Hát életemben nem voltam ennyire szerelmes egy animébe, mint a Haikyuu!!-ba. Már ha ez eddig nem lett volna világos. ^^' De hát mostanra olyan lett számomra, mint Super Mario a videojátékok körében, és nem hiszem, hogy ennél többet kellene mondanom. De mégis. Az egyik ilyen nagyon komoly lelkesedésem animék terén 2006 augusztusában-szeptemberében volt, amikor felfedeztem magamnak Hayashibara Megumi és Okui Masami zenéjét. Akkor volt az, hogy éjjelem-nappalom nem volt, egész nap játék mellett szinte csak az ő zenéiket hallgattam. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ekkor fedeztem fel a japán zenét, és előtte csak tengődtem a nyugati zene büdös mocsarában. Azokhoz képest Hayashibara Megumi és Okui Masami zenéje az élet tiszta forrása. Aztán a második nagy hulláma ennek 2008 szeptemberében volt, amikor megtaláltam egy helyen összes Hayashibara Megumi és Okui Masami albumot. Akkor annyira rájuk voltam függve, hogy külföldi fórumokat kerestem fel, és szert tettem néhány barátra. Többségükkel most is tartom a kapcsolatot.

Ugyanez a Haikyuu!! 2019-ben. Ismételni fogom magam, de úgy döntöttem, hogy álljon egy helyen minden érv az anime mellett. Az tetszett meg nagyon, hogy a maga valójában mutatja be a röplabdát. Ami még komoly különbség, hogy amíg a sportanimék döntő többségében azokból lesznek a főhősök, akik istent játszanak, a Haikyuu!!-ban pont az bukik el. Talán a röplabda a leginkább csapatsport a labdajátékok közül, ahol minden egyes csapattag fontos és értékes. Aki különlegesnek gondolja magát, és a többiek fölé helyezi magát, az meg fogja tanulni, hogy hol a helye. És pont emiatt, hogy nem érvényesülnek az önjelölt istenek, sokkal izgalmasabbak a mérkőzések az animében. A Haikyuu!! az első olyan sportanime, ahol valóban kiszámíthatatlan, hogy mi fog történni az adott labdamenetben. De még ha tudható is a végeredmény, a kivitelezés egyszerűen zseniális. Úgy szurkolok a Karasuno csapatnak, mintha élő közvetítést látnék, ahol fogalmam sincs, hogy mi lesz a végeredmény, és együtt örülök velük a győzelemnek. Ezt nemhogy egy sportanime sem adta meg, de még a közelébe nem vitt. Akárhányszor nézem végig a részeket minden egyes alkalommal külön élmény. És hogy miért Kageyama Tobio a kedvenc szereplőm? Azért, mert látom rajta, hogy nem kell őt komolyan venni. Pont a forrófejűsége miatt ennyire szerethető. Ha élőben lenne, és mondjuk a barátom lenne, a halálra szívatnám őt. Akkorákat nevetek azon, hogy mindenen felkapja a vizet. Meg hát a humor... Ennyi állatságot kitalálni egy animében, nem egy jeleneten könnyesre röhögtem a szemem. Imádom a debil poénokat, és ahogy heccelik egymást a játékosok. Meg hát érdemes szétnézni a My Anime List-en. Még azok is legalább 7 pontra értékelték az animét, akik kritikusabbak általánosságban az animékkel szemben. De ennél magasabb pontszám az általános.

Mindezek mellett nagyon jó közösség alakult ki az anime körül. Két Haikyuu!! közösséghez csatlakoztam, a Reddit-eshez, és a Wiki-shez. Mind a két helyről sikerült menő emberekkel komolyabban megismerkedni. A "barát" minősítéssel még várnék, de egy kanadai lány, egy német srác és egy holland srác jó úton halad efelé. Amúgy lenyűgöző még interneten is látni, hogy tényleg Kanadától kezdve Mexikón, egész Európán, Vietnamon át egészen Ausztráliáig komoly rajongótábora van az animének. Vietnamba is licenszelték a Haikyuu!! TCG-t, és elég sokan játsszák ott is. Konkrétan tervezem is, hogy ha kijutok Vietnamba, fogok venni magamnak néhány kártyát, akár több paklit is. Egyébként nagyon jókat beszélgetünk, és elképesztő, hogy miket lehet beleképzelni az anime, a szereplők mögé. Olyan össeesküvés-elméleteket találunk ki, amihez hasonlókat a Disney-hez nem találtak ki. Ki meleg, ki hetero, milyen utalások vannak rá, kicsoda Furudate Haruichi (a mangaka) valójában, melyik Harry Potter házhoz lehet hasonlítani az egyes csapatokat, meg ilyenek. Innen ki lehet találni, hogy hardcore rajongókkal vagyok körbevéve, és jól érzem magam köztük. Persze sok minden másról is lehet velük beszélgetni, akikkel sok témában tudok privátban beszélgetni, ők a barát-jelöltek. Az is jó volt, amikor a német srácnál megpróbáltam elővenni a több éve nem használt német nyelvtudásomat, beszélgettünk egy kicsit németül, és eléggé esetlenül ment. Beleszőttem angol szavakat, és ilyen "germlish" mondatok jöttek ki, inkább visszatértünk az angolra. Amúgy nagyon szeretem a német nyelvet, el is gondolkodtam azon, hogy miért is ne vehetném elő ismét a németet. Egyébként is németből csak szóbeli nyelvvizsga van meg, írásbelit nem sikerült megszerezni középfokon. Talán az is meglesz. És ha nagyon menni fog a német, akkor megpróbálom a felsőfokú nyelvvizsgát is. De akkora élmény más nemzetiségű emberekkel beszélgetni. Egyrészt kifejezetten kíváncsi etermészet vagyok, sokat kérdezek különböző nemzeti sajátosságokról, és ezekből nagyon jó beszélgetések jönnek ki.

És a röplabda... Nem egy olyan emberről tudok, akit az anime inspirált röplabdára, de elég csak rám gondolni. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy valaha is aktívan fogok sportolni, és imádni fogom. Gyerekkoromben nemcsak hogy utáltam a testnevelés órákat, de egyenesen rettegtem tőlük. Nagyon rossz voltam belőle, sok gyakorlatot nem tudtam rendesen megcsinálni, és amikor fociztunk, azt kimondhatatlanul gyűlöltem. Amikor embereket választottak a csapatba, persze mindig engem választottak utoljára. Ez már önmagában demotiváló, hát még az, hogy sehogy nem tudtam a csapat hasznára lenni. Úgyhogy sokáig hanyagoltam a sportot. Aztán nagyjából 25 éves koromban jöttem arra rá, hogy fontos dolog a mozgás, és valamit érdemes lenne csinálni. Akkor kezdtem el folyamatosan edzeni a Wii Fit-tel, amit kisebb-hosszabb megszakításokkal a mai napig csinálok. A sportban meg most találtam meg végleg a helyem, hogy aktívan röplabdázok. Élvezem, imádom, csodálatos érzés, hogy a sportban van sikerélményem, amiről soha nem gondoltam volna, hogy ott lesz. És vagyunk jónéhányan a közösségekben, akik a Haikyuu!! hatására kezdtek el röplabdázni. Többek között az a német srác is, akiről írtam korábban. Nagyon megszerette ő is, erről is beszélgetünk. Csütörtökön, amikor ment az M4 Sporton a férfi röplabda-mérkőzés (Kaposvár-Vegyész), kommentáltam neki az eseményeket, aztán rákérdezett, nem-e nézheti valahol online. Hát persze, hogy nézheti, belinkeltem neki az oldalt, ahol ő is követheti. Aztán együtt kommentáltuk a látottakat. A magyar röplabda nagyon magas szintű, neki is nagyon tetszett a meccs.

Hát ilyen gaztetteket művel ez az anime, hogy összehoz embereket a világban, és hatására elkezdenek röplabdázni az emberek. Úgyhogy sok mindent köszönhetek az animének, és még nagyon az elején vagyok ennek az útnak.

