Album megjelenések évfordulójáról rajongók meg szoktak emlékezni. Ezt szeretném most én megtenni Okui Masami: DEVOTION albumával kapcsolatosan. Továbbra is ezt tartom a valaha hallott legjobb albumnak, nagyon fontosnak tartom az énekesnő karrierjében, mert nagyon fontos érzelmeket énekelt ki. Japán előadók közül ugyanis nagyon kevesen vannak azok, akik egy teljes albumot szentelnek az élet nehézségeiről, és azt úgy éneklik meg, ahogy Okui Masami. Tehát, amikor valaki tényleg a fájdalmát énekli ki, és nem külső felelőst keres, nem hibáztat senkit, nem mutogat senkire. Egyszerűen csak énekel arról, ami nyomja a szívét. Ez teszi az egész albumot hitelessé és csodálatossá.

Az album elkészülte nem ment zökkenőmentesen, mert 2001-ben történt változás a King Records-nál. Okui Masami korábbi albumainak producere Yabuki Toshiro ekkor hagyta el a kiadó céget. Ő volt ugyanis a StarChild részleg igazgatója, sok anime kislemez az ő hozzájárulásával jelent meg a StarChild-nál. Ez pedig megmagyarázza, hogy miért esett vissza annyira a DEVOTION album eladása az előző evek Okui Masami albumaihoz képest. Még a 2000-ben megjelent NEEI-ből is 27.340 példányt adtak el, és a 11. helyen nyitott a heti lemezeladási listán, ami egyébként a legjobb helyezés az Okui Masami albumok között. Ehhez képest a DEVOTION-ból csak 13.790-et adtak el, és csak a 30. helyen nyitott az Oricon album eladási listán. Persze az albumot nem "hagyta el" teljesen Yabuki Toshiro, hiszen az elején, amíg a cégnél dolgozott, azért segítette az album létrejöttét. Így Okui Masami nem egyedül producerelte (magának) az albumot, viszont az árulkodó, hogy a lemezborítón Yabuki Toshiro mellett egy bizonyos "P.M. CREATIONS" név is olvasható, tehát sejthetően fix helye volt a StarChild-ból való kilépése után. Mindenképpen nagy kár Yabuki Toshiróért, hiszen nagyon jól egyengette Okui Masami karrierjét a '90-es években. Neki volt köszönhető, hogy egyrészt Okui Masami maga írhatta a dalokat már az elejétől, másfelől az énekesnő egyedi stílusát be tudta fogadni az animerajongó közösség. Így lett olyan ismertsége, produkáltak annyi eladást az albumai, hogy megérte a cégnek foglalkoztatni az énekesnőt.

De az is árulkodó, hogy Yabuki Toshiro csak a Sora ni Kakeru Hashi, Megami ni Naritai ~for a yours~ és a Shuffle kislemezek dalainál működött közre, egyébként az egész albumot Okui Masami egyedül csinálta. Persze voltak segítői, de az énekesnő másik nagy segédje, a dalainak hangszerelője, Tsutomu Ohira sem dolgozott már együtt Okui Masami-val, bár az ő neve már a NEEI album borítóján sem olvasható. Ez az album egyébként egy változás közepén készült, hiszen azok a zenészek, akik a '90-es években játszották fel Okui Masami dalait, fokozatosan hagyták el az énekesnőt, és az újak, akikkel aztán az egész 2002 utáni zenei stílusát megalkotta, szintén csak fokozatosan jöttek, így a változás a zenei stílusban nemcsak abban keresendő, hogy Okui Masami esetleg érett érzelmileg és mentálisan, melynek köszönhetően egyre komolyabb dalokat írt, hanem abban is, hogy kicserélődtek körülötte a zenészek. Bár egyébként Yabuki Toshirót felkérte Okui Masami arra, hogy még ha ki is lépett a cégtől, legalább az albumot fejezze be vele, de ő ezt visszautasította, mondván, hogy nem tudja már a szenvedélyét beletenni az album munkálataiba. Ez azt gondolom, hogy korrekt hozzáállás volt. Ha ő tényleg nem érezte, hogy szívét-lelkét bele tudja adni az albumba, akkor ez volt a jó döntés. Részleteket, a kilépés okait nem tudom, hogy esetleg történhetett-e valami a kiadónál, de az biztos, hogy Okui Masami a 7. stúdióalbumára megtudhatta, milyen nemcsak a dalírással, énekléssel, egyéb munkálatok mellett az album kiadásával, annak marketingjével is foglalkozni.

Úgyhogy biztos, hogy nagyon megterhelő volt annyi munkát hirtelen a nyakába venni, és részint ennek is, meg a tapasztalatlanságának is volt köszönhető, hogy ebből az albumból jóval kevesebbet adtak el, mint az előzőekből. Nagyon nagy kár érte, és Yabuki Toshiro akármennyire is volt korrekt, azért egy kiváló albumot hagyott "veszni". Mert ahogy az előzőek is, ez az album is egy meghatározott koncepció alapján készült el, amiről a borítóképek is árulkodnak. Sőt, talán a DEVOTION az első olyan Okui Masami album, mely borítójának képei legalább annyira árulkodnak a témáról, mint a dalok. Az énekesnő ugyanis egyetlen képen sem mosolyog, mindenhol elmélyülten mered maga elé, mintha az élet nagy kérdésein merengene. Olyan érzetet ad ez az album, mintha Okui Masami érzelmileg mélyponton lett volna, amikor ezt az albumot készítette. Az album egyéb képein nehezen kivehető, hogy mi látható. Mintha lenne egy kép egy virágról (az jó eséllyel lótusz lehet), illetve mintha az égvolt lett volna lefényképezve. Mindenesetre a fehér, világoskék, halvány színek szintén hozzájárulnak az album témájához. És nagyon tetszik az egyedi, fehér-átlátszó színű tok is, a rajta függőlegesen az énekesnő neve és az album címe. A középen lévő virágszerű mintából én a lótuszt nézem ki, ami nemcsak a 8. dal címére utal (lotus), hanem a keleti vallásokban a tisztaság az ártatlanság és a megújulás szimbólumaként is használatos. Hiszen a lótuszvirág a koszos vízben is tiszta marad, ezért ez a keleti vallások egyik alapvető virága, szimbóluma. A fehér színű tok is a tisztaságot sugallja, úgyhogy azt kell mondjam, hogy annak ellenére, hogy ezt az albumot Okui Masami túlnyomórészt már egyedül készítette, sikerült az addig leginkább koncepcionális albumot kiadnia. Annak ellenére, hogy a DEVOTION-on is vannak vidám dalok, alapvetően a mély gondolatok dominálnak. A vidám dalokat úgy fogom fel az albumon, hogy annak ellenére, hogy Okui Masami mélyponton van, azért nem felejt el élni.

