Bizony, szorgosan nézem a .hack sorozatot, megjelenésük sorrendjében. Így a Liminality után volt a Tasogare wa Udewa Densetsu, majd az egy epizódos GIFT után itt van az oly régóta várt Roots. Erre nagyon kíváncsi voltam, mert nagyon jó az ending dal. Mivel ALI PROJECT dal, ezért régóta ismerem az együttes többi dalával együtt, de az animéhez csak most van szerencsém. Úgy néz ki, hogy van is szerencsém, mert már az első részből látszik, hogy valami nagyon jó dolog fog belőle kisülni. Meg a zene is nagyon jó abból a szempontból, hogy végre valami más. Nagyon jó zenéket írt Kajiura Yuki az előző szériákhoz, ez vitán felül áll, de arra a változatosságra, amit az ALI PROJECT hozott, arra nagy szükség volt. Már az első részben is hallható volt az a jellegzetes ALI PROJECT-feeling, és valósággal libabőrös lettem a zenétől. Nagyon jót tett az animével az együttes, és akkorát mosolyogtam, amikor meghallottam az 1. részben a GOD DIVA dalt. Az ott van nálam a 10 legbetegebb ALI PROJECT dala között. Egyáltalán a cím is rettenetesen vicces, de itt az animében nyert valódi értelmet. Akkor szólalt meg, amikor két lány megtámadta s főszereplő srácot, Haseót, és a támadás idejére férfi hangjuk lett. Az endinget a Boukoku Kakusei Catharsis-t itt is jó hallgatni, viszont az opening rettenetesen nagy csalódás volt. Olyan semmilyen a Silly-Go-Round. Pedig az Kajiura Yuki szerzemény, de ez már FictionJunction project keretében írta meg, azon belül is YUUKA énekelte a dalt. De valami harmatgyenge, semmilyen zenei motívumra nem emlékszem így az első részben meghallgatva. Fog-e ez vajon változni? Nem hiszem, mert azért a nagyon jó zenéket már az első hallgatás után megjegyzem. Ahhoz képest éltem meg csalódásnak, hogy Kajiura Yuki-nak nagy rajongótábora van világszerte, és eddig csak jó dalokat hallottam tőle (tehát értettem, hogy miért szeretik ennyien, legfeljebb nem tudtam azonosulni egy-egy dalával, de ez más kérdés), de ez az opening biztos, hogy az utolsó helyen áll nálam az összes általa írt dala között. Azt gondoltam, hogy azért van ekkora rajongótábora, mert nem képes rosszat írni. De csak kiderült, hogy Kajiura Yuki is csak ember, akivel ugyanúgy előfordul, hogy rossz munkát ad ki a kezéből, mint bárkivel mással. Kíváncsi leszek, hogy fog-e változni a véleményem a dalról. De egyáltalán nem értem, hogy YUUKA miért nem olyan gyászos arccal a kislemez borítóján. Úgyhogy a kép is hagy kívánnivalót maga után. Most hallgatom a kislemezt, gondoltam, még egyszer meghallgatva meg fog változni a véleményem róla, de sajnos nem. Nem annyira rossz dal, de ahhoz képest, amit Kajiura Yuki tud, hozzá képest nagyon gyenge. Tipikus anime dal, tizenkettő egy tucatban, ilyet bárhol, bármikor hallok. Ahhoz képest, hogy mit tud, óriási csalódás... Úgy néz ki, ezt az animét az ALI PROJECT-hez szabták, és ők valami eszméletlenül jót alakítottak. Ha nem lenne a Rosen Maiden, ez lenne a karrierjük csúcsa.

Befejeztem ma a Hitorijime My Hero-t, és ez már tényleg egész jó Shounen ai anime. Mivel nem kifejezetten él a műfaj tipikus kliséivel, ezért ajánlható azoknak is, akik amúgy nem szeretik a műfajt, mert kifejezetten nézhetőre sikeredett.

Két szerelmes pár történetét követhetjük végig. Bár morogtam emiatt a Sekaiichi Hatsukoi-ban is, de itt az a nagy különbség, hogy itt meg lehet különböztetni a fiúpárokat, és végigmegy a történeten úgy, hogy végül nem marad hiányérzet. Bár a hiányérzet dolga egyedi, mert ez az anime akár egy Disney-klasszikus is lehetne meleg-kiadásban, mert annyit elárulhatok, hogy bár ott vannak a kétségek, gyötrelmek, de igazából teljességgel idealizálja a szerelmet. Az érzelmek és a boldogság mintegy csúcspontja, melynél nincs feljebb, és aki ezt eléri, az sosem lesz szomorú. Pedig tudható, hogy a való élet nem erről szól, hiába jön össze két ember úgy, hogy tiszta szívből szeretik egymást, talán pont egymásnak okozhatják a legnagyobb fájdalmat azáltal, hogy mennyire szeretik egymást. De erről már nem szoktak szólni a romantikus történetek, így itt sem kaphatunk ezekre útmutatást.

De elnézhetjük azzal, hogy egy 12 részes történetről van szó, így nincs idő belenézni abba, hogy élnek a párkapcsolat "létrejötte" után. Így is van mit mesélni, főleg, hogy nem is egy, hanem két mangát dolgoz fel az anime. Ezért van két szerelmes pár, bár a két manga között szoros kapcsolat van. Az első, a Hitorijime My Boyfriend, mely Oohara Kensuke és Hasekura Asaya történetét dolgozza fel. Róluk szól szól első 3-4 rész, amíg nem jönnek össze, aztán térünk át a címadó mangára a Hitorijime My Hero-ra. Ez már Oohara Kousuke és Setagawa Masahiro kapcsolatát dolgozza fel. Ha a párhuzamokat keressük a két manga között, akkor már a név is árulkodó, hiszen Kensuke és Kousuke testvérek. Milyen már, hogy fiú testvérpáros mind a két tagja meleg... Ez valami genetikai bravúr lehet. De itt még nincs vége a párhuzamoknak, ugyanis Kensuke, Asaya és Masahiro egy suliba járnak, osztálytársak, Kousuke pedig a matektanár. Kitérnek erre is, de ha belegondolunk, azért egy diák-diák meleg kapcsolat is eléggé meredek, hát még egy tanár-diák... Ott ahol a tanár egyfajta példakép (mert Japánban tényleg az), behozzák, hogy összejön egy azonos nemű diákjával. Ez az érzelmi vívódás egyik fő oka, és azért lássuk be, egyáltalán nem alaptalan, hiszen Masahiro is érez magában felelősséget, hogy a tanárt nehogy miatta rúgják ki az állásából.

A Hitorijime My Boyfriend manga mindössze egy kötetes, ezért is van kisebb súlya a történetben Kensuke és Asaya párkapcsolata. Történetük nekik is van. Gyerekkori barátok, akik elválaszthatatlan társak voltak. De csak általános iskola végéig. Alsó-középsikolában Asaya tanulmányai miatt másik iskolába kényszerül menni, ezáltal útjaik átmenetileg elválnak. Persze ilyenkor közrejátszik a csalódottság: Soha nem vagy a barátom, többé látni sem bírlak. Aztán Felső-középiskolában ismét egy suliba kerülnek, és itt végül annyira nem bírják látni egymást, hogy összejönnek. Kell ennél több?

Kousuke és Masahiro kapcsolata már jobban ki van fejtve, már csak azért is, mert a Hitorijime My Hero egy hosszabb manga, a mai napig fut. Setagawa Masahiro a többi gyerekkel ellentétben ő sosem szerette a szuperhősös TV-sorozatokat, nem hitte el, hogy ők valóban léteznek. Hőse a való életben lett, méghozzá Oohara Kousuke személyében. Egész érdekes, hogy találkoztak. Masahiro egy szerencsétlen srác, akibe mindig belekötnek, ahogy az utcán belékötött egy banda is. Elbújt előlük, és ez a bizonyos Kousuke ijesztette el a csapatot. Ő ugyanis "Bear Killer" hírében áll, minden bandatag retteg tőle. Masahiro felfigyel rá, ő lesz az a bizonyos hős számára... Ez a hős-szerep csak tovább erősödik, mivel abba az iskolába kerül Kousuke matektanárnak, ahova a fiúk is járnak.

Az érzések erősödnek, ahogy a kapcsolat is. Meglepő azért, hogy tanár-diák kapcsolatot jelenít meg az anime. De kitérnek erre is, főleg Masahiro az, aki diákként inkább érzi a felelősséget, hogy csak nehogy kirúgják miatta a hőn szeretett tanárát. Nem akármi sztori, és az azért látszik, hogy a 12 rész nem elég, hogy úgy bemutassa a sztorit, ahogy a mangában volt. Sejthető, hogy ott sokkal részletesebben ki van fejtve a dolog, mivel - ahogy fentebb már írtam - az még ma is fut. Mindenesetre a lehetőségekhez mérten részletesen ki van fejtve az érzelmi vívódás, és bizony a végére kapunk egy Disney-klasszikusba illő véget, mely - ahogy ezt is megemlítettem már - a szerelmet egy mindennél csodálatosabb érzésnek írja le, egy végső cél, amit ha az ember elér, csak boldog lehet. Részletesség tekintetében az anime kiemelkedő, ahogy abban is, hogy nincsenek meg benne kifejezetten a Shounen ai animékre jellemző klisék. Bár Kousuke és Masahiro között azért nyilvánvaló, hogy ki a domináns és ki az alárendelt, de Kensuke és Asaya szerintem majdhogynem mondhatók egyenrangúnak. Bár ha nagyon akarjuk, azért köztük is kioszthatók szerepek. Ami nem tetszik, a rettenetesen csúnya karakterrajzolás. Legalábbis a négy főszereplő srác bűnronda, nekem nem tetszenek.

A zenéről is érdemes beszélni. Az openinget az a Hatano Wataru énekli, aki számára egyáltalán nem idegen a Shounen ai közeg. A mai napig mosolygok azon, hogy a Fudanshi Koukou Seikatsu anime endingjével ismertem meg, melynek címe - lássuk be - igencsak vicces: SEKAI wa Boy Meets Boy. Azért igen erős valóságdeficitről árulkodik, ha valaki ezt elhiszi, vagy e szerint éli az életét. Főleg annak fényében, hogy az énekes idén áprilisban jelentette be a házasságát. A Hitorijime My Hero openingjének címe Heart Signal, ami már sok fokkal jobb. Maga a dal is kellemes, jó a ritmusa, a dallamvilág is könnyen megjegyezhető, jó dalt énekelt az Hatano-san. Az ending már problémásabb. A négy főszereplő srác seiyuu-ját kérték fel egy ballada feléneklésére, mely a TRUE LOVE címet kapta. A baj ott van, hogy eléggé mesterkéltek az érzelmek, ahogy éneklik. Nem hiszem, hogy heteroszexuális és homoszexuális szerelem között különbséget kell tenni, innestől kezdve, ha a négy seiyuu volt szerelmes, akkor tudhatják, hogy miről énekelnek, és nem kezdik el megjátszani, hanem előadják, úgy, ahogy megélték a valóságban, és máris sokkal hitelesebb az előadás. Mert így, mintha csak egy színházi szerelemről énekelnének.

Összességében jó anime, ami azok számára is nézhető, akik nem rajonganak a BL műfajért, de nem zavarja őket, ha azonos nemű párokat lát.

Kis visszatekintő Okui Masami 2003-ban megjelent feldolgozásalbumára, mely a Masami Kobushi címet kapta. Érdekes a cím egyébként, mert a Kobushi alapvetően két dolgot jelent. Van az egyik, amit ezzel a kanjival írnak: 拳. Ez az ököl, és bár kicsiben nem látszik annyira, de alul látható a kéz kanjija, felül meg gondolom a kéz által okozható sebzést mutatja, ezt nem tudom. A lényeg az, hogy bár az ököl eléggé erős egy albumcímnek (hacsak nem heavy metalról van szó, de itt nem), de lehet úgy értelmezni, hogy mint a "Greatest Hits", magamban szoktam úgy mondani, hogy a legnagyobb ütések, és akkor erre utalhat az ököl. De ennél sokkal legitimebb a másik jelentés, mely inkább körbe van írva. Ez két kanjiból áll: 小節. Ez a hullámzó, dallamok, ilyen sajátságos díszítése a daloknak.

Hát sokkal inkább az utóbbiról van szó, mivel bár nem mindegyik dal van nagyon áthangszerelve, de azért hallhatóan mindegyikben hallható legalább egy kis változtatás, mellyel mindenképp egyedi lett a dal, sőt az egész album különleges helyet foglal el Okui Masami repertoárjában. 12 dalt gyűjtött össze az albumra, és azt gondoltam ki, hogy összehasonlítom ezeket egyenként az eredeti előadóval. Miben lett másabb az Okui Masami által énekelt változat, attól jobb lett-e vagy rosszabb. Lássuk őket.

1. Cutie Honey: Részint igazságtalanság összehasonlítani régi dalt újjal, hiszen régen a technikának köszönhetően távolról sem tudtak úgy megszólalni a dalok, mint manapság. Az eredeti dal 1973-as, érdekes hallani, hogy bár élő hangszerekkel vették fel a dalt annak idején, de hogy mennyire egyszerű a hangzása, hangszerelése. Mai fülnek (így nekem is) talán furcsa ezt hallgatni, inkább annak lehet jó, aki szereti a nagyon régi animéket, de a helyzet az, hogy Okui Masami sokkal kellemesebbé tette a mai fül számára.
   Maegawa Yoko < Okui Masami
2. Give a reason: Szerintem lassan két részre lehet osztani az anime előadókat: Akik feldolgozták a Give a reason-t, és akik nem. Az pedig nem lehet, hogy pont Okui Masami ne dolgozza fel, akinek szerves része volt a Slayershöz zenékben, hiszen nemcsak hogy együtt dolgozott Hayashibara Megumi-val, hanem énekelt saját dalokat, sőt seiyuu-knak írt character dalokat is. Igazán itt nőtt meg az ismertsége, így jogos, hogy feldolgozza a legismertebb Slayers dalt is. A hangszerelésben nincs komoly változás, de azt az erőt, amivel Hayashibara Megumi el tudta énekelni a dalt, még Okui Masami sem tudta átadni.
   Hayashibara Megumi > Okui Masami
3. truth: A Shoujo Kakumei Utena endingjéről van most szó, melyet Yumi Luca énekelt fel eredetileg. Egy kislemezes énekesnő maradt, a dalt is inkább csak azok jegyezték meg, akik látták az animét. Mert amúgy nem lett egy nagy durranás. Egy megjegyezhető zenei motívum van a dalban, a refrén és a verse közötti átvezető rész. Amúgy nincs "japános" hangja az énekesnőnek. Ezen segít Okui Masami, viszont az ő verziójával meg az a baj, hogy őneki nincs már olyan hangja, mint a '90-es években volt, és ez némileg ront az összképen annak fényében, hogy az 1997-es dal hangszerelésén szinre semmit nem változtattak. Sajátságos helyzet, mert egyik sem jött be igazán.
   Yumi Luca X Okui Masami
4. Love Squall: Hadilábon állok a Lupin Sansei animékkel, egyet sem láttam belőlük. Furcsa kettősséget érzek, úgy tudom, hogy a bűnügy és a romantika egy sajátságos keveréke jelenik meg a sorozatokban. Legalábbis ebből a dalból ez érződik ki. Nekem egyik változat sem jött be igazán. Okui Masami a hangjával adott neki egy kis "mai hangzást", de amúgy érdekes, hogy az 1979 körüli dalnak szinte semmit nem változtattak a hangszerelésén. Ez is inkább ilyen meghallgatom, de nem érzem, hogy bármit is vesztettem volna, ha lemaradt volna a lemezről.
   Hohn Sandy X Okui Masami
5. Zankoku na Tenshi no Thesis: A Neon Genesis Evangelion openingje a másik olyan animés dal, melyet nincs az az anime előadó, aki így vagy úgy, akár koncerten is, de ne dolgozta volna fel, vagy ne énekelte volna el. Okui Masami is hozzányúlt, és talán kicsit jobbá is tette. A hangszerelésen itt is alig van változás, de az tetszett, hogy a Bridge-be beletett egy mélyhangú háttérvokált. Így izgalmasabbá, élőbbé tette a dalt. Úgyhogy meg lehet kövezni érte, de jobban szeretem a feldolgozott változatot.
   Takahashi Yoko < Okui Masami
6. Successful Mission: Külföldi animés körökben méltatlanul ismeretlen dal a Saber Marionette J openingje, pedig nagyon jó dal lett. Ugyanaz a stúdió csinálta az animét, mint a Slayerst, ugyanaz a Hayashibara Megumi énekli az openinget, mint a Slayersét, mi kell még? Ja, hogy hasonló a hangzása, mint a Slayers daloknak? Ez fémjelezte a '90-es éveket. Azt a '90-es éveket, amit a King Records gyártott. De én nagyon szeretem ezt a hangulatvilágot, többek között ezért is szeretem a '90-es évek anime dalait. Egyszerűséget sugároz, életszeretetet, és néha még most is jó ilyen könnyed dalokat hallgatni. Okui Masami háttérvokalista volt az eredeti dalban, itt énekesnővé avanzsált. Itt is ugyanaz a baj, mint a truth esetében. Az énekhang által nem jön át a '90-es évek hangulata, és ez hallható annak fényében, hogy itt is alig változtattak az eredeti hangszerelésen.
