Végül ma közölték velem az eredményt és több, mint bíztató a helyzet. Csak a tavaszi félévre támogatják, hogy kimehessek tanulni, de szakmai gyakorlatra már most nyáron mehetek Hollandiába. Ez több, mint ideális körülmény! Egyedül annyi van, hogy nekem kell gyakorlati helyet választani. De ez teljesen normális, valahány szakmai gyakorlaton voltam, mindenhol nekem kellett a helyet kiválasztani. Vannak is linkek a pályázati felhívás oldalán, ahol lehet gyakorlati helyet keresni, illetve megteszem azt is, hogy körbekérdezek ismerősöket, barátokat, akik Hollandiában élnek, hogy ők mit tudnak. Annyi kedvezményt kaptam, hogy az április 9-i határidő helyett április 20-ig van időm kiválasztani a megfelelő munkahelyet.

És hogy hova mennék? Kis túlzással élve bárhova, ahol a képességemnek megfelelően tudok dolgozni. Illetve nagyon fontos, hogy ahogy csak tudom, fejlesszem a holland nyelvtudásomat. Országon belül is bárhova mennék, ahol van jó munka. Bárhova szívesen mennék dolgozni, ahol van jó munka. Egyből Hollandiában tehetem próbára magam, ez több, mint ígéretes! Főleg, hogy sok gyakorlati helyen kis fizetést is adnak, tehát nemcsak az Erasmus ösztöndíj lesz rendelkezésemre anyagilag.

Hihetetlenül lelkes vagyok, ez önmagában óriási lehetőség! Hiszen így még könnyebben találhatok Hollandiában jó munkát magamnak, hiszen az önmagában lendít a helyzetemen, hogy Hollandiában voltam szakmai gyakorlaton. De persze nagyban kacérkodok a gondolattal, hogy ha nagyon jó helyet találok, akkor oda bedolgozzam magam, és Hollandiából folytassam ősztől az egyetemet. Mert diplomát mindenképp akarok és nagyon szeretek a Károli Néderlandisztika szakán tanulni, úgyhogy ezt mindenképp be akarom fejezni. De közben már ott lebeg előttem, hogy saját életet kezdeni. Itt a nagy lehetőség!

Elvileg ma hozták volna nyilvánosságra az Erasmus eredményét, tehát értesülnöm kellett volna arról, hogy elnyertem-e az ösztöndíjat vagy sem, de nem tudok semmit. Rákérdeztem az Erasmus korrdinátornál, hogy mi a helyzet, azt válaszolta, hogy nem érkezett meg a bírálatom. Első olvasásra kicsit meglepett. Meg is ijedtem, mert az volt az első gondolatom, hogy akit elutasítanak, az nem kapja meg a bírálatot. De aztán gyorsan továbbgondoltam magamban, hogy nem erről lehet szó, mert azt megírta volna. Én arra tippelek, hogy arról van szó, hogy nagyon vacillálnak az ügyemben, hogy elengednek-e vagy sem. Azt tudom, mert mondta több tanár is, hogy elsőéveseket nagyon ritkán engednek el Hollandiába vagy Belgiumba tanulni, inkább a másodéveseket részesítik előnyben. Ami érthető is, hiszen nekik van olyan szinten a holland nyelvtudásuk, hogy biztonsággal tanuljanak holland vagy belga egyetemen. Azt viszont jó jelnek veszem, hogy pénteken kaptam olyan E-mailt, hogy a jelentkezési űrlapot elfelejtettem aláírni és pótoljam. Egyrészt, ha nagyon képtelenségnek tartanák, hogy elmenjek Belgiumba vagy Hollandiába tanulni, akkor biztos, hogy nem foglalkoztak volna azzal, hogy a jelentkezési lap nincs aláírva. Dobták volna a jelentkezésemet, ma jött volna egy udvarias hangvételű E-mail arról, hogy köszönjük szépen a jelentkezést, de ezúton nem nyerte el a pályázatot. Ehhez képest jött egy ilyen E-mail, ami már csak abból a szempontból is érdekes, mert korábbi tapasztalataimból úgy tudom, hogy hibásan vagy hiányosan beküldött jelentkezés eleve érvénytelennek számít. Úgyhogy biztos, hogy van valami. Kicsit úgy érzem magam, mint egy sorozat főszereplője, hogy ott vannak mondjuk a holland tanszéken 15-en, épp a jelentkezéseket bírálják el, én vagyok soron, 7-en igennel szavaznak, 7-en pedig nemmel. Egy tanáron a döntés súlya, hogy elengedjenek-e vagy sem. Egy igen vagy egy nem egy életet megváltoztathat meg. De vajon hogy dönt? Elmehetek-e Hollandiába vagy Belgiumba tanulni? A következő részből megtudhatják. Körülbelül ilyen érzésem van.

Egyébként a jelentkezés rendben megtörtént, egyedül azon változtattam, hogy melyik egyetemre jelentkeztem. Ugyanis nem három holland egyetemet jelöltem meg, hanem két belga és egy holland egyetemet. Azért döntöttem így, mert belga egyetemeken elég a B1-es szintű holland nyelvtudás is, míg Hollandiába B2-es szint kell. Az a tervem, hogy Belgiumban egy félévet leszek, ott szintű holland nyelvtudásra teszek szerint, hogy az még a holland egyetemeknek is sok lesz, és a tavaszi félévre benyújtok még egy pályázatot, ezúttal Hollandiába. Rákérdeztem, lehet ilyet csinálni, szoktak kiírni szeptemberre pótpályázatot és lehet külön jelentkezni a tavaszi félévre is. És onnan én már vissza nem jövök. Ez tűnik reális jövőképnek. Ha tényleg B2-es szintet kérnek Hollandiába, az nagyon irreális, hogy elérjem szeptemberre (hiába írtam mást az előző Erasmus-os posztomban, akkor nagyon fel voltam tüzelve és indulatból írtam azt, amit írtam). Tehát a realitás most az, hogy szeptemberben Belgiumba megyek tanulni, és onnan irány 2022. februárjában Hollandia. Egyébként amikor volt Erasmus tájékoztató, néhány volt Erasmusos diák is jelen volt, akik voltak Belgiumban, az egyik mondta, hogy csak a nyelvet tanulták, és azt ugyan intenzíven, de mellette szinte túl sok szabadidejük volt. Na most ha ez igaz, akkor az biztos, hogy a szabadidőm jórészét holland nyelvtanulásra fogom használni. Mert állítólag a záróvizsga nagyon húzós, de egyébként is szükségem van arra, hogy minél hamarabb, minél többet tudjak hollandul, úgyhogy nekem a belga egyetem még pont, hogy jól jönne, kiváló kompromisszumos megoldás lenne. Én onnan 2022 elején elvonatozok Hollandiába és ott már senki és semmi nem állíthat meg!

