Egy ideje kijár a békéscsabai bolhapiacra egy árus nagy CD és lemezkészlettel. Neki van meg régóta a Dido: No Angel CD, amivel már régóta szemezek, csak mindig vonakodtam megvenni. De ma bővítette a CD-it, és meglett neki az egyik új The Corrs CD, amit szintén keresek már egy ideje (White Light). A kettőt együtt megvettem.

Ezt a Dido albumot régóta ismerem, nővérem vette meg az Angliában kapható limitált kiadást. Rengeteget hallgattam ezt az albumot 2002-2004 körül. Ez volt az első olyan album, ahol igazán mély érzelmű dalokat hallottam, és nagyon szerettem. Olyan légiesnek tűnt, ez volt az első olyan album, aminél úgy éreztem, hogy a legbelsőbb, legmélyebb érzelmeimet szabadítja fel. És ezt nagyon szerettem. Szerettem megélni ezeket az érzéseket, eggyé válni velünk. Ezekkel önazonos vagyok. Ugyanezért szeretem a japánok közül Suara dalait is, neki vannak hasonlóan mély érzelmű dalai.

Csak aztán valamikor, amikor eladtam a CD-ket, az a CD is az eladottak közé került. Nem is foglalkoztam vele, ahogy a többi nyugati előadóval sem, mert a japán énekesek minden zenei igényemet kielégítették. De mindig az eszemben volt ez az album. Csak mindig féltem meghallgatni, mert emlékeztem, hogy mennyire megérintettek a rajta lévő dalok. Gyakorlatilag hosszú-hosszú évek után (de tényleg, minimum 20 év) hallgattam meg most először ezt az albumot. És nagyon jó érzés volt, felszabadító. Íme egy lista azon dalok közel melyek igazán megérintettek:

• Don't Think of Me
• My Lover's Gone
• Honestly Ok
• Slide
• My Life

Mondjuk, az volt nagyon érdekes, hogy ezek körül a Slide volt az, amelyik annak idején a leginkább a szívem közepébe talált, most annyira nem éreztem át. Talán annyit változtam, hogy már nem ugyanazt jelenti ez a dal, mint akkoriban? Ki tudja? Mindenesetre nagyon jó volt újra meghallgatni ezt az albumot, lényegében Dido Suara előfutára nálam.

A két új The Corrs CD-t is be akarom tudni a gyűjteményembe, ebből az egyik (az első) van meg. A két új album közül egyértelműen a White Light a jobb. Hallatszik, hogy sokat dolgoztak a dalokon, nagyon készültek a testvérek a visszatérésükre. És összességében jól is sikerült. Egyedül a nagy hatású dalokat hiányolom, de minden másban tetszik az album. Fogom hallgatni ezt is.

Szóval, jó CD-kkel bővült a gyűjteményem.

Mivel ismét aktiváltam a Nintendo 3DS-t, úgy voltam vele, hogy nézzük meg, hogy állunk benne, mondhatni, honnan kezdjük újra.

Megtett lépések száma: 11.486.209

És a legtöbbet játszott játékok listája:

1. Mario Kart 7 - 87:10
2. StreetPass Mii Plaza - 55:15
3. Nintendogs + Cats - 45:42
4. Mario Kart: Super Circuit - 37:37
5. Nintendo eShop - 37:36
6. Super Smash Bros. for Nintendo 3DS - 35:20
7. Super Mario 3D Land - 35:19
8. Nintendo 3DS Sound - 35:06
9. F-Zero: Maximum Velocity - 34:21
10. The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D - 31:57

Milyen szoros a 4. és az 5. helyezett, valamint a 6. és a 7. helyezett között az állás! De vajon melyikük fog diadalmaskodni? Vagy talán új játékok kerülnek a legjobb 10-be? Ez a következő időszak nagy kérdése.

Nemrég léptem be a Magyar Japán Baráti Társaságba, elsősorban azért, hogy a részt vehessek a rendezvényeiken, másrészt, hogy ahol tudok, segíthessek nekik. Így voltam a mostani MondoConon is. Bár a rendezvény most van, én csak pénteken mentem nekik segíteni kipakolni.

Mivel délután volt, ezért nem kellett korán reggel menni. A 9.20-as vonattal utaztam fel. Egyébként egyre több területen próbálom ki magam, hogy okostelefon nélkül is tudjak létezni. Ennek egyik eleme volt, hogy a bérletet nem a telefonos alkalmazásba vettem, hanem az automatában papíralapon. Ennek három előnye is van:

1. Ha akkor jut el hozzám a kalauz, amikor két város között vagyunk, és gyengébb az internet, hosszú percek alatt jön elő a QR-kód, amit a kalauznak kell beolvasnia.
2. Ha ne adj isten lemerült a telefon, akkor mit mutatok fel mentségemre? Bár ilyenre soha nem volt példa, van PowerBankom, de bármikor bekövetkezhet ez is.
3. Ha telefonon nézek animét, akkor le kell azt állítani, kilépni az alkalmából, hogy nagy nehezen kiimádkozzam a bérlet QR-kódját.

