supermario4ever blog

JLPT N5 nyelvvizsga

2019. július 07. - supermario4ever

Megvolt ma a japán nyelvvizsga, amire még áprilisban jelentkeztem. A Károli Gáspár Református Egyetemen volt, és pont nekünk, N5-ösöknek volt délután, mindenki másnak délelőtt. Ahhoz képest, hogy N5-ös volt, volt létszám szép számmal, sokan vártunk a folyosónál.

Annak ellenére, hogy a tanárnőnk azt javasolta, hogy inkább az N4-eset írjuk meg, azért éreztem, hogy az N5-ös a jelenlegi szintem. Már az elején jelentkezett a vizsgadrukk, és az ebből fakadó "jaj, nem tudok semmit, visszaadom a feladatlapot, semmi értelme vesződni vele, úgysem fog menni" jellegű gondolatok, de ebből aztán gyorsan összeszedtem magam. Sőt, kifejezetten azon kaptam magam, hogy az olvasás elég gyorsan ment, valamint a nyelvtani szabályokra is emlékeztem. Először a megadott szót kellett hiraganából kanjira írni, majd vissza. Ami inkább nehézséget okozott, amikor adott volt a mondat, és meg kellett találni a meghatározások közül azt a mondatot, ami ugyanazt jelenti. Tehát mondat egy része más szavakkal volt megfogalmazva. Meg persze a megfelelő szó behelyettesítése a hiányzó részbe. Itt tudták a leginkább felmérni a nyelvtani tudást is, mert sokszor csak egy partikulát kellett behelyettesíteni. És hát bizony az alapoktól kell átismételnie a nyelvtant annak, aki elfelejti, hogy például a helyszín, melyre a cselekvés irányul, az "de" és nem "ni", hogy csak a legalapvetőbbet mondjam. Meg hát a számnevekkel előszeretettel játszanak nyelvvizsgákon, ez már a gyakorlófeladatok alatt is kijött. Szeretik a kivételeket megadni helyes megoldásként. Olyanokat, mint szeptember 5-e vagy 10-e, ezek szép számok.

Szövegértéses feladatok voltak érdekesek. Ilyen feladattal még soha nem találkoztam, hogy egy mondatból négy szó kimaradt, és a négy meghatározásban mind a négy szó benne van. A négy hiányzó szó közül az egyik be van csillagozva, és az lesz a helyes megoldás. Hát ott mire rájöttem, hogy mit kell csinálni... Gyorsan vissza a legelejére, és javítani, mert szinte az összes rossz volt. Sok idő elment vele. Ami azért volt baj, mert a végén, amikor 5 perc maradt, ugyan már csak három feladat maradt, de háromhoz együttesen 2 oldalnyi szöveget kellett elolvasni, és ahhoz kapcsolódóan kellett kérdésekre választ adni. Hát ez esélytelen. Mind a két feladatrésznél, nyelvtan, szövegértés, nagyon kevésnek érzékeltem a rendelkezésre álló időt. Mindkettőnél totóztam az utolsó néhány feladatot, hogy legalább üres ne maradjon, de időt nem tudtam rá szakítani. Így is, amikor szólt a felügyelőtanár, hogy 5 perc maradt hátra, megint eluralkodott rajtam a pánik, és nyugtatni kellett magamat, hogy ha nem is megy az összes, legalább annyit csináljak meg higgadtan, amennyire van idő, annál kevesebbet kell tippelni. A szövegértésnél egy feladathoz ugyan csak néhány sort kellett elolvasni, de ott kisilabizálni a megoldást, ráadásul itt is, ahogy a többi nyelvvizsgán is előszeretettel csinálják azt, hogy több meghatározás is helyesnek tűnik, mert meg vannak említve a szövegben, de vajon melyik adja meg a kérdésre a választ? Mondjuk N5-ösnél még nem annyira körmönfont, de eszembe juttatta a TELC-es középfokú német nyelvvizsgát, ami rémálmaim egyike. Az időt kevésnek érzékeltem.

Ellenben a hallott szöveg értése meg pont, hogy túl lassú volt. Annyira szájbarágósan magyarázták a feladattípusokat, meg a teendőket, hogy gondolatban az asztalt vertem már, hogy kezdjük már el végre! Amúgy hihetetlen jó érzés volt tudomásul venni, hogy tisztán értettem, amit mondtak. Hiába van meg a középfokú nyelvvizsga angolból, a hallott szöveg értésével komoly problémáim vannak. Nehezen értem meg az angol szöveget, ehhez képest könnyebb dolgom van a némettel és a japánnal. Szerintem ez sikerült a legjobbra.

Összességében jó volt, és határozottan azt gondolom, hogy akármennyire is mondják, hogy túl könnyű az N5-ös, szinte ki lehet hagyni, megérte megcsinálni. Most ez az én szintem, és tiszteletben tartom, hogy ez a tudásom. Lesz majd jobb is. Ide is kell már 100 kanji, és a nyelvtani alapokat betéve kell tudni, úgyhogy nem feltétlen óvodás szint az N5-ös, még ha kisgyerekek szintjén is vannak megfogalmazva a mondatok a feladatokban. Bár most beszélgetek az egyik lánnyal, akivel japán nyelvórára járok, ő is ma volt vizsgázni, ő N4-esen volt. Azt mondta, hogy nyelvtanilag nincs különbség, egyedül annyi, hogy 300 kanjit kell tudni, meg persze több szót kell ismerni. De például még a tárgyas és tárgyatlan igéket sem kérdezik. Úgyhogy elhatároztam, hogy ha nagyon jó lesz az N5-ös, akkor még most decemberben megcsinálom az N4-eset. Meg is néztem az időpontot, december 1-je lesz a másik nyelvvizsga időpontja. Így a jelentkezési időszak valamikor szeptember elején zárul le. Addig gyakorlok, kipróbálok néhány gyakorlófeladatot, és ha úgy érzem, hogy menni fog, akkor jelentkezni fogok rá. Utána viszont hosszabb szünetet fogok tartani, mert mondják, hogy az N3-as szint már komoly ugrás. Ott már 600 kanjit kell tudni, és bejön a keigo is, az udvariassági formula. Meg hát persze a nyelvtan...Szerintem 2020 decemberénél előbb nem csinálom meg, de lehet, hogy 2021 július lesz belőle. Kiderül majd. Most elégedett leszek, ha az alapok meglesznek.

 

Az új Csernus Imre könyv

2019. július 02. - supermario4ever

img_20190615_170353.jpgNemrég jelent meg Csernus Imre legújabb könyve, az "Egy életed van" című. Kíváncsi voltam rá, ugyanakkor szkeptikus is voltam, mert nem tudtam elképzelni, hogy mi újdonságot írhat annyi könyve után. Ha nem vesszük a régi könyvek újrakiadásait, akkor ez egészen pontosan a 13. könyve. Tavaly, amikor megjelent "a Harcos" című könyve, lazán azt gondoltam arról, hogy az lesz az utolsó, mert egyrészt ennyi könyv után mit tud még írni, másrészt mivel már nem dolgozik pszichiáterként (tudtom szerint), saját étterme van, emellett borokkal foglalkozik / foglalkozott, azt gondoltam, hogy ezzel együtt a könyvírást is elengedte. Csak még megír egy utolsót, ahol saját életében megélt élményekkel támasztja alá az elméletét, gondolkodását. Ami teljesen jó is, hiszen mindenki a saját maga megélt tapasztalata alapján alakítja ki a saját értékrendjét. Így a Harcos című könyvet gondoltam Csernus könyves karrierjét lezáró könyvnek, ami véleményem szerint métló lezárás lett volna. Csak hát született egy utolsó utáni könyv. :)

Mivel hirtelen tudtam meg, hogy jön ki egy új könyve, így erre nem volt külön pénzem, igyekeztem a lehető legolcsóbban megvenni. Előrendeltem 20% kedvezménnyel, és felhasználtam a Libris pontjaimat. Így az eredetileg 3.990 forintos könyvhöz 2.304 forintért jutottam hozzá. Éljenek a német érettségire felkészítő könyvek. Meg egyébként is ahogy fejlebb írtam, szkeptikus voltam a könyvvel kapcsolatosan, hogy vajon mi újdonságot tud írni? Ami mindenképp pozitívum, hogy lehet érzékelni, hogy nem praktizál, ugyanis nem mint pszichiáter írta meg a könyvet, hanem mint egy átlag ember, akit a megélt tapasztalatai, ezáltal látva az embertársait szigorúvá tette, és mintha folyamatosan tenné fel a kérdést, hogy képes egy ember nem tenni a saját frusztrációja ellen, és élőhalottként élni az életét? Márpedig tényleg nagyon sokan élnek így, ebben igaza van. Azt már én magam is megfigyeltem, hogy az emberek, akik vigyorgásba, örök jókedvbe, pozitív gondolkodásba rejtik a saját frusztrációjukat, nagyon rossz a társaságukban lenni, mert hangosan demózzák magukról, hogy mennyire jól vannak, miközben minél görcsösebben próbálják elrejteni a maguk szarságait, annál átlátszóbb, mert túl nagy munkát fektetnek az álarcba, és elfelejtenek önmaguk lenni. Azok, akik tényleg rendben vannak magukkal, azoknak ez belülről sugárzik, ezért nem is kell azt a látszatot kelteni, hogy mennyire jól vannak. Ezt már a korábbi könyveiben is megírta.

Ötletes volt hónapokra felosztva az adott hónap természeti jelenségéhez igazítani a mondanivalóját az emberi viselkedéssel, természettel kapcsolatosan. Viszont az írásainak minősége változó. Ami a legjobban meglepett, hogy sok helyen úgy írt a bizonyos emberi problémákról, mintha annak megoldása teljességgel evidens lenne. Ebből a szempontból a régebbi könyvei összetettebbek voltak, mert ott megírta azt is, hogy bizonyos dolgokért (pl. tisztelet, megbecsülés, hitelesség) keményen meg kell küzdeni. Ezzel szemben a mostani könyvében az érződik, hogy mindent megtett azért, hogy hiteles legyen, ezáltal lehet adni a szavára, de mintha elfelejtette volna, hogy azért, amiket leírt, azokért egy időben keményen megküzdött, és ez megtévesztő lehet azoknak, akiknek ez Csernus első könyve. Aztán nagyot fognak nézni, ha nem fognak a szavára, véleményére adni, mert csak úgy szövegel, de nincs mögötte következetes munka. Ezekről mind részletesen írt a korábbi könyveiben. Így ez megtévesztő lehet annak, akinek ez az első Csernus Imre könyve. Mindenképp érdemes a régebbi könyveit is olvasni, mert ott radikálisabban is fogalmaz, meg azok a szempontok is fontosak, ahogy ott megírja a gondolatait. Ami kiváltképp nem tetszett, ha jól emlékszem a márciusi hónaphoz leírt gondolatai voltak eléggé egocentrikusak. Csernus már régen is sokat írt a megfelelési kényszerről, és az ebből fakadó frusztációról, de itt most teljesen átment a másik végletbe. Pár napig félbe is hagytam az olvasást, mert szinte átment nárcizmusba, olyan a kifejezéseket használt, amik egyáltalán nem rá vallanak.

Arra azért kíváncsi lennék, hogy vajon hány oldalas lenne a könyv, ha ugyanúgy lenne tördelve, mint mondjuk a Férfi című könyve. Elvileg 270 oldalas a könyv, de a cím külön oldalt tesz ki, a másik meg mintha a betűk is vastagabbak lennének, kevesebb sorból áll egy oldal. Összehasonlítottam, és tényleg szellősebb az új könyv.

img_20190627_150015.jpg

Felül látható a Férfi című könyv, alul meg az Egy életed van. Tehát lényegesen kevesebb gondolat jelenik meg könyv formájában. Pedig értékesebb lenne a könyv, ha részletesebben kifejtette volna például azokat, amiket fentebb írtam. Így teljesebb képet kapnának azok, akiknek ez az első Csernus Imre könyve.

Összességében azt érzem, hogy nem volt alaptalan a szkepticizmusom a könyv tartalma iránt, de az újfajta írási stílus mindenképp más színezetet ad a mondanivalójának. Jó ötlet volt a természettel azonosítani az emberi viselkedés természetét. Érződik, hogy az utóbbi években falun lakik, és sokat formálta a gondolkodását a természetközelség, és az ottani emberek viselkedése. Emiatt mindenképp érdemes volt elolvasni a könyvét, de ha lehámozzuk a körítést, és csak magára a mondanivalóra összpontosítunk, akkor azt kell mondjam, hogy ezeket a régebbi könyveiben jobban, a való életre inkább reflektálva írta meg. Továbbra is a Férfi a #1 Csernus könyv nálam. Sőt, azt gondolom, hogy ha nincs érdemi, innovatív mondandója, akkor lehet, hogy érdemes lenne elengedni a könyvírást.

süti beállítások módosítása