2018. október 27. 00:24 - supermario4ever

Hoshi no Kirby

hoshi_no_kirby.jpgTöbb videojátékból adaptált anime is létezik. Sajnos a Nintendo ebben sem igazán jeleskedik, mert bár ott a Pokémon, de azon túl csak néhány példát lehet mondani, melyek jelentősebb anime adaptációt kaptak. Ilyen a Kirby játéksorozat, melyből 2001-2003 között csináltak egy 100 részes sorozatot. Igazából annyira nem meglepő, hogy a Kirby-t adaptálták, hiszen Japánban elképesztően népszerű a játéksorozat már a kezdetek óta. Konkrétan csak Japánban több példányt adtak el a Game Boy-os, NES-es, SNES-es Kirby játékokból, mint a világ többi részén. Inkább a Super Smash Bros. sorozatban köszönhetően terjedt el, és kedvelte meg a Nintendós közösség, és inkább az újabb játékok voltak népszerűek.

De hát hogy nem fedezték fel úgy Kirby-t, mint Yoshit, aki legalább annyira aranyos, mint a zöld dinoszaurusz. Kirby volt az, aki megszerettette velem a rózsaszínt, és azt mondom, hogy ez az aranyosság színe. Azóta, ha rózsaszínt látok, inkább az epres, pirosgyümölcsös édességekre asszociálok, hiszen azok többségében rózsaszínűek.

Elég is ennyi kitérő, lássuk is az animét. Azt előre leszögezem, hogy ehhez az animéhez kell egy gyereklélek, másképp nem lehet élvezni. Pár napja, amikor leültem az 1. rész elé, kicsit kellemetlenül éreztem magam. Mondtam is magamban, hogy ebből én már kinőttem, nekem komolyabb animék érdekelnek. De a 2., 3. részre részre teljesen elengedtem ezeket a gondolatokat, és élveztem az animét a maga minőségében. Mert amúgy egy nagyon jó animéről van szó, jól átvitték a játékot. Sőt, úgy tudom, hogy itt kapott Kirby saját történetet. Ahogy utánanéztem a történetnek, nem találtam más olyan forrást, ahol Kirbynek már az első játékok alatt lenne saját története. Itt derül ki, hogy ő egy űrlény, aki amúgy felveszi a harcot az univerzumot uraló Nightmare ellen, de a legenda szerint erre csak 200 év múlva került volna sor. Kirby túl hamar került fókuszba, kényszerleszállás miatt került Pupu Village-be. És mivel sokan ismerik a majdani erejét, tudják, hogy ő lehet majd veszélyes Nightmare-re, ezért sokan már most el akarják elpusztítani. Ami nem is esélytelen, ugyanis Kirby az animében gyerek, egyedül teljességgel tehetetlen a rosszal szemben. Egyedül a Warp Star-ral tud erőt felmutatni, annak segítségével elbánni az ellenséggel, például King Dededével, aki Pupu Village uralkodója. Ő lenne az egyik fő negatív karakter, de annyira buta, hogy semennyire nem lehet komolyan venni. Viszont Sir Meta-Knight személyisége korántsem annyira titokzatos, mint a játékokban, ahol néha segíti őt, máskor meg Kirby ellen harcol. Az animében tudható, hogy segíti Kirby-t. Ő az, aki mindent tud róla, tőle tudjuk meg a történetet, és habár a háttérből, de ahol csak tud, segít rajta.

Az openinget már régóta ismerem, valami elképesztően aranyos és fülbemászó. Hallatszik, hogy gyerekeknek lett felénekelve, de annyira élvezetes, hogy felnőtt fejjel is kellemes hallgatni, és nagyon megmarad a fejemben.

Az előadó egyébként SHANCHII, a címe pedig Kirby March, nem véletlen.

Ez az első lehetőség, hogy megnézhetem mind a 100 részt. Eleddig nem volt az összes elérhető, de volt Wii-n Kirby TV channel, ott azonban csak az első 52 rész volt elérhető, annak is az angol változata.

kirby_tv_channel.jpg

kirby_right_back_at_ya_dvd.jpgMerthogy a 4K!DS Entertainment licenszelte az animét, és Kirby: Right Back at Ya! címmel ment. Nem hiszem, hogy részleteznem kell, hogy mennyivel jobb a japán verzió.

Egyébként jól visszaadja a videojátékok hangulatát, valamint azok elemeit. Sok karakter szerepel, akik a játékokban akár segítők, akár ellenségek. És jól ki lett találva az is, ahogy a Pupu Village lakosai kinéznek, ugyanis például a gomba alakú ellenség a néz ki úgy a Kirby's Adventure-ben, mint a lakosok (A Cappy-k) az animében. Az anime egyébként azért is néz ki ennyire jól, mert a Sakurai Masahiro is részt vett az anime készítésében, ő pedig ugye a Kirby játékok kitalálója. Így az anime hű a játéksorozathoz.

Van egyébként mangasorozat is Kirby-ből de az valami elképesztően ronda lett. Ott inkább arra ügyeltek, hogy a karakterek mangás stílusúak legyenek. Ezért Kirby is ilyen gülü-szemű rózsaszín kis gömb lett, akire egyszerűen rossz ránézni. Az anime viszont nagyon szép lett, és ajánlom mindenkinek megnézésre, aki egy kis időre el tudja engedni a felnőtt énjét.

Címkék: Hoshi no Kirby
Szólj hozzá!
2018. október 25. 16:55 - supermario4ever

Talán mégsem hanyatlik az 576 KByte

Féléves felújítási munka után ma megnyílt a Határ úton a Shopmark, ami szemmel láthatóan inkább annak szellemében nyílt ki, hogy már így is el van halasztva két hónappal a nyitás, nem baj, ha nincs kész, legalább álljon valahogy nyitásra. Ugyanis még dolgoztak bent, de mivel a nagy boltok már mind készen álltak a nyitásra, ezért kinyitott ma. Meg gondolom, hogy a karácsonyi időszak közeledte is közrejátszott az előrehozott nyitásban, de amúgy belépve erősen látszik, hogy még van bent munka.

Bementem szétnéztem, bevásároltam az InterSparban, meg az 576-ra voltam kíváncsi, ami szintén kinyitott. Meglepett, hogy mennyire jól nézett ki. Ráadásul az a srác volt bent, akivel szoktam beszélgetni, ha ott vagyok. Már messziről integetett nekem, amikor meglátott. Nagyon jól néz ki a bolt. Fel is vetettem neki, hogy ezek szerint csak nem hanyatlik az 576 KByte, ahogy látszik. Mert hát bezárt az üzletük Kőbánya-Kispesten és az Árkádban, ahogy több vidéki üzlet is, a WestEnd-ben meg összeolvadtak a BEST BYTE-tal, ez épp elég jel volt arra, hogy komoly problémák vannak az 576-tal. De elmondása szerint nincs gond az üzletlánccal, sőt, a WestEnd-ben vissza fog költözni az üzlet a régi helyére. Ez nagyon meglepett, de mondta, hogy nem jött be az üzlet a BEST BYTE-tal, ezért szétmennek, és az 576-nak ismét önálló üzlete lesz. Ezt nagy örömmel hallottam, ha ez tényleg így lesz, nagyon szívesen vásárolok náluk ismét. Meg most már az 576 KByte is megtölti komolyabb ajándéktárgyakkal az üzleteit, náluk is meg lehet venni azt, amit a Konzolvilágban és a videojatek.hu boltokban. És amennyire néztem az árakat, elfogadhatók, de nagyon nem nézelődtem, mert vonattal mentem Békéscsabára, úgyhogy épp csak benéztem.

De örömmel vettem tudomásul a jó híreket, legyen így. Örülnék neki, mert azért csak jelentős részét képezi a magyar videojátékos kultúrának. Azzal, hogy 1990-ben videojátékos magazint indítottak, ami még életében legendává vált, 1992. októberében kinyitott az első üzletük még a Pozsonyi utcában, azóta bolthálózattá váltak, 1994-től meg ott volt a saját TV műsor. És bár nem volt felhőtlen az elmúlt 28 év, hiszen voltak magas áraik, volt, hogy eléggé mostohán bántak a Nintendóval. De úgy tűnik, hogy most mégsem annyira rossz a helyzet, mint amennyire tűnt.

Ja, Nintendo. Azt is megtudtam, hogy az 576 jelenlegi beszállítója erősen Nintendo rajongó, és konkrétan tervezi a Nintendo kínálat jelentős bővítését. Ha ez így tényleg megvalósul, akkor erősen esélyes arra, hogy a Game Park mögé feljöjjön az 576 KByte a 2. helyre a legjobb konzolboltok listáján.

Címkék: 576 KByte
Szólj hozzá!
2018. október 23. 13:33 - supermario4ever

IV. csonka és mini Nintendo találkozó

Mára volt megszervezve a Nintendo találkozó, amit negyedévente tartok meg. Úgy tűnik, nem volt jó választás az október 22-e, mert néhányan visszamondták munka miatt, így végül csak 4-en lettünk. De így is jól sült el, jó volt hangulat és jól éreztük magunkat.

A BarCraft 2-ben, a Nyugatiban tartottuk most meg. Annak ellenére, hogy írtam, hogy nem szeretem azt a helyet, mert pincesori, így olyan világtól elzárt hely számomra, úgy döntöttem, hogy legyen itt, mert nem akartam csak azért a hétvégére korlátozni a napot, mert a Hyp-R Zone csak akkor nyit 10-től. De ahogy szétnéztem, a többi eSport bár is az éjszakai bagoly életmódot preferálja, ugyanis mindegyik más is ugyanúgy 14 órától nyit ki, mint a Hyp-R Zone hétköznaponként. Ahogy a BarCraft 2 is, pedig meg mertem volna esküdni, hogy nyit az 12 órakor is. Kiderült, hogy tényleg nyitott, de az már múlt idő, azóta módosították a nyitvatartást. De úgy döntöttem, hogy most emiatt nem fogom 14 órára tenni a kezdést, főleg a vidékiek miatt, ezért már 10 órakor kezdtünk a WestEnd City Center kajáldás részében Nosztalgia volt ez a javából, amikor még a bevásárlóközpontok kajáldás részében rendeztük meg a találkozókat. És bár itt csak hárman voltunk: OctoZaky, Tutajkk és én, mégis jó volt ott lenni, és határozottan úgy éreztem, hogy bármikor lehetne még bevásárlóközpontok kajáldás részében szervezni találkozókat, nem az, hogy már a múlt része. Most is lehetne oda menni, ráadásul, ha kis kijelzőn, de Switch-csel is lehet játszani, úgyhogy ez sem lenne igazán akadály. De azért mégis csak jobb egy eSport bárban szervezni ezeket a találkozókat, hiszen sokkal gameresebb ott a hangulat, és ha van lehetőség ingyen asztalt bérelni, miért ne.

Kicsit tartottam a BarCraft 2-től, nehogy azt tapasztaljuk, mint az 1-esben, de szerencsére nem, rendesek voltak. Itt nagyon jó volt minden, jobban fel is voltak szerelve. OctoZaky hozta a Wii U-ját, és azt is rákötöttük egy olyan TV-hez, melyhez egy PlayStation 4 volt csatlakoztatva. Lecsatlakoztattuk onnan a HDMI csatlakozót, rákötöttük a Wii U-ra, és nem volt akadálya a játéknak. Volt egy másik TV, melyre egy Super Nintendo Classic Mini volt csatlakoztatva, azzal is játszottunk. Mii Tibi volt a negyedik, aki jött, de ő csak a BarCraftban csatlakozott hozzánk. Wii U-n a Super Smash Bros. for Wii U-t játszottuk. Igazából felszereltség terén híján voltunk, mert bár Zaky hozta a Wii U-ját, de extra controllert senki, Smash Bros-ozni ketten is csak úgy tudtunk, hogy a Nintendo 3DS-emet rácsatlakoztattuk a játékra, és azt használtuk, mint controller. Persze ehhez szükség volt a Super Smash Bros. for Nintendo 3DS játékra is. Úgyhogy OctoZaky-val Smash Brosoztunk, míg Tutajkk és Mii Tibi a Super Nintendo Classic Mini-n játszottak Kirby's Dream Course-t és Street Fighter II Turbo: Hyper Fighting-ot.

Később Mii Tibi elővette a Switchét, és azon játszottak Mario Tennis Aces-szel, én meg több Smash Bros. menet után megkértem OctoZaky-t, hogy játsszunk a Super Nintendón Super Mario Kart-tal. Belement, de nem tudom, mit gondolt, amikor beállította a 100cc Star Cup-ot, a Super Mario Kart már itt is nehéz. Fel is adta a felénél. Ennek mondjuk nem örültem, mert bár régen én is ilyen voltam, de egy idő után megtanultam azt, hogy a játékostárs tisztelete az is, hogy még ha ő sokkal jobb is nálam, de legalább az adott menetet végigjátszom vele, és utána letehetem a controllert és megköszönhetem a lehetőséget. Ug is így csinálta a nyári Super Smash Bros. bajnokságon. Végigjátszotta velem a Super Mario Kart menetet, de igazából látszott rajta, hogy eléggé rossz neki, hogy nem vagyunk egyenrangú ellenfelek. Az biztos, hogy nem jó úgy a játék, sokkal izgalmasabb, amikor egyenrangú ellenfelekkel játszunk, akár tizedmásodpercek döntenek a jobb helyezésről, de inkább ug példáját tartanám követendőnek.

Ezután mentünk még néhány Smash Bros. meccset, de mivel nem volt más játék, amivel többen is játszhattunk volna, ezért rákötöttük Mii Tibi Switch-ét a TV-re, melyre a Wii U volt, és azon játszottak ketten Super Mario Party-t. De mivel OctoZaky otthonhagyta a Switchét, ezért csak az a két Joy-Con volt a játékhoz, ami Tibinek volt. Bár hozott Pro Controllert (Zaky is), de a Super Mario Party-t csak Joy-Connal lehet játszani, ezért csak ketten tudtuk azt is. Illetve azt is Mii Tibi és Tutajkk játszották, de jó volt figyelni a játékukat. Az viszont külön meglepő volt, hogy jött néhány külföldi felvételt készíteni, mert úgy tudták, hogy lesz itt Nintendo verseny, és arról akartak felvételt csinálni. Hát az nincs, de a BarCraftosok megkértek, hogy tegyünk úgy, mintha versenyeznénk. Négy fővel, nyeremények nélkül ez mindenképp meggyőző. Szerintem ott ment a félreinformálás, hogy én előre jeleztem nekik, hogy Nintendo találkozót tartanék náluk 22-re, és a BarCraftosok valamiért azt hitték, hogy verseny lesz. Nagyon nem is csináltak amúgy felvételt, csak akkor jöttek oda, amikor Tibiék Super Mario Party-ztak. Az egyik férfin volt egy sisak, ahhoz volt kötve a kamera. Szerencsétlennek fogalma sem volt, hogy mit kell csinálni, de igyekezett úgy tenni, mintha élvezné a játékot. Nagyon ügyetlen volt ebben is. Szerencsére nem maradt sokáig, miután elment, beszéltük is, hogy mire föl ez a felvétel? Teljességgel inkompetens volt a játéka, mintha két külön világ lenne a Nintendo és ő maga, mégis érdekelte őket a dolog. Amúgy OctoZaky orosz nyelvet hallott ki, úgyhogy tudható, honnan jöttek. Én csak annyit vettem ki, hogy valami szláv nyelvet beszélnek. Nem akartam csehet mondani, azért nem annyira kicsi a világ, hogy a MondoConon is cseheknek dolgozzunk, aztán a BarCraftban egy másik cseh társaság jelenjen meg. Amúgy kifejezetten a Nintendo érdekelte őket, mert a kiállított Wii U-val is játszottak.