A nyomtatott bérletet meg egyszerűen felmutatom, beolvassa, és már mehet is tovább. Hihetetlen, hogy olykor a régebbi módszerek gyorsabbak. Van úgy, hogy akkor jutunk előrébb, ha hátrább lépünk.

Ráadásul a mai utamra nem a Nintendo Switch-et vittem, hanem a New Nintendo 3DS-t. Hiszen az kisebb, kevesebb helyet foglal, arról nem is beszélve, hogy van egy rakat kijátszatlan Nintendo DS, 3DS játékom. Illő végigvinni azokat is. Bár azt most kitapasztaltam, hogy vonatúton nem a 100%-os végigjátszásra érdemes menni. Megnéztem ugyanis, hogy állok a New Super Mario Bros. 2-ben. Az alapjáték megvan, de egy pár csillagérme és titkos kijárat hiányzott. Csak egy csillagérmét sikerült megszerezni, az egyik rejtett kijáratot (2. világ szellempályájából nyílik a 2-B pálya) sehogy nem találtam meg. El is engedtem végül a dolgot, inkább végigjátszatlan játékkal lenne érdemes haladni. Majd a Backloggery profilomból inspirálódok.

A vonat rendben megérkezett a Keletibe, innen vonattal mentem vissza Kőbánya Felsőre (mivel itt nem áll meg), és innen sétáltam a Hungexpóba. Nagyon szeretem ez a megállóhelyet, kellemes hangulata van. Itt vártam nagyjából addig, amíg oda nem érek a 13 órási kezdésig. Aztán odajutva láttam, hogy a környéken nincs senki. Pakoltak már egy páran, más standoknál, de a mi részlegünk üres volt. Így vártam rájuk. Majdnem 1 órás késéssel érkeztek meg, de szerencsére senkinek nem esett semmi baja.

Végül négyen voltunk, és meglepetésre nagyon gyorsan elkészültünk. Kezdtük itt:

És szűk két és fél óra alatt eljutottunk ide:

És ezzel kész is vagyunk. Igazi Matsuri hangulatot (a Tanabata ekkor van Japánban, de nem vagyok biztos abban, hogy ezt akarták rekonstruálni) sikerült kialakítani. És jó a közösség, jól ment a közös munka, úgyhogy szívesen segítek nekik máskor is.

És nagyon úgy néz ki, hogy jókor csatlakoztam hozzájuk, ugyanis mondták, hogy szívesen elmozdulnának populáris irányba is. Hamar kiderült, hogy a Nintendo lehet az egyik közös nevező. Nagy érdeklődéssel hallgatták az N-Cont, lehet, hogy nekik is viszek majd Nintendót. Örülnék, ha velük is lehetnék valamilyen partneri kapcsolatban. Konkrétumokról majd később.

Nem indultam egyenesen haza, mert Krisse-vel is megbeszéltük, hogy találkozunk. Megkapja az állványt, hogy tudja a standján hirdetni az N-Cont. Volt egyébként egy nagy Nintendós stand MondoConon, most a Nintendo Switch 2 megjelenésének örömére beindulnak megint.

Szép nagy standjuk van. Bár péntek lévén csak biankóban láttam a TV-ket. Senki nem volt ott, ezért nemhogy a TV-k nem voltak bekapcsolva, de a Switch 2-k is el voltak téve. De mennyi-mennyi Mario Kart World van kiállítva. Menjetek hát MondoConra és játsszatok egy nagyot!

Az Infinity eSport Bár gépei viszont be voltak kapcsolva. Ők nemrég kezdték el, hogy egy új TV-re kötnek NES-t Super Mario Bros. 3-mal. Nem tudom, honnan jött az ötlet, de nagyon tetszik. Itt elfoglaltam magam egy kicsit. Majd mentem, megkeresni Krisse-t. De kiderült, hogy nagy késésben van, ezért abban  egyeztünk meg, hogy az asztalára teszem az állványt.

Innen már elindultam haza. Végül a 18.10-es vonattal indultam el. Az út alatt hordozható DVD lejátszón néztem a Lilo és Stitch animációs változatát. A héten néztem meg ugyanis a moziban az élőszereplős változatot, és meglepetésemre nagyon tetszett. Sőt, nemcsak, hogy nagyon tetszett, hanem olyan extrákkal látták el az élőszereplős változatot, amivel csak még több lett a történet. Meg is hozta a kedvem az eredeti animációhoz. Nem kedvencem, ha Disney klasszikusokról van szó, de szívesen megnézem. Utána pedig Nintendo 3DS-en tettem újra próbára a Mario Kart DS tudásomat. Az elején nagyon szokatlan volt, mert már teljesen megszoktam a Mario Kart 8 fizikáját. A Mario Kart DS valamivel finnyásabb, mert több helyen estem le, így meg kellett szokni, hogy nem lehet csak úgy a szélén menni, és ugrálni. Ezzel együtt azért sikerült győzedelmeskedni.

Tehát mindent egybevetve egy nagyon jó nap volt. Remélem lesz folytatása.

Persze a gyűjteményembe, egyébként régi darabokról van szó.

Ennél különbözőbbeket nehéz egymás mellé állítani. De ezek egy eladótól érkeztek meg.

A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról kazetta már egy ideje a figyelt listámban volt Vaterán. Még akkor állítottam figyelőre, amikor megvettem a 2023-as CD-kiadást. És már ez a kazetta hiányzott a gyűjteményemből. És köszöni szépen, teljesen jól van! Hibátlanul lejátszható, pedig 1977-es megjelenés. Érdekes szembesülni azzal, hogy a kazetta mennyire időtálló tud lenni. Bár biztos függ attól is, hogy mennyit hallgatták, illetve gyerekkoromban mondták, hogy a 90 perces üres kazettának vékonyabb a szalagja, mint a 60 percesé. A szalag vastagságában biztos, hogy van igazság, mert azt régen megfigyeltem, hogy a '90-es évek eleji kazetták 40-45 perces hanganyaga vastagabb, mint a későbbi hasonló hosszúságú kazetták feltekert szalagja. Tehát az újak időtállósága leginkább attól függ, hogy mennyit hallgattuk.

A régiek nagyon jól bírják. Egyébként nincs egy "legrégebbi" kazettám, hanem 1977-es a legrégebbi. Ebből az évből ugyanis nem kevesebb, mint 4 db. kazettám van.

Magyar zene a legjavából!

Ami Madonnát illeti, nem számítottam arra, hogy amikor újra megveszem a kazettáit, pont a Ray of Lightot lesz a legnehezebb megtalálni. De végre ez is megvan, és ezzel megvan minden Madonna CD és kazetta, amit a gyűjteményembe akartam tudni.

Ismertem én is Madonnát korábbról, de korábban nem éreztem, hogy dolgom lenne vele. Hallgattam a dalait, nővérem nagy Madonna rajongó (volt), de még a gyermeki ösztönömmel sem éreztem, hogy bennem bármit megmozgat, hogy majd ő hozza el nekem a szabadságot. Sőt, pont azért kezdett el a Ray of Lighttól jobban érdekelni, amit csinál, mert onnantól kezdett el konszolidáltabban élni. És éreztem azt, hogy na, érdemes komolyabban figyelni rá. A képen látható négy albumról azt gondolom, hogy minden hibájával együtt rendben van. Továbbra is úgy vélem, hogy a Ray of Light kiemelkedően jó alkotás, majd a Music és az American Life-ban megint valami más lett. Aztán a Confessions on a Dancefloor is nagyon jó, mert a zene nagyon jó. A szöveg meg igazából teljesen irreleváns. Énekelhetne arról, hogy milyen szépen sütött a nap reggel, vagy olcsóbb lett a kenyér a boltban, teljesen mindegy. A szöveg igazából inkonzekvens, a zene miatt jó hallgatni az albumot. Aztán ezután jött az, hogy borzasztóan kínos kezdett lenni, amit csinál. Mintha nem tudná elviselni az öregedésének tényét. Aztán nem tudom, hogy melyik az utolsó albuma, vagy mit csinál azóta, de ez az 1998-2005 közötti korszak az, ami a részemről vállalható, ha Madonnáról van szó. Ezeket az albumokat szívesen veszem elő.

Antikváriumban találtam néhány Video magazint, közülük választottam ki az 1995. novemberi számot. Valamit tudtam erről a magazinról, de nem nagyon foglalkoztam vele. Videokazettával, video elektronikával foglalkozó magazin volt. Ez is olyan, hogy most érdekes számomra. Volt videómagnónk annak idején, de soha nem voltunk nagy kazettagyűjtők. Inkább videotékából kölcsönöztünk kazettákat, illetve nővérem volt nagy moziba járó. Ezért konkrétan nem voltunk érdekeltek a megjelenésekben, és a video technikában. Ezért ez az első alkalom, amikor végiglapozok egy ilyen magazint. Első blikkre azt gondolom, hogy ez kiváló magazin volt. Mert nemcsak az új megjelenésekről írtak, tesztelték a TV-ket, videomagnókat, hanem releváns cikkek is vannak a magazinban. Olvasható is a címlapon: "Walt Disney titkai". Természetes, hogy egy Disney rajongó ezt a számot választja.

Az is meglepett, hogy már 1995-ben felhívták a figyelmet arra, hogy bizonyos cikkek hetekkel korábban az interneten is olvashatók. Arra emlékszem, hogy beszéltek annak idején is az internetről, de bennem az maradt meg, hogy a weboldalak csak a legfontosabb információkat tartalmazták. Én egyáltalán nem használtam gyerekként internetet, sőt, arra emlékszem, hogy amikor láttam egy weboldalt, annyira primitívnek tűnt, hogy el is könyveltem magamban, hogy én soha nem fogom használni az internetet... És mint látható, a mai napig tökéletesen tartom magam az ígéretemhez, most sem használom az internetet... Komolyra fordítva a szót, nagyon fejlett lehetett ez a weboldal, ha már a 1995-ben komplett cikkeket lehetett olvasni. De még egyszer mondom: Fogalmam sincs, milyen volt annak idején az internet. Lehet, hogy már akkoriban is lehetett komolyabb cikkeket olvasni.

Ebben a számban is vannak TV-tesztek. Képcsöves TV-teszt! Biztos, hogy el fogom olvasni! És hát természetesen a Sony Trinitron a nyertes! Nem is lehet más! De nagyon durva, hogy egy Sony Trinitron TV 220.000 forint volt, az a '90-es években elképesztően sok pénz volt! Én arra emlékszem, hogy akkoriban 50-60.000 forint körül volt egy TV. De ez a 220.000 forint irgalmatlan összeg volt. Másfél évig dolgozhattál minimálbéren, ha egy ilyen TV-t akartál, úgy, hogy semmi mást nem vettél! Az olyan, mintha mostani minimálbéren számolva 5 millió forintért vennénk TV-t. És nem is tudok arról, hogy egy képcsöves TV-nek lenne bármilyen olyan extrája, ami indokolja ezt az árat.

Az is meglepett egyébként, hogy volt Nokia TV is. Én úgy tudom, hogy a Nokia telekommunikációs cég, de úgy tűnik, az elektronikában is jelen voltak.

A Walt Disney-titok meg annak kapcsán került a magazinba, hogy akkoriban (napra pontosan 1995. november 3-án) jelent meg az Oroszlánkirály videokazettán. Ami hatalmas durranás volt annak idején (láttam is moziban), és hát mindenki kíváncsi volt arra, hogy képes a Disney ilyen nagy hatású klasszikusokat készíteni. 3 oldalas a cikk és komolynak tűnik. És ha ez még nem lenne elég, Oroszlánkirály poszter is van a magazinban!

Miért is ne lazíthatna Szimba egyet? Menő kép, tetszik nekem.

Több cikk is van, ami érdekel. Például a kalóz videotékás esete. Tételesen listázták, hogy mely forgalmazót mennyivel károsított meg a másolt kazetta kölcsönzőjével. Ez a kalózkodás egy furcsa történet Magyarországon. Meggyőződésem, hogy nemcsak a gazdasági helyzet miatt terjedt annyira, hanem mert sokan nem voltak tisztában azzal, hogy a másolással illegális dolgot tettek. Ennek egyik oka, hogy a kommunizmusban sok minden nem jutott el Magyarországra. Legtöbb esetben csak úgy, hogy valami nyugaton élő rokon postázta el, és ha kulturális termék, akkor az másolás formájában terjedt. És erre a technikai lehetőségek is adottak voltak: Kétkazettás magnók, hogy mást ne mondjak. Sokan nem voltak tisztában azzal, hogy a másolással illegális dolgot művelnek. De talán nem is volt tisztázva, hogy meddig megengedett a másolás, és mikortól ütközik törvénybe. Mert talán, ha barátnak másolunk át zenét, játékot, abból nem volt baj, de ha valaki piacra vitte... Állítólag az is szép történet, ahogy ezek a másolók suttogták egymásnak, hogy itt vannak a rendőrök, és vették a nyúlcipőt...

De én éltem a magam nyugodt, békés gyerekkorát, moziban néztem az Oroszlánkirályt... talán érthető is, hogy miért gondolok nagy romantikával a '90-es évekre. És tervezek még gyűjtögetni ebből az időből. A Teszt magazinokat is tervezem gyűjteni, hogy még jobban képben legyek ezzel az időszakkal. Ebben többféle termékeket tesztelnek, ráadásul a címlap alapján különböző releváns cikkek olvashatók. Ez lesz a következő rendelésem.

Tegnap vaterás adás-vétel okán mentem Pestre. Megtaláltam azt a Philips AZ1202-es CD-s rádiómagnót, ami már régen is megvolt. Ez akkor nem működött rendesen, a kazettája volt rossz. El is vittük a szervizbe, de utána sem volt (sokáig) jó. Úgyhogy megmaradt, elég sokáig egyébként, de érdemben nem igazán volt használva. Végül eladtam. Arra nem emlékszem, hogy mennyiért. Sőt, magára az eladásra sem emlékszem... Utána kellett nézzek: 3000 forintért adtam el 2021. áprilisában. Tehát 4 évig nélkülöztem ezt a magnót.

A 13.20-as Békés Interregio vonattal mentem. Igazából annak örömére is mentem, hogy végre járnak új vonatok Békéscsabáról is, és ezt is ki akartam élvezni. Nem is ott áll meg a Keletiben, ahol szokott. Ez például a 10. vágányon parkolt le.

Na most a 10. vágány a Keleti pályaudvar 9 és 3/4. vágánya. Volt idő, amikor innen indultak a vonatok Békéscsabára. Az akkori első alkalom volt az, amikor járkáltam a 9. és a 11. vágány között, hogy megkeressem a 10. vágányt. Csak nehezen esett le, hogy egészen hátul van.

A 17. kerületbe kellett menni a magnóért. Kicsit féltem, hogy a világvégére, merthogy volt erre is volt példa. Rákoscsabáig kellett menni, és még onnan is gyalogolni, mire eljutottam a célig. Most ez szerencsére közel volt Rákoskeresztúr Városközponthoz, így az Örs Vezér Teréről a 97E busz egyenesen elvitt az adás-vétel helyszínéig. Továbbra is nagyon szeretem a külváros nyugodt hangulatát. Biztos, hogy ha visszatérek Budapestre, valahova a külvárosba költöznék. Ez is nagyon kellemes, békés hely volt, ahol megpihen a lélek a hosszú, zsúfolt nap után.

