Sikerült 95%-ban rendbetenni a blogot. A címkék külsőre már teljesen rendben vannak, sikerült eljutni a 2015-ös évig, amikor is átköltöztem erre a blogra, így végigmenvén minden egyes poston töröltem a feleslegesnek gondolt címkéket, máris sokkal jobb képet ad a dolog. A blog bejegyzésének felületén már ez látszik:

Tehát már nincsenek meg azok a zöld hátterű címkék. Egyébként rájöttem arra, hogy honnan voltak azok. A Wordpress-nél alcímkéket lehet megadni, amiket főcímkékhez lehet rendelni, és a főcímkék voltak zölddel jelölve. Ez amúgy kifejezetten jó dolog, mert áttekinthetőbbé teszi a címkefelhőt, volt például az animék főcímke, azon belül voltak az animék. Vagy Nintendón belül a különböző konzolok és videojátékok, ugyanígy a Disney-s címkék alatt a különböző klasszikusok. És mivel a blog.hu ezt nem értelmezi, ezért így hozta ezt át. Ezeket tüntettem el egyesével. De ezzel még nincs teljesen befejezve a dolog, holnap végigmegyek az összes címkén, aprólékosan megnézem őket, és ha van felesleges, akkor azt kiszedem. Például két különböző címkeként van a "karaoke" és a "Karaoke" csak a kezdőbetű méretéből fakadó különbség miatt. Ebben az esetben a kis k-val írt karaokék alatti címkéket törölni fogom. Aztán a blog teljes megtisztítása ezzel sem lesz vége, teszek majd még egy kört, mert rájöttem arra, hogy a képek, amik a Wordpress-es blogra linkelnek, azokra mégis rá lehet kattintani, le lehet tölteni. Ezt meg fogom tenni, és az összes kép itt lesz a blog.hu-n. De ez valószínűleg nem mostanság lesz, mert ez is nagy munka lesz majd, mert ugyanúgy végig kell majd menni minden egyes régi blogposton.

Annak ellenére, hogy a címet illetően szkeptikus vagyok, előrendeltem az új Okui Masami kislemezt.

Nagyon kíváncsi leszek, hogy mit hoz ki az Innocent Bubble címből, reméljük a legjobbakat. Ha ünnepelni fog, akkor mindenképp egy vidám, oldott dalra számíthatunk. Amúgy a legvalószínűbbnek egy powerful pop - soft rock zenét tartok, valami hasonlót, mint a Real Starter volt 2012-ben. Kíváncsi leszek majd. A borító már mintha elérhető lenne, de jó minőségben még nem találtam meg. Mindenesetre alig várom a kislemezt, hogy végre a kezembe vehessem, és meghallgassam rajta a dalokat.

Csak most tudok írni a Vasárnapi veteránok Mario Kart 8 bajnokságról, mert vasárnap délután eléggé rosszul lettem. Erős fejfájás, talán enyhe láz is, de úgy döntöttem, hogy bevállalom az esti versenyt. És érdemes nem teljesen rendben is játszani, mert így is sikerült egyéni rekordot elérni.

Lassan meglesz a 100 pont, ami már igencsak figyelemre méltó eredmény lesz. Szegény Lernie becsatlakozott az utolsó két játékra, így ő volt az, aki biztosított arról, hogy ne utolsó legyek. ^^' Egyébként ebben a 96 pontban benne van egy második és egy negyedik hely is. A Mario Circuit-os második helyen csak lestem... Csillag alatt voltam, az utolsó körben a cél előtt, és nem értettem, hogy hol vannak a többiek? O_O Miért nem előznek meg? O_O Ilyenkor már rég szabályos detonáció szokott lenni, erre kényelmesen berobogok a második helyre. Sebaj, annyi erőm volt, hogy nagyon örüljek neki. A negyedik helyet nem tudom, hogy melyik pályán volt, azt hiszem, az utolsóelőttinél, amikor Lernie becsatlakozott. Az ő aurája megerősítette a versenyemet, biztos vagyok abban, hogy ha ő nincs jelen, ugyanúgy legjobb esetben középmezőnyben végeznék, ahogy eddig is. Az utolsó meccsre már azt is vizionáltam, hogy az "S" nevű német faszit (így hívtam magamban a játék során) is meg tudom előzni, így akkor 10. leszek. Egyébként szinte végig tele volt a játékos paletta, 12-en játszottunk, Lernie MagicT-t túrta ki orvul a helyéről. Valamint van olyan sajátossága a játéknak, hogy ha valaki felől ketten csatlakoznak be az online meccsbe, akkor a második játékos eredményeit nem számolja bele a gép. Ug rendszerint magával hozza a barátnőjét, szegénynek soha nem számítódnak be az eredményei.

Most egyébként 80 pontot mondtam magamnak, ha az meglesz, akkor elégedett leszek. De azért ez a verseny is bizonyítja, hogy a múlt heti 86 pont releváns abból a szempontból, hogy bár ott nem voltunk tele, és ott kétszer úgy voltam második, hogy onnan hiányoztak a nagyágyúk, de tudtam, hogy az ott megszerzett pontmennyiség értékén ez nem ront, mert most, amikor végig 12-en voltunk, többször végeztem a középmezőnyben, és annyi pontot kaptam most, mint amikor nem voltunk sokan, és benéztem az élmezőnybe. Legyünk mindig 12-en.

Egyébként azért szeretem a Mario Circuit, meg az ilyen első pályákat, mert az a tapasztalatom, hogy azt mindenki nagyon tudja, ott mindenki nagyon penge, pont ezért gyilkolják egymást halálra, és nem egyszer előfordult már, hogy nevető harmadikként (vagy sokadikként) én voltam az, hogy elcsípte a jó helyezést. Úgyhogy, amikor első pálya van, akkor egyértelmű a választás. Illetve a GBA-s Ribbon Road-ot ha tehetném, betiltanám, mert rettenetesen gyűlölöm az éles kanyarokat és a pályavezetését, és valahányszor kilépek a fonál részre (ami a pálya széle), ilyen bicikli sebességére lassulok le, és ha még éles is a kanyar, akkor találjak vissza a pályára... Hasonló okok miatt nem szeretem a Cheese Land pályáját. Meg akkor szoktam a random pályára menni, amikor olyan pályákat ad ki választásnak a gép, amelyek nemrég voltak. Valami változatosságot, gyerekek... Azon külön mosolygok, amikor azt a pályát sorsolja ki a gép, melyet csak egyvalaki választott ki. Na mondom magamban, már megint demokratikus chartát játszunk?

Nagyon kíváncsi leszek a pénteki versenyre, most már vizionálom azt, hogy marad a fejlődő tendencia, és ha sokan leszünk, akár 100 pontom is lehet.

Továbbra is azt gondolom, hogy a Nintendo elrontotta a Wii U és a Nintendo 3DS esetében a Virtual Console-t. A retro asztali konzolok játékait kellett volna Wii U-ra tenni (ahogy ez meg is van, csak 3DS-re feleslegesen vannak), Nintendo 3DS-re pedig a Game Boy Advance és Nintendo DS játékait kitenni 8ahogy fent vannak a Game Boy és a Game Boy Color játékai is). Addig jó ötlet volt TV-n kézikonzolos játékkal játszani, amíg ott volt Super Nintendóra a Super Game Boy, illetve Nintendo GameCube-on a Game Boy Player, de azt gondolom, hogy Switchen lesz majd értelme mindegyik retro konzol játékait feltenni, mert azt TV-n is játszhatjuk, és bárhová magunkkal vihetjük, míg a Wii U esetében a GamePad-nek mindig a konzol "vonzáskörzetében" kell lennie, így ott retro hordozható játékokkal nem játszhatok pl. vonaton. De azért vettem néhány régi hordozható játékot, hogy lássam, hogy néz ki. Gyászosan. 32"-os Full HD (és nem Full DS, ahogy félregépeltem -_-) TV-n rettenetesen pixelesek a játékok, mondjuk DS játékok esetében több megjelenítési lehetőség van, de nem sikerült megtalálni az optimálisat. A sok rossz közül a legkisebb rossz a Full Screen megjelenítés. Ekkor a DS felső kijelzője látható TV-n, az alsó kijelző képe pedig a Wii U GamePad-en, és a pixelek megjelenítését "smooth"-ra állítom, akkor egész elfogadható a kép minősége. De azért gyönyörűen meglátszik, hogy a DS annak idején milyen olcsó költségvetésű konzol volt, rettenetes volt a felbontása.

De képeket szerencsére a hordozható játékokból is lehet csinálni. A Mario Kart DS-sel próbáltam, hogy lehet jó képeket csinálni. Ugyanis a több megjelenítés több képkészítési lehetőséget biztosít, csak mivel a képeket fix méretben lehet a Miiverse-re feltölteni (800×450), ezért ami viszonylag jól néz ki TV-n, az kicsinyítve nem az igazi. Nem csináltam mindegyik megjelenítésről képet, mert van olyan, ami önmagában csőd, de néhánnyal érdemes volt foglalkozni, persze a végeredmény bizonyos esetekben nem olyan jó, mint ahogy TV-n látszik.

Az első:

Na ez a Full Screen megjelenítés, csak a GamePad-en látható alsó kijelző képéről csináltam képet. Ez így néz ki. 50cc Mushroom Cup pálya eredménye látható. Ha ki akarom emelni az alsó kijelzőn látottat, akkor érdemes így csinálni képet.

