supermario4ever blog

Újra van Wii

2021. március 29. - supermario4ever

A mai nappal ismét van Wii-m. Vaterán találtam meg, 11.000 forint volt és mivel senki nem licitált túl, ezért az enyém lett. Fizetés után ma megérkezett.

img_20210329_120254.jpg

Az előzőt még tavaly adtam el, mert bíztam abban, hogy tudok venni Nintendo Switchet, de aztán teljesen másképp alakultak a dolgok, így le kellett mondjak róla. De ha minden jól megy, hamarosan Nintendo Switch is lesz. De Wii-re is szükségem van, hogy a DVD-felvevővel Wii játékokat is felvehessek. Márpedig Wii-n is van mivel játszani, és ezzel kibővültek a lehetőségek, hogy milyek játékokat vehetek fel.

img_20210325_185558.jpg

A konzolnak mindene megvan és rendben működik. Ami szerencse, hogy a Wii dobozát és a papírjait nem adtam el, így azokról nem kell külön gondoskodni.

img_20210329_121206.jpg

És sikerült rajta beállítani mindent, még az internetre is sikerült rácsatlakozni. Igaz, annak már végképp nem veszem hasznát, hiszen se a WiiConnect24 se a Nintendo Wi-Fi connection nem működik már rajta, hiszen lekapcsolták a Wii szervereit. De úgy voltam vele, hogy a teljesség kedvéért miért is ne, ha már be lehet állítani. A konzol német nyelvű lesz.

img_20210329_121344.jpg

Sajnos nincs játék, ami támogassa a holland nyelvet, ezért marad német a konzol. Mert a konzol nyelvét ugyan be lehet állítani hollandra, de vajmi kevés játék támogatja a nyelvet, és amikben nincs holland nyelv, azok angolul jelennek meg. Úgy meg nem akarok játszani, az túlzottan mainstream nyelv. A németet jobban szeretem, úgyhogy maradok a németnél.

A DVD-felvevővel csak úgy tudok játékot felvenni, ha 50Hz-re van állítva a Wii. Elsőként a Mario Kart Wii-vel tettem próbát. Az igazat megvallva, meglepődtem azon, hogy picit szaggat a játék, nem úgy emlékszem, hogy annak idején, amikor régi TV-n játszottam, szaggatott volna a játék. Aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg azért nem, mert mindig is 60Hz-en volt a Wii. Mindenesetre első alkalommal a Mario Kart Wii-n mentem végig 50cc-n a Nitro bajnokságokon. Nem tudom, mennyire látszik, hogy picit szaggat a játék, kíváncsi leszek a véleményekre.

Mindenesetre maga a játék nagyon jó volt, már-már nosztalgikus. A képminőségen majd jó eséllyel egy AverMedia fog javítani. Az fog majd jelentősen lendíteni a helyzeten, mert ha jók az információim, akár streamelni is lehet majd. Így az lesz majd, hogy Twitch-re fogom élőben streamelni a játékaimat, és azt majd átmentem a YouTube profilomra. Az már a távolabbi jövő zenéje, az már csak Hollandiában lesz. Addig marad a DVD-felvevő.

Egyébként tervezek majd rátenni Virtual Console és WiiWare játékokat úgymond, "alternatív" módszerrel. Mivel már tényleg nem működik a Wii Shop Channel, így ha akarnám, se tudnám újra megvenni a játékokat, ezért erre már nem probléma rávarázsolni a játékokat. És akkor teljes lesz ez a Wii is. Egyébként meglepett, amikor utánanéztem, hogy már a Wii is 32 GB-ig támogatja az SD kártyákat a legújabb frissítéssel. Arra aztán bőven mehet játék. Majd ezt fogom megvenni, és ha tényleg tudja kezelni a Wii, akkor erre rámehet az összes játék, amit egyébként is megvettem volna. Addig maradnak a Wii játékok, bőven van mivel játszani.

A bejegyzés trackback címe:

https://supermario4ever.blog.hu/api/trackback/id/tr5218877468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása