Eléggé váratlanul ért, hogy tegnap este jött egy ilyen E-mail:

Kicsit olyan érzésem van, mintha az élet nem akarná, hogy megcsináljam a nyelvvizsgát... De most inkább a megoldásra összpontosítok. Amennyire utánanéztem, nem találtam erről semmi infót. Ha tényleg nem lesz most júliusban, akkor marad decemberre. Csak lehet, hogy akkor egyből nekimegyek az N4-nek. Azért lett volna jó júliusban megcsinálni az N5-öt, hogy lépésben haladjak, és lássam, és hogy az alapoktól tudjak továbblépni.

Tanulok tovább a magam ritmusában, csinálok majd próba nyelvvizsga feladatsorokat, és ha úgy látom, hogy év végére meglehet az N4, akkor azt csinálom majd.

Nagyon rákaptam a Blue Lock anime dalaira. Gyakorlatilag a mű most is aktuális nálam, hiszen folyamatosan olvasom a mangát. Már a 90. fejezeten is túlvagyok. Röviden és tömören sokkal jobban átjön a Blue Lock rendszer lényege mangában. Nagyon erős, jobban érvényesül a karakterek személyisége, az erős tónusok is erősítik az érzést, hogy a Blue Lock egy "most vagy soha" a résztvevők részéről.

Egyébként még az anime bejelentése előtt tudtam a mangáról, Humbby barátom ajánlotta. El is kezdtem akkor olvasni, csak annyira debilnek találtam Jinpachi Egót, hogy inkább azt éreztem, hogy ti is hasonlóképp meg fogtok őrülni, ha végigmentek ezen a tréningen. Ezért az 1. fejezet után abbahagytam az olvasást. Aztán engem is az anime rántott be jobban, és éreztem, hogy ez mégis csak valami nagyon jó dolog lesz. Az első évadot néztem, amikor aktuális volt, de a manga olvasásába furcsamód csak a második évad vett rá.

Én is legalább annyira szörnyűnek tartom a második évad animációját, mint a nézők nagyátlagban. Állítólag ki is robbant valami botrány, mert a japánoknak se tetszik. El is terjedt, hogy a második évad csupán egy diavetítés. Szóval a lényeg, hogy a maga valódi minőségében akarom élvezni az egész művet, ezért döntöttem úgy, hogy elkezdem olvasni a mangát. És ez tett igazán a mű rajongójává.

Olyannyira, hogy sokkal inkább a manga hatására kaptam rá az anime zenéjére is. Az OST-t sajnos nem tudom digitális formában tárolni, de Spotify-on meghallgatható. Érdemes is, mert ütős zenéket írt a zeneszerző, Murayama Jun.

Két kedvencem van az OST-ről, a Malevolence és a Calmly. A maguk lassú, nyugalmas hangzásában közvetítenek valami feszültséget, és ezt nagyon szeretem hallgatni.

Az openingeket és az endingeket is elég sokat hallgatom, és azt kell mondjam, hogy nagyon jók lettek. Az ASH DA HERO dalai jöttek be a legjobban. Sőt, az egész kislemez, ezért elkezdtem jobban megismerkedni a dalaikkal. Alapvetően bejön a rock stílus, amit képvisel a csapat (nem vagyok biztos, hogy csapat, mert nagyrészt az énekest egyedül látom, de láttam képet negyedmagával is), de egy dal hihetetlenül betalált.

Méghozzá a legújabb albumukról az utolsó dal, a Meteora.

Tipikusan az a fajta dal, amit alig-alig értek, de nagyon érzem, mit akar közvetíteni az énekes. Azt (még) nem tudom elképzelni, hogy én is előadnék egy ilyen dalt, de ez a személyiség, ez az érzésvilág megbújik bennem.

Hihetetlen jól megírt dal, igencsak esélyes nálam "az év dala" címére. Nagyon szeretem a dallamvilágot, és a hangszerelést is nagyon jól eltalálták. Meg lehet fogni az ilyen dalokkal. Nagyon különlegesnek kell lenni annak a dalnak, amelyik jobb akar lenni ennél. Csak annyi, hogy rövidnek érzem a dalt. A végén a női beszéd után még egy átvezető versszak kerülhetet volna, és egy refrénnel lezárni. Ezt leszámítva kiváló munka.

Az animében meg nem vesztettem el a reményemet. A hétvégén megnéztem az Episode Nagi movie-t, ami kiváló volt. Effektív jó volt az ötlet, hogy a történetet megismerjük Nagi szempontjából. Úgy vagyok Nagival, hogy ő a Haikyuu!!-s Kenma javított kiadása. Nagi is ugyanúgy apátiával éli az életét, mégis jobban látom benne a potenciált. Később az első évadot is újra megnézem.

Mondjuk, hogy folytatást, mikorra várhatunk, jó kérdés. A japánok általános negatív visszajelzése minimum stúdióváltást eredményezhet, de akár több éves késést is. Pedig érdemes lenne folytatni, mert a második évad lezárása nagyon erős volt. Egy mindennél jobb harmadik évadot vetít előre. Ha szabadna javasolnom a Production I.G-t... Ők a legjobbat hozzák ki a sportanimékből. A Haikyuu!!-t is most nézem újra, bízvást mondhatom, hogy bennük nem csalódhatnak.

Mától újra elkezdtem japánul tanulni. Nagyon szeretném júliusban a nyelvvizsgát, ezért úgy döntöttem, hogy hétfőn és szerdán délután tanulni fogom a nyelvet. Hogy miért ezeken a napokon? Mert a BGE-n is hétfőn és szerdán voltak a nyelvóráim, ennek számomra igencsak kedves emlékére. :)

Elővettem a Dekiru nyelvkönyvet, arra emlékszem, hogy az első könyvet végigvettük, és valahol a 2. könyv 5., 6. leckéjéig jutottunk el. Ahogy átnéztem a könyvet, úgy döntöttem, hogy az első kötet 5. leckéjétől kezdem újra a tanulást, hogy már az alapok is rendszerezzen legyenek meg. Az első négy lecke annyira alapvető, a ko-so-a-do rendszer, meg létige, hogy az aztán már álmomból felkeltve is megy, az 5. leckétől volt olyan, hogy na erre már érdemes komolyan ráfeküdni. Főleg, hogy láttam a szótárban, itt kezdődnek a számnevek. Még az se tiszta, hogy kell az egyes napokat (1-je, 2-a...) japánul mondani. A japán nyelv egyik ördöngőssége a számnevek, és a különböző formákhoz köthető saját számnevek. Már az 5. leckében elkezdődik, tekintve, hogy időtartamról itt tanulunk.

Ezért az első komolyabb tanulnivaló itt van. Az N5-ös szintet akarom megcsinálni. És most nagyon résen leszek! Egy hét van a jelentkezésre, és már tavaly decemberben mentem volna, de akkor csúnyán lemaradtam a jelentkezésről. A júliusi vizsgára elvileg márciusban lesz a jelentkezés, de már most rákérdeztem, hogy hol és mikor kell jelentkezni, hogy a legkisebb esélyét is elkerüljem, hogy lemaradjak róla.

Közben látom, hogy haladok. Az most a tervem, ha sikeres lesz a júliusi vizsga, és jól megy a tanulás, akkor megkísérlem decemberben az N4-et. Így végsősoron elérem a 2025-re kitűzött célomat a japán nyelvvel kapcsolatosan.

Tegnap Pestre utaztam. Még érvényes az országbérletem, és el akartam intézni néhány dolgot. A 10.20-as vonattal mentem fel. Szerencsére úgy néz ki, hogy általánossá válik (a mi vonalunkon legalábbis), hogy nem késik (olyan sokat) a vonat. Ez a vonat is előző este indult el Bukarestből, és rendben megérkezett Budapestre.

Először az Örkény István könyvesboltba mentem átvenni a könyvrendelésemet. Két Laár András volt könyv volt akcióban a Kossuth kiadónál, ezek érkeztek meg. A LAÁRma a köbön, Besenyő Pista bácsival a borítón magáért beszél, a Kiderülés könyvben pedig a spirituális énjére helyezi a hangsúlyt. Az utóbbit kezdtem el olvasni, mert valamennyire ismerem a spirituális gondolkodását, de annyira nem, és el akarok mélyülni benne.

Jó a könyv abból a szempontból, hogy a gyerekkoráról is mesél, így megtudhatjuk, honnan származik a spirituális gondolkodása. Ezekről nem tudtam, és megértettem, hogy miért választotta ezt az utat. Részint magamra ismertem, mert én magam is találkoztam néhány olyan dologgal, amivel Laár András is, és már gyerekként is éreztem, hogy nincs az úgy rendben, hogy a felnőttek úgy gondolkodnak.

Tehát értem, hogy miért lépett a spiritualizmus útjára, azt viszont nem mondom, hogy mindennel egyetértek, amit eddig olvastam. Például nekem nem magyarázta meg a "Miért nincs semmi baj sohasem?" fejezetcímet. Én is optimista beállítottságú vagyok, rajtam is segít bizonyos esetekben, ha a dolgok jó oldalát nézem, de én is tartom azt az álláspontot, hogy ezt azért nehéz bemesélni annak, akit mondjuk háborúban súlyos veszteség ért, vagy aki gyógyíthatatlan beteg. Ahogy abban sem érzem meggyőzve magam, hogy miért nem kell félni a haláltól. De mindenképp végig fogom olyasni a könyvet, mert egyrészt tanulhatok belőle, másrészt a mai világban, amikor sokkal több a bizonytalansági tényező, mint mondjuk, gyerekkoromban, a '90-es években. Nagy szükség van útmutatásokra a mai nehéz időkre. Nem utolsósorban hátha el tudok sajátítani belőle valamit, vagy később úgy változik a gondolkodásom, hogy több mindent fogok a könyvből magaménak érezni.

És ahogy elnézem, a könyv még mindig akciós, tehát aki szeretne útmutatásokat a nehéz időkre, vagy más nézőpontot megismerni, annak mindenképp ajánlom. Mert bár nem tudok belőle mindent magamévá tenni, de attól még ez egy nagyon jó könyv. A Laárma a köbön... Besenyő Pista bácsira a mai napig nagy szüksége van ennek az országnak. Csak beleolvastam, és erről csak még inkább meggyőzve éreztem magam. Ó, és ez a könyv is akciós! Ugye, hogy te is szeretnél az otthonodba egy kis Besenyő Pista bácsit? Tessék szépen megrendelni, amíg én mondom!

Ezután jó nagy utat tettem meg a Game Park felé. Itt az ARMS játékot akartam megvenni. Ahogy be is került a gyűjteményembe. Emlékeztem erre a játékra, ahogy meglepett az is, hogy ennyire feledésbe merült. Sehol nem látok ebből egy eladó példányt, senki nem beszél róla, mintha csak álmomban létezett volna ez a játék.

Pedig egyáltalán nem rossz játék, emlékszem is, hogy volt ARMS bajnokság is, amit a MAVIK szervezett. Még neveztem is az egyikre, és emlékeim szerint el is jutottam egy darabig a versenyben. Konkrétan nagy kedvencemmé nem vált, de szerettem játszani, ezért mindenképp be akartam tudni a gyűjteményembe. Nos, hát itt van. Kiismerem majd, és írok róla tesztet a gamer blogomba.

Még azon is gondolkodtam, hogy valamelyik későbbi N-Conra lehetne ARMS verseny, de az ötletemet felvetve inkább azt javasolták a szervezőtársaim, hogy indítsak szavazást erről Facebookon, mert nem biztos, hogy sok jelentkező lenne rá. Kénytelen voltam igazat adni nekik. Ha meglesz az új esemény Facebook oldala, majd ott.

Mindenesetre örömteli, hogy újabb játékot karikázhattam be a kívánságlistámról. Immár 7 Switch játékom van. Ki is próbáltam a buszon, tetszetős.

A bevásárlás egy részét most Pesten, az Árkádban lévő InterSpar-ban tettem meg. Majd nézelődtem itt is, és a Sugárban is, majd 19.15-kor indultam haza. Ez a szolnoki zónázó vonat. Szolnokon is megálltam ugyanis, ott egy CD-t vettem. Méghozzá egy Pa-Dö-Dő lemezt. Az utóbbi időkben rákaptam a Pa-Dö-Dő dalokra, és elhatároztam, hogy ha találok olcsón CD-t vagy kazettát, ami még nincs meg, azt megvesztem. Az Einstand pont volt jó áron, és pont nem volt meg. Ráadásul ez az egyik olyan album, amit kifejezetten hiányoltam a gyűjteményemből. Különleges abból a szempontból, hogy ez az a Pa-Dö-Dő album, amelyik elérte az 1. helyet a MAHASZ album eladási listán.

Egyébként is jó albumnak tartom. Bár nem az ismertté vált Fáj a fejem és a Várom a leveled dalok miatt, szeretem. Számomra a Van még remény (Light trance version) különleges ezen az albumon. Hihetetlenül jól hangszerelt dal, tényleg nyugtató hatással van, segít előre nézni a jövőbe. Főleg akkor hallgattam sokat, amikor 2016-ban komoly szerelmi bánatom van, és tényleg, semmi jövőképem nem volt. Akkor nagyon megtalált ez a dal, könnyített a fájdalmamom és a gyászomon. Azóta is kellemes érzésekkel gondolok erre a dalra.

Ahogy Laár András könyve kapcsán írtam, úgy a Pa-Dö-Dő albumokra is igaz, hogy manapság különösen nagy szükség van arra az optimizmusra, amit a lányok közvetítettek, főleg a '90-es években. Engem nem érdekel, hogy SZDSZ-nek egy kulturális csápja volt, ahogy a Puzsér Róbert fogalmazott, egyszerűen szükség van rájuk. Nagyon jó most újra hallgatni őket.

Az viszont igaz, hogy a lányok felélték a kulturális tőkéjüket, mert egy idő után, megítélésem szerint a 2001-es "Egy kicsit bulizgatunk?" albumtól komolyan bezuhant a minőség. A 2002-es album még ment valamit a helyzeten, de az azt követőkre már tényleg nagyon elfogytak. De a '90-es években összességében jók voltak. Szerettem az abszurditást a szövegeikben (például amikor várják, hogy Harrison Ford megkérje a kezüket), nem utolsósorban Falusi Mariannak olyan hangja van, hogy most is beleborzongok, ahogy eszembe jut. Egyszerűen nem tudom nem szeretni őket. Ezért, ha találok még CD-t, kazettát a '90-es évekből jó áron, akkor megveszem.

Nos, ennyi volt a tegnapi nap. A kulisszák mögött történt eseményekről majd később, ha aktuális lesz.

Vannak napok, amikor nem vagyok elégedett a befektetett munkával. Vagy amikor olyan van, épp nincs kedvem semmihez, de ezeket igyekszem úgy felfogni, hogy a pihenéssel passzívan teszek önmagamért. A pihenés pedig fontos, hiszen feltölt a következő aktív időszakra.

De hogy jobban átlássam, hogy mikor mennyit dolgoztam, elhatároztam, hogy meghatározott időpontban fogok dolgozni: kb. 8.30 és 16 óra között, plusz, amit utána akarok nap végén csinálni. Ez így rendben is van, hiszen amíg munkát keresek, addig lényegében a saját munkámat csinálom home office-ban. Tehát addig is hozzászoktatom magam ahhoz, hogy meghatározott időpontban dolgozzak.

Egyébként is egyre inkább az világlik meg, hogy a saját magam zsoldosa leszek, hiszen nem nagyon kapkodnak utánam a munkáltatók. Ahol voltam állásinterjún, amikor megnéztem a Sonic the Hedgehog 3 filmet a Sugár moziban, ott is ígérték, hogy visszaszólnak. Hát erre nem került sor a munkáltató által meghatározott időkereten belül.

Nem adom fel az álláskeresést, de kezdek egyre inkább úgy lenni az egésszel, hogy ha ennyire nem kellek senkinek, akkor majd kelleni fogok saját magamnak! Akkor a saját munkámat végzem úgy, mintha irodai alkalmazott lennék. És ez be is jött! Ma délelőtt a következő Animagazinba írtam a cikket (folytatom a PlayStation-történelmet, a PS4 következik), délután pedig a következő N-Con zenekvízét tervezgettem, plusz történetemmel foglalkoztam.

Ezzel is jól állok, az első kötet szinte teljesen kész. Még néhány dolgot javítok, egy béta-olvasóm visszajelzését várom. Ha az is meglesz, és nem talál semmi komoly hibát, akkor mehet is a nyomdába. Eddig úgy néz ki, hogy reális a nyári megjelenés. Egyébként már a 2. kötetet írom. Ez már nem megy annyira gördülékenyen, mert utána kell olvassak dolgoknak, hogy a történetem a lehető leghitelesebb legyen. De eddig úgy tűnik, hogy nem állok vele rosszul, de sokat kell dolgozni rajta, hogy a végeredmény a lehető legjobb legyen.

Az biztos, hogy bejött, hogy nem szarakodok azzal, hogy Hosszú perceket ülök a gép előtt, idegesen azon tanakodva, hogy ez és ez a történetrész jó-e vagy sem. Csak írom, ahogy gondolom. Úgysem olvassa senki (legfeljebb néhány ember), ezért írhatok akármekkora hülyeséget, úgyis javítva lesz. Két okból is bejött nekem ez a módszer. Egyrészt nem vagyok jó abban, hogy vázlatot írjak. Sokkal jobb az nekem, ha kiírom úgy, ahogy a fejemben van, és azt majd javítom. Ez azért is jó, mert írásban megmarad, ami a fejemben van, így azt biztos nem felejtem el, meg aztán könnyebb is azt javítani. Másrészt azért is jó módszert, mert így jobban flow-ban vagyok az írással. Hagyom, hogy szárnyaljon a kezem, írja csak ki, ami fejemben van! Ez olyan, mint amikor a gyereket hagyjuk, hadd ügyeskedjen. Így tapasztalja meg a képességeit, határait, így fejlődik ki az egyénisége. Ez felnőttkorban is fontos, mert segít szabadabban élni. Sokkal jobb így írni, mert a szabadság érzete szárnyakat ad, és végsősoron nagyobb hatásfokú a munkám így.

Erre még egy korábbi Animagazinos cikknél jöttem rá, amikor hosszú percekig ültem megkövülten a gép előtt, hogy ezt a mondatot hogy fogalmazzam meg normálisan. A "normálisan" szón van a hangsúly, mert mondatok voltak a fejemben, de mindegyiket elvetetettem. Így csak nehezen jöttek a mondatok. Már akkor tudtam, hogy ez így nem jó, magamtól találtam ki azt, hogy írok, ahogy érzem. Úgyis mindig elolvasom, mielőtt elküldöm Hirotakának, és a hibás mondatokat javítom. Akkor éreztem rá, hogy ez az én módszerem. Azóta jobban megy az írás, mert nem blokkol le az örökös önkritika.

Tehát elégedett vagyok a mai nappal. És ha ez be fog jönni, akkor többféle munkát tudok majd elvégezni. Elég csak arra gondolni, hogy a Hungarian Super Mario Fan Club még mindig nagyon hiányos. Ha a rajongói oldalaimat is strukturáltabban tudom fejleszteni, jobban haladok majd velük. Blogírás, N-Con szervezés, könyvkiadás, és amik tervben vannak még. Ha ezek bejönnek és elég komolyan fogom hosszútávon csinálni, akkor nem kell kuncsorogni munkáltatóknak, hogy vegyenek már fel végre, mert végre megélhetek egyéni vállalkozóként. És akkor egy nagy álmom teljesül, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy elégedett legyek az életemmel.

Meglepett a hír, amikor láttam, hogy jön a Centimillimental a tavaszi MondoConra. Bár nem vagyok olyan nagy rajongója, de egy időben sokat hallgattam a Given-ös dalait, meg az első stúdióalbumára a Yasashii Hamono-ra is felkerült néhány jó dal. De mindenképp látni akarom élőben. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen élőben hallani azokat a magas hangokat, amiket a dalaiban hallok. És hát ne feledkezzünk meg a Bakuten!!-ről sem! Az minden idők 3. kedvenc animém, és a Mondo szerint dedikálni is fog! Elvisem neki a Bakuten!! CD-met aláíratni vele. Ki merem jelenteni, hogy pozitív handicapem lesz nála, hogy van valaki, aki nemcsak ismeri, de szereti a Bakuten!!-es zenéit. Terveim között van, hogy a tavaszi MondoConig megveszem a movie-s kislemezét is. Felvillanyozott a találkozás vele!

Jó ideje tervezem, hogy a mostani májusi érettségin megcsinálom holland nyelvből az emelt szintű érettségit, hogy meglegyen a középfokú nelvvizsga. Most van a jelentkezési időszak, el is indítottam az online jelentkezést, de amikor láttam, hogy az emelt szintű érettségi vizsga díja 73.000 forint, villámgyorsan bezártam az ablakot... Nem számítottam ennyire magas árra. 2016-2017-ben, amikor emelt szinten érettségiztem angolból feleennyi sem volt a vizsgadíj.

Hát persze, hogy az utóbbi évek extrém inflációja a vizsgadíjakra is gyakorolja áldásos hatását, de ez ott és akkor lesújtott. Ahogy írtam korábban, az egyetemi diplomával nem adnak nyelvvizsgát (bár a nyelvtudásunkról számot kellett adni), ezért szerettem volna egy extra papírral megtoldani az egyetemi tanulmányokat. Tudom, hogy mondják (nekem is), hogy a nyelvvizsga csak egy papír, igazából sehol nem kérik (és tényleg nem kérték), de én úgy vagyok vele, hogy a nyelvvizsga olyan, mint egy házasság. Ahogy a házasság szakralitást ad a párkapcsolatnak, hasonlóképp a nyelvvizsga is... ha nem is szakralitást, de igazolást ad arról, hogy eredményes volt a nyelvtanulás. Egyébként meg aki igazán szeret nyelveket tanulni (láss engem), annak házassággal egyenértékű a nyelvvizsga bizonyítvány.

Csak azért nálam is van mindennek határa, és nem akkor kell nyelvvizsgát letenni, amikor aranyárban mérik azt. Bár a vizsgadíj nem olyan, mint a valutaárfolyam, hogy csökkenhet az ára, ezért ha valaha is akarok nyelvvizsgát hollandból, akkor azt komoly anyagi áldozatok árán lehet csak. Később csak még aranyabb árban mérik az értékét.

Pár hónapja játszani akartam a Nintendo 64-gyel, de valamiért nem akart elindulni. Akármelyik kazettát tettem a gépbe, egyikkel sem indult be. Ilyenkor a cartridge-bemenet érintkezőjével lehet a gond, még OctoZaky mondta akkor, hogy WD40 vagy kontaktspray kell hozzá. Sőt, most ahogy visszanéztem a beszélgetésünket, ez már másfél éve volt! Azóta nem kapcsoltam be a Nintendo 64-et. De ma meg akartam nézni, hogy állok a 1080° Snowboarding játékban, és láss csodát, működik! Magától megjavult, ez kellemes meglepetés volt. Meg is néztem, hogy állok ebben a játékban. Ahogy elnézem, meg van nyitva itt is az Expert Mode, tehát a Hard Mode-ot sikerült itt is abszolválni.

Viszont érdekes volt, mert annyit játszottam az amerikai változattal Nintendo Switch Online-on, hogy kifejezetten lassúnak, szaggatottnak tűnt az európai verzió. Megcsináltam Kensuke Kimachi-val a hard mode-ot ebben a játékban is. Ebben a változatban is van olyan pálya, ahol majdnem 10 másodperccel megjavítottam az addigi legjobb időmet. Az is meglepett, hogy Ricky Winterborn volt az, akivel egyszer abszolváltam a Hard Mode-ot, mivel az extra pálya legjobb idői mind az ő neve alatt vannak. Ricky Winterborn végsebessége a legalacsonyabb, de ő a legtechnikásabb, plusz azt vettem észre, hogy őt a legkönnyebb irányítani. Megcsinálom Nintendo 64-en is az Expert Mode-ot, hogy itt is végig legyen játszva a játék.

És jobban rá fogok feküdni a 1080° Avalanche-re, mert valamennyire szeretném azt is megcsinálni idén. Teljesen nem hiszem, hogy sikerülni fog, mert ebben a játékban valamivel több megszerzendő dolog van (pl.: mindenkinek saját hódeszka-készlete van, tehát itt valódi tétje van annak, hogy mindenkivel végigmenjünk a bajnokságokon). Ebben a játékban nincs Kensuke Kimachi, van helyette viszont Ricky Winterborn, aki igazi nagymenő, badass srác. Annak ellenére, hogy én nem vagyok ilyen, nagyon bírom őt. Ő a kedvencem, de mindenkivel végig fogom játszani a bajnokságokat. Illetve egyéb extra játékmódok vannak, úgyhogy nem fogok unatkozni. És amíg lehet, addig elmegyek ebben a játékban. Nagyjából március közepéig tart nálam a téli sportszezon, ameddig eljutok, addig elmegyek, aztán majd onnan folytatom november közepétől.

Vettem ebédre egy olyan Buldak tésztát, olyasmit, amit wakánál ettem múlt szerdán. Kicsit megijedtem, mert már csak itthon vettem észre, hogy ez "2×-esen fűszeres", tehát kétszer olyan erős annál, mint amit a múlt héten ettem. Félve kezdtem neki, üdítő mellé tejet is készítettem magamnak, hogy ne legyen nagy baj.

Végülis meg tudtam enni, de szünetet kellett tartsak, meg a tej tényleg életet mentett. Remekül oldja a csípős ízt. Tehát ésszel meg lehet enni. De azt érzem, hogy olyanok ezek a koreai tészták, mint a cigaretta. Szenvedés enni, de pár óra múlva megint megkívánom. (Nem cigarettázok, csak kipróbáltam tinédzserkoromban)

Az kifejezetten csalódás volt számomra, hogy holnaptól akciós lesz a LIDL-ben a Buldak tészta, és az újságban oda volt írva, hogy "Kóstolj bele a TikTok trendekbe!" Volt olyan érzésem, hogy ebbe alaposan beletenyereltem. A legkevésbé tartom kívánatosnak a TikTok trendeket, mert manapság az az, amit mindenki birka módjára követ, mert menővé teszik. Ami még ennél is rosszabb, hogy ebből is csinálnak kihívást. Óva intenék mindenkit attól, hogy ilyen tésztát csak úgy befaljon, mert aki nincs ehhez hozzászokva, az nagyon ráfázhat. Még nekem is nagyon nehéz volt, hogy szünetet tartottam, meg tejet ittam rá. Gondolja meg mindenki alaposan, mielőtt belemegy egy ilyenbe. Semmilyen hiányt nem pótol az az elismerés, ami egy ilyen tészta elfogyasztásával jár. Többen is mondták ismerősök, barátok, hogy nem tudták megenni, a felénél feladták, és hogy hős vagyok, hogy meg tudtam enni. Igazán kedvesek és megható, de nem azért ettem, hogy hős legyek.

Jó ez és okosan kell enni. És igazából, ha belegondolok, ha elvonatkoztatok attól, hogy honnan származnak a trendek, akkor alkalomadtán venni fogom. Mert tényleg jó. Csak módjával. Egyébként érdekes, hogy van Békéscsabán egy üzlet, ahol ázsiai kajákat is lehet kapni, és ott olcsóbb ez a tészta, mint a LIDL-ben akciósan. Az Andrássy úton van, a korzó térnél, a fagyizó mellett.

Most, hogy 4 TB-os lemez van a gépemen, több zenét is rátettem. Találtam ugyanis StarChild Selection válogatásalbumot, és úgy döntöttem, hogy megismerkedek vele. Biztos láttam már korábban, mert egy majdnem a fele Hayashibara Megumi és Okui Masami dal (azért látható, hogy kik uralták a '90-es években a StarChild anime zenei felhozatalát), de csak most szántam rá magam, hogy komolyabban megismerkedjek velük.

Két részes a válogatásalbum, mind a kettő két-két lemezt tartalmaz (majdnem 5 óra az egész), és végighallgatva őket, azt kell mondjam, hogy nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is Hayashibara Megumi és Okui Masami az uralkodók. Van néhány kifejezetten jó dal, de annyira kiemelkednek ők ketten, hogy azt el nem lehet mondani.

Az a helyzet, hogy konkrétan nem nagyon találkoztam olyan dallal, amit eddig nem hallottam, és megtetszett volna. A Neon Genesis Evangelion opening és ending már nekem is olyan szinten nosztalgia, mintha már én is gyerekkorom óta ismeném. Meghallom az eredetit, és "úristen, ez mekkorát ütött annak idején"! A Kidou Senkan Nadesico openinget (YOU GET TO BURNING) is szeretem, de amit igazán nagyon kellemes volt hallgatni, az a Kareshi Kanojo no Jijou openingje, a Tenshi no Yubikiri. Előbb hallottam meg a dalt Yonekura Chihiro feldolgozásávan az Ever After albumán, és annyira szépen énekelte, hogy megkerestem az eredetit. Az is nagyon megtetszett, mert annyira kellemesen vidám, játékos. Szerintem idén Top 100-as dal lesz, nagyon jó volt most újra meghallgatni. És az animével is adós vagyok magamnak, évek óta a tervezett listámban van. Na majd most tavasszal. Ha vége lesz a sötét téli időszaknak, velük együtt a sötét hangulatú (és minőségű) animéknek, akkor megnézem. Könnyed hangulatú, kellemes romantikus anime bármikor jöhet.

És ha már Yonekura Chihiro, akkor hiányoltam őt az első válogatásalbumról. Eleinte azt gondoltam, hogy őt azért nem tették be, mert a King Records-on belül mások foglalkoztatták, mert az ő kislemezei nem "KIDA", hanem "KIDS" azonosítóval jelentek meg. De aztán jött a megoldás, a második válogatásalbummal. Ez örömteli, mert azért neki is nagy néhány emlékezetes dala. Csak mivel nem szerepelt az elsőn, ezért az Arashi no Naka de Kagayaite dal, komoly hiány erről a válogatásról, de a többit jó volt tőle hallani.

Összességében jó válogatásalbum, nagyon jó esszencia a '90-es évek anime zenéiből. Más kiadó is adott ki jó dalokat ezekben az években, de aki elmerül a '90-es évek animéinek openingjeiben és endingjeiben, az legtöbbször a StarChild által kiadott kislemezekkel találkozhatott.

De azt meg kell valljam őszintén, hogy ennyi anime dalt egymás után végighallgatni (összesen 69 db.) azért bele lehet csömörleni. Már korábban is gondolkodtam azon, hogy egy átlag japán tényleg csak legyint már az újabb anime dalokra, hiszen ő lépten-nyomon belebotlik egy-egy betétdalba. Erről most magam is megbizonyosodhattam, mert a rosszabb dalok konkrétan olyanok, hogy rossz hallgatni az énekes(nő)t. És így nagyon nehéz kitűnni egy-egy jó dallal.

Ó, pedig, amikor 2006-ban felfedeztem az animéket, és az anime dalokat... Imádtam, éjjel-nappal megállás nélkül hallgattam a jobbnál jobb dalokat. Mondjuk, kaptam is az áldást, mert akit a fentebb említett Hayashibara Megumi, Okui Masami és Yonekura Chihiro vezet be az anime dalok világába, annak kétsége ne legyen afelől, hogy úgy beszippantja, és olyan Japán-bűvöletben fog élni, hogy csak győzzön kijönni belőle! Nagyjából kijózanodtam már, de ezt a három énekest immár 19 év után is bármikor! Mindent egybevetve érdemes volt ezt a válogatást meghallgatni.

Még tegnap akartam írni a Super Mario Odyssey-ről, de végül úgy voltam vele, hogy kerüljön külön posztba. Szoktam ezzel játszani is, bár az igazat megvallva, elég nehezen boldogulok vele. És nem azért, mert annyira nehéz lenne (egyébként sem számol életet a gép, csupán 10 érme váltságdíjat kell fizetni elhalálozáskor), hanem mert annyira hatalmas. Túl nagy a játék, és mehetek akármerre, vár ott egy kaland. De ha elindulok egy irányba, akkor nem tapasztalom meg, hogy mi vár akkor, ha másfele indulok. Ez nagyjából olyan, mint a való életben, amikor két eshetőség közül mindenképp választani kell egyet, csak akkor mindenképp kimaradsz a másikból. Csak amíg a való életben ez választás kérdése, és eldönthetjük, hogy melyik a jobb számunkra, addig a játékban nemigen van ilyen választási lehetőség, hiszen, ha mindenképp 100%-ra végig akarjuk játszani a játékot, akkor szögmérő 360°-ában végig kell járni minden pályát.

Ráadásul az "open world" fogalmát se nagyon tudom értelmezni. Azt jelenti, hogy 40000 km2 sugarú körben bármerre elindulhatok? Kicsit azt érzem, hogy későn mentem neki az új játékoknak, nem érzem magam rá felkészültnek. Azt is gondolom, hogy nagyon is megérett az a paradigmaváltás, ami miatt annyira aggódnak a videojátékosok. Azt látom, hogy nagyon nincs már hova fejleszteni a játékokat, és ha ennyire hatalmasak az AAA játékok, azért sem érdemes nagyon a fejlesztésükbe fektetni, mert túl hosszú idő lett ezeket végigjátszani. Tehát nincs annyi idő egyre. De az az igazság, hogy nagyon nem tudom, mi a valódi oka a videojátékipar változásának (válságának? ebben speciel nem hiszek). Több elemzést is végignéztem, elolvastam, és azt látom, hogy ahány aspektusból szemlélik a történéseket, annyiféle ok-okozati összefüggést tárnak fel, és senki nem birtokolja a bölcsek kövét.

A The Legend of Zelda játékokról is azt gondolom, hogy a Twilight Princess volt a csúcs. Ott érte el a sorozat a tetőpontját, ott hozták ki a franchise-ból a maximumot. A Skyward Sword még talán új irányból mutatta be Zelda játékok hangulatvilágát, de az új játékokkal már meglovagolták az open world-öt. Nagyon nem merültem még el a Breath of the Wild-ban, de valahányszor hallgatom a játékzenét, mindig az az érzésem támad, hogy nagyon azon voltak, hogy túlszárnyalják a Twilight Princess-t, de már nem tudják hova. Erőltetetten nagyhatásúnak érzem a zenét, pont ezért nincs már rám hatással. Tartok is attól, hogy komolyabban nekimenjek a Breath of the Wild-nak, mert azt érzem, hogy a túl nagy játéktérben, ahol túl sokat kell menetelni, fognak majd sokkal kevesebbet érni az események.

Visszatérve a Super Mario Odyssey-hez, eleinte nagyon jó ötletnek tartottam, hogy az elvégzett küldetésekért nem csillagot kapunk, hanem holdat. Ezáltal van egy folytonossága a játéknak, és nem az van, ha ugyanazon a pályán (galaxison) akarom egy másik küldetést megcsinálni, akkor vissza kell menni. Mai fejjel azt mondom, hogy ez némileg megszakítja a játék flow-ját.
Ugyanakkor sokkal kisebb értéke van egy holdnak, mert egyrészt 999 van belőlük összesen a játékban, másrészt sokkal kisebb kaliberű küldetésekért is jár egy, ezért bár megszakad a játék folytonossága, amikor megszerzünk egy csillagot, mégis nagyobb értéke van, mert a többségéért meg kell küzdeni, ezért a játékélmény is nagyobb.

De a Super Mario Odyssey is olyan, hogy már más irányba viszi el a játékot. Azt érzem, hogy másképp kell már ezeket az új játékokat játszani, erre nem voltam felkészülve. Most azt találtam ki, hogy évente egy egy AAA játékot viszek végig. De azt akkor a lehető legalaposabban. Ki is gondoltam, hogy lehet, hogy váltok, és Super Mario Odyssey helyett a The Legend of Zelda: Breath of the Wild világában merülök el idén. Jövőre jöhet a Mario játék, 2027-re meg a The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom. Így pont váltásban lesz a két nagy sorozat. Egyébként is sokan mondják, a BotW és a TotK - némi túlzással - egy és ugyanaz. Ismerősöktől, barátoktól, hogy aki már játszott a BotW-vel és szerette, annak nem igazán jött be a TotK. Ugyanez van fordítva is: Aki a TotK-val ismerkedett az open world Zelda játékokkal, azoknak a BotW nem jött be. Ennek fényében azt tartom a legjobbnak, ha a két Zelda játék közé ékelem be a Mariót, mert ha tényleg sok a hasonlóság a két Zelda játék között, akkor szünetet beiktatva nagyobb újdonságként fog hatni a TotK. Nem utolsósorban rendelkezni kell egy Tears of the Kingdom példánnyal is...

Hosszú hónapok kemény gyakorlásának köszönhetően végre kijátszottam a 1080° Snowboarding-ot! Lassan 10 éve már, hogy minden télen játszok vele, de soha nem annyira komolyan. Csak örültem annak, hogy van a Nintendónak egy téli sportjátéka, amit nagyon jó ilyenkor, a téli szezonban elővenni. De idén (azaz tavaly novemberben) elhatároztam, hogy megcsinálom a legnehezebb fokozaton is!

És ez tegnap sikerült. Bár ha a végső célomat nézzük, most örülni kicsit olyan, mint amikor 2000-re mondtuk, hogy 21. század, mert csak egy karakterrel, nevezetesen Kensuke Kimachi-val vittem végig a játékot. A tervem meg az, hogy mind az öt játszható karakterrel végigjátsszam a játékot. Még amikor részt vettem Mario Kart online meccseken, akkor gondolkodtam el azon, hogy nagyon jó, hogy van egy karakter, és megvan a kocsiösszeállítás, akivel (amivel) penge vagy, de igazából akkor vagy jó Mario Kart-os, ha az összes karakter összes kocsijával gond nélkül nyersz. Ennek szellemében játszok tovább a 1080° Snowboarding-gal, hogy a többi négy karakterrel is teljesítsem a Black Diamond bajnokságot. Bár mivel nemcsak a karakterek, de a hódeszkák is választhatók, ezért a végső célnak az kellene, hogy legyen, hogy mindegyik karakterrel és mindegyik hódeszkával végigmenni az Expert Mode-on! De ezt idén már biztos nem csinálom meg. Hihetetlen belegonodlni, hogy csak egy kis játék a 1080° Snowboarding, összesen 6 pályát tartalmaz, de a különböző permutációkkal nagyon tartalmassá lehet tenni.

Gyakorlatilag ez az a téli szezon, amikor igazán komolyan játszok ezzel a játékkal. Hogy a nagy ugratóknál ne könyveljem el azt, hogy "hát ez a verseny azzal jár, hogy eltaknyol a karakter", hogy a több útvonal közül keressem meg a jobbat. Így tudtam csak igazán jól elsajátítani az irányítást. Nintendo Switch Online-on játszom a játékot, és hogy mit jelent az elmúlt idők gyakorlása, jól jelzi, hogy amikor megnéztem Wii-n és Wii U Virtual Console-on az ottani mentéseimet, volt olyan pálya, ahol 10 másodperccel megjavítottam az addigi rekordomat! Akkor nagyon összeszedtem magam. Az az igazság, hogy teljesen reális ilyen sokat javítani ebben a játékban, mert a bukásokkal fontos másodpercek mennek el. És amikor odafigyelek és végre jól irányítom a karakteremet, az nagyon sokat jelent. Most jutottam el a 1080° Snowboarding-ban oda, hogy amikor Time Attack-ben gyakorlok, már a kisebb hibák után is újra kezdem, mert már megy annyira jól, hogy látom azt és számít, hogy egy-egy hibával értékes tizedmásodperceket vesztek. Én meg egy jól összerakott kört akarok menni.

Az olyan játékok, mint a 1080° Snowboarding jóval kisebb kaliberűek, mint a Mario Kart, mégis ez is komoly figyelmet és koncentrációt igényelnek. És ha megérezzük ezt a játékot is, nemcsak Mario Kart-hoz hasonló játékélménnyel ajándékoz meg, hanem az ebben a játékban elsajátított képességeket más játékokban is tudom majd kamatoztatni.