Egy kis egyveleg

2010. június 14. 22:25 - supermario4ever

Holnap lesz a Nintendo konferenciája az E3 2010 keretén belül. 9 órakor lesz Los Angelesben, ami nálunk 18 órát jelent. Több helyen is lehet nézni, többek között, a GameSpot, az IGN, valamint a Nintendo is csinált egy külön weblapot, ahol élőben lehet nézni a konferenciájukat. Szerintem majd a Nintendo honlapján fogom nézni. Persze a Nintendós berkekben már megy a találgatás, hogy mi lesz holnap. Az új Zeldát mindenki várja, én kíváncsi leszek az új Nintendo kézikonzolra, a Nintendo 3DS-re. Gondolom nem ez lesz a neve, de legalább végre megtudjuk, hogy most egy 5. DS variánsról van szó, vagy egy vadonatúj kézikonzolról. Sokkal nagyobb esélyt adok az új kézikonzol címnek, túl sok újdonsággal rendelkezik ahhoz, hogy csak új DS legyen, viszont az is igaz, hogy a Nintendo DSi-t, mint új konzolt ígérték, de közben mi lett. Golden Sun DS esetében remélhetjük, hogy nem igaz az a pletyka, hogy törölt játék, meg lesz Wii Party, de hogy ezentúl mi lesz, azt nem tudom. Sokan várnak új Kirbyt, StarFoxt, sőt Kid Icarust is, aki NES-ről lehet ismerős. Szóval sokan várják az új Nintendo konferenciát.

Ajánlom az új Mondo magazint, mert van benne egy olyan cikk, ami rávilágít arra, hogy többek között miért szeretem a japán zenét. Van egy cikk arról, hogy Japánban az ismert embereknek tilos botrányt csinálni, mert akkor a kiadó megszakítja velük a kapcsolatot. Ez két okra vezethető vissza. Egyrészt alapvető elv, hogy az ismert embereknek példát kell mutatniuk. Másrészt meg a szigetországban nagyon kötik az előadót a kiadóhoz, és ha valaki valami "hibát vét" azzal a kiadót is rossz hírbe hozza, hogy mi az, hogy ilyen embert alkalmat. És a Mondóban volt egy nagyon jó példa arra, hogy mivel jár, ha egy nyugati előadó mutatja meg magát botrányosan, és mi van akkor, ha egy japán előadó teszi ugyanezt. Koda Kuminak elég volt egy rossz megjegyzés a TV-ben, már megszakította a kiadója az új albumának promotálását, valamint néhány szerződés felfüggesztése. De a Johnny's Entertainment kiadót is többször elővették. Ez az a producer-cég, mely olyan fiúcsapatokat futtatott fel igencsak sikeresen, mint az Arashi, Tackey & Tsubasa, KAT-TUN, News., V6, KinKi Kids, Tegomass, stb. Az a vád érte Johnny Kitagawát, hogy az átlagnál kicsit jobban szereti a fiatal fiúkat, és a külső is igencsak számít, sőt sok esetben, nem is kell, hogy jól énekeljen, bizonyos "szolgáltatások" ellenében nagy karriert ígér. Emellett azért is meggyűlt a baja a bírósággal, mert kegyetlenül kizsákmányolja az idol-jelölteket, de eddig még egyszer sem kapott büntetést Johnny bácsi, aki már 78 éves. Hiába, a milliárdosok keze messzire elér. És szinte ő diktálja a divatot. Szinte minden egyes általa kiadott kislemez, album a slágerlisták élére került, és több 100.000, több milliós eladást tudhat magáénak. Szegény Okui Masami meg ott kuporog a sarokban, a legsikeresebb, V-sit. albumának 48.330-as eladásával. Pedig minőségből tarthatna előadást. De hát sajnos ez van.

Egyre több helyről hallom, hogy próbálkozzak meg férfi énekesekkel a karaoke versenyen, hátha jobb helyezést érek el. Nézegettem a Last.fm-es profilomat, hogy mely férfi előadókat hallgatom a legtöbbet. Aztán szöget ütött a fejemben az a gondolat, hogy mi lenne, ha Animelo Summer Live dalokat énekelnék? Azt azért tartanám jó választásnak, mert szinte minden egyes sort más énekel, és a rendezvényen szokták váltogatni, hogy melyiket ki énekelje. Ez azt jelenti, hogy a dalokat bárki elénekelheti. És egy új oldalamat mutathatom be, lehet, hogy ez jobban bejönne a közönségnek. Bár a 2008-as theme song-ban a rap részt nem vállalnám. ^^' Annak örülök, hogy készül az új karaoke weblap, és fórum. Nem, nincs régi, csak eddig az AnimeCon fórum része volt a karaoke, és van az adarna weblap, melyen le lehet tölteni az előadott dalokat. Szerintem dizájnt fog kapni az oldal, de fórum legalábbis biztos. A MAT-os őszi animecon karaoke részlege bizonytalan. Biztos, hogy ott lesznek, csak verseny nem biztos, hogy lesz. Az biztos, hogy a Mondós őszi conon lesz előnevezős verseny. A nyári conon tesztelem magam, az őszi conon élesben mennek majd a dolgok.

Szólj hozzá!

Suara

2010. június 14. 15:35 - supermario4ever

suara_2006.jpgVannak japán énekesek, együttesek, akik szinte minden energiájukat bevetve azon vannak, hogy szórakoztassák a közönséget. Ilyen például Masami Okui vagy az együttese, a JAM Project. Viszont vannak olyanok is, akik szinte a tudtunk nélkül elővesznek egy varázspálcát, és teljesen a bűvölet hatása alá kerülünk. Ilyen Suara is, aki gyönyörű lágy hangjával szinte észrevétlenül elvarázsol minket.

Suara, polgári nevén Akiko Tatsumi 1979. augusztus 3-án született Osakában. A művészneve indonéz eredetű szó, hangot jelent. Énekesnői karrierje 2006-ban indult. És igencsak sikeresen. Debütáló kislemeze a Musouka, mely az Utawarerumono anime opening dala, több, mint 25.000-es példányszámú eladást tudhat magának, ami anison körökben igen szépnek számít. A siker nem csoda, hisz a dal nagyon vidám, kicsit talán naiv, de ez pont az a szerethető naivitás. A dalból videoklip is készült:

Ez a gyermeki játékosság teszi olyan naggyá ezt a dalt. A siker tovább gyűrűzött, amikor 2006. szeptember 27-én megjelent az első nagylemeze, a Yumeji, melyből több, mint 18.000 példány kelt el. Két féle verzióban jelent meg az album, egy normál, és egy hibrid SACD (Super Audio CD) változatban. A SACD-nél jobb minőségben hallhatjuk a dalokat, és pont azért, mert hibrid, bármely CD lejátszó lejátsza. Emellett egy bonus track-et is tartalmaz az album. A dal címe MOON PHASE, amit egyszerűen kötelező külön megemlíteni, mert az egy olyan dal, melyért már ÖNMAGÁBAN megéri megvenni az albumot eredetiben. Ez volt az első dala, amin egyszerűen ledöbbentem. Komolyan mondom, egyszerűen nem jövök rá a trükkjére, pedig semmi igazán komoly nincs a dalban, de az érzelem, amit kiad magából az énekesnő (talán nem is tud róla) az valami akkora hatalmas, hogy szó nincs rá. És sehol nem találom a dal szövegét! T_T

suara_taiyou_to_tsuki.jpgViszont a népszerűsége valamilyen okból kifolyólag hirtelen visszaesett. Egy hónappal az album megjelenése után új kislemez látott napvilágot, hogy a Hikari no Kisetsu, ebből már csak alig több, mint 3.000 példányt adtak el. És a későbbiekben is hasonló példányszámú eladásokat produkált, de szerencsére a minőségből nem engedett. ^_^ Még egy dal van, aminagy hatással volt rám. A 2009-es Kizuna albumáról a Shunkashuutou dal. A dal címe japánul évszakokat jelent, és a 4 versszak alatt gyönyörűen végigmegy az évszakokon, és azt vettem ki (abból a pár szavas japán tudásomból. ^^') hogy a szerelmen keresztül mutatja be. A tavasz a kialakulás folyamata, nyár, amikor ég a szerelem, és boldogok vagyunk, ősszel meg hirtelen elmegy, és minden olyan szürke lesz, a téltől meg azt reméli, hogy a hó elfedi a szívében a fájdalmat, és tavasszal új életet kezdhet. És a dal azért nagyon érdekes, mert fel lehet úgy is fogni, hogy a boldogságtól meghatottan énekli, vagy belefullad a szerelmi bánatba. És ez teszi igazán gyönyörűvé a dalt. Mindenképp ajánlom mindenki figyelmébe ezt a dalt, mert aki 2009-ben ilyet ki tud énekelni magából alig pár éves karrierrel a háta mögött, az nagy dologra hivatott. Ezt bizonyítja legutóbbi kiadványa is, az Akai Ito kislemez.

sdc10663.jpg

Én Suarát a Tribute to Masami Okui ~Buddy~ albumon ismertem meg, nemcsak a neve miatt tűnt ki a többi közül, hanem a hangjával is. Ugyanis elég mély, de az a nőiesen mély hang, azt gondolom, hogy már csak ezért érdemes rá figyelni, mert eléggé ritka Japánban az ilyen. Ezért is gondoltam, hogy jobban megismerem őt. Először a legutolsó kislemezével kezdtem, hát az annyira tetszett, hogy be is szereztem eredetiben. Ekkor jöttem rá, hogy létezik született tehetség, és ahogy fejlődik, csak egyre jobb, és jobb lesz. Nálam már most beírta magát a legendák közé, pedig még biztos, hogy van még ötlet a tarsolyában, amivel még jobban meg fog nőni a szememben. És tényleg, akik már kiábrándultak a mai zenében, mert miket hallani a rádiókban, kik vannak a slágerlisták élén. Annak tényleg ajánlom, hogy keressen rá Suarára. Le fog döbbenni, hogy még létezik igazi, igényes zene, és tehetséges előadó.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása