Ismét egy videojátékos jellegű filmről szeretnék írni. Jó ideje szemeztem már a Tomb Raider DVD-vel. Valamit tudtam, hogy új filmet csinálnak, de mintha nem lett volna akkora hírverése, így komolyan nem foglalkoztam vele. Aztán amikor láttam a DVD-t a Media Markt-ban, megnéztem a borítót, elolvastam az ismertetőt, ami oda van írva, na mondom magamban, ez annyira rossz nem lehet, de megvárom, amíg lemegy 1.000 forintra az ára, és majd akkor megveszem. Volt is egy darabig annyi, de ma úgy döntöttem, hogy teszek vele egy próbát, és megveszem.

De talán még ennyi pénzt sem ér meg. Az egyik alapvető gond, hogy a főszereplő csajról egy pillanatig nem hittem el, hogy ő Lara Croft. Sokkal inkább egy Avril Lavigne-féle csitrit láttam benne, aki mondjuk szereti a Tomb Raider játékokat, hovatovább nagyot álmodik, hogy majd bejárja a világot, és az egyik álmát látjuk a filmben. Még az akciójelenetek során sem volt olyan érzésem, hogy a Tomb Raider főhősnőjének a történetét látom. Van más hibája is, ráadásul a többi színészt sem éreztem igazán erősnek. Olyan érzésem volt, mint az Assassin's Creed film láttán. Azt végig se tudtam nézni, mert az is olyan volt, hogy erős színészi játékkal akarták jelentőségteljesnek mutatni a történéseket, csak hát pont emiatt vált erőltetetté. Ezt éreztem a Tomb Raider alatt is.

Mivel csak minimálisat játszottam a Tomb Raider játékokkal, ezért utánaolvastam a történetnek, hogy össze tudjam a film történetével hasonlítani. A dolog hellyel-közzel stimmel is. Himiko jelen van (ez amúgy valós, tényleg a japán legenda része), Japán környéki lakatlan sziget rendben van (bár persze a valóságban máshol forgatták a filmet), Bermuda-háromszög "ikertestvére" is játszik a nagy vihar miatt, viszont az utána lévő történések a játékban fantáziadúsabb, izgalmasabb, mint a filmbéli események. A filmben szörnyű dolgot látunk. Rabszolgákat, akiket a Trinity expedíciócsoport ejtett foglyul, arra kényszerítve őket, hogy találják meg Himiko sírját. De valami embertelen körülményeket mutatnak be, fegyveres őrök felügyelnek rájuk, és aki lazsál, azt lelövik. Egyszer-kétszer szólnak neki, hogy álljon fel, és folytassa a munkát, de aki nem engedelmeskedik, azt megölik. Az expedíció már 7 éve kutatja a sírhelyet, ennek a vezetője, Mathias Vogel, aki igazából nem más, mint egy elmebeteg pszichopata (mondjuk ezek rokonértelmű szavak), aki vélhetőleg beleőrült abba, hogy évek óta egy lakatlan szigeten vesztegel, és nem találja a sírt. A kegyetlenség mintapéldája, senki iránt nem mutat könyörületet, mindenkit lelő, akivel gond van. Ez a viselkedés lehet hiteles is, mert hát aki évek óta egy lakatlan szigeten kényszerül lenni egy sírhely miatt, amit nem találnak, ott tényleg el tudom képzelni, hogy neki már semmi és senki nem számít.

Csak vázlatosan írtam le a történetet, nem is állt szándékomban lespoilerezni az egészet. Alapvetően azért izgalmas a film (és kételkedek abban, hogy ezt lehet-e jó pontnak hívni), mert végig azért izgultam, hogy azok a szerencsétlen emberek jussanak ki azoknak a szörnyetegeknek a keze alól. De nem Lara Croftnak szurkoltam, pont azért, mert az őt alakító színésznőben semmilyen hitelességet nem éreztem. A másik hibája a filmnek, hogy kiszámítható. Ránéztem a szereplőkre, és egyből meg tudtam állapítani, hogy ők segíteni fognak-e vagy sem. Mathias Vogel is alapvetően kedvesnek mutatkozott be, miután kimentették Larát és Lu Ren-t (aki Larával tartott Hong Kongból, köze van Lara apjához), de egyből éreztem, hogy nagyon nincs rendben. Emiatt némileg unalmas is a film, az egyetlen izgalmas pont számomra, hogy a rabszolgáknak tartott emberek legyenek szabadok. Meg persze ott van Lara apja is.

Úgyhogy csalódott vagyok így első végignézésre. Hogy másodikra, harmadikra tetszene-e, ha rászánom magam, nem tudom. Inkább megnézem majd valamikor az Angelina Jolie-féle Tomb Raidert. Azt még nem láttam.

Nagyon gyorsan, múlt szombaton túladtam a PlayStation Classic-on. Vaterán adtam el, rendkívül olcsón, 11.000 forintért. Nem akartam többért eladni, mint amennyiért én vettem az Alzából (11.670 Ft), mert azt rettenetes pofátlanságnak tartom. Én ezt nem csinálom. A 670 forintot meg betudom próbadíjként. Az alacsony árának köszönhetően rendkívül gyorsan, 1-2 óra alatt sikerült eladni. Az adás-vétel rendben ment.

Hogy hiányozni fog-e, azt nem tudom, most úgy érzem, hogy nem. Sokat olvastam a konzolról, milyen hibái vannak, és az az igazság, hogy én is tapasztaltam őket. Ahogy játszottam a Ridge Racer Type 4-ral és a Grand Theft Autóval, az volt a gondolatom, hogy ha maga tényleg csak ennyit tudott a PlayStation annak idején, akkor ehhez képest a Nintendo 64 sokkal-sokkal többet jobb. Erősebb, és grafikailag is sokkal szebb. És ez inkább annak fényében rossz, hogy ez hivatalos Sony kiadás, tehát várható lett volna a csúcsminőség. Ehhez képest európai játékok, és csúnyábban néznek ki, mint eredetiben.