Van arra is forgatókönyvem, hogy akkor mit csinálok, ha nem nyerem el a pályázatot, vagy nem kapok választ. Magam megyek ki még az idén munkavállalás céljából, de oly módon, hogy az egyetemet is be tudjam fejezni. Valahogy egyéni tanrendben eljutok a diplomáig. A lehetőségek és a körülmények kezdenek kirajzolódni, mindenképp csak úgy megyek ki, hogy biztosan rendben lesz minden. Ismerős által, aki segít elrendezni mindent, elindítani az utamon. Az hajt a leginkább, hogy saját életem legyen ott, ahol úgy érzem, hogy ezt ideálisan meg tudom élni minden szempontból. És akkor meg innen nem állíthat meg senki!

Nemrég létrehoztam egy új Nintendo Network ID-t, mert nem lehet országot váltani. Én meg nem Angliaként hanem Hollandiaként szeretnék játszani, úgyhogy két NNID-m van. El is kezdtem rajta Mario Kart 8-cal játszani, és itt is behozni minden mentést, ami az előző profilon megvolt. Megvan 50cc alapbajnokságokon (tehát a DLC-ket leszámítva) az aranyserleg és a háromcsillagos minősítés.

Illetve online is játszok, és azt kell mondjam, nagyon jó érzés a nevem mellett a holland zászlót látni. ^^

Zuid-Holland van beállítva régiónak, mert akkor hoztam még létre, amikor még Alphen aan den Rijn - Leiden páros volt a mindenem. Most már bárhol máshol szívesen laknék, szerencsére lehet is változtatni a régión. Ha majd kiköltözök Hollandiába, akkor majd az a régió lesz beállítva, ahol lakni fogok. Most még a szép emlékek örömére marad a Dél-Holland tartomány.

Ez még a tegnapi játékból maradt meg, a mai sokkal érdekesebb volt.

Volt "honfitársam" Noord-Brabantból és volt három belga játékos is. Természetesen ők voltak a legfőbb riválisok. Volt is egy játék, ahol úgy végeztem a második helyen, hogy az utolsó kanyarban előztem be a belgákat, így született egy ilyen eredmény.

A két holland lett így az első két helyen, és hogy pont az utolsó pillanatban előztem, el is nevettem magam, mondván, hogy "lösér belgák!" Természetesen nem vérre megy, de néha jó egy kicsit cikizni a belgákat. Mondjuk a beszédüket csak cikizni lehet. A minap kerestem olyan YouTube csatornát, ami ilyen nyelvtanfolyam-szerű és lassabban beszélnek hollandul, hogy gyakoroljam a hallott szöveg értését. Az egyik, amibe belenéztem, annyira megütötte a fülemet a flamand stílusú holland, hogy nem bírtam egy percnél tovább hallgatni. Borzalmasan beszélik a hollandot, én egyszerűen nem bírom hallgatni.

Mindenesetre játékra fel! Most játszok Wii U-n, amennyit tudok és ha majd lesz Nintendo Switchem, ott létrehozzuk néhány holland barátommal a "Holland Brigádok" nevezetű szindikátust és megmutatjuk, hogy hogy kell Mario Kartozni!

Igen érdekes cikkre lettem figyelmes a Telexen, ahol egy Hollandiában hamarosan induló TV műsorról írtak. A műsorban 5 meztelen felnőtt válaszol gyerekeknek a testiséggel kapcsolatos kérdéseikre. A bemutató már elérhető a YouTube-on.

Mivel a felnőttek tényleg meztelenek, ezért csak SAJÁT FELELŐSSÉGRE nézze meg mindenki. Ahogy az sejthető, a műsort sok kritika éri. Én személy szerint viszont sokkal inkább mellette vagyok. Egy ilyen műsor pont a médiában mutatott tökéletes testképpel számol le és pont az a célja, hogy mindenki olyannak fogadja el a testét, amilyen. Ezt nagyon támogatom.

Azon meglepődtem, hogy vannak, akik szerint ez a műsor egyenesen a pedofíliát népszerűsíti. Előbb néztem meg a videót, minthogy végigolvastam a Telexen a cikket, és meg se fordult a pedofília gondolata a fejemben. A cikk végigolvasása után inkább azt gondoltam magamban, hogy inkább azoknak nem tetszik a műsor, akik valamilyen érdektől vezérelve mindenáron fenn akarják tartani a tökéletes test illúzióját. Gondolok itt arra, hogy fenntartsák az emberek frusztrációját és ezt fojtsák el azzal, hogy minél többet fogyasszanak.

A gyerekek is elmondják a véleményüket. Mondták, hogy eleinte furcsa és kényelmetlen volt nekik, de aztán inkább érdekesnek és informatívnak tartották a műsort. Persze, a gyerekek közül sem tetszett mindenkinek. De itt is az jön ki, hogy a gyerekek azok, akik nyitottabbak az új dolgokra.

Én őszintén remélem, hogy sikertörténet lesz ez a műsor, anélkül, hogy bárki, aki szerepel benne, kellemetlenül élné meg.

Nagyon ritkán nyilvánulok meg közéleti témákban, elsősorban azért, mert úgy gondolom, hogy vannak nálamnál okosabb emberek, akik jobban ki tudják fejteni a véleményüket bizonyos témákban, másrészt meg van miről írnom, úgyhogy csak ha tényleg úgy érzem, hogy szükséges, mint például most. Egyik ismerősöm ugyanis olyat tweetelt, ami erősen elgondolkodtatott.

Mindenek előtt köszönöm CaptainBalusnak, hogy hozzájárulását adta, hogy megosszam ezt a tweetjét. Itt nemcsak a szülő félelme jelenik meg, hanem a tájékozatlansága is. Ugyanis attól, hogy valaki homoszexualitást lát, attól még nem lesz meleg az, akinek nincs rá hajlama. Mert elsősorban biológiai tényezők befolyásolják a szexuális orientációt. Akiben meg benne van a hajlam, abból előjön, az ellen meg nincs mit tenni. Valaki így születik, ezen nem lehet változtatni, csak megtanulni vele együtt élni. Ez a tájékozatlansági rész.

