Régóta a szekrényben pihen a Lenovo ThinkPad R500-as laptop. Leginkább kihasználatlanság miatt, de sokkal inkább azért, mert a Windows 10 csigalassúsággal tölt be. De utána sem lehet rendesen használni, mert az egyes programokat szintúgy nagyon lassan nyitja meg. Minden gyári benne, hogy azok mennyire avultak el, nem tudom, de ebben az állapotban mintha teljesen el lenne romolva.

Aztán gondoltam, hogy ha egy régi Windows-t teszek rá, azzal talán elmegy. De egyáltalán nem volt könnyű, mert fogalmam sem volt, hogyan gyaluljam le róla a Windows 10-et. Azt csak úgy nem tehettem meg, hogy beteszem az XP telepítőlemezt, mert nem engedi a telepítést. Aztán egyik ismerősöm mondta, hogy Rufus-szal csináljam meg a bootolható Pen Drive-ot. Tehát rá a Windows XP-t, és USB-ről bootolni. CD-ről lehetne bootolni, de azzal valamiért hamar megállt a telepítés. A Pen Drive-os bootolás már jobban festett, de ott is megállt az elején a telepítés, mert hiányolta a végfelhasználói licenszszerődést.

Úgy éreztem, megint zsákutcába kerültem, mert azt gondoltam, hogy az a baja, hogy látja, hogy van egy sokkal újabb Windows a gépen, ami megakadályozza, hogy egy régi kerüljön a helyére. Ekkor elengedtem a dolgot. Egyébként olyat is próbáltam, hogy a Windows 10-et újratelepíteni a gépházból, és azzal új partícióra tenni, törölni, de ezt sem lehetett, mert ennek lehetőségét nem jelenítette meg.

Ma reggel jutott eszembe, hogy ha valami Linux operációs rendszerrel ledarálom a gépről a Win10-et, akkor azzal jóval előrébb leszek. Leszedtem egy Ubuntut, majd feltettem a laptopra. Ennek telepítésével elvolt egy darabig, de legalább legyalulta a gépről a Win10-et. Akkor próbáljuk meg újra feltenni a WinXP-t, de ugyanúgy hiányolta a végfelhasználói licenszszerződést. Na most már tényleg tanácstalan voltam.

Nem szoktam interneten infós problémákra keresni, mert korábbi tapasztalataim alapján mindig nagyon nehezen találtam meg a megoldást. Mert személyes tapasztalataim szerint mindenkinek egyedi problémája van, így az enyémre csak ritkán találtam választ. De most kivételesen azonnal jött a megoldás. Kiderült, hogy a SATA-drivert hiányolja, amit viszont lehet állítani a BIOS-ban. IDE-re kell egész pontosan. Irány a BIOS, SATA beállítások, itt AHCI-módban volt. IDE-t nem találtam, a másik lehetőség a "Compatible" volt. Bízva abban, hogy ez kompatibilissé teszi az IDE-vel, ezt állítottam be. És itt volt a baj forrása. Innen már ment a Windows XP telepítés.

Gond nélkül, gyorsan felment a Windows XP a laptopra. És végre gyors a laptop! Az indítás, a leállítás, a programok indítása, minden gond nélkül működik. Feltettem még az Office 2003-at is, ha esetleg ezen akarok dolgozni.

Igazán nosztalgikus volt látni ezt a felületet. Internetet egyébként nem kötök ehhez a géphez, kifejezetten offline használatra venném elő a gépet. Még kapott egy szépséges The Legend of Zelda: Twilight Princess háttérképet, és ezzel meg is volnánk.

Ahogy a korábbi blogpostjaimból kiderül, eléggé rámentem a retro dolgokra. Még retro számítógépen is gondolkodtam, de még baráti segítséggel sem találtam választ a kérdésre, hogy mire lehet egy régi számítógépet használni, amire egy újat nem. Ezért nem szorgalmaztam egy régi gép beszerzését. Pedig biztos nagyon feelinges lenne ismét régi képcsöves monitorral gépezni, régi játékokkal játszani emulátor nélkül, de hasznosság tekintetében semmi olyasmi nem jutott eszembe, amitől annyira pótolhatatlan lenne egy régi gép.

