Hat év fél év után, a mai nappal egy sikeres szóbeli vizsgával lezártam az egyetemi éveket. Büszkén jelentem, hogy mától én is diplomások táborát erősítem!
Nem volt feltétlen nehéz a szóbeli vizsga. Először volt a szakdolgozatvédés. Összefoglaltam a témaválasztás okát és célját, válaszoltam a feltett kérdésekre. Ez hollandul ment, egész jól. Legfeljebb egy-egy szó nem jutott eszembe. Aztán volt nyelvészet: "A főnév alaktana" tételt húztam ki. Ez is nagyjából jól ment. Beszéltem a többes számról, névelőkről, kicsinyítőképzőkről. Ezt is hollandul mondtam, és jól ment. Viszont az irodalomból elég nehéz tételt húztam: "A hűség témája a régi irodalomban", ezért ezt mondhattam magyarul. Ez azért nehéz téma, mert a középkori holland irodalom meglehetősen komplex. Nemcsak mert több témáról szól egy adott irodalmi mű, hanem mindegyik témát részletesen ki lehet elemezni egy mű kapcsán. De azért is nehéz, mert a szimbolikák mai fejjel nehezen értelmezhetők. Igazán egy-egy holland irodalmi mű egy külön könyvet kitenne. Igyekeztem a tudásomnak megfelelően megoldani, és szerencsére elegendő volt a tudásom ahhoz, hogy sikeresen levizsgázzak.
Ezzel egy 2017 szeptembere óta tartó korszakot zártam le az életemben. Pontosabban, ha belevesszük az előkészületeket, akkor 2016-ban kezdtem el. Hiszen 2005-ben, amikor érettségiztem, nem csináltam emelt szintű érettségit. Ezért először ezt kellett. Ekkor még úgy voltam, hogy informatikát akarok az egyetemen tanulni. Egyrészt mert érdekelt, másrészt meg ebből érettségiztem jelesre, és úgy voltam vele, hogy ez determinálja az egyetemi tanulmányokat. Azért is érdekelt az informatika, mert ahol csak dolgoztam, azt láttam, hogy az informatikus elvan ott hátul, csak az a dolga, hogy a cég informatikai rendszere flottul működjön, egyébként aranyélete van. Ezt is irigyeltem. A másik, ami miatt tanulni akartam, hogy elegem volt a sok idétlen munkából. Egyszerűen méltatlannak éreztem magam hozzájuk. Ezért úgy döntöttem, hogy bevállalok néhány évet annak reményében, hogy diplomával sokkal jobb lehetőségeim lesznek.
Ehhez először emelt szintű érettségit tettem le angol nyelvből. Úgy emlékszem, hogy megfordult a fejemben, hogy informatikából csináljam meg, de ahhoz olyan magas szintű tudás kellett, amiről előre tudtam, hogy nem fogom tudom elsajátítani, ha 2017 szeptemberében el akarom kezdeni az egyetemet. Így maradt az angol. Ezzel egyébként két legyet ütök egy csapásra, hiszen a sikeres emelt szintű érettségi egyenrangú a középfokú nyelvvizsgával. Tehát nem lesz gondom a nyelvvizsgával sem. Először 2016 októberében próbálkoztam meg, ekkor néhány százalék híján nem lett meg a jeles, így 2017 májusában újra nekimentem. Ekkor már sikerrel vettem az akadályt, így a jeles emelt szintű érettségivel együtt szert tettem egy középfokú nyelvvizsga bizonyítványra is. Egyébként ahhoz képest, hogy már akkor is eléggé magabiztosnak éreztem az angol nyelvtudásomat, elég sokat kellett készülnöm. Meglepett, hogy mennyi hibám volt az érettségi felkészítő feladatokon. Ráadásul azt tartottam furcsának, hogy az egyik feladatsoron nagyon jól ment az olvasott szöveg értése, de a hallott szöveg értése katasztrófa volt. A másikon meg vica versa. Itt tanultam meg, hogy mennyire nem egyformán állítják össze a feladatsorokat.
Végülis bekerültem a BGE-PSZK-ra Gazdaságinformatikus szakra. Szerettem ide járni, mai fejjel azt mondom, hogy tanultam hasznos dolgokat itt is, de végsősoron nem sikerült elvégezni. Ahogy sokaknak, nekem is a Matematikai alapokba tört bele a bicskám. De igazából a többi tárgy is olyan volt, hogy már örültem, hogy ha meglett a közepes. De sokáig azért nem éreztem ezt problémának, mert azt láttam, hogy egyetemen már az is nagyon jó, ha megvan a kettes. És amilyen kérdések voltak a vizsgákon, határozottan úgy éreztem, hogy már a kettesért is meg kellett küzdeni.
