Hát ahhoz képest, hogy arra számítottam, hogy idén talán meg se kapom a mangákat, szupergyors volt a japán és a magyar posta. Megérkeztek a CDJapan-től rendelt Haikyuu!! és a Bakuten!! mangák.

Nagyon örülök nekik, a Bakuten!!-t nem is lehet olvasni online. Sajnos nem futott olyan nagyot, hogy rajongók komolyan foglalkozzanak vele, és fordítsák. Pedig abból a szempontból nem lenne vele olyan nagy gond, hogy a teljes Bakuten!! manga csak 2 kötet és 8 fejezet. Pedig aranyos történet, szívesen olvasnám angolul. Addig marad a japán, igyekszem azt értelmezni. Annyira nem lesz nehéz, mert szerencsére a kanjik furiganázva vannak, így azzal is lehet tanulni japánul, ha a hiraganák alapján rájövök, hogy melyik szó van írva, és megjegyzem, hogy azt azzal a kanjival kell írni.

Tetszik a kiadás, a hátulja is jól néz ki. Az meglepett, hogy csomagolva van, a plusz információk egy külön matricára van nyomtatva.. Az értelemszerűen lejött róla.

És most nézem, hogy a Bakuten!!-ből jó eséllyel az utolsót rendelhettem meg, mert "Out of Print" állapotba került, vagyis nincs belőle több példány. Igazából lehetett számítani arra, hogy már nincs sok belőle, mert a második kötet már nem elérhető. Azt valahonnan máshonnan kell megszereznem.

A Haikyuu!!-ból meg már megvan mind a három nyelven az anime első évadának története.

Felül van japánul, középen angolul, alul pedig németül.

Most egy kicsit könnyedebb blogposttal jelentkezek, egészen pontosan egy listával, amiben összegzem, hogy melyik Haikyuu!! dalt hányszor hallgattam meg, amióta megjelentek.

1. SPYAIR: Imagination (534)
2. NICO Touches the Walls: Tenchi Gaeshi (327)
3. NICO Touches the Walls: Mashi Mashi (297)
4. SPYAIR: I'm a Believer (284)
5. tacica: LEO (281)
6. Sukima Switch: Ah Yeah!! (272)
7. tacica: Hatsunetsu (256)
8. BURNOUT SYNDROMES: FLY HIGH!! (251)
9. BURNOUT SYNDROMES: Hikari Are (243)
10. Ishizaki Huwie: Hoshi wo Tsukamaete (231)
11. Galileo Galilei: Climber (214)
12. SUPER BEAVER: Toppakou (158)
13. BURNOUT SYNDROMES: Phoenix (115)
14. SPYAIR: One Day (78)
15. CHiCO With HoneyWorks: Kessen Spirit (29)

Tehát zene formájában is nagyon szeretem az animét. Mellesleg természetesen nem striguláztam, a Last.fm szedte össze nekem ezeket a számokat.

Merthogy megrendeltem a CDJapan-től a Haikyuu!! manga 8. kötetét és a Bakuten!! manga 1. kötetét. Nem terveztem egyébként rendelni, de megvesztegettek egy 500 yenes kuponnal. Osztottam-szoroztam, és végül betettem mindkét mangát a virtuális kosaramba.

Regisztrált légipostát kértem, hogy végig szemmel tudjam tartani a mangákat. Van egy olyan elképzelésem, hogy már most akkora a forgalom, hogy nem biztos, hogy meg fogom kapni idén a csomagot. Addig is látom, hogy épp hol tart, és nem aggódok amiatt, hogy valahol elveszett. Ha még megjön idén, az bónusz lesz nekem.

