Alakulóban van a Sony Hi-Fim, tegnap megvettem a hangfalat. Kicsit problémás volt elhozni, mert Budapesten, egészen pontosan Csepelre mentem érte. Annak is kijjebb eső részén, onnan kellett eljutni a Keleti Pályadvarra aztán. Két és fél óra vonatozás után végül 20 perc sétával jutottam haza. Még az este villámgyorsan összekötöttem, hogy egyáltalán kipróbáljam, szerencsére rendben működik. De a helyére csak ma délelőtt került.
Nem ezt szántam végleges helyének, ez egy korábbi B-terv volt, de sajnos a hangfal vezetéke túl rövid, így a lehetőségeim az a hangfal elhelyezésére sem sok. És bár egy hangfal vezeték nem annyira drága, azért volt ez a B-terv, mert így az erősítő a TV mellett van, így akár azt is ráköthetem és hallgathatom hangfalról. Így igazából nem annyira prioritás, hogy a vezeték hosszú legyen, és oda helyezzem a hangfalat, ahova tetszik.
Hangminőség szermpontjából talán mindegy is, hogy hol van, mert a szoba, ahol van, elég kicsi (kb. 8 m2), így a hangfal elhelyezése nem feltétlen befolyásolja a zene minőségét. Egyébként egy Sony SS-H650-es hangfalról van szó. A leírás szerint 80W-os, de azért van annyi tapasztalatom, hogy csak úgy ne higgyek egy számnak. Inkább kicsit utánaolvastam. Találtam néhány érdekes leírást.
Egyrészt, hogy a zene minőségét nem feltétlen a hangereje határozza meg. Erről is volt némi sejtésem, de most olvastam először a hangerőháborúról. Dióhéjban az a lényege, hogy nem attól lesz jobb egy zene hangzása, mert hangosabban szól. Sőt, attól csak csökken a dinamikatartomány, így összességében kisebb intervallumban szól a zene. Ennek nemcsak abban van jelentősége, hogy a halk részek is hangosabbak, hanem a hangos részek már túlmennek a normál tartományon, ezért ott akár torzíthat is a zene. Tehát a remasterelés, válogatásalbumok összeállítása közben semmi más nem történik, mint a hangerő növelésével keltik azt az illúziót, hogy mennyivel jobban jól a zene.
Egyébként erre először 2011-ben lettem figyelmes, amikor Hayashibara Megumi megjelentette a VINTAGE White válogatásalbumát. Ott hallottam először, hogy a régi dalai mennyivel hangosabban és tisztábban szólnak az új kiadásban. Azt nem tudom, hogy az album összeállításánál más módon is szerkesztették-e a dalokat, hogy az ténylegesen jobban szóljon, és azt se tudom, hogy van-e bármilyen módja annak, hogy azt itthon, PC-ről ellenőrizni tudjam.
De a végső konklúzió az volt a hangerőháború kapcsán, hogy mivel ma már sokan telefonról hallgatnak zenét, zajos környezetben, utcán, eleve MP3-ban, ezért jóval kevésbé figyelnek a minőségre, mint régen. És azért valljuk be, hogy a dalok minősége sem kívánja meg feltétlen a precíz hangmérnöki munkát. Ha nem rádión, akkor Spotify-on hallgatom a holland Radio 538 heti Top 50-es listáját.
Ezt hallgatva, egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy a minőségük alapján többet érdemelnének utcai zajos közegben, fülhallgatóról való hallgatásnál vagy háttérzajnál.
De az igazi jó zenéket érdemes jobb minőségben hallgatni. Én azt gondolom, hogy addig jó volt, amíg a CD volt az uralkodó zenei hanghordozó. A CD esetében azért hangosították fel a zenét, hogy egyrészt a benne lévő lehetőséget kiaknázzák, másrészt a nagyon régi zenéknek akartak élettel telibb hangzást adni.
De valójában nem tudom elfogultság nélkül megállapítani, hogy meddig volt ez jó. Én arra emlékszem gyerekkoromból, hogy volt néhány lemezünk még, illetve megvettük a CD-kiadását is, én sokkal jobban szerettem CD-n hallgatni ugyanazt az albumot, mint lemezen, mert tényleg élettel telibb volt a hangzás. Lemezen... Nem is tudom, mi a megfelelő szó rá, a lényeg az, hogy ugyanazon album, ugyanazon Hi-Fin történő hallgatása lemezen és CD-n jelentősen megfolyásolta, hogy a CD legyen a kedvenc zenei adathordozóm. Az is a mai napig.
Ugyanakkor úgy hiszem, hogy nem véletlen van a lemeznek újra reneszánsza. Csak két okból nincs ezt ehetőségem megtapasztalni: 1. Nincs lemezjátszó, 2. Iszonyú drágák a lemezek. Sokan érvelnek a lemez mellett, hogy az volt az igazi hanghordozó, ott szólt csak igazán a zene. El tudom képzelni annak fényében, hogy ott a barázdák nagyobbak, ezért oda több "adat" fér, így a több adat értelemszerűen jobb minőségű zenét szólaltat meg. És ha úgy vesszük, ennek kérik el az árát. Nem mondom, hogy soha gyűjtenék lemezt (eleve van már egy kisebb gyűjteményem, hiszen megőriztem az LGT, Zorán és Skorpió lemezeket), de jelen állás szerint nem látom magam előtt azt a többszáz darabos lemezgyűjteményt, ami van kazettából és CD-ből.
A másik, aminek komolyabban utánaolvastam, az a hangfal minőségének ismérvei. Egyrészt, az, hogy a hangfal, amit vettem, 80W-os, nem feltétlenül jelent egy az egyben jobb minőséget a 30-40W-os hangfalakhoz képest. Ezen leírás visszaigazolta a megérzéseimet. Ez egyébként már valamivel komolyabb leírás, és mivel csak az alapokat ismerem hangtechnika terén, nem is értettem belőle mindent. De arra remekül rávilágított, hogy ez nemcsak komplexebb téma, hanem nincs a különböző mérőszámokra igazi standard, ezért a gyártók bizonyos esetben maguk bűvészkednek a számokkal. Így viszont az is előfordulat, hogy nem is hasonlítható össze két különböző márkájú hangfal. Csak úgy, hogy mi magunk teszteljük ki. Az viszont kiderült számomra, hogy abban a kis szobában, ahol van most a hangfal, bőven elég egy 15-20W-os hangfal, az bőven megfelelő hangminőségben szól. Hát, ha másnak nem, annak örülhetek, hogy ez a 80W-os hangfal egy nagyobb termet is szépen betöltene a hangjával. Ez a leírás egyéb tényezőket is elárul a hangfalakról, amikre érdemes figyelni, nemcsak vásárláskor, hanem a helyiségben történő elhelyezésükkor is.
Az biztos, hogy remekül szól. Gondolkodtam is azon, miként használhatnám többet, és oda jutottam magamban, hogy a retro szobámban többet használhatnám a laptopot, amire nemrég telepítettem Windows XP-t. Nem kell minden munkámhoz internet (például könyvíráshoz, vagy blogpostot is megírhatok Wordben, aztán áttenni a netes gépre és beilleszteni ide), tehát dolgozhatok a régi laptopon is. Ezt ma délelőtt ki is próbáltam, és azt kell mondjam, hogy fantasztikus érzés volt. Nemcsak nyugodtabban, de hatékonyabban is tudtam dolgozni, mert sem az értesítések nem volták el a figyelmemet, sem az, hogy eszembe jutott, hogy "jaj, ennek utánanézhetnék"... "meg ennek is"... "és ennek is"... Sajnos ez gyakori tünet nálam. Pontosabban ezek most is eszembe jutnak, de mivel nem tudok utánanézni, ezért el is hesselgetem a gondolatot, és tudok csak a dokumentumra összpontosítani.
Hihetetlen belegondolni abba, hogy ma már szinte annyira nem tudunk meglenni internet nélkül, mint áram nélkül, mégis mennyivel nyugodtabb közeget biztosíthatunk magunknak, ha egy pár órát internet nélkül töltünk el. Sokkal jobban tudok a munkára összpontosítani. Olyan is gyakran előfordul nálam, hogy amikor például a SPAR-ban fizetnék, és a MySPAR alkalmazából venném elő a Supershop kártyát, és a megjelenő értesítések annyira elvonják a figyelmemet, hogy utána hosszú másodpercekig kell gondolkodnom azért, hogy miért is nyitottam meg a telefont? Teljes lefagyások vannak. Tehát én is produkálok ADHD-jellegű tüneteket...
Nagyon nem jó ez a világ, amiben most élünk. Ezzel kapcsolatban két javaslatom lenne: 1. Ha tehetjük, vonuljunk el rövidebb-hosszabb időre az internettől. 2. Éljünk tudatosabban, és határozzuk meg, hogy mik azok a fejlődések, amiket beengedünk az életünkbe. Ne vegyünk meg valamit azért, mert trendi. Hasonlóképp az internettel: Ne használjunk valamit csak azért, mert trendi. Vagyis használjuk, de tudatosan. Gondolok itt most a közösségi oldalakra, melyet jelenkorunk poklának tartok. Nemcsak azért, mert annyi inger ér minket onnan, amit egy egészséges elme nem tud kezelni, hanem a kommentmezők is... Kell részleteznem?
Én például ma kint a Sony WM-EX190-es walkmanemmel hallgattam zenét, és egyszerűen le voltam nyűgözve, hogy egy legalább 25 éves, látszólag egyszerű szerkezet kazettáról olyan hangminőséget hozott ki, hogy az okostelefon apróra összezsugorodhatna mellette. És az a durva, hogy nem számítok boomernek ezzel, mert több 18-22 éves ismerősöm, barátom is olyan szinten le van nyűgözve a régi technológia iránt, hogy néha szívesebben használja, mint a legújabb eszközöket. Nem sok mindennek van értéke, ami mai. Egyszerűen elfogadhatatlannak tartom, hogy azt mondják, hogy a 3 éves Xiaomi Redmi Note 10-es telefonom megérett a cserére. Mindjárt veszek egy Nokia 105-ös mobiltelefont. Ha jók vagyunk, hosszú évekig működik majd, és nem vonja el a figyelmemet az értesítésekkel.
A lényeg az, hogy válasszuk meg mi magunk, hogy az új technológiák közül mit fogadunk be. Ma már nemhogy nem ciki, hanem egyre több régi eszköz éli a reneszánszát. Most este például Wii Fittel edzettem, miközben a kedvenc Hayashibara Megumi albumomat, a SpHERE-t hallgattam.
Fantasztikus egy órám volt. Teljesen a pillanatnak éltem, miközben jó zenét hallgattam és törődtem a testemmel. Szabadjon szerényen megjegyeznem, hogy nemcsak a testemet edzettem, hanem a német nyelvtudásomat is, hiszen a Wii német nyelvre van állítva, és itt-ott németül válaszoltam a Wii Fit Trainernek.
Tehát sokkal összeszedettebb vagyok, amikor nem használom az internetet. Nyugodtabb közegben vagyok, jobban tudok koncentrálni, nem utolsósorban sokkal jobban megélem a jelent. És ez ma hatalmas kincs. Fedezd fel te is!
Az Egypár barát egy nagyszerű duett album, melyen nemcsak Zorán eddigi legjobb duett dalai szerepelnek új hangszerelésben, hanem néhány új ötlet is helyet kapott. Ezek kivétel nélkül beváltak, mert Zorán csak azokkal énekel, akik nemcsak kiváló énekesek, hanem a munkássukat nagyra is tartja. Ennek köszönhetően a dalokon keresztül is átjön az egymás iránti tisztelet és alázat. Mind a 11 dal az albumon kivétel nélkül nagyszerűre sikeredett. És végre CD-n hallgathatom! Így az igazi!
Az Aréna 2017 Unplugged koncert meg lényegében az 1993-as Az elmúlt 30 év... Unplugged koncertnek egy ismétlése volt. Nemcsak hangszerelés, hanem zenekar és dalok tekintetében is aktualizálva. Ahogy Zorán megújítja a dalait a soron következő aktuális koncertjein, tette ezt erre a koncertre is. Nagyon szeretem, hogy az új hangszerelésekkel, új ötletekkel teszi változatossá a koncertjeit, mert nemcsak nekünk, közönség számára is izgalmas hallgatni, ahogy az új hangzással új értelmet nyernek a dalok, hanem a zenészek is mindig újra és újra dolgoznak az újabb koncertekre. Biztos vagyok abban, hogy így nekik is izgalmasabbak az újabb és újabb turnék.
