Gondolkodtam, gondolkodtam azon, hogy megvegyem-e az új Csernus Imre könyvet, de mivel karácsonyi akció keretében van olyan lehetőség most a Tescóban, hogy minden könyv 30% kedvezménnyel van, ezért úgy voltam vele, hogy ennyit megér, megveszem magamnak. Akkor gondolkodtam rajta egyébként még, hogy megvegyem, amikor a Librinek volt a Fekete Péntek ajánlata, hogy minden könyvre 20% kedvezményt adtak, de akkor vettem meg helyette az Almási Kitti hangoskönyvet CD-n. Akkor az jó döntés volt, mert azt is szerettem volna. És most meglett a könyv is még jutányosabb áron.

Azért vonakodtam megvenni, mert továbbra is azt gondolom, ahogy írtam korábban is, hogy ahogy egyre több dolgot tapasztalok meg az életem során, úgy érzékelem egyre inkább, hogy a válaszok mindig nem mindig annyira egyszerűek, ahogy azt egyesek mondják. Vagy korrigálok: Igen, egyszerűek a válaszok, de sok esetben nem egyszerű meglépni azt. És nem minden esetben valós az a frázis, hogy csak a kifogásokat sorolja az, aki a kétségeit, félelmeit hangoztatja. Azt gondolom, hogy mindenképp meg kell hallgatni a másik felet, és figyelni arra, hogy a problémáit hogy mondja. Jó eséllyel segíthetünk a másiknak, ha empátiával fordulunk felé. De utána is azt csak a maga dolgát mondja, akkor ott már tényleg csak a kifogások vég nélküli puffogtatása van, és akkor már tényleg érdemes inkább ott hagyni őt. Egyrészt, mert tényleg mindig úgy gazdálkodik az idejével, ahogy akar, másrészt ne rabolja a mi időmet. És így már igaza van Csernus Imrének.

Egyébként akármilyen is a könyv, 4.500 forintot szerintem nem ér meg. Tudom, hogy drágul minden, de akkor is. Így 30%-kal, 3.150 forintért már rendben van. Főleg, hogy biztató a kezdet. A főnix madár, ahogy elégeti magát a fészkével, azt arra mondja, hogy mi is kvázi elégetjük-e magunkat a rossz szokásainkkal, hogy aztán abból újjászülessünk? Ez jó analógia, tetszik. Ha ilyen lesz a könyv többi része is, akkor megérte megvenni.

Nemrég jelent meg Csernus Imre legújabb könyve, az "Egy életed van" című. Kíváncsi voltam rá, ugyanakkor szkeptikus is voltam, mert nem tudtam elképzelni, hogy mi újdonságot írhat annyi könyve után. Ha nem vesszük a régi könyvek újrakiadásait, akkor ez egészen pontosan a 13. könyve. Tavaly, amikor megjelent "a Harcos" című könyve, lazán azt gondoltam arról, hogy az lesz az utolsó, mert egyrészt ennyi könyv után mit tud még írni, másrészt mivel már nem dolgozik pszichiáterként (tudtom szerint), saját étterme van, emellett borokkal foglalkozik / foglalkozott, azt gondoltam, hogy ezzel együtt a könyvírást is elengedte. Csak még megír egy utolsót, ahol saját életében megélt élményekkel támasztja alá az elméletét, gondolkodását. Ami teljesen jó is, hiszen mindenki a saját maga megélt tapasztalata alapján alakítja ki a saját értékrendjét. Így a Harcos című könyvet gondoltam Csernus könyves karrierjét lezáró könyvnek, ami véleményem szerint métló lezárás lett volna. Csak hát született egy utolsó utáni könyv. :)

