Teljesen legitim dolog. Most két olyan animéről szeretnék írni, amit most nézek, de akár összefüggés is lehetne köztük. Az egyik a ClassicaLoid, a másik meg a Yuri!!! on Ice.

A ClassicaLoid egy Yonekura Chihiro utóhatás, ugyanis az egyik rész endingjét ő énekli, ráadásul magyar vonatkozása is van, ugyanis Liszt Ferenc Magyar Rapszódiáját gondolták újra, arra énekelt szöveget az énekesnő. Meglepett, amikor hallgattam a dalt, ugyanis nem ismertem fel az énekesnő hangját. Sehogy nem tudtam gondolatban "ráerőltetni" az énekstílusára a dalt. Azt hittem, hogy tévedés, utána is néztem jobban a dolognak, de még az énekesnő hivatalos weboldalán is listázva az a ClassicaLoid album, melyen rajta a dal. Hát jó, akkor legyen. Szerintem megváltoztatták a hangját, hogy passzoljon a dal hangulatához. És hogy tetszik az anime? A 6. résznél tartok benne, és rettenetesen szórakoztat. Hangulatában és humorában nagyon hasonlít a Hetaliára. Egy lány a főszereplő, bizonyos Otowa Kanae, aki egy nagy ház tulajdonosa. Híres zeneszerzőknek ad ki szobákat benne. Olyanoknak, mint például Mozart, Beethowen, de később csatlakozik hozzájuk Liszt Ferenc, Chopin, és még akikről nem tudok. Ők magukat ClassicaLoid-oknak hívják. Amikor megláttam a címet, azt hittem, hogy valami emberi küllemű, jellemű robotszerű egyének lesznek a szereplők, akiket ismert zeneszerzőkről mintáztak. Hasonló, mint a Saber Marionette szériákban. Mondjuk, néhányukat külsőre biztos, hogy nem az adott zeneszerzőről mintáztak, mert például Mozartnak hosszú, rózsaszín haja van, de Beethowen egészen hasonlít az "eredeti mására". Jellemvonásban, vagy az ehhez kapcsoló sztereotípiában sokkal jobban sikerült ábrázolni a karaktereket. Mozart például teljesen gyerekes, szertelen, mindig jókedvű. Beethowen viszont mogorva, ennek ellenére barátságos. Ami meglepett, hogy Liszt Ferencet jólöltözött nőként mutatják, aki odafigyel a külsejére, férfiasság még csak mutatóban se, látható rajta. A legtöbb derűt talán Chopin fogja okozni a maga szégyenlős jellemével. Annyira visszafogott és fél az emberekből, hogy mindig magára húz egy dobozt, ha ki kell mennie az utcára. Feltűnt még Franz Schubert is, aki csodálkozik, hogy jelenkorunkban mindenhol zene szól. És az az ember miért énekel abban a dobozban (TV)? Ezek a különböző sztereotipikus viselkedések, ahogy összetalálkoznak sok derült pillanatot okoznak, pont úgy, ahogy a Hetaliában. Többek között azért hívják ezeket az embereket ClassicaLoid-oknak, mert a zenéjük különleges hatással van az emberekre. Van olyan, hogy mindenki baba lesz, vagy lányos viselkedést vesznek fel az emberek, mindenki szépnek lát mindent, és elkezdenek táncolni egymással. A többi később ki fog derülni. Amit eddig tudok, hogy Bach irányítja a háttérben a dolgokat. Nem tudom, hogy merre megy az anime, de 6 rész után nagyon élvezem, de ajánlani csak azoknak merem inkább, akik el tudnak valamennyire vonatkoztatni a valóságtól, és inkább viccnek fogják fel a zeneszerzők kifigurázását, és nem azon dühöngenek, hogy merik kigúnyolni azokat a nagy embereket, akiknek zenéjüket évszázadok óta hallgatják a komolyzene kedvelői. Részletes elemzés, ha végignéztem az első évadot.

A Yuri!!! on Ice igencsak széles körben ismert anime, úgyhogy bemutatni nagyon nem kell, el is tekintenék ettől. Egy ideje terveztem megnézni, de akkor már tavasz volt, és úgy voltam vele, hogy ez egy téli anime, ezért megvárom vele az idei telet. Hát megérkezett. Vele együtt az igényem is, hogy megnézzem az animét. Ebből is 6 részt láttam, itt már a felének számít. Igazság szerint sokat nem vártam az animétől, mert úgy voltam vele, hogy csak azért van felfújva, mert egy Shounen-ai, meg hogy fiúk olyan jelenetekben láthatók, amik lányok számára igencsak kívánatosak. Ennek ellenére nagyon tetszik. Tetszik úgy is, hogy egyébként szeretem a téli sportokat, ezalól egy kivétel van, a jégkorcsolya. Azért nem szeretem, mert minden túlzottan a külsőségekről szól. Effektíve a tánc távol áll tőlem, engem untat. A jégtánc még azért sem tetszik, mert a ruhák is túlzottan szépek. Egyébként sem vagyok híve a divatnak (sem), de amilyen ruhakölteményekben táncolnak a sportolók, nekem már nagyon sok. Az erőltetett mosoly sem a spontaneitásról árulkodik. Sokkal inkább azt látom a sportolók arcán, hogy rengeteg mindent feláldoztak az életükben azért, hogy ott versenyezzenek, és megmutassák tudásukat, hogy szinte minden emberi tulajdonságukat elvesztették. Minden művi rajtuk, a mozgásuk, az arckifejezésük, sokszor olyan érzésem van, mintha nem is embereket látnék táncolni (annak ellenére, hogy hibáznak olykor), hanem valami androidokat.

Ezek után igencsak rossz handicappel indul az anime, de bejön. És talán pont azért tetszik, mert több szempontból sem olyannak látom a sportágat az animében, mint amilyennek a valóságban. A szép ruhák itt is megvannak, de emberinek látom a szereplők mozdulatait, az arcukon levő érzéseiket hasonlóképp. Nem fogja megszerettetni velem az anime a jégtáncot, pont azért, mert azt látom, hogy nem reflektál a valóságra, de ahogy bemutatja, az tetszik.