Habár önmagában a DEVOTION szónak is van jelentése (rajongás, odaadás, önfeláldozás... tehát a cím is árulkodik a mondanivalóról), valójában két másik szó harmadikjaként született a cím. Az egyik a "dedication" (felajánlás) a másik a "deep affection" (ragaszkodás, szeretet, bántalom) szavakat rejti magában a cím. Tehát ez az album minden ízében tökéletesen "megkomponált" és ami a legfőbb, hogy nagyon lehet érezni a jelentését. Hiába ismerem már 13 éve az albumot, a mai napig nehéz hallgatni ezt az albumot. Nehezek a dalok, és aki hozzám hasonlóan érzelemközpontú, az nagyon érezheti a dalok valódi jelentését, anélkül, hogy értené a szöveget. Ezért van az, hogy ez az általam valaha hallott legeslegjobb album, a 100%-os album. Már amikor először hallgattam, akkor is olyan szinten volt rám hatással, hogy amikor a végére értem, olyan érzésem volt, mintha más ember lettem volna. Teljesen átjárt érzelmileg a hangulata, ez volt az az album, amelyik véglegesen Okui Masami rajongóvá tett. És hogy ilyen érzelmekkel viseltetek az album iránt, minimum kötelességemnek éreztem, hogy megemlékezzek róla a megjelenésének 20. évfordulója alkalmából. Tényleg tájékozottnak tartom magam zenei téren, így bátran ki merem jelenteni, hogy nem is volt, és nem lesz a világon még egy olyan album, amelyik ennyire meg fog érinteni érzelmileg. Amíg élek, ez lesz számomra a világ legjobb albuma.

A hét elején a végére értem Almási Kitti: Hűtlenség című könyvének. El is gondolkodtam azon, hogy olvastam-e valaha is ennél jobb könyvet. Rosszabb esetben is ott van minden idők legjobb olvasmányai között. Almási Kitti ugyanis sok szemszögből körbejárja a hűtlenség okát és annak mögöttes tényezőit, és részletesen kifejti azok lehetséges okait. Nem mond senki felett ítéletet és nem moralizál, ami azért nagyon jó, mert így az olvasó egyrészt saját értékrendje szerint döntheti el, hogy melyik elfogadható számára, másrészt, aki kellőképp nyitott, az sokkal elfogadóbb lehet.

Ugyanis ahogy Almási Kitti megírta ezt a könyvet, az végtelen nagy nyitottságról és elfogadásról tanúskodik, aki tényleg azon van, hogy megértse, hogy miért dönt valaki a megcsalás mellett bizonyos esetekben. Teljesen érvényes okokat ír le, pont olyanokat, amik miatt egyre többen döntenek a nyílt- vagy poliamor párkapcsolat mellett. Pont ezért gondolom, hogy nagy szükség volt erre a könyvre, mert a szexuális forradalom sok fogalmat átírt. Például a hűség: Azt gondolom, hogy hibás onnan elindítani a diskurzust, hogy a hűség fogalma leértékelődött. Inkább átértékelődött. Szabadabb kontextust kapott, a nyílt párkapcsolatban élők azt mondják, hogy el lehet úgy is köteleződni, hogy alkalmanként másokkal folytatnak viszonyt. Találkoztam egyébként én is olyan emberrel, akik hasonló kapcsolatban él, megkérdeztem, hogy ez miért jó neki? Ő ezt úgy definiálta, hogy vannak barátok, akikkel sportolni jó együtt, vannak, akikkel utazni, vannak, akikkel nagyon jókat lehet beszélgetni a filmekről. A nyílt kapcsolat is valami hasonló, mindenkivel más jó. Ennek azért lehet érvénye, mert ha például a párunk valamit nem szeret a szexben, de nekünk meg nagyon jól esik, az adott esetben hiányként jelenhet meg az életünkben. És vannak olyanok, akik ezt egy külső partnerrel oldják meg, de úgy, hogy kölcsönösen tudnak egymásról. Ha ez működik, miért is ne?

Habár Almási Kitti nem moralizál, azért érzékelhetően a párkapcsolat mellé teszi le a voksát, ezt nem is titkolja a könyvben. Van egy mondat a könyvben, ami nagyon megmaradt bennem:

A párkapcsolati intimitás nem három emberről szól, már csak azért sem, mert három ember egyszerre nem tud egymás szemébe nézni.

227. oldal

Gyakorlatilag ezzel minden kérdésemre választ adott. Ugyanis amikor elkezdtem olvasni a könyvet, írtam, hogy miket remélek a könyvtől és milyen kérdéseim vannak. Természetesen a könyv egyéb fejezetei is segítettek tisztábban látni. Azt írja például Almási Kitti, hogy nem látott még olyat, hogy nyílt kapcsolat hosszútávon is működött volna. Tényleg nagyon nehéz, azt nem is elemzi tovább, hogy azért nem működik egy nyílt kapcsolat hosszútávon nagyon sok esetben, mert bármilyen olyan kapcsolat, amiben 2-nél több ember van, nagyon komoly érzelmi érettséget igényel. Erről több cikket is olvastam a neten néhány éve, amikor nagyon komolyan érdekelt a poliamor kapcsolat. Mindegyikben kivétel nélkül azt írták, hogy egy ilyen kapcsolat fenntartásához nagyon komoly érzelmi érettség szükséges, mert a résztvevőknek (mégsem párkapcsolatról van szó) sokkal nagyobb szabadságot kell megadni egymásnak, nagyon fontos a függetlenség. Egy ilyen kapcsolatban valójában nagyon nehéz benne lenni, nem is ajánlható mindenkinek. Amikor elolvastam ezeket a cikkeket, az volt a konklúzióm, hogy erre még nem vagyok felkészült. De a függetlenség megadása a másiknak nagyon imponált, mert már akkor is világos volt számomra, hogy ez az érzelmi érettség egyik alapja. És amikor elolvastam ezeket a cikkeket, úgy voltam vele, hogy az lesz egy komoly fejlődés a részemről, ha tudnék ilyen kapcsolatban élni. Ma már inkább azt gondolom, hogy abban van az igazi érzelmi fejlettség, ha megtanulunk egészségesen elköteleződni egy ember mellett. Ami az én olvasatomban azt jelenti, hogy megadni a neki szükséges szabadságot, függetlenséget, ugyanakkor kitartani mellette, mindent megbeszélni vele és nem szegni meg az ígéretünket. Vegyük például a szex dolgát és az ebből fakadó hiányt. Ez is olyan dolog, hogy meg lehet beszélni adott esetben akár kompromisszumra is jutni. Hátha bizonyos időközönként mégis hajlandó azt megtenni.

Tehát Almási Kitti erősen a monogámia felé vitt el. Főleg a gyerekkel tudott meggyőzni. Sejtettem is, de Almási Kitti megerősítette, hogy akár egy nyílt kapcsolat, akár egy megcsalás erősen ki tudja húzni a gyerek lába alól a talajt érzelmileg, hiszen az az erős családi közeg, mely szeretetet és biztonságot nyújt, hirtelen megroppan és annak komoly következményei lehetnek. Hiszen a legerősebb kötelék, a család instabillá válik az életében, akkor miért bízna később a párjában, akivel a majdani családot alkotná? Tehát kötődési és elköteleződési problémákat okozhat. Ha majd lesz gyerekem, az ő egészséges érzelmi fejlődése lesz az első. Mert ő is részese a világnak és azt gondolom, hogy a szülő elsődleges felelőssége, hogy milyen embert "ad át" a világnak, hiszen a maga erejével és lehetőségeivel ő is alakítani fogja a világot.

