Néha tényleg nem tudom, hogy mi késztet arra, hogy egy hónapok óta elfeledett projektet csak úgy folytassak. De ma reggel csak úgy rámentem a Mariós oldalamra, és kedvem támadt tartalmilag frissíteni, így írtam a New Super Mario Bros. U-ról. Olvassátok:

New Super Mario Bros. U ismertető

Annak idején azért hagytam abba az ismertetők írását, mert teljesen megakadtam a Donkey Kong Country írásában, bár ott volt a MarioWiki, de valahogy annyira nem volt motivációm, hogy hagytam az egészet. Nem sokkal ezután gondoltam arra, hogy nem is feltétlen kell kronológiai sorrendben menni, majd amelyiket éppen kedvem van, azt lehet utólag sorrendbe tenni. De ekkor már késő volt. Most kedvem volt egy ilyet megírni, aztán, hogy ez utólag is megmarad, az majd kiderül. ^^' Ha akarom csinálni, akkor örömmel fogom, de ha nem lesz motivációm, akkor felesleges erőltetni.

Sajnos nem lesz hivatalosan, bár olvastam arról, hogy volt szó, hogy lesz folytatása 2006 táján, de végül törölték. Nemrég nyílt Békéscsabán egy képregényes antikvárium, elég sok minden kapható ott, szinte még én is meglepődtem, csak hát sajnos a régi nagy ritkaságok nem olcsók. Az eladó megmutatott egy régi vastag könyvet, amiben több, mint 50 '50-es évek beli képregény van egyben, és azt adja 28.000 forintért. Na most ismerve szerény városom vásárlóerejét, és ahogy én sejtem, hogy mekkora érdeklődés van a képregények iránt, az sajnos ott marad, pedig biztos gyűjtőknek nagy kincs lenne. De ne legyen igazam. Rengeteg sok Garfield, Disney-s képregény van, sok könyvet, még matricás albumot is láttam. A Donald kacsa érdekel, és szerintem 400 forintért nem sok, de amikor megláttam a Tini Nindzsa Teknőcök matricás albumot... 1. osztályos sem voltam, amikor olyanom volt. XD Nagyon meglepődtem, amikor láttam, szinte teljesen elfelejtettem, hogy volt olyan is.

Valamint találtam még Disney Vidám Mesék könyvet. Nekem ilyenem volt, csak elveszett. Ebben van három rövidebb Disney klasszikus történet kicsit másképp: Macskarisztokraták (Az úri macskák kalandjai), Hamupipőke, és Susi és Tekergő (A Kis Tekergő). A Kis Tekergő amolyan folytatása a klasszikusnak. A Macskarisztokraták történetet átlapozgattam, van annyira érdekes, hogy akár az első film folytatása lehetne, bár itt-ott van 1-2 furcsaság.

Minden rendben van, Madame Adelaide Bonfamille nagyon szereti a macskáit, Hercegnő pedig tanítgatja a kiscicáit, hogy méltó úri macskák legyenek, ha felnőnek. Az utcáról betéved Thomas O'Pamacska, akit befogadnak (na ez milyen már?). Ő viszont kóbormacska, és sok rosszra tanítja a kicsiket: Marie hogy fújtasson, Toulouse a karmait erősítette, míg Berlioz azt gyakorolta, hogyan közelíten meg észrevétlenül valamit. Amikor Hercegnő észreveszi, leszidja Thomas-t, aki megígéri, hogy megjavul. Este vendége érkezik a Madame-nak, aki hozza a kutyáját is. Thomas morog a kutyára, és viszont, így nagy galibát okoznak. A vendég dühösen viszi el a kutyáját, míg Madame leszidja Thomas-t (Megnézném, ahogy egy macskaimádó idős hölgy leszid egy macskát), aki szomorúan hagyja el a házat. Ám a kiscicák Thomas után erednek, nem akarják, hogy elmenjen. Amikor a kandúr észreveszi őket, rájuk parancsol, hogy azonnal menjenek vissza, ám ők nem fogadnak szót, és hátulról követik. Thomas a zenész kóbormacska barátaihoz megy, a kismacskák ekkor jönnek elő. Ekkor Thomas már nem küldi őket haza, és együtt zenélnek, táncolnak. Nagyon jól érzik magukat, ám a rögtönzött koncertet elmossa a vihar. Thomas gyosan elbújik a kiscicákkal, ám az esőben Marie megcsúszik, és viszi az áradás. (hmm, volt egy hasonló jelenet a klasszikusban) Thomas gyorsan megmenti őt, és hazaviszi a cicákat. A ház előtt teszi le őket, ő gyorsan elmegy. Hercegnő és a Madame nagyon megörülnek a cicáknak, de hol van Thomas? Amíg a kiscicákat megitatják, addig Thomas után erednek. Előkerül, visszahívják, hogy lakjon velük. Visszatér, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Egy kis kiegészítés, és simán lehetne belőle egy 60 perces folytatás, szerintem még egész jó film lenne. Egyébként van még egy másik Vidám mesék könyv, és abban van Róka és a Kutya történet, akkor csak eljutott hozzánk valahogy. A benne levő másik két történt főszereplőjét egyáltalán nem ismerem, soha nem is hallottam róla. Igazából megvenném a könyvet, de sokallom az 1.200 forintos árát.

Az egyik barátom mondta, hogy az ő lelki világát leginkább a Linkin Park: Living Things album fejezi ki. Kíváncsiságból végighallgattam az albumot, nekem az együttesről összesen annyi emlékem van, hogy nagyjából akkor robbantak be, amikor gimnáziumba kerültem, kb. a 2001-2002 környékén. Akkor nagyon népszerűek voltak. Én nem foglalkoztam velük annyira, mert jó zenéjük van, de nem tudtam azonosulni az érzésvilággal. Ugyanígy voltam tegnap este meghallgattam ezt a lemezt, hasonlóképp voltam. Olyan érzésem volt, mint amikor egy nagy lehetőséget szalasztottam el, és úgy sírtam, mert annak idején nem mondtam ki magamban, de a saját önbizalomhiányomat, gyávaságomat, és tehetetlenségemet éltem meg.

Nekem a saját... nem is negatív, de szomorú érzéseimet leginkább Okui Masami: DEVOTION albuma fejezi ki. Általában nagyon tetszik az az érzelemvilág, amit az énekesnő énekel ki magából, például egy későbbi albumán az I wish dalában is elfogadja, hogy úgymond nem sikerült a szerelme, és boldogságot kíván a szíve választottjának. Vagy szintén egy későbbi albumában az Iiwake dalában magát hibáztatja azért, mert nem vette észre, hogy az a szerelem, amiben él, már régen csak illúzió. A DEVOTION albumról már sokat beszéltem, hogy mennyire szeretem, most úgy gondoltam, hogy itt az idő, hogy a dalonként jellemezzem az albumot. Azt tudni kell, hogy nem minden dal szomorú, de a vidám dalokkal együtt alkot az album egy teljes egészet. Lássuk:

Sora ni Kakeru Hashi: Kezdjünk egy vidám, erőteljes dallal, a Tales of Eternia anime openingjével. Bemelegítésnek nagyszerű, bevezet az album hangulatába. A szólógitár Steve Lukather műve, 2000-ben összetalálkoztak, és együtt dolgoztak, több dalt is Amerikában vettek fel, köztük ezt is. Valószínűleg neki köszönhető az erőteljes zenei hangzás, de azért Okui Masami is kitesz magáért.

Chou: Azt gondolom, hogy nem csak Japánban, hanem világszerte is a pillangó a szabadság jelképe. Az énekesnő szabadulni akar a magányától, de nem tudja az utat, és egy pillangót kér, hogy segítsen. Szomorú dal, a vége egyszerűen csodálatos. Olyan, mintha az énekesnő is pillangóvá változna, és repül, amerre a szíve vezeti, maga mögött hagyva minden bánatát.

Shounen: Japánban a mai napig sem divat az érzésekről énekelni, beszélni, elrejtik azokat, pedig ők vallják a leginkább, hogy a szem a lélek tükre. Az énekesnő találkozik az után egy fiúval. Nem szól, de a szemében látja, hogy segítséget kér. Szárnyakat ad neki, hogy szálljon szabadon. Érdekes, hogy ez a dal annyira nem szomorú, ahogy a szövege sem. Ha a fiú szárnyakat kap, onnantól már egyedül is tud repülni.

Jounetsu: Nem, ez nem az latin szenvedély, ahogy a címből gondolnánk, itt másfajta érzelemről énekel. Olyasféle, amit a csendben érzünk, amikor nem szól senki, csak csinálja mindenki a maga dolgát, és ekkor kellemes érzés járja át az embert. A zene is nyugodt, valahogy illik az album atmoszférájához. Csukd be a szemed, és hagyd, hogy átjárjon az a kellemes érzés.

DEPORTATION ~but, never too late~: Ez egy kicsit kilóg a többi dal közül, ez már az a túlzottan vidám. Mintha azt akarná sugallani, hogy élvezzük ki a boldogságot, amíg csak tehetjük. Jó zene, de szerintem a dal kislemezén levő A.C version (akusztikus verzió) sokkal jobban beleillett volna az album hangulatába. Az valami fantasztikusra sikeredett.

Shuffle: Annak ellenére, hogy egy elsősorban gyerekeknek szóló anime (Yu-Gi-Oh!) openingje, egy igazi rock zene, életerős dal. Inkább az animében látható kártyacsata közben érzett izgalmait akarja átadni. Olyannyira sikerült, hogy az anime nélkül is bőven átadja az életérzést. Az énekesnő egyik legnépszerűbb dala.

Train: Ezt a dalt esett a leginkább nehezemre elfogadni, nem értettem a lényegét. Itt a gyerekkori boldogságát szeretné újraélni. Énekelni, táncolni akar, minden egyes nap értékes, minden pillanatot meg akar élni. Vidám dal, a zenét kicsit nehéz volt befogadni.

lotus: Okui Masami összes dala közül az egyik legnagyszerűbb. A lótusz a keleti kultúrában a tisztulást, újjászületést jelképezi, mivel még az algával teli vízben is kinyílik, ha süt a Nap, és akkor is nagyon szép. Ezáltal egy kicsit a reményt is szimbolizálja, és az énekesnő inkább ezt az oldalát fogja meg. Arról énekel, hogy mennyi hazugság van a világban, ezzel jelképezi az algás vizet, és köztük ő akar lenni a lótuszvirág, ami még ekkor is tiszta. Nagyon szomorú dal, a zene valami eszméletlen! Ebben a dalban érzem a leginkább, hogy Okui-san a bizalmába avat be, itt énekel a legszebben, és leghitelesebben a bánatáról, szinte azonosulunk vele.

Ano Hi no Gogo: Megint egy vidámabb önbizalommal teli dal. A szerelem pozitív érzéseiről énekel rockos formában. Hasonló, mint a Shuffle, ami nem csoda, hiszen ugyanannak az animének az ending dala. Amíg a többi rockos hangzású dal erős, addig ez szinte robban.

I'd love you to touch me: Ez az egyik legérdekesebb szerelmes dal, amit életemben hallottam. Csendes, de nem nyugodt. Olyan, mintha valami nagy baj lenne, és az énekesnő nyugtatja a párját, hogy nem lesz semmi baj, majd ő megvédi. De végig érezhető egyfajta feszültség. A dal amúgy a Tales of Eternia anime ending dala.

Sayonara: A címet szerintem még az is le tudja fordítani, akinek nemigen volt dolga japán nyelvvel. Igen, ez a búcsú dala. Nem is szerelmétől, sokkal inkább az érzéstől búcsúzik. Nagyon szép zene, és ének.

DEVOTION: Évek óta nem változott az a véleményem, hogy az összes Okui Masami dal közül ez a legjobb. Szinte megható hallgatni, ahogy az énekesnő énekel arról, hogy valami nem sikerül. De nem is ennek negatív érzése járja át a dalt, hanem annak elfogadása. Elfogadja, hogy nem sikerült. Érezni, hogy nagyon nehéz túllépni, de ott van az erő, hogy sikerülni fog. Valahányszor énekli az énekesnő a koncertjein, szinte mindig elérzékenyül. Itt jön ki, hogy mennyire hiteles a saját szerzemény.

Megami ni Naritai ~for a yours~: Tökéletes befejezése az albumnak. Erőteljes vidám dal, vidám érzésekről. Azért nagyszerű, mert a dal végén úgy állsz fel, hogy a vidám hangulat marad meg, és hogy mennyire nagyszerű album, töltetet ad.

Azt gondolom, hogy érezhető, hogy miért tartom nagyszerűnek ezt az albumot. Ez volt az az album, mely után nem csak egyszerű rajongást éreztem Okui Masami iránt, hanem egyfajta "életműi" rangot érdemelt ki nálam. Ahogy énekel az őszinte érzéseiről, és amiket fent írtam, azt gondolom, hogy egyértelmű az egyéni pontozásom:

40/40

Nekem azért jelent többet ez az album, mert nem csak magáról az érzésről énekel, hanem utat mutat, és az adott végére mintha ő is megnyugvást találna. Az az személyes problémám a post elején megemlített Linkin Park-kal, és még a karaokén újabban sokat énekelt Evanescence-szel, hogy annak szövegét is figyelve, ők csak az adott érzésről énekelnek, de olyan érzetet keltenek, mintha nincs kiút belőle. Én elfogadom azt, ha valaki azt írná, hogy ez a zenei stílus ezt igényli, vagy ha ismerném az előadók magánéletét, akkor másképp gondolnám, de nem ez az én világom. Nekem sokkal hitelesebb az, ha valaki kiutat mutat, és érezni, hogy bár most nehéz, de ki fog törni belőle. Ez hallható Okui Masami dalaiban is: A Chou végén a csodálatos zene azt érezteti, hogy elhagyta a bánatát, és már szabadon száll, a Shounen végére is érződik, hogy a fiú már szabadon repül. A lotus ennél bonyolultabb, de a Sayonara végén is érezni, hogy elbúcsúzott a szerelmétől, ahogy a DEVOTION is úgy zárul, hogy vége lesz, csak egy kis idő kell.

Azt gondolom, hogy amíg élek, addig úgy fogok a 2012. december 5-ei napról megemlékezni, mint a japán zenei történelem egyik legnagyobb kislemeze jelent meg aznap. És érdekes, mert már 2 éve volt, amikor komolyabban elkezdtem ismerkedni a JAM Project munkásságával, és ahogy egyre több albumukat, és kislemezüket ismertem meg, úgy voltam vele, hogy ha elkezdtem gyűjteni a JAM kiadványokat, akkor elég lesz nekem csak a BEST COLLECTION albumok, a kislemezek külön annyira nem kellenek. És az újabb kislemezekről is így gondolkodtam, aztán jött a Wings of the legend... Már néhány héttel, ahogy kikerült YouTube-ra a rövidített videoklip, már akkor az volt a gondolatom, hogy valami nagyon jó dolgot csináltak. Aztán amikor leszedtem a kislemezt, és meghallgattam a címadó dalt teljesben, azt az érzést nem lehet szavakba önteni, azonnal tudtam, hogy nekem EZ KELL! NEKEM EZ A KISLEMEZ EREDETIBEN KELL!!! És ma meg is lett. ^^

