Pénteken megkaptam a Haikyuu!! manga 6. kötetét a CDJapan-től. Végülis mondhatni, közepesen levizsgázott a posta vám terén, 1.123 forintot fizettem érte pluszba. Egyedül az volt a furcsa, hogy semmilyen értesítés nem jött előtte online, hogy megérkezett, kifizethetem így is. Teljesen nyilvánvaló, hogy azért, hogy az utánvétes, drágább összeget fizessem ki. Mocskos dolog a postától, hogy nem adott választási lehetőséget, nehogy már túl keveset fizessek...

Na mindegy, ez már így marad. Már csak azért sem bosszant annyira, mert nem hiszem, hogy rendelés-özönt fogok elindítani EU-n kívülről. Nem is állok még annyira jól, másrészt, van itt is mit venni, ami örömöt okoz. De ezt a mangát mindenképp meg akartam venni, mert ez a kedvenc borítóm. Nagyon jó a kép, nagyon jól kiemeli Kageyama és Oikawa között a rivalizálást azzal, hogy egymással átellenben mennek és a háló két oldalán vannak. Na meg ismét aktívan foglalkozok a japán nyelvvel és a kultúrával, úgyhogy hovatovább, hamarosan előfordulhat, hogy fogom tudni olvasni a japán változatot is. Nagyon örülnék neki.

Mindenesetre így már megvan a 6. kötet is mindhárom nyelven, melyen gyűjtöm a Haikyuu!! mangákat.

Angol, német és japán a sorrend. Érdekes belegondolni abba, hogy ha mindhárom nyelven teljes lesz a Haikyuu!! mangagyűjteményem, akkor 135 Haikyuu!! mangám lesz. Most van 29. Egész jó, de még az út elején vagyok.

Egy ideje viaskodok magamban, ugyanis megint felélénkült bennem a Japán iránti érdeklődés. Érdekel megint a nyelv és szívesen olvasok a kultúrájukról. Fogalmazzunk úgy, hogy újra felfedezem magamnak Japánt. Csak ez azzal jár, hogy a hollanddal kapcsolatos tanulmányokat nem csinálom akkora lendülettel és intenzitással, mint az elején. Több dolog is felmerült bennem, mint lehetséges ok, de az biztos, hogy az általánosan igaz rám, hogy több dolog is érdekel, és nem rajongok mindegyikért konstansan magas intenzitással. Jó példa erre az is, hogy 2017-ben, amikor elkezdtem a BGE-n japánul tanulni, akkora lelkesedéssel vágtam bele, mint kevés dologba. Folyamatosan kérdezgettem a tanárokat szavakról, nyelvtani szabályokról, alkalmanként meséltem saját élményeket, házi feladatokat pedig szinte azonnal megcsináltam. De egy idő után ez is alábbhagyott bennem, ahogy hallgatagabb lettem és elmaradoztak a házi feladatok. Ugyanez van a holland tanulmányokkal is most. Az nem kérdés, hogy végig fogom csinálni az egyetemet, mert biztos, hogy végigcsinálom, mert ezzel már a helyemen vagyok, csak ezen a mélyponton kell túllendülni. Az is megfordult a fejemben, hogy nálam ez a post-covid trauma, amiről manapság beszélnek, ugyanis azzal is gondom van, hogy vissza kell járni az egyetemre. Hogy nem az van már, hogy mondjuk 10-kor elkezdődik az óra, elég 9.55-kor felkelni, bekapcsolom a gépet és pár perc múlva kezdődhet az is óra. Módszeresen elkések az órákról, sőt van olyan, hogy ha túl későn kelek fel, hogy be se megyek már, mert minek? Félek is attól, hogy ebben a félévben rosszabbak lesznek az eredményeim, de ezen nem érdemes. Ott leszek a vizsgákon, felkészülök rá, megcsinálom, ahogy tudom, és majd akkor meglátjuk.

Na de most japánozzunk. Mert éljen Libri és a Black Friday, olyan könyvet vettem, hogy alig hiszem el, hogy létezik ilyen. A japán életmód művészete valami kiváló könyv, ami a japán gondolkodást, mentalitást mutatja be. A könyv sok képpel van illusztrálva, és az egyes életvezetési tanácsok nincsenek benne annyira részletesen taglalva, de pont annyira, hogy megértsük a lényeget és az annyira kellemes stílusban íródott, hogy már olvasás közben is ahogy elképzeltem, hogy így gondolkodok, élek, egy ideális életet láttam magam előtt, amikor tökéletesen elfogadom és szeretem magamat olyannak, amilyen vagyok, ez kisugárzik és jobban megbecsülnek az emberek. Hogy ez mennyire kivitelezhető, ez ki fog derülni a jövőben, de a spirituális áthallása miatt azt mondom, hogy ez az első olyan spirituális jellegű írás, amit életemben olvastam és tényleg megérintett. Az világéletemben megvolt bennem, hogy a valóságtól némileg elrugaszkodott gondolkodás, hogy valami felsőbbrendű dologban keressem meg a hitemet. De nem vagyok keresztény, nem hiszek Istenben. Hiába jártam katolikus iskolába, valahányszor voltam szentmisén, soha nem éreztem, hogy templomba kellene járnom. Csak azért nem találtam eleddig a helyemet a spirituális gondolkodásban, mert túl sok a szélhámos, vagy olyan ember, akik ezeket nem közvetítik számomra hitelesen. És még csak nem is a Facebookon olykor terjedő felemelkedett szövegekre gondolok, hanem inkább azokra, akik a "konyhapszcihológiában" utaznak és mindenféle egyszerűsített megoldásokkal házalnak. Ezek "fejlettebb" változata, az úgynevezett "ezo-anyukák", akik az élethazugságaikat életmód-szerűen élik, hitüket előszeretettel terjesztik. Illetve az is nagyon gyakori, amikor valaki a saját múltja, tragédiája elől menekül a spiritualitásba. Ez azért bűzlik nekem, mert valójában látszik rajta, hogy rosszul van az életében, mert a személyes traumáját nem dolgozta fel. Tehát a spiritualitást nagyon kevesen művelik hitelesen. Okui Masami-ról tudom, hogy spirituális gondolkodású, ezt jó néhány dalában lehet is hallani. Ő tőle még szívesen is hallgatom, de hiába életem része a dalaival, még ő sem tudott rávenni arra, hogy ezt az utat járjam én is. Illetve Hayashibara Megumi-nak vannak mélyérzelmű dalai, melyeket rendszerint Okazaki Ritsuko írt.

De ez a könyv volt az első, aminél tényleg azt éreztem, hogy felemelkedett a lelkem a mennyekbe, miközben olvastam. Gyakorlatilag az egész Japán iránti rajongásom új értelmet nyert ezzel a könyvvel. Amit eddig olvastam, az például az Ikigai, ami arról szól, hogy találjuk meg az életünk értelmét. És hogy mennyire nem az egyszerű megoldásokról szól a könyv, jelzi, hogy ír arról, hogy az életünk értelmének megtalálása hosszú folyamat és komoly önismeretet igényel. Azt is hozzátette, hogy a cél, nem a "végtermék" megalkotása, hanem az, amit azzal közvetíteni akarsz. Például, aki jó zeneszerzésben, az akkor csinálja ezt jól, ha nem az a végső célja, hogy dalokat írjon, hanem, hogy a dalokkal gondolatokat, érzéseket, ad absurdum értékeket közvetítsen. A második a wabi sabi, ami gyakorlatilag szembemegy a nyugati fogyasztói társadalom diktálta "értékekkel". Tehát, nem a tökéletességet, az örök fiatalságot hirdeti, hanem hogy lássuk meg a tökéletlenségben a szépséget és fogadjuk el a múlandóságot. Hiszen vagyunk valamilyen állapotbn, a jövőben leszünk valamilyenben, de tökéletesek soha nem leszünk. De mindig úgy vagyunk jól, ahogy vagyunk. Mondjuk ehhez hozzátenném, hogy ez a személyes megítélésem szerint akkor műveljük jól, ha törekszünk a fejlődésre, hogy a jövőben jobbak legyünk. De az biztos, hogy ezt csak akkor tudjuk a maga természetességében művelni, ha teljes mértékig elfogadjuk magunkat olyannak, amilyennek most vagyunk, mert akkor egyrészt meg tudjuk élni a jelent a maga teljességében, a másik hogy nem fogunk túlzottan rágörcsölni arra mindenáron jobbak legyünk. A múlandóság pedig arra utal, hogy fogadjuk el, hogy minden változik körülöttünk. A harmadik, amit eddig olvastam, az a Kintsugi. Ebbe benne van a "kin" szó, mely aranyat jelent. Az a lényege, hogy a törött tárgyakat porított arannyal és lakkal ragasztják össze. Ez valamivel elvontabb, ez is a tökéletlenségre, önmaguk elfogadására utal. Ha megtörtünk az élet súlya alatt, vagy az életben valami "törés" volt számunkra, azt arannyal ragasszuk össze magunkban. Ennek röviden az a lényege, hogy tanuljunk a hibáinkból, legyünk többek általa, így ami megtört bennünk, az arannyal lesz összeforrasztva. A negyedik, egyben utolsó, amit eddig olvastam, az a shinrin yoku, vagyunk "erdőfürdőzés". Az erdőfürdőzés lényegében egyfajta természetjárás, amikor a maga teljességében éljük meg a természet szépségét. Szemügyre vesszük a fák kérgét, a levelek erezetét, a virágot, röviden a természet részévé válunk. Megtanuljuk szeretni, tisztelni a természetet, elfogadni annak hatalmas erejét, egyben megcsodálni annak szépségét. Szép szó japánul a Komorebi, ami a fák között átszűrődő napfényre utal.

Még a felét se olvastam el a könyvnek, máris mennyi ihletet merítettem belőle. Úgyhogy kiváló könyvről van szó, csak ajánlani tudom.

Körülbelül 2 éve láttam az AnimePiacon, hogy valaki eladja a STYLE FIVE: SPLASH FREE kislemezét. Már akkor komolyan elgondolkodtatott, hogy megvehetném, már csak azért is, mert barátságos áron, 2000 forintért adta, de akkor ez elmaradt. Akkor elbeszélgettem az eladóval, megadta az elérhetőségeit, bekövettem Twitteren, hátha egyszer megveszem. Ez a bizonyos "egyszer" most, a múlt héten következett be és ma meglett.

Vannak emlékeim a kislemezről, sokat hallgattam megjelenésekor. Az animével kapcsolatban pedig vallomással tartozom, ugyanis akkor kezdtem el nézni, amikor a 2013-as Nyári AnimeConon láttam egy Free! plakátot és teljesen odavoltam, hogy kik ezek a jóképű pasik? O_O Ez volt ugyanis az első olyan anime, amit csak a pasik miatt néztem meg, egyébként ez az attitűd nemhogy nem jellemző rám, hanem kifejezetten elítélem, ha valaki csak a szereplők külseje miatt néz animét, vagy azért, mert lehet shippelni őket. Borzalmas volt régen hallgatni AnimeConokon bármilyen AMV-nél vagy japán zenei videoklipnél, hogy mekkora ováció van BL-animéknél, vagy olyanoknál, ahol jóképű pasik a főszereplők. Gondolom, most sincs ez másképp. De a lényeg az, hogy 2013-ban, amikor ment az első évad volt egy kis bűntudatom, hogy azért nézek meg egy animét, mert tetszenek benne a pasik, és lényegében azon csajok közé soroltam magam öntudatlanul, akiknek a viselkedését elítélem. Emlékeim szerint nem is nagyon terjesztettem, hogy nézem az animét, sőt, annak idején a My Anime List-en is is alacsonyabb pontszámot adtam rá, hogy mintegy a saját bűntudatomat csökkentsem, hogy márpedig ez az anime nem is érdemel többet, mert csak a pasik vannak központban, semmi komoly történet. Szó se róla, valóban a Free! volt az első olyan sportanime, melynek kifejezetten nők voltak a célközönsége. Aztán Jucuky mesélt nekem komolyabb történetet a szereplőkről, amikor találkoztunk személyesen, akkor gondolkodtam el először, hogy esetleg lehet valami komolyabb dolog is a háttérben.

Soha nem utáltam a Free!-t, csak amolyan "rejtett guilty pleasure" volt számomra, hogy egy anime, amit a pasik miatt nézek... És hogy ezt álcázzam, kritikusnak tűnjek, ezért lepontoztam az animét a My Anime List-en. Ezt az attitűdöt a Haikyuu!! oldotta fel, mert az volt az első olyan anime, amit nemcsak a pasik miatt szeretek, hanem van némi hozzáadott értéke. Szereplők közötti kapcsolat, ahogy bemutatja a röplabdát... És ez "elfedte" a külsőségeket, vagyis nem az lett az elsődleges szempont. Visszatérve a Free!-re, az ending kislemezt minden "bűntudat" ellenére sokat hallgattam, mert nagyon szerettem azokat az érzéseket, amiket a rajta szereplő dalokban érzékeltem. Egyébként elég jól meg vannak írva, dallamosak, megmaradnak az emlékezetben. Magát a stílust persze lehet nem szeretni, hiszen 100% szintetizátor-számítógép zene és a szöveg sem mélyenszántó, egy tipikus feel-good dal, de a maga műfajában jól meg van írva. Tényleg jól visszaadja az anime hangulatát, ahogy a szereplők viszonyulnak egymáshoz... sőt ha akarom, akár az úszás szabadságának érzését is belemagyarázhatom a dalokba.

Ezen kívül még két STYLE FIVE kislemez jelent meg, a második évad endingje, a FUTURE FISH, az még ül, bár eléggé sokat vettek vissza a minőségből, de a harmadik évad endingje, a GOLD EVOLUTION már tényleg rossz lett. Mintha csak találomra ütötték volna le a hangokat, az ének is teljességgel semmilyen. Azokat ha hasonló áron megtalálom, esetleg megveszem, de nem élveznek prioritást. De a SPLASH FREE-ért megérte.

Rég rendeltem a CDJapan-től, és hát a 2021. július 1-jén bevezetett vám és az ahhoz kapcsolódó "rémtörténetek" sem feltétlen azt sejtették velem, hogy ez a közeljövőben változni fog. De mégis úgy döntöttem, hogy bevállalom és megrendelem a Haikyuu!! manga 6. kötetét japánul.

Ezt már régóta akartam, mert ez a kedvenc kötetem a borítója miatt és valahogy azt érzem, hogy úgy az igazi, ha megvan az eredeti, japán is. Ezzel ez a kötet is meglenne angolul, németül és japánul. Azért is rendeltem meg, mert volt némi plusz pontom és a CDJapan már kezdett szólni, hogy egy része (a nagyja) hamarosan le fog járni és nem akartam veszni hagyni.

Viszont a vámtól nagyon félek. Hallottam rémtörténeteket, hogy mennyit fizettek valójában, illetve különböző afférok a postával... Nem mintha ezelőtt se lettek volna afférok a postával, de igen, attól nagyon félek, hogy csúnyán rá fogok fizetni. Csak nem értem ezt a nagy ráfizetést, amikor a vám mértéke és az ÁFA ezt nem indokolná. Már ahogy egyénileg számolom. De hát egyénileg bárhogy számolhatom, ha a postánál másképp számolják. Nagyon remélem, hogy erre nem kell annyira ráfizetni, hiszen összesen 1076 yent fizettem érte, ami nagyjából €8,28-nak felel meg. Ezért elvileg 399 forintot kell online fizetni, plusz a 27% ÁFÁ-t, semmi nem indokolja, hogy ez felszaladjon 10.000 forintra. Mindenesetre bemegyek holnap a postára és rákérdezek, hogy ez pontosan hogy is van.

Azt mindenesetre vizionálom, hogy nem fog már idén megérkezni, mivel karácsonyi időszak előtt vagyunk, sejthető, hogy a posta nagyon le lesz terhelve. De természetesen figyelni fogom a postaládát, mert mégis.

Megcsináltattam a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru bögrét és ma kész lett.

Szóval ebből az animéből is van relikviám, még ha egyedileg tervezett is. Ezt is a Letmicróval csináltattam, mint ahogy néhány pólót is bögrét. Nem lett rossz, de teljesen elégedett sem vagyok, mert a kép a bögrén sötétebb, mint az eredeti. Az igaz, hogy az eredeti kép is éjszakai, de elég jól kivehetők a világosabb részek, a bögrén meg jobban szemügyre kell venni, hogy az arcokon és Haiji pólóján kívül kivegyük a világosabb részeket is. Azon gondolkodok, hogy a technológia az, ami miatt ennyire sötéten kerül rá a kép a bögrére, mert ha igen, akkor világosabb képeket kell bögrére tervezni. Alapvetően nem gondolom, hogy a cég hibázott volna. Meg ettől függetlenül a kép nagyon tetszik így is. De legközelebb a kép színét is figyelembe veszem.

A másik oldalára tettem az anime logóját.

Gondolkodtam azon, hogy kitöltsem-e valamivel a rendelkezésre álló fehér részt, de úgy döntöttem, hogy hagyom. Azzal már túl tömör lenne. Így jó lesz. Majd csináltatok még dolgokat, vannak ötleteim.

Tök ártatlanul felmentem YouTube-ra, amikor megláttam, hogy Froukje új videoklipet töltött fel Een teken címmel.

Nagyon tetszik, Froukje minden szempontból fejlődik. Egyre jobb dalokat ír és egyre jobb videoklipeket készít. Az túlzás, hogy van története a videoklipnek, de az tény, hogy remekül alátámasztja a dal mondanivalóját. A dal címe magyarul "Egy betű" vagy "Egy jel", és hogy elmerülten nézi a telefonját és láthatóan nem babrál rajta, hogy információdömping zúduljon rá, hanem mintha egy konkrét tartalmat olvasna, olyan érzetet ad, mintha talált volna valamit, ami komoly hatással volt rá. Csak valami apróság: Egy szó, egy mondat, egy kép, ami annyira elgondolkodtatta, hogy a gondolatait, érzéseit dalba foglalja. Nagyon tetszik, mert egyrészt Froukje egyre több érzelemmel énekel. Ez a dal az eddigiekhez képest kifejezetten lassú, nem énekel gyorsan (ahogy általában szokott), a hangja is inkább érzelgősebb, egyértelműen szintet lépett. De zeneileg is, ugyanis egyre inkább azt lehet érezni, hogy a dalai zeneileg is egyre jobban meg vannak írva. Ugyan, még mindig egyszerű hangszerelés terén, de már lehet érezni, hogy van súlya a zenéjének és összhangban van a dal mondanivalójával. Úgyhogy mindenképp egy nagyon jó dal született.

Ami viszont nem tetszik, hogy Froukje ugyan egyébként sem ír hosszú dalokat, de ennél a dalnál kiváltképp lehet érzékelni, hogy nagyon rövid. Az, hogy a zenének van dallama, jelentőssége, az kétségtelenül pozitívum, de nincs vége a dalnak. Olyan, mintha egy demófelvétel lenne, ahol megállt a zene. Abbamaradt, mert ez csak egy terv, de még nincs befejezve. Tehát zeneileg alapvetően meg van írva, de nincs befejezve. Amikor véget ért a dal, konkrétan olyan volt, mintha elindulna A-ból B-be, de félúton egyszer csak megáll és nem megy tovább. Nincs kifejtve a téma, ez a dal akár 5 perces is lehetne.

Ezért nagy kár, pedig zeneileg, ének terén, mindenhogy nagyon jó lenne, de félbe van hagyva. Mindenesetre a Spotify-ra is felkerült a karaoke verzióval együtt.

Ma a vonaton elolvastam A kiégés társadalma című könyvet. Ezzel a könyvvel különösen lassan haladtam, mert egyrészt több párhuzamos olvasmányom volt, másrészt ez egy igen nehéz olvasmány. Fogalmazás terén is: Voltak olyan mondatok, amiket többször el kellett olvasnom, hogy megértsem, másrészt a téma is elég nehéz.

De már ahogy belekezd, az durva, ugyanis erőteljesen a képünkbe nyomja, hogy mekkora baj van, már-már világvégét hirdet. Eleinte nagyon is tetszett, hogy ennyire nyíltan és kertelés nélkül megírja a valóságot, volt is olyan gondolatom, hogy ez a könyv ugyan kicsi, vékony, de nagyon velős lesz. Később aztán árnyaltabb lett a kép. Elsősorban azért, mert megoldásként egy túlzottan idealista képet fest: Passzivitás, fáradtság és az ünnep megélése. Ezek közül a fáradtságot nem is kell kérni, tálcán kínálja nekünk a mostani munkaerőpiac. Ráadásul ehhez tartoztak a legfurcsább, legkevésbé érthető érvek, az tényleg olyan, hogy többször el kell olvasni, hogy az miért jó. A passzivitás már sokkal inkább érthető. Amikor csak passzívan szemlélődsz, ráfókuszálsz valamire, befogadod a belőle áramló információt és azt feldolgozva leszel több. Ilyen tényleg létezik, elég csak arra gondolnom, hogy a dalt hallgatva magamban mélyebben elemezve miket meg nem hallok és milyen mély jelentéssel bírhat egy dal (amiben persze van munka). De ugyanígy lehet csodálni a tenger morajlását, a víz áramlását, amikor érzed a víz erejét és tiszteletben tartod azt. Az ünnepet jelen esetben én inkább átvitt értelemben értelmezném. Miközben az ünneppel kapcsolatban olvastam, az eszemben volt Zorán: Tizenegy dal albumára felénekelt emblematikus dala (Az ünnep), sokkal inkább arra a fajta ünnepre asszociáltam, amikor tényleg minden szép körülöttünk és tudunk mindennek örülni.

Viszont a könyv azért nem fogja megváltani a világot (már ha ezzel a céllal született meg), mert egyrészt túlzottan idealista megoldásai vannak. Ez nem menti meg az embert a kiégéstől, mert attól a dolgos hétköznapok még ugyanúgy jelen vannak. Működhetnek ezek a megoldások, de ahhoz alapjaiban kéne átírni az egész rendszert, amiben élünk. És minthogy nem egyik napról a másikra alakult ki, így nem egyik napról a másikra fog eltűnni. Másrészt a megfogalmazás annyira bonyolult, hogy a könyv konkrétan nem is ajánlható mindenkinek. Aki egyszerűbb (és nem feltétlen butább) gondolkodású, az könnyen abbahagyhatja a könyv olvasását, főleg, hogy ráérez arra, hogy ezek a megoldási javaslatok ebben a formában nem működnek. Folyamatosan idéz nagy filozófusoktól, pszihcológusoktól, bölcsektől, és azokhoz fűzi hozzá a kommentárját. A gondolatok jók, de túlzottan tömények. Ez a kis könyvecske tényleg velős. Valószínűleg az szolgálhat megoldásként, ha az egyén amit tud, magán alkalmazza, folyamatosan változtatja meg az életvitelét, és ez idővel egyre nagyobb halmazt alkotva, idővel kihatással lesz a társadalomra. Ezt tudom megoldásként elképzelni, de ez túlzottan optimista elképzelés. A gond ugyanis tényleg annyira komoly, hogy komplex változásnak kell történnie ahhoz, hogy az az idealizált világ, amiről a könyv ír, valóság legyen.

Amit még lehet hiányolni, hogy nem ír a jövőről. A könyv ugyanis részint nyitott kapukat dönget, hiszen ma már egyre inkább robotizálódnak a munkahelyek. Elég csak azt megnézni, hogy a Tescóban és a Sparban egyre több helyen van önkiszolgáló pénztár, amit személy szerint nagyon üdvözlök, ugyanis a pénztárosi munka az egyik legborzalmasabb, amiben eddig részem volt. Nemcsak azért megyek döntő többségében önkiszolgáló pénztárhoz, mert gyors, hanem mintegy demonstratíve, hogy én is hozzájáruljak ahhoz, hogy a pénztárosnak kevesebb munkája legyen. Na jó, elkalandoztam, vissza a könyvhöz: Szívesen vettem volna az író véleményét az alapjövedelem kérdéséről. Mert ez is a következő évtizedek nagy kérdése lesz, hogy ha tényleg egyre kevesebb munka lesz, akkor felszabadulhat az ember, arra mi lesz az állam válasza? Mit lehet olyankor tenni? Ilyet szívesen olvastam volna, annyival igazán lehetett volna vastagabb a könyv és még sokkal tartalmasabb is.

Tehát alapvetően jó könyv: Rövid, de velős. A benne lévő megoldási javaslatok viszont túlzottan idealisták és szívesen olvastam volna jövőbeni gondolatokat. Emellett a megfogalmazás sem fog mindenkinek tetszeni. Iránynak, útmutatásnak mindenképp jó, arra, hogy elindítsa az embert, viszont kéne egy olyan könyv, ami egyrészt érthetően magyarázza el a jelenségeket, másrészt lépésről lépésre ír megoldási javaslatot és nem egy végső állapotot ír meg. És akkor minél több ilyen jellegű könyv lesz, annál inkább érezheti magát ösztönözve az ember a változásra. Tömeges változás esetén idővel a nagy cégek is kénytelenek lesznek változtatni és egy végső ideális esetben, az egész gazdasági rendszer átalakulhat. Fú, de nagyon messzire mentem én is! Beleestem a könyv csapdájába...

Múlt vasárnap megvettem az egyetlen még hiányzó Almási Kitti könyvet, a "Bátran élni"-t. Ezt későbbi olvasmány gyanánt vettem meg, most inkább gyűjteménybe, mert van mit olvasni. A tartalmát már ismerem, hiszen megvan hangoskönyv formájában is és már kétszer végig is hallgattam. Ezért most inkább gyűjteménybe van, de később, ha több könyvvel is végzek, jól fog jönni. Akkor egyébként is az lesz, hogy jól fog hatni frissítésként újra elolvasni. Most van mit olvasni. Még a "Lezárás, elengedés, újrakezdés" című könyvével is adós vagyok magamnak, az is félbe van hagyva, de azt a könyvet is szeretném olvasni, ami egyetemen, Holland / Flamand irodalomra fel van adva.

Mindenesetre most már megvan Almási Kitti összes eddig megjelent könyve, ezekről csináltam néhány képet. Először is a Bátran élni a hangoskönyvvel együtt.

És az összes eddigi könyve.

És hamarosan jön az új könyve, "A te döntésed" címmel. És máris elért az első kellemetlen meglepetés, ugyanis eredetileg november 29-én jelent volna meg, de ahogy elnézem, áttették a megjelenést 2022. február 28-ra. Tudok arról, hogy komoly papírhiány van, bizonyos megjelenéseket el kell halasztani és úgy sejtem, hogy itt is ez áll fenn, de igazán szólhattak volna, tekintve, hogy előrendeltem a könyvet. És úgy rendeltem elő, hogy az összes addig összegyűjtött pontomat betettem ebbe a könyvbe, mert úgy voltam vele, hogy így majd könnyen ki tudom fizetni (majdnem 50% mínusz a 20% előrendelési kedvezményen túl), de most az a sok pont úszik valahol a levegőben, és annak ezek szerint majd csak márciusra lesz foganatja. Holnap bemegyek a könyvesboltba és rákérdezek majd. De jó lett volna, hogy ha értesítettek volna.

Hiába vagyok manapság a hollandra kihegyezve, használom napi szinten a nyelvet, azért csak ott van bennem az, hogy jó lenne letenni a japán nyelvvizsgát. Legalább az N5-öset, hogy valami látszatja legyen annak, hogy tudom az alapokat. Gondolkodtam azon, hogy el lehetne menni ismét a Japán Alapítvány könyvtárába és ott csinálni, mint néhány éve. Ott úgyis szeretek lenni, mert kellemes a hangulat, nyugodt a légkör. Aztán kigondoltam azt, hogy ha már itt vagyok a Károlin, akkor itt keressek nyelvvizsgára felkészítő könyvet. Amikor voltak, akkor azt mondták, hogy a japánosoknak külön könyvtáruk van, ott lehet találni japán könyveket. Felmentem a tanszékre, ahol pont egy japán származású tanárral találkoztam. Megkérdeztem őt magyarul, artikáltan, lassan, hogy tud-e ilyenről. Nagyon sokat gondolkodott, kérdezett is japánul, hogy japán szakos vagyok-e? Az volt a kellemetlen, hogy hollandul válaszoltam neki. Az a helyzet ugyanis, hogy annyira benne vagyok a holland nyelvben, hogy nem jutottak eszembe a szavak. Ezért végül csak a fejemet rázva tudtam nemet mondani. A végére nagy nehezen eszembe jutott az "Arigatou, gozaimashita", de kicsit kellemetlen volt.

Az az érdekes, hogy annyira benne vagyok a hollandban, hogy még ha nézek is animét, akkor ugyan alapvetően értem azokat a japán szavakat, amiket felismerek, így a szövegértéssel nincs gond, de egyszerűen nem tudom képezni a japán szavakat, mondatokat magamban! És talán ebből fakad egyfajta pánik, hogy hát csak 6 féléven tanultam japánul, nem szeretném, ha ez a nyelvtudás csak úgy elveszne. De most teljesen elnyomja a holland. Amikor Netflixen nézek animét, ott is holland felirattal nézem. Ott egyébként kifejezetten érdekes a japán szavak holland megfelelőjével találkozni, illetve, ha egyik-másik nyelven nem ismerek egy adott szól, azáltal is tanulni. De az elmémben egyértelműen a holland dominál.

Az volt a rossz, akkor ért el a nagy Hollandia-szerelem, amikor jött a bonyolultabb nyelvtan japánból, és elvesztettem a motivációmat a japán nyelvtanulás iránt. Leginkább az döntötte el a Holland-Japán belső konfliktust, amikor tudatosodott bennem, hogy a hollandot sokkal inkább tudom hasznosítani a jövőben, hiszen Hollandia a környéken van (Japánhoz képest), emellett a holland kultúra is sokkal közelebb áll az én szemléletemhez, elveimhez. Akkoriban még ugyan bejártam még japánra, de abba akartam hagyni. A japán kultúrában nem tetszik, hogy az emberek elrejtik az érzelmeiket, és hogy nagyon vigyázni kell, hogy fejezzük ki magunkat különböző embereknek. Bár abból a szempontból viszont kiváló a japán nyelv, hogy nagyon jól lehet szociolingvisztikai szempontból elemezni, hiszen a különböző rangok, életkor, nemek meghatározzák, hogy kihez hogy beszélünk. Van olyan ige, amit csak férfiak használnak (egymás között), illetve vannak kifejezések, amiket udvariatlanság felettesünknek mondani. Soha nem fogom elfelejteni, amikor a japán származású tanárnő tartott órát. Húsvét utáni első óra volt és megkérdezte, hogy telt a húsvét? Nekem nem volt semmi érdekes, ezért azt válaszoltam, hogy "betsu ni". És meglepett, hogy totál megsértődött a tanárnő. Megkérdeztem, hogy miért probléma az, amit mondtam, azt választolta, hogy ez inkább azt jelenti, hogy "nem akarok beszélni róla". És inkább erőszakos áthallása van, hogy "ne is kérdezz, neked nem fogom elmondani". Egyrészt, ilyen az, ha animékből használunk felelőtlenül kifejezést, másrészt ez sem tetszik a japán kultúrában, hogy ennyire meg kell válogatni, hogy kihez hogy beszélünk. Tudom, hogy ennek komoly történelmi hagyománya van az országban, de ezt az egyéniségemből kiindulva nem tudnám magamévá tenni.

Meg az is a holland nyelv mellé billentette a mérleget, hogy Hollandiában akarok élni a jövőben, tehát ott aktívan tudom használni a nyelvet, meg a kultúrájuk is közelebb áll hozzám. Japán az olyan, hogy életemben egyszer nagyon szívesen kimennék az országba, eltöltenék ott néhány hetet, megnézném a látványosságait, természeti csodáit, meg természetesen animés, videojátékos közegben is nézelődnék, de soha életemben nem élnék Japánban. Főleg a szigorú munkamorál miatt. Tudom magamról, hogy Japánban feladnám az életet és hikikomori lennék, vagy a magas öngyilkosságok arányát növelném. De ott van a másik oldal, azért megvannak azok a dolgok, amik miatt szerethető a japán nyelv és a kultúra (főleg a modern, nem tagadom), amik a mai napig arra sarkallnak, hogy ha úgy alakul, akkor tanuljam tovább a nyelvet, tanuljam a kanjikat. Meg azon gondolkodok, hogy ha motivált vagyok abban, hogy a hollandban is tanuljam a bonyolultabb nyelvtant, akkor biztos, hogy a japán is menne magasabb szinten. Ez is közrejátszott abban, hogy mégis csak megpróbálnám a nyelvvizsgát. Meglátjuk, hátha. Először újra ráhangolódok a japánra, és ha úgy érzem, akkor nekivágok ismét.

Mindig csalódásként élem meg, ha elkezdek beszélni a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru-ről, hogy mennyire nem ismerik. Amikor elkezdek beszélni róla, akkor épp meghallgatják, majd amikor elkezdem mondani a párhuzamokat a Haikyuu!!-val, az már komolyabb érdeklődést vált ki. Pedig igen. Sok hasonlóság van a két anime között. Már-már easter egg-kent lehet felfedezni a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru-ben, hogy miben is hasonlít a Haikyuu!!-ra, mert akár olyan szintű hasonlóságokat is lehet találni, minthogy egy videojátékról szóló film, mely játékokból tartalmaz elemeket. És ha ez tényleg segít ahhoz, hogy az anime népszerűbb legyen, akkor összegezzük a hasonlóságokat.

1. Ugyanaz a stúdió animálta mindkét animét.
   Mindkét anime a Production I.G remekműve, ezen két anime által ez a stúdió nagyra nőtt a szememben.
2. Ugyanaz a stáb dolgozott rajta.
   Első ránézésre az első két hasonlóság megegyezik, de valójában egy stúdión belül más-más emberek dolgoznak egy animén. De a lényeg, hogy ugyanazok dolgoztak a két animén, ennek köszönhető, hogy a rajzstílus szinte teljesen megegyezik. A különbség inkább az, hogy a Haikyuu!!-ban valamivel élénkebbek a színek, a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru kissé fakóbbak. Mondjuk amiatt is érződik így, mert a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru télen játszódik, így sok a sötét, éjszakai jelenet.
3. Mindkét anime zenéjét Hayashi Yuuki szerezte.
   Ez pedig mindent elárul arról, hogy miért is hasonlít a két anime zenéje egymásra hangszerelés terén. Valahányszor hallgatom a két anime OST albumait, olyan érzésem van, mintha ugyanannak az együttesnek két különböző albumát hallgatnám. Bár a Haikyuu!! esetében annyival árnyaltabb a kép, hogy Tachibana Asami is szerzett ott zenéket (hiszen koprodukció), de hát ő csak megerősítette Hayashi Yuuki nagyságát, ketten együtt kiváló zenéket szereztek.
4. A főszereplő srác Kurahara Kakeru mintha Kageyama Tobio bátyja lenne.
   Alapvetően el lehet mondani, hogy animékben vannak bizonyos hajviseletek, tehát annyiban bele lehet kötni ebbe az állításba, hogy hajviselet alapján egész focicsapatnyi testvérük lehetne, de itt azért ennyire feltűnő a hasonlóság, mert nemcsak hogy ugyanaz a stáb animálta meg mindkét animét, hanem személyiségük is sokban hasonlít, Kurahara Kakeru is előszeretettel osztja ki a többieket, hogy mit tudnak ők az életről, hogy miken ment ő keresztül, ahogy Kageyama is. És mind a ketten jelentős személyiségfejlődésen mennek keresztül az anime során. Mindkettejük személyiségtípusa ISTJ.
5. Mindkét anime Sendaiban játszódik.
   Mind a Haikyuu!!, mind a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru helyszíne Miyagi prefektúra székhelye, Sendai.
6. Jelentős szerepet kap a 10-es szám.
   A Haikyuu!!-ban ezt nem kell különösen magyarázni, Hinata és a Chiisana Kyojin száma a Karasuno Koukou csapatában a 10-es szám. A Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru-ben pedig a futócsapat 10 fős, és a Hakone Ekiden-en is a 10. helyen végeznek, ami még pont továbbjutó hely volt a jövő évi versenyt illetően.
7. Mindkét animének megadatott egy csinos segítő lány.
   Miről beszélünk a Haikyuu!!-ban a második évadra ketten is lettek, hiszen Shimizu Kiyoko mellé betársult Hitoka Yachi is. A Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru fiúcsapatának is jutott egy csinos lány Katsuta Hanako személyében, aki személyiségében inkább Hitoka Yachi-ra emlékeztet (bár némileg nagyobb magabiztossággal rendelkezik a Kazetsuyós lány), csak részemről nagyban árnyalja a képet, hogy számomra Hana-chan rettenetesen idegesítő. Hála istennek, nem emlékszem arra, hogy Kimura Juri-t bárhol máshol is hallottam volna, de borzalmas hangja van. Egyébként az nagyon érdekes, hogy a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru anime változatának rajzstílusa teljesen más, mint a mangáé. A mangában a szereplők sokkal erőteljesebben, durvábban vannak megrajzolva, alig lehet ráismerni egyikre-másikra. Ami a legszembetűnőbb, hogy a mangában Hana-chan gyönyörűszép. Valósággal szerelmes lettem belé és nem értem, hogy kellett az animére teljesen átplasztikázni.

Nos, nagyjából ennyi. Döntse el, hogy kit mi motivál a legjobban, hogy megnézze az animét.

Egyébként onnan jutott eszembe a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru, hogy elgondolkodtam azon, hogy szívesen csináltatnék magamnak fancuccokat olyan animékről, melyek nem terjedtek el annyira, így nem nagyon lehet róluk semmit kapni. Erről az animéről is kerestem képet és amikor megtaláltam ezt, annyira megihletett, hogy ez ideális poszter- és bögremintának, hogy úgy döntöttem, hogy teszek egy újabb lépést afelé, hogy ismertebbé tegyem az animét.

Mutattam az egyik ismerősömnek ezt a képet és megkérdezte, hogy ők egy pár? Nem volt hülyeség, amit kérdezett, mert tudtom szerint a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru-t eredetileg BL sportanimének tervezték, csazt azán elvetették az ötletet. Egyébként nagyon furcsa, nekem nem jutott eszembe a homoszexualitás a képet látva. Azért tetszett meg nagyon a kép, mert nagyon kifejező. Az az arc, ahogy elmélkedve felnéznek az égre, szinte fizikálisan lehet érzékelni, hogy mennyire elmélyedtek az adott pillanatban, mintha ez egy szent pillanat lenne, amikor megerősítették a barátságukat és csapattársak lesznek, bármi is történjék.

Egyébként többször végignéztem az animét és egyszer sem érzékeltem semmilyen homoszexualitást. Úgyhogy ha igaz, hogy tényleg BL-nek tervezték a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru-t, azt teljesen, 100%-osan eltávolították. Bár furcsa egyébként, hogy hiába vagyok biszexuális, más LMBT ismerőseim, barátaim fogékonyabbak a BL-utalásokra. Nekem a Hajime no Ippo is teljesen heteroszexuális anime. Mások szerint meg a fürdőzős jelenetek miatt inkább biszexuális. Ki milyennek látja, én nem mennék el eddig.

Mindenesetre lett bőven képanyag az animéből, mert megtaláltam az anime mind a 9 japán kiadás Blu-ray borítóját scannelve és ott is találtam néhány fantasztikus képet, meg az interneten is felleltem néhány eredeti artworköt, valamint a logót is függőlegesen.

Haikyuu!!-ból pedig a Karasuno Koukou VS Shiratorizawa Gakuen Koukou japán kiadásának scannelt borítóját találtam meg. És amikor megtaláltam ezt a képet Kageyamáról, egyből még jobban belé szerettem (mintha nem tetszene így is eléggé), és ezt bögrének, poszternek, pólónak, miegymásnak.

Ez a harmadik évados csoportképből származik, onnnan kiemelték Kageyamát és mögé tettek jeleneteket a harmadik évadból és ez olyan érzetet ad, mintha Kageyama ki lenne emelve, mint a meccs hőse.

Úgyhogy ilyenekkel is foglalkozok manapság szabadidőmben.