Elhibázott érettségi

2010. június 01. 21:29 - supermario4ever

Ma volt a betekintés az érettségibe, hát minden képzeletemet alulmúlta. Csak 48%-ot értem el. Most azt ne firtassuk, hogy ez mi ahhoz képest, hogy kb. 95%-ot szerettem volna, de nehéz volt. És nem is tudom, hogy van-e tökéletes módszer az érettségi felkészüléséhez, én azt csináltam, hogy a korábbi érettségiket csináltam meg, melyek ugye letölthetőek az Oktatási Hivatal honlapján. Szinte mindegyikben találkoztam olyan feladattal, melyekkel korábban még nem. Ebből sejthettem volna, hogy ebben is lesz olyan. Volt is. De ahogy elnéztem, a tanár (akiről fogalmam sincs kicsoda, nem abba az iskolába jártam, ezért nem ismerem azt, aki javította) több mindenre nem adott pontot, amire adhatott volna. Például én biztos voltam abban, hogy a 17-es feladat tökéletes. Vagy az volt a baj, hogy a most megszerzett Banki Szakügyintézői tudásommal csináltam meg? Mert pénzügyes feladat volt. És akkor az itt nem helyes? Csak erre tudok gondolni. A reklamációt azért tartom feleslegesnek, mert úgysem tudnék annyi pontot összeszedni, hogy a BGF-re bekerüljek. A duplája kéne. -_-' Az angol viszont elég jó lett. 84 pontot értem el a 117-ből. A szóbelivel együtt igaz ez már nem lehet ötös, de az erős négyesért még harcba szállok. A levelem vitte fel annyira a pontozást, ahogy azt gondoltam. Arra szinte max. pontot kaptam, minden követelményt teljesítettem. Van gyakorlatom, mert több külföldi ismerőssel levelezgetek angolul. Mondjuk azon kicsit megmosolyogtam, hogy a hosszabb levélben egy bekezdést "Very well"-lel kezdtem, azt áthúzta. Mármint csak a kifejezést. Úgyhogy azzal nincs baj. Az angol még jó lehet.

De a kudarcoknak még nincs vége. Ma tudtam meg, hogy nem sikerült az EU ismeretek vizsgám a fősulin, így ugrott a záróvizsga lehetősége számomra, mely június 4-én lett volna. Így októberben, vagy a következő félévben lesz rá lehetőségem. Persze ez nem azt jelenti, hogy elveszett volna minden. Csak egy apró gát, de ha más szemszögből nézzük, lehet, hogy még így jártam jól, hogy nem most megyek vizsgázni. Mert a BGF-en három szakot jelöltem be, ezek közül a harmadik egy szakképzés, Gazdálkodási Menedzserasszisztens. És azt hallottam, hogy a második felsőfokú szakképesítés megszerzése már fizetős lenne. De így, hogy ez nincs meg ezért ingyenes lenne nekem. És ha csak a 4. félév után szerezném meg mind a két szakképesítést, akkor végig ingyenes lenne, és két szakképesítés lenne a kezemben, ami azért nem egy utolsó szempont.

Mindig is hittem a sorsszerűségben, és abban, hogy a dolgok nem véletlenül alakulnak úgy, ahogy. Többször megesett már velem életem során az, hogy valami nem sikerült, és az akkor rossz is volt, de utána sokkal jobban alakultak a dolgaim. Ha átvitt értelemben nézzük, akkor ez olyan, hogy mintha bezárulna egy ajtó, de helyette kinyílt kettő másik, melyek talán még jobb utat mutatnak nekem. Szóval egyáltalán nem vagyok kétségbeesve, és nem érzem azt, hogy zátonyra futott volna az életem, terveim vannak bőven.

Szólj hozzá!
Címkék: érettségi

Egy új kezdet

2010. június 01. 01:03 - supermario4ever

Talán most már végleg eldöntöttem, hogy itt folytatom a blogolást, és ezzel egy hosszú átalakulási folyamatot zárok le. Kezdtem 2008. április 12-én a The Legend of Zelda bloggal. Akkor, mint nagy Zelda-őrült. Akkor nagyon ment, hogy írjak a Zeldákról, sőt egyre inkább csak belendült, de alig több, mint egy év után jött egy változás, amikor leálltam a Zeldákkal, és visszatértem a Mariókhoz. Hogy miért? Erre így nincs magyarázat. Egyszerűen csak átálltam. Aztán már nem is volt annyira Zeldás a blog, mint ahogy elindult. Magyaráztam ezt azzal, hogy komplex Nintendós blogot akartam írni. De aztán meg már annak sem igen állta meg a helyét, mert jöttek más témájú blogpostok is. Aztán arra jutottam magamban, hogy egy teljes blogváltás lenne a megoldás. Hogy a Wordpressnek hány előnye van a blogposttal szemben, azt inkább ne is firtassuk, hát ég és föld a kettő. Ami nagyon nem tetszett a blog.hu-ban, az, hogy a kép csak 600-as szélességű lehetett maximum. Tehát a képek átméretetése... Kicsit fárasztó volt már egy idő után. Itt a Wordpressben meg olyan van, hogy ha akarjuk, ő maga kicsinyíti le a képet, és ha rákattint az, aki olvas, és rákattint a képre, akkor megnézheti teljes méretben is, ami akár több ezer pixel széles is lehet. És ez még csak egy apróság, ami nekem előny, de mennyi mindent lehet itt csinálni, csoda, hogy ingyenes ez a blog. Aki kicsit jobban ért a HTML-hez, meg a netes bűvészmutatványokhoz, akár nagyobb honlapokat megszégyenítő oldalt is csinálhat.

Szóval, ha az elszántságom is úgy akarja, akkor mától itt folytatom. Nintendo, Anime, Manga, Jpop, stb... négy szóval minden, ami engem érdekel. És ha tetszik, amit írok, hát tarts velem!

Szólj hozzá!
Címkék: Magamról
süti beállítások módosítása