A második már sokkal érdekesebb lenne, ha az "apró betűs részt" is lehetne látni.

Lehetne úgy is játszani, a TV-n az eredeti Nintendo DS konzol látható, annak kijelzőjén a játék, amivel játszunk. Bár a TV-n viszonylag jól látszik a játék, mégsem tetszik ez a megjelenítés, mert csak a TV-nek egy kis része van csak kihasználva, a többi része feketén marad.

A harmadik is érdekes, csak ennek a képe is kifogásolható.

Kifejezetten tetszik az ötlet, hogy a TV bal oldalán nagyban látható a Nintendo DS felső kijelzőjének a képe, jobb oldalt alul pedig kicsiben az alsó kijelző képe. Ez TV-ben egész jól látható, csak a kép fix felbontása miatt a kicsi kép tartalma eléggé rosszul látható. Megvan egyébként ennek az "ellentettje" is, amikor a felső kijelző képe látható kicsiben a bal-felső sarokban, jobb oldalt pedig nagyban az alsó kijelző képe. Ennek az az érdekessége, hogy a kis kép 1:1 pixelarányban látható a GamePad-en, és döbbenet, hogy milyen kicsi. Ez azt jelzi, hogy a DS pixelsűrűsége milyen kicsi volt.

Az utolsó kettő együtt értelmezendő, mert egyszerre csináltam a TV-n és a GamePad-en látható képből, ki is derül, hogy miért. A TV-n ez látszik:

Ez sem lenne rossz, de ennek nemcsak az a baja, hogy a kép nagyrésze nincs kihasználva, hanem az is, hogy a GamePad-en oldalra fordítottan látszik a kép. Ez irányítás szempontjából borzasztó, ugyanis ezáltal úgy értelmezi a GamePad-ről a játékot, hogy azt állítva tartjuk (mert a kép úgy vagy egyenesben), ezért az irányítás is ezzel együtt elmozdul. Ez nemcsak azért problémás, mert akkor a Control Pad alsó gombja lesz a jobb oldali gomb (tehát az alsóval lehet jobbra kanyarodni), hanem állítva tartva a GamePad-et alul kell kanyarodni, az akciógombok meg felül vannak, ezen felül az L- és R gombok is oldalra kerülnek, és mire aggyal megszokjuk, hogy akkor most mi hol van, addigra a konzol normális tartása lesz a furcsa. De írták is, hogy ez a kép akkor jó, amikor az érintőképernyő dominál. Például a Brain Training esetében. Mario Kart DS-ezni valóságos bűvészet lenne.

Ellenben képkészítésre ez a legjobb, mert akkor a GamePad képe így néz ki:

A kép nyilván oldalára fektetve látszik, de egy egyszerű elforgatással megszületik a legoptimálisabb kép, mely a legjobban van kihasználva. Ami jó, hogy a GamePad képe is 800×450-es felbontásban látható, ugyanabban a képminőségben, így ez a legjobb, csak játékra alkalmatlan.

Játékra leginkább az itt felsoroltak közül az első tetszik a legjobban, amikor TV-n látjuk a teljes felső kijelzőt, GamePad-en az egész alsó kijelzőt, így ott lehet rajta alakítani. Csak ha képet akarok csinálni, akkor váltani a Virtual Console menüjében a megjelenítések között. Amúgy sikerült megtalálni a megfelelőt, és szerencsére lehet úgy állítani a képet, hogy viszonylag jól nézzen ki, ebben segít az is, hogy a pixelek megjelenítését lehet smooth-ra állítani. De ez akkor is Nintendo 3DS-en lenne a legjobb.

Nos, a pénteki Mario Kart bajnokság megvolt ezen a héten is. Nagyon jó volt, és most abból a szempontból valós eredmény született, hogy mindenki végig benne volt a játékban, senki nem szállt ki. Így aztán nagyon utolsó lettem most.

Szépítettem a végén, de az elején örültem az utolsó előtti helyeknek is, és úgy el lettem maradva a végére, hogy már amiatt volt élmény játszani. Még annyira bennem van az emelt szintű ötös angol érettségi eredményének az öröme, hogy egyáltalán nem foglalkoztam a játékkal. Úgy voltam vele, hogy menjetek előttem, elleszek én itt hátul. Aztán egy idő után megráztam magam, és úgy voltam vele, hogy ha már itt vagyok, azért mutassak fel valamit. Igyekeztem komolyabban venni a játékot, de így sem sikerült jobb eredményt elérni. Rájöttem, hogy valószínűleg azért, mert a kocsi rossz alattam. Tanooki Marióval mentem Metal kocsi, Slim kerék és MKTVFOIL ernyővel, de egyszerűen kezelhetetlen volt a kocsi. A sokadik kudarc után úgy döntöttem, hogy ez így nem mehet tovább, kilépek, és karaktert meg kocsit váltok. A lehető legkönnyebbeket választottam ki: Toad karakter, Pipe Frame kocsi, Roller kerék, és a repülő ernyő. Na ezt már jobban tudtam kezelni, de itt is idő kellett, mire belerázódtam a dologba, de aztán ritkultak az utolsó helyek, egyre gyakrabban értem el jobb helyezést. Aztán már a középmezőnyben is megmutatkoztam. A legjobb most egy harmadik hely volt néhány másodperc erejéig, amúgy most összességében nem nagyon látogattam az élbolyt.

