Megjelenés: 1997. szeptember 19.
Kiadó: Pony Canyon
PCCG-00419
Ár: ¥2.548

Zeneszerző: Nagata Kenta (永田権太)

1. Title (オープニング・タイトル; Opening Title) 1:00
2. Circuit (サーキット&ワリオスタジアム; Circuit & Wario Stadium) 2:48
3. Farm (モ～モ～ファーム&ヨッシーバレー; Moo Moo Farm & Yoshi Valley) 2:06
4. Beach (ノコノコビーチ; Noko Noko Beach) 2:06
5. Desert (カラカラさばく; Kara Kara Sabaku) 2:37
6. Highway (キノピオハイウェイ; Kinopio Highway) 3:00
7. Snow (スノー&シャーベットランド; Snow & Sherbet Land) 2:22
8. Mountain (チョコマウンテン; Choco Mountain) 3:12
9. Castle (クッパキャッスル; Koopa Castle) 2:50
10. Jungle (ドンキージャングルパーク; Donkey Jungle Park) 1:26
11. Obake (ヒュ～ドロいけ; Huu Doroike) 1:50
12. Rainbow (レインボーロード; Rainbow Road) 5:02
13. Battle (バトルステージ; Battle Stage) 3:08
14. Select (ゲームセレクト; Game Select) 1:04
15. Result #1 (Win) (リザルト (1位～4位); Result (1i-4i)) 3:30
16. Result #2 (Lose) (リザルト (5位～8位); Result (5i-8i)) 0:42
17. Result #3 (VS & Battle) (リザルト (VS&バトル)) 1:12
18. Star (スター無敵; Star Muteki) 0:36
19. Prize #1 (1st-3rd) (表彰式 (1位～3位); Hyoushoushiki (1i-3i) 1:39
20. Prize #2 (4th-8th) (表彰式 (4位～8位); Hyoushoushiki (4i-8i) 0:51
21. Staff Roll (スタッフロール) 2:47
22. Start Grid #1 (GP & VS) (スタートグリッドファンファーレ (GP&VS); Start Grid Fanfare (GP&VS) 0:09
23. Start Grid #2 (Time Trial & Battle) (スタートグリッドファンファーレ (TA&バトル); Start Grid Fanfare (TA& Battle) 0:05
24. Final Lap (ファイナルラップファンファーレ; Final Lap Fanfare) 0:06
25. Goal in #1 (1st) (ゴールインファンファーレ (1位); Goal in Fanfare (1i)) 0:08
26. Goal in #2 (2nd-4th) (ゴールインファンファーレ (2位～4位); Goal in Fanfare (2i-4i)) 0:07
27. Goal in #3 (5th-8th) (ゴールインファンファーレ (5位～8位); Goal in Fanfare (5i-8i)) 0:07
28. Game Over (ゲームオーバー) 0:11
29. Mario (マリオのセリフ; Mario no Serif) 0:34
30. Luigi (ルイージのセリフ; Luigi no Serif) 0:23
31. Yoshi (ヨッシーのセリフ; Yoshi no Serif) 0:17
32. Toad (キノピオのセリフ; Kinopio no Serif) 0:26
33. Donkey Kong (ドンキーのセリフ; Donkey no Serif) 0:19
34. Wario (ワリオのセリフ; Wario no Serif) 0:23
35. Peach (ピーチのセリフ; Peach no Serif) 0:25
36. Bowser (クッパのセリフ; Koopa no Serif) 0:22
37. Special SE (スペシャルSE集; Special SE Shuu) 2:02

Összidő: 51:52

Ez a játékzenei CD is eredeti minőségében tartalmazza a Mario Kart 64 zenéit, viszont az utolsó kör gyorsított zenéi nem hallhatók. Külön érdekesség, hogy a 29-36 sávok tartalmazzák a különböző karakterek hangjainak japán változatát. Ugyanis néhány karakternél (Luigi, Toad, Peach, Wario) különbözőek a hangok a játék japán és nyugati változatában. Ezek a hangok számunkra sem ismeretlenek, ugyanis ezeken a hangokon szólalnak meg a Mario Kart: Super Circuit játékban. A Special SE pedig a különböző hangeffekteket tartalmazza.

Jó CD, bár ritkán szoktam elővenni, mert érezhető, hogy nem olyan komoly, nagy hatású zene, mint a Super Mario 64 esetében. És ez így is van rendjén, hiszen a Mario Kart 64 is egy könnyed játék, kiválóan illik hozzá a zene, méltán emeli a játék hangulatát. De néhány zenét leszámítva önmagában nem hallgattatja magát annyira.

Sajnos szervizbe kellett vinnem a SNES Classic Minit, mert folyamatosan ki-be kapcsol. Az van, hogy bekapcsolom, akkor ugye vár egy kicsit, amíg áramot kap, a TV-hez juttatja az információkat, és amint megjelenik a TV-n a kép, azonnal kikapcsol magáról. Több megoldással is próbálkoztam, fogalmam sincs, hogy mi lehet a baj forrása, ilyen jellegű dolgokban eléggé laikus vagyok.

Azt olvastam, hogy megfelelő áramerősségű USB átalakító kell, hogy megfelelően tudja venni az áramot, tehát gondoltam arra, hogy túl gyenge az az átalakító, amit használok, ezért erősebbre cseréltem, de ez sem segített. Inkább az a gondolatom, hogy valami elromolhatott benne, és túl erős neki az az áram, amit vesz, és amiatt kapcsol le. De ez sem logikus, mert a TV-n is van USB csatlakozás, régebben oda csatlakoztattam, és rendben ment. Aztán elgondolkodtam azon is, hogy itt az új albérletben, ahol vagyok, csak egy áramforrás van (a szobában), és ehhez van minden elosztó csatlakoztatva, és ha a túl sok áram keringése zavarja meg... Ennek hatására jobban szétnéztem, és a szekrény mögött találtam még egy áramforrást. Oda csatlakoztattam az egyik elosztót, melyre az asztali PC és perifériái voltak csatlakoztatva. Mivel ezek egyébként is sok áramot fogyasztanak, így azt reméltem, hogy ha kevesebb áram folyik majd abban az áramforrásban, amelybe a SNES Classic Mini van csatalkoztatva, akkor működni fog, de sajnos semmi eredménye.

Itt már végképp kimerült a tudásom, úgyhogy nem volt mit tenni, bevittem a Game Parkba, és ott megnézik. 2-3 napos határidővel ígérték, hogy megnézik, és telefonálnak, hogy mi a helyzet. Elképzelhető, hogy cserélni kell. Na ez az, amit nem szeretek. Hogy egyébként minden más jó benne, de csak azért az egy meghibásodott részért az egészet ki kell dobni, controllerekkel, egyéb kiegészítőkkel együtt (mert hogy ezeket is be kellett adni), amik lehet, hogy teljesen rendben van. Ha tényleg az lesz, hogy elkerül a csehekhez, és cserélni kell, akkor megkísérlem megkérni a Game Parkosokat, hogy legalább a controllereket adják vissza (nyilván nem kérnék újat), hogy ami jó, azt ne selejtezzék ki feleslegesen.

Mondjuk eléggé rosszul járnék, ha a csehekhez kerülne, mert hogy ugye extrákkal van a "dúsítva" a konzolom, már ha a játékok mennyiségére gondolok. Úgyhogy jó eséllyel, ha tényleg elkerül a csehekhez, akkor félreteszik, hogy nem foglalkoznak hackelt konzollal. Necces a dolog, de így legalább az esélyét megadom annak, hogy jó legyen. Egyébként jobban utánanéztem az interneten, és az jött le, hogy nem a hackből származik ez a meghibásodás.

Kiderül az igazság, izgatottan várom a telefonos megkeresést, aztán jelzem a fejleményeket.

Megjelenés: 1996. július 19.
Kiadó: Pony Canyon
PCCG-00357
Ár: ¥2.500

Zeneszerző: Kondo Koji (近藤浩治)

1. "It's me, Mario!" (「マリオだよ」; "Mario Dayo") 0:04
2. Title theme (タイトル; Title) 3:31
3. Peach's Message (ピーチのメッセージ; Peach no Message) 0:09
4. Opening (オープニング) 0:35
5. Super Mario 64 Main Theme (メインテーマ; Main Theme) 2:22
6. Slider (スライダー) 2:50
7. Castle (ピーチのお城; Peach no Oshiro) 2:00
8. Looping Steps (無限階段; Mugen Kaidan) 0:28
9. Water (ウォーターランド; Water Land) 3:06
10. Fire Bubble (ファイアーバブル) 2:44
11. Snow Mountain (さむいさむいマウンテン; Samui Samui Mountain) 2:58
12. Haunted House (テレサのホラーハウス; Teresa no Horror House) 3:06
13. Merry-Go-Round (メリーゴーランド) 1:01
14. Cave Dungeon (どうくつ; Doukutsu) 3:46
15. Pakkun Flower's Lullaby (パックンフラワーの子守歌; Pakkun Flower no Komori Uta) 2:19
16. Powerful Mario (無敵マリオ; Muteki Mario) 0:55
17. Metallic Mario (メタルマリオ; Metal Mario) 0:55
18. File Select (ファイルセレクト) 0:44
19. Correct Solution (謎解き正解音; Nazotoki Seikaion) 0:06
20. Toad's Message (キノピオのメッセージ; Kinopio no Message) 0:06
21. Power Star (パワースター出現; Power Star Shutsugen) 0:09
22. Race Fanfare (レースファンファーレ) 0:06
23. Star Catch Fanfare (パワースターキャッチ; Power Star Catch) 0:05
24. Game Start (ゲームスタート) 0:05
25. Course Clear (コースクリア) 0:07
26. Game Over (ゲームオーバー) 0:17
27. Stage Boss (中ボス; Chuu Boss) 1:21
28. Bowser's Message (クッパのメッセージ; Koopa no Message) 0:06
29. Bowser's Road (クッパへの道; Koopa he no Michi) 2:11
30. Bowser's Theme (クッパのテーマ; Koopa no Theme) 2:30
31. Bowser Clear (クッパクリアファンファーレ; Koopa Clear Fanfare) 0:06
32. Ultimate Bowser (クッパ3号; Koopa 3-gou) 2:51
33. Ultimate Bowser Clear (クッパ3号クリア; Koopa 3-gou Clear) 0:28
34. Ending (エンディング) 1:17
35. Staff Roll (スタッフロール) 3:27
36. Pakkun Flower's Lullaby (Bonus Track) (パックンフラワーの子守歌（ボーナストラック）; Pakkun no Komori Uta (Bonus Track) 2:23

Összidő: 51:14

A hivatalos angol fordítás mellett ott van az eredeti japán cím, mellette a romaji átirat. Csak azok mellé írtam a romaji átiratot, melynek japán címe nem egyezik meg az angol címmel. Ahol katakanával van írva a cím, és annak olvasata megegyezik az angol címmel, ott nem írtam semmit. Sokan csinálják úgy, hogy a katakana írást úgy romanizálják, ahogy a japánok olvassák. Példának ott van az opening, melyhez nem írtam semmit. Azt például katakana alapján "oopuningu"-nek olvassák a japánok, és vannak, akik így is írják romajival. Én ennek nem vagyok a híve. Mindig, amikor karaokét csinálok egy japán dalból, és találok ilyen katakanából romanizált angol szót, mindig átírom az eredeti angol szóra... már ha ki tudom találni, de az esetek döntő többségében ez megy. Így maradtam itt is az angol szavaknál. Ugyanígy a japán neveket is keleti sorrendben írom. Azért is terjedt a legnevesebb Nintendo zeneszerzőjének a neve is mint "Koji Kondo", mert ez a nyugati sorrend, mely az amerikaiaktól származik. De a keleti sorrend ugyanaz, mint nálunk, mindezek mellett azt mondom, hogy ez is tisztelet a japán előadók felé, ha meghagyom a nevüket az eredeti sorrendben.

