Újabb CDJapanes rendelésem érkezett, méghozzá a Muchuu sa, Kimi ni. Blu-ray. Ez a második anime Blu-rayem Japánból, ráadásul mind a kettő előrendelésben volt.
Bár ennek különleges története van. Mindenképp előrendelésben szerettem volna ezt a Blu-rayt, de december 5-éig akartam várni vele. Egyrészt aznap van egy hozzám közel álló személy születésnapja, másrészt Hollandiában december 5-én ünneplik a mikulást, Sinterklaas néven, és mintegy holland mikulási ajándék gyanánt is. De előre kellett hozni az előrendelést november 19-re, mert aznap kíváncsiságból ránéztem CDJapanen, hogy áll a Blu-ray, és ijedten konstatáltam, hogy már csak egyetlen egy példány maradt az első nyomású előrendelői csomagból. Csak ehhez járnak ajándékok, úgyhogy muszáj voltam soron kívül azonnal megrendelni, nehogy elvigyék. Így az enyém lett az utolsó első nyomású előrendelői példány.
A meglepetéseknek ezzel nem lett vége, de ezután sokkal kellemesebb következett. Ugyanis ahogy gyanúsan vettem tudomásul, hogy keveset vontak le a rendelésért. Nézem, hogy mi történt, és döbbenten konstatáltam, hogy bezuhant a japán jen árfolyama. 2,11-en állt akkor (most se sokkal jobb... sőt!), nem is tudom, mikor láttam utoljára ennyire alacsonyan a japánok árfolyamát, de talán nem állok messze az igazságtól, ha 10+ évet írok. Utánaolvastam, meg beszéltük barátokkal, hogy mi történt, de arányában ilyen keveset rég fizettem egy termékért Japánból.
Aztán türelmesen vártam a soromat. Azért van hátránya annak, ha valami karácsonykor jelenik meg egy termék, ráadásul a világ túlsó végén. Hivatalosan december 24-étől volt kapható, de a számlát december 20-án nyomtatták, ekkor is indították útnak a csomagot. Így biztosítják ideális esetben, hogy a rendelőknek se kelljen túl sokáig várni az előrendelt termékért, ha épp nincs karácsony meg újév. A Postától meg pont 30-án jött az értesítés a vámfizetésre, amit jószokásomhoz híven azonnal megcsináltam. De itt meg is állt a történet, hiszen 31-étől január 4-ig semmilyen postaszolgáltatás nem volt. Úgyhogy addig állt a csomag, elvileg már tegnap kijöhetett volna, de ma hozták ki. Az a lényeg, hogy megvan.
A mérete miatt egy kicsit csalódott vagyok. Kicsival nagyobb és vastagabb dobozra számítottam, de a belbecs fantaszikus!
Egy lemezen van mind az öt rész, plusz az extrák, azzal se szerénykedtek. Most talán még jobban szeretem az animét, mert több hónap után is nagyon jó volt újra nézni. Nagy felfedezés volt ez nekem 2025-re. Konkrétan a karaokés múltam "maradványa". Hiszen a nyári szezonból eredetileg csak a Karaoke Iko!-t tettem a tervezett listába, csak ugye a negyedik rész után volt egy pár hetes szünet. Helyette ment a Muchuu sa, Kimi ni. Mivel tetszett a Karaoke Iko! is, na mondom, megnézem a mangaka másik animéjét is. Egyáltalán nem gondoltam, hogy ennyire imádni fogom, de ez lett belőle! Egyrészt nagyon tetszett, hogy a karakterek úgy önazonosak, egyéniségek, hogy közben kapcsolódnak a külvilághoz. Ezzel együtt olyan barátságokat mutat be srácok között, amit ideálisnak tartok. Ez a párosítás meg nekem ideális, és hogy még a megvalósítás is fantasztikus lett... Instant 10 pontos anime nálam!
Még az OST-t is annyit hallgattam, hogy már ismerősként köszönt vissza az animében.
Nagyon sokat jelent nekem ez az anime, a Hikaru ga Shinda Natsuval ez a két anime volt nálam 2025 legnagyobb dobása. Sokat segítettek az identitásom pontosításában. Egy részéről már írtam a Live action Blu-ray kapcsán, de csak nemrég tisztázódott bennem, hogy valójában nem vagyok BL-rajongó. Sokkal inkább számít a srácok közti kapcsolat minősége. Hogy az barátság, bromance vagy szerelem, az valójában másodlagos. Ebben kiváló példával jár elő a Hikaru ga Shinda Natsu és a Muchuu sa, Kimi ni.
És ezzel megvan a manga, a live action és az anime Blu-ray.
Igazán elégedett vagyok ezzel a gyűjteménnyel. És még nincs vége!
Ezért is van az, hogy bár korábban, amikor Angliában voltam, mindig felmerült bennem, hogy de jó lenne itt maradni, most egyáltalán nem. Több oka is van ennek, például az, hogy a terveim mind Magyarországhoz kötnek, amit örömmel veszek. Egyébként sokat sétáltam egyedül. Azért is, mert Angliában (meg német oldalakon is láttam) van folytatása a Super Mario matricás albumnak. És az a lényeg, hogy ehhez lehetett extra matricákat venni hatos csomagban öt fontért. De ezt csak a Tesco Extrában találtam, ami kb. 45 perc sétára van nővéremék otthonától. Ezért szinte mindennap megtettem ez az utat gyalog, és vettem egyet-egyet. Azért is jártam mindennap, hogy meglegyen a napi mozgásom, másrészt menő mindig új csomagokat bontani. Mert amúgy azt hiszem, csak egy csomagot nem vettem meg én, amúgy valamennyi hozzám került. Ilyen csomagot kell elképzelni.
Ja, és el ne felejtsem, hogy nővéremék macskáját is alaposan megszeretgettem. Megvan még a fekete kandúr macskájuk, akivel már két és fél éve is jókat játszottunk. Akkor még kölyökmacska volt, azóta meg kell hagyni, szépen megnőtt. Nem annyira kövér, de testes macska lett. De ez természetesen nem akadályoz meg abban, hogy alaposan megszeretgessem őt. Már amikor hagyja. Nem egyszer volt arra példa, hogy megvakargattam az arcát, de egy idő után a kezem után harapott! Néha nagyon harcias tud lenni, amikor igazán egyedül akar lenni. Nővéremék Onyxnak hívják, én Kageyamának. Nemcsak a fekete szőrzete miatt, hanem a harcias mivolta okán is kiérdemelte a Haikyuu!!-s hősünk nevét. De amíg én ott voltam, addig mindig én etettem, úgyhogy szeretett... Amikor éhes volt.
Az mindenesetre kellemes élmény, hogy az évet a Hyakuemu. animével zártam, ami szerintem fantasztikus történet a rövidtávfutásról és a futók mindennapjairól. Első végignézésre nagyon tetszett, konkrétan úgy vagyok vele, hogy ami a hosszútávfutásnak a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru, az a rövidtávfutásnak a Hyakuemu.. Fantasztikus animét vett meg a Netflix, azt néztem a repülőúton hazafelé. Merthogy 31-én jöttem haza. 15.40-kor indult a gép, és menetrend szerint 19.30-kor érkeztünk volna meg Budapestre, de annyira jól ment a gép, hogy fél órával korábban szállt le. Végig sima volt az út, semmi gond nem volt. A visszautat már élveztem. Tehát mi kell nekem egy jó repülőúthoz? Szép idő és egy jó anime, ami leköti a figyelmemet. Ja, és nem ablak mellett ülni! Ha nem nézek ki, nem látom, hogy mi történik.
Top 10 előadók 2025
Maeda Kentaro meg egyike számomra azon férfiaknak, akit jelen ismereteim szerint ideálisnak, követendő példának tartok. Színészként azért, mert nagyon jól állnak neki a hallgatag karakter szerepe. Már itt is írtam korábban, hogy kifejező a tekintete, ezért ő az a színész, akinek sokkal inkább a nonverbális kommunikációjára kell figyelni. És ezzel extra mélységet ad a szerepeinek. És erre nemcsak a Kimi ni wa Todokanai. nagyon jó példa, hanem a Kimi to Yukite Saku ~Shinsengumi Seishunroku~ is. Az utóbbiban nagyon szerettem az alakítását. Nem sokat beszélt, de akkor figyelni kellett rá. És amikor a háttérben meghúzódott, látszott rajta, hogy nagyon is jelen volt. Érdeklődéssel várom a későbbi szerepeit.
És ha már ennyit beszéltem a JAM Projectről, akkor folytassuk a GARO-val. Ezt most kezdtem el, ma a 6. részt néztem meg. Ez egy 2005 óta futó sorozat, külön érdekességnek tartom, hogy ennek az első szériának az előzménytörténete, a TAIGA a 2025-ös legújabb sorozat. Konkrétan említették is Taigát a 2005-ös sorozatban, ő a főszereplő apja. Kis időzavarban voltam, időutaztak a 2005-ös karakterek, hogy így tudják, hogy melyik lesz a 2025-ös sorozat? Összeállt a kép, de nagyon érdekes volt.
Szinte az egész franchise-nak az openingjét a JAM Project énekli. Azért kiváló választás ez a csapat, mert már korábban is bizonyították a komolyabb hangvételű dalaikkal, hogy őket érdemes komolyan venni, mert a szövegük, énekük, zenéjük sokkal felnőttesebb, mint az átlag tipikus anime és tokusatsu előadók stílusa, dalai. Így nemcsak hogy testhezálló a JAM Project számára a GARO, hanem valamennyi, a sorozathoz írt daluk kiválóra sikeredett! Tudásuk legjavát adták a dalokba, Kageyama Hironobu meg maga is adja az egyik karakter hangját. Nem jutottam még el oda, hogy halljam, de egy-két dalban hallgató, amit mond a sorozatban és nagyon kemény! Okui Masami is szerepelt az egyik sorozat egyik epizódjában, ha jól tudom a Yami wo Terasu Monóban. Arra is kíváncsi leszek.
És akkor, hogy teljes legyen a kép, álljon itt még az a sorozat, amit szintén most nézek. A Tomica Hero: Rescue Fire sajátságos sorozat, ugyanis sok évvel ezelőtt elkezdtem nézni, de akkor a 13. rész annyira durván megérintett, hogy nem bírtam folytatni. Emlékeztem rá, de úgy voltam vele, hogy most továbbmegyek.
Erről beszélek, hogy amit a JAM Project csinál, abba a legvégsőkig beleteszik magukat. Az ending ugyanakkor sajátságos. Azt egy Rey nevű formáció adta elő. Elég furcsa csapat volt (már feloszlott), ugyanis úgy aposztrofálták magukat, hogy ők az első olyan együttes, mely valódi anison zenét játszik. Most ez olyan kijelentés, ami nézőpont kérdése. Kétségtelen tény, hogy a srácok tudnak zenélni, ugyanis nemcsak hogy énekelnek is, de maguk játsszák fel a dalokat is. Ha így nézzük, tényleg ők voltak az első olyan együttes, melyek teljesen saját maguk játszották fel a dalokat, de ha azt vesszük, hogy a JAM Project is kifejezetten az anime zenék népszerűsítéséért alakult meg, akkor azt kell mondjam, hogy eléggé nagyképű kijelentés volt ez tőlük. Nem is maradtak fenn sokáig, a dalaik meg nincsenek fent Spotifyon. Azért is oszlottak fel néhány év után, mert eladások terén tragikus számokat produkáltak. Márpedig így nincs az a kiadó, amelyik foglalkoztatja őket. Másfelől néha hallgatom a dalaikat, és sehogy nem tudom magamévá tenni. Az egy jó dolog, hogy tud az énekes énekelni, az egy másik jó dolog, hogy a srácok tudnak zenélni, az egy harmadik jó dolog, hogy zenét is tudnak írni, de nem voltak könnyen megjegyezhetők. Egyébként sem árt ha egy előadónak, csapatnak saját stílusa van, de a dalaik nyomokban sem tartalmazott semmilyen egyéniséget, semmi olyat, ami az anime dalok sajátja lenne, vagy amiről azt mondom, hogy "na, ők a Rey"! Másképp nem lehet fennmaradni, mert így is annyira telített a japán zenei paletta, hogy nagyon kell az egyedi hangzásvilág, hogyy kitűnjenek a tömegből, különben elsüllyednek. Ennek köszönhető, hogy nem bírták, és végül feloszlottak. Azóta hírük nincs. Bár a japán wikipédia szerint ez így túlzás, mert 2019-ben tartottak egy 10. évfordulós koncertet. De új daluk 2013 óta nincs. A 
A Maeda Kentaro fotókönyv meg abból jött, hogy nemrégiben most néztem meg újra a Kimi ni wa Todokanai. dorama adaptációját. Igazából eddig is kedveltem őt, de most valamiért annyira megszerettem, amit csinál, hogy sorozatban kezdtem el azokat a filmeket, doramákat nézni, amikben játszott. Főleg a tekintete tetszik, megbabonáz. Azt érzem, hogy ő egy mély érzésű srác, aki kifejezetten azt keresi az embertársaiban, hogy mi lakozik a lelkének mélyén. És ez megérintett. Persze a könyv tanúsága alapján is a fotósoknak különböző pózokba kellett vágni magát (a józan ész határain belül), de persze nincs olyan kép, ami miatt ne lenne adható a könyv egy 18 éven aluli kezébe.
A Muchuu sa, Kimi ni. mangával meg a műhöz kapcsolódó gyűjteményem vált teljesebbé. Az a sajátságos helyzet állt elő, hogy a japán kiadást a mai napig nyomják, de az angol nyelvű változattal meg már rég leálltak, így az beszerezhetetlen. Japánban viszont kényelmesen beszerezhető, és köszönöm szépen, ezzel is elégedett vagyok. Már csak a képeket látva is széles mosolyra húzódott a szám, ahogy eszembe jutottak az egyes jelenetek. Á, ezt az animét mindenkinek látnia kell! Mi több, mindenkinek imádni! Csak a mai napig nem jöttem rá, hogy kit ábrázol a borító. Nikaido szemüveges, de nem ilyen a haja, ezért nem tudom vele beazonosítani. Mindegy, legyen ő. Ha meg nem, akkor titok marad a kiléte.
Onnan jött a dolog, hogy már jóideje szemeztem azzal a Nutellával, amit a 
