Oly nagy örömmel tétetik közzé, hogy sikerült a modulzáró vizsga az egyetemen! Ez egy külön vizsga, amit mi, holland szakosok megírunk (nem tudom, hogy van-e más nyelvi szakokon), lényegében egy B2-es szintű nyelvvizsgának felel meg. Ugyanazokból a feladatrészekből áll, mint egy nyelvi érettségi, vagy nyelvvizsga: Olvasott szöveg értése, nyelvhelyesség, hallott szöveg értése és íráskészség. Meg persze a szóbeli.
Borzasztóan izgultam egyébként, úgy éreztem magam, mintha kórházban lennék, és várok a nagy műtétre. Az azért volt rettenetes, mert annyira nagy dolognak éreztem, hogy az utána következő események nagyon távolinak tűntek. Most is így voltam vele. Mondtam is a szóbelin, és pont az állandóan poénkodó holland tanár vizsgáztatott, mondta is, hogy itt vagyunk, mi mind orvosok, és bizony nagyműtét lesz. És a stílus, ahogy ezt előadta... Nagyon tudja oldani a hangulatot, az óráin is könnyeztünk a nevetéstől.
A többi feladat nagyjából megegyezett a májusi feladattal. Az olvasott szöveg és értése és a nyelvhelyesség teljesen ugyanaz volt. Nem volt könnyű az olvasott szöveg értése, ugyanis a szövegekkel kapcsolatos kérdések egyszerűsítve vannak feltéve, de a szövegben sokkal komplexebben van megfogalmazva, tehát egy bonyolult szövegrészt kellett megtalálni. A nyelvhelyesség leginkább a mondat kiegészítéséről szólt. Az volt a vicces, amikor az egyik mondat az elbocsátásról szólt. Nem tudtam, hogy van hollandul a "kirúgni", ezért májusban oly módon találtam fel magam, hogy az angol "fire" igéjét írtam át hollandul "vuren"-re. Ezen akkor Humbby barátom jót nevetett. De most sem emlékeztem az "ontslaan" igére, ezért "afscheid nemen" (elbúcsúzni) igével helyettesítettem.
A hallott szöveg értése egyetemen nehezebb, mint a nyelvvizsgán, mert a szöveget csak egyszer lehetett meghallgatni. És természetes holland beszéddel beszéltek, tehát nagyon kellett figyelni. Az íráskészségnél meg három téma közül kellett egyet kiválasztani, és amellett vagy ellene kellett érvelni. Mind a három a nyelvtanulásról, nyelvhasználatról szólt. Az "büntetni a helytelen nyelvhasználatot" témát élből dobtam, mert semmilyen módon nem tudok a büntetéssel azonosulni. Helyette inkább "kötelezővé tenném a szaktárgyakat angol nyelven tanítani" témát választottam, de még emellé is motiváló szövegekkel érveltem. Írtam olyat is, hogy "Je kunt het doen! Geloof in jezelf!" (Meg tudod csinálni! Higgy magadban!) Majd a végén: "Nu of nooit? Dit is de grote vraag!" (Most vagy soha? Ez a nagy kérdés!) Közben elképzeltem magamat, ahogy rektorként egy holland egyetem aulájában kiabálom a mikrofonba a motiváló szövegemet és az érveimet. Nagyjából aköré építettem az érveimet, hogy ma már az angol egy világnyelv, így a megszerzett tudásodat világszerte tudod használni, tehát a tudásod sokkal értékesebb lesz.
És úgy tűnik, hogy ezzel sikert lehet aratni. Azt azért tudni kell, hogy nagy különbség van aközött, hogy májusban egy sikertelen hollandiai tartózkodásom után, nem nagyon tudtam, hogy hogyan tovább, el is vesztettem a holland nyelv iránt az érdeklődésemet, és ez mind a vizsgámra is hatással volt. Most meg hogy van valami jövőképem, nemhogy ismét érdeklődök a holland nyelv iránt, hanem ismét érdeklődök a Hollandiába való visszatérés iránt, és lám... máris megfordul a világ.
Mert néhány hete gondolkodok azon, hogy visszatérnék Hollandiába dolgozni. Egyrészt a sikeres záróvizsgától tettem függővé a dolgot (efelé már jó úton haladok), másrészt, azért sem forszíroztam még a dolgot annyira, mert már van tapasztalatom abban, hogy a személyes problémáimat nem oldja meg az, hogy Hollandiába megyek. Ha felmerülnek ugyanazok a gondok, akkor azokkal Hollandiában is ugyanúgy nehéz megoldani, mint Magyarországon. Ráadásul dönteni azért is nehéz, mert ha megállapodok egy helyen, akkor onnan nem lehet csak úgy elmenni, mert az albérlet Hollandiában is, és Magyarországon is sokba kerül. Tehát a jövőmnek ez a része még kétséges. De a mostani sikernek, és a januárban várható diplomának nagyon örülök.
Nemrég 
Tetszik az ötlet, hogy a dal felhangzása előtt a stúdiómunkálatokba nézhetünk bele, így egy kicsit személyessé válik a dal. Bár egyáltalán nem kell azt személyessé tenni, hiszen a dal csodálatos. Emelkedett hangulatú, és arról szól, hogy mindnyájan egyek vagyunk, nem számít kik vagyunk, honnan jöttünk, merre tartunk. De van egy lényeges különbség, hogy az ehhez hasonló álszent dalokhoz képest: Látszik az énekeseken, hogy hisznek abban, amiről énekelnek. Ezért nem hat giccsesnek, ahogy a dal végén megfogják egymás kezét, és a magasban balra-jobbra lengetik. Nekik tényleg ez a hitvallásuk, ez belülről fakad. Megítélésem szerint azért is lett hiteles a dal, mert a dallam is csak annyira emelkedett, amennyire annak lennie kell. Megvannak benne azok a nem annyira magas hangok, hogy megindítsa a hallgatót, de van egy lüktetése, aminek köszönhetően nem azt halljuk 6 percen keresztül, hogy mi mennyire szeretjük egymást, kezünk az egekben, tartsatok velünk, hanem mintha egy történetet mesélne el, hogy hogy jutottunk el ide, miért ez a hitvallásunk. Ezzel szemben a szöveg nem történetet mesél el, hanem elmondja, hogy az énekesek hogyan képzelik el az egységet. (Most ez nem verselemzés, ezért nem "lírai én"-ezek.) Nagyon szép az, hogy minden egyes emberi életet egy kis virágként írnak le, mely a megszületéssel fakad virágba, és legyen az bármilyen kicsi, szebbé teszi ezt a világot. A zene és a dallam pedig gondoskodik arról, hogy ne hasson giccsesnek a szöveg.