Az eladó egy nagyon kedves, kommunikatív idős férfi volt, jót beszélgettünk, miközben próbáltuk nála a magnót. Azon külön mosolyogtam magamban, hogy meglepődött azon, hogy ismerem a magnót megjelenésének idejéről. Az utóbbi időkben is többször volt arra utalás, hogy nem néznek annyi idősnek, mint amennyi valójában vagyok. Néhány hete egy idősebb hölggyel beszélgettem a vonaton, és nem lepődött meg azon, hogy tavaly végeztem az egyetemen.

Szóval ezzel az úriemberrel is beszélgettem, de a fizetés nem ment gördülékenyen. Az utóbbi időkben ugyanis személyes átvételekkor is azt csinálom, hogy átutalom az eladó számlájára a pénzt, hogy ne kelljen annyiszor pénzt kivenni. Ám ez most nem akart. Csak fehér képernyőt láttam ott, ahova az eladó adatait írnám be, és nem töltötte a mezőket. Kénytelen-kelletlen el kellett mennem pénzt felvenni. Na most a Google Térkép megviccelt, mert ott a közelben mutatott egy bankautomatát. Először oda sétáltam el. Kerestem, de sehol nem volt. Volt a közelben egy Don Pepe, megkérdeztem az ott dolgozókat, de azt mondták, hogy az az automata már rég nincs itt, de a Google még mindig mutatja. És a mai napig folyamatosan érdeklődnek az automata felől. Eléggé furcsa volt, de nem volt mit tenni, el kellett menni Rákoskeresztúr Városközpontig, és ott felvenni a pénzt. Ezután már ki tudtam fizetni a magnót. De így is csak a 19.10-es vonattal tudtam hazamenni.

És szerencsére ez már rendben működik.

Egyébként valóban ismerem még megjelenésekor ezt a magnót, még ha csak 2013-ban tettem rá szert először. Arról van szó, hogy a Baby Sisters 2. albumának borítóján szerepelt ez a magnó. Annak idején ugyanis nyereményjáték formájában lehetett megnyerni ezt a magnót.

Meg is hallgattam ennek örömére az albumot CD-n és kazettán is. Szerettem ezt az albumot, mert 1998 nyarán jelent meg, azóta is nyári albumként gondolok rá, de azóta sokkal árnyaltabb a véleményem a rajta szereplő dalokról. De a lényeg, hogy itt volt ez a CD-s magnó, így tudok már 1998 óta a létezéséről.

Ugyanakkor, ahogy nézegetem a képeket, találtam a régi készülékről is. Összehasonlítva most láttam csak meg, hogy ha nem is feltétlen lényeges dologban, de egyvalamiben különbözik a régi és ez a magnó.

Segítek: Jobb oldalt, a rádió részt érdemes nézni. A réginek FM, MW, LW frekvenciái voltak, míg az újnak FM1, FM2, MW. Élek a gyanúperrel, hogy ez a készülék Japánból származik. Japánban vannak (többek között) ugyanis FM 88 alatti frekvenciák. Szerencsére nem komoly, az életben nem hallgattam LW-n rádiót. Sőt, szerintem már az én gyerekkoromban sem volt azon már semmilyen adó. MW-t is csak nagymamámnál hallgattam, amikor a Kossuth rádió ment annak idején. De szerintem ott sincs ma már semmi. Európában csak az FM 87,5 és 108 MHz közötti frekvenciák a használatosak. Az meg van ezen is, úgyhogy semmi vész. De megnyugtat a tudat, hogy ha eljutok egyszer Japánba, akkor nyugodtan vihetem magammal ezt a rádiót, mert a rádióadókat gond nélkül fogom tudni fogni.

Ez volt az, amit még meg akartam venni. Aztán, ha nem szakad rám a Nemzeti Bank, idén nem is veszek már nagy dolgot. De mindennel elégedett vagyok, ami megvan.

Azt régóta tudom már, hogy ha valami japánnal kapcsolatos témában keresek anyagot (anime, dorama, zene, stb.), akkor az eredeti kanji nevet / címet kell beírni, ha igazán nagy ritkaságot akarok találni. Most például a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiruből keresek nagy- és jó minőségű képeket, és bizony, találtam néhány meglepő dolgot.

Például nem is tudtam arról, hogy volt Stage Play ebből az animéből is. És lám, komplett franchise-zá növi ki magát a sorozat. Sajnos nincs megörökítve DVD-n vagy Blu-rayen, pedig nagyon szívesen megnézném. De a jobb oldalon található képpel is konkrétan most találkoztam először.

Ám van egy másik trükk is, amivel jó minőségű képeket lehet találni. Ha a képre mutató közvetlen linkben találunk mondjuk egy "640"-et, vagy ehhez hasonlót, az jó eséllyel azt jelenti, hogy a látott kép 640 pixel széles. De nem egyszer jártam már úgy, hogy ha kiveszem a "640"-et a címsorból, akkor elém tárul a kép teljes méretében. Például most a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru movie-val jártam így. Kis méretűnek álcázta magát a kép, de amint kitöröltem a címsorból a felesleget, egy óriási, fénykép-minőségű film jelent meg előttem! O_O Nemcsak felbontás tekintetében volt hatalmas, hanem a mérete is 4,7 MB volt. Tehát tényleg olyan, mintha valaki a forgatás közben csinált volna egy fényképet. A kép számomra azért is volt hatalmas öröm, mert Hayashi Kento alakította Kurahara Kakerut a 2009-es filmben, és őt tartom az egyik legszebb japán pasinak. Így eredeti méretben képeket találni a filmből nekem külön öröm.

Vannak terveim, mert nagyon szeretek dolgokban elmerülni. De azért sem akarom ellőni, mert elegendő anyag kell hozzá. Ám a kép méretét illetően a felbontás nem minden. Talán az adott képfájl mérete árul el a legtöbbet a kép minőségéről, de a gyakorlatban akkor szembesültem vele, amikor egy nagy felbontású képet (Haikyuu!!-sat) vittem a gyorsnyomdába, mondván, hogy milyen szépen fog ez poszterként mutatni, ha kinyomtatom. Mutatom a nyomdásznak (vagy hogy hívják azt, aki ott nyomtat), amikor is felvilágosít arról, hogy ez csúnyán mutatna nyomtatásban, mert a képsűrűség túl alacsony.

Illetve hát gondolom, hogy ha jót akarok magamnak, akkor nyomtatásra tömörítetlen png-t viszek magammal. Azok tudnak durván nagyok lenni. Manapság nem ritka a 10-100 MB méretű png kép, de találkoztam már 1,5 GB méretű képpel is. Az szerintem akár hatalmas épületre is kerülhet, több emelet magasra.

A másik véglet egyébként, ami terjedőben van, az a webp. Amit kifejezetten webes megjelenítésre találtak ki. Ahogy olvastam, ennek lényege az, hogy nagyobb felbontású képek is lehetnek kis méretűek anélkül, hogy komolyabb adatvesztés történne. Így a weboldalak is gyorsan töltődnek be, és a kép sem veszít a minőségéből. Akkor tanultam meg igazán becsülni a webp formátumot, amikor a Wordpress kis tárhelyével kellett gazdálkodni. Több kép fér el kis helyen, és webes megjelenítésre bőven elegendők. A veszteségmentes változatot meg a merevlemezemen őrzöm, és azt viszem nyomtatni, ha szükséges.

Olyat is csinálok, hogy ha saját magam által készített képet teszek ki, és annak túl nagy a mérete, akkor az IrfanView segítségével 80%-os minőséggel készítek belőle egy másolatot. Így a kép mérete úgy lesz jóval kisebb, hogy szemmel látható minőségromlást nem szenved el. Az eredetinek meg becsült helye van a gépemen.

Úgy határoztam, hogy a szokásos szombat délelőtti sétámon most nem telefonról fogok zenét hallgatni, hanem walkmanről. Egészen pontosan az LGT: 424 Mozdonyopera kazettát vittem magammal.

Több szempontból is más így zenét hallgatni. Egyrészt a walkman hangzása még mindig kiváló. Ahogy írtam korábban, jobb mint a telefoné! Másrészt azáltal hogy csak egy albumot hallgatok, így jobban érzem a dalok eszmei értékét. Egyébként is LGT albumot hallgatni csak szertartásszerűen lehet, hiszen figyelni kell a zenére, szövegre és az énekre is. Ezek együtt alkotnak egy teljes egészet. Ez az album meg minden értő fület megérdemel. Harmadrészt, nem tudom, miért van így, de amikor walkmanről hallgatok zenét, kevésbé érzem magam kizárva a külvilágból, mint amikor telefonról. Talán azért, mert ez a fülhallgató nem fedi el teljesen a külvilágot, tehát bejut valami, és nem fedi be teljesen a fület.

Az biztos, hogy szinte szakrális élmény volt ezt a kazettát útközben hallgatni. Írtam már korábban, hogy ez a walkman is már legalább 25 éves, és milyen remekül működik. Tehát úgy gondolom, hogy azért is értékelődik fel a retro, mert mivel ezek sokáig működnek, ezért érzelmileg is lehet kötődni hozzájuk. Ezeket sokkal hosszabb életűre tervezték, ezért ha vigyázunk rájuk, talán még az unokánk is használhatja.

Egyébként tudatosan vigyázok arra, hogy kevés értesítés és inger érjen engem az internet világából. Ma például egyáltalán nem kapcsoltam be az okostelefonomat. Kacérkodok a gondolattal, hogy ha hétvégeken nem utazok sehová, és nem fontos, hogy elérjenek, akkor nem kapcsolom be a telefont. Ma délelőtt is telefon nélkül, walkmannel sétáltam a városban.

A külvilágból való "kizárásban" ugyanis megvan az is, hogy a telefon önmagában olyan, hogy kizárja a külvilágot. Amikor utoljára voltam Pesten, és metróztam, kb. 2 méteres körzetben én voltam az egyedüli, akinek nem volt a kezében telefon. Meg is számoltam, 18 ember volt a közvetlen közelemben, és tényleg rémisztő látvány volt, mert tényleg egyszerűen zombinak tűnt mindenki. Mintha a kezéhez lenne nőve a telefon és függene tőle.

Azt persze nem tudhatom, hogy kinek mennyire fontos az az információ, ami miatt állandóan néznie kellett a telefonját, vagy üzenetet kellett váltani. A dolog lelki okáról nem is beszélve, egyébként is én csak a magam nevében tudok beszélni. És magamról azt tudom mondani, hogy úgy, ahogy rendbeteszem a dolgaimat, úgy tudok mindig egy kicsivel jobban a jelenben lenni, anélkül, hogy másoktól függenék. Meg alkalmankanként persze velem is előfordul, hogy fontos, hogy telefonon el tudjanak érni. Le nem tagadnám, hogy az okostelefon ma már fontos, hiszen például, ha megbeszéltünk egy találkozót és késik a vonat, nekem is telefonról a leggyorsabb szólni, hogy késni fogok. De ha nincs ilyen, akkor igyekszem kizárni a telefon adta világot.

Nagy divat lett manapság az "énidő", mint kifejezés, de ennek akkor van igazán tartalma, ha elfogadod magad olyannak, amilyen vagy. Hiszen akkor akarsz magaddal időt eltölteni, ha jól magad a saját társaságodban. Ekkor tudsz igazán a jelenben lenni. És ez nagy kincs, amiért érdemes dolgozni.

Ma Pesten két adás-vételt is intéztem. Egy Patika CD-t vettem magamnak, plusz a sorozat regényváltozatát.

Tudtam a sorozatról gyerekként, de akkor egyáltalán nem voltam benne érdekelt. Sőt, soha nem néztem a sorozatot, valahányszor újra leadta valamelyik TV csatorna. Konkrétan csak most, nemrég néztem meg. És az az igazság, hogy nem számítottam arra, hogy ennyire fog tetszeni, Egy átlag magyar sorozatra számítottam, amit elnézegetek, vannak benne kiváló színészek (pl.: Koltai Róbert, Vándor Éva, Pogány Judit), de semmi különös. Ehhez képest rettenetesen tetszett.

Tele van szívvel a sorozat, annyira élmény volt nézni a színészek játékát, ahogy szinte eggyé váltak a szerepükkel. A szerelmi szál is átélhető volt, itt-ott el is érzékenyültem egy-egy jeleneten. Ugyanakkor van néhány hibája. Több szálon futott a történet, ezek egy részének vagy gyorsan elvarrták a szálait, vagy annyiban hagyták. Például eleinte azt hittem, hogy a privatizációnak köszönhetően egyfajta kordokumentum lesz a sorozat. A bizonytalanságot és az aggodalmat jól érzékeltette, hogy akkor ki lesz az új tulajdonos, megmarad-e a munkájuk. Volt is olyan érzésem, hogy be fogja mutatni, ahogy csetettünk-botlottunk a demokrácia útvesztőjében, akár választ kapunk arra a kérdésre, hogy hogy jutottunk el oda, ahol most tartunk. Ugyanígy a maffia-szálat (A '90-es években virágzott az alvilág Budapesten), is elég gyorsan elvarrták. Aztán a végén volt egy-két váratlan jelenet, amire ugyan volt utalás, de megítélésem szerint nem egyértelmű, hogy az hogysmint volt.

Mindezzel együtt is jó volt nézni a sorozatot. Idealista, sok minden kedvezően alakult, de a színészek elhitették velem, hogy miért is ne élhetnénk így, ha teszünk érte? Mert akkora szeretet volt érezhető a színészek alakításában, ami nem olyan gyakori a magyar sorozatokban.

Ezt fogom most újra átélni, hiszen könyv formájában is olvashatom a történetet. Egyébként a könyvről is csak nemrég szereztem tudomást. A Molyon láttam. Szét is néztem, gondoltam, ha megtalálom jó áron, akkor megveszem. Ez ma megtörtént, a két kötet volt együtt 850 forint. El is kezdtem olvasni. Nem kezdődik rosszul, de a komornyik történetét olyan részletességgel taglalja, mintha ő lenne a főszereplő. Ez egyrészt nem igaz, másrészt annyi információt zúdít az olvasóra az író, hogy csak győzzük feldolgozni. Tehát nehezen kezdődik a könyv, de utána viszont ígéretesnek tűnik. El fogom olvasni mindkét kötetet.

A CD meg nagyon rég hiányzott a zenei gyűjteményemből. A kazettát még akkoriban megvettük, amikor újként ment a sorozat. Betéve ismerem a dalokat, mert rengeteget hallgattuk. Hosszú autóúton szinte elválaszthatatlan útitárs volt. És szabadjon szerényen megjegyeznem, még mindig kifogástalan állapotban van a kazetta! De most itt a CD, így most már végre így is hallgathatom a dalokat. Nagyon jó, és a sorozatban is hallani, teljesen új értelmet nyertek. További előnye egyébként a sorozatnak, hogy gyakran az adott jelenetnek megfelelő dal szólt. Nagyon jó volt Kaszás Attilától és Somló Tamástól hallani a dalokat. Egyáltalán nagyon jó, hogy szerepeltek a sorozatban. Mindketten borzasztóan hiányoznak, igazi egyéniségei voltak a magyar kultúrának.

