Váratlan meglepetésre tegnap sikerült venni egy Nintendo Switch 2 konzolt!

Méghozzá a digitális Mario Kart World kiadást, amit kerestem. A Super Mario All-Stars kiadású Super Nintendo óta a pakkos konzol kiadások előnyt élveznek nálam a doboz dizájnja miatt miatt. Az más kérdés, hogy Nintendo Switch 2-re igencsak leadtak a doboz dizájnjának ötletes mivoltából, de amíg van ilyen, addig ilyet veszek.

És ezt kinyitni... Egyszerűen fantasztikus érzés volt!

És ez itt mind egy helyen.

Istenemre nem gondoltam volna, hogy ennyire fogok neki örülni. Arról van szó ugyanis, hogy nemhogy hidegen hagyott a Nintendo Switch 2, de kifejezetten idegesített, hogy láthatóan alig van fejlődés (minden szempontól), hogy konkrétan előbb akartam egy PlayStation 5-öt venni, mint Nintendo Switch 2-t. És ha egy tősgyökeres Nintendós ilyet mond, az azért árulkodó. Mert a Wii U és hasonlít külsőre a Wiire, de megvolt az a technikai fejlődés, aminek köszönhetően irigykedve néztem a Wii U tulajokra, és nagyon örültem az új konzolnak.

A Nintendo Switch 2-nél még a nagy technikai fejlődés sincs meg. Persze, tudom, hogy több szempontból is más világot élünk, A Sony sem annyira bevállalós a PlayStation fejlesztését illetően, mai napig nincs érdemi infó a PlayStation 6-ról, és ez némileg megmagyarázza, hogy miért nincs akkora technikai fejlődés Nintendo Switch és Nintendo Switch 2 között.

Miután átvittem az adataimat Nintendo Switchről, beüzemeltem az új konzolt. Aminek nagyon örültem, hogy nem átvitte az adatokat, hanem átmásolta. Tehát megmaradtak az adatok az első Switchben is. Ami azért nagyon jó, mert azt a konzolt elsősorban kézikonzolként fogom használni utazáshoz. És mivel egy profil több konzolhoz is köthető, ezért folytathatom a játékot a régi konzolon is, hiszen a mentés a felhőben történik.

Ahogy próbálom a konzolt, jövök arra rá, hogy azért nem elhanyagolható a technikai fejlődés a Nintendo Switch 2-t illetően. Eleve sokkal gyorsabban töltődnek be az adatok. Arról nem is beszélve, hogy a játékok is nagyobbak. Ha csak a nyílt világú Mario Kart Worldre gondolok. Az az igazság, hogy bár olvastam, hogy milyen meglepetéseket tartogattak a fejlesztők, de nem számítottam arra, hogy ennyire ötletesen használják ki a nyílt világ adta lehetőségeket. Például egymás mellé tették a Super Mario Kart Mario Circuit pályáit, a zenéket is jól áthangszerelték. Később részletesen is írom majd róla a Gaming Haven blogban. Szóval az első benyomások jobbak, mint vártam.

A doboznak is meglett a helye. Tehát nagy öröm van. Leginkább azért lett véve, mert a jövőben várhatóan japán témájú rendezvényeken is kint leszünk, és oda jól fog jönni. A Mario Kart Worldben meg zseni leszek.

Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy ismét lehet Budapesten JLPT nyelvvizsgát tenni. Ezért úgy döntöttem, hogy decemberben harmadjára is megpróbálom az N5-ös szintű nyelvvizsgát. Ha sikeres lesz, úgy megyek egyre feljebb.

