14 éve már, hogy japán könnyűzenét hallgatok, és ez idő alatt, azért már sokkal árnyaltabban látom azt, amit az egész mögött van. Semmiképpen nem ilyen nagyon ördögi dolgot kell elképzelni, egyszerűen arról van szó, hogy egy idő után nekem gyanússá vált az, hogy mindegyik japán énekes és együttes ugyanazokkal a mozdulatokkal, hanglejtéssel, műmosollyal (mert az) promotálják az új kiadványaikat, ahogy az interjúkban is megnyilvánulnak. Mintha minden egyes énekes egy előre beprogramozott robot lenne. Gyakorlatilag teljes létjogosultsága van az ázsiai szigetországban a Vocaloidoknak (akármennyire is gyűlölöm őket), mert ha Japánban már számítógépes program is tud énekelni, akkor ugyanúgy el tudja mondani azokat a szövegeket, csak be kell programozni a hanglejtést és a mozdulatokat. No, de hogy visszatérjünk a hús-vér énekesekhez, aki csúcsra járatta ezt a pozitív gondolkodást, ezt a "mindig mosolygunk" attitűdöt, az Yonekura Chihiro.

Gyakorlatilag az egész énekesnői karrierjét erre a mentalitásra építette. És meg kell hagyni, hogy az elején kifejezetten jól csinálta. 1996-ban debütált, az első albumai még kedvesek, szerethetők voltak (bár ezalól nagyon csúnya kivétel az "always" album, ami a mézzel leöntött cukor tipikus esete), nekem speciel sokáig az volt az érzésem, hogy jól csinálja. Habár az első bekezdésben negatív aspektusból írtam erről a pozitív attitűdről, de azt is érdemes tudni, hogy Yonekura Chihirónál érződik az, hogy ez belülről jön. És sokáig... ha nem is feltétlen meg tudott újulni, de kifejezetten szerethető dalokat, albumokat adott ki, csak egy idő után, ahogy a pozitív gondolkodás is kényszeressé válik, úgy Yonekura Chihiro albumai is kényszeressé váltak. A 2002-ben megjelent "jam" album szerencsére még a szerethető kategóriába tartozik, konkrétan a kedvenc albumom az énekesnőtől. Így amint lehetőség adódott, meg is vettem magamnak.

Az albumon 11 dal van, az alábbiak:

1. Dolphin Song
2. Butterfly Kiss
3. Hidamari wo Tsurete
4. Amai Amai Doku
5. Kohaku no Yurikago
6. Hama no Mary
7. Lens Goshino Sora no Shita de
8. It's a beautiful day
9. Little Soldier ~album version~
10. Lilac no Hanataba wo
11. "Ai no Uta" ~album version~

Erősen indul az album. A "Dolphin Song" egy energiával teli vidám dal. Konkrétan látom magam előtt a tengert, ahogy úszkálnak a delfinek, és mi is ott úszunk velük. Nagyon tetszik, ahogy "lágy erővel" szól az elektromos gitárszóló, nagyon jól visszaadja azt a kellemes, tengerparti élményt, a dinamika, a gitárszóló "lágy ereje" pedig a víz erejét szimbolizálja. Hihetetlen jól meg van írva a dal. Aztán jön a "Butterfly Kiss", melyet ott jegyezhetünk az énekesnő legjobb dalai között. A "Groove Adventure Rave" anime openingje, egyébként jól jelzi, hogy nem mindig érdemes zene alapján választani, mert maga az anime egyébként egy középszerű shounen, mely kapott Yonekura Chihiro által egy kiváló openinget és endinget (az is szerepel ezen az albumon "Kohaku no Yurikago" címen), de maga az anime nem mondható emlékezetesnek. De a Butterfly Kiss egy dinamikus és hangulatos dal. A Kohaku no Yurikago pedig egy csendes, rejtélyes, már-már misztikus dal, ami tipikusan az éjszaka hangulatát emeli.