A sorozat és a zene hatására mostanság többet hallgatok '90-es évekbeli magyar filmzenét. Én valamivel megengedőbb vagyok a magyar filmgyártással, én azt látom, hogy a '90-es években is akartak valami jót kihozni. Igaz az a vád, hogy nem feltétlen reflektáltak a rendszerváltás utáni magyar filmek a valóságra, de nálam jelentős enyhítő körülmény, hogy a színészek, akik a kommunizmus idejében oly naggyá tették a magyar filmeket, a '90-es években az addigi tapasztalataikkal remekül játszották a szerepüket. A magyar színjátszásnak ez a színvonala nagyon hiányzik a mai magyar filmekből.

Eddig is volt fogalmam arról, hogy a Mario a játékok olyanok, hogy casual szinten is élvezhetők, végigjátszhatók, ám ha valaki komolyabb végigjátszásra törekszik, az igencsak meg lesz izzasztva! Ez a New Super Mario Bros. esetében meglepő tény, hiszen híresen könnyű játék. 2007-ben kaptam karácsonyra a Nintendo DS játékot és szinte szekunder szégyenérzetem volt, hogy milyen könnyen végigjátszottam.

Hát persze... Mert akkor nem érdekelt az összes csillagérme. Úgy voltam akkor, hogy amennyit tudok, a legjobb tudásom szerint összeszedem, a többivel meg majd lesz valami. Azóta is várják a sorsukat. De akkor szinte szaladtam a játékban.

És a sorsuk Wii U-n végeztetik be... Ahogy az enyém is. Mert hihetetlen, mennyire nehéz tud lenni, ha már az elejétől a 100%-ra törekszünk. A 3-B pálya titka nem volt annyira vészes... Legalábbis megtalálni. De végigmenni az össze-vissza dőlő gombákon már nem volt annyira leányálom. Nem egyszer azért haltam meg, mert pont akkor dőlt az ellentétes irányba a gomba, amikor épp ráugrottam volna, így nem volt a lábam alatt talaj.

Többszöri nekirugaszkodás után végül megnyílt a 3-B és a 3-C titkos pályák. A 3-B pálya még nem is volt annyira vészes, csak a második csillagérmét nem tudtam megszerezni, mert pont úgy van, hogy falról falra ugrással kell oda eljutni, de csak egy kockányi szabad hely van jobb oldalt. El nem tudom képzelni, hogy kell oda eljutni. A 3-C pálya meg szívás a javából, hiszen a tüskés hal, a Spike Bass ugrál ki a vízből, utána meg kiugráló Cheep Cheep-ek között kell szlalomozni. Azt egyébként régóta sejtem, hogy a Mario játékok ezen pályái pont úgy vannak programozva, hogy ha végigszaladsz, akkor pont nem találnak meg a Cheep Cheep-ek. A klasszikus Marióban ez bevált, itt még nem mertem ezt kikísérletezni. Itt egyébként a harmadik csillagérmét nem tudtam megszerezni. Szívből gyűlölöm azokat a titkokat, amelyek pont olyan magasságban vannak, hogy akárhogy ugrálsz fel, nem éred el. Az ilyenhez tényleg nincs lövésem, hogy kell megszerezni. Úgyhogy összesen két csillagérmével vagyok adós magamnak a 3. világból.

Aztán már csak egy titok maradt, az ágyúpálya megnyitása. Az igazat megvallva, ennek már utána kellett nézzek. Az megvan, hogy szellemházban kell a titkos kijáratot keresni, de többször is nekimentem és akárhol kerestem, nem találtam. És bevallom őszintén ez azon titkok egyike, aminek már utánanézek. És nem csoda... Tipikusan azon trükkös kijáratok egyike, amihez egy detektív szeme kell, hogy észrevegyük. Arról van szó ugyanis, hogy a titkos ajtó csak a harmadik narancssárga felkiáltójel kapcsoló megnyomására jelenik meg. Az ajtó meg pont annyira messze van, hogy konkrétan egy speedrunner tudása kell, hogy eljussunk oda. Sokszor nekiveselkedtem, konkrétan többször előfordult, hogy pont beléptem volna az ajtóba, amikor eltűnt... Végül nem emlékszem pontosan hogyan, de valahogy egyszercsak kinyílt az ajtó, és ott várt a piros zászló.

Aztán megpróbáltam még a második világ kastélyának titkos kijáratát megnyitni, de ez sem sikerült, mert nem volt már Toad ház elérhető, ezért csak az pályán megjelenő piros kérdőjelnek köszönhetően juthattam Mini Gombához. Na most azon a pályán is végig kellett szaladni, aztán eljutni a kastélyig. Ott legalább annyi sikerült, hogy a harmadik csillagérmét megszereztem, ahova csak Mini Marióként lehet eljutni, de a főellenségnél elvéreztem...

És itt abbahagytam a játékot, mert ez az egész már kicsit sok volt. Egyébként összességében élveztem a játékot, csak kicsit tömény, ha a tökéletesség a cél. Ez tegnapi játék volt, ma újra nekimegyek a titkok felfedésének, és megnyitom a negyedik világot.