Ha megérkeznek, akkor a Haikyuu!!-ból meglesz japánul, angolul és németül az első 8 kötet, tehát az anime első évadának története meglesz mind a három nyelven, amin gyűjtöm a Haikyuu!! mangákat. A Bakuten!! pedig egy érdekes történet abból a szempontból, hogy eredetileg önálló történetként jött ki animében. Hiszen a manga is 2021-es, akárcsak az anime. Tehát nem az van, hogy a manga valamikor jóval korábban készült, majd kijött belőle az anime, hanem szerintem a kettő párhuzamosan készült. Nagyon kíváncsi leszek, hogy milyen lesz mangában, mert az animét már többször megnéztem, és nagyon megszerettem.

Megérkezett a legújabb My Nintendo Store-os rendelésem, két Super Mario Bros. Wonder fancucc. Ezeket is Platina pontokért vásároltam meg a My Nintendo Store-ban, csak a postaköltséget fizettem ki érte. Az meg most is csak €2,99 volt.

De sajnos nem is ért többet, mert elég lassan érkezett meg. 8-án rendeltem meg, tehát majdnem egy hetet vett igénybe. Mondjuk talán ezen most nincs mit csodálkozni, hiszen ahogy elnéztem az egyes általam követett webshopok Facebook oldalait, már most túl vannak terhelve. Egyik boltban dolgozó ismerősöm mondta az Érdi AnimeConon, hogy erre a conra is csak azért tudott eljönni, mert ma eleve nem dolgozik, egyébként nem tud cserélni, mert mindenki nagyon leterhelt. Valószínűleg ugyanez van a szállítóknál is. Tehát már most lassabban érkeznek meg a rendelések. Ez nem szokott közel 1 hetet igénybe venni, 1-2 munkanap alatt megérkeztek eddig a My Nintendós rendeléseim.

De ha már most ekkora forgalom van, mekkora lesz majd decemberben? Egyre korábban kezdődik a karácsonyi szezon, de ez jó esetben inkább azt jelenti, hogy jobban eloszlik, hogy az emberek mikor veszik meg az ajándékokat, és nem az lesz, hogy december 24 előtt lesz tömegnyomor a plázákban, lesznek túlterheltek a webshopok.

De hogy a cuccokról is írjak, eleinte csak a csodavirágot terveztem megrendelni. Nem rajongok az elefánt Mario ötletért, bár tény, hogy sok jó dolgot hoztak ki belőle, sok mindenre lehet használni. Főleg arra, hogy szegény Yoshi jól megerősödjön, és tonnás súlyokat cipeljen a hátán. De a virág kétségtelenül hatalmas ötlet. Tényleg csodákat művel a játékban. Mint kulcstartó egyelőre nem használom, ott van a többi Nintendós fancuccaim között, ahogy az elefánt Mario is ott nyugszik. Talán egyszer használati tárgyak is lesznek.

Nemrég írtam Slayers: Get along dal Okui Masami verziójáról. Hogy teljes legyen ez a "sorozat", akkor értekezzünk a Mas"ami Okui"terpiece album másik bónusz daláról, a ONENESS-ről is.

Ez is olyan dal, amit Okui Masami nem egyedül, de még csak nem is duettben, hanem sokadmagával énekelt. Ez ugyanis a 2005-os Animelo Summer Live koncert betétdala volt. A dalt zenéjét és szövegét Okui Masami írta, a hangszerelés pedig Suzuki "Daichi" Hideyuki munkáját dicséri. Az ő neve is ismerős az Okui Masami rajongók számára, hiszen az énekesnő sok dalában működött közre.

Ez a koncert nem jelent meg DVD-n annak idején (pont a 2006-ostól kezdték el kiadni képhordozón az Animelo Summer Live-ot), csak utólag a hivatalos YouTube csatornán nézhető meg egy előadás, egészen pontosan Kageyama Hironobu-tól. Egyébként sehol nem tették közzé a 2005-ös koncertet.

A dalból készült videoklip is, és mivel hivatalosan nem érhető el digitális streamingen az új Okui Masami album, ezért csak ezzel a videoklippel tudok szolgálni.