Visszakaptam bátyámtól a 19"-os Samsung TV-met, amit még 2011 végén vettem magamnak. Megörültem neki, mert szerettem annak idején. Sajnáltam is odaadni, de most már nem kell neki, így visszakaptam. Eddig egy 19"-os Technika TV volt itt Pesten, amit egy ilyen használt műszaki cikk boltban vettünk, hogy legyen valami TV itt Pesten is, de erre most már nincs szükség. Úgyhogy majd jó eséllyel el lesz adva, csak még utána kell nézzek, mennyiért lehet eladni. Nemcsak azért jobb a Samsung TV, mert márkás, hanem mert tényleg többet tud. Például van benne digitális dekóder, így már nincs szükség a külön dekóderre, ha TV-t akarok nézni. Nem mintha annyira rá lennék szorulva, mert én is nagyon keveset TV-zek. De ha van röplabda meccs, azt szívesen megnézem, meg a DIGI Life-on szoktak menni jó dokumentumfilmek. De amúgy inkább játszok rajta, meg DVD-n, blu-ray-en nézek filmeket rajta. Amúgy azért is jó a kisméretű TV, mert a régebbi konzolok játékai szebben mutatnak. Mivel kisebb a kijelző, nem "megy annyira szét" a kisebb felbontás, így élesebb a kép. Nagyon magyartalan volt az idézőjelbe tett kifejezés, de remélem, érthető így is. Meg két HDMI csatlakozója van, így nem kell állandóan váltogatni őket. A Technika TV-nek csak egy volt, és mivel a Set Top Box-nak is volt egy HDMI-je, ezért hármat kellett váltogatni. Most már kettő van. Egy a Wii U-nak, egy a Blu-ray lejátszónak.

Képen talán nem jön át annyira, de megmutatom, hogy a kép is milyen.

Sokkal szebb a kép Samsung TV-n. Élénkebbek, szebbek a színek. Másfelől meg lenyűgöz, hogy egy 2011-ben vásárolt TV még most is kiválóan működik. Semmi baja nincs, olyan, mint újkorában.

Ja igen, a Wii U-m német nyelvű. Ráálltam megint a németre, mert jó ideje foglalkoztat, hogy megvan a középfokú nyelvvizsga németből, de az írásbeli nem sikerült. Annak jó lenne nekimenni. És ha nagyon megszeretem a németet, akár a felsőfokút is megcsinálni. Jobban szeretem a németet, mint az angolt, valahogy úgy érzem, hogy jobban ki tudom fejezni magam németül. Csak kimentem a gyakorlatból, ezér tnehezebben jutnak eszembe szavak. De ha visszarázódnék, szívesebben olvasnék németül, mint angolul. Az olyan szavak, mint a "die Geschwindigkeitsbegrenzung" (sebességkorlátozás) külön élménnyé teszik a német nyelvtanulást.

Tegnap kész lettem a Haikyuu!! openingek és endingek karaokéival, így teljes lett a lista. 11 dalt tartalmaz:

• Ah Yeah!!
• Climber*
• FLY HIGH!!
• Hatsunestu*
• Hikari Are
• Hoshi wo Tsukamaete*
• I'm a Believer
• Imagination
• LEO*
• Mashi Mashi*
• Tenchi Gaeshi*

Amiket becsillagoztam, azokhoz nincs hivatalos instrumental, ezért vocal only karaokék. Illetve a Mashi Mashi-hoz van, de az csak a Limited Edition kislemezen van, és senki nem azt tette elérhetővé. Így sajnos az is vocal only, de ha meglesz, mindenképp pótolni fogom.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a FLY HIGH!! korábbi kfn, Mystra remekműve. Hozta is a tőle megszokott minőséget, nagyon jó kfn-t csinált. Az enyémek a szokásosak, egyedül a Mashi Mashi lett jobban effektezve. Azt a dalt éreztem olyannak, hogy azzal érdemes dolgozni. Egyébként is nagyon bírom azt dalt, most is libabőrös leszek, ahogy rágondolok. Tetszik a dinamikája, a ritmusa, és pont azért nem volt nehéz időzíteni, mert tudtam, hogy nagyon gyorsan rappel az énekes. Így beállítottam 50%-os lassításba, és úgy ment. Ha érzem a ritmust, akkor könnyű a szótagok időzítése. Illetve a Hikari Are volt még furcsa, mert annak a karaoke verzióban nincs benne az első 12-14 másodpercnyi kórus. Először azt csináltam, hogy levágtam a vocal verzióból a kórust, hogy illeszkedjen a karaoke változathoz. De aztán rájöttem magamban, hogy ez a dal a kórussal teljes, ezért a végső megoldás az volt, hogy a vocal verzióból másoltam rá a karaoke verzió elejére azt. Így sokkal jobb, ráadásul, ami meglepett, hogy elsőre sikerült tökéletesen ráilleszteni, nem hallatszik, hogy hozzá lett szervesztve, és csinálva a karaokét, örömmel vettem tudomásul, hogy tökéletesen illeszkedik a két dal egymáshoz. A többi dalt is jó volt megcsinálni, egyedül az Ah Yeah!! volt szenvedés, erről írtam korábban.