Mivel hirtelen tudtam meg, hogy jön ki egy új könyve, így erre nem volt külön pénzem, igyekeztem a lehető legolcsóbban megvenni. Előrendeltem 20% kedvezménnyel, és felhasználtam a Libris pontjaimat. Így az eredetileg 3.990 forintos könyvhöz 2.304 forintért jutottam hozzá. Éljenek a német érettségire felkészítő könyvek. Meg egyébként is ahogy fejlebb írtam, szkeptikus voltam a könyvvel kapcsolatosan, hogy vajon mi újdonságot tud írni? Ami mindenképp pozitívum, hogy lehet érzékelni, hogy nem praktizál, ugyanis nem mint pszichiáter írta meg a könyvet, hanem mint egy átlag ember, akit a megélt tapasztalatai, ezáltal látva az embertársait szigorúvá tette, és mintha folyamatosan tenné fel a kérdést, hogy képes egy ember nem tenni a saját frusztrációja ellen, és élőhalottként élni az életét? Márpedig tényleg nagyon sokan élnek így, ebben igaza van. Azt már én magam is megfigyeltem, hogy az emberek, akik vigyorgásba, örök jókedvbe, pozitív gondolkodásba rejtik a saját frusztrációjukat, nagyon rossz a társaságukban lenni, mert hangosan demózzák magukról, hogy mennyire jól vannak, miközben minél görcsösebben próbálják elrejteni a maguk szarságait, annál átlátszóbb, mert túl nagy munkát fektetnek az álarcba, és elfelejtenek önmaguk lenni. Azok, akik tényleg rendben vannak magukkal, azoknak ez belülről sugárzik, ezért nem is kell azt a látszatot kelteni, hogy mennyire jól vannak. Ezt már a korábbi könyveiben is megírta.

Ötletes volt hónapokra felosztva az adott hónap természeti jelenségéhez igazítani a mondanivalóját az emberi viselkedéssel, természettel kapcsolatosan. Viszont az írásainak minősége változó. Ami a legjobban meglepett, hogy sok helyen úgy írt a bizonyos emberi problémákról, mintha annak megoldása teljességgel evidens lenne. Ebből a szempontból a régebbi könyvei összetettebbek voltak, mert ott megírta azt is, hogy bizonyos dolgokért (pl. tisztelet, megbecsülés, hitelesség) keményen meg kell küzdeni. Ezzel szemben a mostani könyvében az érződik, hogy mindent megtett azért, hogy hiteles legyen, ezáltal lehet adni a szavára, de mintha elfelejtette volna, hogy azért, amiket leírt, azokért egy időben keményen megküzdött, és ez megtévesztő lehet azoknak, akiknek ez Csernus első könyve. Aztán nagyot fognak nézni, ha nem fognak a szavára, véleményére adni, mert csak úgy szövegel, de nincs mögötte következetes munka. Ezekről mind részletesen írt a korábbi könyveiben. Így ez megtévesztő lehet annak, akinek ez az első Csernus Imre könyve. Mindenképp érdemes a régebbi könyveit is olvasni, mert ott radikálisabban is fogalmaz, meg azok a szempontok is fontosak, ahogy ott megírja a gondolatait. Ami kiváltképp nem tetszett, ha jól emlékszem a márciusi hónaphoz leírt gondolatai voltak eléggé egocentrikusak. Csernus már régen is sokat írt a megfelelési kényszerről, és az ebből fakadó frusztációról, de itt most teljesen átment a másik végletbe. Pár napig félbe is hagytam az olvasást, mert szinte átment nárcizmusba, olyan a kifejezéseket használt, amik egyáltalán nem rá vallanak.

Arra azért kíváncsi lennék, hogy vajon hány oldalas lenne a könyv, ha ugyanúgy lenne tördelve, mint mondjuk a Férfi című könyve. Elvileg 270 oldalas a könyv, de a cím külön oldalt tesz ki, a másik meg mintha a betűk is vastagabbak lennének, kevesebb sorból áll egy oldal. Összehasonlítottam, és tényleg szellősebb az új könyv.

Felül látható a Férfi című könyv, alul meg az Egy életed van. Tehát lényegesen kevesebb gondolat jelenik meg könyv formájában. Pedig értékesebb lenne a könyv, ha részletesebben kifejtette volna például azokat, amiket fentebb írtam. Így teljesebb képet kapnának azok, akiknek ez az első Csernus Imre könyve.