Tetszik az ötlet, hogy a dal felhangzása előtt a stúdiómunkálatokba nézhetünk bele, így egy kicsit személyessé válik a dal. Bár egyáltalán nem kell azt személyessé tenni, hiszen a dal csodálatos. Emelkedett hangulatú, és arról szól, hogy mindnyájan egyek vagyunk, nem számít kik vagyunk, honnan jöttünk, merre tartunk. De van egy lényeges különbség, hogy az ehhez hasonló álszent dalokhoz képest: Látszik az énekeseken, hogy hisznek abban, amiről énekelnek. Ezért nem hat giccsesnek, ahogy a dal végén megfogják egymás kezét, és a magasban balra-jobbra lengetik. Nekik tényleg ez a hitvallásuk, ez belülről fakad. Megítélésem szerint azért is lett hiteles a dal, mert a dallam is csak annyira emelkedett, amennyire annak lennie kell. Megvannak benne azok a nem annyira magas hangok, hogy megindítsa a hallgatót, de van egy lüktetése, aminek köszönhetően nem azt halljuk 6 percen keresztül, hogy mi mennyire szeretjük egymást, kezünk az egekben, tartsatok velünk, hanem mintha egy történetet mesélne el, hogy hogy jutottunk el ide, miért ez a hitvallásunk. Ezzel szemben a szöveg nem történetet mesél el, hanem elmondja, hogy az énekesek hogyan képzelik el az egységet. (Most ez nem verselemzés, ezért nem "lírai én"-ezek.) Nagyon szép az, hogy minden egyes emberi életet egy kis virágként írnak le, mely a megszületéssel fakad virágba, és legyen az bármilyen kicsi, szebbé teszi ezt a világot. A zene és a dallam pedig gondoskodik arról, hogy ne hasson giccsesnek a szöveg.

Nagyon szépen hangzik ennyi embertől, de hogy hangzik ez egyedül Okui Masami-tól? Főleg 18 év elmúltával. Hát úgy, hogy egymaga bizonyítja, hogy ez a dal tőle belülről jön. Ezt is dalt is képes ugyanazzal a beleéléssel énekelni, mint a Get along-ot. Energiára annyira nincs szükség, hiszen ez valamivel nyugodtabb dal. De ugyanúgy megvan az az érzelem a saját verziójában, mint az eredetiben, ezért nagyon szépen hangzik tőle a dal. A hangszerelés teljesen ugyanaz, mint a 2005-ös dalé, de talán ez így van jól, mert úgy gondolom ezen a zenén csak rontani lehet. Nem tudom elképzelni legalábbis, hogy mitől lehetne még jobbá tenni. Zenehallgatói, rajongói füllel számomra ez a dal hibátlan. Ennek a dalnak az ereje leginkább abban van, hogy Okui Masami már a karrierjének elején is bizonyította, hogy ő egy erős és autonóm személyiség. És azzal, hogy lényegében a maga énekhangjával képes tizen-, huszon-ember helyett teljes értékűkét felénekelni a dalt, nagyon jól jelzi, hogy ugyanannyira erős és autonóm személy, mint amilyen mindig is volt.

Ezért nagyon fontos Okui Masami énekesnői karrierje alkalmából megjelentetett válogatásalbum. Egyrészt egy fantasztikus karrier összegzése, másrészt a két új dallal bizonyítja, hogy az évek során folyamatosan fejlődött, de soha nem felejtette el, hogy ki ő, honnan indult, mik az ő gyökerei, mert 28 és 18 éves dalt képes ugyanazzal az energiával és hittel énekelni, mint annak idején. Ezzel a válogatásalbummal Okui Masami bebizonyította, hogy ő mindig úgy újult meg, hogy közben megőrizte önmagát. A két újonnan felénekelt korábbi dalával bizonyítja, hogy hű a gyökereihez, és hogy ezt a 30 évet semmire nem cserélné le. Ez az éneklés iránti szeretet, alázat, önismeret és önelfogadás volt az, amit annak idején 2006-ban meghallottam nála, és emiatt van, hogy jöhet bármilyen kiváló alkotás a japán populáris kultúrából, Okui Masami-nak mindig lesz helye a szívemben.

Ma van Okui Masami: Melted Snow és Ohmi Tomoe: Fuyu no Himawari kislemezek megjelenésének 15. évfordulója.

Meghallgattam ma is ezt a két kislemezt, és örömmel konstatálom, hogy most is szeretem hallgatni őket. És bizony, már 15 éve jelent meg. Emlékszem is, hogy nagyon vártam akkor Okui Masami soron következő stúdióalbumát, aminek megjelenését szintén 2008. november 5-ére időzítették. Bár már akkor szóltak hírek arról, hogy a megjelenését elhalasztják 2009. február 25-ére, de bíztam abban, hogy mégis megtalálom. Az album végül később jelent meg, de ezzel a két kislemezzel is elégedett voltam.

Ha jól emlékszem, úgy harangozta be Okui Masami a dalát, mint egy karácsonyi dal, amit azokról szól, akik egyedül töltik az ünnepeket. Sok szó van a szövegben az emlékekről, és arról, hogy mit jelent egy általunk szeretett ember számunkra. Még most is erős a kislemez.

Ohmi Tomoe dalának szövege is hasonló. Szintén az emlékekről a szeretett személy szeretetéről szól, ami különbség, hogy Ohmi Tomoe éneke nem annyira jelentősségteljes. De ő is szépen énekel, szeretem hallgatni a kellemes hangját, jól visszaadja a kellemes emlék érzését.

Az viszont csalódás volt számomra, hogy egyik dalban sem hallunk élő hangszereket. Erősen olyan hatása van a daloknak, mintha vonós hangszereléssel vették fel. De a belső borítón egy ember neve olvasható az "all instruments" mellett. Azt meg nem hiszem, hogy a zenész egy vonós mindenes lenne, ezért az egész csak szintetizátor hangzás lenne. Pedig nagyon jól állna a dal hangulatához egy valódi vonós hangzás. Van annyira emelkedett hangulata a daloknak, és vannak annyira jók az énekesnők, hogy még szebb lett volna az énekük, ha élő lett volna minden hangszer. Egyébként az Okui Masami dalban jobban kihozták a vonós hangszer érzetét, az Ohmi Tomoe dal hangszerelése valamivel egyszerűbb, abban nyilvánvaló, hogy nem hallunk egyik hangszert.

A két kislemez borítója is hasonlít egymásra. Olyannyira, hogy vannak képek, melyek ugyanazok. A fő kép ugyanabban a teremben készült, az Okui Masami kislemezen Okui Masami látható elöl, Ohmi Tomoe van a háttérben, az Ohmi Tomoe kislemezen vica versa. A lényegi különbség lényegében csak a hátsó borítón látható animációs kép. Egyébként minden más ugyanaz, vagy legalábbis ugyanarra a koncepcióra készült.

De továbbra is nagyon szeretem a két kislemezt. Olyannyira, hogy hagyománnyá vált, hogy a kislemez megjelenésének napja, vagyis november 5-e a karácsonyi szezon első napja nálam. November 5-től rakom ki magamnak a karácsonyi fényeket, mától eszek narancsot, mandarint, meg egészmogyorót, halászlevet, mától iszok narancs ízű teát, illetve gyakrabban hallgatok karácsonyt dalokat. Azokról ebben a blogpostban írtam. Ezt két magyar nyelvű albummal egészíteném ki:

• Nox: Karácsony

• Karácsony János: Boldog Karácsony

Ezeket szoktam még hallgatni, illetve a teljesség kedvéért álljon itt a lista a karácsonyi japán albumokkal a fenti két kislemezt leszámítva:

• Okui Masami: angel's voice

• Suara: Maiochiru Yuki no You ni

Illetve néhány karácsonyi hangulatú japán dal.