A pénzt nem tervezem elkölteni. Nagyon szeretnék egy Nintendo Switch-et, de hát ehhez egyelőre kb. a 10% van meg. Szétnéztem a szobámban, el tudnék adni még néhány dolgot, hogy nagyobb arányban legyen meg az ára, de hezitálok ezt megtenni, mert nem akarom, hogy majd megbánjam, hogy eladtam őket, és aztán majd vissza akarom vásárolni. Gondolkodok a PlayStation, PlayStation 2 gyűjtemény eladásán, meg van néhány apróság, amit szintén eladhatnék. Annyit nem tudnék, hogy meglegyen a Switch ára, optimista esetben kb. a feléig jutnék el. A másik felét meg majd meglátom. Meg hogy egyáltalán hogy s mint lesz.

Meglep amúgy, de nagyon keveset használom a PlayStation konzolokat. Teljesen más a Sony hangulata, az ennyiből is lejön, és nem inspirál arra, hogy hosszú órákat töltsek a gépeik előtt. Ezért gondolkodok az eladásukon, de a fent leírtak miatt ezt még nem tettem meg. Pedig teljesen pozitívan álltam a PS-ekhez, az volt a gondolatom, hogy egy új korszak kezdődik el a videojátékos történelmemben, erről írtam is, ehhez képest nem nagyon mozgat meg.

Ismét egy videojátékos filmet néztem meg, méghozzá a Ralph lezúzza a netet című animációt. Mondjuk a videojátékos jelző annyira nem helyénvaló ide, inkább az előd miatt, a folyatatásnak ugyanis nem a videojátékok adnak terepet, hanem az internet. De érdemes róla itt beszélni, mert azért megjelentek a nagy videojátékos klasszikusok, mint az első filmben: Sonic, Dr. Robotnik, Zangief, és még... Nem jut eszembe több.

Mint videojátékos tematikájú film, tetszett az előd, így kíváncsi voltam a másodikra. Mivel a folytatások általában rosszul szoktak sikeredni, ezért eleinte nem is vártam tőle sokat, csak mint Disney érdekelt. A pozitív vélemények felkeltették az érdeklődésemet, de amikor azt olvastam, hogy tanít is az internet helyes használatára, felhívja a figyelmünket annak veszélyeire, na ez már végképp felvillanyozott, és azt gondoltam magamban, hogy érdemes lesz megnézni.

2D-ben néztem meg a filmet. Egyrészt mert olcsóbb a jegy, másrészt meg utálom a 3D-s vetítéseket, a 4DX, IMAX meg ilyen extrák meg egyáltalán nem hoznak lázba, úgyhogy maradtam a klasszikus stílusú vetítésnél. De féltem, hogy a legolcsóbb jegyárat is meg fogom bánni, mert az első percek akkora marháskodással kezdődtek, hogy mondtam magamban, ha erre épül a film, akkor itt szörnyűségek fognak történni. De az véget is ér 3-4 perc alatt, utána jön a nagy jó rész, a film egyik nagy erőssége, hogy hihetetlenül dinamikus és hangulatos. A barátság is szóba került, és a bennünk lakozó démonok is előkerülnek, viszont az oktató jellegében erősen sántít a film.

A történet lényegében annyiról szól, hogy egy lány játszani akart a Sugar Rush-sal, ami balul sült el. Karakterének, ugyanis Vanellope Von Sweets-et választja, aki szereti a veszélyes versenyzést. A Sugar Rush pályái meg már a könyökén jönnek ki, ezért új úton indul el. Vagyis önjáró lesz a kocsi, nem engedelmeskedik a játékosnak, aki irányítja. És mivel mind a ketten ragaszkodnak a saját igazukhoz, az lesz a vége, hogy eltörik a kormány. A játékterem tulajdonosa megpróbálná megjavítani, de csak még jobban eltöri a kormányt. Így leselejtezik a játékot, pár nap múlva elviszik a gépet. Ez persze komoly érvágás Vanellopénak, hiszen a játékra nem munkaként gondolt, melynek karaktereként kötelessége játszani, hanem szórakozásként. Imádja a versenyzést, főleg, ha az veszélyes. És ez mától nincs. Ralph megígéri, hogy szerez neki egy új kormányt, de azt csak egy eBay nevű helyről lehet beszerezni. Hát ahhoz meg fel kell menni az internetre.

Az pedig egy teljesen más helyen van, és innestől válik izgalmassá a film. Először is megjelenik a keresőszolgáltatás, akitől személyesen lehet segítséget kérni. Tisztára Google módjára működik, csak szóban kezdi el mondogatni a tippeket, hogy mire keresnénk rá (első szó alapján), mint ahogy látjuk mi is a tippeket. Az volt az érdekes, amikor egy hölgy nem emlékszem már pontosan mire, de egy adott témán belül másra keresett rá, és egyből mondta magában a keresőprogramot megtestesítő karakter, hogy akkor ennek a nőnek most ez és ez a problémája... Azonnal lejött, hogy ez azt képezi le, hogy a Google mennyi mindent megtud rólunk a kereséseink által. Hőseink is itt kötnek ki, hiszen nem találják az eBay-t. Oda is vezeti őket a kereső, közben ámulnak-bámulnak az internet színes világán. Amikor megérkeznek az eBay-re egy rakás reklám zúdul rájuk a "jobbnál jobb" ajánlataikkal (spamek), ezeket eleinte elutasítják Ralphék, bemennek az eBay-be, megkeresik a Sugar Rush-hoz tartozó kormányt. Amint megkerül, nem értik, hogy miért kell egyre nagyobb számot mondani, de csak mondják-mondják, és végül ők nyerik meg a kormányt. Ezért nem kevesebb, mint 27.001 dollárt kell fizetniük 24 órán belül. Ha ez nem történik meg, akkor törlik a licitjeiket. Már ez is önmagában tanulságos volt, és jól rávilágít arra mik történhetnek az internet felelőtlen használata során, de akkor gondoltam, hogy igazán izgalmassá kezd válni a film, amikor térdre kényszerülnek az egyik spamnek, hiszen nagyon sok pénz kell nagyon rövid idő alatt. Márpedig az egyik reklám ezt ígérte.

Természetesen a spamet is egy karakter testesíti meg, aki igazából nem is tűnt gonosznak. De éltem a gyanúperrel, hogy kedvesnek mutatja magát (ahogy a spamek is ígéretesnek magukat), de majd idővel megmutatja a valódi énjét, és kiderül, hogy mennyire gonosz is ő valójában. Felajánl egy lehetőséget, hogy ha megszereznek egy internetes játékból egy verdát, akkor 40.000 dollárt fizet érte. Az több, mint elég lenne a kormányra. Ez a bizonyos kocsi a Halálos Verseny című játékban van. A játék pedig tényleg halálos, főleg a terep, ahol versenyeznek a játékosok. Először a Grand Theft Auto jutott róla eszembe, de aztán rájöttem, hogy nem helytálló arra a játékra gondolni, mert ott egy egy rendezett városban, ahol emberek élnek, történnek bűncselekmények, inkább valami olyan versenyjátékra lehet asszociálni, ahol tényleg a pusztítás a cél. Például a Carmageddon. Szóval ennek a játéknak van egy öttagú bandája, az ő birtokukban van a kocsi. Ők a játék nagymenői, akikről hamar kiderül, hogy nem érdemes velük kikezdeni. Márpedig, ha kell a pénz, akkor ki kell kezdeni velük. Meg is lovasítják a kocsit, és nem akármilyen üldözőjelenet veszi kezdetét, akciófilmbe illő izgalmakkal és látvánnyal.

A kocsit végül nem sikerül eljuttatni Spamley-hez, de Vanellope vezetési stílusa annyira megtetszett a banda tagjainak, hogy valósággal kivívta a tiszteletüket, és adnak egy tanácsot, hogyan tudnak sok pénzt keresni: videózással. Ehhez további internetes szabályok kötődnek: 15 perc hírnév, nem olvasunk kommenteket, sőt még egy vírus is megjelenik, ami nem mást testesít meg, mint a belső démonainkat. Ez a vírus ugyanis az adott weboldal bizonytalanságát másolja le, sokszorosítja, ezáltal megbénítva azt.

Ez is érdekes dolog, kifejezetten innovatív így megjeleníteni a belső démonainkat, utat mutat abban, hogy lehet érzelmileg elengedni valakit. A helyes internethasználat oktató mivoltában viszont azért sántít a film, mert kiderül, hogy sem a spam, sem a bandatagok nem gonoszak. És mint tudjuk, az internet valójában nem ilyen. Kifejezetten kiábrándító volt, hiába gyerekeknek készült a film, ezért idealizálják a valóságot, de tudhatjuk, hogy a valóság sokkal kegyetlenebb. Nem néz életkort, érzelmi, mentális fejlettséget, aki egyszer eltéved, azt nagy eséllyel megtalálja egy vírus, egy nem általunk indított online tranzakció, online bullying, ijesztő, korosztálynak nem megfelelő képek, videók. Úgyhogy nem tanít ez a film sok mindenre, itt mindenkiről kiderül, hogy rendes, és ez azt sugallja, hogy az internet egy ideális hely, ahol kiteljesedhetünk.

De hát, mint tudjuk az internet világa nem ilyen. EBay, 15 perc hírnév, komment világa rendben van, de a többit ne higgyük el úgy, ahogy van. Viszont egy kellemes mozifilm, aki elengedi az elvárásait vele kapcsolatosan, az jót fog szórakozni.

Ami rettenetesen rosszul sikerült, és még most is van bennem egy kis ideg, talán ha kiírom ide történéseket, az segít.

Eredetileg a két ünnep között szerettem volna a téli találkozót, de mivel Angliában töltöttem a karácsonyt és a szilvesztert, ezért el lett halasztva, egészen pontosan mára. Amikor megkérdeztem, hogy mi legyen a találkozó témája, akkor inkább a retro merült fel, írta is Krisse, hogy szívesen DDR-ezne. Mondom neki, ezer örömmel. Merthogy van neki Nintendo GameCube-ra DDR-e, én meg elkértem bagszitól a Dancing Stage Mario Mix-et, így táncolással igyekeztünk invitálni az embereket. Volt akinek ez vonzó volt. Szóval Nintendo GameCube, retro, akkor a Hyp-R.hu Zone-ban voltunk. Szóltam is, hogy a 10 órási nyitástól mennénk, és amíg jól érezzük magunkat. Rámondták az áment, mehetünk, csak annyit kértek, hogy fogyasszunk náluk, mert amúgy a retro részt ingyen adják ki. Mondom rendben van, ennyi egyébként is jár, mert ha háromhavonta szervezek egy találkozót, egy Monster felszállított áron, most azt mondom, hogy legyen, mint "bérleti díj".

Eleinte négyen voltunk, a Gáborral beszéltünk meg találkozót a Határ úton, együtt mentünk a 99-es busszal a Blaha Lujza térre. Mivel még volt időnk, ezért az ottani bevásárlóközpontba mentünk. 10 órára mentünk át a Hyp-R.hu Zone-ba, akkor volt nyitás. Mondták, hogy mehetünk fel. Egyelőre ketten voltunk, addig raktuk össze a GameCube-ot, meg a Nintendo 64-et. Úgy volt, hogy amíg nem jönnek a többiek, addig játszunk egyet a Mario Power Tennis-szel, de pont mire elindítottuk volna a konzol, megjött Tutajkk. Na akkor játsszunk hárman. De mire mindent beállítottunk a menüben, hogy elkezdjük a játékot, megjött Krisse is. Ő hozta a táncszőnyeget is, így végül elővettük a Dancing Stage Mario Mix-et, ezt kezdtük el. Mivel a Gábor memóriakártyáján nincs mentés, ezért újat kezdtünk. Alapvetően egy dal táncolható rajta, végig kell játszani a Story mode-ot, hogy megnyíljanak a dalok, amikre lehet táncolni. Ezt csináltuk. Négyen felváltva táncoltunk, ami pont jó, mivel 4 pályás egy világ (mint a Super Mario Bros.-ban.), és gyakorlatilag mindenki azonos pályát csinálta meg az adott világból. Én játszottam először, mindig nálam kezdődött az új történet, Krisse pedig az utolsót, így a "főellenség" mindig neki jutott. Ritmusérzékem persze továbbra sincs, rendre én értem el a leggyengébb eredményeket. Ami meglepett, hogy Tutajkknak nagyon jól megy a játék. Mondta is, hogy neki erősségei a ritmusjátékok. Amúgy nem volt hosszú a Story Mode, de Marióval és Luigival is végig lehet játszani, mindkettőnek más a dalrepertoárja. De most csak Marióval vittük végig, Luigit majd akkor akartam, amikor megjön ug, mert ő különösen nagy lelkesedését fejezte ki a tény irányába, hogy lesz tánc, úgyhogy biztosan örülni fog, hogy ő is táncolhat.

Ezután Super Nintendón játszottunk Super Mario Kart-ot. Igazából a mai napig nem értem a nemlelkesedést a játék irányába, amikor szerintem baromi jó. Hangulatos is, és pont annyira nehéz, hogy további játékra inspiráljon. Én így vagyok vele, de mindig, ha játszok valakivel, a másik oldalon nem látom a lelkesedést, ebben az esetben tényleg nem értem, hogy miért. A Gáborral mentem egy menetet, azért derekasan helyt állt, és végigjátszotta velem a bajnokságot. Ezután Wario's Woods-zal játszottunk. Na én meg ennek a fizikáját nem éreztem át. Alapvetően fejlett játék, csak nehezen követhető számomra, hogy mikor mit csinál Toad, és melyik gombot kell megnyomni, hogy azt csinálja, amit szeretnék. Nem is nagyon játszottam vele korábban, nagyon keveset, azt is csak NES-en. SNES-en meg kihasználták, hogy több gomb van rajta, és ismeretlenül bonyolult volt az irányítás. Nem is sikerült a játék, inkább átadtam Tutajkk-nak ő a zseni ebben a játékban.

Aztán átmentünk Nintendo 64-re, itt először Mario Kart 64-gyel játszottunk. Azt rettenetesen élvezem négyesben. Most is nagyon jó játék volt, VS-ben mentünk. Itt is én vagyok a menő, a legtöbb játékot én nyertem. Számomra az egyik legpoénosabb az volt, amikor a Bowser's Castle pályán öt banánt kaptam, és a szűk hídra tettem le őket szépen sorban, a többiek meg mind nekimentek, volt olyan, aki többször is. Vicces volt a reakciójuk, de a harmadik körre azért érvényesült az aki másnak vermet ás, az esik bele elmélete, mert a végére már magamat is becsaptam, mert maradtak banánok, és nem tudtam mindegyiket kikerülni. Aztán mentünk egyet Battle-ben. Mind a négy pályán játszottunk egyet-egyet. Itt az volt a poén, hogy az lett az eredmény, hogy mindenki nyert egy-egy csatát. Ezután jött a Mario Party 2, ami amúgy nagyon jó játék lett volna, élveztük is a játékot, csakhogy 13.30 lett, amikor is...

Hirtelen szólnak ránk, hogy kibérelték az egész helyiséget születésnapi buli alkalmával... Senki nem jutott szóhoz a döbbenettől, én is csak annyit tudtam kérdezni, hogy "Most akkor el vagyunk zavarva?" Erre a válasz "Igen... egy kicsit" Egy kicsit, nagyon. Egészítettem ki magamban. Elkezdtük összepakolni, de rettenetes dühöt éreztem magamban. Amikor úgy volt, hogy amíg jól érezzük magunkat, és senki nem szólt arról, hogy születésnap lesz. De még ma sem, hogy esetleg úgy készültünk volna, mi úgy voltunk vele, hogy maradhatunk akár estig. Összepakoltunk, mondták a többiek, hogy hagyjuk, ne szóljunk semmit, de mondtam, hogy nem egészen úgy van az nálam. Amikor lementünk, megkérdeztem, hogy mi ez, amikor erről nem szóltak nekünk? Azt mondták, hogy 13.30-ig vagyunk bejegyezve. Hát, nem egyeztünk meg határidőben. De csak erősködött, hogy de hát így vagyunk beírva. Mondtam is utána, hogy nagyon elégedetlenek vagyunk, erre a válasz pókerarccal, hogy "jó"... Azt már csak utólag jutott eszembe, hogy erre el kellett volna kérni a panaszkönyvet. Rettenetesen mérges voltam. És ez olyanfajta nálam, amit nem mutatok ki konkrétan, tehát nem állok neki üvöltözni, meg balhézni, de belül rettenetesen robbanok. Nincs értelme fecsérelni erre energiát, mert ha szép szóval ő maga nem látja be, hogy tévedett, akkor ott már felesleges bármit is tenni, meg saját magamtól is megijedek, amikor nekiállok valakivel üvöltözni.

Filozofáltunk is, hogy mi ez az egész. Az odáig tiszta sor nekünk is, hogy egy születésnapi bulira, ha az egész helyiséget kibérlik, az nyilván sokkal több pénz nekik, de hogy annyiba nem vesznek minket, hogy legalább szóljanak, hogy mi lesz. Amikor a buszon voltunk, akkor üzentem bagszinak és ug-nak, hogy ne jöjjenek, mert a buli véget ért. Meg is írtam nekik, hogy mi történt. Ug megkérdezte egyébként, hogy nem-e voltuk túl hangosak, és az zavarta őket. Erre reflexből írtam, hogy nem, de aztán gondolkodtam rajta, hogy a DDR-ezés (lehallatszódhatott a hangos dübögés), akár az, hogy túlzottan oldott hangulatomban (a Mario Kart 64 alatt) megfeledkezek a hangerő gombról, ami a torkomat illeti, és ez zavarhatta őket. De akkor is szokás szólni, hogy túl hangosak vagyunk, legyünk csendesebbek. Úgyhogy akármi is az igazság, nagyon rossz volt így.

Úgyhogy többet nem megyünk a Hyp-R.hu Zone-ba, ugyanakkor ezzel a retro buli is ki van zárva, mert semelyik másik eSport bárban nincs régi TV, legalábbis nem tudok róla. Az InGame-ben próbálkoztunk egyszer retro konzolokkal, de azt mondták, hogy nincs átalakítójuk, amivel régi gépekkel játszhatnánk. Egyetlen lehetőség marad, ha valamelyikünkhöz megyünk, ha retro partit akarunk tartani. Wii U és Nintendo Switch esetében viszont szabad a vásár. Jó eséllyel ez lesz tavasszal is.

Most negatív kritika következik, méghozzá Okui Masami: Curtain Call dalával kapcsolatosan. Ez a dal meglehetősen pozitív hangulatú, mely lényegében arról szól, hogy az élet egy csodálatos színház. Már ez önmagában meglehetősen sajátságos gondolkodás, de összességében lehet így is, ha valaki a múltjának történéseit a helyére tette, és a megélt krízisekkel együtt gondolja azt, hogy az élet egy vígjáték. Mert azért vannak Okui Masami régi dalai közül jónéhány olyan, ami erősen utal arra, hogy azért őt is keményen próbára tette az élet. De van egy sor a dal szövegében, amiről mindenképp érdemes beszélni, ráadásul angolul van:

I have no regrets in my life

Ezt a mondatot akár Okui Masami mondja, akár a világ legközkedveltebb és legelismertebb előadója, mindenképp megbocsájthatatlan. Nagyon elterjedt az utóbbi időkben ez a mondat, főleg a pozitív gondolkodóktól, egótrénektől, és hasonló sarlatánoktól hallhatjuk, de ez a mondat egyszerűen szörnyűség. Több okból is rossz üzenete van.

1. Önigazolás. Azoknak a mondata ez, akik rettegnek attól, hogy szembenézzenek múltjukban elkövetett hibáikkal, és az egészet elintézik annyival, hogy ők ugyan nem bántak meg semmit, minden úgy volt jó, ahogy az megtörtént, én semmiben nem hibáztam.
2. Önzőség. Mivel az emberek döntő többségében közösségben élnek, ezért gyakran előfordul, hogy bizonyos hibákat embertársuk ellen követtek el. És azokat nem megbánni...
3. Aki egy pillanatra nem bánt meg semmit az életében, az nemcsak hogy fél szembenézni a múltjával, tettével, vállalni érte a felelősséget, hanem ezáltal a jellemfejlődés sem történik meg. Ugyanis a hibáinkból tanulva fejlődünk azáltal, hogy megéljük az abból fakadó fájdalmat, melyben bizony a megbánás is jelentős szerepet játszik.

Egyetlen olyan esetet tudok elképzelni, amikor valóban pozitív jelentése van a fenti mondatnak. Méghozzá akkor, amikor valaki a helyére tette az adott történést, és utólag jutott magában arra, hogy annak meg kellett történnie. De ez nagyon sok belső munka eredménye, ami nem jön azonnal. De ha valaki túljut rajta, és valóban a helyére tette abban a bizonyos hátizsákjában, utána valóban gondolhatja úgy, hogy annak úgy kellett történnie, de még egyszer mondom, ez kemény munka eredménye. Viszont aki egy pillanatra sem bánt meg semmit, az a fentebb felsoroltak okán komoly értékválságban van. Okui Masami esetében talán ki lehet mondani, hogy rá érvényes a pozitív jelentés, mert tényleg megénekelte a komoly lelki traumáit is, és azt az ő esetében el tudom képzelni, hogy a helyére tette az életének hátizsákjában. És ha azokkal együtt kihúzott háttal, nem összegörnyedve képes járni, élni az életét, akkor tőle elfogadható, hogy számára az élet egy csodálatos színház, és nem bánt meg semmit.

Novemberben volt hír, hogy lesz egyfajta Slayers évfordulós emlékkoncert 2019. január 12-én (FANTASIA 2019), melyen Hayashibara Megumi és Okui Masami közösen fel fognak lépni. Szavakba nem tudom önteni, hogy örültem a hírnek. Amennyire jelentős páros azáltal, hogy olyan dalokat énekeltek együtt, mint a Get along, a KUJIKENAIKARA! és a Nemurenai Yoru wa... számomra ők ketten együtt egy élő legenda, és mindig sajnáltam, hogy nem maradtak meg együttesen annyira a köztudatban, mint amennyire jelentős volt ez a három dal. A nagy Slayers korszak után ugyan adtak interjút egymás műsorában egymásnak, de ahogy én tudom, több, mint 20 év után most először léptek fel együtt. Titkon reménykedek abban, hogy valahol a koncert elérhető lesz online, mert nagyon jó lenne újra együtt látni énekelni őket. A kép meg Okui Masami Facebook oldaláról származik.

Már jó ideje felfigyeltem arra, hogy a Game Parkban lehet kapni RGB kábelt Wii-re. Ugyanúgy SCART csatlakozása van, mint az RCA kábelnek, a különbség ott van, hogy kis vezetékek egy vastag kábelben vannak, valamint több tű van a SCART kábel végén. A másik különbség, hogy ebben már több videó kábel van, nem véletlen az RGB név: Red, Green, Blue színekre utal, melyek a különböző videókábelek színei. Ugyanaz, mint a komponens kábelnél. Ez az RGB kábel a régi képcsöves TV-k komponens kábele. A Game Parkban akciós, 2.000 forintba kerül, és érdemes is volt venni egyet belőle, ugyanis láthatóan szebb a Wii képe TV-n. Élesebb a kép és a színek is élénkebbek, erősebbek. Mivel nincs komponens kábel bemenet a CRT TV-ken, ezért ott az RGB kábel adja a lehető legjobb képminőséget.

Az igaz, hogy alig van már adat a Wii-n, de elővettem. Merthogy nem lehet minden alkalmazást átvinni Wii U-ra, és a Wii-n maradt a Today & Tomorrow channel is, amiről eszembe jutott, hogy régen mennyire szerettem használni. Mint a napi horoszkóp az újságokban, születési idő alapján ír napi előrejelzést nekünk. Nyilván tudtam már akkor is, hogy nem kell szó szerint venni, valami véletlengenerátor algoritmussal állítja össze a napi előrejelzést, mégis poén volt látni, hogy néhány számomra fontos emberrel összevetni a napomat.

Azért is raktam össze a Wii-t, mert úgy döntöttem, hogy lehelek belé egy kis életet, és csinálok új mentést a Wii játékaimnak. Eddig a Mario Kart Wii-vel, Super Smash Bros. Brawl-lal és New Super Mario Bros. Wii-vel játszottam ott vele. Adhatna új lendületet a Wii játékoknak, ha nem lenne vizsgaidőszak...

Óriási akció volt mindenfelé a Sony PlayStation Classic konzoljaira. Waka mutatta nekem, hogy az Alzánál is le volt értékelve 35.990 forintról 11.670 forintra... Néztem is nagyot. Mutattam bagszinak a linket, mondta, ennyiért már neki is megéri, hogy megvegye, így rendeltünk közösen egyet-egyet magunknak. Ma átvehettük, az enyém már nálam van.

Dizájnos a doboza, bár jobban tetszene, ha mind a két controller rajta lenne. Egyrészt jobban ki lenne töltve a fekete rész, másrészt meg reklámnak sem utolsó, hogy két controller jár a konzolhoz. Természetesen kettő jár hozzá. Amit sajnálok, hogy nem DualShock-osak a controllerek, amúgy prímák. De nézzünk beljebb.

Hátulján van a játékkínálat. Igazából nekem azért nincs bajom vele, mert nemrég játszok PlayStation-nel, ezért úgy a PSX... tudtam róla, hogy van, meg láttam, a játékokkal is nagyjából tisztában voltam, de nem tartom rossznak a játékkínálatot. Annyira nem ismerem, nincs hozzájuk úgy kötődésem, mint a Nintendo játékaihoz, hogy minősítsem a kínálatot. Van rajta néhány olyan játék, amit szívesen játszottam volna már annak idején, ez azért pozitívum. Az alábbi 20 játék játszhatók a konzolon:

• Battle Arena Toshiden
• Cool Boarders 2
• Destruction Derby
• Final Fantasy VII
• Grand Theft Auto
• Intelligent Qube
• Jumping Flash!
• Metal Gear Solid
• Mr. Driller
• Oddworld: Abe's Oddysee
• R4: Ridge Racer Type 4
• Rayman
• Resident Evil: Director's Cut
• Revelations: Persona
• Super Puzzle Fighter II Turbo
• Syphon Filter
• Tekken 3
• Tom Clancy's Rainbow Six
• Twisted Metal
• Wild Arms

Félkövérrel emeltem ki azokat, amik kifejezetten érdekelnek, dőlttel vannak azok, amelyekről olvastam 576 Konzolban, állítólag nagyon jók. A Wild Arms speciális eset, mert animében láttam (Ment az A+-on annak idején), emiatt érdekel. Sokan szidják a játékkínálatot. Az biztos, hogy hiányzik néhány jó játék rajta, amit szívesen játszanék, de konkrétan nem tudok hozzászólni. Az én személyes 20 játékos kínálatom egyedi lenne, az biztos. ^^' Ha kibontjuk, első körben így néz ki.

Meglepett, hogy külön dobozban van a konzol. Teljesen felesleges. A külső doboz valamivel vékonyabb, a belső fehér doboz vastagabb. Annak bőven meg lehet adni a külső doboz dizájnját. Van kívül is egy papír, melyen a magyar nyelv mellett szláv nyelveken olvashatók az alapok. A fehér dobozt kinyitva van még egy kisebb doboz benne.

A fehér dobozon belül van a kis PlayStation, és a papír angolul, és a többi fejlettebb ország nyelvén, valamint mellé van csatolva a garancia is. A jobb oldali dobozban van a PlayStation. És mire kitaláltam, hogy nyílik ki a belseje, és hogy érem el a kiegészítőket benne, az még érdekesség volt.

A konzol kivéve, a dobozt valahogy felnyitva találtam meg alatta a controllereket és a vezetékeket. De hát mégis csak a géppel alkotnak egy egészet.

Elkezdtem lassan kibontogatni a PSX-et és perifériákat, összekötöttem a TV-vel. Ez is olyan, hogy USB-ről kap áramot, de tapasztalatom szerint a TV-hez csatlakoztatva nem tudja venni az áramot, mindenképpen áramforráshoz kell csatlakoztatni. A PS controller USB-s, úgyhogy sejthetően máshol is lehet használni, akár PC-n is lehetne játszani vele. Összeszerelve így néz ki.

Hát van itt minden. Nagyon jó kis gép, a dizájnja fantasztikus. De az emulátor operációs rendszere nem rossz... De egy zene nagyon hiányzik rajta. Először is nyelvet választhatunk.

Sajnos nincs rajta magyar, de az furcsa, hogy többféle angol, spanyol, francia, portugál nyelv található rajta. Először igencsak belelkesedtem, amikor csak a sok nyelvet láttam, bíztam benne, hogy magyar is lesz köztük, de nem. A japánnak viszont lehet örülni.

Alapvetően nem rossz dizájnra szerintem, de egy zenével még hangulatosabbá lehetett volna tenni. Ami gond, hogy a 20 játékból 9 PAL verzióban játszható. Ez régi TV-n menő, de HDTV-n nem igazán, mert 50 Hz-es a játék, ez pedig lassabb játékot eredményez. Ami nekünk európaiaknak nem probléma, mert ez volt az általános, de ha az NTSC régióban (Amerika és Japán) mindig is 60 Hz-esek voltak a játékok, nekik lassúak lesznek a játékok. Egyáltalán igénytelenségre utal, hogy miért van az, hogy bizonyos játékok NTSC változatok, míg néhány PAL maradt. Egy weboldalon találtam egy listát, az alábbi játékok PAL-osok a konzolon:

• Battle Arena Tonshiden
• Cool Boarders 2
• Destruction Derby
• Grand Theft Auto
• Jumping Flash!
• Oddworld: Abe's Oddysee
• Resident Evil: Director's Cut
• Tekken 3
• Tom Clancy's Rainbow Six

Jónéhány nagy cím a PAL-os verzióban játszható a kis konzolon. Főleg a Tekken 3 érdekes, mert az effektíve lassú játék, hát még a PAL-os változatok milyenek lehetnek az amerikaiaknak. Állítólag nagyon gyorsan kellett összehozni a konzolt, és ennyire sikerült határidőre összehozni. Nem tudom, mi igaz ebből, de az biztos, hogy nem lehet ezt eljátszani a PlayStation rajongókkal, mert más a játékos kultúrájuk, mint a Nintendósoknak. Mi imádjuk a retro játékokat, képesek vagyunk egy-egy játékot vagy tízszer megvenni, hogy minél több helyen tudjuk játszani, de a PlayStationösök mások. Ami Nintendón sikeres, az nem biztos, hogy bejön a Sony-nak is. És nagyon úgy néz ki, hogy tényleg bukás a Sony-nak, hát nem véletlen, hogy ennyire leárazták a konzolt. Úgyhogy nem hiszem, hogy lesz folytatás a Sony részéről.

Amúgy egy játékot próbáltam ki, a Ridge Racer Type 4-t. Szeretem az autós játékokat, meg volt teszt róla az 576 Konzol 1999. áprilisi számában, ezért erre voltam a leginkább kíváncsi. Alapvetően jó játék, csak szokni kell az irányítást, meg a zene idegen számomra. Amúgy három részből áll a bajnokság (Grand Prix), van két futamból álló első forduló, egy szintén két futamból álló második forduló, majd ezután megy élesben a verseny négy futam erejéig. Nyolc autó van versenyben, az első fordulóban legalább a 3. helyezést kell elérni, hogy továbbjussunk, a második fordulóban már másodiknak kell lenni, míg az utolsó négy futamban már csak győzelemmel lehet továbbjutni. Ami érdekesség, hogy minden egyes futamnál 4 lehetőséget (életet) kapunk. Ez némi könnyebbséget jelent, ugyanis ha az egyik versenynél csak többedik próbálkozás után jutunk tovább, a következőnél ismét 4 lehetőségünk van újra próbálkozni, ha nem sikerült elérni a megfelelő helyezést. Első körben a 3. pályáig jutottam el (tehát az első fordulót sikerült teljesíteni), aztán a 3. futamnál nem sikerült elérni a 2. helyet, ami a továbbjutáshoz kellett. Amúgy négy csapat közül lehet választani, hova igazoljunk. Van japán, amerikai, francia és olasz csapat. A japánhoz csatlakoztam, de milyen szövege van a főnöknek, amikor továbbjutok... Ilyet mond: "A nagymamám is jobban vezet", "Nem tudom, hogy képzelted, hogy versenyző leszel", "Fogalmam sincs, hogy mit láttak meg benned, ami miatt leszerződtettek téged" ... Mondom magamban, hogy ragasztanád be celluxszal a szádat. Ilyet még nem láttam. Amúgy jó játék, tetszik a fizikája, könnyen megtanulható a vezetés.

Aztán kikapcsoltam a kis gépet, és most itt vagyok. De azért egy összehasonlító képet csináltam, hogy lássuk, mekkora a classic gépezet, az eredetihez képest.

Szépségesek együtt. A kis gép meg vágülis ennyiért megérte az árát, főleg, ha egyénileg lehet bővíteni a játéklistát...

Nem is feltétlen újévi fogadalom nálam a fogyás, de novemberben és decemberben kiéltem magam, és úgy vagyok vele, hogy majd januártól... Nem is mértem magam a Wii Fit U-val. Aztán ezen a hétfőn megtettem ezt, és kellemes meglepetés ért, ugyanis sokkal kisebb mértékben híztam, mint ahogy gondoltam.

Hétfőn 25.31-es testtömegindexem volt, ami egészen pontosan 74 kg-nak felel meg. A 25-ös BMI a túlsúlyos alsó kategóriája, erre azt gondolom, hogy lehet azt mondani, hogy pár kilós túlsúlyom van, nem feltétlen számít az igazság elhárításának, ha nem mondom magam kövérnek. (Amúgy Wii Fit U-ból nem lehet screenshot-ot netre küldeni, nem tudom, miért nem...)

Az, hogy kisebb mértékben híztam, az jó eséllyel annak a bizonyos fottó levegős fritőznek köszönhető, melyet december elején vettünk a LIDL-ben. Ezzel olaj nélkül lehet sütni, ami nekem különösen jól jön, mert szoktam mirelit húsokat vásárolni, és úgy néz ki, hogy a sült krumpli is rendben van vele. Így könnyebb az étel, jobban is érzem magam, mert ugyanúgy ízletes az étel, és nem érzem azt, hogy megterhelne. Igazság szerint most nem érzem magam motiváltnak arra, hogy testedzésnek is nekiálljak, de lehet, hogy később azt is elkezdem. De azért látszik a grafikonon, hogy megindultam lefelé. Ahogy eddig is, most is a 22-es testtömegindexet pályáztam meg magamnak, ami 64 kg-nak felel meg. Az ideális is lenne a 170 cm-es magasságomhoz, de nemrég olyan étkezési módszert javasoltak, amivel akár 60 kg alá is lemehetnék. Nem tudom, mennyire ismert ez a 16 órás böjt két étkezés között, én most hallottam róla először. Ennek az a lényege, hogy az embernek valójában elég az, ha 16 óránként étkezik, mert a bevitt tápanyag ennyi idő alatt hasznosul, ezáltal semmi nem raktározódik el. Nem indul meg az inzulintermelés, és a bevitt zsír is teljes mértékig hasznosul.

A lényeget ez a videó árulja el:

Nem álltam át teljesen erre, de elkezdtem kikísérletezni, hogy meg tudom-e csinálni, és nagyon úgy néz ki, hogy igen. Ma 13 órakor úgy mentem be vizsgázni az egyetemre, hogy nem ettem semmit. És nem volt semmi bajom, ugyanúgy tudtam figyelni a vizsgán, nem éreztem azt, hogy ha gyorsan nem kapok be valamit, helyben elájulok. Nem éreztem, hogy éhes vagyok. Úgyhogy biztos, hogy alapja a dolognak, bár az igazat megvallva motivációm is van arra, hogy keveset egyek. Gyakorlatilag ezeknek a kísérletezéseknek köszönhető, hogy jobban megindult a fogyásom az átlagosnál, és ezért is van az, hogy merek álmodozni arról, hogy 60 kg alá is lemenjek akár. Egy biztos, ha elérem az ideális testalkatot, akkor egy nagy álmom válik valóra. Nagyon remélem, hogy hosszútávon megmarad a motiváció, hogy ezt csináljam, így akár tavaszra meg is valósulhat.

