Örvendek, hogy ez a hét eseménydúsabb Japán CD-k megjelenésének tekintetében, 2 kislemez és 1 album is most jelent meg, ami érdekel:
- JAM Project: B.B.
- angela: Exist
- Soukyuu no Fafner Complete Best album
Lássuk előbb a nehezét, a JAM Project kislemezt. Nem, nem és nem! Én nem tudom, hogy mi van velük, hogy egyszerűen nem képesek maradandót alkotni, ez se jött be. Köztudottan képesek nagyon nagy dalokat írni, ennek fényében az, hogy a mostani címadó dallal úgy vagyok, hogy szokni kell még a fülemnek, és ez egyáltalán nem biztató kezdet. Megírtam már többször is hozzájuk kapcsolódó panaszomat, és sajnos most is aktuálissá vált. Most lehet, hogy ha megjelenik a BEST COLLECTION XI albumuk majd valamikor, és ott a többi dal között jónak fog hangzani, de ez nem mentség ahhoz, hogy a dal alkalmatlan arra, hogy önálló kislemezen szerepeljen. És így lehet a JAM legutóbbi 5-7 kislemezét (a Breakthrough-t leszámítva) jellemezni, hogy nem rossz, de nem képviseli azt a minőséget, hogy önálló dalként megállja a helyét. Így ezekről a single-ökről azt gondolom, hogy van, de igazából nincs. És inkább olyan dalok jelennének meg külön, mint például a BEST COLLECTION X-ből az Arashi vagy a Kaze ~Tabidachi no Uta~, de ez azért nem lehetséges, mert egy anime, sorozat vagy videojáték végső záró dala, és erről külön nem szokás kislemezt megjelentetni, pedig minőségében hozzák azt a színvonalat, amitől szeretem (és állítom, hogy sok rajongó így van vele) az együttest. Eléggé szerencsétlen dolog ez.
Na de az új angela kislemez! Ez se tökéletes, de messze jobb, mint a JAM Project új kiadványa. Imádom a címadó dalt! Maguk a tagok a dalszerzők, megvan a rájuk jellemző stílus, mégis képesek úgy megmutatni, egy olyan oldalát, ahonnan még nem hallottuk, így szinte mindig érdekesnek hangzik. Ugyanaz az angelára jellemző stílus a címadó dal, hallottunk már tőlük ilyet korábban, mégis élvezem hallgatni. A kórus továbbra is dob a hangulaton, és vicces, mert azt értem (a dalszöveget még nem ismerve), hogy "Aladdin-Aladdin" és poénból mindig utánuk éneklem. Az új Soukyuu no Fafner anime openingje, csodálkoztam egyébként, amikor komolyabban ismerkedtem az együttes kislemezeivel, hogy ennyit énekeltek az animének. Korábban azt hittem, hogy van a Shangri-La és kész, és amikor nézegettem a Generasia wikin, hogy mely kislemezük mely animének az openingje, látom, hogy ez is SnF-es, meg ez is, meg ez is... Most már úgy kapcsolódik angela a Soukyuu no Fafner-hez, mint Hayashibara Megumi a Slayers-höz. Nem véletlen, hogy kijött az új sorozat, és ha már ennyi daluk van, akkor jön egy külön animéhez készült dalokból best of album. Hajrá-hajrá, robbantson a japán lemezeladási listán! Amúgy a kislemezzel a B-side track miatt nem vagyok teljesen megelégedve. Bár a SnF ending dala, mégis több angela kislemeznél megfigyeltem azt, hogy a címadó dal dominál, az nagyon erős, és a második dalt csak azért írják meg, hogy az első ne álljon magában, engem legalábbis nem fognak meg, nem jutnak el hozzám. Ugyanígy ennek a kislemeznek a második dala sem érintett meg. Persze vannak kivételek, például az Alternative és az Aoi Haru B-side trackjei is legalább annyira fantasztikusak, mint a címadó dal.
