CANDY CLUB: Giragira CANDY NIGHT

Elérkeztünk hát a dobogósokhoz, melyek alsó fokán a legjobb Shuffle Team Show dal szerepel. A dalt az Akanyatsura három ügyeletes bulimestere adja elő Anne Faulkner társaságában. És ezen az éjszakán nagyot fogunk bulizni! Még bennem is azt az érzést keltette, hogy egy felejthetetlen éjszaka elé nézünk, pedig egyáltalán nem vagyok egy bulizós típus. De azért a Last.fm-en oda kommenteltem a dal alá, hogy "hol lehet csatlakozni a Candy Club"-hoz?

Remek dal, mert az Akanyatsura három legjobb rappere olyan hitelességgel adják át, hogy itt ma buli van, hogy mindenkit magával rántanak. Anne Faulkner meg a maga titokzatos hangjával a bridge-ben extrán megfűszerezi a dalt. Ha Anne Faulkner nem vallaná magát nembinárisnak, azt mondanám, hogy a srácokat Anne hevíti fel ennyire, neki köszönhetően érzik ennyire ezt az éjszakát.

Így kell bulira hívni az embereket.

Kikerült a Facebookra néhány Budapest Pride-os bejegyzés (ami idén június 22-én, azaz múlt szombaton volt). Ahogy az lenni szokott, nincs Facebook kommentmező buzizás és egyéb mecsmérlések nélkül. Ezeken még túl is lehet lendülni, ami igazán megfogott és elgondolkodtatott, amikor egy meleg sárc igyekezett védeni a Pride létjogosultságát. Az ellentábor élt is a lehetőséggel, hogy az önként jelentkezett céltáblára lőjön. Az egyik amelyik elgondolkodtatott, hogy ellentmondást nem tűrően olyasmit írt, hogy "hagyjuk a meleget, és a PC-t, te buzi vagy!" A magam részéről nem találom sértőnek a buzi szót, nem is ez volt a legrosszabb ebben a kommentben. Hanem, hogy ő ezt megbélyegzésnek szánta, és azzal kvázi sarkon fordult, és lelépett. Mert aki buzi, az neki az emberiség legalja. A másik tisztelettel kérdezte, hogy miért kell mutogatni magukat. Azért nem tettem idézőjelbe a tisztelettel szót, mert megítélésem szerint, a gond máshol volt. A srác hiába próbálta magyarázni, a kérdező nyilvánvalóan nem értette meg. Jobban mondva: Nem volt nyitott arra, hogy megértse. Lehet, hogy a maga részéről tényleg tisztelettel kérdezte, hogy mi szükség van az évenkénti felvonulásra, de abból, hogy nem közelített a fiú felé, a kérdései és az utána lévő kommentjei inkább emlékeztettek arra, amikor a szülő leszidja a gyereket, hogy "Mi ez az egyes az ellenőrzőben?" Sajnos a szülő sok esetben nem azért kérdez ilyet, hogy megértse a gyerek esetleges problémáit, hanem hogy útjára indítson egy alapos fejmosást. Hasonlóképp nem közelített a kommentelő a fiúhoz. "Költői" volt a kérdése, csak azért tette fel, hogy így adja értésére, hogy neki ez egyáltalán nem tetszik, nem azért, mert meg akarja érteni a másik oldalt.

Pedig kevés nagyobb erény van annál, mint nyitni a másik felé, és törekedni arra, hogy megértsük őt is. Azt gondolom, hogy sokan azért nem élnek ezzel az erénnyel, mert ha igazat adnának a másiknak, azzal azt gondolnák, hogy legyőzte a másik. Ráadásul egy olyan, akivel szembeállítják magukat. És az nem lehet, hogy az "ellenséggel" szembe gyengék legyenek, legyőzze őket. Ez az attitűd legalább annyira megöli a diskurzust, mint az, ha valaki buzizza a másikat, és ennyivel elintézi a vele való beszélgetést.

Tehát én abban látom a baj forrását, hogy sokaknál a meggyőzés és a legyőzés ugyanazt jelenti. Ez a két szó főleg akkor mosódik össze a fejekben, ha a másik oldalon egy általuk gyűlöletes, de minimum kellemetlen személy / jelenség áll. Ezért sincs valódi diskurzus a témában. Ebben egyébként közrejátszik az is, hogy sokan a másikkal szemben határozzák meg saját magukat, mert a gyűlölt jelenség erős ellenidentitást képző dolog. És nem mindenkitől függetlenül határozza meg az egyéniségét. Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy ha valaki gyűlöl valamit a másikban, azt saját magában kell lerendezni. Nagyban fejleszti az önismeretet, ha valaki rájön arra, hogy miért gyűlöli az adott jelenséget. Persze ehhez az kell, hogy saját magához, hogy értőn forduljon. Lehet, hogy itt van a baj? De azért is tartom nagyon fontosnak, mert a másikkal szemben való helyezkedés meggátolja, hogy egy mindenkitől független egyénisége legyen. Az, ami tényleg önmaga, amitől ő önazonos.

Aki nyit a másik felé, az nemcsak a másikat ajándékozza meg értő figyelemmel, hanem saját magát is empátiával, megértéssel. És ha ez kölcsönös, máris egy kicsivel jobb lesz ez a világ.

BAE: BaNG!!!

Egy csapat vagy egy projekt bemutatkozása erős, az mindenképp megalapozza az alaphangulatot. A BAE pedig nemcsak az egész Paradox Live-ot vezette fel ezzel a remek dallal 2019. decemberében, hanem az animét is megalapozta, ugyanis ez az első rész ending dala.

Az együttes is bemutatkozik ezzel a dallal, előrebocsájtják, hogy ők a legjobbak. És hihető is, mert nagyon ütősre sikeredett a rapjük. Egyedül a zene lehet problémás, mert ahogy kihallottam, a közel 4 perces dalban teljes zenei terjedelme kb. 30 másodpers. Az egész dal alatt csak azt a két taktust ismételgetik.

De a rap kiválóvá teszi a dalt, a 4. hely egyrészt jelzi, hogy kiválóra sikeredett a bemutatkozás, másrészt jelzi, hogy még ennél is jobb dalok születtek később. Ezekről hull le a lepel a jövő hét folyamán.

48 & cozmez: Rats & Nobles

Volt arról korábban szó, hogy a Shuffle Team Show dalok egyik nagyszerűsége, hogy több rapper úgy fog össze, hogy egy adott kérdésről teljesen másképp gondolkodnak. Tehát arra fókuszálnak, ami összefogja őket, és nem arra, ami elválasztja. Erre szeretnék egy újabb remek példát mutatni, a magam részéről a legjobbat.

Ebben a dalban két különböző társadalmi rangból származó rapperek (A cozmez a "rats", 48 a BAE-ből a "nobles") beszélnek arról, hogy mindnyájukat próbára tett az élet, de a rap iránti szeretetük összetartja őket. Azért is érdekes ez a dal, mert talán ez az egyedüli olyan Paradox Live dal, ami emlékeztet a klasszikus hardcore rapre. És nagyon jók benne! Lehetett volna még egy pár ilyen, nagyon jól áll a seiyuu-knak az ilyen dal.

Újabb korábban megvásárolt könyvet szereztem vissza, méghozzá Soma Mamagésa: Ébresztő! című könyvét. Somának saját rovata volt a Nők lapja café weboldalon, az ottani levelekből szemezgettek egy könyvre valót. Természetesen a válaszok is olvashatók. Kitaláltam, hogy ha majd sort kerítek rá, oly módon teszem interaktívvá a könyvet, hogy elolvasom a leveleket, és külön megírom, hogy én mit válaszolnék rá, ha én kapnám ezeket a leveleket. Utána olvasnám el Soma válaszát, mintegy összevetve az enyémmel. Ezzel jól lehet fejleszteni az empátiás készséget. Úgy maradt meg bennem ez a könyv, hogy Soma igyekezett a levél stílusából következtetni a levélíró személyiségére és annak megfelelő útmutatást nyújtani. Tehát ténylegesen figyelt a másikra.

Bár az "Ébresztő!" címmel nem vagyok kibékülve. Egyáltalán azzal, hogy az embereket azzal bélyegzik meg, hogy alvó állapotban vagy éberkómában van. Ha valakinek egy viselkedésminta normalitássá vált, abból nem fog tudni csak úgy felébredni. Az ebből való változás nagyon lassú és sok esetben fájdalmas folyamat. Ha nagyon az éberkóma állapotára asszociálunk, akkor én egy ilyen rovatnak a "Térj magadhoz!" címet adnám. Mondjuk sokkal közelebb így sem vagyunk a megoldáshoz, de legalább találóbb. Nehéz valid címet adni egy segítő rovatnak, nemcsak mert a segítő csak útmutatással segíthet igazán, de sok esetben ezek csak egy első lépések egy hosszú folyamathoz. De az biztos, hogy már az sokat segít magán, aki megteszi az első lépést. Nem pszichológiát végeztem bölcsészkaron, de nagyon szívesen lennék tényleges figyelő.

Szinte minden alapanyag házilag készült, még a tésztát is tésztakészítő géppel csináltam. És az eredmény mindennél finomabb lett! Régóta meg akartam már tanulni házilag elkészített, hogy ne csak előre elkészített porból csináljam. Nincs bajom vele, néha jó azzal is lasagne-t enni, de Magyarországon valamiért nagyon kicsi a választék lasagne szószból.

Igazából az Angliában kapható fehér lasagne szószt akartam megcsinálni, mert ez az, ami olyan krémessé teszi a spagetti szószt. Nagy tételben fogadnék, hogy, amit kint piros lasagne szószként árulnak, az ugyanolyan spagetti szósz, csak más csomagolásban. Mondjuk, ahogy jobban szétnézem, azt látom, hogy nagyon nem is árulnak már "piros lasagne szósz"-t. Sőt, én most tudtam csak meg, ahogy utánanéztem, hogy a fehér lasagne szósz nem más, mint a besamel mártás. Hallottam már róla több helyen is, magyar recept is elérhető hozzá. Én egy angol receptet kerestem hozzá, és fordíttam le magyarra. De természetesen teljes egészében megmutatom, hogy én hogy csinálom.

A kép nagyméretben.

Nekem Philips HR2345/19-es tésztakészítő gépem van, ennek a használati utasítása alapján csinálom meg a tésztát. Természetesen akinek más gépe van, az annak a receptjét kövesse. Fontos tudni, hogy a sütési idő a frissen készített tésztára vonatkozik. Aki előre elkészített száraztésztából csinálja, az 40 percig alufóliával lefedve süsse meg, majd a fóliát leszedve további 20 percig süsse.

A végeredmény meg igazi paradicsomos ízű, krémes rakott tészta, amit remekül megkoronáz a sajt. Ezt igazából fogyókúrásra szerintem nem lehet megcsinálni. Kerestem reformboltokban különböző csökkentett szénhidráttartalmú liszteket, de ezek egyrészt embertelen drágák, másrészt nem biztos, hogy megfelelő tészta készül belőle. Próbálgatni kellene, én nem vagyok annyira gazdag, hogy reform lisztekkel próbálkozzak. Illetve vannak csökkentett szénhidráttartalmú száraztészták, de ezek azért zavarosak számomra, mert a tápértéknél az elkészített tészta adatait írják a csomagolásra, és nem magának a száraztészáét. Így meg nagyon nehéz összehasonlítani. Normál száraztészták esetében csomagolásban található (tehát az el nem készített) tészta tápértéke olvasható. Az természetes, hogy az elkészített tészta kalóriatartalma alacsonyabb, hiszen megdagad a vízben (feltéve, hogy nem teszünk hozzá olajat). Úgyhogy én tészták tekintetében nem találtam meg a tutit. Talán a teljes kiőrlésű lehet a jó megoldás. Ha nagyon akarjuk csökkenteni a lasagne kalóriatartalmát, akkor light sajttal tudunk segíteni rajta.

