Úgy határoztam, hogy a szokásos szombat délelőtti sétámon most nem telefonról fogok zenét hallgatni, hanem walkmanről. Egészen pontosan az LGT: 424 Mozdonyopera kazettát vittem magammal.

Több szempontból is más így zenét hallgatni. Egyrészt a walkman hangzása még mindig kiváló. Ahogy írtam korábban, jobb mint a telefoné! Másrészt azáltal hogy csak egy albumot hallgatok, így jobban érzem a dalok eszmei értékét. Egyébként is LGT albumot hallgatni csak szertartásszerűen lehet, hiszen figyelni kell a zenére, szövegre és az énekre is. Ezek együtt alkotnak egy teljes egészet. Ez az album meg minden értő fület megérdemel. Harmadrészt, nem tudom, miért van így, de amikor walkmanről hallgatok zenét, kevésbé érzem magam kizárva a külvilágból, mint amikor telefonról. Talán azért, mert ez a fülhallgató nem fedi el teljesen a külvilágot, tehát bejut valami, és nem fedi be teljesen a fület.

Az biztos, hogy szinte szakrális élmény volt ezt a kazettát útközben hallgatni. Írtam már korábban, hogy ez a walkman is már legalább 25 éves, és milyen remekül működik. Tehát úgy gondolom, hogy azért is értékelődik fel a retro, mert mivel ezek sokáig működnek, ezért érzelmileg is lehet kötődni hozzájuk. Ezeket sokkal hosszabb életűre tervezték, ezért ha vigyázunk rájuk, talán még az unokánk is használhatja.

Egyébként tudatosan vigyázok arra, hogy kevés értesítés és inger érjen engem az internet világából. Ma például egyáltalán nem kapcsoltam be az okostelefonomat. Kacérkodok a gondolattal, hogy ha hétvégeken nem utazok sehová, és nem fontos, hogy elérjenek, akkor nem kapcsolom be a telefont. Ma délelőtt is telefon nélkül, walkmannel sétáltam a városban.

A külvilágból való "kizárásban" ugyanis megvan az is, hogy a telefon önmagában olyan, hogy kizárja a külvilágot. Amikor utoljára voltam Pesten, és metróztam, kb. 2 méteres körzetben én voltam az egyedüli, akinek nem volt a kezében telefon. Meg is számoltam, 18 ember volt a közvetlen közelemben, és tényleg rémisztő látvány volt, mert tényleg egyszerűen zombinak tűnt mindenki. Mintha a kezéhez lenne nőve a telefon és függene tőle.

Azt persze nem tudhatom, hogy kinek mennyire fontos az az információ, ami miatt állandóan néznie kellett a telefonját, vagy üzenetet kellett váltani. A dolog lelki okáról nem is beszélve, egyébként is én csak a magam nevében tudok beszélni. És magamról azt tudom mondani, hogy úgy, ahogy rendbeteszem a dolgaimat, úgy tudok mindig egy kicsivel jobban a jelenben lenni, anélkül, hogy másoktól függenék. Meg alkalmankanként persze velem is előfordul, hogy fontos, hogy telefonon el tudjanak érni. Le nem tagadnám, hogy az okostelefon ma már fontos, hiszen például, ha megbeszéltünk egy találkozót és késik a vonat, nekem is telefonról a leggyorsabb szólni, hogy késni fogok. De ha nincs ilyen, akkor igyekszem kizárni a telefon adta világot.

Nagy divat lett manapság az "énidő", mint kifejezés, de ennek akkor van igazán tartalma, ha elfogadod magad olyannak, amilyen vagy. Hiszen akkor akarsz magaddal időt eltölteni, ha jól magad a saját társaságodban. Ekkor tudsz igazán a jelenben lenni. És ez nagy kincs, amiért érdemes dolgozni.