Az első 6 dal rendben is van, viszont az album második fele kifejezetten sablonos. Ott már azért érződik, hogy fogynak az ötletek. Ugyan kellemes dallal van dolgunk, de már inkább egy témára íródtak a dalok, és ez rontja az album összképét. Emellett előre vetíti, hogy milyen dalok várhatók a későbbi Yonekura Chihiro lemezekre. 2003-tól jöttek ugyanis azok az albumok, amiket ugyan lehet becsülni azért, mert élő zenével vették fel a dalokat, illetve az énekesnő is szépen énekel, tehát megvannak az alapok, csak éppen nagyon szépen énekel a semmiről. Ez az album még a határmezsgyén belül van, tehát a hibái ellenére szerethető. Olyannyira, hogy nagyon szépen zárja le az énekesnő az albumot. Egy dal erejéig, az "Ai no Uta"-ra kilép Yonekura Chihiro a sablonjából, és felénekel egy élettel teli, szerethető dalt, amit egy gyönyörű szép akusztikus gitárral kísért, csendes dallal zár. Az lényegében nem más, mint a "Hidamari wo Tsurete" egy részletének akusztikus változata. Az valami csodálatosra sikeredett. Gyönyörű a dallama, igazán érzelemmel teli, megindító az ének, egyik érv, hogy miért szeretjük Yonekura Chihirót. Ismét bizonyítja, hogy tud úgy érzelmeket énekelni, hogy az tartalommal legyen megtöltve.

A zene szerencsére nagyon jó, mindegyik dalt élő hangszerekre vették fel. A borító viszont hagy kívánnivalót maga után. Egyrészt ennyi sok eperlekvárt látni szinte émelyítő. Másrészt a kameraállásért hatalmas fekete pont a fényképésznek. Már a főborítóra is olyan kép került, ahol mintha az énekesnőt guggolva fényképezte volna. Csak a kép alsó részén látszik az énekesnő. Teljesen indokolatlan, ugyanis bár nyilvánvalóan kiderül, hogy egy üvegházban lett fényképezve, de semmi értelme nincs a tetőtérrel "befedni" a borító felső részét, mert semmi extrát nem ad a kép mondanivalójához. De a belső borítón is vannak képek, melyek a kameraállás miatt kifogásolhatók. Pedig Yonekura Chihiro kifejezetten szép arcú énekesnő, akiről nagyon jó képeket róla lehet csinálni (főleg, ha hosszú haja van), de néhány képet a kameraállással nagyon elrontottak. Amik viszont rendben vannak, azon nagyon jók. Ami még furcsa, hogy vannak "üres", teljesen fekete oldalak, azokon vannak a szövegek. Az kicsit disszonáns, valami áttetsző kép jó ötlet lett volna.

Tehát, a mai másik ünnepeltünk Yonekura Chihiro, akit szintén isten éltessen! Alapvetően azt lehet róla mondani, hogy becsülendő hogy következetesen kitart az értékrendje, hite mellett, csak pont itt kezdett kifáradni. De a tartalmas dalok nagyon erősek, mindenképp emelik az album színvonalát. Ha mindegyik dal erős lett volna, magasan ez lett volna az énekesnő legjobb albuma. De aki szereti az énekesnő stílusát, az szeretni fogja ezt az albumot is. Én is szeretem, csak egy idő után már sok nekem. De amikor hangulatom van hozzá, bármikor nagy örömmel hallgatom ezt a korongot.

Zene: 9/10
Szöveg: 8/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 5/10
Hangulat: 8/10

+ Az énekesnőtől megszokott színvonal
- De sajnos nem mindegyik dal esetében, a borítón több kép rosszra sikeredett

82%

1997 őszén, mielőtt megjelent volna az LGT nagy visszatérő albuma, a 424 Mozdonyopera, mindegyik tag (kivéve Solti Jánost) megjelentettek egy-egy stúdióalbumot. Presser Gábor és Karácsony János szinte egyszerre, 1996 decemberében, Somló Tamás kicsit később, 1997 márciusában jelentette meg szólólemezét. Egy biztos: Mindhárom album olyan szinten kiválóra sikeredett, hogy nem is említhető egy lapon a '90-es évek tömegzenéivel. Most Karácsony János albuma kerül fókuszba.

Tervbe volt véve, hogy írok erről a lemezről is, aztán spontán jutott eszembe mára az albumról írni. Csak később esett le, hogy megérte máig várni vele, ugyanis ma van Karácsony János születésnapja! Isten éltesse! Azt gondolom, hogy méltó megemlékezés az énekes legjobb stúdióalbumáról, a James-ről írni. Változatosabb lett ez az album, mint az 1986-ban megjelent Az időn túl. Szövegileg több témát érint, és mivel a dallamban tetten érhető a szöveg mondanivalója, ezért színesebb az album. Ezek a színek szerencsére harmonizálnak egymással, és mindegyik dalban kihallható Karácsony János pozitív személyisége, de ez az a fajta pozitív gondolkodás, ami még bőven hallgatható bárki számára. Nem az a kényszeres pozitív gondolkodás, amit egyre többen vallanak magukénak. Ami már azért frusztrálja, vagy inkább nyomorítja meg az embert, mert akkor is komolyt kell erőltetni az arcára, amikor legszívesebben üvöltene a fájdalomtól. Van ezen az albumon is egy-két giccses dal (pl.: Újra gondolj rám), de azokra rá lehet mondani, hogy miért is ne engedhetnénk meg néha, hogy túláradjon bennünk a szerelem, és írhatnánk erről szöveget, ha emellett ott van például a "Késő" című dal, ami lényegében arról szól, hogy volt lehetőséged arra, hogy szeress engem, de te nem éltél vele, eltékozoltad, most már késő megbánni, amit tettél. A zene dinamikája, a fájdalom lüktetése nagyon átjön, az lett a legerősebb dala az albumnak.

És milyen más témák jelennek meg az albumon a szerelmen kívül? Szó van a zene szeretéről, annak erejéről (A zene, Hadd szóljon), a kemény munka gyümölcséről (Végre megvan), kicsit nosztalgiázunk a "Valami történt" című dalban, de az egyik leghatásosabb, leggyönyörűbb dal az albumon a "Mese", mely a gyereknevelésről szól, az értékrend átadásáról, mely által a gyerekből olyan felnőtt lesz, aki értékes tagja lesz a társadalomnak. Gyönyörű képi világgal énekel Karácsony János a gyereknevelés minden öröméről, fájdalmáról, melynek végén a felnőtté érett gyerek a maga útját járja, hátizsákjában azokkal az értékekkel, melyeket a szüleitől kapott. A zene is csodálatos, már gyerekkoromban is átéreztem a szöveg mondanivalóját.

Karácsony János, mint gitáros, ezáltal a dalokban is a húros hangszer dominál, de nagyon érződik a többi zenész közreműködő munkájának értéke. Itt van Presser Gábor is, aki nemcsak a tőle megszokott magas színvonalon zongorázik, zenél, hanem az "Újra és újra" című dalban énekével is közreműködik, emellett három dal zenéjét ő írta. De hallható Solti János dobjátéka is, ahogy Horváth Kornél az ütőhangszereivel is hozza a Zorán koncerteken a tőle megszokott magas nívójú hangszeres játékot. És ne feledkezzünk meg Sztevanovity Dusán szövegeiről, akitől, ahogy megszokhattuk, választékos kifejezéssel mondja el a gondolatait, ugyanakkor mindenki számára értelmezhető képi világgal színesíti a szövegeit.

Tehát az album zeneileg szinte teljesen hibátlan. A borító az, ami eléggé hanyagra sikeredett. Még épp belefér az egyszerű, de ötletes megoldásba, hogy a háttér színátmenettel változó. Vagyis inkább olyan, mintha egy falat jobb-felső sarokból megvilágítottak volna, és úgy sötétedik, ahogy távolodunk tőle. Bár valami ötletes dizájn szerintem jobban mutatott volna az albumon, de amellett semmiképp nem lehet elmenni, hogy hibásan van a borítón a szöveg. Hiányzik a "Mese" utolsó nagy versszaka, helyére a "Valami történt" dal szövege került. Majd ha lapozunk, ugyanúgy a "Valami történt" szövegét olvashatjuk, ezúttal nagyobban. Ahogy a "Hadd szóljon" szövegében "figyel" helyett "ügyel" van írva. Mintha félkész állapotban adták volna ki a borítót, egy lektor mindenképp jó lett volna, aki észreveszi az ilyen hibákat.

A borítót leszámítva kiváló album, melyet most, 2020-ban is élmény hallgatni. Ez az album egyébként volt promotálva: Készült videoklip a "Ringass Ringass még" című dalból, reklám is volt látható, így én magam is tudtam a létezéséről. És nem sokkal megjelenés után meg is lett nekünk, így gyerekkori emlékeket is idéznek az dalok. De örökzöld mivoltát nemcsak az erősíti, hogy a jelenemben is nagyon jó érzés hallgatni a dalokat, hanem azáltal, hogy felnőttként jobban tudom értelmezni a szöveget, csak még értékesebb lett az album. Annak ellenére, hogy promotálva lett, nem került fel a MAHASZ album eladási listájára, és interneten is alig-alig lelhető fel információ. Tehát nem maradt meg a köztudatban, ezért nekünk, rajongóknak kell tenni arról, hogy végre megkapja a neki kijáró ismertséget. Márpedig egy olyan album, mely zeneileg és szövegileg is értéket közvetít, ezáltal erősíti a magyar zenei palettát.

Zene: 10/10
Ének: 9/10
Szöveg: 10/10
Hangszerelés: 10/10
Borító: 5/10
Hangulat: 9/10

+ Minden szempontból magas minőséget képvisel
- A borító hanyag munka

94%