Top 40 Yonekura Chihiro #25

2017. november 25. 20:06 - supermario4ever

FEEL ME

Yonekura Chihiro karrierjének csúcsán jobbnál jobb dalokkal jelentkezett. A Colours album a legsikeresebb, azt hallgatva mintha sikerre tervezték volna. Szerencsére ez az album bizonyítja, hogy lehet a minőségre is menni még akkor is, ha egy kiadványt sikerre terveznek. Ennek egyik bizonyítéka a FEEL ME dal. A kislemez érdekes abból a szempontból, hogy 1 hónappal a WILL kislemez után jelent meg, ami az énekesnő legsikeresebb kislemez volt. Az még javában a listán volt, amikor a FEEL ME épp csak fel tudott kerülni. Furcsa, hogy az előző kislemez sikere nem tudta továbbvinni a következőhöz. Ebből is látszik, hogy az animés kislemezek nem feltétlen hozzák magával az előadójának sikerét. Pedig nagyon jó dal, kifejezetten szeretem a könnyedsége miatt. A szöveg viszont eléggé kusza, nehezen áll egybe. A refrénben a szerelemről énekel, de a verse valami teljesen másról szól. De ez is olyan dal, amit a könnyed hangulata miatt bármikor szívesen hallgatok.

https://youtu.be/iCP7lY7E34Q

Szólj hozzá!

Vásárolni tervezett könyvek listája

2017. november 25. 18:23 - supermario4ever

A minap szétnéztem a Libriben, és találtam néhány könyvet, amit érdekelne, és elolvasnám, ha lenne lehetőségem.

Először is szívesen tanulok nyelveket, kinéztem néhány nyelvkönyvet, amit megvennék.

Azt sajnálom, hogy a kevésbé oktatott nyelvekből nem igazán van rendes nyelvkönyv. A Libri weboldalán néztem most szét, de beszéltem az egyik barátommal, aki tanult hollandul, és felajánlotta a könyvét. Köszönettel elfogadtam. Meg japán nyelvtanfolyamra járok, az a két tanár tanít akik a Dekiru nyelvkönyvet írták. Arra gondoltam, hogy ők ismernek ritkább nyelvkönyveket is, megkérdezem tőlük, hogy milyen könyveket ismernek, amiből lehet csehet, szlovént és vietnamit tanulni. Mindig is szerettem nyelveket tanulni, ezt most új szintre szeretném emelni, és olyan "ritkább" nyelveket is tanulnék, amik érdekelnek. Semmiképp nem úgy akarom csinálni, hogy telipakolom a könyvesboltos kosarat, hanem fokozatosan. A legolcsóbb könyvet venném meg, azt nézném, hogy a gyakorlatban hogy megy, mit tudok kezdeni vele, és ha megy, és megmarad az érdeklődés, akkor komolyabban fogom tanulni.

Néhány számítástechnikai könyv. Ezek nem feltétlen az informatika mély elsajátítását teszik lehetővé, inkább azért kezdtem el venni ezt a sorozatot, hogy ha van olyan, amit nem tudok, azt megtanuljam.

Most így hirtelen ezek jutnak eszembe. Szokták dicsérni a BBS-INFO által kiadott informatikai könyveket, mert kezdőknek tényleg konyhanyelven magyarázza el az operációs rendszer és az Office programok praktikus használatát, így aki kezdő a számítástechnikában, és motivált a tanulásban, annak ezek a könyvek alkalmasak. Én inkább azért veszem őket, mert úgy vagyok vele, hogy nem lehet eleget tudni, és hátha olvasok olyanokról, amik számomra újdonságok.

Aztán vannak más könyvek, amik érdekelnek. Van olyan, amit azonnal megvennék, ha lenne rá anyagi lehetőségem, van olyan is, amivel előbb inkább megismerkednék, jobban beleolvasnék, mielőtt megvenném, mert nem biztos, hogy azt kapom, amit gondoltam.

Nagyjából ennyi jut eszembe, amit szívesen olvasnék. Galla Miklós könyvébe beleolvastam, és sajnos nem nevettetett meg. Azt érzem, hogy elfáradt, nem tud már olyan jó szóvicceket csinálni, mint régen. 6 éve, amikor megjelent a Könnyű műhaj című könyv, és beleolvastam, nagyon vissza kellett fogjam magam, hogy ne röhögjem el magam hangosan a könyvesboltban. Mondjuk abba régi poénokat gyűjtött egybe, ezek meg újak, de korántsem annyira szellemes, vicces, mint a régiek. Még a Holló Színházban is nagyokat alakított.

Jakupcsek Gabriellára már régebben felfigyeltem, de leginkább a Ridikülben lett számomra szimpatikus. Meg arra emlékszem, hogy a TV2-n a Jakupcsek-show (ha jól emlékszem a címére... De neki egy volt egy talk show-ja) sokkal értelmesebb volt, mint a Mónika, és a Balázs show. Közéleti témákat dolgozott fel, és olykor szakavatottak voltak a vendégek. Ezek alapján meg azt gondolom, hogy jók lehetnek a könyvei, de az övéibe is inkább beleolvasnék előbb, mert van olyan gondolatom, hogy nem azt fogom kapni, amire számítok. De az biztos, hogy érdemes az élet dolgairól nem szakmai (pszichológiai) írást is olvasni. Ez is olyan, amiről nem lehet eleget olvasni, és azt gondolom, hogy jó élettörténeteket más szemszögből is megismerni.

A feketeleves című könyv pedig érdekel, mert sokat néztem a Heti Hetest, és érdekel (azon túl, hogy sejthető), hogy mi történt vele. Ezen könyv felől meg azért vagyok szkeptikus, mert nem bulvár- vagy botránykönyvet akarok venni, hanem olyat, ami tárgyilagosan mondja el, amiről "beszélni" akar. Ezt akarom kideríteni.

Az utolsó két könyv pedig Észak-Koreáról szól. Több könyvet is olvastam már az országról (A lány hét névvel, Nélküled mi sem vagyunk), és ez is olyan dolog, amit más szemszögből szeretnék megismerni. Érdekel, nagyon nehéz elhinni, hogy van egy ázsiai ország, ahol ennyire kegyetlen rendszer van. Hallottam egy olyan elméletet, hogy Észak-Koreához képest semmi sem diktatúra, és azok alapján, amit olvastam, ebben nagy igazságot látok. Ez már nem egyszerűen a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás, hanem pszichopátia. És ott az emberek agya már olyan szinten át van mosva, hogy tényleg elhiszik, hogy az ő országuk a tökéletes. Olyanokat hisznek magukról, hogy az ő gazdaságuk a legfejlettebb, sorra nyerik az VB-ket (Majdnem EB-t is írtam, de legfeljebb ÁB-ket nyerhetnek meg...), és a vezetőjük valami istenség. Ajánlom figyelmekbe a Facebook-on Észak-Korea Hivatalos Magyarországi Oldalát, sokszor elképesztően viccesen figurázza ki a bölcs vezetőjüket és a rendszert.

Szólj hozzá!

Kényszerű átalakítás

2017. november 25. 09:50 - supermario4ever

Ez az írás a blog.hu-s blogról íródott.

A napokban töröltem az előző blog.hu-s blogomat, mert onnan jöttem át ide, és azt már nem használom. De csak ma reggel láttam, hogy ennek milyen komoly következménye van. Ugyanis az összes létező blogpostot, melyet onnan importáltam, eltűnt onnan az összes kép, és az importált blogpostokban levő képek a régi képekre linkeltek. Így egy kép sincs a 2017 július előtti blogpostokban. Ez több, mint 2.100 post... 2006 márciusa óta bizony összegyűltek a postok. Mondjuk abból a szempontból nem bánom, hogy a képek egyébként is összes-vissza voltak rajta, mert az a blog is a WordPress-ből lett importálva, és a két blog motorja különböző, erről már írtam korábban.

Majd fokozatosan javítom, 2015 februárjáig van segítség, addig vannak a WordPress-es postok, azok a képek ott vannak abban a blogban, de az újabban nem biztos, hogy tudható, mely képeket használtam, de igyekszem majd rájönni. Egy átalakítást egyébként is terveztem, mert az animés, japán zenés blogpostjaimat terveztem áttenni a blogspot-os blogomra, miket meg átteszek, azokat itt privátba tenném, így ez 100%-ig gamer blog lenne. Így is nagy munka lesz, majd fokozatosan megcsinálom.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása