Azóta nem játszottam érdemben a Super Paper Marióval, amióta egyszer végigjátszottam. És bizony annak már vagy 14 éve. Maga a játék nem lett annyira jó, mint a többi Paper Mario, nem tudok jeleneteket visszaidézni belőle.

Kivéve egyet, de azt nagyon! Az 5. fejezetet. Az önmagában hatalmas ötlet volt, hogy intelligens virágok, aka. Floro Sapiens okoztak galibát, és rabolták el az ősembereket. Már azon könnyesre röhögtem a szemem, hogy virágok fogják és embereket rabolnak el. Mariónak meg persze ki kell szabadulni. De amilyen zenét komponáltak hozzá, az valami zseniális!

Emlékeim szerint két fő részre osztható az 5. fejezet. Először, amikor a virágok elrabolják az ősembereket. A közeg ebből következtethetően erősen őskori feeling, mondhatnánk egy alternatív történelem. Vajon milyen világ lett volna, ha nem dinoszauruszok voltak az uralkodó állatok, hanem virágok voltak az uralkodó élőlények. Jobban jártunk volna akkor? Annak fényében, hogy embert rabolnak el, aligha hinném, de a zene kedélyes mivolta (és persze a grafika) nagyban oldja a hangulatot.

Maga a jelenet önmagában nagyon vicces volt, de a zene csak még jobban emelte a hangulatot. Van benne egy olyan kettősség, hogy a hegedűhangzás (annak hallom, egyébként kötözzenek fához, ha tényleg hegedűvel vették fel a főtémát) ad egy kis komolyságot a zenének, de a közben hallható fúvós hangzás (nem akarok furulyahangzást mondani...) egy ilyen vicces "pánik"-hangulattal fűszerezi meg a zenét, hogy "jaj, elrabolták az ősembereket! Ki fogja őket kiszabadítani?". Meg nagyon tetszenek az apró, ötletes megoldások, amivel tartalmasabbá tették a dalt.

A második részben, még végig kell menni a Floro Sapiens titkos bázisán, egy barlangon, aminek ugyan hasonló hangzású zenéje van, a hangulata mégis teljesen más.

Csak azért barangoltam olyan sokat, néztem körül ebben a barlangban, hogy minél többet hallgassam ezt a zenét! Ez valami zseniálisan megkomponált dal. Ad egy kellemes nyugodt érzést, ami kiválóan alkalmas terepszemlére. Ez önmagában emlékezetessé teszi az 5. fejezetet.

A zene hihetetlenül tartalmas. Mindig amikor elmerülök a hallgatásában, felfedezek bennek újabb apró elemeket, amik csak még teljesebbé teszik a dalt. És annyira dallamos, jellegzetes, hogy sehogy nem megy ki a fejemből. És milyen érdekes, hogy hány kiváló játéknak van nagy hatású zenéje, de sehogy nem tudom befogadni őket. Hiába jók, vannak nagyon jól megírva, ha sablonosak, nhezen tudom megjegyezni. Egyik se annyira saját, mint a Nintendo zenéi. A Nintendo minden időszakából lehet nagyon jó zenéket találni, amiket biztos, hogy első hallásra megjegyzünk és magunkévá teszünk. A Super Paper Mario zenéjét is biztos, hogy jobbára csak szintetizátorral vették fel, és mégis a "hangszereléssel" és a dallamvilággal mindent vittek.

Viszontagságos és hiábavalónak tűnő próbálkozások után múlt vasárnap végre lement az a nyíves zsigeri zsír 11-es értékről 10-re. Ez az, amit mintha odaszögeltek volna a 11-es értékhez. Hosszú hónapokon át, akárhogy imádkoztam, könyörögtem, rószafüzéreket mondtam, egyszerűen nem volt hajlandó elmozdulni onnan. Ennek lett vége múlt vasárnap, amikor végre elindult lefelé.

