Eredetileg téli animének terveztem a BLUE DROP ~Tenshitachi no Gikyoku~ animét, végül pár hét késéssel a tervezettől kezdtem el nézni, és ma értem a végére. Hihetetlenül érdekes anime, már csak azért is, mert szerintem zseniálisan lavírozik a slice of life és a sci-fi, fantasy, mecha harcos stílusok között. Másrészt, ami miatt nagyon tetszett, hogy nemcsak történet, hanem a karakterek is szimpatikusak, ezért végig érdekelt, hogy alakul a sztori, mi történik a szereplőkkel.

Pedig egy eléggé depressziós anime, pont azért terveztem télen nézni, amikor lement a karácsonyi szezon, januárban nem történik már olyan sok minden, az idő is hideg, hamar sötétedik, ez az anime nagyszerűen kiemelné az időjárás zord hangulatát. Maga az opening is eléggé kemény (Suara: BLUE), ismerve Suara teljes repertoárját, mondom, hogy az énekesnő egyik legdepressziósabb dala. Nemcsak ballada, vagy valami szomorú életérzésről szól, hanem valósággal átjárja a depresszió, a kilátástalanság érzete. Az animét ennyire nem, de eléggé negatív hangulatban indul. Wakatake Mari egy bentlakásos lányiskolába kerül. Az iskola légköre is eléggé hűvös, ugyanis az igazgatónő egy meglehetősen szigorú és hihetetlen régimódi erkölcsöket valló nő. Nem használja ezeket rossz célokra, szó nincs erről, és eléggé ritkán szerepel. De ha megjelenik, akkor mindig keményen beszél a diákokhoz, parancsokat, rendeleteket ellentmondást nem tűrően hoz meg, elve szerint csak így lehet rendet tartani az iskolában. De ez nincs befolyással a diákok mindennapjaira ugyanolyan kedvesek, derűs természetűek, mintha egy liberális elvű iskola tanulói lennének. Viszont Mari bemutatkozása az iskolában is eléggé balul sül el, ugyanis összeverekszik néhány lánnyal. Van oka a pesszimizmusra, hiszen a szülei egy szörnyű katasztrófában haltak meg. A Kamioki szigeten lakott gyerekkorában, melyet öt évvel ezelőtt súlyos támadás ért. A sziget összes lakója meghalt, kivéve a kislány Mari-t, aki viszont nem emlékszik semmire. Azóta a nagymamája neveli, és beiratkozik egy bentlakásos lányiskolába. Előélete miatt azt gondolom, hogy érthető, hogy miért ennyire negatív, de a verekedős bemutatkozása akkor is eléggé szerencsétlennek mondható.

Ami a bonyodalom alapját adja, hogy egy szobába kerül egy Senkouji Hagino nevű lánnyal, aki ahogy megérinti Mari-t, elkezdi öntudatlanul fojtogatni. Sok emlék feltört belőle a lány láttán, Mari persze nem érti az egészet, és nyilván haragszik is Haginóra, meg az elején nem bízik meg benne. Mi késztette Haginót arra, hogy ilyet cselekedjen? Mi a valódi kapcsolat kettejük között? Mindenre választ kapunk.

A fojtogatásnak nem lesz folytatása, a kedélyek lenyugszanak, és elkezdik megkedvelni egymást, mi több vonzódni egymáshoz. Innestől domborodik ki az anime Shoujo-ai jellege, ugyanis a két lány egymásba szeret. Ami tetszik, hogy ez a szerelem teljesen természetesen jelenik meg, nem azt emeli ki az anime, hogy ez egy leszbikus kapcsolat, nem látni semmi kivetnivalót abban, hogy két lány szeret egymásba szeret. Sokkal inkább a közös háttértörténet az, ami miatt nehezen jönnek össze. Hiszen Hagino valójában egy földönkívüli, aki azért érkezett a Földre, hogy megvédje azt. Ennek ellenére teljesen emberi a viselkedése, nagyon kedves, szerény, csendes, olyannyira emberi, hogy a bolygóról, ahonnan jött, ő az egyedüli, aki képes őszintén mosolyogni, nevetni. A BLUE nevű űrhajóval érdekezett a Földre (Úgyhogy a BLUE című openingnek több jelentése is van) több társával, de ők mind az űrhajóban maradnak. Hagino az egyedüli, aki beépült az emberek közé, és jól is érzi magát a lányok között, különösen Mari társaságában. Talán ennek is köszönhető, hogy ennyire emberi a viselkedése. Nem ennyire jelentős a kémia tanárnő szerepe, de kedvességével hamar megragadja a figyelmet. A valóság viszont az, hogy a háttértörténésekről ő is sokat tud, tisztában van vele, hogy háború közeleg, és igyekszik megvédeni a két lányt.