Mindenképp az egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam. De leginkább az utolsó fejezet tetszett, ahol megírta, hogy mi volt az a történet, ami végül a könyv megírására inspirálta Almási Kittit. Egy 85 éves hölgy történetét mesélte el, ott is jelen volt a megcsalás, de annyira szép vége lett az egésznek, hogy teljesen elérzékenyültem tőle. Ha százalékosan kellene értékelnem a könyvet, akkor 95%. Azt az egyet hiányolom, hogy azt nem elemezte, hogy nyílt kapcsolat miért nem működhet hosszútávon, de ezt leszámítva sok szemszögből nagyon részletesen elemzi a hűtlenség okait. Teszi mindezt úgy, hogy bár kifejti az álláspontját, de az attól eltérőket is részletesen elemzi és nem moralizál. Ettől nagyon értékes ez a könyv. Almási Kittitől még két könyvet nem olvastam el: A Lezárás, elengedés, újrakezdés illetve a Bátran élni. Mindenképp sort fogok keríteni rá, mert nagyon sokat tanultam eddig is tőle, és biztos vagyok, hogy ebben a két könyvben sem fogok csalódni.

Nagy lépésre szántam el magam, prémium előfizetést vásároltam a blognak. A WordPress néha felajánl 40% kedvezményt előfizetésekre, ezt használtam ki. Meg azért is gondolkodtam ezen, mert olyan régóta használom a WordPress-t és ezzel vagyok a leginkább elégedett, hogy igazából azért is megérdemlik, mert sok szolgáltatást biztosít. És most a prémium előfizetésnek köszönhetően még több. Még át kell nézzem, hogy pontosan mik állnak rendelkezésre, de főleg azért vásároltam meg, mert több komolyabb cikket is írnék, és akár pénzt is keresnék a bloggal.

Ehhez gyűjtök ötleteket barátoktól, kaptam is egy párat. Gondolkodok azon, hogy miket tudok ezekből megvalósítani és hogyan. Az biztos, hogy egyedül nem megy, segítségre szükség lesz. Prémium előfizetéssel például már a CSS-hez is hozzá lehet nyúlni, így kicsit lehet változtatni a blogon külsőleg. De mivel nem vagyok a CSS-ben jártas, ehhez is kellene segítség. Úgyhogy azt gondolom, hogy ezt a blogot, illetve az online jelenlétemet csak csapatmunkával lehet komolyan felrázni. De én kész vagyok rá.

A hétvégén fejeztem be a SK∞, vagyis a SK8 the Infinity-t. Kellemes alkotás lett volna, de hát nem véletlen tartják elvesztegetett lehetőségnek. Hiszen nagyszerű lett volna a gördeszkázást valós körülmények között bemutatni (amit meg is tettek egy darabig), ráadásul a szereplők nagyrésze is kifejezetten szerethető volt. Csak hát itt is elmentek addig, hogy a legkegyetlenebb ellenfelek a legdurvább helyzeteket hozzák ki és persze hőseinknek semmi baja nincs.

Pedig kifejezetten kellemes miliője van az animének, nézeti magát. Bár meg van alapozva a durvaság. A főszereplő srác Kyan Reki szenvedélye a gördeszkázás, és ha leszáll az est, illegális versenyeken vesz részt, ahol a legdurvább pályákon mennek végig a versenyzők. Persze a legdurvább pályákhoz legdurvább versenyzők dukálnak, innentől nem nehéz kitalálni, hogy itt veszíti el az anime realisztikus mivoltát. Kyan Reki-nek van egy félig japán félig kanadai barátja, Hasegawa Langa, akinek ugyan nincs tapasztalata gördeszkázásban, viszont nagy szüksége van pénzre. Hát egy gördeszkás barát csak egyet tud felajánlani: Vegyen rész ő is a versenyben. Tapasztalat híján erre minden esélye megvan a győzelemre... Tehát már ott elveszett a készítők realitás-érzéke, hogy egy teljesen tapasztalatlan srác amúgy elég jó eredményt mutat fel egy olyan versenyen, ahol néhány versenyző tényleg pszichopatás viselkedést produkál.

Persze a pszichopata mivoltuk öncélú, de nem alaptalan, ha visszamegyünk a gyökerekig. Bár csak az egyik versenyző, ADAM gyerekkorából mutattak ízelítőt, de nála tényleg megcsinálták, hogy valós képet festettek a múltjáról. A szülei ugyanis elhitették vele, hogy nem azért verik, mert gyűlölik, hanem mert szeretik. És hát persze, ezután neki a verés, vagy bármilyen brutális fizikai bántalmazás lesz számára a normális, az lesz a szeretetnyelve. Ellenfelei pedig bőven részesülnek ADAM szeretetében a verseny során. Olyan attrakciókat hajt végre rajtuk, amibe nemhogy belehalnának a valóságban, hanem elemeikre, sejtjeikre esnének szét. Ez az, ami sokaknak nem tetszik az animében. És hát, tényleg inkább kellemetlen. Valós az alapja annak, amit ADAM csinál, de a pszichopátiás viselkedésének kivitelezése minimum ezer sebből vérzik. Igazuk van azoknak, akik emiatt kritizálják az animét, mert hiába szerethetők a hőseink, ha egyszerűen olyan dolgokat élnek túl, mintha halhatatlanok lennének és a testük elnyűhetetlen. És egy olyan animében, amely azért többé-kevésbé valós közegben játszódik (nem úgy, mint mondjuk a Dragon Ball, Yu Yu Hakusho vagy a Naruto), inkább rontja az összhatást.

És érdemes még egy témára kitérni, mert nagyon felkapták a rejtett jelekből fakadó BL-elemeket is. Én ezzel először egy LMBT közösségben találkoztam, ahol felhívták erre a figyelmet, nekem ez egyáltalán nem tűnt fel. Hiába szeretem a fiúkat is, valamiért a rejtett BL-jelekre immunis vagyok, pedig sokak szerint például ez a kép egyértelmű jel.

Ez így nekem direktbe nem tűnt fel, az anime alatt nem volt "BL-feelingem". Pedig igen... Ahogy elnézem ezt a képet is, azért maguk a készítők is tesznek arról, hogy BL-körökben is ismert legyen az anime. De úgy vagyok vele hogy ez kb. olyan fanservice, mint a kivillanó mellek vagy bugyik a lányoknál. Tényleg, el is gondolkodtam azon, hogy ilyet manapság nem nagyon látni. Vagy elkerülöm ezeket az animéket, vagy tényleg ennyit változik, hogy mikkel szolgálják ki a rajongókat. Persze, lehet yaoit meg BL-t kiáltani, azzal határozottan jót tesznek az anime ismertségének, hiszen a Naruto óta tudjuk, hogy sokat hozzátesz a népszerűséghez, ha két fiúszereplő szexuális együttlétéről álmodoznak a rajongók. Talán erre mentek rá a SK∞ esetében is a készítők, de inkább óva inteném a nézőt attól, hogy egyből BL-nek mondja az animét. Egyrészt a készítők célja sem közvetlen a homoszexualitás bármilyen formában történő bemutatása volt, másrészt, ha minden ilyen jel után mondjuk az adott animére, hogy BL, akkor azért elég erősen felhígulna a műfaj. Most az, hogy van egy-két ilyen kép, az egy dolog, de maga az anime összességében messze van a YURI!!! on Ice szintjétől BL tekintetében. Amíg nem pirul el két azonos nemű szereplő, ha egymásra néz, addig érdemes inkább a valódi célja miatt nézni az animét.

Összességében jó volt, de akit zavarna, hogy az anime egy idő után elveszti a realitás-érzékét, annak inkább nem ajánlom.

Jó néhány animével bizonyították a japánok, hogy képesek furcsa ötleteket kitalálni. Amíg van mögötte rendszer és koncepció, addig ezzel nincs is baj. De ha ezek nincsenek, akkor sokszor csak azon kapjuk a fejünket, hogy ezt most mégis miért? Nagyon jó példa erre az I My Me! Strawbeery Eggs, amely már a neve miatt is emlékezetes marad... Nem hiszem, hogy létezik az az elvont elme, amelyik meg tudná magyarázni a címet. És a történet se sokkal jobb.

Egy 13 részes animéről van szó, amiből manga csak utólag készült. A főszereplő Amawa Hibiki, akinek a megélhetése okán pénzre van szüksége. Akad a környéken egy tanári állás, ami pont illik is a végzettségéhez, így jelentkezik rá. Érdekesség, hogy a Seito Sannomiya középiskola kizárólag női tanárokat alkalmaz, hősünk viszont férfi. Mit tesz ilyenkor az igazán élelmes ember? Átváltoztatja magát nővé. Persze, nem műtéttel, hanem ruhákkal, parókával és persze a hangról is gondoskodni kell. Erre egy különleges nyaklánc alkalmazható, amelyik átváltoztatja a hordozója hangját. Így lesz Hibiki hangja női. Jelentkezik a munkára, viszont az igazgatónő egyből közli a frissen felvett tornatanárral, hogy kizárólag nőket alkalmaznak és gyűlöli a férfiakat. Az a kevés fiútanuló, aki az iskolában tanul, erős megvetésben részesül. Ezt folyamatosan tapasztalják is, hiszen a különböző takarítási munkálatokat mind nekik kell megcsinálni. A lányokkal pedig minden reggel felmondatják az iskola "jelszavát":

A lányok angyalok
A fiúk barbárok

2001-es az anime, ha úgy vesszük, kicsit megelőzte a korát, hiszen manapság terjednek vírusként a betegesen feminista, férfigyűlölő nők. De visszatérve nővé alakult hősünkre, szerencsére addig nem megy el az anime, hogy már az elején azt érzékeltesse, hogy nagyon komoly hiány lesz, ha Hibiki-sensei elhagyja az iskolát. Amolyan átlagos tanár, aki a maga tudásával megtartja a testnevelés órákat. Meg kell hagyni, egész jól. De azért akad egy komoly furcsaság. Az egyik lánytanuló, nevezeten Kuzuha Fuko elkezd mély érzelmeket táplálni a tanár iránt. Le is döbben saját magán, hogy most leszbikus lett? Hiszen nem elég, hogy tanárba lett szerelmes, ráadásul nő is az illető? Valahogy nem kavart fel érzelmileg. Nem éreztem azt, hogy mekkora durranás lesz, ha kiderül, hogy nincs miért küzdenie magában, hiszen valójában hetero. Nem keltették fel az érdeklődésemet a karakterek. Az a "túl egyszerű" tipikus esete. Nincsenek kidologzva a karakterek személyisége, egyik sem érint meg, így az anime sem emlékezetes. Az egyszerűségre a már-már bárgyú opening és ending is utal, ami már akkor is elmaradt a korától, hiszen a '90-es évek elején készültek ilyen betétdalok animékhez. Se a zenével, se a szöveggel nem foglalkoztak komolyan. Kétségtelenül jól megy az anime egyszerű mivoltához, viszont jelzi azt is, hogy ezt az egyszerűséget nem kell feltétlen jó értelemben venni.

Talán nem meglepetés, hogy kiderül a végére a tanár valódi neme. Azért megcsinálják, hogy áldozati bárányt faragnak a tanárból, hogy kicsikarjon valami érzelmet a nézőből, de belőlem nem sikerült. A legvégét viszont már nem írom le, de azt talán el lehet mondani, hogy eleinte eléggé ilyen semmilyen érzést hagyott maga után, aztán, ahogy tovább gondoltam magamban, oda jutottam, hogy a befejezés igazából rendben van. Tipikusan japános abból a szempontból, hogy nem "nyílt" a lezárás, hanem gondolkodtató, de érzékelhető, hogy mi is történik, és azt gondolom, hogy rendben van. Hogy a férfigyűlölet ilyetén történő bemutatása rendben van-e, az más kérdés. Azt gondolom, hogy nem érdemes megtiltani, mert attól, hogy valamit nem láttatunk, az nem azt jelenti, hogy nincs is. A baj inkább azzal, hogy nincs háttere azontúl, hogy maga az iskola ilyen, ez csak egy mellékszál. Hibiki-sensei ugyan beleköp néha a férfigyűlölet levesébe (megvédvén a fiúkat), ami ellen néhány tanár fellázad, de ezen túl ezt a szálat ennyiben hagyták. Talán Hibiki-sensei alkalomadtán történő kiállása talán érzékelteti, hogy a férfigyűlölet nem egy üdvös dolog, ezáltal moralizálhatja a nézőt.

De egyébként megint az van, hogy egy 13 részes shoujo anime nincs rendesen kidolgozva. A befejezésnek lehet értelmet adni, ezen felül kidolgozatlan az egész. A karakterek túl egyszerűek, a történet se nagyon érdekes, a zenék túl egyszerűek... És még csak arról sem lehet beszélni, hogy a mangát reklámozza, mivel az utólag készült (előzetes reklám esetleg...), ily módon viszont érdemes a maga alacsonynak számító 6,71-es átlagára. Van olyan, akinek tetszik. Vannak benne jó mozzanatok, de néhány dolog inkább nem tetszett. Éppenséggel lehet vele próbát tenni, hátha be fog jönni.

Ezt a hétvégét nem egyedül töltöttem otthon. Ez pedig azért kuriózum, mert erre kb. 4 éve nem volt példa. Ráadásul nem is régen barátkoztam össze Zsoltival, ő talált meg Twitteren, aztán egész jókat beszélgettünk, kb. 2 hónapnyi ismertség után találkoztunk személyesen és egyből el is jött hozzám.

Mindig tudtunk mit csinálni, nem nagyon volt üresjárat. Tetszettek neki élőben a gyűjteményeim, megnézte őket. Amikor megtalálta a 3 Shounen Jump magazint, olyan lelkesedéssel beszélt a különböző rendezőkről, stúdiókról, ki hogy s mint melyik anime munkásságában hogy vett részt, hogy nagyon nem is tudtam mit szólni zavaromban hozzá. Érdekes, hogy idén vagyok 15 éve anime rajongó, de ebbe ennyire mélyen soha nem mentem bele. Sokkal inkább a japán zenébe, abba inkább benne vagyok ilyen szinten. Rám például jellemző, hogy azért nézek meg animéket, mert valamelyik kedvenc előadó énekelte fel valamelyik dalát. Meglepő, hogy ezeket is felismerte, mert egyébként alig ismert művek, én se hallottam volna róla, ha zene tekintetében nem lenne hozzá semmi közöm. Mindenesetre élmény volt hallgatni a lelkesedését, még ha az animéket máshonnan is közelítjük meg.