Ahogy olvastam, zsigeri zsír az, ami a belső szervek között található meg. És tényleg makacs, úgy olvastam, hogy nagyon nehezen olvad le az emberről. Úgyhogy valószínűleg még egy hosszas nekibuzdulás kell ahhoz, hogy 10 alá menjen le, és végre az ideális értéken legyen.

Ahogy látható, a BMI 22,9-es értéken van, tehát bőven ideális értéken belül. Ahogy a Xiaomi saját programja szerint a testzsírszázalék is bőven az ideális értéken van a maga 18,8% százalékával. Bár más weboldalak némilag árnyalják az összképet. A mitsportoljak.hu weboldal szerint ezzel épp, hogy elértem az ideális mérték felső határát. A férfiaknál 15-19% közötti érték van rendjén, de ahhoz, hogy látszódjon, hogy hosszú éveken át sportoltam, ahhoz 12-14% között kell legyen. Hasonló értékeket ír a webbeteg.hu is, bár nem ennyire részletesen, mint a mitsportoljak.hu oldal. Találtam egy testzsírszázalék kalkulátort is, de ez eléggé hasraütés-szerűnek tűnik. Nem hiszem, hogy néhány egyszerű adatból ezt meg lehet állapítani, mert aki keveset mozog, attól még lehet ideális testtömeg mellett magasabb a testzsír aránya.

Tehát van még dolgom, de elégedetté tesz az, hogy látom magamon az eddigi munkám eredményét. Mindig egy kicsivel vékonyabb vagyok, ami nekem nem azért fontos, hogy tetszek másoknak, vagy mert ezt diktálja a média, a fogyasztói társadalom, hanem így leszek harmóniában a bennem lévő belső képpel. És azért vagyok elégedett, mert látom, hogy közelít a valóság az ideális képhez. Mert egyébként nemrég tettem egy nagy lépést az önelfogadás felé, méghozzá azzal, hogy valid álláspontnak tartom azt, ha úgy döntök, hogy abbahagyom az egész fogyást, kajákkal élvezem az életet, és egyszer csak 100 kg leszek, ahogy azt is, ha tovább folytatom a megkezdett utat. Azért döntöttem az utóbbi mellett, hogy összhangban legyek a belső képemmel.

Mellesleg igencsak meg kéne küzdenem azért is, hogy 100 kg legyek, mert most a 170 cm-es magasságomhoz 66 kg tartozik. És azért 34 kg-ot hízni, nem akármi munka lenne. Jelen esetben minden szempontból jobban járok, ha a munka könnyebbik végét fogom meg, és még lejjebb megyek testzsírszázalék tekintetében. Most nem foglalkozok különösebben az izomépítéssel (izomból is lement 1 kg, de azzal majd később akarok foglalkozni), ezért azt gondolom, hogy ha a számomra ideális testzsírszázalékot akarom elérni, akkor le kell mennem 60 kg alá. Ehhez most Wii Fit U-n végzek aerob programokat, egészen pontosan 30 percen át futok. Ez ugyan helyben futás, tehát nem annyira hatásos, mintha lemennék, és ténylegesen távolságot futnék le, de arra jó, hogy megizzadjak, és kicsit intenzívebb legyen a szívverésem.

Az idejét se tudom, mikor voltam 60 kg alatt. Már annak is örültem néhány éve, hogy 70 kg alá le tudtam menni. 60 kg alatt legalább 20 éve nem voltam. De hát, miért is ne nosztalgiázhatnék egyet? Főleg, ha az egészségemet is szolgálja.

Az is elégedettséggel tölt el, hogy a Xiaomi Zepp Life alkalmazása szerint a testem működése, mint egy 25 évesé, amit normálisnak ítél meg. Ezek szerint a longevity a normális? Eléldegélnék én 100-120 évig, nem sértődnék meg rajta.

Tegnap vettem AV-kábelt PlayStationhöz, mert ahhoz a PS-hez amit Cegléden vettem, arról az lemaradt. A Game City-ben vettem meg. Természetesen alapvető követemény volt, hogy gyári legyen, és mivel ezen követelménynek eleget tesz, ezért jöhet. Egyébként hatalmas üzlete van a Game City-nek, könyvtári elrendezésben állnak egymás mellett a játékok. A dolog egyedüli szépséghibája az, hogy elég sok játékból van 20-25 eladó példány, és válaszd ki a legkevésbé rossz állapotút... Az árak megítélésem szerint nem rosszak, de aki innen vásárolna, annak javaslom, hogy aki teheti, az üzletben vegye meg, hogy meggyőződhessen arról, hogy jó állapotú konzolt, kiegészítőt, játékot vesz.

Így már mindkét PlayStationt teljes körűen tudom használni. Vissza is kötöttem a PS2-t a TV-hez. DVD-lejátszóként használom most.
Két régen nézett animét újrázok most, a Kaleido Star-t és a Tokyo Mew Mew-t. Mind a kettő első animés élményeim közé tartozik 2006 nyarából. Érdekes újra nézni őket, lehet, hogy írok majd blogpostot arról, milyen most régi animéket magyar szinkronnal újra nézni.

De most, mivel a PS2-t újra tudom használni, úgy döntöttem, hogy leporolom az anime DVD-imet, és szépen sorban újra nézem őket. Elsőként a Cowboy Bebop-ra esett a választásom. Kíváncsi leszek, hogy fog most tetszeni. Régen ugyanis nem nagyon szerettem, mert egyrészt maga műfaj sem az enyém, másrészt kifejezetten az a 2010 előtti sznob magyar animés közösség szerette ezt az animét, amelyik fröcsögő nyállal szidta a Narutardokat, és a fangörlöket. Legalábbis velük voltam kapcsolatban annak idején kapcsolatban. Egyik oldal se jó, higgyétek el.

De most, az első rész megnézése után is az a benyomásom, hogy kifejezetten a sznob animések számára készült a Cowboy Bebop. Olyan szinten mérnöki pontossággal van minden olyan elem jelen, ami tökéletessé tehet egy művet, mintha egy receptkönyv leírását követték volna tűpontossággal. Emiatt meg elveszíti azt a spontaneitását, ami egy természetes sodrást adna egy kulturális műnek. Ezért nem tudom élvezni az animét.

Mellesleg nem tudom, hogy Elon Musk látta-e a Cowboy Bebop-ot, de biztos vagyok benne, hogy komálná. Hiszen, ha záros határidőn belül kolonizálni akarja a Marsot, hát ebben az animében 2071-re az egész Naprendszert benépesítette az emberiség.

Most maradjunk annyiban, hogy a nosztalgia mellett azért is örülök, hogy újra láthatom ezt az animét, hogy újra tudom használni a PlayStation 2-t. De hátha később olyan erényeit is felfedezem a Cowboy Bebop-nak, amivel jobban magamévá tudom tenni ezt az animét.

Tegnap este kerestem képeket a Playstation kvázi "operációs rendszerének" képéről, mert már 2017-ben is feltűnt nekem, hogy az SCPH-9002-es interface-e másképp néz ki, mint amire az aktualitása idejéről emlékeztem.

Mert hiába vagyok nagy Nintendós, azért nem vagyok annyira idegen Playstation területén sem. A lényeg az, hogy a 9002-es PS rendszere kék hátterű, de én fehérre vagy minimum világos színűre emlékszem. Persze éltem a gyanúperrel, hogy a korábbi Playstation kiadásoknak másképp nézett ki az oprendszere, és ahogy tegnap este utánanéztem, tényleg.

Igen, én régről a jobb oldalira emlékszem. Ugyanakkor meglep, mert most elnézve nagyon emlékeztet a Windows 3.1-es operációs rendszer külsejére. És talán annyira messze nem is állok a valóságtól, hiszen a Playstation valahol a Windows 95 környékén jelent meg, így talán érthető, hogy ha tényleg a Win 3.1-ből vették az inspirációt, miért onnan.

Erősen retro feeling a régi interface is, olyannyira, hogy nekem a "túlságosan régi" benyomását kelti. Egyáltalán nem bánom, hogy a 9002-es PS-t vettem meg, az mindenben sokkal menőbb, mint a régi kiadásúak. Az új, kék hátterű sokkal modernebb és dizájnosabb. Sokkal jobban tetszik.

FRISSÍTÉS (08.19., 16:53): Kicsit jobban utánanéztem az interface-nek mert nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy egy PSOne-os képet vettek alapul az összehasonlító képen, mire megtaláltam ezt az oldalt. Mert a képek többségénél még az 1001-es modellszámúnál is a kék színű interface látható. Azt tudom, hogy az 1-es végződésű az amerikai konzol, a 2-es végződésű az európai, de azt gondoltam, hogy a régiózáron kívül más különbség nincs a konzolok között. Az oldalon láttam, hogy az 1002-es és az 5502-es európai sorozatszámú Playstationök kapták meg a Windows 3.1-esre emlékeztető felületet, míg a japán és az amerikai Playstationök esetében végig a kék színű volt... egészen a PS one megjelenéséig. Felettébb meglepő, hogy a PS one esetében a régi európai oprendszer felületét gondolták újra, tették közzé világszerte és nem a kéket vitték tovább. Az oldalon olvasom, hogy a BIOS dizájnját azért egyszerűsítették le az európai konzolom, hogy ne foglaljon olyan sok helyet a konzol ROM-jában. Tehát összességében semmit nem csináltam rosszul annak köszönhetően, hogy a második kiadású Playstation konzolra a régi dizájnt vitték tovább.

Újra van Sony PlayStationöm! Vaterán nyertem, és pontosan azt az SCPH-9002-es sorozatszámúra tettem szert, amire mindig pályáztam. 2 hétig volt liciten, szinte minden nap ránéztem, hogy megvan-e még. Szerencsére végig megmaradt kikiáltási áron. Szerintem azért nem licitált rá senki, bár voltak megfigyelők, mert csak Ceglédre lehetett érte menni, nem vállalt poszátást az eladó. Azt pedig nem vállalja be mindenki. Én viszont bevállaltam. Ma 10 órakor járt le, izgatottan figyeltem az utolsó két órában. Amint megkaptam az eladó adatait, azonnal telefonáltam neki, hogysmint tudom átvenni.

Szerencsére azonnal elmehettem érte. Nem volt annyira vészes az utazás, Békéscsabáról szolnoki átszállással gyorsan ott voltam. Még el is sétáltam érte, így a várost is egy kicsit megnézhettem. Soha nem voltam még Cegléden. Annyira nem ragadott meg, ha valami miatt ideköltöznék, az a közelsége Budapesthez.

Két demo CD-vel kaptam meg a konzolt, ami jó ahhoz, hogy próbálgassam a játékokat. Most így gyorsan a Gran Turismót és a Colin McRae Rally-t próbáltam ki, hogy egy próbát tegyek az autós játékokkal. Jó mind a kettő, látszik, hogy a Gran Turismót már az elején komolyan vették.

Kipróbáltam a CD-lejátszó funkciót is, kifogástalanul működik az is. Egyszer-egyszer le fogok vele játszani CD-t is. Zorán: Majd egyszer... CD-vel próbáltam ki, gond nélkül lejátszotta.

Nos, tehát újra újra van PlayStationöm. Nagyon fogok rá vigyázni, hogy a lehető legtovább működőképes legyen nekem. Így van már PS1, PS2, PS3, már csak PS4 és PS5 kell, és meglenne mindegyik Playstation konzol.

Harmadszorra is nekiveselkedtem a Paper Mariónak. Krisi régi Paper Mariós videói inspiráltak arra, hogy menjek neki ismét a játéknak. Korábban Wii-n és Wii U-n próbáltam (csak digitálisan van meg a játék), akkor nem ment, már az elején elakadtam. De most úgy döntöttem, hogy újra megpróbálom.

Oly nagy örömmel tétetik közzé a hír, hogy sikerrel abszolváltam az akadályt. De amit igazán érdekesnek tartottam, hogy bizonyos jelenetekre a legelejéről nem emlékeztem. Például hogy került hozzám Goombario, meg annak az erkélynek az esete, amit Goompa próbált oly serényen megjavítani.

Aranyos volt Goombario, ahogy egy 9-10 éves gyerek érzetét keltette azzal, hogy elég nagy ahhoz, hogy kalandra induljon el. Neki Mario a példaképe, egy nagy álma vált valóra azzal, hogy a kalandja során a segédje lehet. Már régen is tetszett, ahogy ellenségek csatlósnak állnak be Mario mellé. Ezek nemcsak abban különböznek, hogy saját nevük van, hanem jobban megkülönböztethetők a tényleges ellenségektől. Mintegy saját személyiségük van.

Egyébként az elején akadtam el mindig, amikor a Toad Town-ban a négy fekete kalapos Toad nem akart továbbengedni. Nem tudtam, hogy miért, azt hittem akarnak valamit, amit el kell vinni nekik, és akkor továbbengednek. Hiába keresgéltem Wii-n és Wii U-n, semmit nem találtam semmit, ami örömöt okozhat nekik.

Arra meg nem gondoltam, hogy esetleg imposztorok lennének. És jószokásomhoz híven nem olvastam el figyelmesen a szöveget, így csak most esett le, hogy jelzésértékkel bír az, hogy "nem mennél Merlonhoz beszélgetni" "Egyáltalán nem javasoljuk, hogy elmenj hozzá." Jó... De hogy akkor miért nem figyeltem erre, már nem tudom visszaidézni.

De legalább vicces volt a varázsló, mert amikor Mario többedjére is bekopogtatott hozzá, rácsapta az ajtót, aki elterült a földön. A varázsló meg kérdezi: "Miért alszik valaki az házam előtt?" Sok a vicces beszólás a Paper Mario elején, amik megadják az alaphangulatot. Csak idővel kaptam észbe, hogy ezeket akár meg is örökíthetném. Egy párat azért sikerült. Például ezt, amikor a piros és kék Goomba segítséget kérnek, mert Mario legyőzte őket.

Meg a második is jó, amikor zöld sapkás Toad hallatlan logikával kikövetkeztette, hogy a Toad Town kastély nélkül kevésbé "kastéllyal-töltött".

Szóval, tényleg nem tudtam, hogy ezek a Toadok csak imposztorok, azt hittem, hogy csak rossz gyerekek, akik épp csintalankodáson törik a fejüket. Talán bosszantott is annak idején, hogy csintalan gyerekek miatt nem tudok továbbjutni... Most mutassatok fel olyan várost, vagy falut, ahol nincs legalább négy rosszcsont gyerek.

De a varázsló felfedte a valódi személyiségüket. Ők nem voltak mások, mint a Koopa Bros., akikről ha jól tudom, hivatalos, hogy a Tini Nindzsa Teknőcökről lettek mintázva. Az ő kastélyuk a történet első fejezete, annak ők a főellenségei. Meg is vannak, be is fejeztem első fejezetet. Nem volt vészes a kastély. Voltak rejtélyei, de nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy azt most épp nem tudom felfedni. Tovább kell menni, mert nincs meg hozzá a képességem. Vagy amikor börtönbe kerültem bombák társaságában, csak ki kell robbantani magam. Itt csatlakozott hozzám a harmadik társam Bombette. A második egyébként Kooper a Koopa Town-ból. Talán neki veszem eddig a legnagyobb hasznát.

De a Bombette is jó. Egyébként Koopa Bros.-t, mint főellenséget csak azért nem tudtam először legyőzni, mert 3 HP-val mentem neki, úgyhogy minimális esélyem volt a győzelemre. Láttam a Bullet Bill-ek környékén a szívet és a mentőállást (jól visszamentem 0 HP után...), de csak a második nekifutásra jöttem rá, hogy közvetlen az út felől is el tudom érni őket. Úgy már azért sikerült. Védekezéssel, dupla támadásokkal, Kooper taroló támadásával igazán semmiség volt. Itt mentettem, holnap (vagy lehet, hogy csak hétfőn) nekimegyek a második fejezetnek. Kedvet kaptam, hogy végigjátsszam a játékot.

A videokazettáim között szétnézve kellemes meglepetés ért, hogy van játékfelvétel 2006. július 14-ig dátumozással. Több gameplay videokazettám is van. Nagyon régen, már 1999-ben is felvettem a játékaimat videokazettára. A nagyrészük sajnos elveszett, a 2004-től készítettekre vigyáztam a megmaradtakra nagyon. Ezeket mind egy helyen őrzöm, de hogy ezen a napon is csináltam volna felvételt, az felettébb meglepett. Ez volt ugyanis az a nap, amikor először voltam úgy Budapesten, hogy utána rendszeresen jártam fel. Egyik barátomnál, Krisinél voltam. Az emlékek megvannak, ha összerakom, de hogy vittem volna videokazettát hozzájuk, hogy vegyük fel a közös játékunkat, az teljesen kiesett.

De nagyon örülök, hogy ilyen emlékeim vannak erről a napról. A DVD-felvevő segítségével pedig be tudom a kazetta tartalmát digitalizálni, ehhez csupán el kellett mennem a városban lévő helyi alkatrész boltba, mert nem volt +1 SCART kábel, amivel a videomagnót és a DVD-felvevőt összekötöm. Olcsósága miatt közkedvelt bolt, csupán 590 forintért adta is a megfelelőt. (Közbevetésként szétnéztem szombaton a Media Marktban is, de ott 1990 forint egy SCART kábel... meg még mit nem!) Ma lényegében a digitalizálással foglalkoztam.

Három felvételt tudtam felvinni. Kettőt nem, mert 60 Hz-ben lettek felvéve és a DVD-felvevőm azt valamiért nem tudja adni. Arra valami más megoldást kell találjak. De amik megvannak, azokat feltettem a YouTube csatornámra, hogy közkincs legyen a személyes emlékeim között.

Nosztalgikus volt visszanézni és egy kicsit újra megélni azt a napot. Alig hiszem el, hogy ez már 18 éve történt. A Mario Party 6-ban közösen játszottunk egy 20 körös parti játékot, a Paper Mariót és a Kirby 64: The Crystal Shards-ot meg Krisi egyedül játszotta. Úgy emlékszem, hogy közben magyarázta nekem, hogy mit csinál, mi történik, én meg figyeltem a játékát. Több játékot általa ismertem meg, összességében is azt tudom mondani, hogy a 2006-os év komoly vízválasztó volt nemcsak a videojátékos pályafutásomban, hanem a személyes életemben is. Videojátékos vonatkozásban ebben az évben játszottam életemben először Super Smash Bros.-szal (a Melee-vel), ami által... ha ismertem is bizonyos Nintendo játék sorozatokat előtte, de nem kifejezetten foglalkoztatott. A Super Smash Bros. adott nekik olyan vibe-ot, hogy elkezdtek nagyon érdekelni a Kirby, Metroid és egyéb játékok, amikhez korábban nem volt szerencsém. A Super Smash Bros. Melee egyfajta nagy baráti társaságként mutatta be a Nintendo karaktereket... mint egy nagy család, és ebből a bizonyos családból akartam minél inkább kivenni a részem.

Ugyanakkor az életemben is komoly vízválasztó volt a 2006-os év, sőt magamban a 2006. július 14-i napom az újjászületésnapomnak (Rebirthday) szoktam mondani, mert ahogy feljebb is írtam, ekkortól kezdtem el rendszeresen Budapestre járni. Ezalatt a 18 év alatt sokféle emberrel találkoztam, vannak, akik azóta is itt vannak velem (például Krisi), de vannak, akiket másfele sodort az élet. Ezeket szerencsére le tudtam zárni magamban, most az egész történet egy teljes egészet alkot. És a film forog tovább! Hiszen azóta is ezt az életet élem.

Megérkezett az új CDJapan-es rendelésem a Hayashibara Megumi: Shuuketsu no Yari kislemez.

Meglepett, amikor a CDJapan hírlevél formájában elém tárta, hogy akciósan árulják ezt a CD-t. Nagyot néztem, amikor láttam, hogy nemcsak 50% kedvezménnyel adják a CD-t, hanem még az első kiadás mellé járó ajándék fényképből is osztanak, pedig már 7-8 hónapja, hogy megjelent a kislemez. Még 22 példány volt nekik raktáron. Hogy lehet, hogy ennyire nem keresték a kislemezt?

Később elgondolkodtam, hogy a Shuuketsu no Hate ni kislemez általánosan negatív megítélése nyomhatta rá a bélyegét errea kislemezre. Mert az előző kislemez nagyon rosszul sikerült. Egyrészt a borítón bárki lehet, semmi nem volt a képen látható nőn, ami Hayashibara Megumi egyedi személyiségjegye lenne. De a rajta szereplő dalok is nagyon rosszra sikeredtek. Ami azonnal eszembe jut, hogy Hayashibara Megumi nem énekli, hanem kiabálja a magas hangokat, de emlékeim szerint a zene sem szólt igazán semmiről. Zaklatott, rohanós, csak nincs mögöttes jelentése. Egyáltalán, a semmiből jött az új Shuuketsu... kislemez, 2010 után senki nem várt új kiadványt a témában. És amikor megjelent, az volt sokak érzése, hogy inkább meg se jelent volna.

És valószínűleg ennek következménye, hogy a rajongók előre beárazták az új kislemezt. Én is szkeptikusan álltam neki, de örömmel vettem tudomásul, hogy lényegesen jobb, mint az előző. A borító is sokkal kellemesebb benyomást kelt. Nemcsak hogy felismerhető rajta az énekesnő, hanem mintha jelentése is lenne a rajta szereplő képeknek. A dalok is olyanok, mintha eljutottak volna hozzájuk a kritikus hangok és figyelembe vették volna. Hayashibara Megumi és sokkal visszafogottabb mind borítón, mind énekben. Csak annyit énekel, amennyit biztonságosan ki tud énekelni.

Nem ez az első Hayashibara Megumi kiadvány, amely "kettős látás-érzetet" kelt, a 2000-ben megjelent Vintage A borítón is sokat látunk egy képen az énekesnőből, de 2018-as Fifty-Fifty album az, ahol jelentése is van annak, hogy az énekesnő két különböző szerelésben látható. Vélhetően két különböző személyiséget formál meg. Itt is érzékelhető egyfajta kettősség, és mondhatnánk, hogy beszédes, hogy a világos ruhában lévő, mosolygós Hayashibara Megumi homályos, a sötét ruhában lévő, az élet értelmén merengő énje látható élesben. De a belső borítón borítón már messze nem mennyire egyértelmű a dolog, mert világos ruhában lévő énekesnő élesben látható és nem mosolyog. Majd megfejtem, hogy miről szól a dal, de van olyan érzésem, hogy van kapcsolat a dal és a borító mondanivalója között. Adós vagyok még magamnak azzal, hogy Hayashibara Megumi Shuuketsu... dalainak szövegét lefordítsam és értelmezzem.

Pedig ezzel biztos, hogy érdemes lenne foglalkozni, mert ez van annyira jó. Ugyanakkor gondolom azért kapta mindegyik dal a Shuuketsu... címet, mert van valami kapcsolat köztük. A zene erről árulkodik, hátha a szövegben is van valami hasonlóság.

Mindenesetre örülök ennek a kislemeznek és a fotónak is. Ez a harmadik olyan japán zenei kiadvány, amihez fotóm is van. Először Suara: Koe albumához kaptam, majd később Okui Masami: Innocent Bubble kislemezhez. Megbecsült helyük van a gyűjteményemben.