Egy idő után a mangaka beismerte, hogy az anime shounen-ai, előtte meg lehet olvasni a találgatásokat, hogy vajon milyen a kapcsolat Victor és Yuri között. Mostani fejjel érdekes erre visszagondolni, mert szerintem teljesen nyilvánvaló, hogy ha bár nem vallanak egymásnak szerelmet, de a homoszexualitás olykor erősen megjelenik. Egyrészt - most jó eséllyel olyat fogok írni, ami nem tetszhet, de - azt gondolom, hogy az a férfi, aki jégtáncra adja a fejét, annak legalább annyira sántít a szexuális orientációja, mint a stylistnak. Méghozzá pont azért, amit fentebb írtam: Túlzottan ad a külsőségekre. Másrészt meg Yuri az első részben egy nőt valami jégpálya madonnájának nevez. Nem emlékszem pontosan, de valahogy így fejezte ki magát. Az is egy jele a homoszexualitásnak, amikor egy férfi szexuális vonzalom nélkül imád egy nőt. De az igazság az, teljesen mindegy, hogy mi Yuri szexuális orientációja, számomra szimpatikus karakter. Szeretem azt, ha valaki olyan esetlen, kicsit szerencsétlenkedik, nekem ettől olyan emberinek tűnik, mert nem akarja magát istennek mutatni. Mondjuk a másik végletet sem szeretem, amikor már úgy kell istápolni valakit.Szóval az anime Victor és Yuri közötti különleges kapcsolatot mutatja magát. A másik, ami miatt tetszik az anime, hogy hitelesnek látom a kettejük közötti kapcsolatot. Azt gondolom, hogy lehet ilyen kapcsolat (szexuális vonzalom nélkül is), mester és tanítvány között, mint ahogy az animében láthatjuk. Aztán, hogy ez szerelem lesz itt, az az anime sajátja. A sorozat felét látva azt gondolom, hogy szerethető anime, csak kár, hogy nem azért kapták fel, amiért valóban érdemes a hírnévre, hanem a lányok titkos vágyait elégíti ki.

Az opening és az ending viszont szörnyűek. Az openingben (Dean Fujioka: History Maker) az ének jó, dallamos, fülbemászó, de a gépzene borzasztó. A szöveg kiemeli a két főszereplő közötti különleges kapcsolatot, a dallama pedig kifejezetten énekelteti magát. Ha normális zene lett volna alatta, akkor egy nagyon jó openingje lett volna az animének, akár olyan is, amit akár 20 év után is megjegyzünk, mint a '90-es évek nagy zenéit, de ez el fog maradni. Nálam biztosan. Az ending ugyanilyen gépzene, ráadásul még az ének sem jelentős. Egy szót nem tudok felidézni belőle, a dallam is totálisan felejtős. Az előadó egyébként Hatano Wataru, a cím pedig You Only Live Once. Ne lássam az előadót reinkarnáció-tanfolyamon. Az előadót egyébként hallottam már a Fudanshi Koukou Seikatsu animében is, annak is az endingjét énekelte, úgyhogy a homoszexuális téma egyáltalán nem idegen tőle.Igazából nagyon jó anime lenne, de a zene miatt nem érdemli meg a 10 pontot. Egyelőre 9 pontot adtam neki a MyAnimeList-en, de úgy érzem, hogy túlzottan "bőkezű" voltam. A hatása megvan, és ha jó lesz a befejezés, akkor marad 9 pont, de ha nem, akkor lemegy 8-ra. Azért van annyira jó, hogy a 8-ban biztos legyek.

Annak ellenére, hogy csak két alakítását láttam Robin Williams-nek, abban a kevésben nagyon szeretem, amit csinál. Jóformán csak a két legismertebb filmjét láttam, a Mrs. Doubtfire (Apa csak egy van) és a Jó reggelt, Vietnam!, de ide lehet sorolni a Disney-klasszikusok közül Aladdint, ahol Dzsinnként is valami eszméletlent alakított. Most azon vagyok, hogy a két legismertebb filmjét beszerezzen videokazettán és DVD-n, lehetőleg az első kiadásúakat.

Ez sikerült a Jó reggelt, Vietnam! esetében, de ez érdekesen alakult.

Sikerült beszerezni az első kiadásokat videokazettán és DVD-n, a jobb oldalt lévő kék alapon a kép, egy későbbi, 2011-es kiadás. Ez régebb óta megvan. Amikor megtaláltam az első kiadású DVD-t, úgy tervezem, hogy a jobb oldalit eladom vaterán nyomott áron, de meg fog maradni, ugyanis az extra változaton nincs magyar szinkron, csak felirat. Az újra meg a szinkron is rákerült. Semmiképp ne egy őrült filmrajongónak képzeljetek el, de az a néhány film, amit szeretek, azt szeretném a lehető legjobb minőségben, gyűjteménybe betudni. És azért ragaszkodok az első kiadásokhoz, mert akkor még volt presztízse a DVD-nek, sokan vették, és odafigyeltek a külsőségekre. Általában az első kiadású DVD-k sokkal jobban néznek ki. Adott esetben díszdobozosak, több lemezesek, több extra van rajtuk, tehát a kiadók részéről is érződött, hogy foglalkoznak a DVD minőségével. És pont a Jó reggelt, Vietnam! lett egyfajta kivétel, hiszen az újabb kiadásra került rá a magyar szinkron, és minden extra megmaradt az első kiadásból. Egyébként van egy kisebb tudásbéli deficitem, ugyanis szentül meg voltam győződve arról, hogy itt is Mikó István hangján szólal meg Robin Williams, de amikor olvastam a Wikipédián, hogy itt Bajor Imre szinkronizálta, nagyon meglepődtem. Több filmben is láttam őt, láttam a Família Kft-ben, a Szomszédokban, ő volt a Pasik sorozat egyik főszereplője, meg a Heti Hetest is sokáig néztem, tehát sok helyen hallottam őt, és sehogy nem tudtam magamban összeegyeztetni Robin Williams hangjával. Nem tudtam elképzelni, hogy Bajor Imre jó szinkronhang lenne a filmben. Az új kiadású DVD-n az első szinkron van (mert Gesztesi Károly hangjára viszont emlékszem, és ő első szinkronos volt), de halovány emlékeimben ugyan, de tisztára meg voltam győződve arról, hogy Robin Williams-et Mikó István szinkronizálta.

Tegnap megnéztem a videokazettát, és meglepetten hallom a sok hangutánzásból, hogy ez tényleg Bajor Imre. És nem akartam elhinni, hogy ennyire jól csinálja. Annyira hitelesen játszik a hangjával, és annyira jól lavírozik a vicces és a komoly jelenetek között, hogy az eszméletlen. Azt mondom, hogy ha nem lenne más szerepe Bajor Imrének csak ez az egy szinkron, akkor is azt gondolnám róla, hogy egy életre megjegyeztette magát velem, de így, hogy láttam még néhány vicces szerepben, így most még jobban azt gondolom, hogy 2014-ben egy fantasztikus színész halt meg Bajor Imre személyében. Ahogy Robin Williams-ében is, szintén 2014-ben, de amit durvának tartok, hogy kettejük között mindössze 5 nap különbség van halála napjának tekintetében. Augusztus 6 és 11. Mind a kettejükért kár volt.

A filmről részletes véleményt később írnék, mert azt érzem, hogy jobban utána kell olvasnom a Vietnami háború történetéről, hogy tudjam, hova tenni a film történéseit. Mert értem, hogy mi történik, de úgy érzem, hogy olvasnom kell a háborúról ahhoz, hogy meg tudjam ítélni, hogy az események valósak, vagy csak az érzelmekre akarnak hatni. Önmagában, amit láttam, nagyon tetszik, és jelen tudásom szerint mondanivaló tekintetében hitelesnek érzem. Inkább a kiadványokról írnék. A videokazetta megmarad gyűjteménybe, az első kiadású DVD-re voltam kíváncsi, egyrészt most láttam először angol hanggal, feliratosan. Abban nem volt kétségem, hogy az eredeti hangok kiválóan visszaadják a film hangulatát, viszont a felirat hagyott némi kívánnivalót maga után. Önmagában már attól a falra mászok, ha az ország nevét "Vietnám"-nak írják, amikor ékezet nélkül helyes magyarul. De több helyesírási hiba volt, vagyis inkább elgépelés. Ami helyesírási hiba megmaradt bennem, az "elött". Eleinte azt hittem, hogy nem volt hosszú ő a feliratozásra, de amikor más szónál láttam, akkor lettem biztos abban, hogy helyesírási hiba volt. De hogy több szóban láttam elgépelést, vagy hiányzott egy betű, és így elég furcsa összképet adott. Gondolom, megjelenésekor 6-7000 forint volt, ennek fényében hanyag munkának érzem a feliratot, és hogy nem volt lektor, aki javította volna a szöveget. De megőrzöm ezt is gyűjteménybe, amúgy is csak 600 forintot fizettem érte. Az új kiadású DVD lesz az ideális abból a szempontból, hogy van rajta magyar hang is. Feliratot még nem néztem meg, de bízom benne, hogy már javították a hibákat.

Blu-rayen sajnos még nem jelent meg a film. de bízok abban, hogy ez változni fog. Nagyon szívesen betudnám Full HD-s kiadásban, le is tudom játszani, úgyhogy remélem, megjelenik. Azon csodálkoztam, hogy Media Markt weboldalán Disney-nek írja a Jó reggelt, Vietnam! DVD-t. És most már a Pro Video adja ki a lemezt, nekem még InterCom-os mind a kettő. Mondjuk, ha eddig nem adták ki, akkor erre már nagyon kicsi az esély, ugyanis a Disney pár éve megvonta a jogot a Pro Videótól, hogy kiadják Blu-ray-en is a DVD-iket, erről írtam korábban. Úgyhogy ha tényleg a Disney fennhatósága alá került a film, akkor nagyon kicsi az esély, hogy megjelenik Blu-Ray-en is. Akkor marad a DVD, esetleg Angliába ha megyek legközelebb, akkor levadászom a Blu-ray-t.

Megjelenés Japán: 2004. január 22. Amerika: 2003. december 1. Európa: 2003. november 28. Fejlesztő: Nintendo Kiadó: Nintendo Műfaj: Sport Játékmód: 1-4 játékos Memória: 3+ blokk Platform

A konzolgeneráció váltás nemcsak a technikai fejlődésről kellene szóljon. Nemcsak grafikailag, zeneileg kell fejlődnie egy játéknak, hanem a több lehetőségből kifolyólag autentikusabbnak, hangulatosabbnak kell lennie. Ha mondjuk egy sportjáték jobban kihozná az adott sportágban rejlő lehetőségeket, teljes értékű játékok lennének, mindezek mellett maguk a pályák is hangulatosabbak lennének, minél jobban visszaadnák az adott sportág hangulatát, a retro sokkal inkább a helyén lenne kezelve, és nem lenne egyre nagyobb igény rá. Szerencsére még most is elmondhatjuk, hogy mi Nintendósok szerencsések vagyunk ezügyben, több játék is példázza azt, hogy miért jó az új generáció. Most is visszamegyünk egy kicsit az időben, és egy szintén nagyon jó példát szeretnék bemutatni.

Ez a 1080° Avalanche, mely számomra tökéletesen megmutatja, hogy miről szól egy generációváltás. Ez a játék ugyanis minden tekintetben jobb lett az elődjénél. A GameCube lehetőségeihez mérten kiváló játékról van szó, grafikailag rengeteget javult, a hihetetlenül dimanikus, a zene pedig hihetetlen hogy visszaadja a snowboard hangulatát. Mindezt teszi úgy, hogy mindent megőrzött abból, amitől olyan fantasztikus volt az elődje. Ahogy írtam, egy snowboard játékról van szó, ahol versenyezni lehet, és trükkök bemutatásával szerezhetünk minél több pontot. Már a címképernyőn hallható kemény rockzene is hűen visszaadja a játék dinamikus mivoltát, azonnal bevisz a sportág hangulatába. A két főjáték a Match Race és a Trick Attack. Öt játszható karakter áll rendelkezésünkre. Közülük Ricky Winterborn, Hayami Akari és Rob Haywood ismerős lehet az előző játékból, hozzájuk csatlakozott Tara Hunter és Kemen Vazquez. Nem érdemes utánuk nézni a Wikipédián, mind az öten fiktív szereplők. Mindnyájuknak saját hódeszka-készületük van, egyéni tulajdonságokkal, a karakterek egyéni jellemzőivel kiegészítik egymást.

Match Race esetében párbajt vívunk egy ellenfél játékossal, az nyer, aki gyorsabban ér be a célba. Ez a játékmód fix egyjátékos, egy gépi ellenfél játékossal versenyzünk a pályán. Az irányítást könnyű elsajátítani. Nem kell gombot nyomni a gyorsításra, karakterünk mindig a legnagyobb sebességre törekszik. Az Analóg karral lehet fordulni, az A-gombbal lehet ugrani, valamint az L-gombbal lehet az úgynevezett tojástartást felvenni. Ekkor gyorsabban érjük el a csúcssebességet, ugyanakkor ilyenkor rosszabbul vesszük be a kanyart, és az egyensúly-érzékünk is romlik. Valamint az R-gombbal lehet a hódeszkát megfordítani, a Z-gombbal pedig saját magunknak örülhetünk. Három bajnokság van itt is: Novice, Hard és Expert, ami előrelépés a Nintendo 64-es elődhöz képest, hogy itt már mindegyik bajnokságnak külön pályája van. Mindezek mellett a pályák sokkal kidolgozottabbak, részletgazdagabbak. A fák, jég, buktatók, házak mellett például síelők közül versenyzünk, és bizony, ha egyikük-másikuk útban van, akkor karakterünk nem megáltallott egy "Get outta way!" szöveggel odébb parancsolni a pánikba esett síelőket. Ugyanígy megjelentek az alagutak is, de egy pályán például egy olyan ház mellett megyünk el, ahol a tűzifának valót vágják géppel, és fellógatva vontatják őket. Persze ekkor már játékosunk kap szívbajt, hogy csak nehogy megsebesüljön. Azt eddig is tudtam, hogy a Snowboard (ahogy a téli sportok többsége) veszélyes sportág, efelől ez a játék csak megerősített. Ez a játék is számol sebzést, de másképp, mint ahogy az előző játékban, ahol egy hosszú csík volt, és a sérülés mértékétől függően akár nagyobb szelete is kipirosodhat, hanem itt fixen hat kis csík van. Tehát összesen ötször lehet sérülni, a hatodikra játékosunk végleg elterül a földön, egy életet elvesztünk, és kezdhetjük elölről a pályát. Merthogy életet itt is számol a gép, és itt is nagyon szűkmarkúan osztják. Három élet van, és ha elfogy az összes, akkor bizony kíméletlenül Game Over van, és kezdhetjük az egészet elölről. Életet nemcsak akkor vesz el a gép, ha hatszor megsérültünk, hanem akkor is, ha vesztünk a versenyben.

Trükköket különböző gombkombinációkkal lehet már a Match Race-ben is kivitelezni, de tapasztalatom szerint nem érdemes, mert csak lelassít, ráadásul megtörténhet az, hogy elvesztjük az egyensúlyunkat. Ilyenkor az történik, hogy nagyon lassúak vagyunk, elvesztjük az uralmunkat a hódeszka felett. Ezt az analóg kar forgatásával lehet helyrehozni, és játékosunk akkor képes ismét versenyezni. Meg aki szokott snowboard versenyt nézni a TV-ben, az láthatja, hogy ott sem trükköznek a sportolók, csak azon vannak, hogy a lehető leggyorsabban, legjobb ívben menjenek végig a pályán, és nyerjenek. A trükkökre ott van a Trick Attack játékmód, ahol pontozzák is a különböző trükköket. A játék nevében meg nem véletlen van a 1080°, ugyanis a három kör a levegőben, azt a lehető legnehezebb kivitelezni, és a legtöbb pont jár érte. A játékban listázva vannak a különböző trükkök, és azokat milyen gombkombinációval lehet kivitelezni.

A Time Trial itt is időmérő, bár itt annyiból érvényét veszti, hogy a Match Race alatt elért legjobb időket is elmenti a gép. De azért adtak értelmet az időmérőnek is. Ugyanis 5 érmedarabkát helyeztek el egy-egy pálya különböző részein. Ezeket összegyűjtve kapunk meg újabb és újabb hódeszkákat. És mivel minden játékosnak saját snowboard-készlete van, érdemes mindenkivel összegyűjteni az érméket. A Gate Challenge is érdekes játékmód. Alapból 30 másodpercet kapunk, és különböző ellenőrzőpontokon kell átmenni az adott pályán, akkor kapunk 500 pontot, és +2 másodpercet. Ezt a játékot is lehet többen játszani, végre akár négyen is összeülhetünk egy versenyre. Az előző játék nagy hiányossága volt, hogy csak ketten lehetett maximum játszani.

Ezek is azt gondolom, hogy kellő alapot adnak arra, hogy egy nagyon jó játékkal van dolgunk, amit külön megdobnak a hangulatos pályák és az extrém jó rock zene. Érdekes, hogy csupa ismeretlen előadók vannak a játékban, mint például Finger Eleven, BOYSETSFIRE vagy Cauterize. Itt derül ki, hogy nem feltétlen azok gyárták a legjobb zenéket, akiket játszanak a rádiók, hanem alternatív együttesek körében is születnek fantasztikus zenei művek, akik mifelénk nem annyira ismertek. Az biztos, hogy nagyon feldobja a zene a játék hangulatát. A grafika pedig nemcsak a sok pályaelem miatt kiemelkedő, hanem mert részletgazdag, kidolgozott, a színek élénkek, egyszerűen csodálatos az egész. Meg merem kockáztatni, hogy ha nem változtatnának semmit a grafikán, csak feljavítanák a felbontász 1080p-re, a mai játékok között is simán megállná a helyét grafikailag. Azt gondolom, hogy a 1080° Avalanche az egyik legjobb név az úgynevezett "overlooked" játékok listáján, az biztos, hogy az egyik legjobb sportjáték, amivel életemben valaha is játszottam.

Grafika: 10/10 Játszhatóság: 8/10 Szavatosság: 8/10 Kihívás: 9/10 Zene / Hang: 10/10 Hangulat: 10/10 + Eszméletlenül hangulatos + Részletgazdag, gyönyörű grafika + Élethű rockzene + Kellőképpen nehéz - Nem biztos, hogy mindenkit leköt hosszútávra 92%

Tegnap volt a 2017-es év utolsó szerdai napja, ami azt jelenti, hogy jó eséllyel idén már nem jelenik meg több japán zenei kiadvány. Japánban a legtöbb zenei album és kislemez szerdán jelenik meg, csak különleges esetekben térnek el ettől. És ahogy minden évben, idén is szeretném összegyűjteni az idei évben megjelent azon japán kiadványokat, melyekben érdekelt voltam. Ezzel részint magamnak is összegzem, hogy milyen volt az adott év japán zene tekintetében. Eleddig a 2009-ben jelent meg a legtöbb album és kislemez, amióta összegzek, és ez jó eséllyel idén sem fog megdőlni, már csak azért sem, mert egyre kevesebb japán kiadvány jelenik meg. Mennek át digitálisba, már Japánban sem igazán éri meg CD-t kiadni, hiába vették ott jóval tovább a lemezeket, mint a világ bármely pontján. De lássuk a listát.

Január:

• Január 18: MARGINAL#4 - WeMe!!!!
• Január 25: KOJI WADA DIGIMON MEMORIAL BEST

Február:

• Feburár 1: Endoh Masaaki: V6 Enshin
• Február 1: MARGINAL#4: Shinobu -Just a Zetchou- / Melty Love Cooking
• Február 8: Yata Yusuke: Hareiro Melody
• Február 8: Kaidou 4 Kyoudai: Gyun to Love Song
• Február 15: JAM Project: DRAGONFLAME
• Február 15: MARGINAL#4: Kakumei XX / Mr. Starry Sky
• Február 22: Hayashibara Megumi: Imawa no Shinigami
• Február 22: Takahashi Naozumi: JUICYS

Március:

• Március 1: JAM Project: THE EXCEEDER
• Március 1: MARGINAL#4: REAL? / Ko-ko-ro-hi-to-tsu
• Március 15: MARGINAL#4 HOT SCRAMBLE / Colorful
• Március 29: ALI PROJECT: Himiko Gaiden
• Március 29: MARGINAL#4: Tamashii no Non-Stop Lover / Kizuna

Április:

• Április 5: MARGINAL#4: KISS kara Tsukuru Big Bang
• Április 12: Matsumoto Rica: Alola!! / Pose

Május:

• Május 3: Hayashibara Megumi: with you

Június:

• Június 7: MARGINAL#4: Choooose One

Július:

• Július 19: Shimokawa Mikuni: Platinum Best Shimokawa Mikuni ~Seishun Cover Album~
• Július 25: Kageyama Hironobu: A.O.R

Augusztus:

• Augusztus 10: Fukuyama Yoshiki: LONDON MAGIC
• Augusztus 30: Okui Masami: Inoocent Bubble

Szeptember:

• Szeptember 27: ALI PROJECT: Ai to Makoto~YAMATO & LOVE×××
• Szeptember 27: MARGINAL#4 KISS kara Tsukuru Big Bang BEST

Október:

• Október 18: JAM Project: TOKYO DIVE

November:

• November 22: Okui Masami: Sophia
• November 29: Matsumoto Rica: Mezase Pokémon Master -20th Anniversary-

December:

• December 20: angela: Beyond

Az év elején, ha nem lenne a MARGINAL#4, akkor igencsak szegényes lenne az idei lista. A JAM Project-nél meg most kezd beérni az, ami 2013-ban elkezdődött. Akkortól kezdtek el radikálisan zuhanni az album és kislemez eladásaik, és úgy tűnik, hogy ennek "gyümölcse" most érik be azzal, hogy az utolsó kislemezük márciusi megjelenésű. 2006 óta nem volt ilyen hosszú szünetük, és mivel nincs új információm kislemezről, ezért úgy néz ki, hogy most is lesz egy hosszabb szünetük. Valószínű, hogy ha kijön a ONE-PUNCH MAN 2. szériája, annak elkövetik az openinget, elképzelhető, hogy azzal még lesz egy feljebb ívelésük, de ha marad ez a tendencia, akkor könnyen meglehet, hogy ha nem is fognak megszűnni, feloszlani, de új kiadványt sokkal ritkábban fognak megjelentetni, mint ezelőtt. Erről árulkodik az is, hogy a GARO -VANISHING LINE- opening dal nem jelent meg külön kislemezen. De a másik oldalát is említsem a dolognak, 2009 óta nem volt arra példa, hogy Okui Masami két kislemezt jelentessen meg egy évben. De ez szinte biztos, hogy nem fog megismétlődni, hiszen az első kislemeze a karrierjének 25. évfordulója alkalmából jelent, a második meg a GARO -VANISHING LINE- ending kislemez. De remélem, hogy lesz cáfolat.
Hát, nem jósolok sok jót 2018-ra. Úgy fest a dolog, hogy egyre ritkábbak lesznek a számomra érdekes kiadványok, mert egyre kevesebb példányt tudnak eladni, és a kiadók meg ugye profit-alapú cégek, sajnos nem áll érdekükben úgy kiadni CD-t, hogy abból nincs anyagi hasznuk, hovatovább, pezsgőt bontanak, ha nullszaldósra ki tudják hozni a lemez kiadását. Úgyhogy soványabb listát képzelek el jövő ilyenkorra.

Eljött a karácsony, melyet a fogyasztói társadalom sikeresen az egyik legálszentebb ünneppé tett. Ennek egyik tükre a ránk omló rengeteg nyugati karácsonyi dal, melyek közül egyik borzasztóbb, mint a másik. Szerdán a japános csoporttal voltunk egy japán étteremben. A király utcánál van, az a lényeg, hogy japánban elterjedt street foodokat lehet náluk enni. Az árukat sokalltam (nem vagyok étterembe járós), de nagyon finomak voltak. De ott is zeneként nyugati karácsonyi dalok szóltak. Annyi sütnivalójuk igazán lehetett volna, hogy ha tényleg autentikusak akarnának lenni, akkor japán karácsonyi dalokat játszanának. Elég csak arra gondolni, hogy jópár nyugati karácsonyi dalt japán előadók is feldolgoztak, de kapásból tudok mondani 10 olyan dalt, mely teljesen japán. Egy közös van bennük, Okui Masami énekli őket.

Nem tudok eleget beszélni a 2002 novemberében megjelentetett mini-albumáról, az angel's voice-ról, ami nálam régóta engedhetetlen zenei kellék a karácsonyi időszakban. 7 dal van rajta, de teljesen sajátságosak. Ebben a hét dalban a karácsony több hangulatát és felöleli. Énekel az ünnepi készülődésről, a vidámságról, mely ezt az időszakot körbejárja, meg van egy kis meghittség is, meg gondol azokra is, akik egyedül töltik az ünnepeket. A Sanctuary az, ami leginkább hasonlít a nyugati karácsonyi dalok által közvetített meghitt hangulatra. De hogy bemutassam, mitől univerzális karácsonyi album az angel's voice, dalonként írok róluk néhány sort.

1. introduction ~Maria~: Azt nem gondolom Okui Masami-ról, hogy keresztény lenne, de ha van dal, mely a leginkább közvetíti, hogy a karácsony Jézus születésének ünnepe, akkor ez az. Egyrészt mert benne van a címben a Maria név, másrészt meg a kórus hatására kicsit egyházi hangulata van, el tudom képzelni, hogy ez a dal ebben a formában akár templomban is elhangozzon.
2. White season: Vidám dal, mely kiválóan vezeti be a karácsonyt. Ez a dal karácsonyi időszak első napjaira kiváló, amikor ünnepi színekbe öltözik a város, ő maga is vidáman ráhangolódik a karácsonyra.
3. Sanctuary: Ahogy írtam, egy meghitt, szeretettel teljes, összebújós dal. Melynek hatására igazán megérezhetjük, hogy a karácsony a szeretet ünnepe.
4. ANGEL'S VOICE: Talán ide várnánk leginkább a legszebb karácsonyi dalt, ellenben vidám örömködés a dal. Van benne némi szerelem is (I'm your baby, everytime.), amúgy a karácsonyi időszakban megélt mindennapokról énekel. Ünnepekkor a mindennapok is színesebbek.
5. Tabibito: Igazából ez a dal teszi igazán értékessé az albumot, a mondanivalója miatt. Ez a dal azokról szól, akik egyedül töltik a karácsonyt. Ők a vándorok. A dal attól szép, hogy befogadják a vándort, ezáltal neki is szép lesz az ünnep. A befogadó meglátja a belső értékeit.
6. 2 years: Ez a dal teszi úgymond a szerelmesek ünnepévé a karácsonyt. Egy két éve tartó boldogságról énekel az énekesnő, hallatszik a hangjában a béke és a nyugalom. Legyen mindenkinek ilyen az ünnep.
7. 12 Gatsu no Kyuujitsu Kutsushita wo Katta: Ez a dal összefoglalja az egész ünnepi időszakot. Szó van a Mikulásról, a karácsonyról, és az új évben is boldogságot kíván. Ennek megfelelően egy vidám dal, és felhívja a figyelmet, hogy az ünnepi hangulat maradjon meg egész évre, és ha el is jön az újév, ne felejtsünk el ünnepek után is szeretni. A dal végén a kórus gyönyörűen zárja le az albumot.

Egy hihetetlenül progresszív karácsonyi album, ami igencsak ritka, hiszen alapvetően karácsonyi dalt nem nehéz írni. Elég csak valami egyszerű, elcsépelt mondanivaló a szeretetről, valami idétlen zenével, a javát úgyis szállítja a karácsonyi hangulat. Ennek fényében nincs nagy kockázat egy karácsonyi dalban, ennek fényében képvisel nagy értéket  Okui Masami munkássága.
Ezen kívül még három karácsonyi dala van, azokről is érdemes beszélni.

• SNOWY: Ez a karácsony meghitt mivoltát hivatott erősíteni. Ez is szeretős, összebújós dal.
• Melted Snow: Ez is egyedi abból a szempontból, hogy azokról szól, akik egyedül vannak karácsonykor. Az érzés fontosságának felismerése, amikor rájövünk arra, hogy mennyit ért a másik fél, amikor már elvesztettük őt. Ez az egyik legszomorúbb karácsonyi dal, amit valaha hallottam, de abból a szempontból örülök neki, hogy olyan emberek hangját is hallatja vele Okui Masami, akinek nem a vidámságról és a szeretetről szól az ünnep.
• Fuyu no Himawari: Ez eredetileg Ohmi Tomoe dal, de Okui Masami írta, és fel is énekelte a Self Satisfaction albumára. Ez a dal szintén az érzések felismeréséről szól, de az a különbség, hogy itt még jelen van a másik fél, tehát még megvallhatja az érzéseit, és helyrehozhat mindent. Ettől szép ez a dal.

A szövegekkel olyan sokat nem foglalkoztam, inkább úgy értelmeztem, amilyennek érzem a dalokat. Egy biztos, hogy nagyon szép mindegyik, és ezek a dalok azt éreztetik velem, hogy a karácsonynak vannak szépségei, ezáltal kicsit visszahozzák a gyermeki énemet, amikor annyira vártam a karácsonyt. És még mennyi miatt szeretem Okui Masami-t. Nem csoda, hogy életem egyik legnagyobb hatású énekesnője. Feltettem az angel's voice album dalait YouTube-ra. Érdemes meghallgatni.

Ahogy írtam pár hete, megörültem annak, hogy újabb Disney klasszikusok jelentek meg O-ringes kiadásban, közöttük jó néhány olyan, amit még nem is láttam, hogy Magyarországon megjelent volna. Közülük A kőbe szúrt kard esetében volt olyan érzésem, hogy az nagyon jó lehet, azt élvezni fogom. Végig hajtott a kíváncsiság, hogy milyen lehet, ma meg is vettem. Artúr király legendáját mesélik el ebben a Disney klasszikusban, egy átlag kisfiúból lesz király. Egy jellemfejlődést reméltem, méghozzá olyat, ami felnőttként is inspiráló lesz. Meg is néztem, de sajnos csalódás ért. Ilyen az, amikor vannak kifejezetten érdekes karakterek, melyek érdekessé tehetnék a rajzfilmet, színessé a történetet, de mind hiába, mert nem sikerült. Hihetetlenül sótlan az egész, nem érzem a dinamikát, de ami ennél is nagyobb baj, hogy még olyan jellegű jellemfejlődés sem volt, mint amit mondjuk Aladdin megélt. A fiú végig az az esetleg kis kölyök marad, és Merlinnel, a varázslóval közös kalandjuk sem hozott nála semmilyen fejlődést, nem érzem át azt, hogy ő alsó rangú gyerek, ezáltal nem lehet lovag, ami egyébként nagy álma. Legfeljebb fegyverhordozó. És ahogy kiveszi a kőből a kardot, az is olyan jelentéktelen. Vannak azok a hatásvadász filmes jelenetek, melyben ugyan nem sok hitelesség van, mégis emlékezetessé teszik a filmet, de itt ezt se próbálják meg. És ahogy ott ül királyként a trónon, ugyanaz a szerencsétlen gyerek maradt, aki nem akar király lenni, a korona is rosszul áll rajta, ő csak egyszerű ember akar lenni. A srác amúgy Hamupipőke fiú kiadásban, mert ő csinál meg minden házimunkát, míg a család többi tagja csal lazsál, nem csinálnak semmit. A mostohaapja is csak parancsolgat neki. Úgyhogy vannak utalások előző Disney klasszikusokból. Hát ebből lehetne jellemfejlődést csinálni a javából, de nem érezteti azt velem, hogy bár király lett, de ember maradt, mert éreztethetné ezt is. De ezt akkor érezném, ha átment volna egy jellemfejlődésen, de alapvetően megmaradt önmaga, de azáltal, hogy életerősebb fiú lett a történések által, alkalmassá vált királynak. De itt az alkalmasság tökéletes hiányát látom, nem érzem azt, hogy egy nagy és legendás ember történetét láttam volna. Az egyik legvérszegényebb Disney klasszikus, amit eddig láttam.

Utánanézem a filmnek, mert eddig tényleg nem láttam ezt a DVD-t. Csak a Wikipédián olvastam, hogy 2007-ben megjelent nálunk DVD-n. Ez érdekes, mert 2011-2012 között nézek újra aktívan Disney-klasszikusokat, és azóta keresem a DVD-ket, egyszer nem találkoztam ezzel. Azt hittem, hogy ez is Wikipédiás tévedés, de a CoversClub oldalon fent volt a 2007-es kiadás borítója, úgyhogy tényleg megjelent korábban is. A borító amúgy ugyanaz, mint a jelenlegi, de gyűjteménybe beszerezném az eredetit is. A mai vétel kibontva így néz ki.

Mint minden évben. Nem tudom, hogy van-e tipikusan karácsonyi játék, vagy hogy kinek mi az, de nekem a Super Mario All-Stars. És egy kis "varázslatnak" köszönhetően már Super Nintendo Classic Mini-n is tudom játszani.

Ez nálam a jelenkori Super Mario All-Stars, így játszom manapság. Amúgy ugye tegnap helyrehoztam a játéktesztek oldalt, azért jó volt végignézni, hogy kb. 80 játékról írtam már tesztet. Ezek közül egyetlen egy játéknak adtam 100%-ot, méghozzá a Super Mario All-Stars-nak. Ennek több oka is van. Egyrészről egyszerűen nem tudom elvitatni a személyes élményt, 1993 karácsonyát, amikor megkaptam a Super Nintendót a Super Mario All-Stars játékkal. És belegondolni is durva, hogy ez már 24 éve történt, mégis hihetetlen erősen él bennem az élmény. Az a közeg, a szoba, ahogy akkor kinézett, ahogy be volt rendezve, ahogy ott játszottam. Idén új videó terjedt el, ahogy a kisgyerek a földön fetrengett a boldogságtól, hogy Nintendo Switch-et kapott, én is valami hasonló örömöt éltem meg akkor. A földön ugyan nem fetrengtem a boldogságtól, de hogy belül mit éreztem, azt most is átérzem. Ilyen az, amikor egy élmény életre szólóan jó lesz. Ezt egyébként a 2010 karácsonya közelíti meg, amikor Wii-re kiadták ugyanezt a játékot. Ez is nagyon jó volt, de annak belső tartalma némileg csorbította az élményt, de hogy Wii-re kiadták fizikai változatban, az nekem sokat jelent. Szóval a személyes élmény az egyik ok, a másik, meg nekem hihetetlenül tetszik az, ahogy felújították a négy klasszikus Mariót. Mind grafikailag mind zeneileg azt gondolom, hogy kiváló munkát végeztek, ezzel érték el nálam azt, hogy a kiváló klasszikusokból csináltam egy örökzöldet. NES-en játszani az eredeti, de Super Nintendón nekem nagyobb élmény.