Összességében azt érzem, hogy nem volt alaptalan a szkepticizmusom a könyv tartalma iránt, de az újfajta írási stílus mindenképp más színezetet ad a mondanivalójának. Jó ötlet volt a természettel azonosítani az emberi viselkedés természetét. Érződik, hogy az utóbbi években falun lakik, és sokat formálta a gondolkodását a természetközelség, és az ottani emberek viselkedése. Emiatt mindenképp érdemes volt elolvasni a könyvét, de ha lehámozzuk a körítést, és csak magára a mondanivalóra összpontosítunk, akkor azt kell mondjam, hogy ezeket a régebbi könyveiben jobban, a való életre inkább reflektálva írta meg. Továbbra is a Férfi a #1 Csernus könyv nálam. Sőt, azt gondolom, hogy ha nincs érdemi, innovatív mondandója, akkor lehet, hogy érdemes lenne elengedni a könyvírást.

Ma volt az Allee-ban levő Libriben az új Csernus Imre könyv bemutatója. Természetesen maga Csernus Imre is ott volt, a maga stílusában mondta a magáét. Mivel már elolvastam a könyvet, ezért újdonságot nekem nem mondott, de élőben hallani a maga stílusában érdekes volt.

Megvannak a módszerei, hogyan tegye maradandóvá az emberek számára a mondandóját, előszeretettel figurázza ki az adott szituációt, felnagyítja, de legfőképp a cinikus nevetése az, ami emlékezetessé teszi a mondanivalóját. Azt régóta tudni róla, hogy az egy módszer nála, hogy intenzív érzelmi töltettel adja elő magát, mert tudja, hogy ezzel lehet a leginkább hatni az emberekre.

Maximálisan igaza van, és azt gondolom, hogy bár lehet, hogy először ijesztőnek tűnik, ahogy előadja, de érdemes függetleníteni magunkat attól ahogy mondja. Mert ha lélekben rendben vagyok, akkor el tudom fogadni, hogy ez az ő stílusa, tiszteletben tartom, hogy ő radikális módszerekkel fejezi magát, nekem az a dolgom, hogy a számomra fontos dolgokat kiragadjam a mondanivalójából. Merthogy mondott is értékes dolgokat arról, hogyan elfogadni az öregedést, hogyan lehet lélekben fiatalnak maradni, párkapcsolati problematikák, szülőről való érzelmi leválás dolgában.

Dedikálásnál tetszett, hogy nem azt írta rá a könyvre, hogy "sok szeretettel", hanem, hogy "jó utat". Ez egyrészt jelzi, hogy egyedi és progresszív gondolatai vannak az élet dolgairól, és nem él a sablonokkal, másrészt meg aki rálép az önismeret útjára, arra hosszú (életfogytiglan, hogy pontos legyek) és kemény út vár, erre pedig nincs is jobb kívánság.

Elolvastam Csernus Imre: A harcos című könyvét. Ennek olvasása átlagos olvasási sebességemhez képest gyorsabban ment. Én ugyanis nem szoktam napi átlagban 100 oldalt olvasni. Egyrészt nem vagyok az a nagy olvasó, másrészt meg gyakran meg szoktam állni olvasás közben, hogy átgondoljam az olvasottakat, feldolgozzam. Ezért átlagban 10-15 oldalt olvasok egy nap, de azt úgy, hogy valóban olvasok. Szállítja az elmém a képeket, meg valóban foglalkoztat az, amiről olvasok.

Csernus Imre könyveit 2010 óta olvasom, és 8 év után is akkora érdekődéssel olvasom az írásait, mintha most találkoztam volna vele először, és rácsodálkoznék, hogy mennyire progresszívek az írásai. Mert én annak tarom. És az új könyve is nagyon jó volt. És kiérdemelte a Bevállalom című könyv javított változatának elismerő titulusát. Élmény volt olvasni az írásait, bár néha olyan érzésem volt, mintha félbehagyná a gondolatait. Még régen, A Férfi című könyvében írta, hogy szándékosan hagyja félbe a gondolatait, hogy gondolkodásra késztesse az embereket. Jó módszernek tartom ezt. Azért, mert egyrészt így jobban megmaradnak az írásai, másrészt mindenkinek saját értékrendje van, és így lehetősége van mindenkinek úgy folytatni a gondolatait, vagy a leírtakat átgondolni, hogy azonosulni tudjon vele. Végülis mindenki úgy él, amiben hisz. Jó, mondjuk ezt a gondolatmenetet ki lehet forgatni, hogy aki ártani akar másoknak, azoknak ugyanúgy megvalósulhatnak az álmai, csakhogy nem Csernus Imre az, akinél így érdemes gondolkodni. Mert ő nyíltan kiírja, hogy mindenért keményen meg kell küzdeni, az ember élete egy folyamatos fejlődés, az eredmények pedig ezáltal lassan jönnek. Azt is megírta, hogy ahhoz is kemény munka kell, hogy negatív ember legyen. Vagyis nem tudom, hogy fejezzem ki, de az a lényeg, hogy például a frusztrációiért is ő maga dolgozott meg, hiszen nem akarta bevállalni a változást, ezért az évek során vegetált.  Maximálisan egyetértek vele abban, hogy ha valaki nem tesz az életéért, az nem akaratgyenge, hiszen egy kövér ember abba ölte az energiáit, hogy a rengeteg evéssel úgy meghízzon. Most élvezze a munkájának gyümölcsét... Ahogy írtam feljebb, 8 éve olvasom a könyveit, és annyi élettapasztalatom már van, hogy tudjam, hogy ezekben igaza van.

Nem tudom, hogy vannak-e még gondolatai, amiket könyv formájában megosztana, de én nagy örömmel venném, és szívesen olvasnám. Végezetül megmutatnám, mely könyvek vannak meg Csernus Imrétől.

Belenéztem ma az Árkádban a Libriben az új Csernus Imre könyvbe, és úgy néz ki, hogy jó lesz. Fel lehet fogni úgy, hogy Bevállalom! című könyvnek egy javított változata.

Meg is vettem. Az Árkádban most kuponnapok vannak, ami alapvetően nem nekem szól, de ha adják könyvre, ráadásul az újakra is beváltható a 20%-os kedvezmény, és a Libri Törzsvásárlói kártyán is volt még pont, azt is beváltottam. Így összesen 1300 forinttal olcsóbban vettem meg, így 4000 forint helyett 2700 forint volt, és olyat vettem, ami örömöt okoz. Úgy néz ki, ez a könyv rendben lesz. Bővített mondatokkal ír (A Bevállalom! legnagyobb hibája a tőmondatok, melyek miatt lélektelenné válik az írás), így mindenképp érdekes lesz. Beleolvastam, mielőtt megvettem, ami a legjobban megmaradt bennem, amikor az 50. születésnapját ünnepelte, írta, hogy azt úgy kezelte magában, hogy jöhet a következő 50, és ettől jókedvű lett. Azért kell egy érzelmi fejlettség ahhoz, hogy valaki idáig eljusson. Nem is kell 50-nek lenni ahhoz, hogy szembesüljünk az idő múlásával, nekem a 30. születésnapomat volt nagyon nehéz tudomásul venni. Egyébként is nagyon nehéz volt nekem a 2016-os év, és erre rájött az, hogy 30 leszek. Ekkor döbbentem rá, hogy soha többé nem leszek huszonéves, hogy múlik az idő, és ami elment, az többé nem jön vissza. Ehhez kellett némi idő, hogy elfogadjam magamban, és azt mondjam, hogy kész vagyok előre nézni. Azt gondolom, hogy az nem tudja elfogadni az öregedést és az idő múlását, akinek valami komoly hiányérzete van a múltjával kapcsolatban, főleg, ha látja, hogy más meg megteszi fiatalkorában azt, amit ő valami miatt elszalasztott. Ebbe nagyon csúnyán bele tud rondítani a Facebook, és az ideális boldogságot ábrázoló képek. Időnek kell ahhoz eltelnie, hogy ténylegesen elfogadjuk azt, hogy ami idő elmúlt, az többé már nem jön vissza, de jó eséllyel ez nem azt jelenti, hogy az adott dolog már nem valósulhat meg, csak késve. Persze, hogy mi az a bizonyos dolog, vagy tett, ami hiányzik, és hogy mennyire pótolható, az más kérdés. De aki lerendezi magában a múltat, elfogadja a hiányérzetet, akkor képes lehet továbblépni. Ebben látom a módját az öregedés elfogadását a hiányérzettel együtt. A könyvről pedig majd írok részletesen, ha elolvastam.