De mi a helyzet a félelemmel? Ez már keményebb téma. Több cikket és könyvet is olvastam arról, hogy még az elfogadó szülőkben is komoly megrendülést kelt, ha a gyereke előáll a szexuális orientációval. És döntő többségében azt olvasom, hogy vagy az rendíti meg, hogy nem lesznek nagyszülők (ez a gyakoribb), vagy egyszerűen csak mert a gyereke "más". Viszolygok attól, hogy a melegeket másnak hívják, az meg különösen, hogy vannak olyan meleg szervezetek, közösségek, melyek nevében benne van a "mások" szó. Ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés: Aki "más", az miért várja el, hogy "ugyanúgy" kezeljék, mint a többieket? Kicsit kellemetlenkedek, de remélem, érthető, hogy mit akarok kihozni ebből. A lényeg: Aki meleg, az nem más. Nagyon jó lenne, ha a "más" jelző kiveszne a köztudatból. Ami a nagyszülő részt illeti, azt Csernus Imre A Férfi című könyvében foglalta össze nagyon jól (amikor még progresszív gondolatai voltak), hogy miért problémás ez a gondolkodás. Egyszerűen azért, mert ez azt az érzetet adja, hogy a gyereket valójában nem önmagáért szülte meg az anya és nevelik a szülők, hanem ha majd eljön az idő, akkor majd ő is szülő lesz, és tovább viszi a nevet. Ha van káros gondolkodás, akkor ez az. Mert ez tényleg arról szól, hogy a gyereket nem a gyerekért, a személyéért nevelik. Minden egyes ember külön személyiség, saját célokkal, saját álmokkal, adott esetben saját szexualitással. És azt gondolom, hogy az igazi szülő, aki tényleg szereti a gyerekét, az úgy fogadja el őt, amilyen és a végsőkig támogatja őt, addig, amíg a tettével nem árt másoknak. De meggyőződésem, hogy az ideális szülő számára az elsődleges a gyerekének a boldogsága. És ha a gyerek boldogása az, hogy azonos nemű párja van, akkor abban támogatni a végsőkig. Lehet megrendülni a homoszexualitáson, alapvetően valós érzés, hiszen tényleg sok minden megváltozhat azzal, ha a gyerek előáll azzal, hogy meleg, biszexuális, vagy bármi más, ami nem hetero. De azt gondolom, hogy ezek után a helyes lépés az, hogy idővel lenyugszunk, és elfogadjuk a gyerek szexuális orientációját.

És az az igazság, hogy ez is komoly ok arra, hogy miért szeretem Hollandiát annyira. Hát ismert tény: A világ legelfogadóbb országa Hollandia, Amsterdam pedig a világ leginkább melegbarát városa. Nagyon sok meleg rendvezvény van Hollandiában, Amsterdamban pedig külön úgynevezett melegbarát szállodák vannak, ahol nyugodtan bérelhet egy közös szobát egy férfipáros, senki nem fogja kinézni őket emiatt. Én ezt csodálatosnak tartom. A másik, amit én magam láttam Eindhovenben:

Egy alagút szivárvány színűre festve. És ott úgy mennek át az emberek, mint bármelyik másik alagúton, nem viszolyognak amiatt, hogy "úristen, buzi leszek, ha átmegyek ezen az alagúton, kerüljük el nagy ívben!", hanem ugyanúgy használják, mint bármelyik másikat. És a mintázat is gyönyörű, igazán igényes munka. Szóval Hollandiában megélhetem azt, aki vagyok, és ez számomra nagyon fontos.

Visszatérve a homoszexualitás megítélésére, ami talán még károsabb (vagy talán inkább ostobább) ennél, az az, amikor egyes hetero férfiak azért tartják gyűlöletesnek a homoszexualitást, mert milyen undorító látvány. És kigúnyolják a meleg srácot amiatt, hogy pasival szeret együtt lenni, mert hogy az mennyire "lányos" dolog. Ez a gondolkodás szerintem abból fakad, hogy sok férfi azzal éli meg a férfiasságának a "csúcsát", ha elveszti a szüzességét, és megvolt az első szexuális élmény egy nővel. Az olyan férfias, akkor igazi férfi volt. Ez az a tipikus, negatív értelemben vett túl egyszerű gondolkodás, ami nem a közszájon forgó józan paraszti észre utal, hanem az emberi butaságra. Ha valaki engem kérdez, egy férfi például attól férfi, hogy felvállalja az érzéseit, vállalja értük a felelősséget, ahogy a tetteiért is, kiáll önmagáért, mindig következetes, és a nőt, akit szeret, tiszta szívből szereti, és mindig megvédelmezi. Vagy ha homoszexualitásról van szó, akkor a férfi párok kiállnak egymásért és megvédik egymást. Ami pedig a látvány részét illeti, ez pedig egyszerűen olyan dolog, amibe nem kell belegondolni. A magánéleti rész maradjon meg annak, aki megéli azt, és ha őt a meleg szex teszi boldoggá, akkor hadd élje meg azt. Ahhoz senkinek semmi köze. Innentől kezdve nagy butaság a látvány rész miatt lenézni, kigúnyolni, megvetni valakit.

És akkor érdemes megemlíteni a leszbikus részt is, mert erről is érdekeset lehet olvasni, hallani. Alapvetően az van a köztudatban, hogy a leszbikusok elfogadottabb közegben élnek. De ez is olyan dolog, hogy ami a felszín alatt van, az teljesen más. Látszólag azért elfogadottabb a leszbikus páros, mert két nő szexuális együttléte nem kelt annyira kellemetlen látványt a férfiakban. De meddig? Addig, amit a leszbikus pornóban látnak. Ott ugye a legtöbb esetben az van, hogy két nagyon csinos, szexi nő van együtt, és ez ugye nagyon kellemes látvány. De ez is nagyon jó példa arra, hogy mennyire valós az, amit a pornókban látunk. Hiszen egy leszbikus nő valójában sok esetben férfiasan néz ki, ami már nem annyira kellemes látvány, hiszen ott mégsem két nőies nő szépsége virágzik ki. Másfelől nagyon tanulságos volt Puzsér Róbertnek az a rádióműsora, ahol a beszélgetőtársával a homoszexualitásról beszélt. Annak volt egy olyan része, ahol a hármas szex volt a téma. Általánosságban olyan SMS-ek jöttek, hogy ha a nő kedvéért kell egy férfitársukkal hármasban együtt lenni, ugyan megteszik, de nagyon vigyáznak arra, hogy nehogy "összekoccanjanak" dolgok. Megmosolyogtam, amikor erre Puzsérék megjegyezték, hogy nagyon oldott lehet az a szex, ahol kínosan ügyelnek arra, hogy nehogy összekoccanjanak dolgok. Ha pedig az volt, hogy a férfi lehetne együtt két nővel, az már sokkal szimpatikusabb volt. Azt minden további nélkül. Akkor megbocsájtóbbak a homoszexualitás jelenségével. Azt gondolom, hogy ez rettenetes, mert azt érzékelteti, hogy bizonyos férfiak számára a nő csak játékszer a szexben. Pedig egy hetero nő számára ugyanúgy kellemetlen egy másik nővel együtt lenni, csak ez a férfiakat nem foglalkoztatja.

És lenne még egy fontos dolog, amire kitérnék, ez pedig a nemiség. Ez azért lett fontos téma szerintem, mert manapság rengeteg ilyet látni. És próbálom megérteni ezt a jelenséget. Az a lényeg, hogy Discordon egyre több tizenéves a bemutatkozó csatornákon azt írja magáról, hogy "they / them" vagy teljesen mindegy, hogy melyik "pronoun"-t használják neki. Ugyanígy egyre többet látom azt, ha valaki a biológiai nemével ellenkező nemet használja. Komolyan meglepett, hogy ez ennyire elterjedt az utóbbi években. Mert amikor gyerek voltam, a '90-es években láttam én is a TV-ben transzvesztitákat, transzszexuálisokat, transzneműeket, de annyira ritkán voltak láthatóak, hogy úgy könyveltem el őket, hogy léteznek, de a periférián vannak. Az utóbbi években viszont olyan sok nemi sajátossággal élő embert (ezt most találtam ki) lehet látni, hogy majdhogynem én vagyok "cishet"-nek beállítva azért, mert férfinak születtem, és jól is érzem magam a nememben. Pedig a "cishet" egyik fele sem igaz rám. Se nem vagyok cisznemű, se nem vagyok hetero. Azt szoktam mondani magamról, hogy szexualitás terén biszexuális vagyok, mert érdekelnek a nők is, viszont érzelmileg meleg, mert csak férfit tudok szerelemmel szeretni. De a nemiségemmel nincs semmi baj, csak lassan ott tartunk már, hogy aki harmóniában van a saját nemével, az olyan, mintha valaki a heteroszexualitását vállalná nyíltan.

De mivel meg akarom érteni ezt a jelenséget, ezért elbeszélgetek erről emberekkel. Többek közt egy magyar lánnyal is, aki szintén inkább a "they / them"-et használja magára. Kíváncsi voltam, hogy miért ezt használja, miért érzi azt, hogy ezzel fejezi ki önmagát. Nagyjából annyiban foglalta össze, hogy nem érzi, hogy a tipikus női sztereotípiák igazak lennének rá. Azt gondolom, hogy ezzel fontos dolgot mondott. Sokan azért használnak más személyes névmást magukra, mint a biológiai nemük, vagy a "they / them"-et, mert nem érzik azt, hogy azok a nemi sztereotípiák igazak lennének rá, és azt érzik, hogy akkor lennének önazonosak, ha nem skatulyázzák be magukat egy nembe. Bát ezen az alapon nézve én is lehetnék "they / them", mert nem sok férfi viseltet ennyi érzelemmel a világ felé nyíltan, és éli meg annyira intenzíven, mint én. De engem nem érdekelnek a sztereotípiák, én azért vagyok "he / him", mert magam egyéniségével együtt vagyok önazonos a nememmel.

Nagyon kibővítettem a tweet-hez kapcsolódó mondanivalómat, de ez most kikívánkozott belőlem. Mivel tényleg azt látom, hogy nagyon sokan vallják magukat a biológiai nemüktől eltérőnek, ezért ez mára kardinális jelenséggé vált, amivel foglalkozni kell. Emellett nem lehet csak úgy elmenni, hogy "majd kinövi", vagy "persze, most hogy nincsenek háborúk meg válságok, már mindenféle úri gondjai vannak a mai fiataloknak" Szó nincs erről. Olvasom a "vent" csatornákat, és olyanokat írnak magukról... olyan szörnyű mentális állapotban vannak a mai tizenévesek, hogy tényleg az volt a gondolatom, hogy ugyan nekem is megvannak a magam problémái és belső közdelmei, de egyszerűen olyanokat olvasok tőlük, hogy én hozzájuk képest teljességgel harmóniában vagyok magammal, és jól érzem magam a bőrömben. Pedig ez nem mindig van így. Úgyhogy tényleg az van, hogy a mai tinédzsereknek már teljesen más problémáik vannak, amiket komolyan kell venni, éskomolyan kell velük foglalkozni, ha nem akarjuk, hogy a most felnövő és fiatal társadalom és az utánuk következők következtében lelki beteg legyen az egész világ. Könnyen meglehet, hogy ez a jelenség Magyarországon is jelen van már, csak nem forog annyira közszájon. Akkor viszont még inkább érdemes lenne ezzel az iskolákban foglalkozni. Az biztos, hogy a Pszichológus, Pszichiáter szakma egyáltalán nincs veszélyben.

Tegnap találtam ki, hogy lakóhelyük alapján becenévvel lehet illetni a hollandokat. Hiába kicsi ország, majdnem annyira változatos képet ad, mint Szlovénia (a hegyeket leszámítva), így tartományok alapján el lehet nevezni a hollandokat.

Eddig az alábbiakat találtam ki:

• Friesland: Elfstedentocht-guy
• Drenthe: Hunebedden-guy (bár ez talán Groningenre is igaz)
• Flevoland: DLC-guy
• Zuid-Holland: Groene Hart guy
• Zeeland: Beach-guy
• Noord-Brabant: Philips-guy
• Limburg: Mountain-guy

Fresland tartományban rendezik meg az Elfstedentocht-ot, a 11 városon átmenő gyorskorcsolya versenyt. De ezt csak akkor tudják megrendezni, amikor a folyók jegei befagynak. Tekintve, hogy erre 1997-ben nem volt példa, ezért ez ma már inkább emlék. De fontos szimbóluma Hollandiának és Frízföldnek.

Drenthe tartományban vannak a Hunebeddenek, ami lényegében ugyanaz, mint a Stonehedge Angliában. Hatalmas kövek alkotnak látványosságot, a legenda szerint az őslakosoknak szolgált sírhelyül, valamint az isteneknek építették.

Talán Flevoland némileg komolyabb magyarázatra szorul. A lényeg, hogy Flevoland Hollandia legújabb (egyben legkisebb) tartománya. Gyakorlatilag az egész tartomány egy polder, tehát tengertől visszahódított terület. Ez a művelet a 20. század első felében történt, tehát ez a tartomány a 19. században még nem létezett. Nemrég megismertem egy holland srácot, aki Flevoland-ban lakik, ott volt Humbby is a beszélgetésben, amint ezt megtudta, egyből beszólt, hogy "Flevoland Hollandia DLC-je". Nagy nevetés tört ki. Az itteni városok mind a 20. században alakultak. Székhelyét Lelystad-ot 1967-ben alapították, míg Almere-t pedig 1984-ben (az első házat 1976-ban adták át, 8 évre rá tudott várossá nőni).