Érdekesség, hogy ahogy előrébb jutunk, úgy az egyes történések egyre vidámabbak, oldottabbak, de a végefelé ismét nehéz idők jönnek, hiszen Haginónak színt kell vallania Marinak, mindezek mellett megérkeztek az ellenséges erők is, így a háború elkerülhetetlenné vált. És mi lesz ennek a vége? Ahogy lezárul az anime is.
Nagyon jó a történetvezetés, nagyon jól elmesélik 13 részben az eseményeket. Nem volt hiányérzetem, miközben néztem az egyes epizódokat, és az itt-ott felbukkanó vicces jelenetek oldják a feszült hangulatot. Tetszett az anime, 9 pontra értékeltem.

Egyébként többen bírálják, hogy kedvenc előadó alapján választok animét. Pedig így is érdemes. Ha nem Suara énekelné az openinget és az endinget, rá se néznék az animére, és egy nagyon jó alkotásból maradtam volna ki. Azért választok így (is) animét, mert úgy vagyok vele, hogy az adott dalt régóta ismerem és szeretem, és érdemesnek gondolom arra, hogy megnézzem az animét. Ebben az esetben nagyon megérte, mert a BLUE nemcsak az énekesn egyéniségéhez illeszkedik, de látni, hogy az animéhez írták a dalt. És ha egy opening / ending esetében megcsinálják azt, hogy nemcsak az animéhez írják a dalokat, hanem az előadóhoz is illik, abból születnek a nagyon jó animés dalok. Felmerült bennem a kérdés, hogy előbb írták meg a dalt, és aztán találták meg Suarát, hogy illik rá ez a dal, vagy eleve Suara volt leszerződve opening és az ending előadására, a dal csak utána született meg? Akármi is az igazság, telitalálat volt, és sokkal többet jelent számomra így a dal, mint mielőtt láttam az animét. Nemcsak az opening illik az animéhez, emeli ki a depressziós hangulatot, hanem az ending is (Tsubomi -blue dreams-), mely érezteti, hogy akármekkora is a gond, meghúzódik mögötte a remény, ami erőt ad a nehéz időkre. Ez a kettősség érződik az animében.

Mivel sikerült megszerezni az Aladdin Blu-ray-t, így teljes lett a gyűjteményem.

Ezt már többé nem kell kereni. Ami hiányzik még, a filmzene album kazettán és CD-n. Mai napig nem hiszem el, hogy ennyire ritkák a Disney filmzenék, nagyon nehéz fellelni egyet-egyet. Illetve még a Super Nintendo játék dobozát és leírását szerezném be. A kazetta megvan.

Tegnapelőtt felutaztam Pestre. December óta most voltam először. Nem nagyon volt okom arra, hogy felutazzak, de mivel egyáltalán a vonatozás nagyon hiányzott, ezért úgy döntöttem, hogy okot csinálok rá. Bagszival megbeszéltem, hogy megnézi a régi laptopomat, hogy mi lehet a baja a kijelzőnek, hátha meg tudja javítani. Ha használom, egy idő után kifehéredik a kijelző soronként, aztán annyira fehér lesz, hogy végképp nem látni semmit. Valószínűleg kontakthibás, de sajnos nem értek hozzá. Tényleg felvittem a laptopot, ráadásul több dolog is bejött, úgyhogy a tervezettnél korábban is indultam.

A 12.19-es vonattal terveztem menni, ugyanis az év eleje óta Békéscsabáról is indul egy olyan vonat, ami miatt mindig átszálltam Szolnokon, mert olyan jó rajta utazni. Na gondoltam, utazok rajta egy hosszút. De végül a 9.19-es vonattal mentem, mert hívtak állásinterjúra. Oda pedig 13 órára kellett menni, így borult az eredeti terv, de minden tervem így boruljon fel, ugyanis nagyon szeretnék végre dolgozni. Nem volt sima az út, mert felsővezeték-szakadás volt Újszász és Tápiógyörgye között, így kerülőúton, a Nyugati felé mentünk. Egészen Zuglóig mentünk a Nyugati vonalán, majd tett egy nagy kört, lassan is ment, több helyen is megállt, így legalább fél óta plusz volt az út. Ezek a megállások érdekesek voltak, mert megállt a vonat Kőbánya-Kispestnél, Kőbánya-alsónál is, és mindkét esetben az volt, hogy állt pár percig, na mondom magamban leszállok, és helyi közlekedéssel megyek tovább. De mindkét esetben úgy alakult végül, hogy amikor kaptam volna fel a táskát, akkor dudált a vonat, hogy indul tovább. Na mondom, szépen vagyunk. Pedig jó lett volna leszállni, mert tényleg nagy kört tett meg, és még úgy is jobban jártam volna, ha leszállok a Kökinél, és onnan megyek metróval. Sietnem kellett, amint beért a vonat a Keleti pályaudvarra, és épp, hogy beértem 13 órára. Jól ment az állásinterjú, jónak éreztem magam. Egy irodai munka lenne, annak alapján, amit elmondtak a csoportos tájékoztatón, szimpatikusnak tűnt, úgyhogy elvállalnám a munkát, ha engem választanának ki.

Az interjú után az Astoria felé vettem az irányt. Visszatért nálam a Disney-láz, és most azon vagyok, hogy mivel a Disney Blu-rayek kifutóban vannak, ezért megszerezzek néhányat, főleg azokat, amiket szeretek. Nézegettem az interneten, azért még lehet kapni őket, viszont azt vettem észre, hogy az Aladdint már nagyon kevés helyen árulják, ezért ennek volt most elsődleges prioritása nálam. Láttam a Bookline weboldalán, hogy náluk még van. Azt gondoltam, hogy ha az üzletükbe megyek, akkor megtalálom ott is, de tévedés volt. Régebben elég sok Bookline üzlet volt Pesten (például a Sugárban), de néztem a weboldalt, már csak az Astoriánál van üzletük a Rákóczi út 12 szám alatt. Nagyon kicsi a választék, inkább az online átvételre fókuszálnak. Mellette van a nagy Libri könyvpalota, vagy hogy hívják, lényeg, hogy oda is benéztem. Itt csak néhány Blu-ray van a pénztár mögött elrejtve... Hát úgy aztán meg lehet találni. Na mindegy, elsétáltam a Blaha Lujza tér felé, látom, hogy itt van a nagy Líra könyvesbolt, na akkor már ide is nézzünk be. Itt már sokkal jobb a Blu-ray kínálat, de Disney nem volt egy sem. Most már tényleg a Blaha Lujza térre mentem, onnan villamossal a Nyugatiba, a WestEnd-ben töltöttem el az időt. Itt is nézelődtem, először az 576 KByte-ba mentem be, hogy megnézzem a Nintendo Switch kínálatot, ami egyelőre nagyon szegényes. A promóció és a marketing rendben van, mert hatalmas reklámanyag volt kint, de a kínálat eléggé csekély így az elején. De majd fogok írni részletesen is a Switch-ről, mert láttam élőben. Az 576 után a Libribe mentem be, hogy milyen videó kínálat van, de itt végképp semmilyen. Végül a Media Markt-ban találtam meg az örömöm forrását. Itt nagyon sok Disney DVD és még kellő mennyiségű Blu-ray van jelen, és itt találtam meg az Aladdint is. Abból a szempontból poén, hogy pont itt volt, hogy néztem a Media Markt webshopjában a Disney Blu-ray-ek kínálatát, Aladdint nem találtam. Egyébként örülök ennek a kiadásnak, mert ezzel a borítóval jelent meg még 1994-ben először videokazettán is a film. Emiatt is szerettem volna annyira ezt beszerezni, a másik ok, hogy több emlék is köt ehhez a Disney klasszikushoz. Ugyanis ez volt annak idején az első Disney mozifilm, amit láttam moziban. Most néztem utána, a magyar mozikba csak 1993. decemberében jutott el, tehát több, mint egy éves késéssel az 1992. novemberi amerikai premierhez képest. Ezek szerint akkoriban nagyon nehezen jutottak hozzánk a külföldi alkotások. Az biztos, hogy hatalmas élmény volt kisgyerekként moziban látni. Mindemellett a Super Nintendo játék is nagyon jóra sikeredett, annak ellenére, hogy jelentősen különbözik a PC és a Sega Mega Drive változatoktól. A Blu-ray árán meg látszik, hogy ki akarják szórni a megmaradt példányokat, 1.999 forintot Full HD filmért megéri, főleg, hogy ezek is 6.990 forinttól indultak megjelenésükkor.

Ezután a földszinten a kajáldás résznél keresten helyet magamnak, itt vártam bagszira, közben elfoglaltam magam. Készültem az angol érettségire, valamint Nintendo 3DS-en játszottam a Tetris DS-sel. A BKV miatt eléggé későn jött (ahhoz képest, ahogy számítottam rá), már kezdtem úgy lenni, hogy ha 18 óráig nem jelenik meg, akkor hazamegyek a 19.10-es vonattal. De eljött. Kicsit beszélgettünk ott, aztán vonattal mentünk hozzá. A vonaton elővette a Switch-et. Szóval ez lenne az... Nagyon szép rajta az új The Legend of Zelda játék, de valamiért mindig az az első gondolatom, amikor meglátom ezt a táblagépszerűséget, két oldalán gombokkal, hogy ezért képesek 109.990 forintot elkérni? Ott van még a dokkoló is, amivel TV-hez csatlalkoztatjuk, de egyszerűen nem látom benne azt, ami azt mondatná velem, hogy megéri megvenni. Mondom ezt, mint tőzsgyökeres Nintendós, akinek élete részét képezi az egész Nintendo úgy, ahogy van. Mondjuk egyik végletet sem szeretem. Még a vonaton beszéltük, hogy rettenetes, hogy a GameStar és a PC Guru mennyire hergeli a videojátékos közösséget a Nintendo ellen. Erről írtam korábban: Létező problémákról írnak, de nagyon felnagyítva, ezzel váltva ki indulatokat a Nintendo ellen. Nemrég láttam, hogy bagszi csak kiírta bánatát Facebook-ra a Nintendós csoportba, hogy miért divat minden rosszat leírni a Nintendóról, és volt egy srác, akinek tetszett a kommentje. Zanzásítva a lényeg, hogy szerinte a Nintendo elkapkodta a Switch megjelenését, még dolgozni kellett volna a rendszeren. Nekem is valami nagyon hasonló volt a gondolatom, amikor kezembe vettem a Switch-et, megnéztem a HOME menüt. Rettenetesen kaotikusnak éreztem. Nem láttam rendszert, és az egész olyan semmilyen, mintha valami olcsó árkategóriás konzol menüje lenne. Ezen tényleg dolgozni kellett volna még, meg kiforrnia magát az egész rendszernek. Én is úgy látom, hogy el van kapkodva a Switch megjelenése. Méghozzá azért, mert a Nintendo a lehető leggyorsabban el akarja felejteni a Wii U bukását, gyorsan eltemetni, többet ne is lássuk, dobjuk piacra hamar az új gépet, hogy nép is felejtse el. Mindeközben a menürendszert, meg a lehetőségeket nézve is ugyanúgy felmerült bennem a kérdés, hog mi kerül ezen 110 ezer forintba? A Zelda játék nagyon szép, és látszik, hogy temérdek lehetőség van benne, az egész hangulata megfogott. Mondjuk ez is érdekes. Előző nap felmentem Wii U eShop-ra, és az új Zelda játékból szólt egy nagyon szép zene. Már a zenét hallgatva is azon morfondíroztam magamban, hogy több Zelda játékkal is megjárták a csúcsot, és egyre inkább olyan érzésem támad, mintha a Nintendo újabb és újabb csúcsot keresne. Attól félek, hogy ez lesz a vesztük, mert a tudatos, már-már kényszeres "csúcskeresés" okán elvész az a spontaneitás, amitől igazán nagy lenne egy játék. Azt gondolom, hogy ha egy alkotáson (mindegy, hogy a film, játék, zene, stb.) látszik, hogy azt azzal a tudattal készítik, hogy nagyon fognak robbantani, akkor erőltetett lesz az adott mű, aztán pont ettől vérzik el. Még nem láttam annyit a Zeldából, hogy magabiztosan azt mondjam, hogy igaz rá is, de volt ilyen gondolatom a zene hallatán. De játszanom kell vele, hogy erről meggyőződhessek, de nagyon szeretném, ha most nem jönnek be a megérzéseim, mint ahogy nem mindig szoktak bejönni.

Annak nagyon örülök, hogy a Switch szinte világszerte nagyon sikeresen rajtolt, néhányan már vizionálják, hogy meg fog ismétlődni a Wii sikere. Szükség van a Nintendóra a konzolpiacon. A Sega "halála" túl nagy veszteség volt, ha a Nintendo sem lenne, az az egész konzolpiacra komoly hatást gyakorolna. Mert szükség van arra az egyedi útra, amin a Nintendo jár, nagyon sokat tesznek azért, hogy a videojátékok palettája színes legyen. De a konzol tényleg túl hamar jelent meg. Jelen állás szerint azt mondom, hogy leghamarabb karácsony környékén veszek egyet, egy Mario Pack-osat, és lehetőleg valami akció keretében. Remélem addigra lesz Virtual Console is, meg bővíteni fognak a lehetőségeken. A laptop meg nem volt hajlandó elromolni, így nem szorult javításra.

21.45 körül indultam el Kőbánya felsőről mentem vonattal a Keletibe. Már kint is állt a vonat, úgyhogy szálltam is be azonnal. Nagyon jól ment, 22.50-kor rendesen elindult, és 1.10-re ért be Békéscsabára. Hazaérve megnéztem az Aladdin Blu-ray-t. Bámulatos a különbség, lehet látni Full HD TV-n. Mondjuk már azt is megmosolyogtam, hogy a borítón csak magyar és angol hang van felsorolva, de a főmenüben választható még francia, olasz, török, sőt, még német nyelv is. Mondtam is magamban, hogy majd megnézem dajcsul. De most magyar. Szóval lehet látni a felbontás-béli különbséget. Mert bár DVD-n is alapvetően éles a kép, de mintha fel lennének nagyítva a pixelek, mert lehet látni a pixelenkénti színkülönbséget. Kicsit szemcsésnek tűnik a kép, míg Blu-ray-en tűéles a kép, semmi ilyesmit nem látni. A szín is csodálatos, úgyhogy azt gondolom, hogy megéri Blu-ray-t venni, annak, akinek van igénye az igazán jó képminsőgére. 4 órakor tértem álomföldjére.

Befejeztem a KimiKiss Pure Rouge animét, és azt kell mondjam, nagyon kiakadtam a történet lezárásán. Aki látta a Disney klasszikusok közül a Pocahontas és a Pocahontas 2-t, az tudhatja, mire számíthat. Annak legalább annyira kiakasztott a második film vége, mint ennek az animének lezárása.

Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy az anime történetvezetése meglehetősen felemásra sikeredett. Az első fele sablonos és unalmas. Amíg a szereplőkkel nem történnek komolyabb dolgok, addig élik a maguk mindennapjait, nincs kifejezetten személyiségük, és nem ragadnak meg úgy konkrétan jelenetek. Viszont a második felére, ahogy összejönnek a párok, hirtelen megfordul az egész, sokkal érdekesebbé válik a sztori, a karakterek jelleme is kifejlődik azáltal, hogy nemcsak a szerelem örömét, hanem az árnyoldalát is megtapasztalják, ezáltal elkezd érdekelni az, hogy mi történik velük. Mit kezdenek a kialakult krízishelyzettel? Csak ehhez el kell jutni a 13. részig. Azt gondolom, amit írtam előzőleg, hogy azt az animét az fogja tovább nézni, akinek szimpatikussá válik egy-egy karakter, vagy lát fantáziát abban, hogy ki fog alakulni valami jó sztori, egyébként azok, akik elkezdték nézni, azok egy része szerintem dobta pár rész után. Mert a történet adott, hiszen a szerelmek már az elejétől kialakulnak, hogy ezt miként látjuk, az már egyéni megítélés kérdése.