Leginkább emocionális jellegű ok, nosztalgia, internet nélkül használni, stb. Még azt se tehetem meg, hogy mondjuk 2005-2006-os közegben használom az internetet, mert egyrészt a weboldalak rég nem olyanok már, mint régen, másrészt XP-n védelem nélkül netezni olyan, hogy egyedül sétálni a Hős utcában. Az MSN Messenger hiányáról meg már ne is beszéljünk.

De az biztos, hogy nagyon hiányzik a régi internet. Amikor még nem a Facebook és a nagy cégen uraltak le mindent, hanem sokkal szabadabb volt az egész. A mai napig úgy vagyok a Facebookkal, hogy egyszerűen nincs ingerem arra, hogy használjam. Nem vagyok aktív közösségi oldalakon, pár percnél tovább ritkán vagyok fent egy nap. A régi internet érzését szerencsére valamennyire vissza lehet hozni. Hiszen vannak menő és aktív fórumok, ahol valós beszélgetés zajlik. Amit gyakran látogatok, az a Prohardver fórum, illetve aktív vagyok például a Molyon, Snitten és Gremlinen. Internetes vásárlásra sem a Facebook Marketplace-t használom, hanem a Hardveraprót, Vaterát, Jófogást. Illetve ott van a Vinted is, de azt csak végső esetben használom. Volt már ott is jó üzletem, de azért nem preferálom, mert ha valami külföldit keresek (pl.: külföldi előadó kazettáját, CD-jét), akkor kiadja a cseh, lengyel, román eladók termékeit is, én meg magyar kiadást keresek. És mivel nem lehet hely alapján szűkíteni a találatokat, ezért ott sokszor nagyon nehezen találom meg, amit keresek. A külföldi szállítási költségről meg már ne is beszéljünk.

Szóval van lehetőség régi módon is internetezni, ahol csak releváns tartalmakkal találkozol, és a beszélgetés is sokkal emberibb (megjegyzem, 20 éve is voltak már trollok, tehát egyáltalán nem új jelenség az, ami a Facebook kommentmezőben történik). Nem lehet 100%-osan megszabadulni a nagy cégektől, megtalálják a módját, hogy figyeljenek és behálózzanak minket, de azért tehetünk, hogy egy kicsit nyugodtabb életünk legyen. És szétnézve a nagyobb környezetemben, ez a legnagyobb kincsek egyike.

Alakul az egyénileg épített Sony Hi-Fi, tegnap megérkezett a Vateráról rendelt rádiós erősítő.

STR-DE197-es, és egy-két apróságot leszámítva prímán működik. Gond nélkül veszi a rádióadásokat. Meg is néztem, hogy milyen rádióállomások foghatók Békéscsabán, és megkerestem mindet. Fogja is rendben mindegyiket. Az FM 88,90-es MHz-es történetesen a Csaba Rádió hallható.

Ami miatt nem működik tökéletesen, hogy két számgomb, egészen pontosan a 3-as és a 9-es nem funkcionál rendesen. A hármas gomb olyan, mintha dobókockán dobná ki, hogy épp hányas számként funkcionál, a 9-es is a szomszédos gombokat irigyli, de olykor hazatalálnak. Valószínűleg kontakthibásak. Amennyire én gondolom, ez nem olyan hiba, amit ne lehetne javítani. De nagyon keveset szereltem életemben, akkor is csak az alapokat, úgyhogy ennek egyedül biztos, hogy nem látok neki. De el tudom képzelni, hogy ráférne egy takarítás, és akkor kifogástalan lesz.

A CD-lejátszóval is rendben működik. Egyelőre ilyen fapados módon tudok rajta zenét hallgatni, de ha minden jól alakul, akkor jövő hétre hangfalak is lesznek. Kettőt is kinéztem, remélhetőleg az egyiket sikerülni fog megvenni. És ha az meglesz, akkor már csak a kazettalejátszó kell, és kész is lesz a Hi-Fi.

Nos, mint látható, visszatértem ide. Visszahoztam ide minden régi blogpostot, most ezeket szedem folyamatosan rendbe. Hiányzik ez a blog is, meg a felület is. Három blogszolgáltatót használok, mindegyiknek megvan a maga előnye, ami miatt érdemes használni. A blog.hu admin felülete ugyan régies, meg nincs annyi lehetőség, de hihetetlen felhasználóbarát. Könnyű posztot írni, egyből azt csinálja, amit akarok.

Ezért úgy döntöttem, hogy ezentúl ez lesz a személyes blogom. A blogpost-os blogjaimat pedig tematikusan kritkák írására használom, a Wordpress-es blog marad a személyes weboldal, ahol összefoglalom, hogy voltam kiállítani, melyik weboldalon mit fejlesztettem, stb. Összességében tehát nem lesz nagy változás, csak annyi, hogy a Blogspot-os blogból költözök át ide, azt pedig különböző magyar- és nyugati kulturális termékek kritikáira akarom felhasználni. Többször volt arra példa, hogy akartam valami ilyenről írni, de nem volt meg a megfelelő helye. Amint kitalálom a koncepciót, lesz. Csak ott majd az lesz a nagy munka, hogy egy rakás blogpostot kell vázlatba tenni, amik személyesek. Azok már mind itt (is) vannak.

Belül is érzem, hogy változáson megyek keresztül, ez pedig mindig arra késztet, hogy kívülre is "közvetítsem", hiszen, ha valamit másképp érzek, azt másképp is akarom csinálni. Igazából egy mélyponton vagyok most túl. Az történt, hogy egyik közeli ismerősöm (kilétét fedje jótékony homály) kérdezte, hogy hogy csinálom a rendezvényekre való kiállítást, hogy van ez. Majd ahogy belelendültem, leállított, hogy "Jó, nem érdekel, csak kérdeztem." És hát nincs mit tagadni, baromi szarul esett. Főleg azért, mert ahogy ennek hatására visszagondoltam arra, hogy gyerekkoromban sem igazán kaptam útmutatást arra vonatkozólag, hogy miben vagyok jó, miben lenne érdemes fejlődni. Ezért is van az, hogy az iskolás éveimhez sincs konkrét érzelmi kötődésem, mert bár van néhány jó emlékem onnan is, de nem a tehetséggondozásról szóltak nekem azok az évek, hanem hogy valahogy teljesítsek. Nem is voltam annyira jó tanuló, meg egy introvertált embernek mást jelent azért az iskolában lenni, hogy teljesítsen, mint egy extrovertáltnak.

A lényeg az, hogy magamnak kellett összehozni, és "összeszedni" azokat az embereket, akik megmondják, hogy miben vagyok jó, miben érdemes fejlődni. És most ezen az úton indultam el. Ennek egyik eleme ez a változás. És remélem, hogy valami jó dolog fog kisülni. Egyébként az indított el, hogy voltak egy néhányan gyerekkoromban, akik mondták, hogy nagyon szépen fejezem ki magam, meg jól fogalmazok. Eddig is igyekeztem fejleszteni magam, meg figyeltem arra, hogy jelen tudásom szerint a legtöbbet hozzam ki magamból (néhány laza írással színesítve), de most ebben fogok szintet lépni. Ennyit számítanak a harminc éve mondott dicséretek, most remek útravalók.

A változás egyébként egy ideje folyamatban van. Ez mostanság például abban nyilvánult meg, hogy most már 6-7 éve vagyok Haikyuu!!-rajongó, most fejeztem be az isten tudja hányadik végignézést, és azt vettem észre, hogy másképp viszonyulok az animéhez, mint a kezdeti időkben. Inkább már úgy, hogy a múltam egy fontos része. Igazából már nem sokkal azután tudatosodott bennem, ahogy igazán megszerettem az animét, hogy egy hiányt tölt be nálam. Mert hiába vagyok introvertált, hiányoztak azok a közösségi élmények, amit az anime szereplői megélnek. Ez nagyjából bejött. Nagyobb értéket adtam a személyes találkozásoknak. Meg az is, hogy az animének köszönhetően néhány évig komolyabban röplabdáztam. Kiderült, hogy nemcsak azért nem leszek sportember, mert már 30-on túl vagyok, hanem mert nincs érzékem a sporthoz. Lassan fejlődtem, ezért nekem sokkal több idő kell ahhoz, hogy egy gyakorlatot jól meg tudjak csinálni. Ezért végülis felhagytam a röplabdával, de arra nagyon jó volt, hogy kiéltem egy hiányomat az életemben.

Az élet egyik törvényszerűsége, hogy amíg nem éli ki valaki valamilyen igényét, addig ismétel. Ezért van az, hogy vannak emberek, akik nem a koruknak megfelelően viselkednek, vagy nem a koruknak megfelelő dolgokért rajonganak. Akármennyire is beszélnek negatív fennhanggal a regressziós állapotról, saját tapasztalatból mondom, hogy helyt kell adni neki, mert magunkat gyógyítjuk vele, hogy ha később is, de kiélhetjük. Nem utolsósorban néhány képességem is fejlődött a sportnak köszönhetően. Elég csak arra gondolni, hogy soha nem volt annyira fitt, mint most, néhány éve. És ha belegondolok, hogy ezt mind a Haikyuu!!-nak köszönhetem, akkor még ha nem is fogom akkora lendülettel nézni a jövőben, az biztos, hogy életem végéig helye lesz a szívemben.

De most úgy érzem, hogy lélekben a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru jött el. Ezt az animét most nézem újra, és hiába ismerem és szeretem már 6 éve, és már korábban is segített helyretenni bizonyos kérdéseket (a zenéjével is) az életemben, úgy érzem, istenigazából most jött el ennek az animének az ideje. Helyretenni azokat a fontos kérdéseket, amiket az anime feszeget. Most más kérdéseket kell a helyére tenni. De ez az anime is olyan, hogy amíg élek, az életem része lesz. Azok a kulturális műveknek, melyek fejlesztettek, utat mutattak, segítettek jobb emberré válni, mindig helyük lesz a szívemben.

Egy ideje szeretném már újra használni a Sony CD-lejátszómat. Ott áll már régóta a szobában, szívesen hallgatok rajta zenét, akkor úgy döntöttem, hogy ha össze tudom hozni, akkor felépítek egy Hi-Fit, amíg nem szalad fel annak is az egekig az ára. Ezt találtam ki idénre, mint másik nagy befektetést (A Sony Bluetooth hangfal mellett), és akkor nyugodt szívvel engedem el a holnap megjelenő Nintendo Switch 2 konzolt.

Ahogy nézelődtem Vaterán, nagy anyagi segítség, hogy lehet kapni olyan erősítőt is, amibe a rádió is be van építve. Erről korábban nem tudtam. Ez nemcsak anyagiakban segítség, hanem helyben is, hiszen nem fog annyi helyet foglalni, plusz áram, hiszen értelemszerűen eggyel kevesebb áramforrás kell.

Gondolkodtam, hogy addig is, hogyan használhatnám a CD-lejátszót. Van egy kis Sony bluetooth hangszóróm (SRS-XB01). Arra gondoltam, hogy amíg nem tudom megvenni a Hi-Fi részeit, addig az megfelelő alternatíva lehetett volna, de sajnos nem kapcsol be. Természetesen feltöltöttem, de utána sem. Úgy tűnik, sajnos használhatatlan. Végül azt találtam ki, hogy a Philips bluetooth hangszóróval hallgatom a CD-imet addig, amíg nem épül fel a Hi-Fi.

Ez már bevált.

Nem véletlen kerestem néhány éve, amikor eltökéltem, hogy veszek egy komolyabb Bluetooth hangszórót, hogy csak olyat veszek, aminek van Jack csatlakozója. Így régebbi készülékeket is tudok hozzá csatlakoztatni. Ez a Philips SB500 hangszóró egyszerűen kiváló választás volt! Nemcsak remekül szól, hanem mindenféle eszközt lehet hozzá csaltakoztatni, ami hangot ad ki magából. Pa-Dö-Dőt meg bármikor szívesen hallgatok, a Szép az élet és én is szép vagyok a kedvenc albumom tőlük. Élmény volt CD-ről hallgatni.

Ma pedig Hayashibara Megumi CD-t hallgattam.

Esküszöm, egy anime rajongónak, akinek múzsa Hayashibara Megumi, annak csak így lehet igazán jó a zenéjét hallgatni. A bertemu CD meg a karrierjének egy fénypontja. Tegnap határoztam el, hogy komolyabban edzek Wiin Wii Fittel, és ahhoz szolgáltatná a CD-lejátszó a zenei hátteret. Még az edzés is nagyobb élmény ilyen jó zenével, CD-ről.

Mivel a '90-es években voltam gyerek, ezért amíg élek, a CD lesz a zene minőségének netovábbja. Ezt tenném idén teljessé, és építenék fel Sony rádiós erősítővel, hangfallal, kazettalejátszóval egy Hi-Fit.