   Hayashibara Megumi > Okui Masami
7. GHOST SWEEPER: Hogy én mennyi mindent köszönhetek ennek a dalnak. Köszönhetem többek között a GHOST SWEEPER Mikami animét, két fantasztikus énekesnőt - az opening és az ending előadóját, és köszönhetem ezt a fantasztikus alkotást, mely jobb lett, mint az eredeti. Írtam régebben Harada Chie-ről, ő az, aki konzervatóriumot végzett, és ez hallatszik is a dalban. Túl jóra sikeredett. Nem tudta azzal a "sokkal kisebb tudással" énekelni a dalt, amivel egy anime dalt kell. Ehhez Okui Masami könnyed hangja kellett, aki kihozta a dalból a maximumot.
   Harada Chie < Okui Masami
8. Lupin Sansei Ai no Theme: Az egyik legjobb dolog az albumon. Aki ismeri Mizuki Ichiro stílusát, az tökéletesen rá tudja illeszteni a dalt. Nagyon is jól énekli, de Okui Masami adott neki egy olyan különleges dallamvilágot, ami által sokkal-sokkal jobb lett az eredetinél. Megmaradt az a melankólikus hangulat, a hangszín az, ami sokkal kellemesebb lett. Ezáltal érzem át jobban a hangulatát, és a háttérvokállal csak még érzékibbé tette a dalt. Mindenképpen az egyik legjobban sikerült feldolgozás.
   Mizuki Ichiro < Okui Masami
9. Tamashii no Rufuran: Júúj, az egyik legnagyobb hatású anime dal, amit életemben valaha hallottam. És hogy mit hozott ki Okui Masami ebből a dalból... Itt kifejezetten jól jön, hogy évekkel később lett felénekelve a dal, Okui Masami az ezredforduló körül rengeteget fejlődött abban, hogy énekeljen hitelesen érzelmeket. Ennek a gyümölcse leginkább ebben hallható, hiszen nagyon durva érzelemvilágot hordoz a dal. Itt is maradt az eredeti hangszerelés, a kórus nagyon kell a dalban, és valami olyan szintű hiteleséggel adja át érzelmileg a dalt, hogy ha választani kell, nem is kérdés, hogy melyik a jobb.
   Takahashi Yoko < Okui Masami
10. Northern lights: Egy újabb Hayashibara Megumi dal, ezúttal a Shaman Kingből. És hát az a helyzet, hogy akármennyire is fejlődött Okui Masami énekhangja az évek során, de más úton, mint Hayashibara Megumi, és amiket neki írtak, azt annyira rászabták, hogy azt senki nem képes úgy átadni, mint ő. Csak Hayashibara Megumi rendelkezik azzal az érzésvilággal, amilyet ez a dal megkíván. Így bárki is énekelje ezt a dalt, biztosak lehetünk benne, hogy rosszabb lesz az eredmény, ha az eredetihez hasonlítjuk. Még Okui Masami esetében is.
    Hayashibara Megumi > Okui Masami
11. YOU GET TO BURNING: Az egyik olyan dal, mely a legjobban fémjelzi, hogy miért szeretem annyira a '90-es évek anime zenéjét. Azt a könnyedséget, már-már légiességet, ahogy énekli Matsuzawa Yumi a dalt, az valami csodálatos. Hihetetlenül kellemes hangja van, és minderre rájön a '90-es évek minden pozitív kliséje, ami által szerethető egy dal, hogy a maga egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége. Nincs semmi túlgondolva se zeneileg, sem énekhang tekintetében, de amit nyújt, azt 100%-os minőségben adja át. Nem is kérdés, hogy számomra az egyik legkedvesebb dal. Ez is olyan dal, ahol nem változtattak sokat a hangszerelésen, és mivel majdnem úgy hangzik, mint az eredeti, így rossz hallani, hogy Okui Masami később énekelte fel, sokat ront a '90-es évek hangulatvilágán.
    Matsuzawa Yumi > Okui Masami
12. Kyou mo Dokoka de Devilman: Egy ősrégi dallal zárja az albumot Okui Masami, a Devilman endingjével. És talán a legrosszabb dolog, ami az albumra felkerülhetett. Érdemes meghallgatni az eredetit, valami hihetetlenül kellemes hangulata van. Férfi az előadója, ennek fényében valami hihetetlenül kontrasztos, hogy Okui Masami bevitt egy ilyen "csajos merészséget" a dalba, vagy hogy nevezzem. Természetesen teljesen át lett hangszerelve a dal, még a hangszínt is megváltoztatták. Azt ugyan nem tették rosszabbá, mert az énekesnőre szabták, de hát elvesztette az eredeti értelmét a dalt, és az új legfejlebb annyiban van összhangban a régivel, hogy egy "devilwoman"-t hallunk.
    Toda Keizo > Okui Masami