Egyébként azt gondolom, hogy végül meglett volna a diploma, de amikor ötödjére mentem neki a Matematikai alapoknak, és még akkor is csak 20% körüli eredménnyel tudtam a ZH-t megírni, akkor a napnál is világosabb volt, hogy ez nekem nem fog összejönni. Meg akartam csinálni, tanultam, ahogy tudtam, de hogy végül semmire nem volt elég, az eléggé demotiváló volt. Még az Alkalmazott matematikát is tudtam teljesíteni. Igazából szerettem mindent, de egy dolgot élveztem igazán: Az OBIC által szervezett japán nyelvtanfolyamot. Dr. Székács Anna és Dr. Sato Noriko a mai napig az egyik legjobb tanárok, akik valaha is tanítottak engem.
2019 végére még nem egészen világlott meg, hogy eltévedtem ezzel a szakkal, de ekkor kezdett el érdekelni a holland nyelv. A rövid történet: Találkoztam egy holland sráccal, akivel egész jól összebarátkoztunk. Annyira szimpatikus volt nekem, hogy nyelvtanulásra motivált. 2020. januárjában kezdtem el, akkor voltam először Hollandiában. És annyira megszerettem az országot, hogy végleg eldöntöttem: Váltani fogok. Néderlandisztikát fogok tanulni, és Hollandiában fogok élni. Fel is vettek a KRE-BTK-ra.
Az első félévben még párhuzamosan csináltam a hollandot és az informatikát. Ekkor volt az, hogy ötödjére veselkedtem neki a matematikának. De ekkor már bosszantott a matematika, mert már ott volt a nyelv, amivel hasznosabban tölthettem volna az időt. Valamit igyekeztek segíteni, hogy könnyebben menjen, de hát egyszerűen reménytelen volt. Ezután már biztos voltam abban, hogy fel fogom adni a BGE-t. Ekkor már tudtam, hogy mit akarok, és teljesen feleslegesnek éreztem, hogy olyannal töltsem az időt, ami nem is ment, de már célom se volt vele. Tehát az igazat megvallva, részint magamnak is csináltam, hogy ne sikerüljön a matematika. De meg merem kockáztatni, hogy akkor se sikerült volna a ZH, ha minden figyelmemet a matematikára összpontosítom. Ekkor már sokkal jobban vonzott a humán terület.
Így hát maradt a holland. És sokáig nagyon jól ment, mert már úgy mentem az egyetemre, hogy végigcsináltam a "Megszólalni 1 hónap alatt: Holland" nyelvkönyvet. Tehát az alapok már megvoltak. Ezért az első 2-3 félév kiválóan ment. Megéreztem annak a különbségét, amikor megkönnyebbülök, hogy éppen megvan a kettes, és örülök az ötös vizsgáknak. Ezért nem is volt kérdés, hogy itt vagyok a helyemen.
De itt is voltak hullámvölgyek. Sajnos volt, hogy alábbhagyott a lelkesedésem, mert volt időszak, amikor annyira fellángolt ismét a japánok iránti imádatom, hogy szinte teljesen elnyomta a hollandok iránti érdeklődésemet. És ez meg is látszott az eredményemen. Romlottak, nem lelkesedtem annyira az órákért. Egyszerűen meg kellett erőltessem magam, hogy tudjak teljesíteni. Ráadásul ez a mélypont nemcsak azért jött rosszkor, mert ekkor már magasabb szinten voltunk, mint amikor elkezdtem a holland szakot, hanem mert elkezdtek bejönni a holland nyelvnek azon sajátosságai, amik megkülönböztetik a német nyelvtől. Ugyanis a német nyelvtudásomnak is köszönhetem, hogy az első időkben olyan gördülékenyen ment a nyelvtanulás, mint az óvodásoknak. Pont a legrosszabbkor akadtam el, amikor igazán szükségem lett volna az extra motivációra.
Volt egy pár elégséges, de amennyire csak lehetett, azért igyekeztem jobb jeggyel teljesíteni az adott tantárgyat. De az tény, hogy akkor sokkal nehezebb volt. Végül sikerült egy olyan egyensúlyt kialakítani magamban, hogy egyformán érdekel a holland és a japán nyelv és kultúra. És mind a kettőben jó akarok lenni.
Ebben biztos, hogy besegített az is, hogy a végére a rosszabb eredmények ellenére elfogadták az Erasmus jelentkezésemet, így tanulhattam Hollandiában. Az első félévet a Christelijke Hogeschool Ede-ben nagyon szerettem. Ott nemcsak sok hasznos dolgot tanultam, hanem a légkör is inspiráló volt. Meg megszerettem Ede és Wageningen városokat. Aztán a Universiteit Leiden egy újabb mélypontot hozott az egyetemi tanulmányaimba. Az egy nagy ugrás volt nekem. A tananyag is sokkal magasabb szintű volt (mégis csak egy nagyhírű egyetemről van szó), a rideg légkör sem segített a lelki állapotomon, ahogy az sem, hogy a teszteken 80%-ot kell teljesíteni, hogy az sikeres legyen. Hát, ha valahol akkor itt tényleg meg kell dolgozni azért, hogy egyáltalán meglegyen a vizsga. Úgy kell elképzelni, hogy 60% volt a legjobb eredmény, amit el tudtam érni, és arra a holland osztályzat szerint 1,4-et kaptam... Úgy, hogy 10-es skálán osztályoznak, és 6 jelenti az elégségest. Ez nemcsak demovitáló, hanem demoralizáló is volt. Kialakult bennem egy "leszarom az egészet" érzés, miközben borzalmasan frusztrált voltam, hogy szinte sehonnan nem kaptam biztatást. Így kénytelen voltam abbahagyni és hazajönni.
Ekkor láttam meg azt, hogy egy egyetem alapszakja a felső határ nálam. Az a személyes intellektusom felső határa. A Hogeschool, mint főiskola (tehát Hollandiában a mai napig van főiskola), gyakorlatilag olyan szinten van itt az oktatás, mint egy magyar egyetem alapszakán. De az Universiteit Hollandiában az az egyetem keménymagja. Leidenbe mintha egyből egy mesterképzésen vettem volna részt. Ez már egyértelműen meghaladja a képességeimet. Igazából nemcsak a magas szintű képzés volt, ami nehézséget okozott, hanem az a kötöttség, amit elvárnak a diákoktól.
Mondjuk már eleve a BGE-re is úgy mentem, hogy csak az alapszak, de a Néderlandisztikán is biztos voltam abban, hogy csak az alapszakot végzem el. Úgy voltam vele, hogy majd a mesterszakot elvégzem az életben, a magam ritmusában. Tehát az Erasmusos tanulmányok végül azt igazolták vissza, hogy helyesen gondolkodtam ebben.
Persze a fejlődés nem áll meg. Könnyen elképzelhető, hogy az intellektusom idővel fejlődik annyira, hogy akár képes lennék egy mesterszakot elvégezni, de ezt már tényleg kötetlen formában. Nem mondom, hogy soha, mert bármit hozhat a élet, de jelen gondolkodásom szerint nem szeretnék többé iskolai keretek között tanulni. Jó volt ez a 6 és fél év, de untig elég volt.
Van még egy ok, ami miatt egyetemre akartam járni. A sok értelmetlen munka teljesen elvette a kedvemet. Voltak konkrét rossz élmények is, amik csak erősítették a munkahelyek iránti szorongásomat. Azért akartam egyetemre menni, hogy időt nyerjek és oldjam magamban ezt a szorongást. Tehát nemcsak munkahelyek terén akartam magamnak jobb lehetőségeket, hanem mentálisan is fejlődni akartam. Rájönni az elakadásaim okaira és pszichológus segítségével oldani. Mostanra érzem úgy, hogy nagyjából sikerült. Mostanra tudtam egy olyan jellegű önbecsülést felépíteni magamban, hogy talán egy munkahely nem fogja tudni csak úgy lerombolni. A hét hátralévő részét kiadom magamnak szabadságnak, aztán jövő hétfőtől, ha minden jól megy, mehet élesbe a dolog.
Időnként kitöltök egy MBTI tesztet, hogy lássam, mennyit változott. Inkább, hogy én mennyit változok. Így tettem ma is. Az alap eredményben, miszerint INFJ vagyok, nincs változás. A meglepetés a részletekben rejlik. Soha nem gondoltam magamról, hogy INTJ lennék, mert mert a dolgoknak az érzelmi mondanivalójára fókuszálok, nem feltétlen logikai úton keresek összefüggést. Az ENTJ-t meg egyenesen visszautasítom, mert azt tartom a legrosszabb személyiségtípusnak. Eleve nem vagyok egy stratéga, a parancsnoki jellem meg a legtávolabb áll tőlem. Mintha ezredesként háborúba vezetém az alattvalóimat... (azt se tudom, hogy egyáltalán csinál-e ilyet az ezredes).
A legújabb szerzeményem egy Super Mario témájú UNO kártyapakli. Többször kerestem Magyarországon, de eddig nem jártam szerencsével. Végül a Müllerben tudtam megvenni. Egy kis szerencsém is volt, mert tegnap és ma 20% kedvezményt adtak mindenre, tehát jókor vettem meg.
Merthogy mellékeltek játékszabályt magyar nyelven is. Egyébként valószínűleg nem is lehet máshol kapni, csak a Müllerben, mert magukat nevezték meg forgalmazónak. A Müllerben egyébként érdemes a játék részlegen szétnézni, mert több olyan játékot is forgalmaznak, amit Nyugat-Európában lehet kapni, de nálunk nem.
