supermario4ever blog

Haikyuu!! manga 5. kötet japánul

2020. július 02. - supermario4ever

img_20200702_120258.jpgHihetetlen, hogy az április 15-én leadott rendelésem csak ma teljesült. Persze nagyon jól tudom az okát, állt az élet egy darabig a COVID-19 (amit csak COVID-neunzehn-nek hívok magamban, mert németül hallom a legtöbbször) miatt, úgyhogy értem én, csak meglepett. Mondjuk postolt egy képet a CDJapan arról, hogy majdnem egy egész szobányi csomag vár küldésre. Jó eséllyel az enyém is köztük volt. Ha jól emlékszem, annyi volt, hogy a japán posta nem vett és nem fogadott küldeményeket, meg hát a Magyar Posta sem fogadott több országból küldeményt, ezért elég sok csomag állt a CDJapannél. Így az enyém csak most, két és fél hónappal a rendelés után érkezett meg.

De az a lényeg, hogy megvan, és örülök, hogy japánul is gyűlik a Haikyuu!! ^^

Sikertelen próbálkozás

Tegnap megpróbáltam a DVD felvevőről felvenni egy játékomat, ami kikerülhetne YouTube-ra, de sajnos nem sikerült. A DVD felvevő nem működik, hiába nyomom az "open" gombot, nem jön ki a lemezkiadó tálca. Mondjuk aztán eszembe jutott, hogy volt már ezzel korábban is probléma azzal a DVD felvevővel. Samsung DVD-HR755 márkájú, anyámék jól beleválasztottak, amikor megvették, ugyanis drága is volt, ráadásul már akkor is kifejezetten rossznak írták. De sokáig csak anz volt feltűnő, hogy bekapcsolt állapotban eléggé hangos volt. De aztán jött ez is. Egyébként a merevlemezre (valószínűleg ez zúg olyan hangosan) történő felvétel működik, az ment végig, csak ott álltam meg, hogy kiírjam DVD-re. Úgyhogy az a merevlemezen marad.

Pedig közzé tettem volna a játékomat, még akkor is, ha messze nem volt tökéletes. A Mario Kart: Double Dash!!-sal játszottam egy 150cc All-Cup Tour bajnokságot Toaddal és Koopa Troopával párban. 107 ponttal végeztem végül a 3. helyen, kifejezetten rapszodikus játékkal. Ugyanis volt olyan, amikor szerencsém volt, és gombával, rövidítésen be tudtam vágódni 5. helyről a 2. helyre, de volt olyan, hogy a cél előtt kaptak el, és fentebb említett két helyezés közül a rosszabbikat értem el. Már csak azért is kitettem volna, mert emlékezetes volt számomra, volt néhány pálya, ahol kifejezetten izgultam, hogy ne kapjanak el. Élveztem végig a játékot, ami annak fényében nagy szó, hogy a Double Dash!! az általam legkevésbé szeretett Mario Kart játék. És nagyjából ilyen videókat tervezek egyébként kitenni. Egyébként sem vagyok az a nagyon kemény hardcore játékos, és nem az a célom, hogy jelen esetben is, hogy minden egyes pályán rajt-cél győzelmet arassak, és a maximális, 160 ponttal fejezzem be a játékot, hanem hogy azt mutassam meg, hogy miért lehet jó ezzel a játékkal játszani. Milyen élményt adhat ez a játék. Valószínűleg ez sokkal kevesebb embert érdekel, mint az, hogy milyen extra titkok, rövidítések vannak mondjuk egy Mario Kart-ban, vagy hogyan lehet profin 100%-ra végigvinni a Super Mario 64-et, de azt csinálja más. Nekem is megvan a magam elképzelése, milyen játékot tartok ideálisnak, ezt tenném ki YouTube-ra.