Az azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy baromi nagy szerencsének volt köszönhető, hogy végül meg tudtam venni. Ugyanis azt gondoltam ki, hogy az Angliában kapott költőpénzből spórolom ki magamnak. Lehetett volna, hiszen aki figyelte a postjaimat a ködös albionból, az "láthatta", hogy most jóval kevesebbet vásároltam, mint tavaly. Csak aztán elkezdett szépen lassan fogyni a pénz, néztem a CDJapan oldalán, hogy mennyi lenne, végül nem maradt már annyi. Amikor egyedül sétáltam, akkor is volt olyan, hogy nem mindig vittem magammal kaját, akkor venni kell, és akkor így elmegy szépen lassan a pénz. Arról el is felejtettem írni, hogy egyszer ki akartam próbálni a Burger Kinget. Nem mintha olyan nagy különbség lenne, de mégis, hogy egyek Angliában is. De amikor láttam, hogy £6 körül van egy Whopper menü, egyből mondtam, hogy ez felejtős téma. A pénz ami maradt, azt sem költöttem el felelőtlenül, mert akkor itthon gyűjtök mellé. Aztán 2-án jöttünk haza, és a manchesteri repülőtéren lenézek a földre, és egyszer csak megláttam egy £5-öst, azonnal zsebre vágtam. Na így tudtam végül megvenni. ^^'

Nagyon sokat hallgattam a címadó dalt, még most is nagyon szeretem, és kihozza belőlem azt az érzést, amit szilveszterkor írtam, hogy ebben érzem azt az erőt, amit akkor érzünk, amikor kemény munka árán megvalósítottuk az álmunkat, és érezzük, hogy egy percért nem volt hiába. És most már a Babylon-t is megszerettem, de szerintem a kislemez akkor lenne 100%-os, ha Okui Masami írta volna az endinget, olyan lassabbat, nyugodtabbat, mint mondjuk a Cosmic Dance, vagy a The advent of Genesis, vagy olyan balladát, mint a Negai. Csak ez az egy, amúgy egy pillanatra nem bántam meg, nagyon jó lett a második dal is.

Egyébként a Super Robot Wars egy rendkívül népszerű játékszéria Japánban, szinte mindig az első helyen nyit, amikor megjelenik egy-egy újabb játék, több százezret adnak el belőle. Ebből kifolyólag lehetne népszerűek a játék dalaiból megjelent kislemezek, van egy pár, ami kifejezetten jól fogyott, de soha nem értettem, hogy mi alapján dönti el a kiadó, hogy melyik kislemezből mennyit ad el. Ugyanis annyira nagy hatásúnak éreztem a dalt, amikor először meghallottam, hogy az volt a gondolatom, hogy az eladási listákon is robbantani fog, akár az együttes best selling kislemeze is lehetne. De aztán elkezdtem nézni, hogy teljesített első nap, először villámgyorsan végiglestem, nem találtam. Ne vicceljetek, hogy még a napi 50-es listába se került be. O_O Aztán láttam a 34. helyen. Nagy csalódásnak éltem meg. Aztán ide-oda mozgásnak köszönhetően 37. helyet érte el az első héten, és azalatt a 3 hét alatt, míg listán volt, 3.112 példányt adtak el a kislemezből. Ez még náluk is alsó kategóriának számít, nem tudom mitől függ, hogy a kiadó, a Lantis mi alapján dönti el, hogy egy-egy kislemezből mennyit ad ki.

Vagy ezt is könyveljem el úgy, hogy tök mindegy, hogy mennyit adnak el belőle, az a lényeg, hogy én szeretem? De akkor is sokkal jobb érzés lenne, ha sokan szeretnék annyira, hogy ha az első hetekben nem is adnak ki olyan sokat, de akkora lenne az érdeklődés iránta, hogy legyártanak még annyit belőle, hogy visszatér az Oricon chartra, igencsak megszépítve az eladásokat. De ez már így marad.

Tetszik a borító, nagyon tetszik, hogy hátul a tagokról van egy kép, ahol a szívükre teszik a kezüket. Igen, amikor kihallod a dalokból, hogy komolyan gondolják, és látod az arcukon is, akkor akkor annak a képnek vagy jelentése, van ereje! Mert tényleg sokszor énekeltek már arról, hogy mennyire fontos harcolni az álmainkért, mert az éltet, és a barátság erejéről is sokat énekeltek, de ennyire hitelesen még soha énekeltek ezekről a dolgokról.

És a teljes videoklip is elérhető a "JAM Project-LA"-nak köszönhetően, szerintem nagyon jó lett:

Úgyhogy az egész koncepció, amit a dalhoz körítettek: a kislemez, a képek, a videoklip, a szöveg, és a zene... tökéletes!