A Groene Hart-ról írtam az egyik esszémet, úgyhogy alaposan kiművelődtem belőle. Nem is kérdés, hogy ez lesz a Dél-Holland tartományban élők beceneve. Jelentősége abban áll, hogy Zuid-Holland Hollandia legsűrűbben lakott tartománya, és itt sikerült megőrizni egy nagyobb zöld területet és pont ezért vigyáznak rá nagyon. Komoly poltikai és társadalmi kezdeményezésekkel óvják a terület eredeti állapotát.

Zeeland pedig számomra igazi "nyaraló-tartomány", gyönyörű tengerpartokkal. Szerintem ide fogok járni nyaranta kikapcsolódni.

Noord-Brabant legnagyobb városa Eindhoven (Székhelye: 's-Hertogenbosch), ahol a 20. század elején ténykedtek a Philips-testvérek. De nemcsak hogy megalapították a Philips céget, mely a világ egyik legnagyobb műszaki cikk brandjévé avanzsált, hanem 1913-ban ők alapították a PSV Eindhoven nevű focicsapatot, mely Hollandia egyik legjelentősebb labdarúgó csapata. A PSV pedig a "Philips Sport Vereiniging" (Philips Sportegyesület) rövidítést takarja magában. A Philips testvérek ugyanis nemcsak a villamosságban jártak élen, hanem nagyon fontosnak tartották a mozgást és a sportot, így megalapították a PSV Eindhoven-t, mely Hollandia egyik legjelentősebb focicsapata lett.

Limburgben található Hollandia legmagasabb pontja. Vaalserberg a maga 323 méteres magasságával a legkeményebb hegymászók számára is igazi kihívás, így méltán nyerték el itt élők a "mountain-guy" nevet. Egyébként nagyon közel van a belga és német határhoz.

Ha többet fogok tudni Hollandiáról a fennmaradó 5 tartomány is megkapja a maga méltó becenevét.

Hát, vége lett ennek az évnek, és nem is tudom igazából, hogyan lehetne kezdeni egy évértékelő írást erről az évről, amely ennyi furcsaságot rejtett magában.

Kezdeném a saját szemszögemből. Nekem távolról sem volt annyira rossz ez az év. Voltak nehézségek, de például nem tudok arról, hogy vagy én, vagy bárki a családomban átesett volna a koronavíruson. De nekem azért volt jó ez az év, mert idén kezdtem el komolyan foglalkozni a holland nyelvvel és Hollandiával, és konkrétan olyan érzéseket, élményeket adott meg, amit előtte ritkán éreztem. Annyira tartalmasnak éreztem a tanulást, meg az élménygyűjtést, és annyira szeretem ezt az egészet, hogy konkrétan megváltozott az időérzékem. Korábban én is érzékeltem, hogy egyre gyorsabban múlik az idő, ahogy haladunk előrébb. Lehet, hogy most is így van, de mivel tartalmasnak éltem meg az idei évet, ezért úgy érzékelem, hogy lassabban telt el ez az év. Nekem személy szerint sokkal rosszabb volt a 2016-os év, amikor egy komoly érzelmi krízisen kellett átmennem, és több, mint 7 hónap után sikerült kimászni belőle valahogy. Ehhez képest nekem a 2020-as év a maga furcsaságaival, sajátosságaival nekem teljesen rendben volt. Ráadásul nem is úgy jött a holland, hogy járvány, kihirdették a veszélyhelyzetet, és akkor na, kezdek magammal valamit a bezártsággal, hanem spontán, mivel korábban jött, januárban, amikor megvettem a Megszólalni 1 hónap alatt - Holland nyelvkönyvet. Nem feltétlen annak köszönhetően szólaltam meg hollandul, inkább annak, hogy utána folyamatosan gyakoroltam, de örülök, hogy van magyar nyelvű holland nyelvkönyv. Meg az egyetem a holland tanulmányokkal is teljesen bejött. Minden érdekel, amit itt tanulok, és az világlik meg, hogy lehet, hogy a fordítást fogom minornak választani, és az újságírással kapcsolatosan fogom a szakdolgozatot írni, hogy mind a két területtel foglalkozzak, ami érdekel, és amit szeretek csinálni. Úgyhogy nekem ez az év arról szól, hogy végre egy olyan hobbit találtam, űzök aktívan, amiből jó eséllyel a jövőben meg fogok tudni élni. Ezért mondom jónak a 2020-as évet.

De tökéletesen megértem azokat, akiknek mindennél rosszabb volt ez az év. És kitérnék most ismét a Csernus Imre könyvre, ha már az idei év kapcsán írta meg azt, és már túl vagyok a felén. Alapvetően azt gondolom, hogy vannak benne jó gondolatok, de egyértelműen elfogytak a progresszív gondolatai. Egyre többen mondják, hogy Csernus Imre valójában azért lett ennyire ismert, mint kiabálós pszichiáter, mert sokukat vert az apja gyerekkorában, és felnőttkorára ez a bánásmód lett számára a normális. Ezért hallják meg az ő szavát olyan sokan. Biztos, hogy van ebben igazság, bár megjegyezném, hogy én a szabályt erősítő kivétel vagyok, mert apám engem soha nem vert. Verbálisan volt velem durva egyszer-kétszer, de ahhoz képest, hogy más gyerekeknek mennyire megkeseríti az életét a szülei, ez igazán semmiség. Tehát az én esetemben nem áll, hogy ez a beszédstílus a normális. Egyszerűen arról van szó, hogy szeretem, hogy van (vagyis már inkább volt) valaki, aki kimondta a valóságot az emberekről általánosságban. Az első könyvei pont azért voltak szinte forradalmiak, mert olyan hihetetlen csattanós asszociációkkal, metaforákkal, történetekkel mutatott rá az emberi lélek valós mivoltára, ahogy még senki más, és pont azért voltak nagyon emlékezetesek a régebbi könyvei, mert egyszerű, de annál hatásosabb szövegei voltak, és szeretem, ha valaki így mondja ki az igazságot. Csernus Imre egy időben tényleg egyedi és kiváló szakember volt, de az utóbbi években nincsenek progresszív gondolatai. Továbbra is azt gondolom, hogy a Kiút volt az utolsó könyv, ahol még jó gondolatokat fogalmazott meg, de az utána következők közül csak a Harcos az egyedüli olyan könyve, amiről azt gondolom, hogy érdemes volt kiadnia. Az az önéletrajzi könyve, amit én a Bevállalom! című könyvének egy javított változatának gondolok. A Bevállalom! egy rettenetesen rossz stilisztikával írt könyv, ahol szinte csak tőmondatokban ír Csernus. Nagyon rossz volt azt olvasni, azzal azért siettem, hogy a lehető leghamarabb befejezzem. A Harcos már sokkal olvasmányosabb, kellemesebb volt. Ezt leszámítva nincsenek jó könyvei az "újkorból". A Főnix meg azért fájdalmas, mert olyan érzetet ad, mintha csak a saját szemszögéből nézné a járványt, és amit csinál az emberekkel. Mintha csak azokat a híreket olvasná, amiket az életmódja, értékrendje szerint be tud fogadni, és nem értené, hogy az emberek miért volt annyira félelmetes a tavaszi időszak. Hogy még azoknak is nagyon nehéz volt, akik nem vesztették el a munkájukat, nem kellett megszüntetni a vállalkozásukat, de otthonról kellett dolgozniuk, és akinek iskolás korú gyereke van, annak is foglalkozni vele úgy, hogy közben a munkáját is el tudja látni otthonról. Egy gyerek nehezebben viseli az ingerszegény közeget, és biztos vagyok abban, hogy nem minden esetben nyújt megoldást a számítógép és az okostelefonok, ahogy azt sokan gondolják.

De amit nagyobb problémának gondolok a könyv kapcsán az az, hogy Csernus lenézi azokat, akik félnek, és a változások hatására "összefosták" magukat, ahogy ő fogalmazott. Ez pedig rettenetesen problémás, mert olyan érzetet ad, mintha nem fogadná el azokat, akik másként élték meg az idei évet. Egyébként ír olyanokról, akik azért voltak bepánikolva, mert nem tudták a kedvenc bárjukban megvenni a Gin Tonikot, meg fodrászhoz vagy kozmetikushoz nem tudtak elmenni. Van ilyen, ezt el tudom képzelni, de csak őket megemlíteni, mint problémaforrás, az azért azt jelzi, hogy Csernus Imre nem járta körül kellőképp a problémát ahhoz, hogy hiteles könyvet tudjon írni jelen helyzetünkről. És az, hogy lenézi azokat, akik másként viselkedtek, ahogy azt Csernus ideálisnak tartja, az azért is problémás, mert olyan, mintha magasról nézne le azokra, akiket nem tud tisztelni az életmódjuk miatt. Ez pedig azt az érzetet adja, mintha elfelejtette volna, hogy honnan jött, és hogy egyszer neki is keményen meg kellett küzdeni azért, ahol most tart. Mert azt nem vitatom el tőle, hogy keményen megdolgozott azért, ahol most tart. De az utóbbi években mintha elfelejtette volna, hogy honnan jött. És nagyjából onnantól figyelhető meg a könyvei minőségének romlása, ahogy leköltözött Noszvajra, hogy megalapítsa a saját éttermét, meg kipróbálta a borászatot. Azt gondolom, hogy ott, ahol abbahagyta az aktív pszichiáterkedést, a könyvírást is abba kellett volna hagynia. Amióta falun él, azóta sokkal nyugodtabb lett, ami érzékelhető az írásában is, de azóta mintha csak falusi szemszögből nézné az élet dolgait. És érdekes, hogy pont ő írt arról, hogy érdemes néhány évenként váltani, új dolgot kipróbálni. Elhiszem neki, hogy ennek jegyében próbálta ki a borászkodást, nyitott éttermet, de ezzel együtt - ahogy ő fogalmaz az új konyvében - ahogy öreg főnixként elégette a pszichiáterkedést, úgy kellett volna a könyvírást is elégetnie. Így ezt a könyvet gyakorlatilag öreg főnixként írta meg.

Egyébként van egy-két jó gondolat az új könyvben is, nekem például tetszett az, hogy úgy nem félt a fertőzéstől, hogy megírta, hogy ha lebetegszik, átvészeli azt a pár napot, hetet, és ha lélegeztetőgép alá kerül, legalább megtudja, hogy milyen ott lenni. Ez alapvetően jó módszer a félelem leküzdésére, de a másik oldala a dolognak, hogy megint csak egy bizonyos szemszögből néz rá egy helyzetre. Egy krónikus beteg biztos nem szeretne lélegeztetőgép alá kerülni, tekintve, hogy csak minimális esélyekkel tudna kijönni onnan. Az idei év egyik legnagyobb tragédiája, hogy tömegesen halnak meg emberek idő előtt. Nincs ebben jártasságom, de úgy gondolom, hogy a krónikus betegek javarésze ha rendszeresen jár orvoshoz, betartja az utasításait, akkor sokáig élhet még. És nagyon rossz, ha valaki úgy hal meg mondjuk 75 évesen, hogy egyébként élhetett volna akár 90 évig is. Nagy hibának tartom az ezekből fakadó félelmet nem elfogadni, mert az hogyan tudna hitelesen segíteni a másiknak? Annyira, amennyire hiteles az új Csernus könyv. Remélem, hogy a második felére, ahol tippeket, tanácsokat ad (látva, hogy az utolsó néhány fejezetben erényeket sorol fel), javulni fog a véleményem a könyvről. Hátha rácáfol az állításomra, és ad néhány hiteles tanácsot.

És hogy vannak-e terveim 2021-re? Már hogyne lenne! Tavasszal megpályázom az Erasmus-t, és ha elnyerem, Szeptemberben irány Hollandia! Megírtam korábban, hogyan tervezem ezt megtenni. És ha nagyon összejönnek a dolgok, nem is jönnék vissza Magyarországra. Egyéni tanrenddel befejezném az egyetemet, hogy legalább ebből legyen diploma (ezt szívesen tudnám magaménak). Egyébként az újságírás lenne az egyik, amivel szívesen foglalkoznék. Nagyon fontosnak tartom, hogy úgy lássak rá egy animére, vagy egy játékra, zenére, filmre, hogy értsem, hogy mit akar üzenni, milyen módon adja azt át, és miért pont úgy. Ha ezt megértem, akkor meg tudom érteni azt, hogy kik és miért szeretik az adott művet, és így hitelesebben tudok írni róla.

Itt egy példa: Van négy anime, ami nagyon népszerű, de én tiszta szívből gyűlölöm:

• Suzumiya Haruhi no Yuuutsu
• Hunter × Hunter
• Steins;Gate
• No Game No Life

Nem kötelező szeretnem őket (nem is fogom, mert nem nekem szólnak), de fontos, hogy meglássam, hogy mit akar közvetíteni velük az eredeti mű írója, rajzolója (manga esetén), mi a célja vele, megfigyelni, hogy kik szeretik és miért, ezáltal kaphatok egy komplexebb képet a műről. Ennek fényében cikket is más lesz írni róluk. És még egy fontos dolog: Elfogadni, hogy vannak, akik szeretik azokat, amiket én nem. Ez hozzátehet a cikk hitelességéhez, nem utolsósorban ezzel az én személyiségem is tovább fejlődhet.

Remélhetőleg ennél nagyobb probléma nem fogja felütni a fejét jövőre, és a 2021-es év általánosságban jobb lesz mindenkinek. Kilábalunk a járványból, és új életet kezdhetünk. Legyen így mindenkinek.

