Top 10 Walt Disney #8

2012. december 09. 20:48 - supermario4ever

Hamupipőke

Cinderella-Wallpaper-cinderella-2428423-1024-768Annak idején én is úgy éltem, hogy egy fiú csak ne nézzen lányos meséket, és ne játszon Barbie-val. A Barbie-s rész még talán oké, de a másik sztereotípia már nem annyira helyes, hiszen, ahogy gyerekfilmekre is szokás mondani, hogy az az igazi rajzfilm, melyet felnőttek is szívesen néznek, ugyanez igaz azokra az animációkra is melyek célközönsége elsősorban a lányok, attól lesz igazán jó, ha fiúk is szívesen leülnek elé. A Hamupipőke ilyen.

Cinderella-disney-posterDe még ha csak ez lenne az egyetlen pozitívuma, attól még nem lenne itt... Magasan megelőzte a korát, nem hittem el, amikor láttam, hogy képesek 1950-ben ennyire fordulatos történetet kitalálni, hogy szinte már te is azt hiszed, hogy itt már nincs mit tenni, a gonosz mostoha bőven tett arról, hogy ne derüljön ki, hogy Hamupipőke volt az, aki a herceggel táncolt, de mindig van valami csavar, mely által végül ő kerül ki győztesen.

Egy kedves lány, Hamupipőke, akit szinte csak szolgaként kezel a gonosz mostohája. Ennek ellenére is sikerült megőriznie pozitív jellemét, remél. Ezek mellett kész a mostohájának minden kívánságát teljesíteni, ha kell főz, mos, takarít.

Eközben a királyt aggasztja, hogy a herceg még mindig egyedül van, ezért elhatározza, hogy bált rendez a fiának. Minden olyan házhoz kézbesítik a meghívókat, ahol van egyedülálló lány, így a gonosz mostohához is eljut, akinek nem csak Hamupipőke van ott, hanem, két lánya is, kiknek szintén nincs férj-jelöltük. Örülnek a bálnak, amikor elmondják Hamupipőkének, akkor őt is elengedik, de csak azzal a feltétellel, ha aznap minden munkával végez. Persze, annyi munkát kap aznapra, hogy biztosan ne tudjon végezni. Szerencsére Hamupipőkének jelen vannak kis barátai, az egércsalád, akik készek segíteni megvarrni a hercegnő-jelölt ruháját a bálra. Ám sajnos ellenük dolgozik a mostoha macskája, Lucifer, aki azon van, hogy borsot törjön Hamupipőke, és az egerek orra alá.

zdress2A sok munka, és a macska ármánykodásának köszönhetően Hamupipőke nem végez időben a sok munkával, így ő nem jöhet a bálba. Amikor egyedül marad, megjelenik a jótündér, aki segít neki. Szép ruhába ötlözteti, hintóval mehet, de sietnie kell, mert a varázslat csak éjfélig tart. Gyorsan útnak is indulnak az egerekkel. Szerencsére még időben megérkeznek, így táncolhat a bálban, a herceg vele érzi a legjobban magát. Hamupipőke látva, hogy az éjfél lassan közelít, gyorsan elbúcsúzik, és elrohan. A herceg megkérdezi a nevét, de már nincs idő válaszolni, elszalad. Eközben nem veszi észre, hogy az egyik üvegcipőjét elhagyja.

A herceg azóta senki másra nem tud gondolni, csak arra az egy lányra, akivel táncolt. Egyetlen egy nyom maradt utána, az üvegcipő. Így a király megkéri az egyik inasát, hogy járja körbe az országot, és próbálja fel minden lány lábára, akire illik, azt feleségül kéri a fiához. A hír gyorsan eljut a gonosz mostohához is, aki aznap bezárja Hamupipőkét a szobájába. Az egerek segítenek neki kiszabadulni, Lucifer igencsak megnehetíti a dolgukat. Az inas megkérdezte a mostohát, hogy biztosan nincs több lánya? Ő szilárd meggyőződéssel állítja, hogy nincs, amikor megjelenik Hamupipőke. Miután felpróbálták a két lány lábára, nem ment fel, akkor jönne Hamupipőke, amikor a mostoha "véletlen" elgáncsolja az inast, így az üvegcipő eltörik. Na így már nem derül ki, hogy ki táncolt a harceggel. Ám a "nevelő" nem számolt azzal, hogy mint minden cipőnek, az üvegcipőnek is van párja. Ez rámegy a lány lábára, így megvan, hogy ki táncolt a herceggel. És boldogan éltek, míg meg nem haltak. :)

Disney 12. animációs filmjében nem csak arról van szó, hogy van egy lány, aki kész mostohájának minden kívánságát teljesíteni, ezért a jótündér megjutalmazza. A történet adott volt, de a körítést, amit már a Disney-ék adtak hozzá, a poénok, mind rendkívül élvezetessé tették a rajzfilmet. Nálam idáig jutott el.

2 komment
Címkék: Hamupipőke

A bejegyzés trackback címe:

https://supermario4ever.blog.hu/api/trackback/id/tr7918874864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tukeinon 2012.12.09. 21:39:47

Ez amugy valamelyest onellentmondasos tortenet is. Lenyege az, hogy a noi ideal apro labu. A tortenetben Hamupipokenek olyan pici a laba, hogy a kornyeken semelyik masik holgyre nem illik a cipoje. Na most kinaiaknal nem is olyan regen a csaladok a lanygyermekuk labat mar kis korukban elkotottek, hogy az minel aprobb legyen. Ez egyreszt kivanatos volt a ferfiaknal (konyvekben igy emlitik, de megmondom oszinten el nem tudom kepzelni), masreszt tehetosebb csaladra utalt, hiszen nelkulozni tudtak a munkajat (kivetel a konnyu helybeni munkak, pl szoves). Itt az ellentmondas Hamupipokenel, aki pont, hogy egyedul vegzi a hazimunkat, megis apro a laba. Egyebkent ezt nem tudom miert emlitettem meg, mert egyebkent tenyleg szep a mese. :)

supermario4ever 2012.12.09. 21:47:54

Ilyenek nem is jutottak az eszembe. ^^' De az már akkor feltűnt, hogy Hamupipőkének szinte gyerekmérete volt. De ez a kínai "elkötés" azért kicsit brutális. ^^'
süti beállítások módosítása