SPOILER

Az első páros a 13. részre jön össze, a két főszereplő, Kouichi és Kazuki. Az eset pikantériája, hogy egy harmadik segített nekik összejönni. Nem feltétlen a kerítő szerepét játszotta, a háttérben segített nekik. Lényege a dolognak, hogy miután sikerült, és mindenki boldog lehetne, Mao (A harmadik) ahogy látja a boldog párost, és a srác már nem szabad, hirtelen megfordulnak az érzései és beleszeret Kouichi-be. Innestől kezdve furcsa fordulatot vesz a dolog, mert bár tudja, hogy nem szabad, de mégis szereti őt. Igyekszik rejteni az érzéseit, ez természetesen nem sikerül neki. Főleg, hogy egy lakásban lakik Kouichi-val (azzal kezdődik az első rész, hogy több év után Párzsból hazaköltözik Japánba, és Kouichi-ékhoz megy. Gyerekkori barátok), így aztán végképp nehéz dolga van. Persze a srác is észreveszi, hogy nincsenek rendben a dolgok, egyszer amikor Maónál rákérdezett, hogy mi bántja, végül megmondta neki az igazat, hogy szereti őt. Innestől kezdve mintha a srác is mintha öntudatra ébredt volna, és elkezd megviláglani benne, hogy kit is szeret valójában... Persze Kazuki sem esett a fejére, látja, hogy mi játszódik le benne. Innestől kétesélyessé válik a dolog: Vagy lerendezi Kouichi Mao iránt érzett érzései kapcsán, és folytatóik a kapcsolat, vagy új kezdetnek leszünk szemtanúja. Igazából Mao viselkedésén lehet vitatkozni, hogy korrekt volt-e annak ügyében, hogy "beleszólt" a szerelembe, de az vesse rá az első követ, aki másképp viselkedne úgy, hogy azzal lakik együtt, akibe titkon szerelmes. Az érzelmek ki nem mondása egyébként is megnehezítette a pár életét, de bízhattunk abban, hogy sikerül lerendezni egymás között a dolgaikat, és reméltem is, hogy az utolsó részre, amikor Kouichi beszélgetni hívja Kazukit, akkor megbeszélik ezt a problémát, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak, ehhez képest egy isten áldjon volt, amit mondott. Zanzásítva persze. Mert korrektül elmondta, hogy mit érez, csak mégis... Az volt a legnagyobb baj az animével, hogy "hősszerelmesnek" mutatta be a párost, és tényleg azt lehetett hinni, hogy övék a világ boldogsága, erre mik derülnek ki... Emiatt volt kiábrándító a vége, és ezért hasonlítottam a Pocahontas Disney klasszikushoz. Bár a Pocahontas esetében némileg árnyalja a hasonlatot a valódi történet, de az, hogy a Disney filmben hősszerelmesnek volt beállítva Pocahontas és John Smith, és hogy aztán mi lett a második film vége az azért... nincs rá jobb hasonlatom, hogy furcsa volt. De nem pozitív értelemben.

SPOILER VÉGE

Pedig a 20. rész körül kezdtem egyre inkább azt érezni, hogy nagyon jó irányba halad a történet, és egyre komolyabbra és hitelesebbre fordulnak a dolgok, konkrétan érett a 7 pont az animének, de azzal, hogy így fejezték be, maradt a 6 pont. Van egyébként a special is az animéből, ami csak a DVD kiadásban jelent meg, megnéztem azt is. Teljesen felesleges munka volt. Egy lányról szól: Kuryuu Megumi, aki a rendes sztoriban fel sem tűnt. Ilyen kemény, merev jelleme van, tipikusan az, aki rendet csinál az iskolában. Aztán beszélnek neki a többiek a romantikáról és a szerelemről, hogy megváltoztatja az embert, és hogy neki is oldaná a jellemét. Utána mintha Judo edzésen (mert Judóra jár...) beleszeretne egy srácba, de ez a dolog tisztázatlan marad. Ugyanis irul-pirul, de semmi előrelépés nem történik, és a vége ugyanúgy zárul le, hogy vaskalaposkodik mindenki felett. Semmi értelme nem volt az egésznek, csak azért adtam neki 4 pontot, mert éppen végig lehet nézni, azzal nincs baj, mivel reményt támaszt, hogy ha más nem, legalább a szerelemmel megváltozik a csaj, ehhez képest semmi. Illúzióvá fakult a remény. Ennek fényében semmi értelme nincs a special jelenlétének.

Úgyhogy eléggé felemás élményeim vannak az anime kapcsán, mert sikerült itt-ott nagyon jó dolgokkal érdekessé tenni, de a lezárása miatt inkább a rosszabb animés élményeim közé fogom sorolni. Főleg azért is, mert olyan (szintén) romantikus animét fogok holnaptól nézni, amit az egekig emeltek, és mindenki imádta, aki látta, nálam most fog debütálni: Kimi ni Todoke. Képek alapján nagyon tetszik.