Top 40 Yonekura Chihiro

2017. november 09. 23:21 - supermario4ever

Régen csináltam már toplistát, és úgy döntöttem, hogy legyen most ismét egy. Méghozzá legyen egy japán előadó dalaiból egy toplista, ő pedig Yonekura Chihiro. Először Top 20-as listában gondolkodtam, mert azt gondoltam, hogy nem fog annyi dal tetszeni tőle, hogy egy komolyabb lista összejöjjön tőle, aztán, ahogy összeirogattam a dalokat, összesen 42 jött össze. Mivel Chihi-san karrierje 1996 óta tart, és bár valamivel "szellősebben" jelentetett meg albumot és kislemezt (főleg az utóbbi időkben), mégis úgy voltam vele, hogy van nálam akkora jelentőssége, hogy összeállítsak tőle egy 40-es listát, így csak két dal fog kiesni. Most egyelőre csak a dalokat írtam össze, még nem rangsoroltam őket, így nem tudom, hogy melyik lesz az a két dal, mely végül ki fog esni a listából. Őket majd az 1. helyezett kilistázása után teszem közzé, amikor magam is tudom majd, miket kell közzé tennem.

Amit viszont biztosan tudok, hogy van négy extra dal Yonekura Chihirótól, amit már most szeretnék megmutatni. Ezek mind csapattal énekelt közös dalok, nem feltétlen köthető szorosan a diszkográfiájához. De ami miatt fontosnak tartom megmutatni, hogy láttassam, hogy miért nem tudott az énekesnő soha Okui Masami magasságokig emelkedni nálam. Mert pont az ilyen dalokból van nagyon kevés tőle, ezek teszik változatossá az énekesnő repertoárját, és ezt rettenetesen hiányolom. Lássuk őket.

TOPGUN × Yonekura Chihiro - Naked Soul

Van néhány Gundam dala Yonekura Chihirónak, de ezek szinte mind a karrierje elején születtek. Azonban 2011-ben a TOPGUN nevezetű formációval közösen megjelentették a Naked Soul kislemezt, mely kifejezetten jóra sikeredett. Ez egy Gundam játék openingje, abban a rock stílusban, amit szeretek. És azt gondolom, hogy ez jól áll Yonekura Chihirónak. Van néhány ilyen saját dala is, de ezek egy része túl egyszerű mind zeneileg, mind mondanivaló tekintetében. De ez kivételesre sikeredett, és azt kell hogy mondjam, hogy veszteség a részéről, hogy nincs több ilyen dala.

https://youtu.be/oiFKVj3Y7O0

TOPGUN × Yonekura Chihiro - Just a Revolution

Ez a dal zeneileg közelebb áll hozzám, mint az előző. Ugyanazon a kislemezen volt hallható, mint a fentebbi, annak a B-side track-je. Tetszik az ebben hallható optimizmus, és ahogy énekelnek erről. Egyedüli negatívum, hogy a második refrén után Chihi-sannak van egy saját része, ahol lelassul a zene, és ez disszonáns a dal többi részével. Amúgy rengeteget hallgattam ezt a kislemezt, amikor megjelent.

https://youtu.be/YPVZQKPfLig

Team. Nekocan [Neko] featuring Yonekura Chihiro - Revival!

Nem akartam hinni a fülemnek, amikor meghallottam ezt a dalt! A Team. Nekocan [Neko] írt egy hihetetlenül jó dalt Yonekura Chihirónak, ők voltak a másik a TOPGUN mellett, akik valami olyan különlegeset hoztak ki az énekesnőből, hogy azóta is kérdezem magamtól, hogy hol voltak eddig ezek a kvalitások? És most nem énekhangra kell gondolni, hanem zeneileg egyedi alkotásokra, amik különlegessé tették volna az énekesnő repertoárját. Ez a második közös kislemezük, az első a Pandemic!! népszerűbb, de nekem személy szerint ez jobban tetszik. Közelebb áll hozzám ez a fajta zene. Ez amúgy a Yondemasuyo, Azazel-san Z anime openingje, ez az anime második szériája. Nagyon brutális. Van mondandója, nem is akármi, de óvatosan megnézni.

https://www.youtube.com/watch?v=_i5aQM0i5FY

Team. Nekocan [Neko] featuring Yonekura Chihiro - Sticky Lucky Stupids

A fentebbi kislemez B-side trackje, egy nyugis, de annál több mondanivalóval rendelkező dal. Erős gúnnyal él az énekesnő az újgazdagok felé (önmagában szokatlan, hogy gúnyolódik, ez nem volt jellemző rá...) de nem annyira erős a szöveg, és a zene is inkább lassabb, halkabb, a "burkolt" irónia érződik benne, mint amikor a háttérben összekacsint két ember egy harmadik ellenében.
Érdekes dal, kár, hogy nincs kint YouTube-on.

Szólj hozzá!

Az új Zorán koncertfilm

2017. november 09. 21:53 - supermario4ever

Sokáig gondolkodtam, hogy mi legyen ezen a blogon. Eleinte a Disney-t akartam ide, de az utóbbi időkben nem foglalkozok a Disney-vel, így ez nem járható út. Ezért is volt itt csend. Úgyhogy csak az lesz, hogy ez lesz a "minden más" blog, tehát ami nem videojáték, nem japán, de érdekel, az ide kerül ki.

Ez egy rövidebb post lesz, mert még nem láttam az új Zorán koncertfilmet, ami nemrég jelent meg CD-n és DVD-n, de azért van már olyan gondolatom, amit ki szeretnék írni magamból, anélkül, hogy láttam volna még. Ez pedig Majka jelenléte a koncerten. Igazából nem tudom, hogy mi alapján lehetett vendég a koncerten, de abban biztos vagyok, hogy Zorán ezzel nagy merényletet követett el maga ellen. Sok Zorán koncertfilmet láttam, eddig mindenkinál magától értetődő volt, hogy az eddig megjelentek közül azért lehettek vendégek az addig megjelentek, mert hasonló zenei stílust képviselnek, mint Zorán, nem utolsósorban hasonlóan magan minőségben. Magától értetődő volt az LGT esetében, Rúzsa Magdi, Kern András, Gerendás Péter esetében, de Majkát sehogy nem tudom összeegyeztetni Zorán munkásságával. Majka egy teljességel személyiség nélküli médiaszemélyiség, aki csak jópofizik, amikor műsort vezet, a dalaiban meg megy a menőzés, hogy milyen nagylábon él, és hogy minden nő az övé. Ezek után nem tudom elképzelni, hogy mi az, amibe belehal. Nem tudom elképzelni, hogy milyen nívót mutathatott fel a koncertfilmben, aminek által alkalmas lehetett arra, hogy vendég legyen egy Zorán koncerten.

Gyerekkorom óta szeretem Zoránt, ismerem az összes albumát, dalát, valamennyi koncertfilmje megvan. Tervezem majd megvenni az új CD-t és DVD-t is, de előbb megnézem "alternatív úton" a koncertfilmet. Mert bár ahhoz kétségem nincs, hogy Zorán most is nagyot alakított, de az, hogy Majka megjelenhetett a koncerten, mint vendég, ez egyelőre nagy visszatartó erő.

Szólj hozzá!
Címkék: Zorán
süti beállítások módosítása