Néztünk is animéket, de azokat néztük, amelyeket ő már látott, épp nézem, valahol tartok bennük. Azért szerencse, hogy rengeteg animét látott már, mert egy olyan animének az utolsó része következett, amit ő már látott, ezért nem volt probléma, hogy ő is még egyszer megnéztem az utolsó részét. Az I My Me! Strawberry Eggs volt az, mindenképp fogok róla részletesen is írni, mert valami hihetetlen volt.

Meg bevezettem a videojátékok rejtelmeibe. De tényleg nálam játszott először és ebből olyan játék kerekedett ki, hogy ha nem én látom, nem hiszem el. Ki is tettem YouTube-ra.

Mondjuk, talán nem a Super Mario Kart-tal kellett volna kezdeni, tekintve, hogy meglehetősen nehéz, de a kb. 30 éves videojátékos pályafutásom alatt nem láttam 18+ fiatalt így játszani. A szokásos kb. 10 perces versenyből 28 perc lett. Már azon gondolkodtam el, hogy nincs-e olyan problémája, ami gátolja a játékban. Rá is kérdeztem, hogy nincs-e valamilyen mozgáskoordinációs vagy finommotoros problémája, ami miatt ennyire nem érzi a játékot. Elmondása szerint még sportolt is: Kosárlabda, úszás, még súlyemelés is volt a repertoárjában, ezek szerint nem erről van szó. De legalább van honnan felkapaszkodni, egyébként nagyon jó volt látni a lelkesedését, egy percre se csüggedt le, mert annyira reménytelen volt a helyzete. Úgyhogy ez mindenképp örömteli volt. Semmiképp sem elrettentő példaként, vagy megszégyenítésként tettem ki, hanem szemléltetésként, hogy van ilyen is, nem utolsósorban ő is hozzájárulását adta ahhoz, hogy kirakjam a videót.

Ezután elmentünk sétálni egyet a városban. Azon már többször elgondolkodtam magamban, hogy ha valaki olyannal sétálnék Békéscsabán, aki még nem volt a városban, az biztos, hogy rácsodálkozna a dolgokra, ezáltal új színezetet nyerne nálam a város és ez most tényleg megtörtént. Rácsodálkozott arra, hogy mennyivel zöldebb, mennyivel rendezettebb és szebb a belváros. Sok témáról tudunk jókat beszélgetni, sokat tudunk egymásról. Megcsodálta az Andrássy utat, a Szent István teret és a Katolikus, valamint az Evangélikus templomot. Visszafele pedig bementünk a japán teázóba, Zsolti akart kipróbálni ott egy japán teát. A teázó nevére sajnos nem emlékszem, a Google térképen sem találtam meg. Sőt, arra sem emlékszem, hogy ő milyen teát ivott, de jó eséllyel ízlett neki. Én nem ittam ott semmit. Az igazat megvallva, soha nem volt ingerem arra, hogy ilyen helyen (inkább ilyen áron) igyak bármit is. A hely egyébként nem volt rossz, csak kevés volt a japános dísz a falon, ellenben elég sok kis üzenet volt a falra felragasztva. Az már inkább zavart, mert össze-vissza volt, és inkább egy külön üzenőfal-szerűség kellett volna, ahova kikerülnek ezek az üzenetek.

Hazaérve még egy hosszút játszottunk, méghozzá a Mario Kart 64-gyel. Azt gondoltam, hogy mivel ez a játék valamivel könnyebb, jobban érezhető a fizikája, ezért jobban fog menni, de ez is nagyon sokáig tartott.

De az, hogy a lelkesedése töretlen, az mindenképp bizalomra ad alapot, mert ha idővel többet játszik és ráérez arra, hogy kell egy ilyen játékot irányítani, akkor indulhat versenyen is. De csak szépen fokozatosan. Először az legyen a cél, hogy egyáltalán 7. helyen be tudjon érni. Aztán jön a többi. De egy ilyen játék mindkettőnk számára kimerítő.

Aztán sort kerítettünk a Haikyuu!!-ra is. Egyrészt haladni akartam az OVA-kkal, másrészt meg ha tetszik neki is (mert még nem látta), akkor kedvet kapjon megnézni. Elmondása szerint tetszett neki, de amennyi animét meg akar nézni, nem hiszem, hogy erre a közeljövőben kerít sort. Viszont, amire biztos, hogy sort kerít, mert együtt néztük meg, az A miniszter félrelép volt. Nekem is élmény volt újra nézni, mert tényleg a '90-es évek legjobb filmjéről van szó. Nem lehet eleget nevetni a film humorán.

Mivel ekkor már éjfél is elmúlt ezért elvonultunk aludni. Másnap én ébredtem hamarabb. Úgy voltam vele, hogy mivel ő még nem látta a SK∞ animét, ezért megnézem az utolsó részt, amíg fel nem kel, ebből az animéből is már csak a záróakkorddal vagyok adós magamnak. Erről is tervezek majd részletesebben írni, mert érdekes volt mindenképp. Távolról sem kiváló alkotás, de a hibái ellenére is nézette magát.

Ma inkább a videojátékon volt a hangsúly. Érdekes volt látni a klasszikus Super Mario Bros.-nál, hogy ott is mennyire nem adta fel, pedig abban is nagyon elmaradott teljesítményt nyújtott. De jó volt látni, hogy ennyire élvezi egyébként és a saját erejéből eljutott a 3. pályáig. Ami tényleg olyan volt neki, mint egy 5-6 éves gyerek első videojátékos sikerélményei. Ezt nem vettem fel, mert a közös játék eléggé hülyén van NES-en megoldva, de így is engem láttak volna sokkal inkább játszani. Viszont, amit felvettünk, a Mario Party volt. Mivel társasjáték mivolta miatt ez nagyban szerencsejáték, ezért ebben már csak felmutat valami eredményt. Valamit azért sikerült, ezt már jobban érdemes nézni.

Meg akkor már a teljesség kedvéért is álljon itt. El is gondolkodtam különben, hogy érdemes lehet az összes Mario Party tábláról külön-külön bemutató videót készíteni, ezáltal az összes mini-játék bemutatásra kerülne. Meg jó játék volt, jól éreztem magam. A Nintendo 64-es Mario Party-k egyébként is ritkák, úgyhogy lehet, hogy lenne irányukba valamennyi érdeklődés.

A vasárnap egyébként annyira nem volt eseménydús, mert egyikünk sem aludt eleget, úgyhogy mind a ketten fáradtak voltunk. Meg ekkor ment haza. Jó volt egyébként, kifejezettem hiányzott valami társaság számomra. Ilyenből jó lenne több, ha lennének olyan emberek az ismerősi körömben, akikkel ezt megtehetném.

Jó ideje a tervezett (Plan to Watch) listámon van a Bokura ga Ita, és mivel épp romantikus kedvem van, ezért rászántam magam az animére. Nem tartott vissza az sem, hogy egy átlag komolyabb romantikus animéhez képest alacsonyabb átlagértékelése van (7,29 - egy valamire való romantikus animének legalább 8-as értékelése van), érdekelt. Eddig 7 részt láttam az animéből, de már a 2. rész után nyilvánvaló volt számomra, hogy miért nem annyira közkedvelt.

Az egész animét átjárja egyfajta depresszív hangulat. Nagyon is lehet érzékelni, hogy a páros szereti egymást, de ezt sajátságos módon közvetítik egymás felé. És pont az érzelmek közvetítésének módja miatt van sok dráma az animében. És aki ahhoz van hozzászokva, hogy a szerelem az olyan, hogy kimondjuk egymásnak, hogy szeretlek-szeretlek és boldogan élünk, amíg meg nem halunk, annak ez az anime unalmas, mi több megterhelő lehet. Nekem pont azért tetszik nagyon, mert lehet érzékelni, hogy nagyon is szereti egymást a páros, csak a múltban történt dolgok gátolják az érzelmek szabad és oldott áramlását. Az anime egyik legnagyobb kérdése pont az, hogy össze tud-e csiszolódni a páros? Képesek a végére akár ideális párost alkotni?

Mindenesetre a bonyodalmat jól érzékelteti a grafika is. A pasztell színek és az itt-ott befejezetlen háttérelemek azt sugallják nekem, hogy a lényeget nem a felszínen kell keresni, sokkal inkább a mélyben. A lányról, Takahashi Nanami-ról (eddig) nem lehet sokat tudni, azt látni ugyanis, hogy sokkal inkább a srácra, Yano Motoharu-ra irányítják a figyelmet. Ez pedig azt érzékelteti, hogy minden a fiún múlik. Az ő múltja sokkal komolyabb, amit az is visszaigazol, hogy ő az, aki szemlátomást sokkal érzéketlenebb. Sokkal direktebben mondja ki a gondolatait, érzéseit, sokszor azzal sem törődve, hogy megbántja vele a lányt. Miközben meg a mosolyával, olykor érzékeny pillantásaival, ahogy átöleli a lányt, érzékelteti, hogy nagyon is szereti őt. És szerintem ez a se veled, se nélküled kapcsolat is hozzájárul ahhoz, hogy sokaknak nem tetszik az anime. Mert gondolom, hogy sokan úgy vannak vele, hogy ha két ember szereti egymást, kimondják egymásnak, együtt vannak, és ugyan vannak nehézségek, de mindig törekednek arra, hogy ne bántsák meg egymást. De mivel Yano Motoharu rendszeresen mond olyanokat Takahashi Nanami-nak, amin láthatóan megbántódik, ennek ellenére mellette marad, az sokakben azt érzést keltheti, hogy a lány társfüggő és képes Motoharu-tól bármit elviselni.

Én ezt némileg másképp látom. Legfőképp azért, mert azt gondolom, hogy 100%-osan hozzánk illő pár, akit tökéletesen úgy szeretünk, ahogy van, semmi hibája nincs (a mi szemszögünkből) nem létezik. Minden egyes párkapcsolat kompromisszumos, azt kell eldönteni, hogy el tudjuk-e fogadni a másikat a hibáival együtt, vagy sem? És ez nem egy-két hét, de nem is egy-két hónap alatt derül ki. Azt gondolom, hogy ha igazán szeretjük a másikat, akkor adunk időt neki, hogy kibontakoztassa a személyiségét számunkra, és ha úgy érezzük, hogy el tudjuk fogadni olyannak, amilyen, akkor nyertünk egy párkapcsolatot. Ha pedig nem, akkor is sokat lehet tanulni emberismeret terén. Nem utolsósorban toleranciában is lehet fejlődni, hiszen nem azonnal löktük el magunktól azt, akit megszerettünk, csak azért, mert valamiben markánsan eltér az értékrendünktől, hanem adtunk neki egy esélyt, és ez mindenképp erénnyel ruház fel a jövőre nézve.

Ezért tetszik ez az anime, és azt gondolom, hogy erre jó példát mutathat. Ahogy fentebb írtam, abban rejlik az anime érdekessége, hogy mennyire tud összecsiszolódni a páros. Motoharu-ról már tudunk dolgokat, arra vagyok kíváncsi, hogy Nanami-ról kiderülnek-e titkok, hogy miért ragaszkodik-e ennyire a sráchoz, vagy ezt a romantikus animét is a srác "viszi el a hátán"? Nem egy olyan (hetero) romantikus animét láttam már, ahol a fiú vitte el érzelmileg az animét. Az ő személyisége volt komplexebb, igazából a fiú adott érzelmileg értelmet az animének. Jó példa erre az Ao Haru Ride a KimiKiss Pure Rouge vagy a Tonari no Kaibutsu-kun. Ezeknél mind kivétel nélkül a fiú karakterek maradtak meg bennem jobban, ők tették emlékezetessé az animét. Talán ezért is van az, hogy általánosságban a férfi seiyuu-k is emlékezetesebbeket alkotnak, ahogy ezért is van a My Anime List profilomon csak férfi karakterek kedvencnek. Viszont jó ellenpélda erre a Kimi ni Todoke, ahol pont Kuronuma Sawako személyisége volt talán inkább komplexebb, bár emlékeim szerint az egész történet furcsa irányt vett a végére.

Szóval mindenképp érdekes számomra a Bokura ga Ita, biztos, hogy végig fogom nézni. Remélem, hogy a történet további menete meghálálja a bizalmat.

Még júliusban jelent meg az új JAM Project kislemez Bloodlines ~Unmei no Kettou~ címen. Mindenféleképpen érdekelt, hogy mire képesek a hosszú szünet után. Mert hát a járvány miatt a dalok felvétele, illetve azok kiadása is takaréklángon volt. Utoljára 2019. áprilisában jelent meg egy kislemezpáros az együttestől, a Tread on the Tiger's Tail és a Seijaku no Apostle. A kettő közül az utóbbi az ismertebb, de ONE-PUNCH MAN ide vagy oda, messze nem lett annyira ismert, mint a THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~, ráadásul nekem személy szerint jobban bejött az új Super Robot Wars opening kislemez (az első). De ami igazán nagy telitalálat volt számomra az együttestől, az a tavaly kiadott VERSUS ROAD ~Higenjitsueki Survival~, amely ugyan csak digitálisan jelent meg önmagában, karaoke verzió nélkül, de a dal ott van nálam a 2020-as év legjobb dalai között.

Ezek után kíváncsi voltam, hogy mire készül a JAM Project, mivel úgy néz ki, hogy éledezik a japán zenei piac is, ezért vélhetően az együttes is újra teljes gőzzel adja ki az új dalokat. De sajnos csalódás ért. Nem akkora nagy durranás egyik dal sem, de ami a nagyobb baj, hogy talán nagyon nem is dolgoztak rajta. Gyakorlott rajongók kihallhatnak zenei alapokat korábbi dalokból. A Bloodlines ~Unmei no Kettou~ például kísértetiesen hasonlít a Rebellion ~Hangyaku no Senshitachi~-ra. Vagyis, az lenne a jobbik eset, ha hasonlítana rá, mert inkább csak emlékeztet rá. Ugyanis inkább mintha a fapados változata lenne. Nem hallok új ötletet a dalban, nincs benne semmi olyan, amitől emlékezetes, izgalmas lenne. És úgy is, hogy jópárszor meghallgattam a dalt, sem tudok semmit felidézni magamban belőle. A B-side track egy ballada, a Senyuu yo is hasonlít minőségében a betétdalhoz. Ez még annyira sem maradt meg bennem, hogy azt fel tudjam idézni, hogy melyik korábbi dalukat vették alapul, de már ennyiből is ki lehet találni, ez se lett emlékezetes.

