...az ne csodálkozzon, hogy éjszaka nem tud aludni. Ilyenkor viszont azon csodálkozom, hogy hagynak szabadlábon mászkálni.
Na mindegy is, ennek örömére két JAM Project számot vittem 100 meghallgatás fölé a Last.fm profilomon:
Hajrá, hajrá, mind a kettő ennél sokkal többet érdemel.
Tegnap néztem meg az utolsó Harry Potter filmet. A nyolc filmet újranézni most is hatalmas élmény, az első film után több mint egy évtizeddel is nagyon hangulatos. És a nyolc DVD együtt így fest, ezeket szerintem hajlott koromban, sőt ha megérem, aggastyánként is nézni fogom. Az egyik DVD-n van magyar nyelv is, méghozzá a Halál Ereklyéinek első részében. A többit angolul néztem angol felirattal. Másfelől érdekes annak fényében nézni, hogy a könyvet 4 éve olvastam utoljára, így bizonyos jelenetek kiestek. Ugyanis ha csak a filmekre hagyatkozok, akkor nem áll egybe az egész történet. És most spoiler következik, így aki nem látta a filmeket, az ugorja át ezt a részt. Az első, amire azt tudom mondani, hogy képlékeny maradt, az az, hogy Sirius Black miért ártatlan. Arra emlékeztem, hogy ártatlanul ült az Azkabanban, de arra nem emlékszem, hogy a filmben pontosan kiderül az ártatlanságának mikéntje, ugyanakkor tisztán emlékszem arra, amikor a harmadik könyvet olvastam valami 2004 környékén, akkor teljesen logikus volt, hogy Sirius egy közveszélyes bűnöző, akit legszigorúbban kell őrizni, aztán a könyvből ki is derül, hogy miért ártatlan. Most az ugrik be, hogy Féregfark volt az, aki gyáván elmenekült, mert ugye ő a valódi bűnös, de akkor meg végül Sirius magára vállalta, ennek ha jól emlékszem, valami családi kapcsolat az oka, de ezt már csak így sok év távlatából tippelem.
A másik ami a filmek alapján kérdéses maradt számomra, az Piton múltja. Azért kedvenc szereplő egyébként, mert ilyen jól kitalált karaktert még életemben nem láttam, akinek a jelleme ennyire komplex lenne. És ahogy színésze megformálja, az már önmagában megborzongat. Amire nem tudtam rájönni, hogy miért csatlakozott Voldemorthoz, ha szerelmes volt Harry anyjába, Lily-be? Erre két változatot tudtam elképzelni: 1. Meghalt élete szerelme, és már minden mindegy volt neki. 2. A Voldemorthoz való hűsége csak látszat volt, és a valódi célja az volt, hogy információkkal szolgáljon Dumbledore-nak. Ez összességében jobban foglalkoztatott, de mivel nem tudtam okosabbat kifundálni, ezért megkérdeztem a Harry Potter könyvek és filmek szakértőjét, Szelit, hogy segítsen ki, aztán általa újabb elemek ugrottak be a történetből. Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy Piton a Mardekárba került, és emlékeztem arra is, hogy James Potter és csapata sokat piszkálta Pitont, és mivel Lily idővel hozzájuk csatlakozott, ez külön fájdalom volt Piton számára. A filmben benne van, hogy Piton már kisgyerekként szerelmes volt Lily-be, és úgy tűnt, hogy nem viszonzatlan, de aztán csak másképp történtek a dolgok, és Piton pedig kapcsolatba került a Halálfalókkal, ezáltal Voldemorttal is. Innestől már csak lefelé vezetett neki az útja. Ráadásul amikor még nem állt össze teljesen a kép, és nem láttam végig a filmeket, volt egy olyan elméletem is, főleg az első film után, hogy Piton valójában azért védi Harry-t, mert tudta, hogy Voldemort maga akarta megölni őt, de még nem elég erős hozzá. Aztán az utolsó filmre sorra ugrottak be a jelenetek, ahogy Piton könnyeit a merengőbe potyogtatva bejöttek az emlékek. Az mindenesetre nagyon szép volt, hogy Dumbledore már a kezdetektől pártfogásába vette Pitont, mert tudta, hogy az igazi nagy szerelem élete végéig elkíséri az embert. Ezt valahol Dumbledore is megélte, ezért is kezeltetett felé empátiával. Spoiler vége