Megvannak az oda való emberek. Valamennyire tudok fejlődni, de tartok attól, hogy a határtól már nem vagyok annyira messze. Mondták többen is, hogy szinte vérre menő harc megy az 1. helyért, tárgyakat kegyetlenül használva egymás ellen. Erre többen is utaltak, egyszer például amikor valaki kitette büszkeségének tárgyát, megvan mindenhol a három csillag a Mario Kart 8 bajnokságában. Aztán írta neki ug, hogy akkor jöhet Mario Kart 8 online bajnokságára, ott megemberesedik. Aztán amikor múlt héten írtam a FB oldalra, hogy bosszantott, hogy Tidus csak úgy oldalról nekilökött a banánhéjnak, amikor sok vizet nem zavartam neki. Móki válaszolt erre valami olyasmit, hogy aki az első helyért harcol, annak nem számít semmi. Nem pont így írta, de a lényeg benne van. Akkor elgondolkodtam azon, hogy velem is előfordult már az, amikor például első voltam, aztán kiütnek, hátrább kerülök, annyira elkapott a flow, hogy nem törődve senkivel keményen átgázoltam mindenkin.

Ugyanakkor meg ott a másik oldal. Lesz július 29-én Nyíregyházán egy Mario Kart 8 Deluxe veresny, ennek szabályzatában többek között tiltva van az úgynevezett "bullying". Tehát a szándékos hátráltatása másik versenyének. Rákérdeztem erre, hogy értik, és mint kiderült, ebbe bizony benne van az, hogy csillaggal nem lehet a másiknak nekimenni szándékosan, vagy akár nekilökni valakit egy tárgynak, és hasonlók. Ez a másik oldala a dolognak, hogy ugyan elfogadtam magamban azt, hogy kegyetlen csaták mennek az első helyért, ugyanakkor meg lélekben közelebb vagyok a nyugisabb, másokat nem hátráltató verseny mellett. Persze kérdés, hogy mi számít ide. Mert ha kapok piros teknőspáncélt, azt nyilván rádobom az előttem levőre, meg ilyenek, de alapvetően én sem szoktam szándékosan nekimenni csillaggal senkinek. Ugyanakkor azt el tudom képzelni, hogy ha majd jobb és jobb leszek, akkor tényleg el fog kapni annyira a hév, hogy keresztülgázoljak mindenkin a győzelemért, hiszen ez is a Mario Kart része, és ahogy korábban írtam, a tárgyak is olyanok, hogy meg kell tanulni használni őket. Ettől több a Mario Kart a többi versenyjátékhoz képest. Csak abból maradt meg rossz emlék, hogy volt 1-2 régi találkozó, ahol volt olyan Mario Kart verseny, ahol olyan egyén is játszott, aki abban látta szórakozását, hogy szívathatja a másikat. Itt utáltam meg ezt a direkt hátráltatását a másiknak. De most már azért nem rágódok miatta, főleg, hogy régen én is csináltam ilyet. Mario Kart 64-en úgy meg lehet szívatni egyes pályákon az ellenfél játékosokat, hogy nincs az a profi tudás, hogy onnan behozza a lemaradását. Csak az új játékokban ettől elszoktam. De majd meglátjuk, hogy ahogy fejlődök, hogy fog változni a mentalitásom, tényleg nem zárkózom el tőle.

Tegnap ismét elkezdtem azt, amit tavaly félbehagytam. Amikor átimportáltam a Wordpress-ről a blog.hu-ra a tartalmat, akkor sok olyan címke is átjött, amit nem használtam ott, vagy nem úgy. Mivel nem azonos a két blogszolgáltató motorja (sejtem én), ebből fakadnak különbözőségek. A képeket sem egyformán kezeli a két blog, ezért azokon is állítgatni kell, és mivel a címkéket sem lehet rendesen törölni, ezért egyesével kell végigmenni minden egyes blogponton, a képeket a helyükre tenni és a felesleges címkéket törölni. 2006-2010-es évek teljesen készek. Most a 2011-eset csinálom, és még van munka, mert 2015-ben költöztem ide, Úgyhogy még csak a felével vagyok kész.

Úgy vettem ki, hogy kívülről nem látszik minden, de a szerkesztőfelületen ez látható:

A zöld háttérűekkel van baj, azokat nem tudom, hogy jöttek át ide. De a lényeg az, hogy szinte az összes post 2015 februárjáig bezárólag rossz taggeléssel jött át, konkrétan megduplázott mindent. És alapból nem lehet törölni őket, csak úgy, ha minden egyes blogposton egyesével végigmegyek. Emellett a képeket is rendezni kell, mert bár ugyanúgy HTML-lel működik mind a kettő, de a blog.hu nem tudja értelmezni például a képaláírásokat, így azokat is külön-külön törölni kell, mert benne vannak a postban. Tavaly ezt kezdtem el csinálni, el is jutottam 2010. októberéig, de aztán annyira sokalltam, a még hátramaradó mennyiséget, hogy besokalltam tőlük, és abbahagytam. Aztán most folytatom, mert ki tudja. Hátha egyszer a végére érek.

A ma esti vasárnapi veteránok versenyen kevesen vettek részt, és igazság szerint most nem is nagyon voltam hangulatban. De emiatt semmiképp nem hagytam volna ki. Itt is az eredmény.

Éreztem egyébként, hogy az a pénteki 86 pontos eredmény magasan a realitás fölött volt, ez talán jobban reprezentálja a tudásomat. Szinte minden egyes versenyben azzal szembesülök, hogy nemcsak azzal van a baj, hogy többiek nagyon jók, hanem, hogy a hibáimat nem tudom kiküszöbölni. A legbosszantóbb az, amikor falnak ütközök, és úgy lelassulok, hogy nagyon nehezen nyerem vissza utána a végsebességemet. Ezért is preferálom a könnyű karaktert, Pipe Maze kocsit, roller kerékkel, mert ezeket a hibákat könnyebb kiküszöbölni a jó gyorsulás miatt. Az irányítás sem utolsó dolog. Valószínűleg a kocsiválasztás is rossz volt, mert néha azt láttam, hogy túl nagy ívben vette be a kanyart. Mi is a kocsim? Fű, nem jut eszembe az összeállítás. Volt a Badwagon kocsi, de a kerék... Abban változtattam, hogy elképzelhető, hogy az a baj forrása, mert ugyanezzel a kocsivel nagyokat mentem pénteken és a hétvégi "magánversenyeken". Megvan! *kipuskázta* Slim kerék volt.

Amúgy nem ug versenyzett túlságosan a tudása alatt, hanem csak az utolsó 40 percre jött fel, az egész játék igazán Móki és Cava_HUN háziverseny volt, el is gondolkodtam, hogy nem unják ott nagyon az elején? Zolee is elment időközben, úgyhogy elég kevesen voltunk. Azon mosolyogtam magamban egyébként, amikor ug az első vagy a második játék után azzal jött be, hogy "I'll get you next time!" Ezt az első helyezettnek üzente, de egyrészt mondtam magamban, hogy először ENGEM kell elkapnod, utána lehet feljebb menni. Ez mint látható, sikerült. Másrészt azért tűnt kívülről viccesnek, mert ezzel jött fel a Földgömbre, és ez tisztára olyan feelinget adott, mintha berontana egy szobába, és teljesen önkívületi állapotban mondaná, hogy "I'll get you next time!" Nem is tudom már melyik volt az a pálya a verseny elején, ahol két körön át voltam 1. helyen, de akkor már tényleg elhittem, hogy megnyerhetem, de hát az még nem telik ki tőlem. Meg később is volt egy pár másodpercem az élen, de az már tényleg tiszavirág-életű volt. Mást így hirtelen nem tudok mondani, ez most tényleg nem volt olyan jó verseny, elszáguldoztunk, de nagyjából most ennyi. Jobb versenyt jövő péntekre. Amúgy sötétkék Yoshival mentem most. A feketét leszámítva már mindegyikkel versenyeztem.

Délután mentem még egy offline menetet a Mario Kart 8-cal. Ugyanazokkal a feltételekkel mentem, tehát 150cc, nehéz CPU, szintén Yoshival, de most nem rózsaszínt, hanem a fehér Yoshit választottam társamul. A kocsi is maradt: Badwagon, Metal kerék és MKTV foil ejtőernyő. A változtatás még annyi volt, hogy most nem 8 versenyt mentem, hanem 12-t, így a maximálisan elérhető pontszám 180 volt. Nem is ez volt a cél, hanem hogy tartsam azt a szintet, amit tudok, erre ilyen eredményt sikerült elérni:

Annyira éreztem, hogy nem szabad annyiban hagyni az előző menetet, hogy ebben több van. Ha már olyan szoros eredménnyel sikerült 4. helyet érni akkor 78 ponttal, akkor csak sikerülhet megszerezni a dobogót. Sikerült egyenesen a legtetőre állni. Úgyhogy alakul a játékom, alakul, hihetetlenül elégedett vagyok ezzel az eredménnyel.

De azért igyekeztem nem elbízni magam a ma esti online meccsre. A múlt heti 60 pontos eredmény után most 67 pontos végeredményt tűztem ki magam elé. Úgy voltam vele, hogy ha ezt sikerül elérni, akkor van fejlődés. Ehhez képest ez az eredmény született:

Azt nem tudom, hogy annak örüljek jobban, hogy magasan túlteljesítettem a kitűzött célt, vagy hogy kétszer is voltam második. Merthogy sikerült kétszer is bezsebelni az ezüstérmet. Alig hittem el, ez valami óriási dolog volt. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ahogy az eredményen is látható volt, se Móki, se ug, se MagicT nem játszott, így az igazán nagyágyúk most kimaradtak a buliból, ennek is betudom az ezüstérmet. Viszont a pontszám értékéből ez nem von le semmit, mert ha itt lettek volna mindnyájan, akkor az 5. helyért kaptam volna meg azt a 8-9 pontot, ami a 2. helyért járt, amikor 9-en voltunk. Mondjuk, ami még viccesebb volt, amikor a Mario Kart Stadium pályán egy pillanatra még első is voltam. Fel is ordítottam, hogy ELSŐ HELY! De máris repült felém a bomba, úgyhogy egy kurvaanyázás kíséretében 7. helyen tudtam magam rögtön utána. De ennek is volt párja, a Dry Dry Desert pályán majdnem egy teljes körön át voltam első. Komolyan elgondolkodtam, hogy most a többiek hagyják magukat ennyire, vagy csak nem kapnak tárgyakat, amivel a helyretegyenek. Persze gyorsan kiderült, hogy az utóbbi állítás a valós, amint megvolt a megfelelő eszközük, rögtön értésemre adták, hogy az ott nem az én helyem. Jó amúgy ez a "Frantic" tárgyas verseny, alaposan felkavarta az állóvizet néhányszor. Viszont kíváncsi lennék arra, hogy ki ez a "Tidus" nevű játékos, néhányszor megszívatott, és a nem a vicces értelmében. Amikor szándékosan nekilök a banánhéjnak, azért komolyan elgondolkodtam azon, hogy Mario Kart ide vagy oda, lehet-e ezt még becsületesnek nevezni. Egyszer-egyszer feldühített, de lerendeztem magamban azzal, hogy ez is a játék része, ezzel együtt kell vele játszani.

Most azért már sokkal jobb eredményt mutat a táblázat, bár most is utolsó voltam a 86 pontommal, de ahhoz képest, hogy le voltam maradva, azért most nem szégyenkezhetek, hogy előttem 110 ponttal voltak. Thundert sajnáltam, hogy ledobta a játék még az elején, aztán nem is tudott visszajönni. Mondjuk szegényt jól megszívattuk délután Facebookon. Írta, hogy hosszabb idő után ismét jön versenyre, és hogy reszkessünk tőle. Erre mindenki nevetett rajta, hogy pont tőle reszkessünk? Milyen jó a humora, meg ilyenek. Beszálltam én is a cikizésbe, és bár Thunder úgy tűnt, viccesen reagálja le, komolyan elgondolkodtatott, hogy nem-e bántódhatott meg. Ha igen, jelezze felém nyugodtan, hogy tudjam, hogy hol a határ egyéneknél a viccelődés és a gúnyolódás között.

Kíváncsi vagyok, hogyan tovább ezen túl. Nagyon örülök ennek a 86 pontnak, de nem merek egyelőre erre építeni. Maradjunk annyiban, hogy ez egy rendkívüli eredmény volt, aztán meglátjuk, hogy vasárnap mi lesz. Az biztos, hogy nagyon élvezetes volt. Most naracssárga Yoshival mentem, mely szín az örök vidámságot is jókedvet szimbolizálja. Nem utolsó sorban a Hollandiában is előszeretettel járnak narancssárgában, hogy mutassák, milyen vidám nép. Én is erre a színre váltok.

Korábban már próbáltam, hogy milyen tárgyak nélkül Mario Kartot játszani. Azt hittem, hogy dögunalom lesz az egész, de majdhogynem jobban élveztem az egészet. Egyszerűen azért, mert több múlik a tudáson, és jóval kevesebb múlik a szerencsén. És így más eredményt sikerült elérni.

Egy-egy játék erejéig még első is voltam, de annyira szoros volt az első négy helyezett, mint látható, hogy tényleg az utolsó meneteken dőlt el a meccs. És azt gondolom, hogy ez sokkal jobban reprezentálja a valódi tudásomat. Jó, biztos vagyok abban, hogy lehet a tárgyakkal is taktikázni meg tudást elsajátítani, de ha van lehetőség tiszta versenyt menni, akkor miért is ne éljek a lehetőséggel? És íme az eredmény. Nagyon jó meccs volt.

150cc-s meccs volt, kemény CPU-val és 8 versenyt mentünk. Tehát 120 pont volt a maximálisan megszerezhető pontszám. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, '86-ban születtem, 86 pontot sikerült elérni, ez több, mint jó ómen. És hogy rózsaszín Yoshi... Jaj, menjetek már, én azon kevés férfiak közé tartozom, akinek nekem semmi baja nincs a rózsaszínnel. Mondjuk valószínűleg azért, mert édességből az epres, málnás, piros gyümölcsös ízűeket szeretem a legjobban. És mindig, amikor valami világosabb rózsaszínt látok, egyből az epres fagyira asszociálok. Inkább az eredmény legyen a fontos, abban menő vagyok. Úgyhogy ma este zúzni fogok az online versenyen.

De ne jussunk el ide. Vasárnap újabb animének értem a végére, ez pedig a Final Approach. Egy 13 részes "félhosszúságú" animéről van szó, vagyis egy része kb. 13 perces. Alapvetően egy létező társadalmi problémára ad egy meglehetősen debil választ a sorozat. A közeljövőben játszódik, amikor is Japánban olyan szinten megcsappant a gyerekvállalási kedv, egyáltalán az igény a párkapcsolatra, hogy az már komolyan fenyegeti a japán gazdaságot. Erre azt találták ki, hogy minden egyes fiú mellé számítógéppel "kisorsolnak" egy lányt, aki jellemvonása szerint hozzáillik.

Adott egy srác, Mizuhara Ryo, aki vígan éli középiskolás mindennapjait, míg egy este egy helikopter száguld a magasba, és beugrik hősünkhöz. Belőle egy hadseregnyi Men in Black, Mátrix feelingű ügynökök özönlenek ki, ellepik a házat, a végén pedig meg egy lány száll ki, aki magát Masuda Shizuka néven mutatja be, és kijelenti, hogy mától ő lesz hősünk jegyese. A fiú persze rögtön ellenkezik, ő nem lesz senkinek a férje csak azért, mert előírták. Na de Shizukát sem abból faragták, hogy csak úgy lemondjon a neki megszavazott jegyeséről. Egy hihetelenül jól irányzott karate-mozdulattal Ryo értésére adja, hogy itt bizony az van, amit ő akar. A rengeteg sok ügynök sem véletlen van jelen. Azonnal a lány védelmére kelnek, ha Ryo akár verbálisan is bántani merné, vagy szembeszállna az akaratával.

Idáig talán még viccnek is elmenne. Ha nem láttam volna az animét, és mástól olvasnám azt, amit most írtam, azt gondolnám, hogy érdemes lenne megnézni. De a valóság másképp fest. Ahogy megjeleníti az egész eseményt az anime, amilyen érzelmeket társít melléjük, és a rajzstílus az, ami miatt komolyan kiakasztott a dolog. Egyrészt, képzelhetjük, milyen párkapcsolat lehet abból, ha csak az egyik fél akarata teljesülhet (nemtől függetlenül), a másik meg örülhet, hogy egyáltalán egy légtérben lehet vele. Érzelmek tekintetében meg Shizuka kettőssége, ami nem tetszik. Ha Ryo (mindig Roy-t írok T_T) erőt vesz magán és visszautasítja Shizukát, akkor latba veti fizikai erejét, vagy elkezdi sajnáltatni magát, és "You're so mean" jellegű szöveggel siratja magát. A rajzstílus meg számomra kifejezetten visszataszító. A lányokat szerénynek ártatlannak mutató nagy szemek, holott azt várják, hogy egy srác nekik menjen, és jól elkezdje osztani őket. Erre még rájátszanak az önsajnáltató érzelmek is, amik bennem komoly visszatetszést keltenek. Ugyanakkor meg Japánban igény van az ilyen jellegű animékre, mert a fiúk többsége olyan szinten önbizalomhiányosak, hogy a gondolatától is rettegnek, ha egy lányt meg kell szólítani, vagy udvarolni nekik. Az ilyen stílusban rajzolt lányok megadják az illúziót a fiúknak, hogy ilyennél van esélyük, szinte érzik, hogy hívogatják magukhoz. Ezért is népszerűek a fiúk körében a randizós játékok, mert azok is hasonló stílusban vannak megrajzolva.

De vissza az animére. Akkor válik igazán szörnyűvé az egész, amikor a Ryo, mintha nem venné észre Shizuka érzelmi manipulációit, egy idő után beleáll a helyzetbe, és szinte elkezdi sajnálni a lányt, amikor megtudja a valódi okát, hogy miért ment bele ebbe a párválasztósdi dologba. Merthogy erre is fény derül, ezzel adni némi "álkomolyságot" a történetnek, aztán a végére minden szép és jó lesz elviekben... A képen ugyan több szereplő is látható, de annyira súlytalanok. Ott van például Ryo húga, Akane, aki szintén főszereplő, de szinte csak arra szolgál, hogy megmutassa az anime, hogy van valaki, aki aggódik a fiúért, de érdemben nem csinál semmit. Amúgy a szüleikkel nem tudni, hogy mi történt (vagy nem maradt meg bennem, ha mutatták), évek óta Ryo neveli Akanét. Meg persze Ryo iskolába jár, és az osztálytársak is szerepet kapnak, de ők sem viszik előre a történetet.

Zene terén sem alkot maradandót az anime. Az opening kifejezetten unalmas, nem közöl semmit. Nogawa Sakura az opening előadója. Annyira nem ismerem őt, de a RAY the Animation-ben hallottam a hangját. A szöveg pontosan annyira semmilyen, mint ahogy az anime is. A zene mellett is úgy elmentem gondolatban, semmi dallama nincs. Ami az egészben nagyon kiábrándított, hogy a zenét Kageyama Hironobu szerezete. Az az ember, aki JAM Project tag, aki szólóban valósággal legendákat énekelt a Dragon Ball Z-nek, és néhány kisebb kaliberű animének és Tokusatsu sorozatnak, merényletet követett el maga ellen, azzal, hogy egy ilyen semmi érzelmi mondanivalóval nem bíró zenét írt egy ilyen borzasztó animének. Nem akartam elhinni, amikor az opening videóben megláttam a nevét, mint zeneszerző. Vissza is tekertem a videót, hogy biztos ő az. Fájdalmas volt a felismerés, hogy igen. Az ending valamivel jobb (Hashimoto Miyuki: Love, Fate, Love), kifejezetten ígéretesnek indul, de aztán más hangszínben énekli az előadó a refrént, így az egész el lett rontva, de összességében még mindig maradandóbb, mint az opening.

Igazából találó a cím, mert tényleg egy végső megközelítést ad egy problémának, amikor már olyan mértékű a baj, hogy már nincs más választás. Természetesen az "alkotás" a maga 13 percnyi 13 részében nincs lehetőség, hogy megismerjük ennek az előzményét. Egyébként ezt az animét a videojátékos folytatása miatt kezdtem el nézni. A játék ugyanis játék formájában folytatódik Final Approach 2 ~1st Priority~ címen. Ez PlayStation 2-re jelent meg, és abból, hogy mások a karakterek, arra következtetek, hogy más történetet is dolgoz fel a játék. Viszont a rajzstílus nagyon hasonlít az animéére, ezért is sejtettem, hogy egy franchise-ról van szó. Ráadásul mind a kettőt a PrincessSoft gyártotta. A PS2 játék 2008-ban jelent meg, ennek van egy Portable változata, mely 2009-ben jelent meg PSP-re, na ennek az openingjének előadója Okui Masami. A Starting Over című dala elég jó, bár nem annyira komoly. Illik egy ilyen jellegű videojátékba, amit egyébként pont Okui Masami hangja tesz némileg komollyá, azáltal, hogy hallani a hangján érzelmi érettséget, valamint hogy azért már lassan 2 évtizede énekelt akkor. Amúgy maga a játék meg lehet, hogy szintén annyit ér, mint az anime. Az ending meg Ohmi Tomoe: Beloved című dala, valamivel egyszerűbb. Egy negatívabb pillanatomban konkrétan el is képzeltem, hogy általam igencsak "beloved" lenne egy ilyen csaj. Itt nemcsak arról van szó, hogy adott esetben "sakkban tart" egy srácot, ezáltal ő tehetetlennek érzi magát, hanem egy ilyen helyzetben nem is lehet igazi szeretet kicsikarni, és még tiszteletet sem vívhat ki magának, legfeljebb félni fog tőle. Mondjuk a Stockholm-szindróma rendesen érvényesül az animében, ha valamivel meg lehet magyarázni, hogyan szerette meg végül Ryo Shizukát az animében, akkor így. Amúgy a videojátékra visszatérve, bár a rajzstílus szinte megegyezik az animével, de képeket nézve a játékból szimpatikusabbnak tűntek a karakterek. Annak ellenére, hogy az opening és ending alapján komolyabbnak sejtem a játékot, nemigen szavaznék bizalmat egy ilyen produktumnak, ez az anime igazán megadta az úgymond, alaphangulatot. 3 pontra értékeltem 10-es skálán.