Most szántam rá magam, hogy megnézzem a Fullmetal Alchemist: Brotherhood animét. Nézegettem annak idején az Animax-en, de eléggé össze-vissza, amikor "érkezésem" volt, akkor odakapcsoltam. Sokat néztem, így azért eléggé sok részt láttam belőle, de az FMA világa soha nem fogott meg igazán. Két okból döntöttem úgy, hogy most nekivetem magam a második szériának. Egyrészt mert azt gondoltam, hogy mostani fejemmel másképp fogom látni az animét, másrészt meg van benne némi nosztalgia. Hiszen ez a sorozat is kb. 8 éve ment már az Animax-en, és úgy vagyok vele, hogy ha magyar hanggal nézem meg, akkor visszahozok valamit magamnak a régi időkből.
Egyelőre a 4. résznél tartok, így az elemzéstől még bőven eltekintenék, viszont a magyar szinkronról írnék. Mert magyar szinkronnal nézni animéket tényleg éveket repítenek vissza az időben, a magyar szinkron minden bájával és átkával. Ez meglátszik a Fullmetal Alchemist-ben is. Az egyik ok, ami miatt kerültem az animét (magyarul), az Szabó Máté hangja, mint Edward Elric. Alapvetően jó hangja van Szabó Máténak, de amikor ideges, akkor felviszi egész magasra a hangját, és az rettenetesen idegesítő volt már akkor is hallani, de még most is. De a magyar hangok döntő többségénél lehet azt érezni, hogy jóformán színészeket fogadtak fel, akiknek nincs sok közük a hangszínészethez. Nem véletlen van erre külön tanfolyam Japánban. De nemcsak arról van szó, hogy animét sajátságosan kell szinkronizálni, néhány magyar hang esetében már a szinkronszínész hangján elbukik a dolog. Nemcsak Szabó Mátéval van bajom, de akkor is a falra mászok, amikor Szalay Csongor vagy Molnár Ilona hangját hallom. Szalay Csongor valami eszméletlen idiótán szinkronizált gyerekeket, aztán, ahogy tinédzser lett és felnőtt, úgy fiatal felnőttek szerepében játssza a nagymenőt. Ha jól tudom, mostanság valami rockzenekar frontembere. De borzasztók a hörgései, amiket például Kurosaki Ichigóként művel a Bleach-ben. Molnár Ilona hangja meg mindenhogy borzasztó. Miatta van az, hogy például a Full Metal Panic! és az Inuyasha szinte csak japánul nézhető, mert olyan szinten hordoz beképzeltséget a hanglejtése, és ő is akkor a legrosszabb, amikor üvöltözik. Ja, és ha már Inuyasha, akkor ne hagyjam ki Steiner Kristófot sem, aki szintén arra "inspirál", hogy csak japánul nézzem az animét, ha előveszem. Tehát nemcsak arról van szó, hogy örömöt, bánatot, dühöt bizonyos szituációkhoz mérten másképp kell hanggal kifejezni, hanem már önmagában a hangnál megreked a dolog, és innestől nemigen van értelme tovább fejtegetni a dolgot. Ilyenkor gondolkodok el azon, hogy érdemes-e magyarra fordítani az animéket, vagy maradjunk meg az eredetinél, mert az a hiteles.
Habár negatív példákat soroltam fel, nem vagyok teljesen a magyar szinkron ellen, sőt! Azt gondolom, hogy az, hogy magyarul jelennek meg animék, mangák, az egy erős közösségre utal, hiszen van elég rajongó ahhoz, hogy megérje megjelentetni japán kiadványokat magyarul is. És ez nagyon szépen ment így sokáig a kezdetektől egészen 2012 környékéig. Azt gondolom, hogy a magyar animézés csúcsa 2004-2009 között volt. Ekkor szinkronizálták a legtöbb animét, és DVD-k is szép számban jelentek meg ezekben az időkben.
De aztán gyökeres változás következett be. Ez egyrészt a 2008-as gazdasági világválság következménye, másrészt meg mivel az animének távolról sincs akkora kultúrája, mint mondjuk a zenének, filmnek, ezért gyorsan leálltak az anime DVD-k, mangák vásárlásával a rajongók, elsősorban erről mondtak le, mint más kulturális dologról, amihez jó eséllyel sokkal régebbi rajongás fűz, ezáltal a kötődés is erősebb lehet hozzá. Azok, akik meg ezután lettek animések, azok már csak a hanyatló anime DVD kínálatot, és a folyamatosan ismételt sorozatokat látták az Animaxen, kevés új animével. És persze a letöltés már az anime szférát is régesrég elérte, így már nem is volt igény arra, hogy magyarul jelenjenek meg animék. Ennek meg is lett az a következménye, hogy az Animax megszűnt, és a DVD-gyártás is teljesen mélypontra került. Mangákkal alig-alig lehet találkozni könyvesboltokban. Tegnapelőtt bementem az Árkádba a nagy Libribe, gondoltam, hogy az ő mangakínálatuk kellően reprezentatív. Csak egy kötet Nana mangát láttam, meg a Yojimbóból, de egy kis polcon volt az a néhány darab, azt is úgy kellett keresni.
Na de mit csodálkozunk azon, hogy alig érhetők el magyar kiadványok, amikor mi, magyarok nem igazán vásároljuk az eredetit, inkább letöltjük. Nagyon durvának tartom azt, amit néhány hónapja hallottam még Békéscsabán az egyik SPAR-ban. Amikor volt a 200 forintos DVD akció, és a hozzá fűződő nyereményjáték, akkor az egyik nap, hallom, hogy két srác beszélget a DVD-k között. Mondja az egyik, hogy ezt igazán megvehetnénk 200 forintért. Mire a másik: Hülye vagy, inkább letöltöm, minthogy pénzt adjak ki érte. Értitek, 200 forint... Ezek után mit csodálkozunk azon, hogy nincsenek anime DVD-k? Magyarországon egy darabig kifejezetten jól ment a zene és filmipar, elég sok CD-t, (régen kazettát és lemezt) vettek az emberek, ahogy sok videokazettát és DVD-t is. De ahogy elterjedt a letöltés, azzal exponenciálisan csökkentek az eladások. Megfigyelhető, hogy nálunk jobban, mint az "átlag" országokban, ahol jobban tartotta magát az CD, DVD. Ennek egyik oka a jobb kereseti lehetőség, a másik meg, hogy nagyobb kultúrája van az eredetinek. De a Magyarországon történt eladások radikális csökkenése hozta magával a CD-k, DVD-k jóárasított, de "fapados" kiadásait. De ezek sem hozták meg azt, hogy megálljanak a csökkenések, ezért szépen lassan kiszorultak a piacról az olyan műfajok, mint az anime.
Az nyilvánvaló, hogy ha szeretnénk ismét magyarul nézni animéket, ahhoz először szemléletet kell váltani. De érdemes-e most elkezdeni? Lehet-e ezzel a generációval kezdeni valamit? Valószínűleg ez is olyan dolog, hogy érdemes, de ez nagyon lassú, és kemény munka lenne, melynek gyümölcse jó eséllyel csak hosszú évek után aratható le. És amikor láttam a Mondo magazinokban, hogy egy idő után már ők is a japán aktualitásokkal foglalkoznak, és nem licenszelnek már animéket, mangákat, onnantól kezdve nyilvánvalóvá vált, hogy a Mangafan feladta, hogy a magyar aktualitásokról írjon, ezáltal szemléletet formáljon. Nem álltak bele ebbe, mert szerintem ők nem a hosszú munkát látták a dologban, hanem hogy ez nem fog menni. Mondjuk nekik könnyebb az utóbbit látni, mivel megszűnt az Animax, valamint az Anime DVD-ik, mangáik eladásai is vélhetően durván visszaestek az idők múlásával. Hogy mennyire nyereséges a MondoCon, azt nem tudom, erről biztos információm nincs.
Úgyhogy aki arra vetemedne, hogy saját erejéből fel akarja ismét lendíteni az animés közösséget magyar megjelenések által, az elképesztően nagy fába vágja a fejszéjét. Először kicsiben kell megjelenni, aztán folyamatosan terjeszkedni, gyűjteni magunk köré az embereket, de a magyar nép nem a bátorságáról híres. Főleg egy ilyen szituációban, amelynek eredménye csak évek múlva lesz látható, és az sem biztos, hogy egyáltalán bekövetkezik. Az Animax abból a szempontból jó irány volt, hogy több környező országban ment egyszerre: Csehországban, Romániában, meg jó eséllyel Szlovákiában is. Azt inkább elképzelhetőnek tartom, hogy hasonlóképp ahogy a Nintendo forgalmazója sem magyar, hanem cseh, mely Lengyelországba, Szlovákiába és Magyarországra is forgalmaz Nintendo konzolokat, játékokat, ugyanúgy nagyobb esély van arra, hogy több kisebb ország fogjon össze, és ki-ki a saját nyelvén népszerűsítse az animéket. Állítólag Pesten nem, de Békéscsabán sokáig cseh nyelven mentek az Animaxen anime ajánlók, illetve a képernyőn látható szöveg volt cseh, amúgy a beszéd magyar volt végig. Magyarországon erősnek mondható az animés közösség, hiszen sokan járnak MondoCon-ra, de korántsem biztos, hogy leülnének a TV elé nézni magyarul animét, amikor a legújabbak azonnal elérhetők japán hanggal, angol felirattal.
Japánul meg nagyon jó animét nézni, hiszen mégiscsak Seiyuu-k szinkronizálnak, akik külön ilyen tanfolyamot végeztek el. Mert nemcsak "szimplán" örömöt, bánatot, haragot közvetítenek a hangjukkal, hanem annak minden fokozatával és színével teszik élvezetessé és még élőbbé az animét. A magyarok erre nem igazán képesek. Viszont a magyar szinkron magasan az angol és a német fölött áll. Mert az azért tetten érhető a magyar hangokban is, hogy a mi nyelvünk érzelemdús, és véleményem szerint a magyar nyelv hangzása nagyon szép, míg az angol szinkronosan animét nézni az a műfaj megerőszakolása. Az angol beszédstílus, hanglejtés, szóhasználat nagyon távol áll a japánétól, ebből kifolyólag angolul hallani a japán szavakat, neveket borzasztó. A német valamivel jobb (amit ugye az RTL 2-n láthattunk régebben, azóta átköltöztek a német animék a ProSieben MAXX-ra), de hozzájuk képest a magyar színvonalas.
Ezért sem vagyok a magyar szinkronok ellen. Mert bár vannak gyermekbetegségei a japánhoz képest, de azért tetten érhető benne az az általánosan magas színvonal, amivel a magyar szinkront jellemezni szokták. De ahhoz, hogy újra legyen magyar szinkron, ahhoz extrém nagy elhivatottság kell, mert annyira mélyponton van a dolog, hogy óriási nagy kitartás kell ahhoz, hogy valaki átlendüljön a nehézségein. Nekem ehhez egyedül nincs is elhivatottságom, de ha lenne egy olyan csapat egy olyan csapat, amelyik nem azzal az attitűddel népszerűsíti a magyar szinkront, ahogy az Animeövezet (legalábbis ez volt a régi nevük, nem tudom, ma már milyen néven dolgoznak, nem követem már a munkásságukat) teszi, tehát nem ostorozza állandóan a magyar média színvonalát, és nem hasonlítja össze, hogy bezzeg a németek... oda szívesen becsatlakoznék, és segíteném a munkájukat, ahogy tudom. De ez szerintem csak úgy hatékony, ha elfogadjuk, hogy a magyar animepiac helyzete szörnyű (tehát nem siránkozunk rajta állandóan), és lépésről lépésre haladunk előre, és elfogadjuk, hogy a cél csak nagyon lassú léptekben érhető el. De ha sikerül, akkor jó eséllyel nemcsak a MondoCon által lesz Magyarország az animés térképen.


Igen, ezeket sokkal aktívabban vettem, mivel sokkal aktívabban néztem animéket, mint olvastam mangákat. És szívesen néztem őket eredetiben. Így van ez manapság is. Ezekből szinte az összes megvan, szinte csak a Mirax kiadó által kiadott anime DVD-k, valamint a díszdobozos kiadások közül hiányzik sok. A Klub Publishing által kiadott díszdobozos anime DVD-k kb. annyira beszerezhetetlenek, mint a Hetalia 1 manga. A MangaFanosokat is már nagyon nehéz beszerezni, de még épp fellelhető.Jobb oldalt látható képen, hogy mik vannak meg, a hiányzókat listázom:
Örülök nagyon, hogy 2009 után a 2017-es év lett olyan Okui Masami karrierjében, amikor két kislemezt jelentethetett meg egy évben. Ez sajnos tőle teljesítmény, mert ahogy zuhantak az eladásai, úgy érte meg egyre kevésbé a saját kiadóját fenntartani. 2011-es megszűnése után ugyan átigazolt a Lantis-hoz, de ők sem foglalkoztatják annyira. Ennek több oka is lehet. 2015-ben, amikor megjelent a Symbolic Bride albuma, valami olyasmit nyilatkozott, hogy nem fog újra évente albumot készíteni, hanem akkor, amikor úgy érzi, hogy van annyi gondolata, hogy az egy albumra felkerüljön, valamint, ha van ideje albumot készíteni. Hiszen ott van neki a JAM Project, és azt gondolom, hogy az a 25 év, amióta pályán van, ez megbocsájtható. Idén jubileumot fog ünnepelni éveinek száma tekintetében, ugyanis 50 éves lesz. És bár az album-, kislemez borítóin kifejezetten szép, de ha megnézzük őt a Facebookos, Twitteres profilján, amikor magáról tesz ki olyan képet, ahol nincs kisminkelve, azért rajta is látszik, tényleg középkorú. Ebből következtethető, hogy talán már nem is bír annyit, meg az a fontos, hogy a dalszerzés öröm legyen neki, mert csak addig tud olyan dalokat írni, amelyekben önmagát hallhatjuk. Szerencsére ez Okui Masami-ról elmondható.
Leea nemrég beszélt nekem a Sword Art Online animéről, mert nemrég kijött a movie, és volt szerencséje látni. Én megálltam az első szériánál, hogy mennyire idióta lett, azóta ha nem muszáj, nem foglalkozok az animével. De ahogy beszélt róla, és hogy mekkora lelkesedéssel tette, úgy voltam vele, hogy adok neki egy második esélyt, és végignézem, immár a második szériával együtt. 5 éve láttam az első sorozatot, úgy voltam vele, hogy hátha másképp fogom most gondolni.
Elolvastam Pan-Dji: Vádirat című könyvét. Nagyon tetszett, hihetetlenül jó könyv, és pont azért, mert nem egy észak-koreai rezsim elleni lázadó történetét mutatja be (valószínűleg igen rövid életű lenne ezen próbálkozása), hanem átlagemberek olyan történéseit, akik élték mindennapi életüket, csak olyan dolgot kényszerültek tenni, ami észak-koreai szemszögből bűnös. De a miénkből teljesen átlagos, ami bárkivel megtörténhet. És mégis...
Mielőtt nyilvánosságra hozták a mostani szezon animéit, korábban tudomást szereztem a Gakuen Babysitters animéről. Ha jól emlékszem, Suzuki Yuuto osztott meg a Twitter oldalán egy kislemez borítóképét, ahol egy fiatal srác egy kisgyereket tart a kezében. Hát vajon miféle anime lehet az, ahol egy középiskolás fiú egy gyerekre vigyáz? Azonnal felkeltette az érdeklődésemet, mert számomra imponáló az, amikor azt látom, hogy egy férfi is szinte ugyanúgy gondoskodik egy gyerekről, akár egy anya. Ezért utánanéztem. Ohno Daisuke a dal előadója, és kinyomoztam, hogy miféle animéről maradtam le. Akkor láttam, hogy a kislemez csak most fog januárban megjelenni, akkor még nem maradtam le semmiről. A címe is aranyos: Endless Happy World. Semennyire nem lehet komolyan venni, de annyira illik az animéhez, hogy bőven belefér, hogy megismerjem.