Meg van egy pár kérdésem, amik tényleg nem derültek ki a filmből, de ezeket már nem akarok firtatni. Szelivel abban egyetértek, hogy hangulat ide vagy oda, a film néhol kriminálisan rossz. Főleg a negyedik évtől, amikortól ugye szignifikánsan vastagabbak lettek a könyvek, viszont a film maradt 140-150 perces. Konkrétan emlékszem, hogy sérelmeztem, hogy komplett fejezetek maradtak ki a filmből. Mindenesetre a könyveket lesz lehetőségem újraolvasni, vele együtt jobban újra megélni a történetet, ugyanis ezt is lehetőségem van beszerezni angolul. Találtam is egy dobozos kiadást:
Kicsit szívtam a fogam, amikor megláttam, mert a második, harmadik, negyedik kötet már külön megvolt, ezért majdhogynem értelmetlen lett volna újra megvenni az egészet egy dobozos, gyűjtői kiadás miatt. Viszont az első könyv eléggé ritka lett, legalábbis a környéken nem leltem fel. És eszembe jutott, hogy lehetne cserélni. Milyen jó döntés volt, ugyanis kicsit kerestem rajta. A három könyvet együtt £2.50-ért vettem meg, cserébe pedig £3-ért vették, így már megérte ezért a kiadásért még 4 fontot fizetni. Ez az első olyan alkalom, hogy angol nyelvű könyvet olvasok, és azt kell mondjam, hogy lassan megy az olvasás. Nem is csak azért, mert nem értek minden szót, mert csak 1-2 ilyen van, hanem lassabban megy úgy az olvasás, hogy fordítom közben magamban magyarra. Egy oldalt ilyen 5 perc alatt olvasok el. De amúgy élvezet újra azzal a hangulatvilággal találkozni, amivel annak idején valósággal olvastatta magát a könyv. Nagyon sokat nevettem azon, hogy Dursley szemszögéből meséli el az első napot, amikor találkozik taláros emberekkel, baglyokkal, macskával, és hogy ez képtelenség. Semmi baj nincs, minden csak a képzelet szüleménye, és milyen jó, hogy az irodai széke az ablak mögött van, így elmondhatja magáról, hogy bagolymentes délelőttje volt. Hála istennek a Harry Potter ékes példa arra, hogy van olyan, amikor a népszerűség és a minőség találkozik.
Ha nemrég írtam a tizedik album értékelésénél, hogy nem veszélyezteti a harmadik JAM BEST COLLECTION album trónját, lássuk pontosan melyik is az az album. Ez a JAM-ISM, melyet szimplán a BEST COLLECTION albumok királyának szoktam nevezni magamban. Még csak nem is a változatosság jellemzi az albumot, hanem valószínűleg annyira megtáltosodtak a SKILL kislemez sikerének hatására, hogy zsinórban jöttek utána a jobbnál jobb kislemezek és dalok. Annak a kislemeznek a dalai még a második BEST COLLECTION albumon, a FREEDOM-on hallható, ezen a harmadik kiadványon érdekes, hogy nem követik a SKILL dal stílusát szorosan, sokkal inkább az első válogatásalbumnak, a BEST PROJECT-nek egy erősebb változata. A dalok nagy része nagyjából olyan, mint a debütáló kislemezeiken, csak határozottabb, erősebb és fejlettebb. Az pedig már önmagában alap, hogy szeretem az első BEST COLLECTION albumukat is, és ezt egy még jobb kiadásban hallani, nekem több sem kell. De még mielőtt nagyon kifogynék a mondanivalókból a végére, gyorsan lássuk is a dalokat.
VICTORY: Már ezen a dalon is látszik, hogy nem követték szorosan a SKILL stílusát. Ez a következő Super Robot Wars dal, és koránt sem annyira erős, mint az elődje, viszont legalább annyira hangulatos. A szokásos bevezető után jön a tőlük megszokott minőségű ének, és bár alapvetően egységes a dal, de már itt megmutatkozott az a disszonancia, amit később néhány dalukban sikerrel alkalmaztak. 8/10
Kurenai no Kiba: Szinte rögtön két vállra fektettek ezzel a dallal, azonnal kedvenc lett az egyszerűsége miatt. Minőségi egyszerűség! Alapvetően komoly az énekük, de a zene és a dallamvilág annyira egyszerű, hogy mindig ösztönösen hozza magával, hogy kicsit bohókásan éneklem utánuk. És már ekkor is Okui Masami vitte a prímet, amikor lassú, már-már háttérzenében ilyen sokat sejtető hangon énekel két sort. Kétszer két sora van az egész dalban, de azzal mindent visz. 10/10
VOYAGER: Na ez érdekes, ez is vicces, bohókás, de ez azért, mert gyerekeknek szánt animének az openingje. Nem ez az első ilyen alkotásuk, ezeket a dalaikat az jellemzi, hogy saját stílusukat leegyszerűsítik, játékossá teszik. Majdhogynem kigúnyolják saját magukat. Szinte hallani, hogy ők is nevetve éneklik a "Come on, baby, do the Rock 'n' Roll!" sort, a refrén pedig rendkívül hangulatos. 8/10
Cry for the Earth: Az egyik önálló daluk, melyet speciálisan ehhez az albumhoz írtak. Az ilyen versékben csendes, majd a bridge-re hirtelen kitörő dalokat nem nagyon szoktam értékelni, még akkor sem, ha értem, hogy miért ilyen. És általában a refrén még erősebb szokott lenni, de itt pont hogy nyugodtabb, mintha minden kiáltásukat kiadták volna magukból. Alapvetően nem kedvenc ez a dal, de azok közé tartozik, mely szervesen emeli az album hangulatát. 7/10
DRAGON: Másik nagy kedvenc, főleg a japán tradicionális zenei hangzás miatt az elején és a második refrén után. Ugyanakkor a másik ékes bizonyíték arra, hogy nem erős dallal is lehet nagyot alakítani. Ez a másik olyan szerzemény a Kurenai no Kiba mellett, amit azért szeretek, amilyen. Semmi extra nincs benne, amitől annyira különleges lenne (a japán népzenei elemeket leszámítva), csak önmaga egy nagyszerű dal. 10/10
Destination: Na ilyennek képzelek el egy olyan dalt, ami önmagában nem nagy durranás, de nagyszerűen hozzátesz az album hangulatához. Ez egy Matsumoto Rica szóló, alapvetően nem rossz, de önmagában soha nem hallgatnám. Egyszerűen nagyon jól beleillik az album komplex hangulatába, Nem annyira erős a zene, így az énekesnő is visszavesz az amúgy nagyon erős hangjából. Pont amiért nem olyan erős, inkább illik egyfajta "helyzetjelentésnek", semmint hogy bíztatna arról, hogy legenda lesz a tetteiből (densetsu ni nare). 6/10
Senshi yo Nemure...: Újabb igazi rock ballada a JAM Project háza tájáról, nem is akárkitől, mint Fukuyama Yoshikitól, ez az ő szóló dala. Nagyon szépen tud bánni a hangjával, szinte varázslat hallani, hogy a versékben milyen nyugodtan énekel, majd a refrénre annak megfelelően kitör. De még hogy! Ez ugyanis egy búcsúdal, a cím jelentése az alvó katona. Nem egy elvesztett csatáról szól, hanem egy megfáradt emberről, és Fukuyama Yoshiki pedig a katona barátja, aki mint altatót, énekli neki a dalt, annak reményében, hogy új erőre kap, és képes lesz újra harcolni. 8/10
Yakusoku no Chi: Az "aktuális" Super Robot Wars dal ending dala. A híres videojáték sorozat endingjeit nem feltétlen a búcsúhangulat jellemzi, sokkal inkább az a jelleg, mint amilyen ez a dal. Ez is egy nagyon egyszerű, már-már tábortűz mellett éneklős dal. Nagyjából olyan, hogy hat ember jól érzi magát, és énekelnek egy jót. Ezt valószínűleg az akusztikus hangzás adja. És nagyon jó tesz a JAM Project-nek, hogy néha egyszerűnek mutatják magukat, csak örülni lehet egy ilyen dalnak. 9/10
Majin Kenzan!!: A másik dal, ami valósággal két vállra fektetett, amikor meghallottam. Amikor Endoh Masaaki (ez az ő szóló dala) valami robotos animének, élőszereplős sorozatnak énekel dalt, abból csak jó sülhet ki. És igen! Nagyon szeretem ezt a dalt. Bár érdekes, mert kicsit távolinak tűnik a hangja, inkább érzem, hogy magának énekel, semmint bele a mikrofonba a hallgatóságnak, de ez semmit nem vesz el a hangulatból. A refrén előtti ordításait továbbra is imádom, és hogy a bridge végére hova fel nem viszi a hangját... Csak álom nekem, hogy azt ki tudjam énekelni. Ez a dal úgy fantasztikus, ahogy van. 10/10
No Serenity: Nem jellemző a JAM Project-re a negatív hangulat, de most megengedtek maguknak egy ilyet. Sötét idők jönnek, rendben van, elfogadom. Viszont erről sem úgy énekelnek, hogy minden össze fog dőlni, a démon lesz az úr, hanem - ahogy írtam - elfogadással. Van benne egyfajta biztatás, hogy átvészeljük ezt az időt. Nehéz lesz, de utána minden jóra fordul. Szép, nagyon. 9/10
The Gate of the Hell: Na, ha létezik elemi erővel énekelt JAM Project dal, akkor ez az. Mindenhol, ahol jellemzik ezt a dalt, hatalmas betűkkel emelik ki a gitárszólót. És igen, olyan gitárszólója van, hogy bárki libabőrös lesz tőle. És ahogy Fukuyama Yoshiki erőből énekli a "THE FINAL COUNTDOWN" kezdetű refrént, arra egyszerűen nincs szó. Ezek emelik az egekig az együttes minőségét, az egész dalt átjárja az elemi erő, ezt a dalt csak az képes hitelesen énekelni, aki minden területen megvalósította önmagát. 10/10
Promise ~Mirai he no Chikai~: Az együttes első éveiben sok volt a szólódal, ez például ismét egy Matsumoto Rica ének, ebben a dalban jobban megmutatja saját erejét, rock balladát nem sok nő képes ilyen szépen énekelni. Bár a címből nem úgy tűnik, de én csalódottságot érzek a dalban, mintha becsapott lenne az énekesnő, és itt most nem arra gondolok, hogy átverték, hanem, hogy a barátja megígérte, hogy megvalósítja az álmait, de feladta. És hát mi az, hogy feladta? Hát ez... 7/10
Ennou Gasshin! Soul Gravion!!: Na ez is olyan dal, mint a Majin Kenzan!!, hogy olyan érzetet ad, mintha az énekes (jelen esetben Fukuyama Yoshiki, szintén szóló), magának énekelne, és nem a rajongóknak. Amúgy nagyon szeretem a dalt, van egyfajta múlttól való búcsúzás fájdalma jellege, de korántsem olyan erős, mint némely későbbi dalukban. Ezt a dalt inkább akkor esett jól hallgatni, amikor valami olyat kellett csinálni, amit nem szeretnék, de a cél érdekében meg kellett tennem. Akkor adott erőt. 9/10
Peaceful One: A legszebb, legerősebb befejező dal. Ahogy írtam, a JAM Project mindig lezárja az albumot, búcsú a rajongóktól, útravaló. A legeslegjobb a tíz válogatásalbum közül, telitalálat, konkrétan azt az érzetet adja, hogy hívják a rajongókat, énekelje ezt a dalt mindenki egy emberként. És velük énekeljük, és elhisszük, hogy minden ember egyenrangú. Ez a dal tényleg egy megérkezés, egy út vége, és láthatjuk, hogy ide jut, aki nem adja fel önmagát. És megint Okui Masami... annyira árad a szeretet a hangjából, hogy szavakkal nem lehet kifejezni. Nagyon szép helyre érkeztünk, megérte küzdeni érte. 10/10
Na, hát ilyen igazi JAM Project album, a jó dalok önmagukban eladják az egész albumot, de többi is van annyira jó, hogy emeljék az összképet. Ha ez az album lenne az aktuális, azt mondanám, hogy csak így tovább, mostani fejjel viszont azt, hogy örök klasszikus, a legjobb albumuk. Viszont az nemrég tűnt csak fel, hogy meglehetősen keveset hallani Kitadani Hiroshi hangját. Nemcsak azért, mert nincs szólódala, hanem a közösökben is eléggé keveset énekel. De az biztos, hogy az album trónja egyelőre stabil, és az eddig megjelent kislemezek alapján (a Breakthrough-t leszámítva) sem úgy tűnik, hogy meginog a stabil trón. Egyedül a borító nem jön be, amúgy úgy rakták össze ezt az albumot, mintha a jóisten keze munkája lett volna.
Tegnap tehát befejeztem a fő F-Zero karakterek leírását. Alapból vannak többen is, például az F-Zero AX arcade játék versenyzői teljesen mások, vagy a Maximum Velocity-ben négy teljesen egyedi karakter játszató, vagy az animében is vannak olyan versenyzők, akik csak ott láthatók (és a GP Legend-ben játszhatók). Róluk esetleg később írok, de ezt a 30-at tartottam fontosnak, akik az X-ben és a GX-ben játszhatók.
A múlt héten dolgoztam két napot a kínai étteremben. Egyelőre nem tudom, hogy a héten mikor kell menni. Amúgy nem rossz, meg lehet csinálni, csak tényleg fárasztó a vendéglátásban dolgozni. 10 órát kell bent lenni, és ismert, hogy a kínaiaknak más a munkamoráljuk, mint az európaiaknak. Erősen hajaz a japánhoz, nem szeretnek fizetni azért, hogy ülök, és nem csinálok semmit, még akkor sem, ha nincs forgalom, akkor is kell a munkát keresni. Miután ez all you can eat étterem, ezért konkrétan nem kell kiszolgálni a vendégeket, így olyan sokféle munka nincs, csak azt csinálni kell. Majd kíváncsi leszek, hogy hívnak-e, és hogy hogy bírom hosszútávon.
És így, hogy több pénzem lett, vásároltam néhány nagyobb dolgot magamnak. Ami érdekes lehet, hogy nekem eszembe sem jutott, csak nővérem mondta anyámnak Skype-on, hogy most már tudok magamnak TV-t vásárolni, mivel már 100 fontért is lehet jobbat találni. Ezen úgy elgondolkodtam, hogy valóban. És egy kis szabadságot is kapnék, mert akkor nem kell a többiekhez alkalmazkodni, és mikor tudok játszani. Aztán elkezdtem nézelődni Birkenhead-ben, hogy milyen árak vannak pontosan, és mit adnak érte. Már az Asdában kapható Polaroid TV-vel is megelégedtem volna, de úgy voltam vele, hogy még szétnézek. 125 fontért lehet egy jobb HD ready (1366×768) TV-t. Second hand boltok (Cash Converters, Cash Generator) nem rendelkeztek nagy választékkal, de volt egy készülék 25 fontért, amit TV-nek és monitornak hittem, azt gondoltam, hogy ez lesz a jó egy rövidebb időre, de kiderült, hogy nincs hozzá távirányító, mert ez csak monitor. Más jó ár-érték arányú meg nem volt. Aztán az Argos-ban találtam egy LG TV-t 130 fontért, ami nagyon megfogott. 1920×1080-as, progesszív, Full HD, és dizájnra is tetszett. Miután átgondoltam magamban a dolgokat, mellette döntöttem. Jó döntésnek tartom, mert ezt hosszútávon is használnám. Aztán mivel TV-t egyelőre nem tudok nézni rajta, ezért úgy döntöttem, hogy másképp használom ki a Full HD lehetőségét, egy használt boltban vettem magamnak Blu-ray lejátszót. Soha nem volt még ilyenem, és mindig is érdekelt, hogy milyen valódi 1080p-ben nézni filmet, animét, rajzfilmet. És találtam is egy jót 35 fontért. Itt tudtam meg, hogy nemcsak DVD-t játszik le "visszamenőleg", hanem audio CD-t, sőt olyan jót választottam, hogy SACD-t is lejátszik. Amiból ugye nekem van egy: Suara - Yumeji CD. Kár, hogy nincs itt, majd elhozom novemberben.
És akkor vegyek lemezt is. Szerencsére a Blu-ray-jel is az a helyzet, hogy ha jó helyen keresünk, a jobb filmeket akár 3-4 fontért is megvehetjük. Miután a Harry Potter úgyis aktívan visszatért az életembe, ezért mellette döntöttem, főleg amikor láttam, hogy a nyelvek között van japán is. Hoppá... Nem is volt kérdés, hogy megvegyem-e, már önmagában azért megérte, hogy japánul megnézhetem. És végre megtapasztalhattam, hogy milyen valóban 1080p-ben nézni filmet. Nagyon tetszik. És ki is tudom használni, mert a TV-m valóban progresszív, erről olvastam nem is olyan rég, hogy a műszaki áruházak előszeretettel hangoztatják, hogy ez a TV Full HD-s, vagyis hozza az 1920×1080-as felbontást, de azt elhallgatják, hogy nem progresszív, hanem váltott soros (1080i), így a kép nem olyan jó minőségű. Nagyjából értem, hogy miért, de nem vagyok annyira műszaki zseni, hogy ebbe részletesen belemenjek. A lényeg, hogy amennyire értek hozzá, nagyon tetszik, amit látok, és a japán hang... Csak még jobban imádom a nyelvet. Jó érzés hallani, hogy a filmek szinkronjainak minőségére is odafigyelnek, és tényleg a magyar mellett a japán az a nyelv, ahol több érzelmet tesznek a hangjukba a szinkronszínészek (szerintem csak animék esetében seiyuu-k, de legyenek filmben is), és ezáltal sokkal élvezetesebb. Ugyanakkor nagyon érdekes európai szereplőknek ázsiai nyelvet kölcsönözni, többször azzal a tudattal néztem, mintha japán szereplőkkel újraforgatták volna a filmet. Harry és Ron hangjai tetszetősek, Hermione hangja viszont kicsit idegesítő, éreztették, hogy mennyire tudálékos, és szeret kérkedni vele. Dumbledore hangja mint egy öreg bölcsé egy animében, viszont Piton hangján szabályosan megrökönyödtem. Mint egy démoné. Ő nagyon rossz választás volt, és mivel Piton az egyik kedvenc szereplőm, ezért érzékenyebben érintett, hogy nem tudom élvezni az érzelemmentes, már-már hidegvérű gyilkos jellemét, mert egyszerűen sehogy nem tudom az archoz illeszteni azt az ugyan hideg, de magas, démoni hangot, és még akkor sem tudom elfogadni, ha ez a japánoknak tetszik. Piton karakterét a könyv annyira nem, de a film nagyon megszerettette velem, eszméletlen jól alakította a színésze, minderre rájött az, hogy mennyire jó a magyar hangja, nekem több sem kellett. Harry-nek viszont nagyon illik a japán hang az egyéniségének, lehet, hogy részint a külső vonások miatt is, mivel gyerekként eléggé ázsiai stílusú haja volt. Szinte már csak az kell neki, hogy a szeme elferdüljön, a mongolredői kicsit lejjebb ereszkedjenek, és kész az ázsiai Harry Potter. Amúgy úgy tűnik, Japánban nem nagyon szokás (nekik) külföldi ismert karaktert cosplayezni, mert kerestem az interneten, de egyáltalán nem találtam japán HP cosplayt, pedig a post címe is stilusosabb lett volna. Ez már így marad. Összegezve Pitont leszámítva jó a japán szinkron, csak furcsa volt fehér emberek szájából ázsiai nyelv hallani. De ha minden japán szinkron ennyire igényes, akkor még több számomra érdekes filmet megkeresek majd ezen a nyelven.
Amúgy ez az a technikai fejlettség, amíg maximálisan elmennék. Mert egy ideig nagyon tetszett, amíg elment a technika, tetszik a nagyobb felbontás, és eddig követem a trendeket, de hogy mindent megokosítanak, az már egyáltalán nem. Huicong is egyszer az iskolában megkérdezte, hogy kié az a telefon, amit talált. És akkor mondom, hogy az enyém, és teljesen elképedve kérdezte, hogy hát miért nincs nekem okostelefonom? Talán mert nem tartok rá igényt? Én úgy vagyok már az okosításokkal, hogy már nem tudnak mit kitalálni, de ahhoz, hogy a gazdaság pörögjön, folyamatosan fejlődni kell. Hallottam jó oldalát is és maximálisan elismerem, de nem érzem azt, hogy nekem könnyebb lenne az életem velük. A telefonom maradjon csak buta, ahogy a TV-m is, meg majd a karórám is, de mi volt a leghajmeresztőbb, amit nemrég olvastam? Lesznek majd okos otthonok. Nekem ez már a no comment kategória, és igen, én buta otthonban akarok meghalni. Okostelefon nekem már csak azért sem kell, mert a gépemen ugye Windows 8 van, amiken szintén vannak alkalmazások. Hát ezeket sem használom hosszútávon. Pedig van például eBay, Amazon alkalmazás, de a mai napig úgy vagyok, hogy megnyitok egy böngészőt, és ha valami érdekel, akkor ott nézek utána. Ennyire nem tudom az életem részévé tenni ezeket a dolgokat.