Sajnos nálam nem aratott sikert az új kislemezt. És nem is gondolom, hogy később is javulna a helyzet (eleget hallgattam ahhoz), de úgy, mint a JAM Project diszkográfia része el tudom fogadni. De ennél sokkal többre képesek és remélem, hogy legközelebbre valami jobbal jönnek elő. Igazából pont arra gondoltam, hogy a járvány miatt, a lezárások alatt több idejük maradt zenét szerezni, tudtak jobbakat írni és van miből válogatni. De ez a kislemez inkább tűnik úgy, hogy hirtelen találták ki. A betétdal egyébként a Getter Robo Arc anime openingje és ami viszont érdekességre adhat számot, hogy az anime ending dala két régi JAM Project dal 2021-es változata, méghozzá a STORM és a DRAGON. Mind a két dal nagyon jó. Kíváncsi vagyok, hogy ezek kijönnek-e külön. Természetesen nem hasraütésszerűen választották ki ezt a két dalt, mind a kettő egy korábbi Getter Robo széria betétdala volt. Kíváncsi vagyok, hogy milyenek, azt hiszem, elkezdem nézni az animét.

Most a héten sikerült annyira összekapnom magam lelkileg, hogy végre tudok a tanulmányokkal foglalkozni. Röviden arról van szó, hogy nagyon megviselt, hogy haza kellett jönnöm Hollandiából és egy darabig nem láttam célt az életemben. Most kezdek nagyjából helyre jönni és csinálom azt, hogy az egyetemre előre tanulok a következő félévre.

Sajnos nem sikerült befejezni a Nederlands in Gang könyvet, akármennyire is sietett a tanárnő, három lecke még hátramaradt. Ezt fejeztem most be, illetve még júniusban megcsináltam azt, hogy elkértem a következő kötetet, a Nederlands in Actie-t, hogy tovább tudjak tanulni. Meg is kaptam, ennek holnaptól fogom hasznát venni. Azért nem tudok eredeti példányt mutatni a könyvből, mert nagyon drága és mivel többféle holland nyelvkönyvől tanulunk, ezért mindet megvenni... Nem biztos, hogy az még a tehetősebbnek is futja. Egyébként találkoztam Hollandiában ezekkel a nyelvkönyvekkel. Jó volt belelapozni az eredetibe, még ott megfogadtam magamban, hogy ha gazdag leszek, megveszem magamnak. Nem viccelek, €42,95 a könyv és mivel három különböző könyvből tanulunk és jönnek a következő kötetek, tessék összeszorozni. És a többi sem olcsóbb.

Úgyhogy lett mostanra egy magabiztos A2-es nyelvtudásom hollandból. Mondhatjuk A2+-nak, de nem akarom elbízni magam, mert messze vagyok még attól, hogy összefüggő, komplex szöveget írjak hollandul. Még nagyon-nagyon hosszú az út odáig. De amit elértem, arra kétségtelenül büszke vagyok, és azt érzékelem, hogy mindig egy kicsivel kevesebb segítség kell, ha hollandul akarom kifejezni magam. Úgyhogy jó irányba haladok. Egyébként azért a Nederlands in Gang a legjobb holland nyelvkönyvsorozat, mert négy kötetes, és a negyedik kötet már felsőfokú szintig visz el hollandból. Nem tudok más olyan könyvről, mely a C1-es szintig juttat el.

Egyébként ahogy belenéztem most a Nederlands in Actie-ba, nagyban különbözik a két könyv. Az első kötetben több lecke volt, kevesebb feladattal, viszont a második kötet kevesebb leckéből áll, de jóval több feladat van egy leckében. Mintha sokkal jobban ki lenne fejtve az adott nyelvtani rész, sokkal több lehetőség van gyakorolni. Ez mindenképp előny, mert ha valami nem tetszett a Nederlands in Gang-ban, akkor az, hogy nem éreztem, hogy olyan sok és sokféle feladat lett volna benne. Ahogy elnéztem, a Nederlands in Actie-nak teljesen más a szerkezete és ez nekem jobban tetszik.

Mindenesetre tanulni biztos, hogy sokat kell és kelleni fognak az anyanyelvi nyelvtanárok is, mert a holland beszéd még mindig komoly nehézséget okoz. Froukje az új dalával ugyanis kiérdemelte nálam, hogy többet is foglalkozzak vele, ezért kerestem valami interjút tőle, hogy halljam a hangját. Kíváncsi voltam, hogy nyilvánul meg, milyen a beszéde. Nem utolsósorban, nem lehet eleget tanulni a hollandot. Ez a videó kifejezettem tetszett.

Kellemes csalódás volt. Nagyon kellemes hangja van, kifejezetten jó érzés hallgatni. Úgyhogy csak néhány kép alapján tűnt úgy, hogy nincs meg benne az a fajta finomság, ami a nőket jellemzi, így hallgatni őt kifejezetten jó. Azon jót nevettem, amikor gondolkodott magában azon, hogy hogy is van Németország és Belgium zászlaja? Nem alaptalan, mert a színek ugyanazok, csak a sorrend és az elrendezés más. Sőt, jobbat mondok: Azt nem tudtam egy darabig, hogy melyik Belgium és melyik Románia zászlaja. Csak egy szín a különbség, olyan, mint Magyarország és Hollandia zászlaja között. Ami a beszédértést illeti: Mintha csak pár métert tettem volna meg az úton, de a cél kilométerekre van. Álom egyelőre, hogy egy hollanddal teljesen spontán úgy beszélgessek, hogy ne kelljen rám külön figyelnie, de hát mire valók az álmok, ha nem arra, hogy megvalósítsuk őket?

Egyébként összeállítottam egy lejátszási listát a dalaiból, melyen rajta van a Niets Tussen is, illetve az a két dal, ami nem volt rajta a Licht en Donker EP-n. Hallgassa meg mindenki, hiszen én állítottam össze.

Korábban időnként eszembe jutott, hogy egész jó dalai vannak Froukje-nek, de egy ideje nem adott ki újat. Ezt a "hagyományt" törte meg a múlt héten, amikor kijött a Niets Tussen című dala. Elgondolkodtató a címe, szó szerint nem lehet magyarra lefordítani, mert akkor valami "semmi között" jönne ki. A szöveget elemezgetve oda jutottam magamban, hogy itt valami "semmilyen köztes állapot" lehet a lényeg, kicsit magyarosabban "semmi kétség" az, amit a legértelmesebbnek tartok.

De egyébként nagyon jó, nagyon tetszik. Erősen elektro alapra írta a zenét. Ütemes, dinamikus és van dallama. De ami még fontosabb, hogy maga a zene hangulata is alátámasztja a szöveg mondanivalóját, és mivel nagyon kellemes, kifejezetten optimista, ezért nagyon jó hallgatni.

