Hogy milyen csodálatos érzés újra Magyarországon lenni, azt szavakkal nem tudom leírni. Csak súlyos árat fizettem érte, ugyanis elvesztettem a Nintendo 3DS konzolomat... T_T Nem repüléskor, hanem még Angliában. Az történt, hogy még tegnap reggel elmentem az iskolába még utoljára takarítani, de a nagyobb hátizsákkal mentem, ugyanis vittem magammal olyan játékokat, amiket nem akartam hazahozni, de otthon sem akartam hagyni. Nem sokkal elindulásom után valami roppanást hallottam a táskámban. Arra gondoltam, hogy valamelyik játék tokja repedt meg, eléggé tömören pakoltam össze. Mivel volt nálam szatyor, ezért abba áttettem néhány tokot, és amikor már ráébredtem arra, hogy hiányzik a konzol, akkor esett le, hogy már ekkor sem láttam a hátizsákban, ott volt a felső részben. Ilyen mindent tűvé tettem érte állapotban voltam, de nem került elő. Még az iskolában is szétnéztem, de semmi. Írtam nővéremnek, hogy ha megtalálja, vigyázzon rá, de már tegnap beletörődtem abba, hogy volt Nintendo 3DS nincs Nintendo 3DS. Ami rettenetes nagy szerencsém, hogy kivettem a védőtokjából, amibe a 3DS játékok is voltak, így azok megmaradtak. Viszont az eShop és Virtual Console játékok is nagy veszteségek, mert elég sokat töltöttem már le. Megkérdeztem bagszit, mit tud róla, valószínűleg az angol supportot kell megkérdeznem. Mivel account-rendszerű lett a Nintendo eShop is, ezért azt gondoltam, hogy ha az új konzolomba megadom ezt a felhasználónevet és a jelszót, ezért az új gépre is le tudom tölteni, de aztán eszembe jutott az is, hogy ez nagy ziccer lenne, mert így lényegében szívességből (vagy fizetségként) bárkinek a 3DS-ébe beléphetek, és letölthetek neki egy-egy játékot. Hát, Wii U-t akartam venni magamnak, de valószínűleg 3DS pótlás lesz. Főleg, hogy az utolsó előtti hétvégén volt a Grainger Games-ben kiárusítás, és volt két olyan Wii U játék, amit mindenképp megvettem volna, és mivel úgy voltam vele, hogy ilyen jó áron úgysem találom meg egyhamar, ezért meg is vettem őket:
Kibontottam őket, amúgy fóliásan vettem mind a kettőt, sőt a New Super Mario Bros. U-t használtan vettem. Újonnan is jónak találtam érte a £15-öt, meg is kérdeztem, hogy van-e fóliásan. Mondta az eladó, hogy van, de van a használtak között is fóliás. Ez úgy lehet, hogy magánszemélytől vették át, és mivel nem hivatalosan vették át, ezért csak használtként vehették át (nem számolni!), így £13-ért vettem meg lényegében vadonatújan. A Nintendo Land-del ennyire szerencsés már nem voltam, de hogy újonnan £10, az már igazán semmiség érte, mivel úgyis meg akartam venni, és ennyiért nem láttam még használtan sem. Úgyhogy örvendek neki, de a Nintendo 3DS miatt valószínűleg tovább pihennek, mint terveztem.
A hazaút szerencsére a tervezettek szerint ment, bár továbbra is úgy vagyok a repüléssel, ahogy Presser Gábor fogalmazta meg az egyik híres LGT dalban: "Roppantul gyűlölök repülni!". Mondjuk ennyire azért nem, mert ha el tudom foglalni magam, akkor eltelik az idő, de még mindig a vonatozás az első számomra, és maradva az LGT-nél volt alkalmam ismét élni az éjszakai vonatozás (ellenfél nélkül album 9. dal) lehetőségével, mivel a repülő 23:30-kor érkezett meg. Az utolsó vonat a Keletiből pedig 23:30-kor indult, úgyhogy minden esélyem megvolt arra, hogy még éjszaka hazaérjek. 1:07-kor indult egy személyvonat Ferihegyről, ezzel el tudtunk jutni anyámmal (kijött elém a repülőtérre) Szolnokra. Itt viszont 2 órát kellett várni a Lőkösházára induló személyvonatra. Szolnokra 2:24-kor érkeztünk meg, a Békéscsabára pedig 4:37-kor indult a vonat, így reggel 6:16-ra érkeztünk meg. Én már inkább csak Gyoma után aludtam egy kicsit, addig valahogy elfoglaltam magam. Nem aludtam egyébként délelőtt csak délután néhány órát. Nem történt nagy átrendezés a szobámban, amit éreztem, amikor beléptem ide, azt sem lehet szavakkal kifejezni. Teljes feltöltődést éreztem pillanatok alatt, és ez nem hagyott aludni. De már amikor kiléptem a repülőtérről, akkor is ahogy beszippantottam a levegőbe, teljesen más. Tiszta, kellemes. Szeretem Magyarországot! Olyannyira, hogy oda jutottam magamban, én nem megyek vissza, én itt fogok dolgozni, és fizetem az internetadót, búsuljon a ló. De azért még visszamegyek még próbálkozni. Addig kiélem ezt a pár napot itthon.
Egyébként is akarom erősíteni a magyar zenei vonalat a profilomban, ezzel is jelezni, hogy örök érvényűek nálam. A másik meg az, hogy ha magát a zenét nézem, akármennyire is szeretem Ohmi Tomoe dalait, de korántsem annyira jelentősek, mint az LGT, úgyhogy a változtatás nem volt kérdés. A Skorpió sincs messze a nyolcas listától, de ahhoz, hogy mind a ketten fent maradjanak, ahhoz Yonekura Chihirónak kell áldozatot mutatni. Most egyelőre ennyi van.
Nem, nem vettem meg, csupán "segédprogram"nak köszönhetően elérhetővé vált számomra. Néhány hete voltunk a Kung Fu iskolával Birkenhead-ben a vakok és gyengénlátók intézetében Kung Fu órát tartani gyerekeknek, és ismét Kung Fu pandának öltöztem. És amikor végeztem a részemmel, szétnéztem egy kicsit az intézetben, és többek között egy rakat hangoskönyvet láttam CD-n és kazettán egyaránt. Ekkor jutott eszembe a Harry Potter. Kerestem, de nem találtam. Nyilván nem pakolásztam, csak amiket lehetőségem volt megnézni. De erről jutott az eszembe, hogy már annak idején is tudtam arról, hogy megjelent nálunk Harry Potter hangoskönyv, és igencsak meglepődtem azon, hogy Kern András olvassa fel őket. Nem tudtam elképzelni, hogy ő benne lenne ebben a világban, és mivel távolinak éreztem őt ettől, nem is gondoltam, hogy jól olvassa fel. Ugyanakkor eszembe jutott az is, hogy amikor szerepel a Heti Hetesben, és "elfog" egy levelet, akkor mindig élethűen utánozza az adott embert hangjával, vagy a helyzetet, és reméltem, hogy ez fog dominálni, így adtam neki egy esélyt. Hát, kettősre sikeredett. A felolvasós részek nagyon jók, amikor meséli a történetet, szinte úgy mondja, mintha egy vele történt esetet mesélne el élethűen. Viszont amikor valamelyik szereplő hangját utánozza, azok nem mindig jók. Igyekeztem elvonatkoztatni a magyar szinkrontól (ami nekem nagyon tetszik), és még ennek fényében sem találtam igazinak. Például amikor Harry elmegy az abszol útra vásárolni Hagriddal, néhány gyerek csodálja a Nimbus 2000-est, úgy mondja, hogy "akarok én is egy ilyet", mintha panaszkodna valakinek, hogy mondjuk az ő gyereke állandóan hajtogatja, és nagyon unja, és nem azzal a gyermeki rácsodálkozással. Nem éli bele magát a gyerek lelkesedésébe. Meg az elején nagyon megrökönyödtem azon, hogy utánozza Ron Weasley hangját, aztán végiggondoltam magamban, és rájöttem, hogy logikus, ha elvonatkoztatok a filmtől, mert Ron tényleg olyan karakter, aki kicsit szerencsétlen, anyámasszony katonája, helyzeteket esetlenül old meg, és valószínűleg úgy akarták visszaadni a hangban ezt a jellemet, hogy külseje is visszaadja ezt az esetlenséget, ebből a szempontból meg jól adja vissza ezt a hangjával. Akit viszont nagyon eltaláltak, az Dobby. Majdnem vegigröhögtem az egészet, de teljesen pozitívan, mert annyira jól visszaadja a karaktert hangjával, hogy akár filmbéli manó szinkronhangja is lehetne. Majdhogy nem jobb is lett, mint a filmbéli hang. Igen, az első köteten már túl vagyok, most hallgatom a másodikat. Végigmegyek mind a héten. Csak az első két kötetet mondja fel Kern András, de többit más, nem is tudom hirtelen, hogy ki. Remélem, hogy legalább ezt a színvonalat hozzák. Mert végig lehet hallgatni, csak néhány hang nagyon furcsa lett.