Közben újabb Haikyuu!!-s posztert sikerült beszerezni. Ezt is Békés megyéből szereztem be, egészen pontosan Kondorosról. Erre a hétvégére beszéltük meg a találkozót, csak nem tudtuk úgy összehozni, ahogy terveztük, mert a lány nem tudott feljönni Békéscsabára. Végül felajánlottam, hogy elmegyek érte Kondorosra. Ez kb. 20-23 km-re van a megyeszékhelytől, ha nem fordul be a busz Kétsopronyba, akkor 30 perc alatt ott van. Mivel ma jöttem vissza Pestre, ezért csak délelőtt tudtam elmenni érte. Korán keltem fel, nem is az volt a baj, hanem hogy a busz indulása előtt 10 perccel jutott eszembe, hogy hát én ígértem egy átvételt. Mivel reménytelennek éreztem, hogy elérem a 9 órási buszt, ezért gyorsan kinéztem, hogy mikor megy legközelebb busz. Egy óra múlva, amivel még csak nem is az lett volna a baj, hogy befordul Kétsopronyba, hanem hogy Kondorosról csak 2 fél fél óra múlva jött volna vissza busz Békéscsabára, és akkor már menni kellett volna. Villámgyorsan összeszedtem magam, 5 percem volt megtenni azt a távot, amit normál esetben 10 perc alatt szoktam. Szaladtam a buszmegállóhoz, ahogy tudtam, és végül sikerült elérni. Adtam kb. 5% esélyt a sikernek, van úgy, hogy ez jön össze. Nagyon örültem neki, a busz meg gyorsan odaért Kondorosra (így, hogy nem tesz kerülőt), bár a településre beérve történt egy komolyabb affér. Kondoros határánál is van egy megálló, ott is le akartak többen szállni, de nem akart kinyílni a hátsó ajtó, hiába nyomta a gombot a sofőr. Az egyik idős férfi meg üvöltözött, hogy nyissa már ki. Hiába magyarázta a sofőr, hogy a gomb nem nyitja, csak azért is ordítozott. Folytatta az üvöltözést, miután leszállt akkor is, ekkor a sofőr is leszállt, és ráüvöltött, hogy fejezze be, mert megveri. Megtette volna, eléggé testes volt, nem kellett félteni. Csak én ijedtem meg. Mert ahhoz már hozzászoktam, hogy Pesten vannak ilyenek, de hogy egy békés, nyugodt faluban... (Kondoros hivatalosan város, de mivel kb. 5.000 lakója van, ezért számomra falu), így ez váratlanul ért. Meg hát izzott a sofőr szeme, ha nem állnak le, tényleg tettlegességig fajult volna a helyzet. Az ilyen férfi (nem a sofőr) meg kiváló szimbóluma annak, hogy mi lesz abból, aki valamit nem teljesített az életében, vagy valamit nem dolgozott fel, és frusztrált lesz. Neem, én soha nem leszek ilyen! Mindennek elébe megyek, és mindent megteszek azért, hogy a legtöbbet hozzak ki az adott helyzetből. Különben az ilyen emberekre is szükség van az életben. Megmutatják, mivé leszek, ha megalkuszok, és nem teszek meg minden tőlem telhetőt álmaim megvalósításáért.