Azóta a Super Mario All-Stars lett számomra a mérce, mindegyik más játékot ehhez mérek, hogy mennyire hozza azt a hangulatot - akár sajátságosan is - amit a Super Nintendós játéktól kaptam meg. Vannak 90% fölötti játékok szép számmal, vannak új játékélmények, de a mai napig számomra a Super Mario All-Stars mindenek felett áll.

Ha már ennyire tavaszias az idő kint. Szeretek egyébként téli sportokat nézni az Eurosporton, legfőképp a helyszínt körülölelő havas táj miatt. Ezáltal több sportág is érdekel, és néhány éve már láttam annyit, hogy egy-két dolgot tudjak, de maradok érdeklődő szintjén. Bár az igencsak illúzióromboló, amikor az adott versenyen nem esik a hó, egyébként hómentes a táj, de hogy meg tudják rendezni a versenyt, hóágyúval belövik a tájat. Ez főleg onnan látszik meg, hogy a verseny helyszínének környéke teljesen hómentes, csak ahol a sportoló összemérik a tudásukat, ott van hó. De amikor valódi hó van, és a környék is fehér, az valami csodaszép tud lenni. Már idén is volt olyan alpesi sí verseny, ahol esett a hó verseny közben és hihetetlen szép volt. És ahogy elnéztem a versenyzőket, a friss hó nem okot nekik problémát. Sok téli sportot nézek amúgy szívesen: Biatlon, síugrás, alpesi sí, északi összetett síelés, snowboard. A sífutásért annyira nem rajongok, korcsolyaversenyt ritkán szoktak adni, de amit semmilyen körülmények között nem nézek, az a műkorcsolya. Tehát a táncot korcsolyával a lábakon nem szeretem, mert nekem az már túlzottan művi, de ezt leszámítva bármi jöhet. És remélem, hogy a téli olimpiára, Phjongcshangra (Dél-Korea) is alkalmas lesz az időjárás.

Szerencsére Nintendóra is van téli sportjáték, a számomra igencsak kedvelt 1080° Snowboarding, ezzel is játszok manapság, nagyon jó, inspiráló, és korához képest fejlett játék. Időmérőkben is folyamatosan fejlődök. A játék abból a szempontból egyedi számomra, hogy amíg más verseny- és spin-off játékokban általában váltogatom a karaktereket, itt csak Kensuke Kimachi-val és Ricky Winterborn-nal játszok. Ők a legjobbak, közülük is a japánt szeretem jobban, mert gyorsabb, és nagyobb ugratónál könnyebb megtalálni vele az egyensúlyt, hogy ne essen el a hódeszkával. A pályák egyébként jók. Nemrég megnyitottam az Expert játékmódot, mely a Normal és a Hard után a legnehezebb. Itt már elég nehéz, ugyanis az időjárási körülmény meglehetősen cudar, az ellenfél játékos meg többször szándékosan nekem jön, hogy hátráltasson. De szeretem a játékot, és gyakorolni fogok holnap is, hogy meglegyen a Nintendo 64-es játékban az Expert is.

A folytatásáról, a 1080° Avalanche-ről meg majd lehet, hogy írok tesztet. a napokban. A játéktesztek oldalt helyrepofoztam ma, a linkeket javítottam, a logók képeit is a helyükre tettem. Ahogy végigfutottam a játékteszteken, van, ahol megmaradtak a képek, de van, ahol tényleg törölve vannak. Ez attól függ, hova linkelnek a képek. Úgy néz ki, hogy a törölt blogokat tényleg végleg törlik, a képek is, és azok már visszahozhatatlanok. Mindenesetre a bloggal sok dolgom lesz még. Szépen fokozatosan meglesz mindegyik post rendben.

Nemrég ismét rákaptam a hordozható Mario platformerekre. Néhány hete ugyanis megvettem digitálisan a Super Mario 3D Land játékot, mert az is bekerült a Nintendo Selects kívánatába, így a £39.99-es ára lement £15.99-re, ami már elfogadható digitális kereten között. És mivel 100%-ig ugyanazt a játékot veszem meg olcsóbban, tehát digitális formában semmilyen úton-módon nem látszik rajta, hogy jóárasítva van, így tökre megéri. Azért is vettem meg, hogy plusz inspirációt szerezzek magamnak a játékra, ugyanis a Super Mario 3D Land azon kevés Mario játékok közé tartozik, melyen halálra idegesítettem magam. Két oka van ennek. Az egyik az, hogy önkénytelenül is összehasonlítom magam a többiekkel, és mondják, hogy többszáz életük van a játékban, nekem meg olyan 70-80 körülit sikerült elérni. Egyáltalán nem nehéz a játék, sőt. Pont azt tartom az egyik nagy hátrányának, hogy túl könnyű. A baj többek között azzal van, hogy nincs valami jó térlátásom, és többször azért haltam meg, mert leestem a pályáról. Tehát irányítom jobbra, és meggyőződésem, hogy Mario tökéletesen jobbra megy, aztán meg azzal szembesülök, hogy hősünk kb. 15°-kal keresztbe megy felfele, és ez pont elég ahhoz, hogy kiessen a pályáról. Meg sokszor előfordul az is, hogy elbénázom az egészet, és egyébként olyan helyen kezdem sokszor újra a játékot, ahol nincs annyira nehéz rész, de mégis 10-20 alkalommal újra elölről kezdem. Úgyhogy nincs ilyen téren szerencsém a játékkal. A másik, ami miatt idegesít, az Mario hangja. Ez a mindig tökéletesen vidám, boldog hang, neki ez a kaland egy gyerekjáték, élvezi minden egyes pillanatát, és minden egyes pálya végén úgy örül, mintha Hercegnőt mentette volna meg, ez valami rettenetesen idegesítő. Mintha ezzel akarná a Nintendo érzékeltetni, hogy mennyire egy fantasztikus játék. Nézd meg, Mario is mennyire élvezi, imádja az összes pályát. Ez már a legelején sem tetszett, és van egy olyan gondolatom, hogy talán öntudatlan reakció ez a sok bénázás, mert tényleg nem szeretem Mario hangját ebben a játékban, és ezzel akartam ellensúlyozni a túlzott vidámságát. Így tényleg gyerekeknek szánt játék a Super Mario 3D Land.
Annyi szerencsém van, hogy még megvan az a mentésem, amit 2011-ben kezdtem el, ami már végig van játszva, ennek egyik jutalma, hogy Luigi játszható karakter lett. Luigi hangja olyan esetlen, de százszor elviselhetőbb, mint Marióé. Az az érdekes, hogy Luigival kevesebbet bénázok, vele jobban megy a játék. Egyébként van még mit játszani a játékon, ugyanis nincs megszerezve az összes nagy érme, ezek összegyűjtésével kellene 100%-ossá tenni a játékot. Ha ez meglesz, nem lesz dolgom vele. Legfeljebb növelni a statisztikát a Nintendo 3DS-ben, és minél több játékidőt belefektetni, hogy minél előkelőbb helyen legyen. Ennek érdekében majd lehet új mentést kezdeni, egy kifejezetten oldott hangulatomban, amikor tudok osztozni Mario túláradó örömében.

Mindenesetre most jónéhány hordozható platformerrel játszottam az utóbbi időkben, DS-en is. A Super Mario 64 DS-nél nem is a főjátékot játszottam, hanem a minijátékokat. Abban régen rengeteget játszottam Luigi "Picture Poker" játékával. Ugyanolyan póker, amit franciakártyán játszanak, csak Mario karakterek vannak a kártyákon. Ketten játsszuk, Luigi a krupié, ő gépi játékosként az ellenfelem. Az az érdekessége, hogy maguknak a karaktereknek is vannak értékeik, a következő sorrendben: Felhő, Gomba, Virág, Luigi, Mario, Csillag. Ennek akkor van jelentősége, amikor például mindkettőnknek egy párunk van, akkor ha mondjuk Luiginak gombából van párja, nekem meg Marióból, akkor én nyertem, mert a Mario párom értékesebb, mint a gomba páros. És ilyen győzelmeknek van értékük, nyilván érméket lehet tétként feltenni. Ezek a szorzók, és annyiszor nyerem meg a nyereményem értékét, ahány érmét feltettem a játékra. Azon mosolyogtam magamban mindig, amikor nekem mondjuk Luigi párom volt, Luiginak meg mondjuk Mario párja. És akkor Luigi megvonja a vállát, hogy hát így jártál. Én értéktelen vagyok, rám ne tegyél, mert te húzod a rövidebbet. Képzelem, ha magasabb érzelmi intelligenciája lenne a gépi játékosnak, és Luigi tudná, hogy lényegében vele vesztettem. Eléggé gyorsan gyűlnek az érmék, és azt akartam kipróbálni, hogy számol-e 9999-en túl? Amikor már közel voltam, már nagyon nem akartam abbahagyni, mert amúgy többször nyerek, mint vesztek, ezért tényleg gyorsan gyűlik a pénz, és már nagyon kíváncsi voltam, hogy vált-e öt számjegyűre az érmék száma, de nem. Kiakasztottam a mini-játékot teljesen. :D De élmény volt

Elővettem a DS-es New Super Mario Bros.-t is, itt is arra voltam kíváncsi, hogy hol vannak kimaradva nagy érmék volt néhány helyen. Ez a játék is réges rég végig van játszva. Annyira réges rég, hogy még a 2007-es mentésem is megvan, azt próbálom tökéletesíteni. Azért vannak nehézségek bőven.

Hasonló célokból kezdtem újra neki a New Super Mario Bros. 2-nek. Igen, ez az a nagy érmegyűjtős játék. Ennek a játékban az a legnagyobb szemétsége, hogy gyűjtögetem az óriás érméket, nyitom meg a Toad házakat 5-5 érmékért, igyekszek minél több titkot megnyitni, meg is van a 6+2 világ, majd mennék az extra világba, de nem lehet, mert csak 90 érmével nyitható meg. 90 érmének kell nálam lenni ahhoz, hogy meg tudjam nyitni. Maradt kb. 40, szerintetek? -_- Jó néhány évig a színét sem akartam látni a játéknak, most nemrég ismét elővettem, hátha meglesz a 90 nagy érme. Talán igen, elég sokat sikerült megtalálni, de még mindig 70 körül vagyok, kell még néhány, és már kevés hiányzik. El is gondolkodtam magamban azon, hogy meglesz-e a 90 a végére. Remélem, gondolom, hogy nem azért találták ki így a játékot, hogy végigjátszhatatlan legyen. Amúgy meglepődtem, mert néhány nagy érmét, amit régen otthagytam, most igen könnyen sikerült megszerezni, nem is értem, hogy miért hagytam ott. Mindegy, jól megy a játék. Inspiráló is, ugyanis vettem egy DLC-t a játékhoz, hogy gyorsabban menjen az érmegyűjtögetés, meg hát miért is ne tegyem teljessé a játékot?
Csak ezzel is az a baj, hogy igazán nem lehet teljes értékű játéknak tekinteni. Rövid is, könnyű is, és ennek ellenére teljes árat kérnek érte. Nagyon haragudtam régen azért, mert képesek £39.99-et elkérni érte, pluszba kap DLC-ket, melyekért külön fizetni kell... Jó sok érmét tudhat magáénak a Nintendo csak ebből a játékból, meg mernék esküdni rá. Miyamoto-san is biztos aranyba öltöződik az aranyvirágról, és mindent, amit lelő, az érmévé változik. De most már enyhültem annyira, hogy új lendületet vegyen nálam a játék, és megvegyem a DLC-ket. De arra továbbra is várok, hogy ez a játék is bekerüljön a Nintendo Selects kínálatába. Bőven megér £15.99-et, de £39.99-et soha. Még az összes DLC-vel is £35.99 lenne az egész játék. Összesen 10 DLC van a játékhoz, darabja £2.00. Most képzeljétek el, ha £59.99-ért adnák a teljes New Super Mario Bros. 2 játékot. Hát ki venné meg ennyiért? De amúgy egész jó az első DLC-s pakk, három olyan pályát tartalmaz, amikben igazán lehet gyűjteni az érméket, így könnyen meglesz az 1.000.000. Még ennek is igencsak híján vagyok 160.000 körül vagyok. El sem tudtam képzelni, hogy lehet annyi érmét gyűjteni. Most már tudom. És nekem is meglesz.

A Nintendo 3DS XL analóg karja továbbra is beteg. A Game Park nem jelezte azóta sem, hogy megérkezett az alkatrész, meg tudják csinálni. Lehet egyébként így is játszani, mert az irányítást érzékeli, csak fájdalmas így játszani.

Megvolt az első kiadású Macskarisztokraták videokazetta, de annak borítója már eléggé szakadt volt, a tok is már ázott, a kazetta sem volt az igazi. Szoktam nézni a vaterán a filmzenét CD-n és kazettán, mert valami extrém ritkaság, és hátha felteszik, de eddig semmi... Ellenben megtaláltam az első kiadású VHS-t 1 forintért, ami ráadásul nagyon szépen nézett ki. Na mondom, ezt ingyen elvinni szinte pofátlanság lenne, de mégis tettem rá licitet. És az enyém lett 1 forintért. ^^' Igazság szerint nem szeretek semmit sem 1 forintért átvenni, ingyen elvinni, de úgy vagyok vele, hogy az eladó nyilván annak tudatában teszi fel a termékét 1 forintért, hogy akár ennyiért is elkelhet.

Ez nagyon szép állapotban van, minden nagyon jól néz ki, sőt a belső kis Disney-s reklám prospektus is benne volt. Így különösen örültem neki, mert ez is bekerül a gyűjteményembe. De hogy meg is legyen örökítve az utókornak, bescanneltem a borítót és a prospektust is.

Előbb a videokazetta borítója:

És a prospektus:

Ott van a prospektusnál a Macskarisztokraták filmzene CD és kazetta borítója. A fele királyságomat odaadnám érte. A képekre kattintva teljes méretben megtekinthető és letölthető.