Maga a zene örök klasszikus, és nagyon jó dolog, hogy kijött CD-n is. A CD-n az egyes pályák zenéi minden változatban hallhatók. Ha emlékszünk például a vizes pályára (Jolly Roger Bay, igazatok van, legyünk szakszerűek), akkor módosul a zene, ha vízben vagyunk, vagy bent a kis barlangban. Mind a három változat hallható, amiről azt gondolom, hogy mindenképp jó dolog, színesíti az albumot. Nagyon-nagyon szeretem a Super Mario 64 zenéjét, egyike azon játékoknak, melyet már csak a zenéje miatt is érdemes játszani. Viszont az igazat megvallva nagyon hallgatni nem szeretem, mert amikor először játszottam végig a játékot, én elsírtam magam a végefőcím zenéjén, annyira tetszett. Idealizált világot "ábrázol" a zene, olyan, mintha minden rossz forrása csakis Bowser lenne, és ha őt legyőztük, akkor Hercegnő kiszabadul, eléri a Gomba Királyságot a béke és mindenki gondtalanul és boldogan éli a maga világát. Ezt a képet idealizálja a zene, ez az érzés nagyon erősen átjön, ezért hat meg. Az biztos, hogy önmagában a zene is nagyon sokat hozzájárul a játék 100% közeli mivoltához, és csak a zenét is élmény - és valljuk be, nosztalgikus - hallgatni. Úgyhogy ajánlom mindenkinek.

Az utóbbi néhány napban többet hallgatok játékzenéket, ennek hatására elgondolkodtam azon, hogy eléggé keveset, szinte semmit nem írtam játékzenék kiadásairól. Merthogy Japánban nagyon sok játék zenéje megjelenik hivatalosan CD-n, ezek közül elég sok megvan nekem digitálisan, és ismertető formájában írnék róluk. Ezeket ugyanúgy hivatalos zenei kiadók jelentetik meg, mint a többi japán zenei CD-t.

Többek között a '90-es évek második felében megjelent egy sorozat Nintendo 64 Sound Series néven. Ennek keretében 10 Nintendo 64 játék zenéje jelent meg hivatalosan CD-n, az alábbiak:

1. Super Mario 64 Original Soundtrack
2. Mario Kart 64 Original Soundtrack
3. Star Fox 64 Original Soundtrack
4. Wave Race 64 Original Soundtrack
5. Yoshi's Story Original Soundtrack
6. Diddy Kong Racing Original Soundtrack
7. 1080° Snowboarding Original Soundtrack
8. F-Zero X Original Soundtrack
9. Banjo Kazooie's Great Adventure Original Soundtrack
10. The Legend of Zelda: Ocarina of Time Original Soundtrack

Ebben a sorrendben jelentek meg, ezekről fogok írni egyesével.

Ismét kitennék egy statisztikát a legtöbbet játszott Nintendo 3DS játékaimról. Alakulgat a 10-es lista.

1. Mario Kart 7 - 59:20
2. StreetPass Mii Plaza - 48:28
3. Nintendogs + Cats - 40:38
4. Nintendo 3DS Sound - 34:43
5. Pokémon Blue Version - 29:55
6. Pokémon Red Version - 29:44
7. Pokémon Shuffle - 26:15
8. F-Zero: Maximum Velocity - 25:15
9. Nintendo eShop - 24:12
10. Mario Kart: Super Circuit - 17:22

Mindezek mellett 142 címmel játszottam összesen, 5.754.924 lépést tettem meg, amit regisztrált 2015. május 27-e óta.

Időszerű volt az általam szervezett Nintendo találkozó, és mivel a lelkesedés is megvolt a többiek részéről, így vártuk mindnyájan.

Spontán ötlet volt, hogy most a Nintendo 64-re fókuszáljuk, lehetett volna más konzol is, de Krisi javasolta, hogy akkor most legyen több Nintendo 64 is, elhozza ő is a konzolját, meg a játékait. Bagszi is elhozta a maga Pikachus Nintendo 64-ét, így három konzolon ment a buli. A helyszín most is a Hyp-R Zone volt, amivel most is maximálisan elégedettek voltunk. Tehát, július 7, szombat, első voltam, még 10 óra előtt megérkeztem. Eléggé korán keltem, alig aludtam 3 órát. Van az egyik véglet, amikor azért nem tudok aludni, mert nyomaszt valami, és van a másik, amikor azért, mert annyira jól alakulnak a dolgok és lelkes vagyok. Minek aludjak, amikor dolgom van? Most az utóbbi áll nálam fenn, az új albérlet hihetetlenül jó, dolgoztam hajnalban az új projektemen, amit egyelőre azért nem hozok nyilvánosságra, mert túl kevés írás van rajta, másrészt nem akarom, hogy ha elmegy a lelkesedés, akkor félbemarad. Tehát akkor fogom közzé tenni, amikor elég tartalom lesz rajta. Szóval ezzel foglalkoztam, nagyjából 8 órakor indultam el, vásároltam kaját. A Nyugatihoz mentem, onnan mentem a Blaha Lujza térre.

Elég hamar odaértem 9.50-re, még a Hyp-R Zone sem volt nyitva. Kint megvártam a nyitást, közben megjött Tutajkk is, illetve pont nyitásra jött meg Nari és OctoZaky, úgyhogy 4-en már voltunk. Felmentünk, az emeletre, a Sega MegaDrive helyére csatlakoztattam a Nintendo 64-et. Először Nari foglalta le, mert szerette volna látni eredetiben a Super Mario 64-et. Hoztam pluszba két Super Nintendo játékot, addig Super Mario Karttal játszottunk. Tutajkk annyira nem szereti, de bevállalta velem a játékot. Kétségtelen, hogy a kisebbség közé tartozom azáltal, hogy szeretem a játékot. Tény, hogy nagyon nehéz, de nekem bejön a hangulata, kifejezetten inspirál. Ezt a játékot is élveztem. Eközben jött meg Gábor és bagszi (külön), bagszi a Commodore 64 helyére csatlakoztatta a Pikachus Nintendo 64-ét. OctoZaky is épp Commodore 64-et hozott, amit ma vett át. Dobozosan vette meg, sőt még német nyelvű leírás is volt mellé. Ami némileg nosztalgia számomra, mert ilyen füzetek nekünk is voltak a Commodore Plus/4 számítógéphez. Ebben nemcsak az összeszerelés, meg ilyenek vannak, hanem programozáshoz parancsok is. Magyarországon a '80-as években nagyon elterjedt az iskolákban a Commodore Plus/4, és bizony nem játékhoz használták, hanem azon tanultak programozni a diákok. Én arra emlékszem, hogy a bátyám volt az, aki nemcsak játékhoz használta a számítógépet, hanem programozott is rajta, csak mivel akkor 4-5 éves voltam, ezért semmit nem tudtam értelmezni azon, ami a TV-n ki van írva. Ami viszont elgondolkodtat, hogy nem is "mozgatott meg", hogy érezzem, hogy bármi dolgom lenne azokkal a szövegekkel, ez is jelzi, hogy a programozást nem nekem találták ki. OctoZaky sem kezdett el programozni, behozta a sakkot. Azon gondolkodok, hogy ha valamiért beszereznék egy Commodore 64-et, akkor azért, mert a nagyon rég, '90-es évek elején a TV-ben mentek a telefonos játékok (Dominó, Torpedó, Ötöd-Ölő...) Commodore 64-en játszották, és volt erről szó az egyik retro csoportban Facebookon, hogy ezek a játékok hogy működtek, és felmerült, hogy ezek a játékok esetleg megszerezhetők-e. Erről nem írtak biztosat, de örömmel venném, ha játszhatnám ezeket a játékokat.

Bagszi hozta a Pokémonos Nintendo 64 játékokat, így voltak, akik azon játszottak. Pokémon Stadium és Pokémon Puzzle League volt fókuszban a Pikachus Nintendo 64-en. Közben Krisi is megjött, ő jelezte, hogy csak 11-re tud jönni. Összerakta ő is a Nintendo 64-ét, hozott ő is néhány érdekeset. De mit is? ... Eszembe jut. Az biztos, hogy sokaknak örömöt okozott, amikor meglátták a Lego Racerst. A nosztalgia, és a demón játszott egyetlen pálya sokakat a játék köré vonzott. Sajnos csak ketten lehet játszani, játszottam többekkel is. Úgy persze könnyen levernek, hogy mindenki a zöld LEGO darabkára megy, aztán a három fehéret összegyűjtik, és uzsgyi a cél felé. A zöld LEGO darabka az extra sebesség, a fehér meg erősíti a tárgyat, amit felveszük. Maximum három fehérrel lehet erősíteni, akkor lesz maximális erejű. Zöld LEGO darabka három fehér erősítővel levágja a pálya egy részét. Így 10-15 másodperccel vesztettem a többiek mögött. Ezután egy húsz körös Mario Party 2 meccset játszottunk., négyen: Gábor, Tutajkk, OctoZaky és én. Nagyon jó játék volt, élveztük, csak megerősödött bennem, amit már hosszú évek óta tudok, hogy a Mario Party 2 a sorozatának legjobbja. Úgy nyertem meg, hogy 5 körrel a vége előtt 0 csillaggal, 0 érmével álltam, de már azzal kaptam 10 érmét, hogy megjósolták, hogy én nyerek. Jóslatot meg nem volt nehéz mondani, mert beállítottuk a bónuszt, és sejthető, hogy már akkor is jól álltam, ezért a bónusz csillagokat a játék végén többségében én fogom kapni. Ez így is lett, ezzel nyertem meg, meg aztán még igyeketem. Aztán persze nem maradhatott ki a Super Smash Bros., ez is összehozta az embereket. Addig OctoZaky-vel játszottunk F-Zero X-szel. Ebben jó vagyok, szinte mindegyik játékot nyertem.

Aztán többen megéheztünk, OctoZaky-val mentünk kajáért, bagszi is megkért, hogy hozzunk neki is. A Nyugatiba mentünk, mert egyrészt az ottani antikváriumba mentünk szétnézni, és akkor már az ottani Burger Kingből hoztunk kaját. De hogy ennyire körülményes lesz, azt nem gondoltuk volna. Az, hogy lassan ment a sor a Burger Kingben, az engem nem zavar, mert nem várom el, hogy a pénztáros megszakadjon miattam. Ami baj volt, hogy mivel három főnek vettünk kaját, ezért eléggé nehéz volt az egész pakk, és csak egy papírszatyorba tette. Akkor még nem láttam, hogy baj lesz, de bementünk mellette a SPAR-ba, ott is vásároltunk. Végeztünk a fizetéssel, mentünk volna ki, amikor elszakadt a papírzacskó, és minden a földre. Az üdítő a szabadságot választotta, mindent elárasztott a földön, de a kaja is jó eséllyel megjárta, a csomagolás legalábbis tiszta kóla lett. összeszedtük egy másik szatyor a még épen maradt kaját, és azon voltunk, hogy a lehető leghamarabb visszajussunk a Hyp-R Zone-ba, de nemcsak a villamospótlás miatt volt nehéz visszajutni, hanem mert le is volt zárva az Oktogon a Pride miatt, úgyhogy nagyon lassan haladt a busz. Nagy nehezen odaértünk, azon voltunk, a lehető leghamarabb megegyük a kaját.

Időközben Sparrow is megjött pár órára, vele, Gáborral, Tutajkkal játszottunk négyen a Mario Golffal. Nagyon lassan ment, mert csak én ismerem annyira a játékot, hogy gyorsan lezavarjak egy ütést (megérzéssel játszom a Mario Golfot) a többieknek nagyon lassan ment, és mivel a Mario Golf nagyon hosszú játék, nagyjából a feléig vittük el, kikiáltottak győztesnek, megköszönték a lehetőséget. Szeretjük, de nagyon hosszú. Aztán maradt még némi idő, Krisivel játszottuk a S.C.A.R.S.-t. Tetszett neki is a játék, ilyen Mario Kart és F-Zero egyveleg. Aztán még ott a többiek behozták Nintendo Switch-re a Fortnite-ot, megpróbáltak vele online játszani, de eléggé akadozó volt a netkapcsolat, úgyhogy ez nem igazán jött össze.

16.30 körül szedtük össze magunkat, és mentünk. Mindent visszaállítottunk, szemetet eltakarítottuk magunk után, a konzolokat visszacsatlakoztattuk a TV-khez, melyikhez melyik tartozott eredetileg. Igyekeztünk mindent úgy hagyni, ahogy átvettük. Bagszi már korábban elkezdett takarítani, meg is jegyeztem viccesen, hogy az egyetlen nő takarít... Bagszi poénból felháborodottan mondja, hogy férfiak! De aztán mi is besegítettünk, visszacsatlakoztattuk a konzolokat és a szemetet eltakarítottuk. Amikor végeztünk, megköszöntük a lehetőséget.

Nagyon jó hely a Hyp-R Zone, elégedettek voltunk, viszont szemezek az Infinity eSport Bárral, mert hihetetlenül hangulatos hely. Ennek az a hátránya, hogy csak új TV-k vannak, ráadásul eléggé nagy képernyős, nem tudom, hogy mutatnának rajtuk a retro konzolok. Eléggé soká lesz a következő találkozó, majd október végén, addig van idő. Mondták, hogy tudnak SCART átalakítót adni, ki fogom próbálni, hogy mutatnak majd új, nagyképernyős TV-n. Ha nagyon csúnya lesz, akkor maradunk a Hyp-R Zone-nál. A másik, ami az Infinity eSport Bár mellett szól, hogy egy kicsivel olcsóbb ott minden. Lehet mondani bunkóságnak, hogy viszünk oda kaját, innivalót, úgy, hogy ott is lehet venni 1-2 dolgot, és ingyen kaptuk a helyet, de az áraikkal pont átléptek egy olyan lélektani határt, ami fölött már nem náluk venném meg. Nem látok bele a dolgokba, úgyhogy nem tudom, hogy mi alapján szabják meg az árat, de ha egy ilyen helyet üzemeltetnék, akkor úgy szabnám meg az árakat, hogy bár legyen rajta árrés, de egy bizonyos szint alatt tartanám az árat, ami még megfizethető egy nagyobb réteg számára, aki betér. Ugyanúgy van rajta haszon, és többen is vásárolnának. De hangsúlyozom, nem látok bele a mélyébe, nem tudom, mi alapján határozzák meg az árakat. Egy biztos, hogy nagyon jól éreztük magunkat, minden nagyon jó volt. Köszönjük a lehetőséget.

Készültek képek, itt tekinthetők meg. A konzolképeket OctoZaky készítette, szerintem a döntő többségét nagyon jól megcsinálta, mint egy hivatalos konzolkép.

Ma volt az Allee-ban levő Libriben az új Csernus Imre könyv bemutatója. Természetesen maga Csernus Imre is ott volt, a maga stílusában mondta a magáét. Mivel már elolvastam a könyvet, ezért újdonságot nekem nem mondott, de élőben hallani a maga stílusában érdekes volt.

Megvannak a módszerei, hogyan tegye maradandóvá az emberek számára a mondandóját, előszeretettel figurázza ki az adott szituációt, felnagyítja, de legfőképp a cinikus nevetése az, ami emlékezetessé teszi a mondanivalóját. Azt régóta tudni róla, hogy az egy módszer nála, hogy intenzív érzelmi töltettel adja elő magát, mert tudja, hogy ezzel lehet a leginkább hatni az emberekre.

Maximálisan igaza van, és azt gondolom, hogy bár lehet, hogy először ijesztőnek tűnik, ahogy előadja, de érdemes függetleníteni magunkat attól ahogy mondja. Mert ha lélekben rendben vagyok, akkor el tudom fogadni, hogy ez az ő stílusa, tiszteletben tartom, hogy ő radikális módszerekkel fejezi magát, nekem az a dolgom, hogy a számomra fontos dolgokat kiragadjam a mondanivalójából. Merthogy mondott is értékes dolgokat arról, hogyan elfogadni az öregedést, hogyan lehet lélekben fiatalnak maradni, párkapcsolati problematikák, szülőről való érzelmi leválás dolgában.

Dedikálásnál tetszett, hogy nem azt írta rá a könyvre, hogy "sok szeretettel", hanem, hogy "jó utat". Ez egyrészt jelzi, hogy egyedi és progresszív gondolatai vannak az élet dolgairól, és nem él a sablonokkal, másrészt meg aki rálép az önismeret útjára, arra hosszú (életfogytiglan, hogy pontos legyek) és kemény út vár, erre pedig nincs is jobb kívánság.

Úgy néz ki, hogy az idei nyaram animés és japán szempontból az ALI PROJECT-ről fog szólni. A múlt héten befejeztem a .hack//Rootsot, most pedig három olyan animét kezdtem el nézni, melynek openingjét vagy endingjét a fent említett együttes énekli:

• Code Geass: Hangyaku no Lelouch
• Kamichama Karin
• Kaibutsu Oujo

Illetve a Katanagatariba belekezdtem korábban, ez folyamatban van.

A .hack//Roots bejövős volt. Sokban különbözik a SIGN-tól, több élet van benne, élőbb a történet. Bár az nagyon furcsa volt, hogy Haseo valósággal kifordult önmagából, amikor Shino támadás okán törölve lett a játékból. Ezek után Haseo elhanyagolta a többi társát, a maga útját kezdte el járni, mintha elvesztette volna életének értelmét azáltal, hogy egy fontos ember "elhagyta" a játékot. A végére ugyan valamennyire rendbe jött, de nem rajongok az ilyen jellegű dolgokért, mert legitimitást ad annak, hogy ha megszeretünk valakit, de nem vagyunk felkészülve a halálára (mert ez is az, még ha nem is biológiai, de veszteség), és ha elveszítjük őt, akkor nem tudunk mit kezdeni a fájdalmunkkal. És csak akkor történik meg, újra a régi lesz, amikor Shino visszatér. Ezzel nem tanít meg az anime arra, hogyan dolgozzuk fel a veszteséget, pedig ritka értékes kincs lett volna, mert erre kevés mű tanít meg.
Tabby viszont kellemes csalódás volt. Ő a cicalány az animében, ember, macskás vonásokkal. A lényeg az, hogy ő az elején kifejezetten idegesítően pozitív volt, aki mindenben csak a szépet látta, a negatívumokról tudomást sem vett, mintha burokban élne. Neki nagyon jót tett, hogy Haseo gonosz lett, és hogy nyíltan kimondta, hogy idegesíti őt. Ennek hatására valami megmozdult benne, és megkomolyodott. Ha valaki által, akkor Tabby által megláthatjuk, hogyan lehet veszteséget feldolgozni. Tetszett a jellemfejlődése, ahogy haladtunk előre a történetben.Az openingről írtam korábban, hogy rettenetes, azóta megszoktam. Konkrétan már énekelgettem magamban, de ez már inkább az a szituáció, hogy annyira rossz, hogy már azért énekelgetem, mert nem tudom komolyan venni. A Silly-Go-Roundot szerintem nem lehet komolyan énekelni, olyan túl laza az egész, érzelmileg sem komoly dal.

Azt tudom, hogy a Code Geass: Hangyaku no Lelouch egy nagyon népszerű anime, de eddig nem szántam rá magam, hogy megnézzem. A rajzok durvának tűntek, a főszereplő srácot, Lelouchot kegyetlen gyilkosnak éreztem, de nem olyan vészes. Csak kár, hogy nem jön be annyira, mint amennyire népszerű. Hát mert nem vagyok érdekelt a mechás történetekben. Ez valahogy kimaradt a tudatomból, hogy ez egy mechás anime. Nem kelti fel a figyelmem, annak ellenére, hogy pörgős a történet. Remélem, később alakulni fog, egyelőre többet nem tudok írni róla.

A Kamichama Karin meg arra bizonyíték, hogy ne előadó alapján kezdjünk el animét nézni. Ismét kiderült számomra, hogy nem szeretem a lolikat. Nincs semmi jellemük, emiatt kifejezetten idegesítő az az aranyosság, ahogyan ábrázolják őket. A történetből is szinte csak annyi derült ki, hogy Karin egy istennőcske (kamichama), és nem tud mit kezdeni a képességével. Még Mahou Shoujónak is gyenge. Ugyanakkor az ALI PROJECT opening az Ankoku Tengoku kifejezetten vicces dal.
Visszatérve a jellemtelenségre Kuujou Himeka karaktere jól szemlélteti, hogy mi a bajom a lolikkal. Ő olyan, hogy lassan beszél, elnyújtja a magánhangzókat. Erre pedig nagyon jól lehetne egy vicces karaktert építeni, ahogy azt tették a Mahoraba: Heartful Days animében is. Ebben Chanohata Tamami beszél ugyanígy lassan, de ő gonoszságból. Na nem negatív főhőst kell elképzelni, csupán cinizmust, de pont azon a határon belül, ameddig még vicces. Az ő személyisége például kifejezetten színesíti az animét. Úgy néz ki, hogy a Kamichama Karin egy olyan anime, mely kifejezetten a loli-rajongóknak készült, mert az eddig megnézett 4 rész alapján komoly történetet nem vettem ki, valamint hogy a karakterekre komolyan kell figyelni. És bejött ez a macska is, mint aranyos kisállat, de tipikusan az a fajta állat, akit a földhöz vágnék dühömben, annyira idegesítő. Végignézem az animét, mert csak ne hagyjam félbe, de ez az anime az én szemszögemből egy tévedés.

A Kaibutsu Oujo viszont kellemes csalódás. Tartottam tőle, mert nem szeretem a horrort anime kivitelezésben (egyáltalán sehogy sem), és ezt az animét is horrornak írják. Hát, ha csak ennyi horror lenne minden animében, akkor kedvenc műfajaim egyike lenne. Semmi komolyság nincs benne, ami van, az inkább az elmebaj kategóriája, ami sokkal inkább vígjátékká teszi az animét, semmint ijesztő horrorrá. Láncfűrésszel nekimenni a láthatatlan ellenségnek, ez azért sok mindent elárul. A fókuszban Hiyorimi Hiro nevű srác, aki nővérével együtt egy kastélyba költöznek. Amikor a kastély felé tartana, egy lány kerül halálos veszélybe, akit megment ugyan, de Hiro halálos sérülést szenved, ami a vesztét okozza. De a lány, akit megmentett Liliane, a vérével újjáéleszti. Ezzel egy egész agymenés kezdődik, képtelenebbnél képtelenebb szituációkkal. Sokkal inkább a Kamen no Maid Guy-ra emlékeztet, ott voltak ilyen ökörségek, mint amik ebben az animében. Liliane szolgája, Flandre egy android kislány. Robot mivolta miatt végtelenül erős, ugyanakkor semmilyen kommunikációra nem képes. Egyetlen szót képes kimondani: "Huga", ez a szó az egyetlen csatorna, mely által minden érzelmét (már ami van egy androidnak) közvetíti az emberek felé.

Az endinget énekli az ALI PROJECT, mely az igazán szívderítő és inspiráló "Hizamazuite Ashi wo Oname" címet kapta, az egyik kedvenc ALI PROJECT dalom, ha nem értelmezem a címet. De annyira BDSM a dal, hogy nemcsak a cím utal rá, de még a kislemez borítóján is ki van kötözve az énekesnő. Az opening pedig Misato Aki: BLOOD QUEEN dala, az énekesnő legsikeresebb kislemeze. Azért jól mutatja, hogy mennyire fontos az erős személyiség, az meg tud jelenni az énekben is. Rock dal akarna lenni, de annyira jelentéktelen az énekesnő hangja, hogy semmit nem tudok visszaidézni belőle. Az énekesnőre is, ha ránézek, semmilyen érzelmet nem vált ki belőlem.

A Katanagatari meg egy rendkívül érdekes alkotás. Eleinte nehezemre esett megemészteni az egyedi rajzstílust, de aztán megszoktam. 12 részes, de minden egyes epizód 50 perces. Két főszereplő Yasuri Shichika és Togame hajóval járnak szigetről szigetre, mindegyiknek külön története van. Mindegyik egy-egy kardhoz kötődik, ezek legtöbbször történelmi vagy mitológiai vonatkozásúak. A sziget egy-egy lakója meséli el a történetet, és aztán meg is küzdenek vele azzal a karddal. Nagyon érdekes, érdemes végignézni, csak nekem egyszerre sok az 50 perc. Egyébként is hajlamos elkalandozni a figyelmem, az epizód végére már kifejezetten amortizáltnak érzem magam. Az ALI PROJECT itt a Katana to Saya című dalt énekelte fel második openingnek, amit szintén nagyon jónak, egyedinek tartok. Főleg a dinamikája, a lüktetése tetszik, mindazonáltal a hangulatát is pozitívnak érzem.

Hát ennyit mára... A konklúzió pedig az, hogy érdemes foglalkozni az ALI PROJECT-tel, mert nemcsak a dalai által visz el érdekes világba, hanem az animéknek köszönhetően is, hiszen látható, hogy mennyire színes a felhozatal. Bár ma kiderült számomra, hogy akkora rajongója soha nem leszek, mint mondjuk Okui Masaminak, mert végighallgattam a 2013-ban megjelent nagy-nagy válogatásalbumukat, mely a Kaikai Kiki ALI PROJECT Ventennale Music, Art Exhibition címet kapta. Ez 32 dalt tartalmaz az együttes kezdeti időszakától kezdve az első anime dalokon át egészen a csúcsig. Sokáig élveztem a dalok hallgatását egymás után, de a végére azért néztem már, hogy mennyi maradt, és amikor lement a 32 dal, az volt a gondolatom, hogy ez kemény menet volt. Ezek szerint van olyan, hogy túl sok belőlük, de amikor meghallgatok egy-egy 12-14 dalos válogatásalbumot anime dalokkal, akkor minden figyelmem az övék.

Érdekes, hogy sokan azért nem szeretik az ALI PROJECT-et, mert az énekesnő félhangokat énekel, és ez zavaró. Én ezekre a félhangokra nem vagyok érzékeny, csak azt veszem észre magamon, ahogy próbálom énekelni egy-egy dalukat magamban, hogy azt a hangot ott mégis hogy képezzem? O_O Külön hangképzettség kell a félhangokhoz? Az biztos, hogy nehezebb eltalálnom. Amit problémának érzek, amikor ALI PROJECT dalból csinálok karaokét, akkor a ritmusban hirtelen ugrás. Amikor időzítem a dalszöveget, sokszor ér meglepetés, hogy az énekesnő lassan énekel, de aztán hirtelen, mintha üldöznék, úgy begyorsul. Na mondom, kösz, most akkor ezt gondoljuk át megint. Ilyenkor leviszem 50%-os lassúságúra a dalt, és elképzelem azt, ahogyan lassan mondja gyorsan a szöveget, úgy szokott menni az időzítés. Elég sok ALI PROJECT dal meg van csinálva, úgyhogy sokkal már nem lesz dolgom. De amúgy jó együttes, szeressétek, és hallgassátok sokat őket.

Nagyon régóta érlelődik bennem, hogy énekeljem fel a kedvenc dalaimat, és töltsem fel. Úgy érzem, hogy ezzel tudom kompenzálni a gyerekkori álmomat, ami nem valósulhatott meg, hogy énekes legyek, hogy ily módon mutassan meg az énekemet a nagyvilágnak.

Első alkalommal Okui Masami dalt énekeltem fel, melynek címe, Kagen no Tsuki. Ez egy lassú ballada. Két okból választottam ezt a dalt. Egyrészt azt mondják, hogy jobban áll nekem a lassú, ballada, mert jobban bele tudom élni magam érzelmileg, másrészt meg ezt a dalt már betéve tudom, így ezt nem kellett gyakorolni, hogy el tudjam énekelni. Illetve hazudok, mert próbálni kellett, mert többször elcsúsztam a kezdéssel, vagy amikor lépegetni kell felfelé a hanggal, azon kapom magam, hogy még mindig a mély hangot éneklem, holott magasabban kéne lennem, és akkor egyszer egy ugrás a csúcsra. Ezt nem így kéne. Ezeken csiszolva végül ezt sikerült összehozni:

Az az igazság, hogy nagyon jó érzés ezt így összehozni, ugyanakkor áttörtem azt a falat is (nevezzük így a félelmet), hogy visszahallgattam a saját énekhangomat. Rettenetesen zavarba ejtő volt. Azt hallom magamon, hogy jól kijöttek a hangok, de ami zavar, hogy naivitást hallok az énekemben, meg hallom, hogy nincs karizmám. Az, amire azt mondják, hogy elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki énekes legyen és maradjon.

Azt elismerem, hogy volt idő, amikor nehezemre esett tudomásul venni, hogy nem valósulhat meg az, hogy énekes legyek, de ezt mára elfogadtam magamban. Egyrészt rettenetesen ijesztő látni, hogy mi lesz azokkal az énekesekkel, akik nem tudják feldolgozni a sikert. Mert a siker feldolgozása legalább akkora feladat, mint a kudarcé, hogy ne szállj el magadtól, hogy ember maradj. Az, hogy sok előadó a drogokhoz nyúl, az is azt gondolom, hogy azért van, mert a hangfelvételek, a próbák, koncertek annyi idejét elveszik egy-egy előadónak, hogy nem jut ideje magára, arra, hogy kikapcsolódjon, ezért drogokkal kompenzál, mert akkor legalább el tudja engedni magát. Másik, hogy pont emiatt veszíti el sok ismert ember a barátait is, mert nincs idő rájuk. A koncerten a rajongók szeretete véleményem szerint nem kompenzálja ezt. Az, hogy sok ezer ember szeret téged, az nem olyan, mint egy kisebb baráti társaság, ahol tényleg odafigyelnek rád. És a magyar zenei világ mennyi árnyoldaláról lehet olvasni a kedvenc magyar együttesem az LGT: És ilyen a Boksz? című könyvében. Egyrészt, amikor próbálkoztak Amerikában, az nem sikeróült, másrészt meg amikor befutottak, akkor is a hanglemezkiadó cég olyan feltételeket szabtak ki nekik, amiből az jött le, hogy nincs meg annak a tisztelete, hogy ők népszerűek, többszázezer lemezt eladtak, és akkor ne is beszéljünk arról, hogy mennyire progresszív az, amit énekeltek az évtizedek során. És ez még az előző rendszerben volt. Mik vannak manapság...

Ezért nem sajnálom, hogy végül nem lettem énekes. Meg azt gondolom magamról, hogy nem vagyok annyira erős személyiség, ezért ha tényleg megcsinálom azt, hogy gyerekkorom óta folyamatosan járok énektanárhoz, képzem a hangom, megtörténik az, hogy befutok, ismert leszek, mostanra biztosan teljesen más ember lennék, mint aki végül lettem. Rosszabb lenne minden. Úgyhogy így van jól, alkalmanként meg töltök fel majd dalokat.

Elolvastam Csernus Imre: A harcos című könyvét. Ennek olvasása átlagos olvasási sebességemhez képest gyorsabban ment. Én ugyanis nem szoktam napi átlagban 100 oldalt olvasni. Egyrészt nem vagyok az a nagy olvasó, másrészt meg gyakran meg szoktam állni olvasás közben, hogy átgondoljam az olvasottakat, feldolgozzam. Ezért átlagban 10-15 oldalt olvasok egy nap, de azt úgy, hogy valóban olvasok. Szállítja az elmém a képeket, meg valóban foglalkoztat az, amiről olvasok.

Csernus Imre könyveit 2010 óta olvasom, és 8 év után is akkora érdekődéssel olvasom az írásait, mintha most találkoztam volna vele először, és rácsodálkoznék, hogy mennyire progresszívek az írásai. Mert én annak tarom. És az új könyve is nagyon jó volt. És kiérdemelte a Bevállalom című könyv javított változatának elismerő titulusát. Élmény volt olvasni az írásait, bár néha olyan érzésem volt, mintha félbehagyná a gondolatait. Még régen, A Férfi című könyvében írta, hogy szándékosan hagyja félbe a gondolatait, hogy gondolkodásra késztesse az embereket. Jó módszernek tartom ezt. Azért, mert egyrészt így jobban megmaradnak az írásai, másrészt mindenkinek saját értékrendje van, és így lehetősége van mindenkinek úgy folytatni a gondolatait, vagy a leírtakat átgondolni, hogy azonosulni tudjon vele. Végülis mindenki úgy él, amiben hisz. Jó, mondjuk ezt a gondolatmenetet ki lehet forgatni, hogy aki ártani akar másoknak, azoknak ugyanúgy megvalósulhatnak az álmai, csakhogy nem Csernus Imre az, akinél így érdemes gondolkodni. Mert ő nyíltan kiírja, hogy mindenért keményen meg kell küzdeni, az ember élete egy folyamatos fejlődés, az eredmények pedig ezáltal lassan jönnek. Azt is megírta, hogy ahhoz is kemény munka kell, hogy negatív ember legyen. Vagyis nem tudom, hogy fejezzem ki, de az a lényeg, hogy például a frusztrációiért is ő maga dolgozott meg, hiszen nem akarta bevállalni a változást, ezért az évek során vegetált.  Maximálisan egyetértek vele abban, hogy ha valaki nem tesz az életéért, az nem akaratgyenge, hiszen egy kövér ember abba ölte az energiáit, hogy a rengeteg evéssel úgy meghízzon. Most élvezze a munkájának gyümölcsét... Ahogy írtam feljebb, 8 éve olvasom a könyveit, és annyi élettapasztalatom már van, hogy tudjam, hogy ezekben igaza van.

Nem tudom, hogy vannak-e még gondolatai, amiket könyv formájában megosztana, de én nagy örömmel venném, és szívesen olvasnám. Végezetül megmutatnám, mely könyvek vannak meg Csernus Imrétől.