De szerencsére nem lett senkinek semmi baja fizikailag, a sofőr is megnyugodott, én is biztonsággal megérkeztem. Találkoztam a lánnyal, nagyon aranyos volt. Egész jókat beszélgettünk. Ő is régóta animés. A Haikyuu!!-t még nem látta, de elmondta, hogy egy nagyobb pakkban kapta, amit az eladó nem akart megbontani. Meghirdette Facebookon, én meg lecsaptam rá, és most itt van nálam. Mondtam neki, ha megnézi az animét, nehogy megbánja, hogy eladta nekem. Nem győztem dicsérni neki, hogy miért szeretem ennyire, amit nem is írnék le ide még egyszer, de annyit elárulok, hogy a My Anime List-en, még a kritikusabbak is (akik kb. 5-6 pontot adnak a számukra jobb animéknek) legalább 7 pontra értékelik a Haikyuu!!-t, ennél rosszabb pontozást nem emlékszem, hogy láttam volna. Szerencsére nem kellett sokat várni a buszra, 9.55-kor volt ment vissza Békéscsabára, és mivel ez Budapestről jött, ezért szerencsére ez sem fordult be Kétsopronyba.
És az eredeti hengere is megvolt, úgyhogy külön nagy volt az öröm.
Mivel így sikerült megszerezni ezt a posztert, ezért ez nemcsak arról szól, hogy a kedvenc animémből a kedvenc karakterem van meg poszteren, hanem szimbóluma lesz annak, hogy még ha csak 5% esély is van a sikerre, akkor is mindent meg kell tenni, mert nem tudhatjuk, hogy épp nem nem fog-e bejönni. Ha meg sem próbáljuk, akkor meg frusztrálni fog minket a tudat, hogy mi lett volna, ha mégis megpróbáljuk. Nem mindegy. És ennél jobb születésnapi ajándék nem kell nekem. Milyen érdekes, nemrég olvastam, hogy ma 12 éve azt írtam, hogy milyen furcsa, hogy 21 éves vagyok, alig hiszem el, hogy megértem ezt a kort. És mit mondjak most, hogy 33 éves lettem? Más szempontból is másabb, jobb az idei születésnap, mint az előzőek. Január végén, amikor volt a Millenárisban a Kínai újévi ünnepség, akkor teljességgel beleszerettem az ázsiai kultúrába, volt olyan előadás, amin majdnem meghatódtam, annyira szép volt. Na nem mintha eddig nem szerettem volna, csak itt döntöttem el azt, hogy hivatásszerűen akarok foglalkozni az ázsiai kultúrával. Teljesen mindegy, hogy japán, kínai, vagy vietnami, de ez lenne az, amit szívvel-lélekkel csinálnék. Rendezvényszervezés, segíteni különböző workshopokban, bármi ilyesmi. Igazság szerint kicsit meg is rökönyödtem, ahogy elgondoltam, hogy akkor mit keresek a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügy és Számviteli Karán? Az nem lehet, hogy megint pályát tévesszek. 30-on túl már nem olyan pályát módosítani, mint 23-25 éves koromban, amikor azt se tudtam, hogy mit akarok csinálni az életben, csak tengődtem a világban. De aztán rájöttem, arra, hogy ezek a tanulmányok is nagyon hasznosak, mert háttérmunkás is lehetek egy ázsiai alapítványnál, egyesületnél. Könyvelő, informatikus, rendszergazda (Gazdaságinformatikus szakon vagyok), bármi ilyesmi, ami örömmel csinálnék nekik. Ez megnyugtatott, hogy nemcsak hogy nem tévesztettem pályát, hanem inkább így vagyok a helyemen. Már csak azért is, mert a nyelvi bölcsészkarokról sok jót nem lehet hallani. Azt a részt pótolom másképp. Járok japán nyelvtanfolyamra, van két kiváló tanárnőm, készülök a nyelvvizsgára, járok vietnami nyelvórára, arról a tanárnőről is sok jót tudnék mondani, készülök Vietnamba. Úgyhogy nagyon is a helyemen vagyok, és mindent megteszek azért, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki ebből a helyzetből. Amióta ezt így átgondoltam, azóta érezhetően jobban érzem magam mentálisan, és kevésbé frusztrál az idő múlása, és hogy hová tűnnek azok a napok, amik többé nem térnek vissza? Ez a születésnap meg ezért más, mert így sokkal könnyebb elengedni lélekben a 32. életévemet. Most már 33 éves vagyok, tegyünk meg minden tőlem telhetőt, hogy életem legjobb éve legyen. Elment egy évtized tengődéssel, de nem késő helyrehozni a hibákat, hiszen még több évtized áll előttem.

Meg kaptam ajándékba egy kitűzőt is a lánytól, ez is eredeti japán. Mind a kettő Made in Japan, ennél eredetibbek nem is kell, hogy legyenek. Ezek az én születésnapi ajándékaim magamnak, és ha számbaveszem azt, hogy mennyi Haikyuu!!-s cuccot gyűjtöttem be eddig, és még várok csomagot, akkor azt gondolom, hogy egyáltalán nincs okom a panaszra.