• Okui Masami: SNOWY
• Suara: Merry Christmas

• Hayashibara Megumi: Cherish Christmas

Ezek a dalok szebbé teszik a karácsonyomat, illetve ezt az időszakot.

Jelen voltam a 2023. őszi MondoConon, de erről azért nem írtam, mert bár mindkét napra terveztem menni, végül csak szombaton tudtam ott lenni. Amit sajnálok, mert ez lett volna az első olyan MondoCon, amiről, mint gyakorló újságíró, számoltam volna be, és az az animés blogba ment volna.

Egyébként összességében nem volt rossz. Több eseményen is részt vettem, most nemcsak a karaokéra korlátozódott az érdeklődésem. Jobban hallgattam az előadásokat, megnéztem egy pár cosplay verseny jelentkezőt, de azért a karaoke terembe is felmentem. Most voltam először ott, ahova költöztek, nem is találtam meg azonnal. De aztán végül egy molinó útbaigazított.

Ami miatt érdekes volt, az a sok látnivaló. Egyrészt egész napra elegendő programok voltak, másrészt, ha szétnéztem is, volt mit látni. A programokban elsősorban az előadásokat, beszélgetéseket szerettem. A témák is kifejezetten érdekesek voltak, ahogy a meghívott vendégek is szimpatikusak voltak. Amit élőben láttam, az a négylábúak utalta japán szellemvilág (Tanookitsune), illetve meghallgattam a fandub kerekasztalt és a MondoCon Q&A-t.

Ezek mind a kisszínpadon voltak. A nagyszínpadon néztem meg a Cosplay versenyt. Volt néhány figyelemre méltó cosplayes. Illetve amikor még arra jártam nézelődni, akkor belehallgattam a Death Note musicalbe (ha jól emlékszem), de az kriminálisan rossz volt. Nem tudom visszaidézni, hogy vagy az ének volt hamis, vagy az énekeseknek volt olyan hangszíne, amivel ki lehet kergetni a világból, de az tény, hogy nem tudtam ott maradni.

A karaokénál a kezdők versenyébe hallgattam bele. Akiket hallottam, azok tényleg kezdők voltak. Mindenki elindul valahonnan, remélhetőleg, fogják magukat fejleszteni, ha komolyan gondolják az éneklést. Egyébként most nem volt ingerem arra, hogy énekeljek. Ott beszélgettem néhány régi ismerőssel, de nem maradtam sokáig, mentem tovább.

A vásárok nem voltak rosszak, a kiállítások is érdekesek voltak. Néhány játékot végignéztem, volt is, ami érdekelt, de nem álltam sorba, mert hosszú volt. Ha maradtam volna vasárnap, egy jóval kisebb sort kivártam volna. Hiszen köztudott, hogy vasárnap kevesebben vannak MondoConon.

Azért a szombaton készített képeket megosztanám. Hogy komolyan terveztem a connal, talán jelzi, hogy igyekeztem jelen tudásom alapján profibb képeket készíteni. Van rendezői és operatőri alapismeretek óra is az újságíró képzésen, és bár eddig is érdekelt valamennyire a fényképészet, most, hogy tudatosan hozom össze az újságírással, még jobban. Igazából már gyerekkoromban is szerettem volna fényképezni, csak mivel akkor még filmes fényképezőgépek voltak, nem engedték. Hiszen a rosszul sikerült kép is sajnos ugyanúgy foglalta a helyet a filmben, és nem lehetett törölni, mint a digitális fényképezőgép esetében. Ezért csak 2003-ban kezdtem el magamtól fotózni, amikor megkaptam az első digitális fényképezőgépet. Emlékszem, HP volt, és 2,1 Mpixel képeket tudott csak. Őrzök néhány képet abból az időből... sokat fejlődtek a fényképezőgépek, hogy rövid és tömör legyek.

De az a lényeg, hogy szerettem, és sokat fényképeztem már akkor is. Főleg családi összejöveteleket, és azt hiszem, hogy ha valaha is profi fotós lennék, erre specializálódnék: Események, emberek. Ezeket nagyon szeretem megörökíteni.

Erre egy MondoCon kiváló lehetőség, és mivel pozitív visszajelzéseket kaptam a képekről, ezért úgy döntöttem, hogy megosztom itt is.

2023. őszi MondoCon képek

Igazából két ok miatt nem mélyedtem soha a fotózásba: 1. Szokás programmal utómunkálatokat végezni a képeken, és hát én és a képszerkesztés esküdt ellenségek vagyunk. 2. A profi fotózás nagyon drága mulatság. Nemcsak önmagában a fényképezőgép, de a cserélhető objektív is kerülhet akár százezres nagyságrendű összegbe. Ha lenne valami ötlet arra, hogy oldhatnám meg olcsóbban, akkor lehet, hogy belemennék. Azok alapján, hogy szeretek fényképezni, és pozitív visszajelzést kaptam a képeimre, talán érdemes lehet. A legmeglepőbb visszajelzés az volt, amikor tavaly Hollandiában voltam, és először mentem Amszterdamba, és kitettem az Instagramra az ott készült jobb képeket. A Koninklijk Paleis-ről készített képemről valaki azt hitte, hogy profi fotós csinálta. Pedig csak saját képeket teszek ki az Instagramra. Elképzelhető, hogy komolyabban belemélyedek a témába.

Tegnap megrendeltem a kiadó weboldaláról Nox: Főnix albumát CD-n, és ma megérkezett. Az utóbbi egy hónapban sokat hallgattam digitális formában az albumot, és annyira megtetszett, hogy eljutottam oda, hogy minden hibájával együtt meg tudtam szeretni, ezért úgy döntöttem, hogy megrendelem magamnak az albumot fizikai formában is.

Sokat kerestem webshopokban a CD-t, de valamiért csak kevés helyen lehet kapni. És ahol volt, ott is minimum 6000 forint volt... Ehhez képest a kiadótól még szállítási költséggel együtt is olcsóbb volt. Jó eséllyel ezért is van az, hogy nem szerepelt a lemezeladási listákon. Pedig a minősége alapján megérdemelné, ráadásul a borító is nagyon szép. Visszahozza azt az érzést, hogy miért volt jó annak idején annyira szeretni a Noxot. Mindezt úgy, hogy nem a múltba révedek, hogy régen mennyire jó volt az együttes, hanem a jelenben jó hallgatni az albumot. Tehát önmagában jó album, nem gondolok vissza a régi időkre, hogy akkor bezzeg mennyivel jobbak voltak. Nagyon jól sikerült a visszatérés.

Nem utolsósorban a dalok a jövőben erre a 2023 őszi időszakra fognak emlékeztetni, ami továbbra is életem egy legjobb, legvirágzóbb időszaka. Úgyhogy ezt a CD-t annak szellemében is rendeltem meg, mint egy dokumentáció erre az időszakra. Meg merem kockáztatni, hogy 5-10 év múlva is jó lesz hallgatni.

Akinek meg elegendő a digitális verzió, az Spotify-on is meghallgathatja.

Azt hittem, a Paradox Live az első rapper projekt anime, de az Anilist az anime oldalán listázta a Hypnotic Mic-et, amely mű szintén a rapet mutatja be. Mivel valamivel régebbi, ezért több formációja, és több dala van. Mivel annyira ráfüggtem a Paradox Live THE ANIMATION-re, ezért úgy gondoltam, hogy teszek egy próbát a Hypnotic Mic-kel is, hátha még több jó rap dalt megismerek.

Mivel még csak az első részét láttam a Hypnosis Mic: Division Rap Battle - Rhyme Arena animének, ezért ezek első benyomások, de azért érzem megalapozottnak, hogy ezt is kiírjam, mert a Paradox Live THE ANIMATION már az első résznél azt éreztette velem, hogy ezt a projektet érdemes komolyabban szemügyre venni, mert itt valami nagyon jó dolog van készülőben. Kíváncsi voltam arra, hogy a Hypnosis Mic is megadja-e ezt az érzést?

Előbb gyorsan nézzük át, miről szól a Hypnotic Mic projekt. Egy háború után nők vették át az irányítást az ország felett, és az összes létező fegyvert megsemmisítették. Így a férfiaknak csak egy módjuk van arra, hogy rendezzék a vitás kérdéseiket: Rap háború. Erre biztosítanak egy újnevezett Hypnosis Mic nevű mikrofont, amivel kapcsolatba lépnek a hallgatók szimpatikus idegrendszerével, ezáltal befolyásolhatják a gondolkodásukat. A Dirty Dawg egy legendás rap csapat volt, de feloszlott, és az abból képződött kisebb csapatok a rap dalaikkal vívják meg a területi háborúikat.

Végülis van némi kapcsolata a valósággal, hiszen a '90-es években, az amerikai fekete rapperek hasonlóképp területi csatákat, de ők ezt nemcsak rap formájában tették. Amiről tudok az New York keleti és nyugati parti konfliktusa. Ezt "magyarosan" a Ganxsta Zolee és a Kartel is próbálta "meghonosítani", amikor budapesti kerületeket próbáltak meg hasonlóképp territóriumokra osztani. Főleg a 8. és a 13. kerület között párbajoztak rap formájában, de ennek természetesen távolról nem volt akkora tétje, mint az amerikai konfliktusnak. Mi ezt rajzfilmesített formában kaptuk meg.

A lényeg most az, hogy mondhatjuk, hogy a való életből vették a territóriumi csatákat az animéhez. Viszont a szinopszis azon része nem tetszik, hogy háború után nők veszik át a hatalmat, mert azt érzékelteti, hogy a férfiak csak aggresszívek és csak háborút képesek szítani. Sőt, a Hypnosis Mic 1. részét látva határozottan az volt az érzésem, hogy egy igen furcsa világ köszöntene ránk, ha tényleg nők vennék át a hatalmat. Meglehetősen bizarr ugyanis a Hypnosis Mic megvalósítása. Koncertet még nem tartottak a rapperek, konkrétan utcai párharcokat rendeztek le rap csatával. Az egyik csapat rappelt a mikrofonba, aminek következtében különös effektek láttak napvilágot a másik csapat ellen. Tényleg olyan volt, mintha meg lettek volna hipnotizálva, mert annak hatására egyből feladták a harcot, vagy a tevékenységüket.

Talán ki lehet venni az írásomból, hogy inkább nem tetszik a koncepció. Ehhez hozzájön az, hogy a rap dalok sem fogtak meg. Az animáció is sokkal gyengébb, egyszerűen nem hittem el, hogy rappereket látok. A legfurcsább arc egyértelműen Amemura Ramuda, akinek szinte csilingelő férfi magas hangja van. Belőle rappert faragni...

Igazából nem annyira rossz a Hypnosis Mic, de ha van anime, amire szinte az első perctől fogva ráfüggtem, ahhoz képest a "nem annyira rossz" bizony édeskevés. Ami csalódás, ha azt vesszük, hogy abban reménykedtem, hogy a Paradox Live és a Hypnosis Mic egy igazi páros lesz nálam, és "kéz a kézben" fogom hallgatni a dalaikat. Ehhez képest a Paradox Live két vállra fektette a Hypnosis Mic-et nálam. Az alapján, amit eddig láttam, az az érzésem, hogy a Paradox Live-ot azért hívták életre, hogy megmutassák, hogy kell valódi rapper projektet csinálni.