Hát a végére nagyon nehezen ment, de elolvastam Tari Annamária legújabb könyvét, a Bátor generációkat. Sajnos romlott a könyv minősége, ahogy haladtam előre benne. Pedig amikor először írtam róla, mennyire dicsértem, hogy egy kötetlenebb hangvételű könyvet olvasok tőle, és mennyire jó, hogy nem kutatásokra hivatkozik, hanem saját szavaival beszél az adott problémákról, így személyesebbnek hat a könyv. Ez sajnos a második felétől megváltozik... Inkább olyan érzésem lett, hogy már nem tudta mivel megtölteni a könyvet, de benne van írva a szerződésbe, hogy a könyvnek ennyi és ennyi oldalnak kell lennie, hát akkor töltsük ki valamivel. Jobb lett volna, ha ez lett volna a legrövidebb könyv, de egyben a legjobb is. Mert a második felétől már bejönnek a kutatások, és egy amerikai pszichológus-kutatótól, bizonyos Jean Twenge-től idéz folyamatosan. Nem ismeretlen a neve, már az előző könyveiben is emlegette a kutatásainak eredményeit, következtetéseit. Utánaolvastam, hogy ki ő. Jean Twenge-nek szintén a mai digitális generáció a szakterülete, vizsgálja az okoseszközök hatását a gyerekekre, tinédzserekre. Olvastam róla olyan kritikákat, hogy túlértelmezi az adatokat, túlzottan borúlátó. Ugyanígy Tari Annamária is egyébként. Nem mondom, hogy nem látok magam körül gyerekeket, fiatalokat, mert látom én is, hogy mennyit használják a gyerekek az okoskészülékeiket, de én is túlaggódónak érzem a stílust, ahogy Tari Annamária ír a mai gyerekekről. Mindig azt hozom fel példának, hogy amikor a '90-es években én voltam gyerek, akkor a színes TV, és a HI-FI torony volt az evidens, és senki nem tanított meg arra, hogy kell kezelni, teljesen magamtól tanultam meg már egészen kiskoromban. Ugyanakkor a túlaggódásnak mégis van helye, mert vázolhat egy lehetséges jövőképet, hogyha nem vigyázunk a gyerekeinkre, akkor tényleg komoly baj lehet, és egy teljesen a virtuális világban nőnek fel, és semmilyen reflexiójuk nem lesz a való világra. Azt meg én is rettenetesen gázosnak tartom, amikor szülők, nagyszülők az okostelefont adják oda a 2-3 éves gyereknek, hogy foglalja le magát. Ez valós, és tényleg nagyon problémás. Tehát van helye az aggódásnak, és felfoghatjuk úgy, hogy igyekszik megelőzni, hogy tűz üssön ki a házban, amelyben a mai fiatal generáció lakik.

A könyv meg tényleg tiszta élmény volt az elején, legtöbbször buszon olvastam, és sajnálkoztam, hogy megérkeztem a célállomásra? Tehetem le a könyvet... Aztán egyre kevésbé vettem elő, a végére már olyan is volt, hogy már csak hazajőve láttam meg, hogy elfelejtettem magammal vinni a könyvet, ennyire nem volt az eszemben. Sajnálom, hogy végül nem nyerte meg a "Tari Annamária legjobb könyve" pályázatot, pedig jó eséllyel indult.

Pszichológia jellegű könyveknek meg nincs vége, nemrég értesültem arról, hogy Dr. Csernus Imre új könyvet jelentetett meg A harcos címmel. Június 4-én jelenik meg. Ha lesz lehetőségem, megveszem, és elolvasom. Ez most önéletrajzi könyv, csak jobb lehet, mint a Bevállalom!, amiről írtam, hogy pszichiáter legrosszabb könyve.

A múlt heti listához tennék hozzá két könyvet, amit szívesen olvasnék, ha lenne lehetőségem. Az egyik lemaradt a listáról, a másik megjelenéséről meg a héten szereztem tudomást.

• Al Ghaoui Hesna: Félj bátran
• Tari Annamária: Bátor generációk - Szorongok, tehát vagyok

Hesna életútját annyira nem ismerem. Annyit tudok róla, hogy háborús helyszínekről szokott tudósítani különösen nehéz helyzetben élő emberekről. Ezeket annyira nem néztem, de amikor láttam őt, kifejezetten szimpatikusnak tűnt. Már a könyv címét is figyelemreméltónak tartottam, amikor elolvastam a hátsó borítón levő szöveget, biztos voltam abban, hogy ez egy nagyon jó könyv lehet. Mérhetetlenül ártónak tartom Oravecz Nóra és Soma Mamagésa munkásságát, és amiket "tanítanak", hogy soha ne félj, légy bátor, meg ilyenek. Soma legújabb könyvének címe valami félelem nélkül, vagy mi a fene. Na mondom, ez borzasztó. A félelem az életünk során megélt negatív tapasztalatokból fakad, mely egy teljesen normális dolog. Mivel az agy tudattalanjában minden emlék elraktározódik, ezért a félelem egy életen át tart, azt végleg legyőzni soha nem lehet. Mint ahogy a rossz emlékeket sem lehet kitörölni, és egy ahhoz kapcsolódó esemény, tárgy vagy táj, stb. láttán bármikor előtörhet. Egyet lehet tenni a félelemmel: kordában tartani, elfogadni a létezését, és az adott pillanatra felülkerekedve rajta végigmenni azon, ami okozza a félelmet. De a félelemre szükség van, mert az is éltet. Most képzeljük el, ha nem félünk semmitől, és például benyúlunk vizes kézzel a konnektorba, mondván, mit nekem egy kis áramrázás? Majd megmutatom, ki az úr a háznál! Vagy tegyük el, hogy a 10. emeleten lakunk, és szó szerint leugrunk kenyérért. Mert mit féljek egy kis ugrástól? El van marháskodva az egész, de csak így tudtam érzékelni, hogy mekkora hülyeség a soha ne félj szöveg és társai. És ahogy beleolvastam, pont arról szól a könyv, hogy merjünk félni nyugodtan, mert jó hajtóerő lehet az életben. És egy olyan embernek, aki igazán elhagyatott helyeket is látott, annak elhiszem. Nagyon jónak gondolom a könyvet.

Tari Annamáriát régebb óta ismerem a médiában, még a VIVA+-on ment az Intim Szféra című műsora, ott figyeltem fel rá, ott lett számomra szimpatikus. Azóta elolvastam több könyvét is, és szerettem olvasni. Csernus Imre mellett ő lett számomra az a pszichológus (vagyis hát Csernus pszichiáter...), akiről azt gondolom, hogy érdemes odafigyelni az írásaira, mert jól látja a dolgokat, és meg is tudja úgy fogalmazni, hogy érdekesnek hangzik. Kifejezetten szeretem olvasni Tari Annamária könyveit, egyetlen kifogásom van: Túlzottan "probléma-központúak" az írásai, tehát azok nagy része a probléma feltárásával foglalkozik, a megoldásokkal kevésbé. Van arról is szó, de úgy érzem, hogy arányaiban kis részben foglalkozik vele. De amúgy szeretem a stílust, ahogy kifejezi magát, érdekessé teszi az írását. Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy ez a könyv miben lehet más, mint az előzőek. A cím alapján a téma hasonló lehet az eddigiekhez képest. Csernus Imre könyveinél tapasztaltam azt, hogy többször majdnem pontosan ugyanazt olvastam vissza, mint amit az előző könyveiben már leírt. Tari Annamáriánál ezt nem tapasztaltam, nála inkább azt, hogy ugyanazt a témát más példákkal szemléltette egy későbbi könyvében. Ez kétségtelenül jobb, de mindkét pszichológus-pszichiáter könyveit szeretem olvasni. Nagy érdeklődéssel fogom olvasni az új könyvet is.

A végére értem a Csernus Imre: Bevállalom! című könyvének. Itt-ott javult az írásmód, de összességében a végére is azt tudom mondani, hogy ez volt Csernus Imre legrosszabb könyve. Rettentő problémás ilyen stilisztikai hibával könyvet írni, hogy szinte csak tőmondatokban fogalmaz, mert így bár konkrét tartalma van a könyvnek, de érzelmi alapú nincs. Legalábbis tényleg olyan érzet volt, mintha a félelem járná át a könyvet, ahogy írtam a korábbi postban. Ennek ellenére olvastatta magát, mert azért tetten érhető volt a stílusa, és olyan érdekes történeteket mesélt el, amiket semelyik másik könyvében nem mesélt el ilyen részletességgel, de a terjedelme miatt értem gyorsan a végére. Maga a fősztori 151 oldalas volt, aztán a függelék (újságcikkek, egy interjú) 24 oldalas, valamint a végére egy fényképalbum, maga a könyv a többi Csernus könyv mellé téve, méretre ez a legkisebb. Egyébként nagyon jó sztorikat mesél el (annak ellenére volt nagyon jó olvasni, hogy ismert okokból egy része inkább tragikusnak mondható), csak a tőmondatok miatt nincs érzelmi tartalom az egész mögött, emiatt a végére nem fogott el semmilyen érzés, amikor befejeztem. Amikor a többi Csernus Imre könyv végére értem, azt éreztem, hogy egy nagyon jó könyvet olvastam el, élményszámba ment, ez most kimaradt.