Csak erre még várni kell, mert jó eséllyel egy másik DVD felvevőt kell vennem. És az biztos, hogy Sony márkájú lesz. A Samsungot egyébként jó ideje nem szívlelem már, mert én is tapasztalom, de főleg róluk terjed városi legenda szintjén, hogy élen járnak a tervezett elavulásban. Vagyis, hogy bizonyos része az adott műszaki cikknek elromlik, ami miatt az egész szinte használhatatlan lesz. Vagy okostelefonoknál nem kap egy idő után frissítést. Valamennyit olvastam erről, de nincs olyan szintű tudásom, hogy erről részletesen írjak. A Sony-t egyébként azért pártolom, mert ami van nekem tőlük műszaki cikkek, azok nagyon jól bírják, és nagyon jó minőségűek, még a régiek is. Egyetlen problémát tapasztaltam náluk, hogy a Blu-ray felvevő, ami van nekem (BDP-S370) az USB része valamiért eléggé kényes, és nem ismer fel minden Pen Drive-ot, és minden fájlt. Ezt leszámítva más problémával nem találkoztam még Sony terméknél, ami persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy nincs is.

A lényeg most az, hogy én most csak úgy tudok gameplay videókat kitenni YouTube-ra, ha lesz majd egy másik DVD felvevőm.

Bővülő YouTube tartalom

Jó ideje ott áll a YouTube profilom, és kacérkodok a gondolattal, hogy megtölthetném tartalommal. A legokosabb, ami eszembe jut, és nem ütközik szerzői jogokba, az gameplay videók gyártása. És tudnék is ilyet, méghozzá 7 Nintendo konzolon. Van egy Samsung DVD-HR755-ös DVD felvevőm, és ha ehhez csatlakoztatom a konzolt, akkor fel tudom venni a játékot, amit játszok, majd kiírni DVD lemezre, gépen megszerkeszteni YouTube-képes állapotba, és kerülhet is fel. Na persze, nem ész nélkül veszem az írható DVD-ket. Lesz egy újraírható DVD-m, arra kerül fel mindig az aktuális játék. A DVD felvevő le is tudja törölni az újraírható DVD tartalmát, majd új adatokkal megtölteni. Szerencsére rendben működik, az alábbi konzolokról tudok játékokat felvenni:

  • Nintendo Entertainment System
  • Super Nintendo Entertainment System
  • Nintendo 64
  • Nintendo GameCube
  • Game Boy (A Super Game Boy-nak köszönhetően)
  • Game Boy Color (A Super Game Boy-nak köszönhetően)
  • Game Boy Advance (A Game Boy Player-nek köszönhetően)

Ha beindul a dolog, és anyagilag is majd megengedhetem magamnak, veszek magamnak egy jobb Avermedia nevű cuccot. Egy olyat, ami 1080p és 60 fps-ben vesz fel játékot, és azzal tudok majd Wii, Wii U, később Nintendo Switch, és a Wii U által Nintendo DS játékokat is felvenni.

Mindenféleképpen csak konzolról veszek fel játékot. Emulátor nem jöhet szóba. Egyrészt nehezebb is kezelni azon a játékokat, másrészt, meg szerintem itt-ott szembetűnő, hogy nem eredeti a játék. Bár ez inkább az én érzetem. Ha nézek YouTube-on gameplay videót, akkor nem tudom megmondani, hogy az eredeti-e vagy sem. De én csak eredetiekkel játszok. Leginkább magam miatt.

YouTube profil

Egy kisebb tárhelyű pen drive

img_20200625_222309.jpgTegnap este beruháztam egy 8 GB tárhelyű Pen Drive-ra. Természetesen ez is Philips márkájú. Ezt arra vettem, hogy egyrészt zenéket zenelejátszó eszközön hallgassak, másrészt kisebb dolgok (pl. nyomtatnivaló, tananyag) nálam legyen Pen Drive-on, ha máshova kell, vagy máshonnan kell haza. Tehát ez lesz az a Pen Drive, amit magammal viszek mindenhova. Zene terén meg olyanokat tennék rá, amik már nem jelentek meg CD-n (tehát legújabb zenék), vagy nincsenek meg eredetiben. Tettem is egy próbát, rátettem Hayashibara Megumi: Slayers MEGUMIX albumát, és kiválóan működik a Philips CD-s magnómon.img_20200626_103810.jpg

Nem egy előnyös kép, de csak mivel eléggé hátul van az USB bemenet, ezért csak úgy tudtam egy olyan képet csinálni, ahol látszik, hogy a Pen Drive a magnóra csatlakoztatva, és a kijelzőn is látszik az egyes szám. Mindenesetre rendben lejátsza, úgyhogy örülök neki.

Mondjuk akadt egy kisebb bonyodalom, mert anyám is megkért arra, hogy tegyek az ő Pen Drive-jára is zenét, amiket szeret, és tudja hallgatni. Örömmel, rá is tettem egy albumot, amit szeret, csak azt a Pen Drive-ot sehogy nem tudta a magnó lejátszani. Integral 4GB-os Pen Drive-ról van szó. Sokáig nem is tudtam, hogy mi a baj, csak amikor vettem a Philips-et, akkor gondolkodtam el azon, hogy lehet, hogy az Integral fájlrendszere rossz? Eszembe jutott, hogy anyám TV-je, a Blaupunkt egyszer kiírta, hogy FAT32 fájlrendszerű külső merevlemezzel tud kommunikálni. Megnéztem az Integral Pen Drive fájlrendszerét, az NTFS-ben volt. Sejtve, hogy ez lehet a baj forrása, gyorsan átmentem rajta FAT32-vel, rátettem egy albumot, azt már rendben lejátszotta. Ezek szerint vannak eszközök, melyek csak a FAT32 fájlrendszerű USB Stickkel tudnak kommunikálni. Most már ezt is tudom.

Kíváncsiságból megnéztem, hogy hol van a Philips importőri irodája, raktára. Rajta van a papíron, hogy Curieweg 15, Alphen aan den Rijn, kíváncsi voltam arra hogy mennyire van messze attól, ahol laktam Alphen aan den Rijn-ben, amikor ott töltöttem a hétvégét. Hát, én a város egyik végében voltam, a raktár pedig a másik végén van. A vasútállomás van félúton, és még onnan is sokat sétáltam a szálláshelyre. Arra már nem voltam, de ahogy elnéztem, a Curieweg-en több raktárépület is van. Lehet, hogy ott könnyen találnék munkát, ha Hollandiában lennék, a Philips-nek meg szívesen dolgoznék.

Új és régebbi Philips cuccok

img_20200624_172308.jpgBékéscsabán a Tescóban kaphatók lettek Philips Pen Drive-ok és MicroSD memóriakártyák. Egészen pontosan ezt néztem ki magamnak, és tegnap meg is vettem. A New Nintendo 3DS-embe vettem. 32 GB a legnagyobb, amit támogat a kézikonzol, mivel eddig SDHC a memóriakártya. 64 GB-tól már SDXC, és gondolom, azt már nem tudja kezelni a New Nintendo 3DS. De amúgy a 32GB is untig elég. Van digitális formában néhány Nintendo 3DS játék, egy-kettő közülük kb. 25.000 blokkot foglal, ami kb. 3 GB, tehát van mellette hely bőven. Úgyhogy teljesen jó, maximálisan elégedett vagyok vele. Még a telefonba vennék egy 256GB méretűt, ez a maximális, amit a Xiaomi Redmi Note 8T telefonom támogat, de olyat Philipstől még nem láttam. Annyira nem fontos még, mert van bőven hely a telefonon.