Érdekes közjáték volt, még egy kicsit elvoltunk ott, aztán OctoZaky összerakta a Wii U-ját, és ment is a vonathoz. Ezer sietségében itthagyta a Switch Pro Controllerét. Írtam is neki Discordon, hogy milyen kedves tőle, hogy megajándékozott vele, igazán nem kellett volna. Már a metrón volt, mire mi is észrevettük, de visszaszaladt érte. Nem sokkal ezután Tutajkk is elment, így ketten maradtunk Tibivel. Egy kicsit játszottunk Switchen a NES játékokkal, mert előfizetett az online szolgáltatásra. Speciálisan a Dr. Marióval játszottunk. Ez nem valami jó, kevés benne a lehetőség. Meg az asztal, amit foglaltunk, az 19 órára le volt foglalva a PlayStation 4-nek, így már inkább összeszedtük magunkat. Elkísértem Tibit a Nyugati pályaudvarra. Azt nem tudtam, hogy itt hol van a jegypénztár, ezért az automatában segítettem neki megvenni a vonatjegyet (úgy, hogy én is ott vettem először jegyet...). Ezen sikeres kísérlet után elkísértem a vonathoz, utána én is vonattal mentem Kőbánya-Kispestig, onnan haza.

Annak ellenére, hogy csak néhányan voltunk, jó volt a hangulat, és így is érdemes volt megszervezni. Néhányan azért mondták vissza, mert hétfőn is dolgoztak. Ez meglepett, azt hittem, hogy a hosszú hétvége szinte mindenkinek hosszú hétvége (akik nem a kereskedelemben vagy a vendéglátásban dolgoznak), de többen is külföldi székhelyű munkahelyen dolgoznak, ahol nem foglalkoznak a mi hosszú hétvégénkkel. Ott a szombati munkanapon nem dolgoznak, helyette a hétfői (vagy pénteki) munkaszüneti napon is bemennek dolgozni. Ez számomra új, erre figyelni fogok. A legközelebbi találkozó télen lesz a két ünnep között. A dátum már kialakulóban van, a helyszín még nem. Egyeztetni fogok a többiekkel is, akikre számítok, hogy ki mikor ér rá, és ennek függvényében fogom kitalálni a dátumot. A helyszín meg attól függ, hogy a többség mivel szeretne játszani.

Szólj hozzá!
2018. október 22. 22:17 - supermario4ever

Gamer MondoCon 2018. ősz

A mostani MondoCon videojátékosra sikeredett, ugyanis most segítői munkát vállaltam be. Ez az első alkalom, hogy kint volt a Nintendo a MondoConon egy kisebb standdal, és embereket kerestek hozzá. Hát jelentkeztem én is. Ahogy írtam korábban a siófoki PlayIT-ről, az eléggé félresikerült rendezvény volt a részemről, és most nagyon fogadkoztam, hogy megmutatom, hogy igenis alkalmas vagyok a munkára. Ezért is jelentkeztem, meg hogy bagszinak segítsek. A helyzet az, hogy zanzásítva le tudok írni mindent a MondoConról.

Ugyanis ez most más miatt nem sikeredett. Mivel a MondoConra nemcsak videojátékosok járnak, sőt, ugye jobbára animések, ezért itt most sokkal kevesebb tennivaló volt. Sokan is voltunk, kevesebb ember is elég lett volna, ezért rettenetesen unalmas volt. Abból a szempontból jó volt, hogy lazább volt az egész, többen le is ültünk a Nintendo LABO-knál, játszogattunk azzal. Én is ott horgásztam, motoroztam, illetve zongorázgattam azt a japán dalt, ami nagyon a fejemben járt.

Kevesebben is érdeklődtek általánosságban a videojátékok kapcsán, és azt láttam, hogy aki oda is megy egy-egy játékhoz, azok sem voltak feltétlen úgy érdeklődők, hogy nagyon látni akarják, hogy mit tud a Nintendo, csak hogy ha már ott van, akkor kipróbálják, esetleg megtetszik nekik. De azt az érdeklődést, amit a PlayIT-en tapasztaltam, keveseknél láttam. Kevés embernél láttam azt, hogy tényleg érdekli a Nintendo, és kérdéseket tett fel. Konkrétan volt olyan néhány esetben, hogy furcsán néznek rám, hogy mit keresek én ott, miket beszélek nekik. Nem esett ez rosszul, de meglepett.

Ráadásul nekem speciálisan azért is volt kevés dolgom, mert a Super Mario Party-ra voltam beosztva, amivel hosszan lehet játszani. És bizony volt olyan, hogy egy-másfél órát játszott ott valaki, jobbára a barátjával. Ha valakinek annyira megtetszett, hogy ott együltő helyében végigjátssza a játékot, miért is ne? Nincs megkötve a játékidő. De azidő alatt, nekem semmi dolgom nem volt. Az elején, aki kérte, annak elmagyaráztam az alapokat, hogy van az irányítás, hova kell menniük, de aztán semmi. Voltak mellettem más játékok: Mario Tennis Aces, Super Mario Odyssey, Donkey Kong Country: Tropical Freeze, és amikor már tényleg nagyon nem volt dolgom, akkor átmentem oda is, ha kell segítség. De mivel mindenkinek hasonlóan sok munkája volt, ezért sokat ültünk a LABO-knál, így nem fáradtunk el nagyon. A LABO-knál is szívesen segítettem, ha úgy alakult, de összességében nem volt jó. Bagszinak is megmondtam őszintén, hogy inkább tölteném el hasznosabban az időt. Ez volt az első alkalom, hogy a Nintendo így jelen volt a MondoConon, így ők sem tudták pontosan felmérni, hogy hány ember kell, mennyi lesz az érdeklődő. Egyébként az érdeklődők közül most is volt olyan, aki összekeverte az A és a B betűket, ahogy a Nintendónál szokás, de most is volt olyan aki magától rájött, hogy mi a baj. Viszont néhány emberhez most is oda kellett menni, és ezügyben segíteni. A legdurvább az volt, amikor valakinek mondtam a Mario Party-nál, hogy az analóg karral megy. Mindent nyomott, de az analóg kart nem mozgatta, és csak pár percre rá jött rá, hogy van ott valami a Joy-Connál, amivel nem próbálkozott. Ekkor rettenetesen kínosan éreztem magam, amikor az én szemszögemből egy teljesen alapszintű dologról van szó, ott már nem tudok általános sablondolgokra hivatkozni. Ott már nagyfokú tudásdeficitről van szó, mivel az analóg kar 1996-1997 óta létezik, és mindegyik konzolnál jelen van. Sőt, ha visszamegyünk a Commodore-os időkig... Úgyhogy ezzel a helyzettel már tényleg nem tudok mit kezdeni. De azért rájött magától, és elvolt a játékkal.

De a lelkes érdeklődőknek örültem, és szívesen segítek bárkinek. Ugyanakkor, ha választanom kellene a MondoCon között, ahol kevés munka van, laza a munkamorál, de halálra unom magam, és a PlayIT között, ahol feszített a munkatempó, jobban kell segíteni, és lerohad a lábam a második nap végére, akkor inkább az utóbbit választom. Mert hasznosnak érzem magam, ezáltal jobban élvezem a munkát. Mert nagyon szeretem a Nintendót, és szívesen segítek, ezért itt jobban szeretek nagyobb hatásfokkal dolgozni. Lesz is rá lehetőség, mert novemberben lesz PlayIT, és sok ember kell oda, mivel nagy stand lesz. Megyek én is, és nagyon remélem, hogy ott már tényleg be tudom bizonyítani, hogy szeretem ezt csinálni, és ha nagyon el is fáradok nap végére, de jó érzésekkel jövök haza. Azért néhány képet mutatnék a kiállított standról.

img_20181020_091015.jpgimg_20181020_091219.jpgimg_20181020_091223.jpg

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása