzenéjével, de lám, az LMBT is kellőképp képviselteti magát Németország és Hollandia meleg énekeseket delegált a dalversenyre. Mellesleg igen, tényleg kezd már túlzottan LMBT lenni az egész Eurovízió. Több néző szivárvány zászlót lobogtatott, illetve egyéb bejátszásoknál is láttam. Nehogy tényleg az legyen, hogy szinte már kötelező jelleggel kell lobogtatni a meleg zászlót mindenféle PC jegyében és már-már az LMBT-nek előjogai legyenek.

10 ország jutott tovább a 16-ból, közülük 3-nak örültem nagyon:

  • Belgium
  • Ukrajna
  • Litvánia

Amikor tényleg jó előadók jutnak tovább, az azért ad némi érvényt az Eurovíziónak és nézhetővé teszi még azok számára is, akik hozzám hasonlóan hánynak a szirupos látványvilágtól. Örvendetes volt még a máltai énekesnő továbbjutása is.

További 3 ország, akiknek nagyon nem kellett volna továbbjutnia:

  • Svédország
  • Oroszország
  • Norvégia

Ők a műsor első felének borzalmas előadók listájából valók. A svéd srác (ha jól emlékszem fiú volt...) ilyen tipikusan "You are so strong, you are the best" típusú sablonszöveggel jött, de egyébként semmi hangja nincs. Ő is olyan volt, mintha kiválasztottság-tudattal jött volna az Eurovízióra. Az orosz lány is szörnyen énekelt, ráadásul az előadásmód is szánalmas volt, de állítom, hogy ő az erősen feminista szövege miatt jutott tovább. Aminek egyébként még van is legitimitása, mert az orosz nőket "hívta csatába". Csak sem az énekesnő személye, sem a dal volt erre alkalmas. A norvég srác meg jellegtelen, semmitmondó volt.

És ha már jellegtelen semmitmondás, akkor ugyanígy továbbjuthatott volna a szlovén, az asztrál és az észak-macedón versenyző is, de ők valahogy a helyükre kerültek és kiestek. A román lányt sajnáltam, hogy nem jutott tovább, de véleményem szerint neki az a jobb, hogy most kiesett. Jó hangja van, jó dalt hozott, de még nem áll készen arra, hogy nagyszínpad előtt énekeljen emberek milliói előtt (online vagy TV-knek). Aki ennyire izgul és emiatt elrontja az előadását, annak még érnie kell mentálisan, hogy tényleg jó énekes váljon belőle.

Hát ennyi volt. Ha lehántom a túltolt látványosságot a "mindenki olyan csodálatos volt, az egész világ annyira tökéletes" jellegű szöveget és a rossz előadásokat, akkor a kb. 140 percből nagyjából 15-20 perc volt igazán élvezhető. Innestől kezdve nagyon-nagyon optimistának kell lenni ahhoz, hogy bárki azt mondja, hogy azért a 15-20 percért megéri. Én mindenesetre megnézem a második fordulót, meg a szombati döntőt, de nem gondolom, hogy a jövőben követni fogom az Eurovíziót.

Szólj hozzá!

Irány Hollandia!

2021. április 20. 20:42 - supermario4ever

Nemrég telefonáltak, hogy június 1-től dolgozhatok Hollandiában. Egészen pontosan Bredában leszek biciklis futár. Nagyon izgatott vagyok, nagyon várom. És hálás köszönetem a szaktársamnak, aki ajánlotta ezt a munkát nekem. Ő is kint él Hollandiában és ő is ezt csinálja. Azt mondta, hogy nagyon szereti, mert közben látja a várost. De ő egész Hollandiát imádja. Annyira jól érzi magát ott, hogy mondta, hogy mindent el fog követni, hogy ne kelljen visszajönnie Magyarországra. Meg tudom érteni és a munkáról is el tudom képzelni, hogy tényleg nagyon jó lehet. Pont azért vonz engem is, mert nem egy helyben, valami gyárban fogok dolgozni (ahogy sok külföldi), hanem járni fogom a várost és ez nagyon vonzó számomra. Ez önmagában változatossá teszi a munkát. Meg hát Hollandia gyönyörű ország, Breda is biztos nagyon szép. Biztosan sokáig fog látványosságként szolgálni a város.

Meg hát elindul az életem. Ugyanis hosszútávon, sőt végleg szeretnék kint maradni Hollandiában. Onnan akarom befejezni az iskolát. Ha jól fogom venni a nehézségeket, akkor nagy lehetőségek fognak elém tárulni, és ez lesz életem eddigi legnagyobb lehetősége. Az iskolát meg úgy tervezem befejezni, hogy mivel megadnák a tavaszi félévre az Erasmus ösztöndíjat Leidenbe, ezért azt 2 félévben megcsinálnám, így lényegében csak 2 félév marad, amit távoktatásban kell egyénileg megoldani. Mivel az egyetem 6 féléves és most vagyok a 2. félévben.

De azért nem volt semmi, hogy online órán vagyok, egyszer csak teljes hangerővel megszólal a telefon. Már ettől kiugrott a szívem a helyéről, aztán amikor láttam, hogy +31-es a telefonszám (ez Hollandia hívószáma), akkor már tudtam, hogy mi lesz. Nagyon kedves női hang volt, angolul beszélgettünk és mindent értettem. Egyébként a hollandok nagyon jól beszélnek angolul. Nagyon jó hallgatni, teljesen megértem, amit mondanak. Ami annak fényében nagy szó, hogy egyébként Angliában, ahogy a britek beszélik az angolt, az nekem borzalmas és nagyon nehezen érthető.

És pont végszóra jött a telefon, mert ma volt a határidő az Erasmus+ szakmai gyakorlatra jelentkezésnek, Így úgy néz ki, hogy rendben lesz minden. Egyébként hihetetlen, miket tapasztaltam, miközben jelentkeztem gyakorlati helyekre. Annyira rendesek és készségesek a munkáltatók, mindenkitől kaptam választ. A nagyja persze elutasító volt, de legalább válaszra méltattak. Legalább ezt megtették. De ami meglepett, hogy volt olyan is, aki meg is indokolta, hogy miért nem tudnak alkalmazni. És semmi rossz nem volt benne. Szépen megírták, hogy mivel náluk csak hollandok dolgoznak és elengedhetetlen a kommunikáció a munkatársak között, ezért náluk elvárás, hogy a jelölt folyékonyan beszélje a hollandot. Semmi rossz érzés nem volt bennem, teljesen jogos, hogy ilyen elvárásuk van. Én megpróbáltam, nem ártottam vele senkinek, nem vagyok oda még alkalmas. Majd később alkalmas leszek rá. Egyébként kaptam még egy pár olyan E-mailt, hogy megkapták az önéletrajzot, hamarosan átnézik és visszajeleznek. Ezekről a helyekről is tényleg visszajeleztek. Meg kaptam olyan üzenetet is, hogy tudják, hogy sok időt szánok a munkakeresésre, nagyra értékelik a jelentkezésemet, de kérik a türelmemet, hogy átnézhessék az önéletrajzokat.

Hát ez a nagy különbség Közép- és Nyugat-Európa között. Ezekben az E-mailben sokkal több van néhány kedves (esetleg udvarias) mondat mögött. Itt látszik, hogy Hollandiában tényleg megbecsülik a munkaerőt. És ha arra a kedves hangra alapozok, akivel beszéltem telefonon, akkor tényleg jó dolgom lesz nyáron. És később is. Egyébként azért lenne nagyon fontos a munkáltató részéről, hogy válaszoljon azoknak is, akiknek nem sikerült (még ha több százan is vannak és sablon-levelet küldenek), mert ezzel legalább azt jelzik, hogy vették a fáradtságot és átnézték az önéletrajzot, és ebből legalább már az lejön, hogy nem veszett kárba az az idő, amit a jelentkezéssel töltöttem. Ez pedig ad némi reményt arra, hogy érdemes próbálkozni.

Már a kiutazást is néztem, és ahogy elnézem, pont szerencsés vagyok, mert májustól megint jár a WizzAir Eindhovenbe, ami nemcsak abból a szempontból segítség, hogy megint charter járattal mehetek Hollandiába, hanem Eindhoven jóval közelebb van Bredához, így a vonatjegyen is spóroni fogok. Még csak a KLM, a holland légitársaság jár Budapestről Amszterdamba, de elvileg májustól visszajön a WizzAir, illetve júliustól megint jár az EasyJet Amszterdamba. Úgyhogy ha jók az értesüléseim, akkor megint lesznek olcsóbb alternatívák Hollandiába. Úgyhogy WizzAir lesz Eindhovenbe és onnan nem €22 lesz a vonatjegy Bredába (ahogy Amszterdamból), hanem €11. Albérletet meg lassan elkezdek keresni. De úgy nézem, hogy a szobabérlés olyan €300-400 lesz havonta.

Úgy néz ki, végre eljött az én időm. :) Nagyon izgalmas belegonodlni abba, hogy már csak néhány hetet vagyok Magyarországon.

Szólj hozzá!
Címkék: Hollandia

Belgium VS Hollandia

2021. április 18. 19:26 - supermario4ever

Szívesen ismerkednék belgákkal is, hogy meggyőzzenek arról, hogy az ő országuk is érdemes arra, hogy jobban tanulmányozzam, többet tudjak róla és akár el is járjak Belgiumba. Ezért kezdtem el beszélgetni egy belga sráccal, aki szintén videojátékos, kíváncsi voltam arra, mit tud mondani az országáról.

De végül engem igazolt vissza, ugyanis elmondása szerint, ha tehetné, Hollandiában élne. Mondta, hogy a belgák távolságtartóbbak, kevésvé optimisták és kevésbé elfogadók. Ezzel szemben a hollandok sokkal inkább élettel telibbek, bevállalósak, alapvetően pozitívabban látják az életet és hát ha mértékegysége lenne az elfogadásnak, annak biztos, hogy a hollandok lennének a mércéje.

Igen, egyébként van ennek is történelmi vonatkozása. Még olyan sokat nem tudok a belga és holland történelemről, de amit biztosra tudok mondani, hogy két ország közül Hollandia történelme szerencsésebb. Erre egyik legjobb példa a 16-17. században a Nyolcvanéves háború (mely Németalföldi háborúként is ismert) során a belgák szinte azonnal spanyol kézre kerültek és egyből a katolikus vallás dominált az országban, míg a hollandok sokkal keményebben harcoltak a spanyol megszállás ellen. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindig sikerrel jártak, volt olyan, amikor a spanyolok voltak fölényben, de végsősoron a hollandok soha nem adták fel a harcot az autonómiájukért, és meg is maradt a protestáns vallás, mint fő vallás az országban.

Amiről még tudok, hogy különbség a két ország között, hogy a flamandoknak sokkal inkább harcolni kellett a történelem során a nyelvi autonómiájukért, míg a hollandoknak nem. Ezért van az, hogy Hollandiában távolról sem annyira erős a hazaszeretet, mint azokban az országokban, ahol jobban meg kellett küzdeni a hazájukért. Megvan a hollandok maguk nemzetiségtudata, de mivel nagyon megszenvedték a II. világháborút, ezért a túlzott hazaszeretetnek inkább pejoratív érzete van.

Már olyan könyvhöz is volt szerencsém holland / flamand irodalom órán, mely szintén jól érzékelteti a belgák kisebbségérzetét a hollandokkal szemben, méghozzá Willem Elsschot: Sajt című könyv "személyében". Willem Elsschot flamand költő, prózaíró volt, aki Antwerpenben élt. A sajt története is ott játszódik, méghozzá 1933-ban. Egy 50 éves férfiról, bizonyos Frans Laarmansról szól, aki egyik barátjának közbenjárásának köszönhetően otthagyja a gyárat, ahol eddig dolgozott és vállalkozást indít, melynek keretében sajtot értékesít. Az egész történet során lehetett érzékelni, hogy valójában ezt az egész sajt-bizniszt nem érzi magáénak, túl kevésnek érzi magát ahhoz, hogy ő maga be tudjon indítani egy vállalkozást. Ugyan folyamatosan csinálja, amit kell, hogy azért sikeres legyen, de nagyon botladozva és érzékelhető, hogy nem hisz magában. És a holland-belga gondolkodás közti különbség egyrészt akkor jön ki, amikor ő maga elment Amszterdamba, hogy szerződést kössön az Edami sajtok értékesítéséről és a vonaton történtek is érzéketették a különbséget. Másrészt akkor jön ki (és itt sokkal erősebben) a belgák kisebbségtudata, amikor a holland üzletember, Antwerpenben meglátogatta volna Fransot, hogy maga lássa a sajtvállalkozás fejleményeit. Frans annyira rettegett a látogatástól, hogy konkrétan nem nyitott neki ajtót, amikor csengetett. Úgy tettek a feleségével, mintha nem lettek volna otthon. Ebből tudható is, hogy mi lesz a meg nem történt látogatás következménye, de az kemény jelenet volt.

Úgyhogy az irodalomban is megjelenik a hollandok és a belgák közti különbség. Egyébként élveztem a könyv olvasását, tervezem, hogy írok majd róla olvasónaplót.

Szóval maradok Hollandiánál.

Szólj hozzá!

Angol nyelvi teszt

2021. április 11. 13:55 - supermario4ever

Kitöltöttem egy angol nyelvi tesztet a Topszótár weboldalán, és ez B2-es szintűre hozta ki a nyelvtudásomat.

És ez fedi is a valóságot, tényleg így állok angolból. Az emelt szintű érettségi által lett meg a középfokú nyelvvizsga. És volt néhány tényleg nagyon nehéz mondat, ahova el se tudtam képzelni, hogy melyik a jó a négy választási lehetőség közül. Úgyhogy ha szeretnék C1-es szintet, akkor tovább kell tanulnom.

Azért voltam kíváncsi, hogy hogy állok, mert Hollandiában sok gyakornoki munkához kérnek legalább B2-es szintű angolt, de inkább C1-eset. Nem egy olyan állásajánlatot olvastam, ahol a "Wie ben jij?" kérdés alatt volt olyan, hogy folyékonyan beszél és ír angolul, választékosan fejezi ki magát. Azt látom, hogy elsősorban olyan cégek keresnek külföldi gyakornokot, akiknek nemzetközi kapcsolataik vannak, mert több állásajánlatnál olvastam a munkaköri leírásban, hogy kapcsolattartás külföldi partnerekkel telefonon és E-mailben. És oda kifejezetten magas szintű angolt várnak el.

Ennek hatására gondolkodtam el azon, hogy mégiscsak érdemes lenne komolyan foglalkozni az angollal (eredetileg el akartam vetni), mert azt ugyan tudom, hogy Hollandiában szinte második nyelv az angol, de úgy voltam vele, hogy elég lesz, ha hollandul beszélek magas szinten. Viszont ha ennyire komolyan veszik ott az angolt, akkor mégis szeretném fejleszteni a nyelvtudásomat.

Egyébként a realitás az, hogy nem fog összejönni most nyárra a szakmai gyakorlat Hollandiába, mert sok helyen tényleg túl magas szintű nyelvtudást várnak el. De ettől még nem adom fel, folyamatosan próbálkozok, mert lehet, hogy pont sikerül egy olyan munkát találni, amire ideális leszek. Van még bő egy hetem, hogy megtaláljam a megfelelőt.

De hogy mennyire más a nyugati-európai munkamorál, azt már most tapasztalom. Több olyan E-mailt is kaptam pár nappal a jelentkezés után, melyen nagyjából ennyi állt: "Köszönjük szépen a jelentkezést! Jövő héten átnézzük az önéletrajzát és visszajelzünk!" Nagyon meglepett. Nem emlékszem arra, hogy magyar munkáltatótól valaha is kaptam volna ilyen választ, amikor munkát kerestem. Már ennyiből is látszik, hogy Hollandiában megbecsülik a munkavállalót és tényleg emberszámba veszik. De beszéltünk is erről Holland/Flamand kultúra órán, hogy mennyivel másképp állnak a hollandok az emberekhez. Itt egy nagyon jó példa.

Úgyhogy ez csak még inkább megerősített, hogy Hollandiában a helyem. De nem fogok elkeseredni, ha most nem jön össze. Akkor 2022. februárjában megyek Leidenbe tanulni, és onnantól kezdve senki és semmi nem állíthat meg!

Szólj hozzá!

Megosztott képek

2021. április 10. 23:26 - supermario4ever

Kibővítettem a Holland nyelv és kultúra oldalt, rálinkeltem a Hollandiában készített képekre. Nem is tudtam, hogy a Google Fotókban azt is meg lehet csinálni, hogy csak bizonyos képeket osztok meg, ha rákattintok az egyes képekre. De így meg tudtam csinálni, hogy városonként osztottam el a képeket, illetve külön albumot kaptak az Archeonban készült képek (de nem a Google Fotókban hoztam létre), így a látnivalóknak is lesz külön csoportja.

Ha kijutok Hollandiába, sok helyre tervezek eljutni, így idővel jelentősen ki fog bővülni a képtár. :)

Szólj hozzá!
Címkék: Hollandia
süti beállítások módosítása