A napokban beszereztem egy Csernus Imre könyvet, ami még hiányzott a gyűjteményemből, ez a bevállalom! Gyakorlatilag ez lenne az utolsó, ami még nincs meg, de kiderült, hogy a "Ki nevel a végén?" című könyvből is van egy első kiadás, ha az meglesz, akkor teljes lesz a Csernus Imre könyvgyűjteményem. Örültem a könyvnek, mert hiányzott már valami "újdonság" tőle, amit még nem olvastam, és most itt van. De sajnos 46 oldal elolvasása után kiderült, hogy ez a legrosszabb könyve. Maga az ötlet, hogy most ő írjon magáról a sok Bevállalja? Igen vagy nem? műsor után kifejezetten tetszetős volt, a stilisztika az, ami miatt olvashatatlan a könyv. A sok rövid, tőmondat, sokszor egyszavas mondatok rettenetesek. Egyszer-egyszer, mint hatásvadász mondatok elmennek, de folyamatosan rövid mondatokat olvasni, olyan érzetet ad, mintha egy írni nem tudó ember, vagy egy kisgyerek írta volna a könyvet. Netán holtfáradtan, egy álmatlan éjszaka után hozta volna össze ezt a könyvet, de azok után, hogy milyen fantasztikusakat írt a többi könyvében, ez valami óriási minőségi zuhanás. Ez egyébként a harmadik könyve, tehát még azt sem lehet mondani, hogy tapasztalatlan lenne könyvírásban, főleg annak fényében, hogy az első két könyve nagyon jóra sikeredett. De ez most nagyon nem jött össze. Az is eszembe jutott, hogy valójában nehezére esik írni magáról, és az ebből fakadó félelem gátolja meg az, hogy megmutassa írói tudását (mert nagyon jól ír, legalább olyan jó írásban olvasni a beszólásait, szavajárásait, mint szóban hallani), de akármi is van, ez nagyon el lett rontva. Végig fogom olvasni, de nem hiszem, hogy jobb lesz a könyv.

Na, tudtam, hogy csak mondani kell, hogy ha tavaly megjelent Csernus Imrének a Nő című könyvének "fiatalított" változata, csak kérni kell, hogy kapjunk ugyanilyen Férfi könyvet. Mondjuk ebbe semmi extra nincs, várható volt, hogy megjelenik a Férfi könyvnek is egy újabb változata. Elő is rendeltem, vártam is a könyvet. Már a megjelenési dátumában sem voltam biztos, mert az Alexandra június 9-et írt, a Libri meg június 14-et. De megkaptam még 9-én. Eddig nem volt olyan sok időm olvasni, de amit eddig láttam, megint azt tudom mondani, hogy nagyon jó lesz, de ez a tegező megszólítás továbbra sem tetszik. Ezt ugyan csak az utóbbi két - fiataloknak szóló - könyvében alkalmazta, kérdés, hogy az átlag fiatalság tényleg jobban magáénak érzi a könyvet, ha közvetlen meg van szólítva. A probléma ellenére ezt a könyvet is végig fogom olvasni. Nem is arra leszek kíváncsi, hogy mennyire aktualizálta a témákat - mert gondolom, nem a levegőbe ígérte - hanem hogy azokról mit gondol. Ezekről már lehetett olvasni a Kiút és a nő csajsziknak könyvekben, gondolom, hogy itt a trendek férfi-oldaláról olvashatunk. Igyekszem minél több időt szentelni a könyvre. Első körben ennyit, ha elolvastam, majd részletesebben írok róla.