De természetesen az élvezeti értékét igazán a magasabb zsírtartalmú sajtok adják meg. Alkalmanként természetesen nem probléma nagyokat enni. Ha utána pár napig kevesebbet eszünk, többet mozgunk, könnyen visszaállhatunk a régi kerékvágásba.

GokuLuck: S.W.A.G.

Íme kérem szépen, a Paradox Live leghangosabb, legőrültebb, legdühösebb zenéje! A tagok teljesen kivetkőznek magukból, nem ismernek se istent se embert. Elszabadul a bennük lévő vadállat és senkinek nincs kegyelem!

Ez a második évad utolsó kislemezének záródala. Amíg a BAE már előre kikiáltja magát bajnoknak, a cozmez kéri a két koronát, addig a GokuLuck szarik az egész versenybe. Viszik a szajrét, ők meg veszekedjenek csak, mint a gyerekek! És annyira jól elő tudják adni ezt az elszabadult állatot, hogy még engem is magukkal rántanak. Több olyan dal is van, amit a düh vezérelt, de nem tudok más olyan dalt mondani, ami kihozza belőlem is az állatot. Jó akkor hallgatni, amikor haragszok a világra, utána egy kicsit megnyugszok.

Teljesítettem a Mario Kart 8 Deluxe-ben kitűzött célt. Megszereztem az angol profilomon mindegyik bajnokságon a legalább bronz kupát. Emlékeztetőként, a következőképp oszlott fel:

• 50cc: Arany kupa, 3 csillagos minősítés (tehát maximum)
• 100cc: Arany kupa, 3 csillagos minősítés (tehát maximum)
• 150cc: Arany kupa, legalább 1 csillagos minősítés
• Mirror: Arany kupa, legalább 1 csillagos minősítés
• 200cc: Legalább bronz kupa

Íme a bizonyíték:

Sikerült végülis az összes 200cc DLC-n megszerezni az aranykupát. A simában már effektív megvolt az összes, konkrétan nem foglalkoztam azzal, hogy meglegyen mindenhol az arany. De DLC-ban jó kommunista módjára túlteljesítettem a kitűzött célt. Magam is meglepődtem, hogy mennyire jól ment a végére, mint látható, 3 bajnokságban meglett a 3 csillag is. Pedig igazán kemény volt egy-egy verseny. Nem ugrik be hirtelen melyik bajnokságon volt az, ahol az első pályán 11. helyen végeztem, aztán a többit megnyertem, és végül elnyertem az aranyserleget. Utolsóelőtti helyről volt csak igazán szép nyerni.

Nőtt az önbizalmam az eredmény láttán. Azért is tűztem ki magam elé 200cc-ben a bronzot, mert sokáig úgy voltam vele, hogy annyira gyors a kocsi, hogy nem lehet már komolyan venni a versenyt. Ezért sokáig úgy voltam a 200cc-vel, hogy legyen meg a bronz kupa mindenhol, azzal untig elégedett leszek. De konkrétan mostanság jutott az eszembe, hogy ha azon az elven versenyzek, ahogy a mondás tartja: "A zseni átlátja a káoszt", akkor talán könnyebb lesz elérni a kitűzött célt. Ez volt a jó megoldás, ugyanis ahogy magamban elemeztem, milyen gyors a kocsi, ráérzek arra, hogy mikor kell elkezdeni driftelni, az jó eredményre vezethet. Egy jól bevett hajtűkanyarral akár több helyet is javíthatok. Célegyenesre driftelve érkezni belépőjegy az 1-2 hellyel jobb pozícióra. De tényleg elmebeteg tud lenni egy-egy verseny 200cc-n, ugyanis a gépi ellenfelek is úgy tudják szivatni egymást, ahogy nem szégyellik. Viszont ha én kimaradok ezekből az ütközetekből, pillanatok alatt akár az élmezőnyben tudhatom magam. Nem egyszer ennek köszönhetően nevető harmadikként vagy negyedikként értem be ily módon a célba. Nem győztem kapkodni a fejem után.

Legyek büszke magamra, és mondjam ki, hogy felnőttem a nagyokhoz! Számolni kell most már velem is, tőlem is lehet várni a jó eredményeket. 7 éve, amikor részt vettem a Mario Kart Hungary versenyein, kétségbeesetten küzdöttem a becsületemért, mostanra szerintem ott lennék a jó játékosok között. Mindjárt megyek is online versenyre és kipróbálom magam, hogy teljesítek az igazán profik gyűrűjében.

SUZAKU & KANATA: The Sound of Voltage

Ismét egy Shuffle dal következik, méghozzá BAE és a cozmez egyik tagja állt össze egy dal erejéig. Ez azért egy érdekes párosítás, mert bár mindkét csapat számára a szabadságot jelenti a rap, ám ezt a szabadságot másképp értelmezik. Volt is egy emlékezetes vitájuk az anime 2. részében.

Itt viszont most összefognak és együtt tolmácsolják nekünk, hogy mit jelent számukra a rap, és hogy ők ketten együtt a legjobbak. Valójában MC SUZAKU (Sugasano Allen) érdeme, hogy helyet kapott ez a dal ezen a listán, mert ő az, aki képviseli azt az erőt, ami hitelessé teszi ezt a dalt. KANATA inkább csak asszisztál, a zene is egyértelműen a BAE stílusára emlékeztet. De kettejük munkájának közös eredményeként egy kiváló dal született, és bizony mindenki hozzájuk csatlakozna, aki csak meghallja ezt a dalt.

Múlt szombaton ünnepelte a BGE a japán nyelvoktatás 40. évfordulóját, ennek örömére egy kisebb összejövetelt szerveztek beszélgetéssel, megemlékezéssel és egy kis eszem-iszom a végén.

Mivel én nem külkeres voltam, hanem az OBIC által tanultam a nyelvet, nem voltam biztos abban, hogy én is részt vehetek rajta, ezért inkább megkérdeztem a tanárokat. Mivel "sok szeretettel várnak" volt a válasz, ezért összeszedtem magam és elmentem.

Az eseményen online is részt lehetett venni, de mivel annyira szerettem itt tanulni a nyelvet, hogy mindenképp személyesen akartam részt venni az eseményen. Rajtam kívül még egy valaki volt, akiről tudtam, hogy OBIC-on keresztül tanulta a nyelvet, ő online volt jelen, így a személyen részt vettek közül én voltam a kakukktojás. Így sokkal inkább úgy hallgattam a beszélgetéseket, megemlékezéseket, mintha egy japános rendezvényen lettem volna jelen és a magyar-japán gazdasági kapcsolatok előadásra ültem volna be. Így inkább figyelmesen hallgattam.