Szombaton befejeztem a Holland flamand kultúra tantárgyból a kérdések kidolgozását, vasárnap pedig átnéztem, elolvastam és javítottam az elgépeléseket, illetve pontosítottam néhány választ. Remélem, mindegyik rendben lesz, és tudok belőle ötösre felelni. Gondoltam, kiteszem ide is, hátha valakit érdekel, mit tanulunk Néderlandisztikán.

Holland flamand kultúra - kérdések és válaszok

Összesen 120 kérdés volt, mondtam is magamban, amikor végeztem, mintha a Super Mario 64-ben megszereztem volna a 120 csillagot. Egyébként kértem holland barátok segítségét is. Több kérdésben tudtak is segíteni, de néhány dologról fogalmuk sincs. Mondta is az egyikük, hogy azt utálja a holland közoktatásban, hogy túl hamar orientálják a diákokat, így nincs annyi általános tudásuk. Tehát például aki informatikus akar lenni, azt elég hamar ráorientálják a matemarikára, informatikára, és háttérbe kerül az irodalom vagy a történelem. Mondta, hogy a holland történelemből szinte csak a Nyolcvanéves Háborút (Németalföldi Szabadságharc) és az Aranykort tudja. A többi korszakot nem nagyon ismeri.

Egyébként szerettem dolgozni a kérdésekkel, igazából az ilyen kulturális, politikai, történelmi jellegű témákból jelenleg minden érdekel. Mindegyik témakör érdekelt, így igazából számomra nem volt unalmas kidolgozni ezeket a kérdéseket. Vannak kérdések, melyek erős átfedésben vannak. Voltak olyanok, melyekhez csak egy adatot írtam, bizonyos kérdéseket jobban kifejtettem.

Tehát akkor 14 órakor vizsga. Izgatottan várom.

Az utóbbi időkben több pozitív visszajelzést kaptam az írásaimra, hogy szeretik, és élvezettel olvassák a blogomat, vagy más helyeken, ahova szoktam írni. Hollandiai Magyarok weboldal, vagy az AniMagazinosoktól is kértem egyszer konstruktív véleményt, hogyan látják az írásaimat. Nagyon jól esik a dicséret, hálásan köszönöm, ráadásul az Animagazinosoktól is kifejezetten olyan kritikákat kaptam, amiket úgy érzem, hogy bele tudok építeni az írásaimba, ha odafigyelek.

De az egyetemtől ahova járok most olyan véleményt kaptam, ami... Nem ledegradáló, vagy legalábbis másképp... Mert nyilván, mint egyetemtől is konstruktív vélemény várható, de azt érzem, hogy olyan írási stílust várnak el, ami nem az enyém. És ez feszültséget okoz bennem. Az a lényeg nagyon röviden, hogy kell írni egy kb. 5 oldalas esszét egy Hollandiával kapcsolatos témában. A téma ezen belül szabadon választott. Én végül is úgy döntöttem, hogy 2 esszét fogok írni, mert 2 olyan témát találtam, amik közel állnak hozzám. Az egyik egy holland dal szövegének elemzése lenne, a másik pedig Alphen aan den Rijn bemutatása. Groene Hart, Randstad, és ami ehhez kapcsolódik. Igazából a témaválasztást az is nehezítette, hogy kifejezetten le kellett szűkíteni egy adott témára. Például ne Orániai Vilmosról írjunk esszét, mert az túl tág, hanem mondjuk Orániai Vilmos szerepéről a Németalföldi szabadságharcban (Nyolcvanéves háború). Most így belegondolva ez is jó téma lenne esszének, bár talán túl általános, mert Orániai Vilmos legalább annyira ismert történelmi személyiség a hollandok számára, mint nekünk Szent István, vagy Mátyás Király. Elég ha csak annyit mondok, hogy a holland himnusz is Orániai Vilmosról szól. Ráadásul Orániai -> Oranje -> Orange -> Narancssárga... Tudható most már honnan van a hollandok narancssárga őrülete, és miért öltözik narancssárgába az egész ország a Király születésnapján (Koningsdag).

Na de visszatérve a témára. Ami feszültséget okozott bennem az a vázlat alapján kapott vélemény. Egészen pontosan az, hogy közvetlen volt a stílus, ahogy megírtam a vázlatot, és nem volt úgymond "távolságtartó". A távolságtartó stílus például tárgyilagos, nem alkot saját véleményt, vagy nem érzékelhető benne az író véleménye. Ilyen például egy hír (ideális esetben), illetve talán még az oknyomozó cikkeket is ide lehetne sorolni. Meg nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mitől számít egy hosszabb cikk távolságtartónak, és oda jutottam magamban, hogy azok, amiket különböző magazinokban olvashatunk. Az utóbbi néhány hónapban, hogy fejlesszem az írási készségemet, vettem néhány olyan magazint, melyek témája érdekel. Például mozis magazinok (VOX, Sorozatmánia - mozimánia), számítástechnikai magazinok (PC World). Azért veszem őket, hogy mások írási stílusából tanuljak. Hátha lesznek olyan cikkírók, akiknek megtetszik a írása, és abból esetleg el tudok sajátítani valamit, be tudok építeni valamit a sajátomba. De most jöttem arra rá, hogy a két mozis újságnak van ilyen távolságtartó stílusa. Tehát hogy bemutatják az adott filmet, sorozatot, írnak cikkeket különböző filmes műfajokról, egyéb mozis témákról, de azt vettem észre, hogy tartózkodnak az egyéni vélemény megformálásától. Sőt, azt a cikket, gyakorlatilag bárki megírhatta volna, mert azt is érzékeltem, hogy mintha a stílus is olyan lenne, mint a munkások egyenruhája. Nem érzékelhető egyéniség az írásban, ezáltal inkább unalmassá válik olvasni, mert személyes véleményem szerint pont az adja meg az írás valódi színezetét, hogy tetten érhető benne az író egyéni stílusa. Ettől lesz az az annyira saját és erre törekszem az írásaimban is. Mert azáltal, hogy valaki beleteszi az egyéniségét az írásába az konkrétan egy módja annak, hogy a cikkíró felvállalja önmagát. Hiszen abból a cikkből kiolvasható a személyisége, de akár még a szemlélete, vagy az is, hogy miben hisz. És pont ez ad nekem egyfajta szabadságérzetet, hogy az írás számomra ideális módja annak, hogy felvállaljam önmagam. Örömömet lelem benne, ráadásul pozitív visszajelzéseket kapok, az azért sejteti, hogy jó vagyok benne. De nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem lehet eleget fejlődni.

