Még mindig a JAM Project dominál a Last.fm profilomban. Albumok mellett leginkább a mai dalaikat hallgatom, mert azokban van olyan érzésvilág, amikkel mostanság azonosulni tudok. Bár egyébként stílus terén teljesen változatos képet alkotnak. Bemutatnám őket röviden.

Houkou Hate no Arano wa

Sokáig nem foglalkoztam a DRAGONFLAME kislemezzel, mert elérhetetlen volt a dalok karaoke verziói. Csak nemrég döntöttem úgy, hogy kit érdekel, hallgassuk meg úgy a kislemezt, ahogy megvan. A címadó daltól nem vártam csodát (nem rossz, de nem kiemelkedő), de a B-side track, a Samayou Hate no Arano wa nagyon kellemes meglepetés volt. Okui Masami mindig is gondoskodott a JAM Project zenei repertoárjának változatosságáról, ezzel a dallal is. Ez is olyan dal, ami alapvetően optimista hangzású, de a szöveg nem az. "GOAL no mienai michi wo aruita" azért sokat elárul a szöveg mondanivalójáról. Kicsit ilyen bizonytalan, kilátástalan, de mégis... Olyan, mintha öntudatlanul is arra akarna inspirálni, hogy menjünk tovább. A zene is gyönyörű. Lassú, de a maga lassúságában dinamikus, ezért gondolnánk optimistának. Kétféle érzésvilág van harmonizálva ebben a dalban.

NEW BLUE

Erről már írtam régebben többször is, hiszen ez nálam minden idők második legjobb JAM Project dala. És évek múltán is ugyanígy érzek. Fukuyama Yoshikit (a dal zenéjének szerzőjét) azért tartom univerzális tehetségnek, mert alapvetően rock énekes. Tipikus kemény rocker hangja van, amikor nagyon bevadul, olyan elementáris erők jönnek elő belőle, hogy azzal a világ élvonalába tartozik. Olyanakkor ott a másik oldala, amikor balladákat ír és énekel. Annyira átélhető az, amilyen érzelmeket énekel ki akkor, hogy többször én is elérzékenyültem a balladáitól. A szövegről Okui Masami gondoskodott, és azt kell mondjam, hogy megint elsőosztályú munkát adott ki a kezei közül. Egyáltalán nem túlzás kijelenteni, hogy ez a dal szinte teljesen olyan érzelmileg, mint amilyen én vagyok.

Hagane no Warriors

Ez is felkerült a "későn feledezett JAM Project dalok" listájára. Tudtam a kislemezről 2018 tavaszán, de akkor épp nem volt JAM Project-es hangulatom, és akkor csak egy kislemeznek tituláltam magamban a sok közül. De aztán végül megtaláltam, és azt kell mondjam, hogy nagyon örülök annak, hogy létezik ez a kislemez. Egy sajátságos kettősséget érzékelek a dalban. Sokszor hallottunk már tőlük "We are warriors!" jellegű szöveget, ugyanakkor van benne egyfajta könnyedség, ami szerethetővé teszi a dalt. A kórusban kiáltás is tetszik (én egyébként "EXPLODE!"-ot hallok ki), a második refrén utáni gitárszóló és az utána lévő kórus ének pedig egyértelműen a dal legjobb része.

ENTER THE HEROES

Azt lehet mondani, hogy onnan lehet megismerni az igazi rajongót, hogy nem a legismertebb dalát választja kedvencnek, hanem ami az albumon szerepel a többi között. Azért, mert az ismertebb dalok mind mainstream vonalat követnek és inkább a többi dal között hallható az együttes valódi egyénisége. Az ENTER THE HEROES egy ONE-PUNCH MAN dal, hasonló a helyzet nálam, mint amit fentebb írtam. Ugyanis jó dal a THE HERO!! ~Ikareru kobushi ni Hi wo Tsukero~, de nekem az ENTER THE HEROES jobban tetszik. Sokkal jobban kijön az együttes bolondos oldala az extrém gyors énekkel, amit a versében előadnak, aztán olyan szöveggel, mint "Who is number one?" majd aztán "I am number one!". Mondjuk ez inkább az animére utal, de én nagyon bírom azt a stílust, amiben ez a dal íródott.

Tread on the Tiger's Tail

Ezt a kislemezt elég későn találtam meg, de aztán azonnal megszerettem. Ez is Super Robot Wars dal, mint a Hagane no Warriors, csak ennek egy kicsit lassabb a dinamikája, ugyanakkor sokkal hangosabb. El tudom képzelni, hogy valami rendezvényen ezt a dalt nagy hangerőben lejátszani, az nagyon ütne. Imádom a refrénben a "SUPER ROBOT WARS!" felkiáltást, meg az egész dalnak annyira jó hangulata van, hogy bármikor képes motiválni. Ebben rejlik a JAM Project igazi ereje, ezért szerethető az együttes.

Ryujou

2017-ben már kaphattunk ízelítőt abból, hogy mi az eredmény, ha a JAM Project és az ALI PROJECT összeáll. A Himiko Gaiden az egyik legegyedibb dal, amit valaha hallottam. Hiszen a JAM Project ebben a (számomra) hiteles "hurrá-optimizmusban" utazik (ez de nagyon leegyszerűsített...), míg az ALI PROJECT az arisztokratikus goth-loli zenében alkot maradandót, és hogy mi születik abból, ha ezt a kettőt összekeverjük? Nos, a Himiko Gaiden-ben a JAM Project közreműködött, ezt most az ALI PROJECT viszonozta, és megírta a JAM Project-nek a Ryujou című dalt, mely számomra magasan a legjobb dal a The Age of Dragon Knights albumon. Most is libabőrös vagyok, ha csak eszembe jut a dal. Szeretnék egy olyan JAM Project albumot, melynek minden dalát az ALI PROJECT írta, instant vétel lenne nálam.

Versus Road ~Higenjitsuteki Survival~

Erről a dalról írtam nemrég, a teljesség kedvéért álljon itt is. Mert még mindig nagyon szeretem. Az a fajta optimizmus jelenik meg ebben a dalban, ami elég gyakran jellemez engem (főleg mostanság). Ez a dal elsősorban azt üzeni nekem, hogy keressük meg és hozzuk ki mindenből a legjobbat. És ha valami nem sikerül, igen, előfordul, hiszen emberek vagyunk, de éljük meg az adott pillanatot 100%-ban, mert az mindennél többet ér. Az igazat megvallva csak nemrég élem meg tudatosan ezt, hiszen abból is sokat lehet tanulni és nyerni, ha nem sikerül az, amit elterveztünk, mert az addig megtett út alatt is fejlődtünk, tettünk önmagunkért. Ezért értékes számomra ez a dal.

Vártam már az Haikyuu!! TOP THE TOP OST albumról a bejelentést, ez tegnap meg is történt. Március 17-én jelenik meg az album.

Igazából ez egy duplalemezes album, amit mindenképp üdvösnek tartok. Már az elejétől így kellett volna, az első két évad OST-je is két-két CD-n jelent meg, de két-két külön albumon, így ezeket nagyon drága megvenni. De egy duplalemezes album csak kicsivel drágább, mint az egylemezes. Persze, tudom én, hogy pénz kérdése két külön albumon kiadni a két CD-t, de mégis. Jobb így, a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru OST még az, ami dupla CD-s albumon jelent meg (ugyanattól a kiadótól és ugyanúgy Production I.G-s anime), és végre a Haikyuu!! 4. évada is így jelenik meg. Remélem, hogy a későbbi évadok CD-i is így jelennek meg.

Gondolkodok azon, hogy megvegyem, mert amit kihallottam új zenét a negyedik évadból, az kifejezetten tetszik. De felmerült bennem a kérdés, hogy két különböző borítóval jelenik meg az album? Ha igen, szó nincs arról, hogy mind a kettőt megvenném. Kettejük közül Atsumu Miyát kedvelem jobban, így a bal oldalit választanám. Nagyon érdekes, hogy úgy kedvelem őt jobban, hogy egyébként hasonlít a személyisége Oikawa Tooru-re, akit még mindig rettenetesen gyűlölök. Úgy vagyok Atsumu Miyával, hogy vele akart a mangaka bocsánatot kérni Oikawa Tooru személyéért. Most újra nézem az egész Haikyuu!!-t a legelejétől a negyedik évad utolsó részéig, és a mai napig nagy gonoszságot látok Oikawában. Nem bírom még a tekintetét sem. Atsumu Miya meg ugyanúgy képes arra, hogy gyerekesen viselkedjen, mint Oikawa, de nála ezt jó értelemben érzékelem. Nála azt látom, hogy nem kell azt a "rosszcsont" mivoltát komolyan venni, az csak a személyiségének része. Egyébként olyan jellegű gonoszságot nem látok benne, hogy Oikawában.

Nagyon kíváncsi leszek az albumra, várom a megjelenését.

Nagyon ritkán nyilvánulok meg közéleti témákban, elsősorban azért, mert úgy gondolom, hogy vannak nálamnál okosabb emberek, akik jobban ki tudják fejteni a véleményüket bizonyos témákban, másrészt meg van miről írnom, úgyhogy csak ha tényleg úgy érzem, hogy szükséges, mint például most. Egyik ismerősöm ugyanis olyat tweetelt, ami erősen elgondolkodtatott.

A történelem óráimat jelenleg egy amerikai férfi tanár kollégával együtt tartom. Nemrég a húga coming outolt, ő pedig szolidaritásból kifestette a körmeit. A diákoknak ez tetszett, de az egyik szülő felnyomta őt az iskola vezetésénél, hogy ennek az üzenete milyen káros hatású.

— Balázs (@CaptainBalus) January 28, 2021

Mindenek előtt köszönöm CaptainBalusnak, hogy hozzájárulását adta, hogy megosszam ezt a tweetjét. Itt nemcsak a szülő félelme jelenik meg, hanem a tájékozatlansága is. Ugyanis attól, hogy valaki homoszexualitást lát, attól még nem lesz meleg az, akinek nincs rá hajlama. Mert elsősorban biológiai tényezők befolyásolják a szexuális orientációt. Akiben meg benne van a hajlam, abból előjön, az ellen meg nincs mit tenni. Valaki így születik, ezen nem lehet változtatni, csak megtanulni vele együtt élni. Ez a tájékozatlansági rész.

De mi a helyzet a félelemmel? Ez már keményebb téma. Több cikket és könyvet is olvastam arról, hogy még az elfogadó szülőkben is komoly megrendülést kelt, ha a gyereke előáll a szexuális orientációval. És döntő többségében azt olvasom, hogy vagy az rendíti meg, hogy nem lesznek nagyszülők (ez a gyakoribb), vagy egyszerűen csak mert a gyereke "más". Viszolygok attól, hogy a melegeket másnak hívják, az meg különösen, hogy vannak olyan meleg szervezetek, közösségek, melyek nevében benne van a "mások" szó. Ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés: Aki "más", az miért várja el, hogy "ugyanúgy" kezeljék, mint a többieket? Kicsit kellemetlenkedek, de remélem, érthető, hogy mit akarok kihozni ebből. A lényeg: Aki meleg, az nem más. Nagyon jó lenne, ha a "más" jelző kiveszne a köztudatból. Ami a nagyszülő részt illeti, azt Csernus Imre A Férfi című könyvében foglalta össze nagyon jól (amikor még progresszív gondolatai voltak), hogy miért problémás ez a gondolkodás. Egyszerűen azért, mert ez azt az érzetet adja, hogy a gyereket valójában nem önmagáért szülte meg az anya és nevelik a szülők, hanem ha majd eljön az idő, akkor majd ő is szülő lesz, és tovább viszi a nevet. Ha van káros gondolkodás, akkor ez az. Mert ez tényleg arról szól, hogy a gyereket nem a gyerekért, a személyéért nevelik. Minden egyes ember külön személyiség, saját célokkal, saját álmokkal, adott esetben saját szexualitással. És azt gondolom, hogy az igazi szülő, aki tényleg szereti a gyerekét, az úgy fogadja el őt, amilyen és a végsőkig támogatja őt, addig, amíg a tettével nem árt másoknak. De meggyőződésem, hogy az ideális szülő számára az elsődleges a gyerekének a boldogsága. És ha a gyerek boldogása az, hogy azonos nemű párja van, akkor abban támogatni a végsőkig. Lehet megrendülni a homoszexualitáson, alapvetően valós érzés, hiszen tényleg sok minden megváltozhat azzal, ha a gyerek előáll azzal, hogy meleg, biszexuális, vagy bármi más, ami nem hetero. De azt gondolom, hogy ezek után a helyes lépés az, hogy idővel lenyugszunk, és elfogadjuk a gyerek szexuális orientációját.

És az az igazság, hogy ez is komoly ok arra, hogy miért szeretem Hollandiát annyira. Hát ismert tény: A világ legelfogadóbb országa Hollandia, Amsterdam pedig a világ leginkább melegbarát városa. Nagyon sok meleg rendvezvény van Hollandiában, Amsterdamban pedig külön úgynevezett melegbarát szállodák vannak, ahol nyugodtan bérelhet egy közös szobát egy férfipáros, senki nem fogja kinézni őket emiatt. Én ezt csodálatosnak tartom. A másik, amit én magam láttam Eindhovenben:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Karasz Attila (@supermario4ever) által megosztott bejegyzés

Egy alagút szivárvány színűre festve. És ott úgy mennek át az emberek, mint bármelyik másik alagúton, nem viszolyognak amiatt, hogy "úristen, buzi leszek, ha átmegyek ezen az alagúton, kerüljük el nagy ívben!", hanem ugyanúgy használják, mint bármelyik másikat. És a mintázat is gyönyörű, igazán igényes munka. Szóval Hollandiában megélhetem azt, aki vagyok, és ez számomra nagyon fontos.

Visszatérve a homoszexualitás megítélésére, ami talán még károsabb (vagy talán inkább ostobább) ennél, az az, amikor egyes hetero férfiak azért tartják gyűlöletesnek a homoszexualitást, mert milyen undorító látvány. És kigúnyolják a meleg srácot amiatt, hogy pasival szeret együtt lenni, mert hogy az mennyire "lányos" dolog. Ez a gondolkodás szerintem abból fakad, hogy sok férfi azzal éli meg a férfiasságának a "csúcsát", ha elveszti a szüzességét, és megvolt az első szexuális élmény egy nővel. Az olyan férfias, akkor igazi férfi volt. Ez az a tipikus, negatív értelemben vett túl egyszerű gondolkodás, ami nem a közszájon forgó józan paraszti észre utal, hanem az emberi butaságra. Ha valaki engem kérdez, egy férfi például attól férfi, hogy felvállalja az érzéseit, vállalja értük a felelősséget, ahogy a tetteiért is, kiáll önmagáért, mindig következetes, és a nőt, akit szeret, tiszta szívből szereti, és mindig megvédelmezi. Vagy ha homoszexualitásról van szó, akkor a férfi párok kiállnak egymásért és megvédik egymást. Ami pedig a látvány részét illeti, ez pedig egyszerűen olyan dolog, amibe nem kell belegondolni. A magánéleti rész maradjon meg annak, aki megéli azt, és ha őt a meleg szex teszi boldoggá, akkor hadd élje meg azt. Ahhoz senkinek semmi köze. Innentől kezdve nagy butaság a látvány rész miatt lenézni, kigúnyolni, megvetni valakit.

És akkor érdemes megemlíteni a leszbikus részt is, mert erről is érdekeset lehet olvasni, hallani. Alapvetően az van a köztudatban, hogy a leszbikusok elfogadottabb közegben élnek. De ez is olyan dolog, hogy ami a felszín alatt van, az teljesen más. Látszólag azért elfogadottabb a leszbikus páros, mert két nő szexuális együttléte nem kelt annyira kellemetlen látványt a férfiakban. De meddig? Addig, amit a leszbikus pornóban látnak. Ott ugye a legtöbb esetben az van, hogy két nagyon csinos, szexi nő van együtt, és ez ugye nagyon kellemes látvány. De ez is nagyon jó példa arra, hogy mennyire valós az, amit a pornókban látunk. Hiszen egy leszbikus nő valójában sok esetben férfiasan néz ki, ami már nem annyira kellemes látvány, hiszen ott mégsem két nőies nő szépsége virágzik ki. Másfelől nagyon tanulságos volt Puzsér Róbertnek az a rádióműsora, ahol a beszélgetőtársával a homoszexualitásról beszélt. Annak volt egy olyan része, ahol a hármas szex volt a téma. Általánosságban olyan SMS-ek jöttek, hogy ha a nő kedvéért kell egy férfitársukkal hármasban együtt lenni, ugyan megteszik, de nagyon vigyáznak arra, hogy nehogy "összekoccanjanak" dolgok. Megmosolyogtam, amikor erre Puzsérék megjegyezték, hogy nagyon oldott lehet az a szex, ahol kínosan ügyelnek arra, hogy nehogy összekoccanjanak dolgok. Ha pedig az volt, hogy a férfi lehetne együtt két nővel, az már sokkal szimpatikusabb volt. Azt minden további nélkül. Akkor megbocsájtóbbak a homoszexualitás jelenségével. Azt gondolom, hogy ez rettenetes, mert azt érzékelteti, hogy bizonyos férfiak számára a nő csak játékszer a szexben. Pedig egy hetero nő számára ugyanúgy kellemetlen egy másik nővel együtt lenni, csak ez a férfiakat nem foglalkoztatja.

És lenne még egy fontos dolog, amire kitérnék, ez pedig a nemiség. Ez azért lett fontos téma szerintem, mert manapság rengeteg ilyet látni. És próbálom megérteni ezt a jelenséget. Az a lényeg, hogy Discordon egyre több tizenéves a bemutatkozó csatornákon azt írja magáról, hogy "they / them" vagy teljesen mindegy, hogy melyik "pronoun"-t használják neki. Ugyanígy egyre többet látom azt, ha valaki a biológiai nemével ellenkező nemet használja. Komolyan meglepett, hogy ez ennyire elterjedt az utóbbi években. Mert amikor gyerek voltam, a '90-es években láttam én is a TV-ben transzvesztitákat, transzszexuálisokat, transzneműeket, de annyira ritkán voltak láthatóak, hogy úgy könyveltem el őket, hogy léteznek, de a periférián vannak. Az utóbbi években viszont olyan sok nemi sajátossággal élő embert (ezt most találtam ki) lehet látni, hogy majdhogynem én vagyok "cishet"-nek beállítva azért, mert férfinak születtem, és jól is érzem magam a nememben. Pedig a "cishet" egyik fele sem igaz rám. Se nem vagyok cisznemű, se nem vagyok hetero. Azt szoktam mondani magamról, hogy szexualitás terén biszexuális vagyok, mert érdekelnek a nők is, viszont érzelmileg meleg, mert csak férfit tudok szerelemmel szeretni. De a nemiségemmel nincs semmi baj, csak lassan ott tartunk már, hogy aki harmóniában van a saját nemével, az olyan, mintha valaki a heteroszexualitását vállalná nyíltan.

De mivel meg akarom érteni ezt a jelenséget, ezért elbeszélgetek erről emberekkel. Többek közt egy magyar lánnyal is, aki szintén inkább a "they / them"-et használja magára. Kíváncsi voltam, hogy miért ezt használja, miért érzi azt, hogy ezzel fejezi ki önmagát. Nagyjából annyiban foglalta össze, hogy nem érzi, hogy a tipikus női sztereotípiák igazak lennének rá. Azt gondolom, hogy ezzel fontos dolgot mondott. Sokan azért használnak más személyes névmást magukra, mint a biológiai nemük, vagy a "they / them"-et, mert nem érzik azt, hogy azok a nemi sztereotípiák igazak lennének rá, és azt érzik, hogy akkor lennének önazonosak, ha nem skatulyázzák be magukat egy nembe. Bát ezen az alapon nézve én is lehetnék "they / them", mert nem sok férfi viseltet ennyi érzelemmel a világ felé nyíltan, és éli meg annyira intenzíven, mint én. De engem nem érdekelnek a sztereotípiák, én azért vagyok "he / him", mert magam egyéniségével együtt vagyok önazonos a nememmel.

Nagyon kibővítettem a tweet-hez kapcsolódó mondanivalómat, de ez most kikívánkozott belőlem. Mivel tényleg azt látom, hogy nagyon sokan vallják magukat a biológiai nemüktől eltérőnek, ezért ez mára kardinális jelenséggé vált, amivel foglalkozni kell. Emellett nem lehet csak úgy elmenni, hogy "majd kinövi", vagy "persze, most hogy nincsenek háborúk meg válságok, már mindenféle úri gondjai vannak a mai fiataloknak" Szó nincs erről. Olvasom a "vent" csatornákat, és olyanokat írnak magukról... olyan szörnyű mentális állapotban vannak a mai tizenévesek, hogy tényleg az volt a gondolatom, hogy ugyan nekem is megvannak a magam problémái és belső közdelmei, de egyszerűen olyanokat olvasok tőlük, hogy én hozzájuk képest teljességgel harmóniában vagyok magammal, és jól érzem magam a bőrömben. Pedig ez nem mindig van így. Úgyhogy tényleg az van, hogy a mai tinédzsereknek már teljesen más problémáik vannak, amiket komolyan kell venni, éskomolyan kell velük foglalkozni, ha nem akarjuk, hogy a most felnövő és fiatal társadalom és az utánuk következők következtében lelki beteg legyen az egész világ. Könnyen meglehet, hogy ez a jelenség Magyarországon is jelen van már, csak nem forog annyira közszájon. Akkor viszont még inkább érdemes lenne ezzel az iskolákban foglalkozni. Az biztos, hogy a Pszichológus, Pszichiáter szakma egyáltalán nincs veszélyben.

Valamiért a mai napig népszerű a "Melyik Naruto karakter vagy?" postom, pedig 2009. decemberi. Igazából tudom miért, mert az embereknek szeretnék jobban megismerni magukat, akár játékos formában is.

De aki komolyan szeretne önmagával foglalkozni, és ehhez kapcsolódóan töltenek ki egy személyiségtesztet, annak a 16 személyiség tesztet ajánlom. Sok kérdéssel, részletes válaszlehetőségekkel deríti fel a weboldal a személyiséget. Én még augusztusban töltöttem ki, és nekem INFJ-T jött ki. Amikor elolvastam a részletes értékelést, konkrétan olyan érzésem volt, mintha valaki belelátott volna a fejembe, és kiírta volna, ami bent van. Mit rejtenek a betűk?

• I - Introvertált
• N - Intuitív, megérző
• F - Érző (feeling)
• J - Ítélkező (judging)
• T - Turbulens

A weboldal egy szóval a "The Advocate" (támogató) jelzővel illetett. Az Introvertált teljes mértékig stimmel. Bár az intutív némileg ellentmond neki, mert aki introvertált, annak alapvetően nincs annyi kapcsolata az emberekkel, hogy megérzései legyenek vele kapcsolatosan. Néhány hónapja olvastam a Nők Lapja Pszichében, hogy az intuíció nemcsak megérzés, hanem a múlt tapasztalatainak leszűrése a jelenben. Így egy introvertált embernek nem sok tapasztalata lehet az emberekkel kapcsolatosan. Ezért van az, hogy az INFJ a 16 személyiség körül a legritkább. Az emberiségnek nagyjából a 2%-a tartozik ide. Az érző meg szintén nagyon igaz nálam. Nagyon mélyen és intenzíven élem meg az érzéseket, amit ugyan megtanultam valamennyire kordában tartani, de sokszor még mindig nehéz. Olyan is elő szokott fordulni, hogy ha nagyon intenzív napom volt érzelmileg, akkor éjjel nehezen alszok el, mert azzal vagyok tele érzelmileg, és a tudatomnak fontosabb az, hogy benne legyek, és feldolgozzam (főleg, ha negatív), minthogy kipihent legyek másnap. Az ítélkezés meg arról szól, hogy nem úgy megy nálam, hogy elbeszélgetek valakivel, aztán abból alakítok egy képet a másik személyről, hanem legtöbb esetben, amint meglátok valakit, szinte a fél életét le tudom olvasni, és azonnal tudok róla véleményt mondani. Tehát, nem az van, hogy valaki kap egy üres papírt, és arra azt ír, amit akar, hanem kapok tőle egy fényképet, amin adott esetben olyan dolog is látszik, amit szíve szerint elrejtene. Ez komolyan így van, és mivel nagyon sok információt le tudok olvasni egy emberről, ezért ez nagyon nehezen változik meg. És az az igazság, hogy ebben ritkán tévedek. Mert egyébként igaz az a mondás, hogy mindenkiben ott van az angyali és ördögi oldal, sőt, olyat is láttam már életemben, hogy hiába láttam meg a másikban a belső értékeit, ha ő azokat eltékozolja, akkor láthatom őt olyan értékesnek, hogy drágakő nem ér fel vele, ha egyszerűen nem él vele. Rossz volt ilyet látni. A Turbulens, a lármás, pedig az érző részre erősít rá nálam. Szó szerint is igaz, nagyon hangosan tudok beszélni, és gyakori, hogy csendre intenek engem. De a turbulens itt az intenzív érzelmekre utal. Aki jobban megismert engem, az azt is mondja rólam, hogy leginkább akkor vagyok hangos, ha lelkes vagyok valami miatt. Tehát az intenzív érzelmek manifesztálódnak a hangos beszédben.

Az introvertáltság leginkább abban jelenik meg, hogy alapvetően szeretek emberek között lenni, de szükségem van az egyedüllétre. És előfordul olyan, hogy ha nem lehetek egyedül, akkor ingerültté, indulatossá válok. Mert amikor egyedül vagyok, akkor dolgozom fel a megélt érzelmeket, és töltődök fel. Utána megint szeretek emberek között lenni. De nemcsak emiatt, hanem a "J" miatt is kevés barátom van. Mivel nagyon nehezen változik a véleményem az emberekről, és azonnal öntudatlanul is ítéletet mondok a másikról, ezért ugyan elbeszélgetek emberekkel, de kevesen vannak azok, akikkel barátságban akarok lenni.

Meg az Advocate jelző is illik rám, mert alapvetően szeretek segíteni embereken. Megmosolyogtam, amikor fiktív karaktereket is jellemeztek személyiségük alapján, és például a Haikyuu!!-ból Sugawara Koushi az, aki szintén INFJ-s. Személyiségben tényleg hasonlítok rá. Pontosan olyan empatikus vezetője lennék egy csapatnak, mint amennyire ő. Csak én pont azért nem lennék vezető, mert ha mindenki hozzám fordulna a problémájával, akkor nem jutna idő magamra.

Akit érdekelnek a párosítások, azok itt olvashatnak róla. Párkapcsolati szinten elemzi két különböző személyiségjegy kapcsolatát. Természetesen nem úgy kell venni, mint egy párhoroszkópot. Ez egyrészt tudományos alapon van, másrészt meg függ további személyiségjegyektől, amik adott esetben nem jellemzője az adott személyiségnek. Például én nyitott természet vagyok, tehát annak ellenére, hogy egyből szinte komplex képet látok egy emberről, szeretek beszélgetni, ismerkedni, sőt, akit nagyon megszeretek, azzal kész vagyok kompromisszumot is kötni a közös barátság fenntartása érdekében. Csak ilyen kevés van.

Úgyhogy ajánlom mindenki figyelmébe a tesztet, örülnék, ha ez Magyarországon is elterjedne.

Ez a film kimaradt az életemből, de most láttam egy példányt belőle a Tescóban 999 forintért, és mivel rajta van a holland szinkron és felirat, ezért megvettem magamnak. Igazából szerettem a 101 Kiskutya film változatát, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy csakis Szörnyella DeFrász miatt. Mert az a család, akinek volt Pongó és Perdita, annyira az a mézzel leöntött cukor tipikus esete, hogy néha fizikai fájdalmat okoztak. Főleg az öreg házvezető nő. Hihetetlenül idegesítőek voltak, hogy minden tökéletes körülöttük, hogy komolyan azt gondoltam, hogy szükség van ott Szörnyella DeFrászra, aki egy kicsit bevezeti őket a valóságba. Mondjuk ehhez az is hozzájárul, hogy Glenn Close valami hihetetlen alakítást nyújtott. Én ott egy életre megjegyeztem magamnak a színásznőt, és azóta is követem a munkásságát.

A 102 kiskutya sok mindenben más. Lehet szeretni, de megértem, hogy rossz az áltagértékelése. Én pont azt szeretem benne, hogy annyira debil. Pont azért nevettem rajta sokat, mert annyira idióta jelenetek voltak, hogy nem lehet komolyan venni, mégis szerethető az egész. Bár azt el kell ismerni, hogy Glenn Close itt most nem alakított olyan nagyot. Nem is nagyon jött ki az a váltás a pozitív és negatív karakterek között. Sokkal jobban kihoztam volna a pozitív karakterisztikát. Én arisztokratikusabbra vettem volna a szerepét, jobban kihoztam volna a személyiségéből, hogy egy jómódú nő, de nem az a nagyon elkényeztetett, és tényleg segít a kutyáknak. Aztán, amikor a Big Ben hangjára visszaváltozik, akkor sem jött meg annyira az a fajta gonoszság, ami jellemezte őt a 101 Kiskutya filmben. Glenn Close ott annyira jól alakította azt a pokolról érkezett, született gonosz nő személyét, hogy többször szinte szó szerint megfagyott a vér az ereimben, amikor hallottam őt nevetni vagy üvölteni. Ez sokkal kevésbé jött ki a 102 Kiskutyában. Arról nem is beszélve, hogy csak a film címében van 102 Kiskutya, egyébként 10-nél több dalmatát nem láttam a filmben. Meg az se tetszett, hogy a zene is túl komoly volt (miért akarja magát zeneileg komolyan venni egy ennyire debil film...), meg a legvégén úgy örültek annak, amikor Fura pöttyös lett, mintha egy béna állt volna lábra. Úgyhogy dramaturgiailag is problémás volt a film.

Mindenesetre nézhető volt. Kétszer néztem meg, és végülis élveztem. Bár az is igaz, hogy azért is néztem meg másodjára, mert először hollandul néztem meg. És most jobban kijött az, hogy még kezdő szinten vagyok hollandból. Nem értettem olyan sokat a holland szövegből (felirattal sem), így megnéztem magyarul másodjára, hogy teljes legyen a kép. És végülis elvoltam vele. De összességében 4 pontos film nálam a 10-es skálán.