Top 40 Yonekura Chihiro #28

2017. november 22. 21:39 - supermario4ever

Yakusoku no Basho he

Na itt a Kaleido Star opening, mely nálam a 28. helyet érte el a Yonekura Chihiro dalok között. Nekem is sok emlékem kötődik ehhez a dalhoz, hiszen 2006 augusztusában a Kaleido Star volt az első anime, amit láttam, és Yonekura Chihiro az elsők között volt a japán előadók között, akit megismertem, és azonnal meg is szerettem. Ez a dal pedig továbbra is kedves emlék, amit bármikor szívesen hallgatok. Van is rá lehetőség, hiszen nemcsak kislemezen jelent meg, hanem a soron következő azuré albumon is hallható, valamint felkerült a BEST OF CHIHIROX válogatásalbumra, de helyet kapott a Voyager albumon is, sőt egy élő változat is hallható a BEST OF CHIHIROX II albumon is. Úgyhogy tettek róla a kiadónál, hogy örök érvényű legyen a dal, és széles körben ismert. Szövegileg kellemes dalról van szó, és a zene is jó lett. A refrén utáni háttérvokálos részt meg együtt énekeljük azóta is az énekesnővel. Nagyon rég láttam az animét, érdemes lenne ismét megnézni. Amúgy talán levésbé ismert tény, hogy a harmadik openinget és endinget is Yonekura Chihiro énekelte, Okui Masami-val másodmagával, mint r.o.r/s. Sokan nem szeretik azt, de nekem bejött. Az együttessel más bajok vannak. Addig is hallgassuk ezt a fantasztikus szerzeményt.

https://www.youtube.com/watch?v=_PcM_LNNwqI

Szólj hozzá!

Wii U-s képernyőmentés egy jobb módja

2017. november 22. 13:45 - supermario4ever

Most, hogy november 8-a óta nincs Miiverse, más módot kellett keresni a Wii U-s játékok képének mentésére. Pontosabban annyira nem is kellett keresni, mert tudható volt, hogy Facebookra, Twitterre és Tumblrre is fel lehet tölteni a képeket. Ennek néztem utána, hogyan lehet feltenni közösségi oldalakra. Az i.nintendo.net oldalra kell rámenni Wii U-s, amikor HOME gombbal kilépünk a játékból, onnan az Internet Browserbe kell beírni a címet. Összekötni a közösségi oldalainkkal, és fel is lehet tölteni a képet. Sikerült is megcsinálni, viszont az eredmény igencsak meglepett.

Jobb minőségben tölti fel a képet a közösségi oldalakra, ugyanis amíg Miiverse-re 800×450-es méretben tette fel a képeket, addig FB-re és Twitterre 1280×720-as méretben tette ki, és láthatóan szebb a kép. Ha ezt tudom, soha nem szórakozok a Miiverse-szel. Ezek után azt mondom, hogy nem is hiányzik, éljenek a közösségi oldalas feltöltések. Már csak annyi, hogy jpg_large kiterjesztésben szedi le a képeket a gépre, de azt könnyű átírni.

A promóterkedés hatására pedig ismét elővettem a Mario Kart 8-at, és mint látható, van eredmény. Megszerzem a 3 csillagos rangot ott, ahol eddig nem sikerült. Úgy tűnik, van eredmény. Most van az a bizonyos szintlépés, amiről írtam korábban, hogy amit eddig kitűztem, azt megcsináltam, tehát 150cc-n is megvan mindenhol legalább egy serleg. Nem ragaszkodom most, hogy mindenhol meglegyen a 3 csillag, csak hogy javítsak az eddigi eredményeken. Nem baj, ha fokozatosan sikerül ez, de ha esetleg megvan a 3 csillag, akkor boldogság van.

Úgyhogy várhatóan többet fogok Mario Kartozni, és képeket kitenni, már csak azt kéne megcsinálni, hogy bár rákötöttem több közösségi profilomra a Wii U-s profilt, legalábbis hogy képet tudjak kitenni, és jó lenne, ha tudnám szabályozni, hogy melyikre tegyem ki. Próbáltam a pipát kivenni a Facebookos cuccból, mert inkább Twitterre tenném ki, de nem sikerült eleddig.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása