A mai nappal meglett Madonna negyedik, egyben utolsó olyan albuma, amit érdemesnek tartok arra, hogy a gyűjteményem része legyen. Ez a Ray of Light, ami magasan a legkiemelkedőbb album tőle. Azt gondolom, hogy ez a tőle telhető legtöbb, amit várhatunk, ismerve az egész karrierjét. Mondjuk meg is van a maga előzménye.

Amiről tudok, hogy az első gyerekének születése is komoly hatással volt rá, illetve, hogy áttért a buddhizmusra, spiritualitásra, valamint az Evitában alakított szerepe is formálta a gondolkodását. Bár az Evita érdekes, mert az IMDb-n tudomásom szerint nem számít rossznak a 6,3-as átlagértékelés, de a filmet nagy történelemhamisításnak tartják, mert Evita férje, Juan Perón valójában diktátor volt. Amennyire utána olvastam, tényleg kialakított egyfajta tekintélyuralmi rendszert, különböző ideológiákat keverve alakította ki a saját politikáját, ami eleinte népszerűvé tette őt. De ahogy olvastam, csak Eva Perón halála után vált igazán diktatórikussá, de még a felesége életében kiszélesítette a hatalmát és eltörölte a szólásszabadságot. Ehhez képest, ha jól emlékszem, a film a idealizálja a politikus párost. Az Evita-kultusz a valóságban is megvolt, de ahhoz, hogy összevessem az olvasottakkal a filmben látottakat, ahhoz újra meg kell nézzem a filmet, mert kb. 20 éve láttam utoljára. Akármekkora történelemhamisítás is (ami könnyen lehetséges és tényleg komoly hibája a filmnek), nagyon erős és maradandó alkotás volt, láttam annak idején moziban. A dalokat meg rengeteget hallgattuk otthon, mivel megvolt a zene CD-n.

Azt viszont a film minden hibája ellenére el tudom mondani, hogy akkor pozitívabb képet kaptam Madonnáról, az alapján, amit ott láttam. Úgy konkrétan nem tudtam akkor a színészi játékát elemezni, mert 10 évesen láttam a filmet a moziban. Ahhoz képest viszonyítottam, amit korábban láttam és gondoltam róla. Mert otthonunkban is jelen volt, tekintve, hogy nővérem nagy rajongója (volt) Madonnának, több CD is volt nekünk tőle. Úgy konkrétan nem tudtam aggyal, hogy mit csinált régen, de érzékeltem, hogy nem jó, ha azt kisgyerekként látom. Ezért azon túl, hogy hallottam a dalait, amikor a nővérem hallgatta, következetesen kerültem, hogy többet lássak, mint ami egészséges lenne. Ezért is örültem annak, hogy az Evitában más szerepben láttam, a Ray of Light albumra pedig valóságos pálfordulás alakult ki. Úgyhogy 1998-tól kezdtem el őt komolyabban figyelni, de olyan nagy rajongója isten igazából soha nem voltam. Inkább otthoni hatás miatt van, meg azért nem tudtam igazán rajongani érte, mert amennyit érzékeltem abból, amit előtte csinált, egyfajta ellenszenvvel viseltettem irányába, és akármennyire is megfordult a Ray of Light-ra a stílusa, örültem neki és szívesen hallgattam, de nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy mit csinált a múltban.

Szélsőséges Madonna gyűlölők mondják is rá, hogy egyetlen egy olyan Madonna szám van, ami tényleg róla szól, ahol önmaga, és az az Arc Poeticája, ez pedig a Material Girl. Értem én, és valójában igaz is. Csak én annyiból tennék kedvezményt, hogy valójában a Ray of Light album is egyfajta önvallomás. És nagyon jó lett volna, ha meg is marad ezen a síkon, de pont az inflálta el az album értékét, amit már említettem többször is, hogy nemhogy nincs érdemi folytatása, hanem visszament ugyanabba a kurvázásba, amit fiatalon csinált, erre rájön még az, hogy kétségbeesetten küzd az öregedése ellen. Emiatt talán egyedül a Ray of Light az egyedüli olyan album, melynek minden egyes dala fontos. Minden egyes dalával üzenni akar, minden egyes dalnak helye van. Mert minden egyes dalban van értelme a szövegnek, és érzékelem is, hogy közvetíteni akar valamit, ami pozitív érték. Madonnától pozitív érték... egyenesen hallatlan. Így talán nem véletlen, hogy tudomásom szerint ez az egyetlen olyan Madonna album, melynek borítóján rajta van a dalszöveg (a többi hármon, ami nekem megvan, biztos, hogy nincs). Talán mert ő is tudta, hogy szövegileg ez az egyedüli vállalható album. Tehát sok szempontból kiemelkedik az album, csak ne egy állomás lett volna az életében, hanem az életének egy új minősége.

Az egyetemen az egyik szabadon választható tantárgy keretében eljött Bérczes Tibor tanár úr, ahol bemutatta a legújabb könyvét, a Nem kell félnetek jó lesz címűt. Tudtam már róla megjelenése óta és meg is akartam venni, egyrészt mert szeretnék minél többet tudni Hollandiáról, másrészt meg ismerve a tanár úr stílusát, nemcsak hogy informatív könyvre számíthatok, hanem szórakoztató is lesz. Szerettük a Holland / Flamand kultúra előadásait, mert nemcsak az érződött, hogy minden oldalról megvizsgálja az adott témát, kérdést, tehát rendkívül tájékozott, hanem stílusa, egyénisége is van, ami által mindig egy kicsit szórakoztatóvá is tette az órákat. Annak idején külön órát szánt a bevándorlás kérdéséről, amiről tudható, hogy Hollandiában évtizedek óta égető kérdés, de talán csak az elmúlt 1-2 évtizedben kezdtek erről nyíltabban beszélni. Azt már az órán is leszögezte, hogy mind a "Willkommen-Kultur", mind a kerítésépítés túlzottan leegyszerűsíti az adott problémát, és kitért erre a mai előadásán is. Ha külön könyvet tudott írni a témáról, akkor sejthető, hogy mennyire komplex a téma.

Már a fejezetek címeit olvasva is sejthető, hogy a problémát a lehetőségekhez mérten minden szemszögből bejárta. Ír a holland bevándorlás történetéről, annak pártpolitikai megközelítéséről, ahogy próbálták elhallgatni a probléma valódi súlyát, a szegregációról, az úgynevezett "fekete-iskolákról", szó van az integrációról és a bűnözésről is. Részleteiben meg biztos, hogy még több aspektust említ meg. A könyvben egyébként elsősorban interjúk olvashatók, különböző holland szakemberekkel, akik név szerint meg vannak említve, de ahogy belelapoztam a könyvbe, egyéb információ (hol, mit csinál...) nem olvasható róluk, ezt hátránynak tartom, egy rövid információ segített volna, hogy tudjuk pontosabban, hogy ki kicsoda. A másik, amit hátránynak tartok (ha már elkezdtem sorolni...) hogy az interjúkban a kérdések dőlt betűvel vannak írva. A félkövér átláthatóbbá tette volna az interjúkat. Ettől függetlenül kiváló olvasmányra számítok.

Egyébként úgy tudtam most megvenni, hogy a tanár úr hozott néhány példányt a könyvből, amit ott 3000 forint helyett 2000 forintért lehetett megvásárolni. Azt gondolta, hogy legfeljebb 1-2 érdeklődő-vásárló lesz, ehhez képest kiderült, hogy az a kb. 15 példány, amit hozott, kevés volt. Jó az, ha a tudáshoz szerénység is társul, ahogy kivettem a szaktársaimtól és a tanszékről akiket ismerek, általános tisztelet övezi a tanár úr nevét és munkásságát. És tényleg: Végig érdekes volt a mai előadás is, nem tudok olyan mozzanatot mondani, amikor ellaposodott volna. Jó volt részt venni, a könyv meg azért is fontos számomra, hogy a lehető legteljesebb képet kapjam Hollandiáról, hogy egyrészt minden egyes hátrányával problémájával együtt szeressem az országot, másrészt ha előre felkészülök a nehézségekre, az megkönnyíti a kintlétet, ha végleg kiköltözök Hollandiába.

Mivel gyors egymásutánban akarom "letudni" azokat a Madonna CD-ket, amiket megszereznék, ezért most egy kicsit többet fogok írni az énekesnőről. Íme a harmadik album tőle, a Music. Ebben már nincs semmi trükk, ezt az eredetileg meghirdetett áron vettem meg. Az utóbbi időkben kezdtem el arra figyelni, hogy csak azt a példányt vegyem meg az albumból, amin a matrica is rajta van, számomra az is az album része. Sőt, a Warner Bros. albumok esetében megfigyeltem, hogy a tok jobb-alsó sarkára rá van gravírozva a kiadó logója. Ez is tényező nálam. Bár a matrica és a gravírozás együtt jár, hiszen csak az eredetileg "csomagolt" albumokra kerül rá. Így ez az album annyira eredeti, hogy még a tokját se cserélték le.

Szóval ez a Ray of Light utáni album, és erős stílusváltáson esett át. Ezzel egyrészről erősen alulmúlta az előző albumának nagyszerűségét. Bizonyos kritikusok dicsőítik, hogy az album zeneileg minimalista lett. De akkor miért kapta az album a Music címet? Persze, értem én, hogy az első, egyben lehíresebb dal címét kapta az album, csak a zene nem hű a címhez. Igencsak nagy bajban lennénk, ha ennyiben kimerülne a zene általános fogalma.

Ha úgy vesszük, ismét egy dance albumot hallgatunk, ami miatt viszont mégis szeretem, hogy arányaiban (egy átlag Madonna albumhoz képest) sok ballada van rajta, amik ráadásul hatásosra sikeredtek. Nagyon érdekes az I Deserve it, a Nobody's Perfect pedig számomra nem annyira szomorú, de nagyon kellemes hallgatni. Személyes megítélésem szerint erre az albumra került fel Madonna egész pályafutásának (már amennyire ismerem) legerősebb és legfájdalmasabb balladája, a Paradise (Not for Me), ami különben szövegében nem annyira erős, zeneileg és az ének viszont hihetetlenül hatásos lett. Van egy francia nyelvű versszak, talán pont az lett a legjobb, amúgy meg értem, hogy mit akar mondani, de nem megy semerre az egész. Aztán a Gone lett még nagyon jó, mert nemcsak a szövege szól a búcsúról, az elválásról, hanem a dallam is ezt az érzést adja vissza mind énekben, mint zenében. Bár a szövegben egy kis részbe bele lehet kötni, egy helyen ugyanis Madonna ezt énekli:

Why should I feel sad,
For what I never had?

Erre hangosan válaszoltam, hogy "Mert vágytál rá." Különben nem írt volna rá balladát.

Igazából a többi dal is rendben van. Talán azt lehet mondani, mintegy mentségként, hogy a balladák mondanivalójában érhető tetten a Ray of Light színvonala. Bár a maga nemében erős az album, de inkább olyannak adnék "Music" címet, ami zenében sokkal erősebb, hiába szól másról a címadó dal.

A holland nyelvben számomra nemcsak az okoz nehézséget, hogy idiomatikus nyelv, ezért nehéz bizonyos beszédfordulatokat áthozni magyarra, hanem az is, hogy vannak holland szavak, amik nagyon hasonlítanak egymásra, és ezeket hajlamos vagyok összekeverni. Az egyik legemlékezetesebb az volt, amikor az egyetemen az egyik dolgozatban "bestellen" (rendelni) helyett "bestelen" (meglopni valakit) igét írtam, ami főleg annak fényében volt vicces, hogy egy éttermi vacsora volt a szituáció, úgyhogy ott nem rendeltük a kaját, hanem "megloptuk". De ugyanígy összekeverem a "reden" (ok) és a "raad" (tanács) szavakat. A két szó alapszerkezete hasonlít és ha ide vesszük, hogy a "raad" többes száma "raden", akkor jobban érthető, hogy miért keverhető könnyen.

De az utóbbi időkben felfedeztem néhány érdekességet, ami mindenképp érdekessé teszi számomra a nyelvet. Az egyik az, hogy a germán nyelvek szavakban is őrzik a német és a holland nyelv hasonlóságát. Elég csak arra gondolni, hogy hogy van németül a német és angolul a holland:

Deutsch -> D_ut_ch -> Dutch

Sokan nem tudják egyébként, hogy az angol nyelv is germán nyelv, tehát a németből fejlődött ki. Csak azért nagyon kevés a hasonlóság, mert az angol vált le elsőként az ősi közös germán nyelvről és indult el önálló útjára. A holland pedig a legkésőbb, azért a nagy hasonlóság. Bár magasabb szinten már tud zavart okozni rendesen a német nyelv, ugyanis több olyan németből átvett holland szó létezik, amit a hollandok másképp használnak. Jó példa erre egy modális partikula páros a német "doch" és a holland "toch". A gyökerük ugyanaz, de a németek jellemzően a tagadás tagadására (mintegy "de, igen" jelentéssel bír) használják, míg a hollandok kérdésben felhangzó állítás (kételkedés) megerősítésére használják "..., toch?", vagy úgy, hogy ha valami negatívumot, vagy tudomásuk szerint nem létező dolgot állítanak, akkor néha hozzáteszik, hogy "toch?", mintha arra várna, hogy a beszélő partner cáfolja meg az állítást. Ez pedig utalás a német gyökerekre.

A másik érdekesség szintén az egy betű különbségre utal. Ugyanis a "man" és a "maan" szavakat is gyakra keverem, és hajlamos vagyok a "maan"-t is férfiként fordítani. Mert gyakran a "maand"-ot gondolom holdnak, ami a hónap, csak nekem a "maand"-ba a "maandag" (hétfő) is bezavar nálam. De igen... Mi van akkor, ha bizonyos férfiakhoz köthető szavak égitesthez köthetők?

Zon en Maan (Nap és Hold)
Zoon en Man (Fia és Férfi)

Ha egyes spirituális megmondók szeretnek játszani a magyar nyelvvel, akkor ez holland szemmel szintén elgondolkodtató. Sőt, még egy német-holland furcsaság. Miért van az, hogy a német "nicht" nemet jelent, de a holland "nicht" meg unokahúgot? Ha már itt a nemek is előkerültek.

Még egy pár ilyen hasonlóság és elmegyek Hollandiába Stand Uposnak. Egyrészt az egy szavas különbségek is teremthetnek vicces helyzeteket, másrészt a végére álljon itt még egy példa a német-holland "ugyanaz a szó mást jelent" esetére. Júniusban, amikor Hollandiában folyamatban volt a bankszámla igénylés, elég lassan ment, de reméltem hogy ha bemegyek a bankfiókba, akkor megtudhatom a számlaszámomat. Ilyet mondok az ügyintézőnek:

Mag ik de bankrekeningnummber wissen?

Nem értettem, hogy miért néz rám olyan furcsán az ügyintéző. Először azt gondoltam, hogy rosszul artikuláltam, ezért megismételtem a kérést. Megint értetlenkedés. Már én kezdtem magam kellemetlenül érezni, de aztán az a hirtelen pillanat, amikor villámként csapott a fejemben, hogy "wissen" német jelentését használtam... Az lesújtott. A "wissen" ugye tudni valamit németül. Hollandul is létezik az ige, de törölni jelentéssel bír. Hollandul a tudni valamit, az "weten". Izzadságcseppek gyöngyöződésével az arcomon villámgyorsan helyesbítettem. Később nevettem rajta, de ott és akkor kellemetlen volt.

Fog zavart okozni a holland nyelv Hollandiában, már látom.

Kicsit váratlanul, de sikerült ma megvenni Madonna: Confessions of a Dancefloor CD-jét, nem feltétlen mára volt betervezve. Az a lényeg, hogy a Vaterán megfigyelt termékek közé tettem a CD-t, és úgy voltam vele, amikor biztonsággal meg tudom venni, akkor megveszem. Tegnap viszont ajánlatot kaptam a CD-re, hogy 900 forint helyett 500 forintért vehetem meg... Kérlek. Az eladó egyébként magát csapta be, mert azt hitte, hogy azért nem vettem meg a CD-t, csak a megfigyelt termékek közé tettem, mert nem kell ennyiért. Azzal, hogy nem azonnal vettem meg, azt gondolta, hogy ezzel indirekt módon lealkudom az árát. Nem ez volt a célom, de tény, hogy volt egy pár olyan eset, amikor lehetőséget kaptam arra, hogy alacsonyabb áron vegyek meg egy terméket, csak azért, mert nem azonnal vettem meg. Ez alapvetően jó trükk, csak eladói oldalról ronthatja hosszútávon az üzletet, mert ha ez elterjed, akkor nem tudom annyiért eladni a terméket, amennyiért szeretném, akkor vagy nehezen kel el, vagy kénytelen leszek én is olcsóbban adni termékeket.

Bár a kérdés, hogy egy Madonna CD eszmei értékében ér-e többet 500 forintnál, egyre többeknél merülhet jogosan. Személyes megítélésem szerint a Confessions on a Dancefloor az utolsó értékelhető Madonna album. Zeneileg nagyon jóra sikeredett, mint dance album nagyon jó lett. Meg is volt nekem ez a CD megjelenésekor (2005. november) és nagyon szerettem annak idején. Rengeteget hallgattam, szinte betéve tudtam az összes dalt. Zeneileg nagyon jónak tartom, a szöveg olyan, amilyen... Azért vicces ez az album, mert azt érzékelem, hogy inkább a zenén van a hangsúly. A szövegre sok gondjuk nem volt, sokkal inkább az ének dallamán van a hangsúly, az ad hozzá a zene hangulatához. De úgy konkrétan a szövegnek nincs komoly mondanivalója, Madonna akár végig is lalázhatta volna az egész albumot, semmivel nem lenne kevesebb.

Viszont az is igaz, hogy már ennél az albumnál látszódtak jelek arra, amit Madonna később nagyüzemi szinten csinált: Kétségbeesett küzdelem az öregedés ellen. Annak idején szerettem a Hung Up videoklipet, ma már teljes mértékig megértem, ha valaki átkozza azt a videót, ahol Madonna úgy riszál és úgy illegeti magát fiatal srácoknak, mint egy huszonéves. Gyakorlatilag az albumborító is tele van olyan képekkel, melyek azt hivatottak demonstrálni, hogy Madonna még most is mennyire hajlékony. Élsportolókra emlékeztető pózokban látható az énekesnő a borítón, mintha azt akarná demonstrálni, hogy hiába 47 éves, ő még most is annyira fiatal, hogy elvegyülhetne akár az egyetemisták között. Amit itt csinál, az még határeset, főleg ahhoz képest, amiket később csinált, amikor minden erejével igyekezett eltüntetni a ráncokat az arcáról, mindenféle trendet bevállalt, mindenféle mostani fiatal előadókkal, hogy a köztudatban maradjon, videoklipekben pedig olyanokat produkált, hogy bárkinek szégyenére vált volna. Pont a "szégyenére válna" rész miatt volt nyilvánvaló a harcának kétségbeesett mivolta. Fel is merült bennem a már-már költői kérdés, hogy miért küzd ennyire az öregedés ellen? Tökre kalandos fiatalkora lehetett a sikereivel együtt, nem utolsósorban a szexualitás terén is gondolom, 100%-osan kiélte magát, van gyereke is, mégis mi hiányzik neki ennyire? A kérdés részint naiv, mert nem ismerem Madonna magánéletét, nem tudok arról, hogy valaha megírta-e valahol, vagy nyilatkozott-e valahol arról, hogy hiányzik-e neki valami a fiatalkorából. Azért feszegetem így ezt a témát, mert az a tézisem, hogy az képes méltóképpen megöregedni, aki kiélte a fiatalságát. Az könnyebben elengedi a maga fiatalkorát, adja át a helyét a következő nemzedéknek, könnyebben érti meg és fogadja el, hogy az élet rendje, hogy a fiatalkornak egyszer vége és hamarabb megérti, hogy az attól, hogy a fizikai szépség fokozatonan múlik el, az nem jelenti feltétlen az élet végét, hanem egy új minőségű élet kezdetét. Nagyon kevés olyan idős embert látok, aki ezt a minőséget megéli, részint ezért is ijesztő sokak számára az öregedés, mert sokan harcolnak ellene, nem képesek méltósággal megöregedni. Nem utolsósorban a fogyasztói társadalom is egyre inkább "fiatalítja" az embereket. Úgyhogy sok tényező áll itt fenn, ezért is tartom fontosnak, hogy az olyan ismert emberek, akik befolyásosak, akikre odafigyelnek az emberek, mint például Madonna, példát mutassanak arra, hogy méltósággal is meg lehet öregedni. Akkor lett volna igazán értéke a sokak által piedesztálra emelt Ray of Light albumának, ha következetesen tartotta volna magát ahhoz a fajta látásmódhoz, értékrendhez, amit azon az albumon közvetített. Fogok majd írni arról is, ha meglesz a CD.

Azt hiszem, azzal járt volna Madonna a legjobban, hogy ha már nincs érdemi mondanivalója (nem mintha valaha is lett volna...), hogy ha a Confessions on a Dancefloor lett volna az utolsó albuma, és lezárta volna az énekesnői karrierjét. Persze, nem volt kötelessége abbahagyni az éneklést, senki nem emelt a fejéhez pisztolyt, ha még egyszer stúdióba vonul, de az biztos, hogy nálam ez az album zárta le Madonna énekesnői karrierjét.

Hosszabb szünet után újra van Haikyuu!! manga. Egészen pontosan a 13. kötet németül. Igazából továbbra is nagyon el vagyok maradva a történettel, eddig online olvastam, de ott én nem nagyon szeretek olvasni, ezért azzal is leálltam egy idő után. Most itt a lehetőség ismét könyvben olvasni és ismét németül. Itt mindenképp jobb lesz, bár a kapcsolatom nagyon rapszodikus a német nyelvvel, mert bár nagyon szeretem a nyelvet mindig szeretném egy kicsit jobban beszélni, de a nehéz nyelvtan mindig visszafog. De nem adom fel, és hálás köszönetem a Bookline-nak, hogy általuk lehetőség nyílik németül mangát vásárolni. Olvasni fogom ezt és haladni fogok a történettel. Igen, ez még a 2. évad története, pontosabban itt kezdődik a 2. évad 2. fele. Meccsek a Johjenzi-vel, aztán az Aoba Johsai-jal. Szeretem ezt a részt.

Azzal, hogy meglett a Talk on Corners Special Edition, meglett mind a 9 The Corrs CD, amit annak idején meg akartam szerezni.

2004-2006 között, amikor nagy The Corrs rajongó voltam, akkor ez a 9 album volt kapható, ezeket akartam annak idején CD-n (is) megszerezni, most meglett. Kazettán sikerült annak idején megszerezni mind a 8 albumukat. A Home már nem jelent meg kazettán, de megvolt a Borrowed Heaven is... Most már bottal üthetem a nyomát, hogy még egyszer megszerezzem kazettán. CD-ből nem volt meg mindegyik, 3 album hiányzott annak idején. Igazából annak ellenére, hogy ma már a zenéjük sokkal kevésbé gyakorol rám hatást, meg kritikáim is vannak, nem is kevés, örülök, hogy megvannak. Mégiscsak volt egy rövid korszakom velük, de az intenzív volt. Ennek emlékére jó újra a gyűjteménybe tudni ezeket az albumokat.

Igazából ezek után még 3 albuma jelent meg a The Corrs-nak. 2006-ban egy válogatásalbum, a Dreams. Az ilyen búcsú-válogatásalbum, mert utána volt, hogy visszavonultak hosszú időre. Szólókarrier, családalapítás, kinek mi volt a terve. Már az az album sem érdekelt, mert annyira a japán zene bűvkörében éltem, hogy gyakorlatilag teljesen kizárta nálam a nyugati zenét. Meg azt már inkább "pénztermelő" albumnak gondoltam. Minek jönnének ki két stúdióalbum után újabb válogatásalbummal? A válasz később érkezett meg. Aztán van két stúdióalbum, a White Light 2015-ből és a Jupiter Calling 2017-ből. Olyan sokat nem hallgattam őket, de ami megmaradt, hogy White Light volt a jobb a kettő közül. Mindenesetre szívesen kiegészíteném a gyűjteményemet ezzel a három albummal. Mindenesetre, ahogy elnézem, egyik új album sem hozta eladások terén a várakozásokat. Láttam is különben néhány hónapja egy 2018-as Twitter bejegyzést az énekesnőtől, Andreától, hogy a saját kézírásával biztosította rajongóit, hogy az együttes él tovább. Nagyon szép tőle, hogy ennyire személyessé tette az üzenetét, de inkább olyan érzetet adott, mintha egy halálánál lévő ember mondaná a szeretteinek, hogy a szívetekben örökké élni fogok. Továbbra is azt gondolom, hogy kár értük.

Tegnap megvettem Vaterán a The Corrs: Talk on Corners Special Edition albumát CD-n. Ez a kiadvány abban különbözik az eredetitől, hogy az ismert dalok, melyekből videoklipek készültek, azok remix változatai kerültek fel. A videoklipekben is ez hallható és talán a rádiókban is így mentek a dalok. Egyetlen kivétel van, az Only When I Sleep, melyet mind a videoklipben, mint ezen az albumon meghagytak eredeti változatában. Valamint, amit érdekesnek tartok, hogy az I Never Loved You Anyway dalnak szintén az eredeti változatából készült videoklip, ezen a kiadványon viszont kapott egy remix változatot, de ez nincs jelezve a borítón. Ráadásul a dal hossza is ugyanúgy 4:26-nak van írva, amilyen hosszú az eredeti is, de a remix változat rövidebb.

Egyébként ezt a kiadványt az eredeti Talk on Corners album javított változatának tartom. Nem mindegyik dalnak jobb a remix változata, mint az eredetinek, de a jobbak összességében emelik az album színvonalát. Az egyik dalt, a What Can I Do?-t melyet teljesen áthangszerelték, és egyértelműen az új változat a jobb, mert dinamikusabb, élőbb, pörgősebb lett. A So Young is egyértelműen jobb megremixelve, hiszen bár az együttesnek alapvetően nem áll jól a bulizás, az ilyen önfeledt szórakozás, hiszen ránézésre is alapvetően komolyabb természetűek, de legalább kapott egy olyan gyorsabb, dinamikusabb hangszerelést, mely által valamennyire elhihetem, hogy azért ők is tudnak csak úgy a jelenben élni és egy rövid időre elvonatkoztatni az élet nagy kérdéseitől. Az első albumról, a Runaway is kapott egy számomra érthetetlen ok miatt egy remix változatot. Ez az a dal, aminek az eredetijét se szeretem, de a remix változat pont azért lett jobb, mert így annyi érzelem van a dalban, amennyi az énekben és a szövegben... Sokkal kevesebb. Az I Never Loved You Anyway remixe is elég furcsán hozza ki magát, mert szegényesebbnek hallatszik a hangszerelés, a Dreams remix változatával meg pont az a baj, hogy túlságosan dinamikus. Az eredetije is az, de jobban kijöttek az érzelmek. A remix változatot mintha táncolhatóvá akarták volna tenni.

Összességében tehát nem sokkal jobb ez a kiadás sem, de szívesebben hallgatom ezt, mint az eredeti változatot.

El akartam menni a FantasyExpóra, ami most volt szombaton, de mivel az albérletbe költözés pont erre a hétvégére esett, ezért részemről elmaradt. Így bagszit kértem meg, hogy ha talál valami Haikyuu!!-s fancuccot, azt fényképezze le, mutassa meg, hátha talál valami menőséget. Talált is kettőt.

Bal oldalon Ennoshita Chikara látható, és a másik nagy kedvencem Kageyama mellett az animében. Sajnálom is, hogy tőle nagyon kevés ilyen fancucc érhető el, pedig értékes tagjának tartom a Karasunónak. Ő számomra a leginkább alulértékelt karakter az animében. Úgyhogy amikor mutatta, hogy ez is van, egyből tudtam, hogy ez kell nekem. Amit csak lehet, szeretnék róla megszerezni.

A másik meg egy útlevélre hajazó notesz. Inkább a hátulján látszik, hogy Haikyuu!!-s relikvia. Ráadásul az új szériából, így van már cuccom a TO THE TOP-ból is. A Miya ikrek ugyan fontos szereplői az animének, de annyira nem rajongok értük. Viszont a belső oldalon van egy kép a kedvenc Inarizaki karakteremről, Kita Shinsuke-ről, miatta jó, hogy megvan. Nem is nagyon tudtam mire vélni, hogy mit írhatnék ebbe a noteszbe, bagszi elmondása szerint japán lányok a crushukról tesznek ki képeket. Csak úgy hemzsegnek a crushok körülöttem, úgyhogy villámgyorsan tele lesz ragasztva a notesz... Komolyra fordítva a szót, szerintem ez marad kitöltetlen Haikyuu!!-s relikvia a gyűjteményemben.

Egyébként érdemes lenne ismét fellendülni a mangákkal. Némileg el vagyok maradva velük, már online olvasom egy ideje. De pont azon gondolkodok, hogy hol tudnám beszerezni őket. A német változat a Bookline-nak köszönhetően még csak-csak megy, de az angol beszerzése a vám miatt, nagyon megnehezedett, nem beszélve arról, hogy a Bookdepository egy jó ideje nem akciózza a mangákat. Sőt, nem is csak, hogy nem akciózza le, nem tudom mire vélni a néhány kivételtől eltekintve 6-7.000 forint / kötet árakat... A német nyelvű mangák árai viszont a helyükön vannak, úgyhogy marad a német változat gyűjtése egy darabig, amíg nem jövök rá, honnan tudom az angol nyelvűt beszerezni. Japánról már nem is merek álmodni...

KIEGÉSZÍTÉS: Végül megtudtam, hogy a notesz nem más, mint iskolai tanulók notesze, ahova mindenféle fontos információ benne van. Ezt év elején kapják a diákokaz iskolájuktól, melyekbe a szabályok vannak írva, telefonszámok, tantestület tagjainak neve, az iskola himnuszának szövege, kottája olvasható. Hiányzásokat lehet benne vezetni, egyéb infókat írnak fel. Így már teljesen más, nagyon érdekes. Állítólag animékben is szokott lenni (én egyben sem láttam még... legalábbis nem emlékszem rájuk), de azért sem ismertem fel, mert a füzet belső oldalai teljesen üresek. Nincs semmilyen segédvonal, vagy bármi, ami arra utalna, hogy oda bizonyos információk írhatók, mert valami hasonló van Magyarországon is, de nálunk jól elkülöníthető, hogy mi hova kerül. Ezért nem ismertem fel és nem tudtam, hogy mi ez. De így tökre menő. Köszönöm bagszinak az információkat.

Ma értem a Bokura ga Ita végére. Az elején még kifejezetten érdekesnek tartottam, meg valóságosnak is, de nagyjából a 15. részre érzékeltem igazán, hogy miért is van egy romantikus animéhez képest annyira alacsony átlagértékelése.

Nekem személy szerint nem a sok romantikázással, drámával van bajom, mert az lehet valós is, hiszen az anime egész korrekten mutatta meg, hogy miért is nehéz Yanónak szerelembe esni. Jó látni, ahogy Yano a történet előrehaladtával lassan oldódik és képes ismét szerelembe esni. A baj ott van, hogy az egész anime semmi másról nem szól, mint a szerelemről. Egy idő után már inkább idétlen huza-vonának érződik, hogy most látni akarlak, de nagyon fáj, amit tegnap mondtál, de én azt nem is úgy értettem... És egy idő után annyira unalmas lett, hogy az egész anime másról se szól, mint a szerencsétlenkedéseikről. Főleg Takahashi lett idegesítő egy idő után, mert többet sír, mint egy dél-amerikai szappanopera női főszereplője. Róla aztán végképp semmi érdemleges nem derül ki. Yano múltja legalább ismert, és ő inkább érdekesebb, mint Takahashi, így ha van jellemfejlődés, az Yanónál látható. Nemcsak hogy küzd magában, hogy tudja szeretni Takahashit, de sikerrel is jár. Újabb romantikus anime, amit a srác visz el, de ő egyedül nagyon kevés ahhoz, hogy megmentse az animét.

Ráadásul egy idő után azt lehetett érzékelni, hogy az anime irányítani akar érzelmileg. Kifejezetten idegesített a sok nyálas, túlérzékeny, lassú dal az egyes romantikus jeleneteknél, mintha azt akarták volna üzenni, hogy neked itt most el kell érzékenyülnöd, neked itt most sírnod kell, mert ha nem sírsz, akkor neked nincs szíved, te csak összetöröd a lányok (vagy fiúk) szívét, egy utolsó senki vagy érzelmileg. Túlértékeli a szerelmet.

Semmi olyan egyéb tartalom nincs az animében, ami érdekessé tehetné a szereplőket, kettejük szerelmét. Egy valamire való romantikus animében legalább az egyik főszereplő sportol, zenél, de még a gyengébbik alkotások is "megengedik maguknak" a japán gimnáziumokra jellemző délutáni klubfoglalkozást. Erre eddig komolyan nem is figyeltem fel, de így, hogy a Bokura ga Itában ez hiányzik, látom, hogy mennyire fontos eleme a romantikus animéknek. Mert nemcsak más aspektusból mutatja meg a szereplőt, ami által még érdekesebb lehet, hanem azt is érzékelteti, hogy a szerelem mellett vannak egyéb dolgok is, melyek az életünk része, tartalommal tölti ki azt. Nem utolsósorban az animét is, a szereplők közötti történéseket teheti még érdekesebbé, izgalmassá.

Ez a Bokura ga Itában teljes mértékig kimarad, és így már inkább a mangára se vagyok kíváncsi. Az anime korrekt lezárást kapott (a manga később lett befejezve), de ha a mangában is csak a romantikázás van, félő, hogy az is hamar unalmassá válik. Mondhatnám, hogy kár érte, mert a srác belső vívódásait a maga módján szépen érzékeltette, de hogy Takahashi mindenen elsírja magát, az már inkább tűnt úgy, hogy neki is van elszámolnivaló saját magával, mert aki ennyire érzékeny, annak minimum olyan szintű sérülései vannak, mint Yanónak, de nála ez a belső munka elmarad. A manga akkor lehet érdekes, ha ez ott mégis megtörténik, ezáltal kap egy új színezetet a szerelmük, de az extra tevékenység, amit fentebb is írtam (sport, zene), akkor is hiányozna. Úgyhogy nem nehéz ennél az animénél jobbat találni.