Most az utóbbi néhány napban kevesebbet játszok a Pokémon HeartGold-dal mert megbetegedtem. Fej- torokfájás, láz, rossz közérzet, és ilyenkor nehezemre esik odafigyelni a játékra. Hétfőn jött rám, azóta szerencsére már jobban vagyok, a láz elmúlt, de fejfájás még mindig van. Még Angliából hoztam haza forró italport, azzal kúrálom magam. De kedden jól becsaptam magam, ugyanis megittam egy bögre kávét, és hirtelen azt éreztem, hogy de jól vagyok. El is kezdtem aktívabban mozogni, ténykedni, de nem sokkal utána éreztem, hogy ezt nem kellett volna... De most már tényleg javulok, és ha továbbra is így alakul, akkor holnaptól megszavazok magamnak egy kis kimenőt. De visszatérve a Pokémonra, vasárnap milyen szerencsés voltam. Eszembe jutott, hogy egy időben Gengar volt a nagy kedvenc, és úgy voltam vele, hogy megnézem, hogy hol tudok Gastly-t fogni. Ez végül elmaradt, de amikor visszamentem a játékban, hogy fejlesszem a Pokémonjaimat, bementem a Bellsprout Tower-be szétnézni, és egyszer csak megállít egy vad Pokémon, hát nem Gastly volt az? A torony szelleme mostantól az enyém. *_* Négyes szinten kaptam el, most már 10-es szinten van, vittem a PokéWalkerrel is sétálni. Azért eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne a való életben, ha egy szellemmel sétálnék. Amúgy nem könnyű a játékban fejleszteni, mert csak egy sebző támadása van, a Lick, és nem mindegyik vad Pokémon nyitott arra, hogy benyaljon neki. Repülők ellen egyáltalán nem hatásos, és mivel éjszaka legtöbbször csak Hoothoot jön elő, ezért szinte reménytelen. De hogy Rattatára se legyen hatással... nincs könnyű dolgom vele. Másfelől meg csalódás ért amiatt is, hogy utánaolvastam, hogy Haunter csak cserével fejlődik Gengarrá... Remélem ez mind csak aljas rágalom. Hallottam már régen is arról, hogy van olyan Pokémon, mely csak cserével fejlődik, de tényleg soha nem mentem eddig bele professzionálisan a Pokémonok világába, és soha nem értettem annak a logikáját, hogy van az, hogy valaki csak cserével fejlődik. Értem a szintfejlődést, a követ, de a cserét nem. Önmagában attól, hogy elcserélem, fejlődik, és ha majd Haunter lesz, mindenképp el kell cseréljem ahhoz, hogy Gengar legyen belőle? De az onnantól már nem az enyém lesz... Jaj, én csalódott egyén. Amúgy jelenlegi statisztika: Time: 14:08, Pokédex: 27, Badges: 3. És ha belegondolok, hogy majd nemcsak a Johtós, de majd a Kantós teremvezetőkkel is meg kell küzdeni, akkor igen hosszú játékélmény elé nézek. Izgatottan várom.
Készítem a japán Pokémonos kfn-eket. Esküszöm, a nehézségei ellenére minden egyes pillanata élmény. A Rival! és a Challenger!! időzítése kész, a Rival!-ba be akarom tenni a háttérvokál énekét is, annak a szövege nincs meg, ezért a karaoke verziót hallgatva hegyezem a fülem, hogy mit énekelhetnek, talán megvan: "You've got rival!" "I'm your rival!" és van egy harmadik, amire nem emlékszem most így hirtelen. A Challenger!!-höz ilyen extra nem kell, viszont a zene itt is adja magát, hogy kicsit jobban effektezzem. Kerestem is még képeket, de nem találtam eleget, úgyhogy valószínűleg képek ismételgetésével, színezésével fogom megoldani. De érdekes volt a dalt 25%-os lassítással időzíteni, komolyan mondom, nagyon jól hangzott a refrén lassítva. A karaokék készítésére is visszatérek majd, ha teljesen jól leszek.
Amúgy az animét is elkezdtem nézni, méghozzá azért, mert megmondom őszintén, most csinálom először azt, hogy sorrendben nézem meg a részeket. Régen nem nagyon fordítottam gondot arra, hogy az összes részt lássam, akkor ment az RTL Klub-on, és néztem amelyik részt adták, meg amit be tudtam szerezni vateráról videokazettákat, és ennyi. Ja, amúgy kiakadtam azon a szegedi Pokémon találkozón, amikor az egyik srác hozott videokazettát, hátha érdekel valakit, azt meglátta valaki, és megkérdezte: Ki néz ma már VHS-t? *Magasra felteszi a kezét* Megmutathatom igencsak méretes videokazetta gyűjteményemet, Disney klasszikusok, egyéb filmek, sorozatok, melyek érdekelnek megvannak videokazettán, a videóm a TV-hez van kötve, bármikor tudom nézni őket, van kérdés? Nem szeretem, ha valaki lebecsüli a régi technikát, megvan annak a maga helye. Na szóval, most nézem az animét sorrendben egy nap három részt, így most tartok a 27. résznél. Megmondom őszintén, akármennyire is színvonalas a magyar Pokémon főcímdal éneke, kezd már ennyi hallgatás után az agyamra menni, úgyhogy inkább átugrom, és majd akkor hallgatom, amikor jól is esik. Igazából klisések a poénok az animében, mégis jó látni kedvenceink kivitelezésében. A prímet eddig egyértelműen a 23. rész viszi el. Hát nem hiába szeretem a szellempokémonokat, ahogy kibabráltak a Rakéta csapattal, sírtam a nevetéstől. Főleg torokfájósan nevetni, már inkább azon nevettem, amilyen hangot kiadtam magamból. Ha valaki régen látta, esetleg nem emlékezne rá, ez akkor volt, amikor Ash Sáfrányvárosban vereséget szenvedett Sabrinától a Kadabrájával, és egy férfi mondja Ashnek, hogy szellempokémont kell szereznie, ezért elmennek Levendulavárosba, az ottani szellemtoronyban szellemeskedtek Gastly-ék.
Ugyanakkor a 18. rész nem volt semmi... gyanús volt nekem, hogy csak angol szinkronnal volt elérhető, aztán eszembe jutott, hogy vannak bannolt Pokémon részek, és gondoltam, hogy ez is odatartozhat, és tényleg. És nem ok nélkül. Nem is volt teljesen angol, egy-két helyen japán, és váratlanul ért az, hogy női szépségversenyen James-et női mellekkel mutatják. Én tudom, hogy a japánok szabadon kezelik ezeket a dolgokat, és nem csinálnak ügyet abból, ha valaki az ellenkező nem ruhájának öltözködik, vagy ilyen esetben valakit ellenkező neműnek mutatnak. Csak akármennyire is más a szemlélete a Pokémonnak, azért az animét mégiscsak elsődlegesen gyerekeknek készítik, és most bennem is felmerült a kérdés, hogy ez nem okoz zavart egy japán gyerekben, ha ilyet lát? Veterán karaokésunk, Leea épp Japánban van, bár valamennyit én is tudok erről a dologról, de rákérdeztem, hátha többet tud mondani. Egyrészt ráerősített arra, hogy Japánban tényleg nem csinálnak ügyet a cross-dressingből, ezért nem valószínűleg a szülőket sem zavarja, ha a gyerek ilyet lát. Másrészt írt arról, hogy régen a fiúgyerekeket lányruhába öltöztették, és úgy is nevelték őket egy darabig, hogy szellemek el ne vigyék őket. Én erről például egyáltalán nem tudtam, és nagyon meglepett. Úgyhogy mint kiderült, van honnan gyökerezzen ez a jelenet. Amúgy egész jól elvagyok az animével, annak ellenére, hogy láttam már jóval komolyabb sorozatokat is, azt mondom, hogy maximálisan nézhető, és érdeklődésre tart számot a következő részekre is.
Nem rögös, de annál hangulatosabb. Ahogy írtam múlt hónapban, jól esett ismét JAM Project dalokat hallgatni, csak amikor hasonlóan pörgős dalba szerettem volna elmerülni, akkor nem éreztem semelyik iránt sem késztetést, hogy bármelyiket is hallgassam tőlük, viszont egy hirtelen jött pillanatban eszembe jutott Matsumoto Rica: OK! dala, ami szintén nagy kedvenc, és legalább annyira pörgős, mint a több JAM dal. Hihetetlen módon átjárt a hangulata, ez a dal ékes bizonyíték arra, hogy az énekesnő bizony méltó tagja volt 2008-ig az együttesnek. Az OK! a Pokémon anime 3. opening dala, és ha valaki azt hinné, hogy egy ilyen animének csak gyerekdala van, sajnos téved. Rock dal, kemény gitárszólóval, és az énekesnő akkorát énekel, mint előtte soha! Emellett még a Mezase Pokémon Master van meg digitálisan, de az OK! hirtelen arra inspirált, hogy megszerezzem Matsumoto Rica többi Pokémonos kislemezét. Nagyon nehéz volt megtalálni, meg kitalálni, hogy azon az egy helyen, ahol elérhető, hogyan tudnám megszerezni, végül LL segítségével sikerült rájönni a megoldásra. És megvan az összes kislemez digitálisan:
Valamennyit már ismertem ezek közül a Matsumoto Rica ga Utau Pokémon Song Best albumról, melyet már korábban megszereztem. Az első helyen a Challenger!! állt, amit meg akartam szerezni, mert már az albumon felfigyeltem a hangulatára. Meghallgatva a kislemezt, totális katarzis-élmény. Titokzatos a zenéje, olyan sokat sejtető, az énekesnő stílusa is teljesen egyedi, úgyhogy szinte teljesen belezúgtam a dalba. De a többit is hallgatva elsősorban tőle egyrészt iszonyúan hangulatosak, másrészt meg ezen dalok által teljesen más érzetet kelt a Pokémon, mint olyan. Sokkal hangulatosabb, és azt érezteti, hogy felnőttként is bátran lehet foglalkozni a játéksorozattal, igazából nincs felső korhatára a játéknak. Nagyon jó hallani, hogy az énekesnő egy (Japánon túli sztereotípia által) gyerekeknek szánt animéhez legalább olyan komolyan énekelt dalokat, mintha csak a JAM Project-nek dolgozna. Az első három opening fejlődése az, amire felfigyeltem még: A Mezase Pokémon Master egyfajta bevezető, de akár kísérletező jellegűnek is lehetne mondani, mert vannak benne erősebb, rockosabb elemek, de azt gondolom, hogy nem merték nagyon elvinni, nehogy nagyon elüssön az anime hangulatától, hiszen akármennyire is lehetne jogszerű, hogy legnagyobb Pokémon mester leszek, és olyat énekel, hogy a legnagyobb rockénekeseknek is tátva marad a szájuk, azért akárhogy is nézzük, a Pokémon mégiscsak egy gyermeki világ, erre valami keményet énekelni, nem lenne jó döntés. Ehhez képest a Rival! iszonyú fejlődés. Sokkal bátrabb lett, keményebb, rockosabb, de úgy, hogy közben az énekesnő játszik a hangjával. Ezzel csempészi be azt a játékosságot, amilyen a sorozat is, hiszen mégiscsak egy videojáték adaptációról van szó. Az OK! meg már maga a csúcs. Itt már nincs kertelés, bele a közepébe, elő a kemény gitárszólóval, hadd szóljon! Aztán itt van egy szakadás, mert innentől már más is énekelt openingeket, a Challenger!! meg csak 4 évvel az OK! után jelent meg, és ez már teljesen más hangulat. De annyira a fülembe mászott már az első pillanattól, hogy most is szinte teljes hangerővel hallom a fejemben. És a másik az, hogy megint rácsodálkoztam, hogy mennyire szerteágazó a japán zene, és ahány előadó, annyiféleképpen művelik, és úgy érzem, hogy Matsumoto Rica nagyon beújított nekem. És iszonyatosan örülök neki, már pár napos hallgatás után is azt érzem, hogy mindegyik szám egyéniség, és mindegyiket másért lehet szeretni. Egyedül a High Touch! volt kicsit furcsa, az viszont tényleg gyerekesebbre sikeredett, de csakhamar megragadt annak is a hangulata. Jelen állás szerint az OK! és a Challenger!! az első számúak.
És ha már zene, akkor elkezdtem nézegetni a játékokat is... Első lépésként konstatáltam, hogy lemerült az elem a PokéWalker-ben, így azt cseréltem benne, és magammal viszem mindenhová, és visszatértem a Pokémon HeartGold Version-höz. Eredetileg új mentést akartam kezdeni, mert úgy voltam vele, hogy évek óta nem játszottam vele, és biztosan fogalmam sincs, hogy hol tartok, mit kell csinálni, ehhez képest tudtam folytatni. Csak az zavaró mostani fejjel, hogy bár változtattam a kezdeti módszereken, úgy tűnik, mégsem tudtam teljesen leszakadni róla. Ugyanis amikor 2006-ban elkezdtem komolyan Pokémonozni, a Sapphire volt az első, és akkor még úgy csináltam, kaptam ugye az elején egy Pokémont (Mudkip volt azt hiszem akkor az én kezdőm, azóta is a vízi pokémonok mellé teszem le a voksomat), és csakis és kizárólag azt fejlesztettem. Nem nagyon kaptam el vad Pokémont, ha elkaptam, azt is csak azért, hogy valamivel több adat legyen a PokéDEX-emben, amúgy azért látszott, hogy halvány lila gőzöm nem volt annak idején, hogy is kell ezt a játékot komolyan játszani. Mert ha egy olyan teremvezetőhöz kerülök, aki olyan Pokémontípushoz szakosodott, mely super effective az én egyetlen pokémonom ellen, onnastól vége a játéknak. Van ő pl. 35-ös szinten, a többi meg 4-6, mit kezdjek velük? Ez finomodott valamennyire, és fejlesztem a többieket is, de nem tökéletes. A HeartGold-ban Cyndaquil volt a kezdő Pokémonom, ha jól emlékszem, ő most 26-os szintű (vagyis már Quilava), a többiek meg 8-12, úgyhogy van még mit javítani. De az a jó ebben a verzióban, hogy két választási lehetőség van: Vagy visszamész a játékban és alacsony szintű vad pokémonokkal fejleszted őket, vagy PokéWalkerbe viszed őket, és azáltal is szinteket fejlődnek. Amúgy most újra játszva pont kapóra jött, hogy így is lehet Pokémont fejleszteni, ugyanis amikor hosszú idő után újra bekapcsoltam, látom, hogy van egy tojás a Pokémonjaim között, hát mi lesz belőle? Hamar kikelt egy kis Togepi. De milyen kicsi... 1-es szintű! Hát ezt még a házból se engedném ki, nemhogy harcolni! Illetve PokeWalker által kiengedtem a házból, és most már 6-os szintű lett. Most jelen pillanatban 10 óra játékidő mellett 3 jelvényem van, és 16 Pokémonról adat a PokéDEX-ben. Ez is nagyon kevés. Gondolkodok is azon, hogy most hagyni kéne a jelvényeket, és inkább fejleszteni a többi Pokémont, mert egyrészt minek annyira sietni a történet végigvitelével, másrészt meg a fenti tapasztalatból kiindulva biztos, hogy most is lesz olyan teremvezető, akivel nem fogok elbírni (a harmadik se volt könnyű, Miltank állandóan Attract-tal indított, ezáltal Cyndaquil szerelmes lett belé, és nem mindig akarta megtámadni), így leszek arra kényszerítve, hogy visszatérjek. Emlékszem is, hogy régen csodálkoztam, hogy lehet egy Pokémon játékkal több száz órát játszani? Hát úgy, hogy teletöltöd a PokéDEX-edet, és mindegyiket felfejleszted a legmagasabb szintre.
Hosszú idő után ismét rákaptam a kfn-ek készítésére. Leginkább az inspirált engem, ahogy szétnéztem, hogy 
Játékok leírásait általában a bennük levő képek, artworkök miatt őrzök meg, mert nagyon hangulatossá teszi a lapozgatását, olvasását. Nagyon kevés az olyan füzet, ami komolyabban hasznos információkat tartalmaz. Hát úgy tűnik, hogy a Super Tennis játékleírása ilyen. Most is épp nézem az Eurosporton az Australian Open-t, már említettem korábban, hogy szeretek teniszmérkőzéseket nézni, és most, hogy egyre többet nézek, egyre jobban tudom elemezni magamban a látottakat, és többször fordult az elő, hogy gondoltam magamban, hogy a játékos helyében én így és erre ütném el a labdát. Viszontlátom a gondolatomat, és nyerő ütés volt! Persze azt tudom, hogy teljesen más mindez a gyakorlatban, a fotel kényelméből könnyű gondolkodni, viszont ezt felfogom annak, hogy lenne érzékem a játékhoz, ha lenne gyakorlatom benne. Egy kicsit sajnálom, hogy gyerekként nem ismertem sportlehetőségeket, akkor meglett volna az én sportom. De most nézve a sportot, egyrészt inspirál a játékra. Ismét komolyan játszva a Super Tennis-szel, azt gondolom, hogy az eddig általam látott teniszjátékok közül ez adja vissza a legjobban a sportot, hiszen komoly trükközések vannak az ellenfél játékosok által, és legtöbbjük olyan, amiket TV-ben a nagyoktól látok. Aztán erre fogtam a rendszeres egy szettes 6-0-s vereségeimet, sokat kell gyakorolni, nagyon sokat. Vagy csak elolvasni a mellé járó kis füzetet? Fordítom magyarról a leírást, és rábukkantam egy pár számomra új és érdekes információra:
Ma egy kicsit jobban elmerültem ebben a dalban, és a megtalált angol fordításból átvittem magyarra. Amennyire tudok japánul abból jónak ítéltem meg az angol fordítást, így bátran átvittem magyarra. Ja hát meg ma van a kislemez megjelenésének 6. évfordulója. Kell ennél nagyobb alkalom?