Sajnos évekig nem lehetett nyelvvizsgázni Magyarországon japán nyelvből, mert a Károli Gáspár Református Egyetemnél súlyos adatszivárgás történt. Részleteket ezek után természetesen nem tudni, de ma már tudható, hogy szerződésbontás történt, és új helyet kerestek Budapesten belül. Ez idén év elején lett meg, méghozzá a Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumban lesznek ezentúl megtartva a japán nyelvvizsgák. Ez nekem abból a szempontból érdekes, hogy amikor a BGE-re jártam egyetemre, akkor a Markó utcai épületbe jártam japán nyelvtanfolyamra. (A gimnázium szintén a Markó utcában van.)

A japán nyelvhez mindig is ambivalens volt a hozzáállásom. Volt időszak, amikor minden gondolatom a japán nyelv körül forgott, és megfogadtam, hogy anyanyelvi szinten fogok beszélgetni japánokkal, máskor meg teljesen hidegen hagyott a japán nyelvtanulás. Leginkább akkor, amikor a hollandra voltam nagyon rákattanva, mert akkor az volt a fixa-ideám, hogy Hollandiában fogok élni. Nemcsak azért akartam ott élni, mert európai országként lényegesen közelebb van Magyarországhoz, meg emberibb munkamorál van ott, hanem mert sokkal inkább jellemez engem az a szabadság, ami jellemző Hollandiára. És mivel Hollandia sokkal közelebb áll mentálisan az identitásomhoz, lényegében ezért jártam Néderlandisztika szakra a KRE-BTK-n, és ezért akartam Hollandiában élni. Na most elárulok egy titkot: Most, hogy megtörtént Magyarországon a csoda és a kormányváltás, azóta ezen vágyam legalább takaréklángon van, ha nem zártam el a gázt alatta. Mert úgy érzem, hogy Magyarországon is lehetek az, aki vagyok, és ez hatalmas ajándék és megkönnyebbülés.

De vissza a japán nyelvre. Szóval több tízezer japán dal után és célegyenesben az ezredik végignézett anime felé illendő lenne, ha dokumentuma is lenne ennek a húsz évnek. Mert hát igen, 2006 augusztusa óta, azaz idén 20 éve nézek animéket, vagyok benne a japán kultúrában. És hogy rendszerezett legyen a nyelvtudásom a Dekiru nyelvkönyv után, betankoltam PONS japán nyelvkönyvekből.

Gyakorlatilag megjelenése óta meg akarom venni ezeket a könyveket. A PONS nyelvkönyvek jók. 2020-ban úgy mentem a KRE-BTK Néderlandisztika szakára, hogy előtte végigvettem a Megszólalni 1 hónap alatt Holland könyvet. Az első félévben úgy vizsgáztam jelesre holland nyelvből, hogy minden tanulásom az volt, hogy a házi feladatokat megírtam.

Az pedig teljes mértékig indokolt, hogy több könyv legyen japánból, hiszen külön kell tanítani az írást, a nyelvtant, a beszédet és a mondatalkotást. Két könyv korábban megvolt már, ezt egészítettem ki, és lett teljes a japán nyelvkönyv-gyűjteményem. Már amennyiben nyelvkönyvet lehet gyűjteni... Szóval a lényeg, hogy külön-külön kell tanulni mindet. Ki is találtam, hogy a hét egy-egy napján mással fogok foglalkozni:

• Hétfő: Nyelvtan
• Kedd: Írás
• Szerda: Szavakból mondatok
• Csütörtök: Beszéd
• Péntek-vasárnap: Ismétlés

Ezzel kényelmes tempóban megleszek a decemberi nyelvvizsgáig. Bár az nem derül ki számomra, hogy a könyv amúgy meddig visz el nyelvtudás tekintetében, de az N5-ös nyelvvizsga szintjét csak lefedi teljes mértékig. Utána meglátjuk, mivel megyek tovább. Lehet, hogy előveszem megint a Dekiru-t, és azzal megyek majd el szépen sorban egészen az N3-as szintig, de nem sértődnék meg, ha elérném akár az N2-es szintet is.

Nagyon várom, hogy végre bátran meg merjek szólalni egy japán előtt. Mert amúgy az a tragédiám, hogy hiába tudok így is valamicskét japánul, nem merek megszólalni előttük. Egyszerűen azért, mert tisztába vagyok azzal, hogy a japán nyelv teljesen más elven épül fel. Japánul nem lehet csak úgy megtanulni: Ismerni kell a japán kultúrát, a japán észjárást, ismerni kell a szavak mögötti valódi jelentést. Tehát ez egy komplex tanulás lesz, ha ténylegesen használni is akarom a japán nyelvet. Mostanra érzem rá késznek magam.

Még egy korábbi posztban írtam, hogy ahhoz képest, amennyire szeretem a JAM Projectet, túl kevés CD-m van tőlük. Ezt most egy kicsit megtoltam. Ezzel együtt ki akartam próbálni, hogy csomagban árult CD-ket mennyire költséges rendelni. Szokás ugyanis olyat Japánban, hogy egy előadótól, vagy animéből több CD-t egy aukcióban adnak el, egy ilyenre vadásztam. És íme az eredmény. Négy darab CD.

És hogy minden költséget beleszámítva, megéri-e? Számoljunk utána:

• Négy CD ára együtt: 1000 jen
• Belföldi szállítási díj: 500 jen
• Kezelési költség: 500 jen
• Nemzetközi szállítási díj: 2349 jen

Tehát összesen 4349 jen volt, ami jelen árfolyamon 8480 forint (éljen az erős forint!). Tehát egy CD-re 2120 forint jön ki mindennel együtt. Tehát bőven megéri csomagban venni CD-ket. És hogy miért kell kezelési költséget, meg belföldi szállítási díjat fizetni? Mert az aukciós oldalak (Buyee, Suruga-ya, stb.) üzemeltetőinek van egy központi raktáruk, és először oda mennek a küldemények. A szállítást külföldre már a raktár végzi. És ebben a kezelési költségben benne van az is, hogy 30 napig tárolják a terméket, ha esetleg valami miatt nem tudnánk azonnal kifizetni a nemzetközi szállítási díjat, plusz terméknek megfelelően bánnak vele.

Tehát az árat, amit látunk, erősen hozzávetőlegesnek kell venni. De hát ilyen CD-kért isten bizony, megérte! Röviden bemutatnám.

• JAM FIRST PROCESS: Ez az első olyan JAM Project album, mely csak saját dalokat tartalmaz, tehát egyik sem anime betétdal. Egyben az egyetlen album, melyet nem a Lantis, hanem a Victor Entertainment adott ki. Jó eséllyel azért készült el ez az album, mert náluk jelent meg a SOULTAKER című kislemez, és leszerződtették a csapatot egy albumra is. Na most, ez azért is volt nagyon jó döntés, mert lehetőséget kaptak arra, hogy az animéken túl olyan dalokat énekeltek fel, amik teljesen a sajátok. Saját stílus, saját gondolatok, és hallatszik a különbség. Nem annyira könnyen fogyasztható album, inkább azoknak ajánlom, akik már jobban ismerik a JAM Project-et és szeretik is, amit csinálnak. Hogy mást ne mondjak, ezen az albumon hallható Mizuki Ichiro karrierjének legszomorúbb, legfájdalmasabb dala, a Mizu ni Utsuru Tsuki ~my heart, amit valahányszor meghallok, mindig összeszorul a szívem. Most sem volt másképp.
• FREEDOM: Ez az anime dalokat tartalmazó BEST COLLECTION sorozatuk második albuma. Nem mondanám kedvencemnek, mert nincs rajta kifejezetten olyan nagy hatású dal, amire azonnal felkapnám a fejem, de nagyon szeretem egybe meghallgatni az albumot, mert nagyon átjön belőlük az az életérzés és hangulat, ami miatt annyira szeretem az együttest. Tehát az összhatás az, ami nagyon jó, és ezért fogom hallgatni ezt a CD-t.
• THUMB RISE AGAIN: Ennek az albumnak a sajátosságát az adja, hogy néhány dalt nagyzenekarral vettek fel. Teljesen más ezeknek a daloknak a hangzása, tisztán hallatszik a különbség. De az az érdekes, hogy a szokásos néhány zenésszel felvett dalaik nagyon jól alkalmazkodnak a nagyzenekari dalokhoz, ettől lesz ez az album annyira különlegesen magas színvonalú. A cím érdekessége, hogy nemcsak angolul értelmes, hanem japánul is. A japán kiejtés ugyanis akár "Samurais again" is lehet. Ezért van a borító egy szamuráj sziluettje, aki feltartja a hüvelykujját. Zseniális.
• TOKYO DIVE: Rövid időn belül ez volt a második csak saját dalt tartalmazó album. Az előző, AREA Z album, a közepesnél erősebb, de annyira nem kiemelkedő. Ehhez képest a TOKYO DIVE sokkal fontosabb helyet foglal el a JAM Project diszkográfiában. Egységesebbek a dalok, sokkal hangsúlyosabbak, a zene és a dallamvilág is kiemeli a dalok fontosságát. Ezért is van az, hogy a Last.fm profilomban a JAM Project albumok között a TOKYO DIVE áll a 2. helyen. Nemcsak a borító futurisztikus, hanem a címadó dal is. Ha már borító: Azt külön vártam, hogy az Alexandria dalnál legyen kép Fukuyama Yoshikiról, ez bejött. Fantasztikus dal az tőle, talán az egyik legjobb az egész karrierjében.