Már hogy is ne lehetne optimista, amikor az énekesnő szerelembe esett? És nagyon örül neki. Tetszik, az a metafora, ahogy a hirtelen jött szerelmet illusztrálja: A szíve választottjától kapott valamit, amit maga kevert össze. Olyan érzetet ad, mintha ő egy boszorkány lenne, aki különböző bájitalokat, főzeteket készít és Froukje megkapta tőle a szerelmi bájitalt. És most teljesen odavan. Erre írja, hogy "niets tussen", amit úgy értelmezek magamban, hogy kétség nem lehet afelől, hogy vele fog maradni, hogy ő is szerelmes. De az egész dalszöveg nagyon tetszik, mert tényleg olyan, mint aki ott és akkor lett nagyon szerelmes és hirtelen azt se tudja, hova legyen a boldogságtól. Bár a szövegből kitűnik, hogy azért van tapasztalata, mert aggodalmakat is megfogalmaz. Tudja jól, hogy a Föld nélküle is forog és az a fő kérdése, hogyan lehetne a szíve választottja számára különleges? Ha már megcsókolta, akkor csak nem utálja őt, nem igaz? Annyira tetszik, mert engem is a nagy szerelmeimre emlékeztet, amikor az "kialakult" és olyan heves érzelmi állapotban voltam, mint amit az énekesnő itt énekel. És az énekével is nagyon jól visszaadja ezeket az érzelmeket, nagyon jól tudok azonosulni a dallal. Meg is mutatom a szöveget, hollandosok elemezhetik.

Een jaar zonder uitzicht, de deur is op slot
We dansen op Mozart en blaken van zelfspot
Ze fluistert me hoop in
Je geeft me iets dat me roert, lieverd
Ik ben ook de beroerdste niet
'k Hou van hem, dus het doet me niets

En ze
Ze kust me
't Is het eerste dat ik echt voel in een half jaar
Dus ik wil dat ze hier blijft
Hier mag niets tussen
En ik dеnk dat ze morgen weg is
Als zе al echt is, want

Heel de week is het werken
Heel de week is het toekomst
Zij heeft schijt aan de regels
Ik denk ineens dat het goed komt
En heel de week is het bouwen
Ik ben bezig met sterven
Heel de wereld is zij nu
Ik hoop maar niet dat het erg is

Ik hoop maar niet dat de liefde kunstmatig is
Want we drinken wijn of het water is
En ik vind het fijn en dan schaadt het niet
En zij kust mij, dus ze haat me niet, toch?
Ik neem alles zo serieus
Ik weet, de wereld kan best zonder mij
Maar 'k wil voor haar bijzonder zijn
Hoe kan ik bijzonder zijn?
Ik ben iemand met een stem
En overdag heb ik een rem
Sinds een tijdje zit ik klem
En ik denk niet eens aan hem

En ze kust me
't Is het eerste dat ik echt voel in een half jaar
Dus ik wil dat ze hier blijft
Hier mag niets tussen
En ik denk dat ze morgen weg is
Als ze al echt is, want

Heel de week is het werken
Heel de week is het toekomst
Zij heeft schijt aan de regels
Ik denk ineens dat het goed komt
En heel de week is het bouwen
Ik ben bezig met sterven
Heel de wereld is zij nu
Ik hoop maar niet dat het erg is

Ik hoop maar niet dat het erg is
Niet erg toch, het is niet erg toch? (Ik hoop maar niet dat het erg is)
Het is niet erg, is niet erg toch?
Het is niet erg toch? (Ik hoop maar niet dat het erg is)
Het is niet erg, is niet erg toch?
Het is niet erg toch?
Het is niet erg, is niet erg toch?
Het is niet erg toch?
Het is niet erg, is niet erg toch?
Het is niet erg toch? (Ik hoop maar niet dat het erg is)
Het is niet erg
't Is het eerste dat ik echt voel in een half jaar
Dus ik wil dat ze hier blijft
Want hier mag niets tussen
Is niet erg, is niet erg toch?
Het is niet erg toch?
Het is niet
En ik denk dat ze morgen weg is
Als ze al echt is, want

Heel de week is het werken
Heel de week is het toekomst
Zij heeft schijt aan de regels
Ik denk ineens dat het goed komt
En heel de week is het bouwen
Ik ben bezig met sterven
Heel de wereld is zij nu
Ik hoop maar niet dat het erg is

Ik hoop maar niet dat het erg is
Niet erg toch, het is niet erg toch? (Ik hoop maar niet dat het erg is)
Het is niet erg, is niet erg toch?
Het is niet erg toch? (Ik hoop maar niet dat het erg is)
Het is niet erg, is niet erg toch?
Het is niet erg toch? (Ik hoop maar niet dat het erg is)
Het is niet erg, is niet erg
Erg, erg

Froukje: Niets Tussen songtekst

Ha esetleg valaki zavart lát a személyes névmásokban, nem csoda. Ez egy coming out dal. Froukje már egy ideje nyíltan vállalja biszexualitását. És vajon miért egy nővel van a kislemez borítóján? Vajon ki lehet az a nő? Na ugye. A szövegben a "Ze kust me" érthető, mert így, mint nő utal rá, de hogy eggyel feljebb miért énekli azt, hogy "Ik hou van hem", azt nem értem. A "hem" ugyanis a hímnemű ő tárgyas esete. De különben a szövegben a sok ismétlés is érezteti, hogy érzelmei hevében van. Nem tud értelmesen gondolkodni, folyamatosan kérdezgeti, hogy "Ez nem rossz, ugye?" És ezt nagyon jól előadja. Ami a szexualitását illeti, szerintem Froukje jobban szereti a nőket. Az öltözködése is inkább férfiasabb, illetve, amire felfigyeltem, hogy kevés képen látom rajta azt a fajta finomságot, amitől kellemesen női lesz a megjelenése. Ez pedig szintén a leszbikus oldalra tolja el őt.

Videoklip is készült a dalból, amit azért is érdemes megnézni, mert ez az első olyan videoklipje, ahol egzakt módon történik valami, már-már története van.

Nagyon tetszetős, ahogy készülnek egy eseményre. A helyszín egyértelműen egy templom és mintha esküvő lenne készülőben. Mondhatnánk, hogy polgárpukkasztásnak számít, de hát Hollandiában vagyunk, mely az európai országok között elsőként engedélyezte a melegházasságot. Úgyhogy nem. Egyébként biztos, hogy ez a lány Froukje barátnője, mert annyira látszik, hogy szerelmes belé és annyira jó látni, hogy ilyen érzelmek beteljesednek. Nagyon jó videoklip, nagyon tetszik.

A dal pedig feliratkozott az "Ik wil dansen" és a "17" mellé a kedvenc Froukje dalok mellé. Pont azért hiteles, mert a saját érzéseiről énekel, ráadásul nagyon átélhetően. Lehet coming out dalnak is mondani, el is gondolkodtam magamban, hogy na tessék... van a leszbikus csajoknak egy jó coming out daluk, ami pont attól valóságos, hogy egy biszexuális nő énekli meg a saját szerelmét. Hol van a férfi coming out song hasonló kondíciókkal? Írjam meg én? Addig is szerintem vehetjük ezt a dalt nemtől függetlenül LMBT coming out dalnak. Ennél jobbat nem ismerek.