Vannak lemezeim, de hogy kell-e lemezjátszó... Extrába esetleg, de az igazság az, hogy akármennyire is reneszánszát éli a hanglemez, mivel az már gyerekkoromban is réginek számított, ezért nincs hozzá konkrét érzelmi kötődésem. Én nem hallom azt a nagyon jó hangminőséget, amiről beszélnek az igazi zenerajongó freakek. Extrába befigyelhet valamikor, de mindenáron nem kell.

De egy CD-s, kazettás, rádiós rendszer jó minőségben örömmel!

Budapest szerencsére nemcsak a turistáknak kínál bőven látnivalót, időtöltési lehetőséget. A Cinema Mysticáról még soha nem hallottam, meglátogatása családi ötlet volt. Egyáltalán nem bántam, hogy eljöttünk ide.

A nevéből adódóan eleinte azt gondoltam, hogy vászonra vetítenek ki különböző misztikus dolgokat. Olyat nagyot nem is tévedtem, egyedül abban, hogy a vetítés falra történik. De ez hihetetlen élmény volt!

Sőt, nem is misztikusnak, sokkal inkább pszichedelikusnak mondanám a látottakat. Alakzatok mozognak a falon, közben olyan zene szól, hogy valósággal átszellemülök tőle.

Voltak interaktív szobák, ahol annak függényében mozogtak, változtak az alakzatok, ahogy mozogtunk a szobában.

A legdurvább az a nagyterem volt, ahol a falon körbe-körbe mentek a különböző alakzatok, így olyan volt, mintha a terem forogna. Le is lehetett feküdni babzsákfotelekre, konkrétan alig bírtam felkelni. Egy másik szobában szintén voltak babzsákfotelek, de ott csupán váltakoztak az alakzatok, nem forogtak. Relaxálásra kiválóan alkalmas hely volt, mert szólt a zene is, és olyan szinten ellazított, hogy szinte teljesen kizártam a külvilágot.

Az egyik szobában avatarokat készítenek róluk. Miután kiválasztottuk a nemet, készít rólunk egy képet a rendszer, és az eredményt kivetíti. Tetszett, amit rólam csinált.

Az illúzió netovábbja volt, amikor rajzoltunk egy táblagépen, és az eredményt megjelenítette a falon.

Bő egy óra alatt szét lehet nézni a múzeumban. Érdemes is, mert fantasztikus élmény. Nagyon tetszett, bírnám, ha ilyen lenne a jövő.

A múzeum a belvárosban található, így könnyű eljutni oda, beiktatni a napi programunkba. A weboldalon előre lehet jegyet vásárolni. A galériám a múzeumról itt tekinthető meg.

Rég írtam ide. Az az igazság, hogy nem szeretem a telet és a hideget, ezért épp csak annyit tartózkodok kint, amennyit muszáj. Télen leginkább havas tájat szeretek fotózni, de mivel egyre kevesebb a hó, ezért kevés képet csinálok ilyenkor.

De most, hogy jön a tavasz és a jó idő, ismét kedvet kaptam a fotózáshoz. Főleg, ha van kivel menni. A Szarvasi Arborétum az egyik olyan látványossága Békés megyének, amit érdemes megnézni. Nagyokat lehet sétálni, és csodálni a természet szépségeit. Az Arborétum része a Mini-Magyarország, mely az Arborétum mellett egy nagy szabad terület, ahol a nagy Magyarország látnivalóit rekonstruálták kicsinyített formában.

Ez nemcsak azért van Szarvson, mert az Arborétum mellett extra látványosság, így tartalmasan tölthetjük el az időnket, hanem mert Szarvas volt a történelmi Magyarország középpontja. Így talán ez a legalkalmasabb hely arra, hogy a történelmi Magyarország középpontjáról elindulva végigsétáljunk az egész országon.

Az épületek részletrazdagok és precízek. Talán még a színek is teljes mértékig megegyeznek az eredetivel. Nagyon szép volt, inspiráló volt végigsétálni. Főleg azért, mert eszembe juttatta az Archeont, ami Hollandiában, Alphen aan den Rijn-ben van. Az egy szabadtéri múzeum, amelyben Hollandia különböző történelmi időszakát rekonstrutálták az őskortól egészen a 15. századig. A házak és az épületek bár sokkal nagyobbak, be lehet menni és megnézni, de hasonlóképp korhűen van rekonstruálva, mint itt, a magyar épületek.

Nagyon szeretem a szabadtéri múzeumokat, mert az esetek többségében ezek interaktívak, ezért én is részese lehetek a múzeum témájának. A Mini-Magyarország lényege meg az, hogy bő egy órás sétával egész nagy Magyarország látnivalóit be lehet járni.