Az esszéírásnak, amit az egyetemen kell csinálni, az az egyik célja, hogy felkészítsen minket a szakdolgozat írásra. Ami mindenképp előny, csak már most érzem, hogy feszengős lesz a dolog, ha már most közvetve olyan kéréssel jönnek hozzám, hogy legyek szíves felvenni az egyenruhát és legyek szíves abban dolgozni. Egyébként azt elárulom, hogy a dalszövegelemzést azért választottam témaként, hogy minél többet foglalkozzak a holland nyelvvel és minél többet lássak holland szöveget. A dalszöveg ráadásul azért is ideális, mert ahogy sejthető, a holland pop dalok szövegének nyelvezete is körülbelül annyira egyszerű, mint bármelyik más ország popzenéje. És az az A2-es szint, amin vagyok, jól tudom fejleszteni a nyelvtudásomat azáltal, ha a jelen szintemnél nem sokkal magasabb szintű holland szöveggel foglalkozok. Egyébként tényleg nem nehéz. Pár ismeretlen szó, egyébként nincs benne C1-es szintű nyelvtani szerkezet. Alphen aan den Rijn meg hát olyan, hogy ott voltam, egy életre szóló emlék volt. És ott a kulcsszó, hogy miért nem tudok tárgyilagos lenni: emlék. Most, ahogy jár a fejem, miközben írom ezt a cikket, oda jutottam magamban, hogy ha tényleg tárgyilagosnak kell lenni (ez számomra a vázlat elemzésekor derült ki, nem emlékszem arra, hogy konkrétan erről lett volna szó korábban. De lehet, csak elkerülte a figyelmemet), akkor jobb lett volna mondjuk Rotterdamról vagy Utrechtről írni (annyira hozzászoktam már ahhoz, hogy ü-vel mondom Utrecht városát, hogy elkezdtem ü-vel írni...), vagy a Hunebeddenről. Tehát abból a szempontból hibás volt a témaválasztás, hogy érzelmi alapon lett kiválasztva. Hiszen egy olyan dalról írok, amit jónak tartok (Kris Kross Amsterdam: Moment), illetve imádtam Alphen aan den Rijn-t. Viszont Rotterdamban nem voltam, arról lehet, hogy másképp írnék. Mondjuk azon gondolkodok, hogy lehet, hogy akkor sem lettem volna sokkal előrébb, ha a vázlatírás előtt tudom meg, hogy tárgyilagosnak kell lenni, mert ha nem tudom egészen pontosan, hogy ez mit is jelent, akkor is megírtam volna úgy a vázlatot, ahogy akkor jónak látom, és utána derül csak ki, hogy baj van.

Tényleg baj lenne? Most azon vagyok, hogy arra kondicionáljam magam, hogy ne feszengjek rajta, megírom ahogy tudom, amennyire lehet, megírom az elvárásoknak megfelelően, aztán meglátjuk, milyen lesz a végére. De hogy miért foglalkoztat ennyire, és miért akarom, hogy jobb legyen, arra álljon itt az a példa, hogy az első holland nyelvtani teszt első fele 80% lett (a második eredményére még várok), és azon gondolkodok, hogyan hozzam össze a második felét, hogy összesen 90%-os eredményem legyen, hogy megkapjam az ötöst a félév végén.

Iskariotes mutatta nekem Twitteren Zeiler Júlia: Hollandia című könyvét. Utána is néztem, hogy mennyire elérhető. Nem is hallottam erről a könyvről, de gyanítom, hogy azért, mert 2000-ben jelent meg, és akkor még távolról se gondoltam volna, hogy 20 év múlva Hollandiába fog húzni a szívem. Így vélhetően már csak használtan, antikváriumokban lehet megvenni. Tetszett, hogy a Libri Antikváriumában 750 forint volt a könyv, de amikor láttam, hogy a konyvudvar.net webshopjában 250 forint, akkor nem is volt kérdés, hogy ott veszem meg. Van is egy boltja az Astoriánál, és mivel közel van a KRE-hez, ezért egy lyukas órán elmentem megnézni. És volt belőle jó néhány példány. De nem ez a poén, hanem hogy az üzletben 100 forint volt. Hát ilyet...

Nem volt egyértelmű, hogy melyiket vegyem meg, ugyanis több példány is fakult volt az oldalgerincén, vagy az elülső borítón voltak fakulások. Alapos, már-már szakértői szemmel vizsgáltam a példányokat, mire rátaláltam a legjobbra. És ha már ennyire olcsó volt, akkor szétnéztem az egész könyvesboltban. Ez egy nagy üzlet, ahol temérdek joglejárt könyvet adnak az eredeti árukhoz képes lényegesen olcsóbban. Szétnéztem, hogy miket találok meg, és megtaláltam még a Marco Polo útikönyv sorozatának Hollandia részét. Ez 490 forint volt, az eredeti 1.990 forintos árhoz képest. Hát jött ez is. Két Hollandiáról szóló könyvet vettem 590 forintért, tökre megörültem nekik.

A bal oldali könyv meg azt hiszem, segíteni fog az egyetemi tanulmányaimban, ugyanis lehet benne olvasni Hollandia történelméről, irodalmáról, kultúrájáról, társadalmáról. Egy bő összefoglalása annak, amiről tanulni fogok. És imádom olvasni. Egyébként nagyon nem mondható különlegesnek az írási stílus. Nem annyira száraz, mint egy tankönyvé, olvasmányos, de aki nem érdeklődik olyan szinten Hollandiáról, mint én, annak nem lesz érdekes a könyv. Én viszont tuti el fogom olvasni többször is. Iskariotes könyvi ajánlásait ezután is szívesen veszem.

A Marco Polo könyv is elég jó. Itt Hollandia látnivalói, nevezetességei vannak felsorolva. Mivel képeskönyv, ezért a lapok is fényesek. 125 oldalban sok minden meg van benne említve, de inkább hiányosnak mondanám. Hogy nem szerepel benne Alphen aan den Rijn Archeonja, az nálam ősbűn! Bár az Avifaunáról, vagyis a madárparkról írnak, amelyik szintén Alphen aan den Rijn egyik látványossága. Ezt nem láttam, de megfogadtam, hogy ha visszatérek a városba, akkor mindenképp megnézem. Ahogy az Archeont is nagyon megnézném még egyszer. A lényeg: Sok jó látnivaló, ajánló van a könyvben, de a tárgymutatót (ahol a városok vannak listázva) hiányosnak érzem. Vlissingent is kihagyni, nem ajánlani a gyönyörű tengerpartjait, szintén problémás. Zandvoortról van szó, mint tengerparti város, de kihagyni az autóversenyeit. Tudnám mivel kiegészíteni a könyvet.

De elégedett vagyok mindkét könyvvel. Lesz mit olvasni a kötelező irodalmak mellett. ^^