Meg lementem a tárolóba, mert rémlett, hogy vannak még Philips cuccok lent. És valóban. Ott volt egy AZ1202-es CD-s magnó, valamint egy SPC 200NC típusú webkamera. Az utóbbival kevés gondom volt, mert az egyrészt kevésbé volt koszos, másrészt meg már semmilyen drivert nem találtam hozzá. Nagyon régi, XP-ig van rá támogatás. Így ha lenne hozzá driver, nagyon sok hasznát akkor se venném, mert igazából már akkor is eléggé rossz volt a képminősége, emlékszem rá. Skype-ra használtuk legtöbbször, amikor nővéremmel ott beszélgettünk. Jó lenne amúgy, ha lenne webkamera, pl. Discord-ra, de nagyon nem szorulok rá.

A CD-s magnóval viszont jóval több gondom volt, mert nagyon ragacsos és koszos volt. Nem készítettem egy úgymond "előtte" képet, de az elemtartó fedelet, amikor kinyitottam, azt úgy éreztem, hogy muszáj volt lefényképezni, mert az valami eszméletlen volt.

img_20200625_115320.jpg

Ebből egyszer csúnyán kifolyhatott az elem. Alaposan megtisztítottam, még így sem sikerült tökéletesre, de lényesen jobban néz ki, mint a képen. Nagyjából 1 óra alatt sikerült rendbe hozni, és néhány évet fiatalítani rajta.

img_20200625_122613.jpgimg_20200625_122621.jpg

Ki is próbáltam, hátha még működik. De valamiért az maradt meg bennem, hogy ez már nem jó. De majdnem tökéletesen működik. A rádió és a CD rendben van. Ráadásul rányomom a dinamikus basszust, olyan jól szól, hogy az bármelyik mai hasonló magnónak dicsőségére válna. Pedig ez 1998-as kiadás. Jól is néz ki, és még mindig remekül működik, úgyhogy nagyon örülök hogy újra megtaláltam. Jó látni, hogy egy ilyen régi magnó még ma is jól működik. Egyedül a kazettával van egy kis probléma. Pörgeti a motor, de a zenét kicsit mélyebb hangon játsza le a zenét. Olyan, mint a Walkmannél, amikor már "fárad" az elem. Mélyebben játsza le a zenét, de még éppen hallgatható. Azt tippelem, hogy lassabban forog a motor. OctoZaky szerint valami kosz kerülhetett bele, és az akadályozza a motor forgását. Most örülnék, ha lenne valami műszaki érzékem, szét tudnám szedni, és belül megnézni, hogy mi a baja. De ahogy írtam, amikor a laptopot próbáltam szétszedni, ott is inkább nem csináltam semmit, mert attól féltem, hogy valamit rossz helyre teszek vissza, vagy rossz sorrendbe, inkább visszatettem a csavarokat. Hasonló a helyzet a magnónál is. De OctoZaky mondta, hogy ha legközelebb találkozunk, megnézheti, ő ehhez nagyon ért. És akkor megteszem, hogy figyelem, hogy csinálja, okosodok, és legközelebb már magamtól próbálok ilyet megcsinálni.

Örülnék, ha OctoZaky meg tudná csinálni, mert akkor lenne két lejátszóm, ami kazettát is lejátszik, ráadásul ez kiváló hangminőségben. Ma is őrzök egy kb. 220 darabos kazettagyűjteményt, és szívesen hallgatnám némelyiket. Főleg azokat, amik csak kazettán vannak meg. Meg hát miért is ne nűködhetne egy magnó tökéletesen, ha Philips, és szívesen haszálnám?

Vicces hőhullám

Teljesen megbolondítja a németeket a náluk uralkodó hőség. Tegnapelőtt a Radio Köln-ben, amikor időjárás-jelentés volt a hírek után, a bemondó a "Hitzewelle" (hőhullám) szó után egyszer csak elnevette magát. Én csak lesek, hogy mi ebben olyan vicces, de megmosolyogtatott.

Sokkal viccesebb volt tegnap reggel az RTL Guten Morgen Deutschland időjárás-jelentése. Már csak azért is, mert pont akkor ébredtem fel, na mondom magamban, belenézek az RTL reggeli műsorába, miről beszélnek? Épp a 8 órási hírek volt, az időjárás-jelentés meg már egyébként is érdekesen indult. Aztán a bemondó egyszer csak fogta magát, és elnevette magát. De annyira, hogy végig se tudta mondani. Még valamit próbált ott mondani, aztán amikor már csak egy 'tschuldigung-ra futotta tőle, akkor már én sem bírtam tovább. Nagyon jól indult a tegnapi napom. Ilyen nevetést nagyon ritkán hallani TV-ben. Kerestem a videót, hogy beágyazzam ide, de nem találtam meg. az RTL weboldalán kint van a videó, de nincsenek beágyazási lehetőségek.

Kár érte, mert tényleg vicces volt.

Egy pozitív visszajelzés

Nemrégiben kaptam egy ilyen üzenetet, ami jólesett:

Szia! Csak most vettem észre, hogy mi egyszer üzleteltünk már. Bevallom, nagyon megörültem, hogy pont nálad találtam meg, amit kerestem, mert követem a blogod, és így ismerős volt a neved. Sajnos még nem ástam bele magam annyira a blogodba, de rengeteg minden van rajta, ami érdekel, nagyon tetszik, hogy ilyen \"vegyesfelvágott\", valóságos kis kincsesbánya.

Nagyon szépen köszönöm, igazán zavarba jöttem, pirulásmérőm kiakadt. Inspirál, és érezteti, hogy érdemes kiírni magamból a gondolataimat. Főleg azért esett jól, mert írta a "vegyesfelvágott"-at, ami pont a blog egyik lényege. Ebben az egyik kedves ismerősöm, Tukeinon inspirált a blogjával, aki szintén minden témát érintett, ami érdekelte. Csak az övé sokkal személyesebb, sokkal inkább érintett saját témákat. Sajnos már nem aktív, és hiányolom is az írásait, de ő volt az, aki inspirált abban, hogy legyen ez egy mindenes blog. És már a legelején is azt láttam, hogy igazából ez nagyon jó dolog, mert miért is lehetne egy helyen Super Mario, Nintendo, LGT, Zorán, Okui Masami, Haikyuu!!, Harry Potter vagy a Pixar, Disney klasszikusok, ha a maguk kategóriájában kiválóak? Mert Tukeinon blogjában az is nagyon tetszett, hogy az írási stílusa miatt olyan postjait elolvastam, amely témában nem vagyok annyira érdekelt, vagy nem vagyok annyira jártas. Ilyen például a programozás. Erre jutott eszembe az, hogy ha esetleg van olyan, akinek megtetszik annyira az írásom, hogy olyan postot is elolvas tőlem, amit nem ismer, vagy nem érdekelt benne, akkor elértem azt a célomat, hogy népszerűsítsem azt, amit szeretek.

Ennek egyik lépését folytatom a blogpostok átköltöztetével. És most külön prioritásba került a blog.hu-s blogom, mert ahogy elnézem, komoly veszélyben az Index...

Új Sony fejhallgató

Szombaton kinéztem magamnak a Media Markt-ban egy Sony MDR-V150-es fejhallgatót, ami akciós volt, ráadásul stílusosan néz ki, úgyhogy minden szempontból ideális lenne számomra. Csak az volt a kár, hogy szombaton volt utoljára akciós, nálam meg nem volt annyi pénz, úgyhogy elengedtem lélekben. De ma megnéztem, hogy mennyi az eredeti ára, és döbbenten láttam, hogy ma egy másik akció keretében még olcsóbban adják. Valami 3.850 forint körül volt szombaton a nagy márkák akció keretében, mától meg kuponnapi akciók vannak, ezáltal fekete színű 3.486 forint, a fehér meg 3.599 forint. Mondjuk nekem teljesen mindegy, milyen akciónak hívják, minél olcsóbban tudom megvenni, annál jobb. De ami még érdekesebb, hogy az üzletben meg mind a két fajta 3.419 forint volt. Amúgy nincs semmi különség a kettő között, de mivel a világos színeket preferálom, ezért a fehéret vettem meg.

img_20200622_114638.jpg

Nemcsak a Sony márka miatt vettem meg (bár kétségtelen, hogy ezt emiatt választottam), hanem mert a régi fejhallgatóm (Panasonic RP-HT010) már olyan szörnyű állapotban volt, hogy már elérte a használhatatlanság szintjét. Ráadásul a hangminőség sem volt az igazi. A Sony-hoz képest semmiképp sem, mert ahhoz képest, hogy az ára belépő szintű kategóriára vall, egyrészt stílusosan néz ki, másrészt nagyon szépen szól. Úgy emeli ki a mély hangot, hogy nem nyomja el a magasat. Mert hallottam olyan fejhallgatót, ami szintén olcsóbb volt, és azzal promotálták, hogy milyen menő mélyhang kiemelése van. Csak épp a magas hang csúnyán szólt. Olyan érzésem volt, mintha be lenne dugulva a fülem. Nem nagy szám, az angliai ASDA hipermarket lánc saját márkájú vezeték nélküli fejhallgatójáról van szó. Meg is találtam az ASDA weboldalán. Őrzöm, de nemigen használom. A Sony minden szempontból megfelel az igényeimnek. Ár-érték arányában nagyon jó választás volt, ráadásul ahogy a Sony weboldalán elnéztem, 6.477 forintos árat írnak ennek a fejhallgatónak. Majdnem féláron vettem meg? De van is annyira jó minőségű, hogy azt a 6.500 forint körüli árát is megéri.

Kis csomag Németországból

img_20200622_114347.jpg

A német közösségből, ahol jelen vagyok, az egyik lány lepett meg egy kisebb csomaggal. Nagyon aranyos volt tőle. ^^ Kaptam két animés magazint, egy kis édességet, meg egy írt egy rövid levelet is. Ezekkel az újságokkal most találkozok először, és így ahogy első körben átfutottam őket, teljes mértékig nyilvánvaló volt számomra, hogy miért van sokkal magasabb szinten az animés kultúra Németországban, mint nálunk. Többek között azért, mert van két ilyen színvonalas magazin, mely komolyan veszi magát, és nemcsak a tinédzser korosztályt szólítja meg (mint a Mondo magazin...), több témát érintenek Japánon belül, és a dizájn is nagyon szép, dolgozott. A Koneko magazinban van Haikyuu!!, illetve mindkettőben van Zankyou no Terror, azokat külön el fogom olvasni, és akkor az írást is jellemzem majd. Nem győztem a könnyeimmel küszködve megköszönni neki, nagyon aranyos volt. ^^

Új Pen Drive és új Windows

img_20200619_112848.jpgSajnos a költözés alkalmával elvesztettem a SanDisk 128 GB Pen Drive-ot, amit leginkább azért sajnáltam, mert azon volt rajta az összes Játék határok nélkül adás. Pótolni ma már nem nagy szám, hiszen az nCore őrzi a régi adásokat, meg is vannak, csak azért sajnáltam, mert annak különleges eszmei értéke van, és azért még most sem igazán tartunk ott, hogy annyira könnyű legyen a 128 GB Pen Drive-ot venni. De erre most mégis adódott lehetőség, hiszen a Philips-nek van a FM12FD75B 128GB Pen Drive-ja, ami olcsó. Az AQUA-ban 8.490 forint, hát ez jöhet. És ma meg is jött.

img_20200619_112906.jpgNemcsak azért örültem nagyon neki, mert Philips az egyik elsőszámű műszaki cikket gyártó cég nálam a Sony mellett, hanem nagyon tetszik a színe is, hogy fehér-sárga színű. Na meg hát a Philips holland cég, és mint tudható rólam, Hollandia a z általam legmenőbbnek tartott európai ország. Ráadásul mint a hátoldaláról megtudtam, a Philips termékek forgalmazója, a Leli Group Holding B.V., melynek irodája Alphen aan den Rijn-ben van. Hát, csak nem pont ott voltam februárban, és valósággal beleszerettem a városba? Ez még egy sokkal nagyobb ok arra, hogy Philips párti legyek műszaki cikkek terén.

img_20200619_121148.jpgCsak ez a csomagolás... Nem akartam azt megcsinálni, hogy ízekre szedem szét a papírt, ezért fogtam egy tompább kést, lágyan beleszúrtam a műanyag tartójába, úgy, hogy a kés pengéje a Pen Drive alá menjen, és az ne sérüljön meg. Így szép lassú mozdulattal kivágtam a műanyag részt, és sikerült úgy kiszabadítani a Pen Drive-ot, hogy annak se lett semmi baja, és a papír is megmaradt.

No, de nem(csak) a Philips iránti szerelmemből vettem ezt a Pen Drive-ot, hanem azért is, hogy ISO-ként erre kerüljön fel a Windows 10, és innen újra telepítsem. A történet: Január óta van egy ASUS X553M típusú laptopom, a bátyám szerezte Angliából, felújíttatta, és odaadta nekem. Mondjuk a "felújíttatás" erősen virágnyelven van megfogalmazva, ugyanis az akkumulátor teljességgel használhatatlan (csak áramról működött), a processzor meg rettenetesen gyenge volt benne. Ha elindítottam a diep.io-t a böngészőből, és szinte semmi mást nem tudtam a gépen csinálni, úgy belassult az egész. Gondolkodtam rajta, hogy esetleg ha veszek bele akkumulátort, és szépen lassan nekiállok fejleszteni, akkor kihozhatok belőle egy jó laptopot, de aztán oda jutottam magamban, hogy túl sokat kell rá költeni, és nem ér meg ennyit. Inkább az asztali PC-met fejlesztem. Az egyetlen pozitívum benne az az SSD ami utólag került bene, egészen pontosan 120 GB. Hetekig vacilláltam vele, hogy kivegyem-e belőle, vagy hagyjam benne, jó lesz még a laptop valamire, aztán a héten úgy döntöttem, hogy végül kiveszem az SSD-t belőle.

Ez sem volt egyszerű menet, ugyanis 10 csavar tartotta alul, ezeket ugyan semmiség volt kicsavarozni, de aztán a laptop alját még ki is kellett pattintani a helyéről, és mivel jó erősen volt odarögzítve, ezért inkább úgy döntöttem, hogy megkérem az egyik unokatestvéremet, aki a számítástechnikában sokkal jártasabb (hardverileg is), hogy segítsen. Bevállalta. Másnap elmentem hozzá, kiszedte, és szerencsére használható asztali PC-ben is. Meg kivette az akkumulátort, hogy ne folyjon ki. Az majd bekerül egy elemes szelektív hulladékgyűjtőbe. Igazából a laptop kijelzője jó, meg a bemenetek is (tehát az alaplap), ezért bár nem tudom, hogy mennyit ér így, mindenesetre úgy döntöttem, hogy kiteszem Vaterára 1 forintról licitre, aztán legfeljebb jól jár vele valaki, nekem nem kell szórakozni vele. Gyorsan kiderült, hogy kishitű voltam, ugyanis villámsebességgel felment az ára 5.500 forintra. Ott most áll ugyan, de így is nagyon elégedett vagyok.

Beszereltem az SSD-t az asztali PC-be, és az volt az eredeti terv, hogy a HDD-n lévő Windows-t költöztetem át az SSD-be. Erre karaokés-informatikus barátomat, wakát kértem meg, aki TeamViewer segítségével igyekezett tenni a teendőt, de ez sehogy nem sikerült. Egészen pontosan fájlrendszer hiba miatt nem sikerült átmásolni az SSD-re a HDD C meghajtóját. A MiniTool Partition Wizard 11-es verziójával próbálta ezt megcsinálni. Aztán sehogy nem sikerült, végül abban állapodtunk meg, hogy leszedem a Windows weboldaláról a Media Creation Tool-t, azzal kreálunk majd egy Pen Drive-ra egy Windows 10 ISO-t (nincs itthon DVD), és onnan tesszük fel SSD-re az operációs rendszert. Ez sikeres volt, és végül azért is döntöttünk a Pen Drive vásárlása mellett, mert az nekem úgyis kell, aztán a Windowsra már úgysincs szükségem onnan, úgyhogy így történt, hogy lett egy Pen Drive-om.

Persze nincs szerelés affér nélkül, ugyanis waka arra kért engem (szerintem totál feleslegesen, amúgy), hogy húzzam ki addig a HDD-t, hogy biztosan minden fájl az SSD-re kerüljön, ami a Windows-nak kell. A telepítés amúgy nagyon gyorsan ment, de amikor visszacsatlakoztattam a HDD-t, a Windows nem látta a merevlemezt... Azt hittem, kiugrok az ablakon, ugyanis az volt a poén, hogy a BIOS látta a HDD-t, de a Windows nem. Nézelődtünk, mit lehet erre tenni, de nem találtunk rá értelmes megoldást (ahogy általában nem szoktunk, ha informatikai jellegű problémára keresünk rá a neten). Végül waka azt javasolta, hogy cseréljem ki az alaplapon az SSD és a HDD csatlakozóit. Igen, ez a legdebilebb módszer, ami ráadásul be szokott jönni, és a poén az, hogy most is bejött. Szóval ez így lett megoldva. De még mindig nincs vége a bulinak, aztán ugyanis azt kellett megoldani, hogy a HDD "ex-C meghajtó"-jából átvigyem a személyes fájlokat, hogy aztán azt törölni lehessen, és az egész HDD egy partíció legyen. Hát persze, hogy ez se ment simán, ugyanis a jogok az előző Windowsban "maradtak", így azt külön kellett kérni. Hiába mentem rá, hogy megadom, nem akarta megnyitni a "supermario4ever" könyvtárat. Jobb egérgomb, speciális jogok kiosztása sem működött, úgyhogy végülis az történt (természetesen waka hősies közreműködésével), hogy Total Commanderrel adta meg a jogot, így már át tudtam menteni a fájlokat az SSD-re, és ki lehetett törölni teljesen az ex-Windows meghajtóját. A másik meghajtó kiterjesztve, így végre a HDD egy partíciós lett. Ezzel lett vége a bulinak, és lett teljes értékű új Windows-on SSD-n, és egy teljes HDD van külön. 500 GB, lehet, hogy kicserélem 1 TB-sre, de előbb veszek a PC-be jobb processzort, videokártyát, új monitort (mert LG van, és ugye a Philips az igazi), meg vezeték nélküli billentyűzetet és egeret.

A Pen Drive és az SSD azért is jött jól, mert van nekem egy régi (egészen pontosan 2009-es) Fujitsu Siemens külső merevlemezem. Ezt teljesen üressé tudom tenni, és akár ezt is eladhatnám, mert nincs rá szükségem. 500 GB, úgyhogy nem kicsi, ráadásul most is működik, csak nem használnék olyan külső merevlemezt, aminek külön áramforrás kell. Ezért inkább eladom Vaterán. Jó az, ha mindenhonnan jön a pénz, kell a Nintendo Switch-re. Elég az 1 TB Samsung külső merevlemez, annak a PC adja az áramot. Úgyhogy most rendezgetem a fájlokat, majd átkerülnek a régi külső merevlemez adatai az új külső merevlemezre, a régit lassú formázással megformázom, és mehet is.

Így fest egy kalandos SSD-re történő Windows 10 telepítés.

süti beállítások módosítása