Van Hypnosis Mic lejátszási lista, fogom hallgatni, hogy jobban megismerjem a projektet, valamint hátha hallok jó dalokat, de az első benyomások nem vetítenek előre sok jót.

Nagyon szeretem hallgatni az Okui Masami: Mas"ami Okui"terpiece albumára felénekelt legendás Get along duett saját verzióját. Több okból is: Egyrészt nagyon jó hallani, hogy 28 év után, idén ugyanazzal a lendülettel énekli a dalt, mint amikor aktualitása volt. Sőt, talán egy kicsivel jobb is. A 2000-es évek elején ugyanis sokat változott Okui Masami hangja. Akkor lett érettebb, képezte több érzelemmel a hangját, így a dalai jobban átélhetők lettek. És ez határozottan jó hatással volt a Slayers openingre is. Még ezzel az érettebb hangjával is nagyon jól hangzik tőle a dal. Másrészt, úgy énekli 55 évesen a fiatalságának egyik himnuszát, hogy nem hangzik se erőltetettnek, se kínosnak, se fáradtnak. Nincs "én sem vagyok már 20 éves" feelingem a dal hallgatása közben. Az meg már az énekesnőt dicséri, hogy majd' három évtized után is képes ugyanazzal a lendülettel énekelni a dalt, mint annak idején. Okui Masami azon kevés emberek közé tartozik, akinek elhiszem, hogy nagyon is van élet 50 felett. Ha őt hallgatom, nem félek az idő múlásától.

Meg is hallgattam utána az eredeti Hayashibara Megumi & Okui Masami duettet, és az elején inkább az eredeti változat hangzott furcsának. Nem is feltétlen a hangbéli változás miatt, hanem ahogy annak idején képezte a két énekesnő a hangját. Csak most tűnt fel, hogy mennyire darabos a refrén. Ez volt az, ami furcsának hangzott az új változathoz képest, ugyanis Okui Masami végig folyamatosan énekelte fel a dalt. Ettől van egy szép íve a refrénnek, amitől simábbnak, kellemesebb hat az ének. Ez is új színezetet ad a dalnak, illetve hogy mennyit változott az elmúlt 28 évben a hangja.

Hirtelen nem is jut eszembe olyan dal, amit több évtized után legalább ugyanannyira jó volt hallani, mint az eredetit. Sok esetben az szokott lenni, hogy egy előadó, ha több évtized után felénekli egy klasszikus dalát, az valami miatt rosszul sül el. Vagy azért, mert nem tudja már ugyanazzal az energiával előadni, és akkor fáradtnak, öregesnek hangzik, vagy azért, mert annyira magára akarja erőltetni a fiatalkori énjét, mintha még mindig 20 éves lenne, aztán pont emiatt lesz kínos az egész. De Okui Masami-ra ez nem igaz. Benne pont hogy megvan az az energia, ami kell ahhoz, hogy jól elő tudja adni ezt a dalt. És ahogy feljebb írtam, mivel azóta sokat képezte a hangját, ezért az összhatás majdhogynem jobb lett, mint 1995-ben.

Pedig mekkorát robbant az eredeti dal! Meg azért most visszahallgatva nem kellett sok, hogy megszokjam az eredeti duettet. Az úgy tökéletes, ahogy van, ezt, mint a két énekesnő elkötelezett rajongója, gondolom. Hogy is gondolhatnám másképp, amikor már 310 alkalommal hallgattam meg.

Egy klasszikus dal, mely egy életre szóló emlék lesz. A dal, amely 2006 őszén végképp anime- és japán zene rajongóvá tett. De ezzel az új változattal Okui Masami teljesen új életet lehelt a dalba. Sajnos az új verzió nem elérhető online, de bízvást mondom, hogy Okui Masami egy kiváló példa arra, hogyan kell 50-en túl is úgy fiatalnak maradni, hogy tiszteletben tartjuk a korunkat.