
Teljesen véletlen találtam rá Vaterán erre az Burger King - Coca-Cola Oroszlánkirályos pohárra. Nem is haboztam rá licitálni, ma megérkezett. Örülök neki, mert ez 1995-ből származik, és főleg a '90-es évekből gyűjtök Disney-s cuccokat. Ez a pohár nekem főleg azért különleges, mert a Burger King elég későn, csak 2016-ban jutott el Békéscsabára. Pesten voltam már korábban is, de gyerekkoromban egyáltalán nem, így ez nekem kuriózum. A kép is nagyon menő, konkrétan A trón úgy csábít dalának "De nem vagy se nagy, se király, míg hajad nem sörény" sorát vizualizálja. Nagyon jó állapotú, teljesen rendben van, egyedül az alját kell megtisztítani, és akkor inni is lehet belőle. Mosogatószerrel nem sikerült, valószínűleg hipó kell hozzá. Örülök neki, ilyeneket is szívesen gyűjtök. Állítólag sorozat van ezekből a poharakból, ha találok meg, megveszem.

Az O-Ringes DVD-gyűjteményemet illetően is belehúztam, ugyanis ma már egyre kevesebb van belőlük üzleti forgalomban. És még egy kicsit foghíjas a gyűjteményem, és mivel mennek fel ezeknek az ára, addig akarok belehúzni, amíg relatív emberi áruk van. Az Xpressről rendeltem meg, mint Magyarország legnagyobb DVD-s webáruháza, náluk van a legnagyobb kínálat. Ami még elérhető, az náluk biztos kapható még. Az áruk ugyanakkor viszonylagos, mert már most döbbenten tapasztaltam, hogy néhánynak már most döbbenetesen magas ára van.

Azért esett ezekre a választásom, mert a Verdák az újkori Disney-Pixar művek közül alapnak számít, és mivel én is szeretem, ezért hiányoltam a gyűjteményemből. A Pán Péternek prózaibb oka van. Az a lényeg, hogy most februárban ünnepeljük a Nintendós csapatunkkal a The Legend of Zelda megjelenésének 40. évfordulóját, és én erre egy külön nagy cikkel is készülök. Korábbról is rémlett már az infó, de igazából csak most jutott el hozzám, hogy Link karakterét többek között Pán Péterről mintázták. Tagadhaták? Hát nézzétek meg! Mintha Link unokatestvére lenne! Így ez a film egyszerre lett számomra Disney és Nintendo is. Láttam egyszer-kétszer, de bevallom őszintén, szinte semmi nem maradt meg a történetből. Hát itt az alkalom, hogy komolyan belevessem magam a történet. Olyannyira "hátrasorolt" Disney klasszikus nálam a Pán Péter, hogy konkrétan most lett meg DVD-n. Egyetlen korábbi kiadás sincs meg, és nem is törtem magam a keresésével. De így, hogy megtudtam, hogy a Nintendo innen is inspirálódott, már mást jelent a dolog. A Blu-ray meg onnan jött, hogy nagyon olcsó az Xpress-en. Hát, hol írjam alá? Az már csak hab a tortán, hogy a DVD és a Blu-ray borítója megegyezik.

Azért is volt ennyire hátrasorolva nálam a Pán Péter, mert hiába 1953-as a klasszikus, Magyarországon csak 1998-ban jelent meg. Nem vetítették moziban, videokazettán jelent meg. És a helyzet az, hogy én pont akkoriban kezdtem el egyre kevesebb rajzfilmet nézni. Ezért a Pán Péterrel csak meglehetősen későn, csak 2012-ben találkoztam, amikor újra elkezdtem nézni a nagy Disney klasszikusokat. A film nem maradt meg különösebben, csak az alapkoncepció Sohaországról, és hogy Pán Péter soha nem akar felnőni, és nem is szereti, ha valaki fel akar nőni. Kedves kis történet, meg fogom egy párszor nézni, hogy jobban megmaradjon bennem. Ha már bizonyos szempontból évfordulója van.
A Nintendónak egyébként volt közös licensze a Disney-vel, ugyanis mielőtt beléptek volna a konzolpiacra, sok társasjátékot adtak ki Japánban. Ezek nem kis hányada Disney licensz volt. Innen nézve talán nem egy elrugaszkodott gondolat, hogy a Nintendo jó inspirálódhatott a Disney-től az egyik főhősét illetően.