Annak ellenére, hogy az összkép meglehetősen változatos lett, összességében jó végighallgatni olykor az albumot. De leginkább csak azokat a dalokat hallgatom róla, amiket nagyon szeretek tőle, mert nem is lett egységes az album. Azt tippelem, hogy a '70-es évek anime dalai (1, 4, 8, 12) gyerekkori emlék okán kerültek fel az albumra, az összes többihez meg volt valami köze. Vagy ahhoz az adott animéhez írt másik dalt, vagy abban a dalban vokálozott, vagy csak szimplán King Records. Azokért a dalokért kincset ér az album, melyekből jobbat tudott csinálni. A többit meg meghallgatom, de nem nehéz náluk jobb dalt találni az énekesnő repertoárjában.

Az utóbbi időkben keveset játszok, a New Super Mario Bros. 2-t veszem elő néha, hogy meglegyen az 1.000.000 érme. Egyelőre 400.000-nél tartok a Coin Rush segítségével szépen gyűlnek az érmék. DLC-ket vettem, az lendíti fel a játék iránti lelkesedésemet. Majd később írok róluk.

Mostanság a Wii Fit U-t vettem elő ismét, hogy erősítsek magamon. Mert ha komolyan vesszük, tényleg sokat segít rajtunk a program. Most kifejezetten a fizikai erőm fejlesztésére gyúrok (szó szerint), és azon vagyok, hogy életmódommá tegyem az edzést. 2011-ben volt az, hogy sokáig, szinte napi szinten edzettem, aminek az lett az eredménye, hogy jobban éreztem magam a bőrömben, és többen meg is jegyezték, hogy jobb lett a kiállásom, olyan férfiasabb lett a megjelenésem. Csak egy idő után mégis abbamaradt. Az évek során többször is újrakezdtem, de ez rendszerint pár nap vagy pár hét után mindig annyiban maradt, mert eszembe jutott, hogy az az idő, amit az edzéssel töltök, azt mással is el tudom tölteni, amire szívesebben fordítanám. Ebből jöttem rá, hogy a baj az, hogy nem tudom életmódommá tenni az edzést. Ezen szeretnék változtatni. Egyrészt a saját egészségem miatt, a lehető legtovább élvezhessem az életet, a másik meg hát a külsőség. Az azért bőven játszik még 32 évesen is.

Fokozatosan terhelem magam, most még csak egyszerűbb gyakorlatokat végzek. De az már most látszik, például az egyensúlyi képességemből sokat vesztettem. Komoly problémám volt a jógagyakorlatok kivitelezésével, kihívást jelentett megtartani magam. Mondjuk a jógával egyébként is hadilábon állok, mert soha nem tudtam igazán magamévá tenni az alapelméletét, a természettel való azonosulás dolgát. Nem is vagyok annyira spirituális beállítottságú (mert azt gondolom, hogy a jógához kell ez is), főleg amiatt, mert amiket olvastam e témában, azok mind arról győztek meg, hogy ez nem nekem való. Nem találtam még olyan írást, ami oly módon ír a spiritualitásról, hogy az számomra is befogadható legyen. Sokat tudnék írni arról, hogy mi a bajom a spiritualitással, ezotériával, tanítóival és követőivel, de azt majd legfeljebb később egy másik blogban kifejtem. A másik meg az, hogy addig nem is fogom érezni az adott jóga-gyakorlat lényegét, amíg jól nem megy. Mert például a Warrior az prímán megy, konkrétan érzem, hogy büszke harcos vagyok, de amíg a Tree erősen dőlöngélve fog menni (amit a Wii Fit borítóján láthatunk), addig nem fogom tudni magam fának érezni, vagy átélni a fa-lét lényegét. Addig orkánerejű szél csavarja ki tövestől.

De igyekezni fogok, és mindent megteszek, hogy újra a régi legyek. Van olyan gyakorlat, amelynek rekordja 87% (a régi időkből), ma csak 38%-ra sikerült teljesíteni. Nagyon hosszú út áll előttem, de kész vagyok végigjárni.