De így is érdekes volt, hogy egyébként sokkal inkább a kultúra és a társadalom érdekel. Szó volt többek között a magyar-japán munkakapcsolatokról. Az egy érdekes téma volt, hogy bölcsészkaron japánosként könnyebb japán cégnél vagy külkeresként, ahol nem tanulták azzal az intenzitással a nyelvet, de jobban értik a gazdaságot. Nem volt egyértelmű a válasz. Ahogy az is érdekes volt, hogy bár Japánban még mindig nincs teljes egyenjogúság férfi és nő között, tudatában vannak annak, hogy nyugaton már egyenrangú a nő és a férfi. Így egy nyugati nő egy japán férfival egyenrangú a tárgyalóasztalnál. Ennek megfelelően el is várják a nőtől a nyugati viselkedést, mert ha ázsiai módon kezd el viselkedni, akkor ázsiai nőként fognak bánni vele. Az is elgondolkodtatott, hogy mivel ma már nem a japán gazdaság fejlődik nagy ütemben, hanem a dél-kelet ázsiai országok (Kína, Vietnam, Indonézia...), ezért manapság inkább rájuk helyeződik a fókusz, ezért is tanulják egyre többen ezeket a nyelveket.

Ezután voltak egyéni beszélgetések egy jól megterített asztal mellett. Leginkább itt éreztem a "kakukktojás" mivoltomat, mert nem igazán tudtam bekapcsolódni a beszélgetésekbe. Annyira meg még mindig nem vagyok asszertív, hogy magamat, a saját egyéniségemmel érdekessé tegyem. Fejben megvan, gyakorlatban még nem mindig tudom alkalmazni. Inkább figyeltem másokat, meg inkább páros beszélgetéseken voltam aktív. Ha valaki kérdezett, hogysmint, arra készséggel válaszoltam, akkor egész jól tudok beszélni. A többin meg fejlesztek. Azon jót mosolyogtam magamban, amikor Sato Noriko sensei az általa készített matchás süteményről mondta, hogy túl sok matchát tett, ezért kesernyés lett. Persze, az lett a legfinomabb. Japános mentalitás: Minden körülmények között szerénységet kell tanúsítani. 

Olyan célom is volt a találkozóval, hogy aláírassam Dr. Székács Anna tanárnővel az általa fordított Macutani Mijoko: Levelek Tokióból című könyvet. Ez lényegében Anne Frank naplójának japán változata. Nagyon jó volt olvasni a könyvet, mert jól áthozta magyarra azt a gyermeki ártatlanságot, amivel írhatta az eredeti szerző is a könyvet. Azt gondolom, hogy abból a szempontból is jókor lett megírva a könyv, hogy a 12-13 éves kiskamasznak már lehet beszélni olyan komolyabb tragédiáról is, mint a holokauszt. Ő már a helyén tudja kezelni a dolgokat, sőt akár ilyen módon leveleket is írhat az egyik áldozatnak. Ebben a könyvben nagyon átéreztem az "emléke szívünkben örökké él" mondat lényegét. Olykor az anyuka is írt levelet Anne Franknak, az értelemszerűen valamivel komolyabb. Nála összpontosul az, hogy mind a hollandok, mind a japánok durván átélték a II. világháború szörnyűségeit. Hollandiában a zsidók 80%-át deportálták (ez az egyik oka a messze földön híres holland toleranciának: Bűntudatuk van amiatt, hogy nem tudták megvédeni a zsidókat), Japánban meg a két atombomba... (egyébként nagyon érdekes volt olvasni, hogy a japán császár az első atombomba után is további harcokra ösztökélte a már megviselt népet, az áldozatok az országért adták az életüket. Kellett a második, hogy tudatosodjon benne, hogy az amerikaiak teljesen mást gondolnak a kérdésről). Ahogy haladunk előre a könyvben, úgy lesz egyre súlyosabb, fokozatosan lesznek egyre sötétebb hangvételűek a naplóbejegyzések. Lényegében tudatosodik a lányban, ki is Anne Frank valójában és hogy mi történt vele.

Ennek ellenére érdemes volt olvasni, több japán folklór, történet is helyet kapott a könyvben, mintegy ismertetve Anne Frankkal, milyen mesék, hiedelmek vannak a szigetországban.

Maradtam a végéig, és érdemes is volt. Mivel számozva volt, jó eséllyel lesz folytatás. Hátha a következőre már jobban tudok szerepelni.