Tegnap meghallgattam Orsi: Ha lemegy az Nap című albumát és eszembe jutott egy különös emlék: Szerettem hallgatni a szerelmes dalait, mert mindig azt képzeltem, hogy nekem énekli. No, nem voltam szerelmes Orsiba, de az tény, hogy nagyon szerettem ezt az albumot. Nagy sláger volt megjelenésekor az album betétdala, és nekem is bejött. Annyira, hogy meg is vettem az albumot kazettán. Egyike azon albumoknak, mely élvezi nálam a "rongyosra hallgatott kazetta" státuszát. A CD-t csak jóval később, 2011-ben vettem meg Vaterán. Nagyon akartam annak idején a CD-t is, de végül elmaradt. De ami késik, nem múlik és a mai napig alkalmanként beteszem a lejátszóba. Bár ma már kritikusabb füllel hallgatom, van néhány nyilvánvaló hibája (például a szöveg eléggé problémás), de alapvetően most is szeretem és szívesen hallgatom.

Okui Masami 2023 végén egy olyan feldolgozásalbumot jelentetett meg Masami Kobushi: Kayokyoku-hen címmel, amire olyan dalokat énekelt fel, amik hatással voltak rá gyerekkorában, inspirálták arra, hogy énekesnő legyen. Hallgatva a dalokat, oda jutottam magamban, hogy igen! Méltán voltak rá inspiráló hatással azok a dalok. Ennek hatására elkezdtem azon gondolkodni, hogy melyek azok a dalok a '90-es évekből, amik hatással voltak rám. Bár alapvetően nem szeretem, ha ostorozzák a '90-es éveket, de azt el kell ismerjem, hogy a magyar könnyűzene rettenetesen kaotikus volt. Nagyon nehezen jött össze egy albumra való olyan dalokból, amik jobbak is évoltak minőség terén, meg szerettem is. Úgy gondolom, hogy a '90-es években vált nyilvánvalóvá, hogy a lemezkiadás tiszta üzlet, hiszen nyugatról vették át a nagy trendeket, amik milliós eladásokat produkáltak. Egyáltalán nem a minőség és az előadó egyéniségének kihangsúlyozása volt a producerek fő célja.

A mai napig azt gondolom, hogy Orsi albuma arra volt kísérlet, hogy a '90-es évek trendjeit igényesebb köntösben közvetítsék. Erre több szempontból is adottak voltak a lehetőségek, hiszen Orsi elég sok albumon vokálozott, így több előadónak, együttesnek mutathatta meg a tudását. Dorozsmai Péter producer pedig 1997-ben gondolt egyet, és összeboronálta azokat a zenészeket, énekeseket, akiknek Orsi dolgozott, és összehoztak neki egy albumot. Megítélésem szerint egy egész jót. Orsi szépen énekel, az átlagosnál több az élő hangszer. De a szöveg tényleg problémás. Az is Dorozsmai Péter munkája, és a töltelékszavakkal, kényszerríemmel sajnos bebizonyította, hogy nem specialitása a dalszövegírás. Ellenben zenét tud írni, a dalok többségét ő szerezte, ráadásul úgy vélem, hogy egész jól ráérzett Orsi egyéniségére. Ahogy hallgatom az albumot, most is úgy érzem, hogy keresték a metszéspontot a '90-es évek trendje és az énekesnő egyénisége között. Ennek szól az, hogy annyira kellemes hallgatni Orsitól a szerelmes dalokat, nem a gyengéd érzelmeknek.

Bár azt hozzátenném, hogy az albumról a Z magazin 1997 szeptemberi számában írtak egy olyan rövid értékelést, melyben például megemlítették, hogy csak azért írtak szerelmes dalokat, mert akkoriban szinte elvárás volt. Ezzel alapvetően egyetértek, ez az egyik oka, ami miatt kaotikus volt a '90-es évek zenéje. Mindegy, hogy éneklik fel, de a szerelmes dalok kötelező elemei voltak az akkori zenei palettának. Ugyanakkor azt gondolom, hogy pont Orsira nem igaz a kritika, mert személyes megítélésem szerint illeszkednek az egyéniségéhez a lassú balladák is. Ezért érintettek meg a szerelmes dalai is.

És ha már elmentem a héten a könyvtárba és böngésztem az Arcanum archívumában, akkor belenéztem korabeli BRAVO magazinokba is. Ezt minden két hétben vettem annak idején, főleg 1995-1999 között. És hát... Akármennyire is régi az adott tárgy, le tudom rendezni magamban, hogy az adott kornak az úgy rendben volt. A BRAVO magazint viszont azon magazinok közé tartozik, amikor most rettenetesen kínos volt olvasni. Gyakorlatilag egy zenei bulvárlap volt borzasztóan igénytelen kivitelezésben. Semmi másról nem szólt, mint az akkori trendek hirdetéséről. Nekem meg gyerekként nem volt igényem arra, hogy máshonnan tájékozódjak. A Z magazinról se tudtam annak idején. Ezért biztosra nem mondom, de van egy olyan tézisem, hogy a '90-es években sokkal élesebben vált el a mainstram és az igényes média, mint manapság. Talán ennek is volt köszönhető, hogy a '90-es évek magyar zenéje annyira kaotikus, hiszen a BRAVO magazin-félék diktálták a trendet, úgy, ahogy a producereknek megfelelt.

És én azt gondolom, hogy ebben a zavaros vízben akart Dorozsmai Péter valami mást csinálni. Valamit, ami egy kicsit jobb, mint amit megszoktunk. Leszámítva a szöveg minőségét, sikerült is! Mert még egy emléket osztok meg, amire viszont már régebbről emlékszem: Szintén gyerekkoromban, egy érzékenyebb pillanatomban hallgattam a Míg gyermek voltam című dalt. És addig hallgattam, míg elsírtam magam. Az egy nagyon szép dal a gyerekkor útkereséséről, szépségeiről, most is jó érzésekkel hallgatom. Tegyetek vele egy próbát ti is, ha még nem hallottátok volna.

Tehát vannak jó zenék a '90-es évekből. Főleg, ha hozzávesszük az újabb Zorán albumokat, az LGT-tagok szólólemezeit, valamint az 1997-es LGT albumot. Én a Presser Gábor, Sztevanovity Dusán vonalon mozogtam, ezért ezeket ismerem igazán, de biztos van még jó néhány régi nagy énekes, együttes, akik visszatértek / folytatták a karrierjüket. Tehát egyáltalán nem elveszett évtized a '90-es évek magyar zenei téren, de az tény, hogy nagyon nehéz volt meghallani a zajban a dalt.