Annak ellenére, hogy folyamatosan formálódik a látásmódom, azáltal, hogy tapasztalok meg dolgokat a világból a mai napig szeretek Disney klasszikusokat nézni. Hallok olyan véleményeket, hogy a Disney nagy kárt tesz az emberekkel azáltal, hogy az egész estés filmjeik hamis üzeneteket hordoznak magukban, olyanokat, melyek nem reflektálnak a való életre, mégis úgy jelenítik meg, mintha az úgy lenne valóságos. Van ebben igazság, de én ezt némileg árnyaltabban látom.

Ezt a karácsonyt és szilvesztert a nővéreméknél töltöttem Angliában. Nagyon szeretek ott lenni, mert szeretem az angol baráti körét, és rajtuk is érzem, hogy szívesen látnak engem. Pedig a britek jellemben jó néhány dologban mások, mint a magyarok. Egyrészt sokkal közvetlenebbek az emberekhez, még a nem olyan közeli barátokat is megölelik üdvözléskor vagy búcsúzáskor. Vidámabb természetűek, sokkal inkább virítanak kifelé, hogy mennyire jól érzik magukat, holott néhányukon lehet látni, hogy belül nagyon is őrlődnek valamin, de ezt igyekeznek elrejteni. És a házak falán is elég sok motivációs üzenetet lehet olvasni. Kicsit olyan ez, mintha a maguk bánatát akarnák ezzel elrejteni. Akármi van, ők nem bánatosak semmi miatt. Pedig a személyes tapasztalatom az, hogy ha hagyjuk megélni a fájdalmat, mert könnyebben a helyére kerülhet, így könnyebb lesz utána újrakezdeni, másképp csinálni dolgokat. De igazából el tudom fogadni, hogy úgy élnek, ahogy, mert szeretem a stílusukat. De ami érdekesség, hogy náluk sokkal elterjedtebbek a Disney klasszikusok, és több helyen is olvastam például olyat, hogy: "Ebben a házban van szeretet, van boldogság, és van Disney."

Ez azért erősen árulkodik arról, hova sorolják a Disney klasszikusokat mondanivaló terén. Ahogy írtam feljebb, látok rációt a negatív kritikában a Disney kapcsán, de ezeket is lehet a helyén kezelni. Mert a Disney is egyfajta idealizált világot jelenít meg. Valami olyat, amiről már nem feltétlen csak azt lehet mondani, hogy a rajzfilm világába belefér, mert annyira valóságosnak ábrázolja, hogy az bárkivel megtörténhet, főleg, ha analógiában, szimbólumokban gondolkodunk. Nekem a mai napig az a véleményem, hogy bár van néhány olyan egész estés animáció (főleg az újakban), ahol túlságosan messzire mennek, túlzottan idealizált világot jelenítenek meg, mégis van bennük valami, ami miatt érdemes nézni őket. De ezeket egy az egyben elhinni azért veszélyes, mert ha megtapasztaljuk, hogy nem ez a valóság, az sokkal nagyobb csalódás, mintha elfogadnánk, és megélnénk a közben megélt fájdalmakat, ahogy feljebb írtam. Én így igyekszek élni, és az a tapasztalatom, hogy a Disney klasszikusokat még így is lehet szeretni, ha a helyén kezeljük a látottakat.

Hogyan? Nem hiszünk el mindent, amit látunk, mégis szabadjára engedjük a gyermeki énünket, és egy kicsit mégis elhisszük, hogy a mi személyes történetünknek is lehet olyan szép vége, mint amit láttunk. Ehhez az kell, hogy a jelenlegi helyzetünket a maga realitásában lássuk. Lássuk, mik a lehetőségek, és mik azok a csalódások, amik érhetnek. Ez már önmagában azért jó, hogy felkészüljünk azokra a rossz élményekre, amik várhatnak ránk. Ezt leírni egy papírra, és összegezni, hogyan hozhatjuk ki a jelenlegi helyzetünkből a legtöbbet. Felkészülve persze arra, hogy lehet negatív is a történések végkimenetele. Ezt tudom elképzelni, ez a legtöbb, amit egy Disney klasszikus mondanivalójából ki lehet hozni.

Ezen szilveszterkor gondolkodtam el, amikor az egyik angol ismerősünknél voltunk bulizni. Rájuk kiváltképp jellemző, hogy kifelé mutatják a szépet. Hogy mi van belül, azt nem tudom, nem vagyok velük olyan kapcsolatban, hogy ezt megkérdezzem. Ja, és nagyon szeretik a Disney-t. Nem is csak miattuk gondolkodtam el ezen, hanem eszembe jutott, hogy december 31-én számot vetek az elmúlt évről, és hogy mit várhatok az elkövetkezendő évtől. Ezen most is gondolkodtam, és bár vannak nagy remények, de legalább akkora a bukás lehetősége, mint amekkora a sikeré. Ami a Disney-t illeti, nem is feltétlen a mondanivalójuk miatt tartom őket problémásnak, hanem amiatt, hogy annyi céget felvásároltak már, hogy konkrétan övék az egész filmipar kb. 25%-a. Lehet arról beszélni, hogy mit műveltek a hozzájuk került nagy filmklasszikusokkal (például, Star Wars, Marvel filmek, mellesleg teljesen jogosan), de ezt most inkább annak fényében látom problémásnak, hogy az újabb Disney klasszikusok veszítik el a hitelességüket azáltal, hogy onnan fentről üzengetnek nekünk mindenféle pozitívakat, amit azért is nehezebb már elhinni, mert onnan nemigen látják, mi van az átlagembereknél, másrészt meg nyugodtabban élhetnek egyre butább eszközökkel, vagy kevés innovációval, mert a Disney név úgyis eladja a filmeket, és dől a rengeteg pénz. De igazából nem is a Disney adja el, hanem hogy mégis van a filmjeikben valami szerethető...