Nem mindent tudtam szemből fényképezni, mert lánccal zárták el az épületeket, így voltak, amiket csak úgy lehetett lefényképezni, mintha madártávlatból kaptam volna le. De a Parlament épületét is élethűen megcsinálták, csodálatos volt.

Voltak épületek a mai Szlovákia, Ukrajna és Románia területéről is.

Ez például Szlovákia területén, majdnem a lengyel határnál lévő Árvaváralján lévő Árva vára. Ide záratta be Mátyás király Váradi Péter kalocsai érseket ezzel a mondással: "Árva voltál, árva leszel és Árvában fogsz meghalni." Az igazat megvallva, nem ismertem ezt a történetet, konkrétan az volt az első gondolatom, hogy maga az "árva" szó innen származik. Mindenesetre kilenc évig sínylődött egy ablaktalan fülkében. Ahogy olvastam, még most is meg lehet nézni azt a fülkét a templomban, és hátborzongató látvány.

Közel másfél órát töltöttünk itt. Nagyon jó volt, élmény volt szétnézni, csak ajánlani tudom. Aki Békés megyében jár, ne hagyja ki Szarvason az Abrorétumot és a Mini-Magyarországot. Képgalériám itt megtekinthető.

Ma Szabadkígyósra mentem el, megnézni a megye egyik nevezetességét, a Wenckheim-kastélyt. Nem emlékszem, hogy valaha is jártam volna itt, pedig kb. 10 km-re lakok innen. Ráadásul a bicikliút is lényegesen jobb itt, mint Murony felé.

De ami késik, nem múlik. Ha tényleg most láttam először, annál nagyobb az élmény. Ahogy olvastam, ez Békés megye egyetlen eredeti állapotában, épen megmaradt kastélya.

Alig akartam elhinni, hogy ilyen építészeti remekművek nemhogy Magyarországon, de hogy a közelemben. Érdemes volt eljönni, megnézni.

Egy kis kápolna is van a kastély bal oldalán levő kisebb épületszárnyon. Tényleg nem mondható nagynak, két sorban helyezkedik el 1-2 pad, az oltár is elég kicsi. De az a nyugalom, amit Hollandiában is megtapasztaltam a templomokban, itt is megvolt. Jó volt egy pár pedig itt ülni.

Azt gondoltam, hogy van valami zöld terület a kastély körül, de azt nem, hogy komplett park, a közelben lévő erdőben ösvénnyel. Ide épp csak benéztem, mert nem készültem arra, hogy ilyen sok időt el lehet tölteni a kastély körül. Ezért is írtam a címben, hogy első rész, ide egyszer mindenképp vissza fogok jönni, és mindent meg fogok nézni. A kastély körüli park és ösvény mindenképp megér egy felfedező sétát. Meg állítólag van a közelben egy lángosos. Ezt nem találtam meg, úgyhogy ezen kastély körül egyszer mindenképp szét fogok nézni.

Több kastély is van Békés megyében, de ez a legépebben megmaradt kastély a régióban. Ami még jelentős, a Gyulai vár, illetve amit láttam még, hogy a Kétegyházán lévő Andrássy-Almási Kastély van szép állapotban. Tehát vannak Békés megyében is felfedeznivaló látványosságok.

Lőkösháza határtelepülés, ez az első olyan falu, ahol a Temesvár, Arad felől Romániából érkező vonatok Magyarországon megállnak. Innen megy a vonat Békéscsaba-Szolnokon át Budapestre.

A vonatok körülbelül fél-egy órát állnak az állomáson, mert itt csatlakoztatják a belföldi kocsikat a román kocsikhoz. Illetve mivel a mai napig előfordul, hogy jelentős késéssel érkeznek a vonatok Romániából, ezért azt is megcsinálják, hogy csak a belföldi kocsikat indítják menetrendszerűen Budapest felé.

Az állomás épületének belső részét nem volt lehetőségem (merszem) lefényképezni, mert az egyik várakozó utas szúrós tekintettel méregetett, így azt inkább kihagytam. Az épület a másik oldaláról is nagyjából ugyanúgy néz ki.

Ez az első alkalom, hogy Lőkösházán voltam, így nem tudom megítélni, hogy nézett ki a felújítás előtt, de az biztos, hogy szép az épület, és a mellette lévő fedett tér is kifejezetten modernnek hat.

Kicsit odébb is mentem fényképezni, de ennél tovább már nem mehettem, mert már az államhatár van. Van itt határrendészet, ők figyelmeztettek.

A vasútállomás szép, kicsit sétáltam a faluban is. Van néhány kifejezetten szép épülete. A művelődési ház és a templom mellett a fából készült buszmegállóra lettem figyelmes.

Kifejezetten megszépíti a település fő útját. Azt viszont a magam részéről meglepőnek tartottam, hogy semmi nem volt románul kiírva, csak magyarul.

A vonatra szállva is csináltam néhány képet a vasútállomásról, közülük talán ezek sikeredtek a legjobban.

Mint határtelepülés, érdemes volt eljönni, és kicsit szétnézni Lőkösházán. Egy napos kirándulás gyanánt el lehet jönni ide. Van egy-két kisebb látnivalója, az egész falu 2-3 óra alatt bejárható.

Békéscsaba határában, Gyula felé van a CsabaPark, ami egy hatalmas zöld terület. Maga a létesítmény nem annyira régi, kb. 10 éves. Azontúl, hogy rendezvényközpont, itt szervezik meg évente a Csabai Kolbászfesztivált, van néhány magyaros étterem, van egy nagy zöld területe, amin egy futóút, játszótér, erdős tér, tó, benne kacsákkal, Streetfitness és állatsimogató található.

A parkból áradt a nyugalom. Eleinte meg is lepődtem, hogy miért vannak annyira kevesen, mire leesett, hogy pont iskolakezdéskor jöttem ide. Pont ezért alkalmas időpont most fényképezni itt.

Aranyos egyébként a játszótér ezekkel a kis kolbászokkal, zöldségekkel, mintegy kiemelve, hogy a kolbász fellegvára a mi városunk.

Érdekes, hogy többen is azt hitték, hogy békéscsabaiként nagyon szeretem a kolbászt. Nem tudom, hogy ez mennyire törvényszerű; ha igen, akkor a város lakosságának azon kb. 1%-ába tartozom, akik nem szeretik a kolbászt. De ez persze semmit nem von le a park értékéből. A zöld terület nagyon szép.

A végén van egy tanösvény, melynek legérdekesebb része a kis házikó, aminek falára festették a különböző berendezési tárgyakat.

Nos, ennyi lenne. Vannak további terveim, hogy mit mutathatnék meg Békés megyéből, ha ezek jól sikerülnek, akkor megyek messzebb.

Tegnap elbicikliztem Muronyba, megnézni a vasútállomást. Idestova 18 éve járok Budapestre vonattal, mindig elmegyek a vasútállomás mellett, de egyszer se tettem meg azt, hogy leszálljak itt és szétnézzek. Pedig mindenképp érdemes, mert szép és nyugodt hely.

Murony kisközség kb. 1100 lakossal, Békés megyébe, Békéscsabától kb. 11 km-re. Tulajdonképpen csak azért ennyire szép a vasútállomása, mert Lőkösháza-Budapest vasútvonal része, így mint fő vasútvonal, gondoskodnak róla.

De pont ez adja a falu fő vonzerejét. A településen csend és nyugalom van, de ott van a határában a vasútállomás, aminek köszönhetően könnyen elérhető Békéscsaba, Szolnok és Budapest. Lényegében ez a vasútállomás fő funkciója: Minden óra felében (menetrend szerint) biztosítja az átmenő forgalmat Budapest és Lőkösháza között.

A váróterem kicsi, de szép, modern és rendezett. Ugyanazt a nyugalmat árasztotta magából, mint a vasútállomás.

Szeretem a messzeséget fényképezni, mert a lehetőségek végtelen tárházát szimbolizálja. A vasútállomás, meg különböző életszakaszok jelképe. Valami hasonlóról énekelt Zorán a "Hiába vársz" című dalában, bár ott a vasútállomás pesszimista színezetet kapott, mintha megrekedtünk volna életünk egy pontján. (fogságban tart a pályaudvar)

De ha megérkezik a vonat, dönthetünk magunk úgy, hogy igenis továbbmegyünk.

De ez a vonat most nélkülem indult el, mert biciklivel tettem meg azt az utat, amit a vonat.

Szerettem itt lenni, hiányzott ez a vasútállomás a repertoáromból.