Fogom vadászni a CD csomagokat, mert megéri többet egyben venni. És így jelentősen fog majd bővülni a Hayashibara Megumi, Yonekura Chihiro, JAM Project és ALI PROJECT CD-gyűjteményem. Csak majd az lesz a veszély, ha majd szépen gyűlik, és sok lesz, hogy akkor nehéz lesz olyan pakkot találni, amiben csak olyan CD lesz, amik nincsenek meg. Na majd meglátjuk a sorsukat. Ez a négy CD kiváló vásár volt.

Régóta vágytam erre a játékra, most megérkezett. Német eBayről rendeltem meg €54,95 volt. A doboz sajnos elég csúnyán néz ki, de a cartridge és a leírás nagyon jó állapotú.

És szerencsére a játékot is elsőre beolvasta a Super Nintendo, tehát a mérleg nyelve mindenképp a pozitív irányba dől el. Megvolt a játék régről is, de csak a kazetta,és emlékeim szerint azért adtam el, hogy majd beszerzek egy teljeset. Ez lett meg tegnap.

Érdekes a játék abból a szempontból, hogy nem fűznek hozzá konkrét emlékek. Nem játszottam vele árkád gépeken és nem volt meg a játék gyerekkoromban. Egyszerűen csak amikor találkoztam vele 20-22 évesen annyira megragadott a hangulata a grafikája, a zenéje és a légköre által, hogy eszembe juttatott olyan játékokat, amiket annak idején szerettem, csak nem vehettem meg. Tényleg kiváló játék, csak ajánlani tudom.

Ki is próbáltam 0-ás szinten Ryu-val, természetesen mindenkit rendre utasítottam. Gondolkodtam azon, hogy azt csinálom, hogy mindig egy szinttel magasabbra megyek, és kipróbálom, hogy meddig jutok el komolyabb bukás nélkül. Annyira nagyon jó nem vagyok verekedős játékokban, ezért kb. 3-4-es szintre saccolom magam a 0-9 közötti értékből. Ha valaha is megcsinálom a 9-es szintet, benevezek egy Street Fighter II versenyre.

Megérkezett a legújabb CDJapanes rendelésem, amiben régi vágyaim lapultak.

Amit mindenképp kiemelnék, az a MOTHER CD. Az egy hihetetlen zene, nagyon régóta vágytam rá. Az az érdekes, hogy a CD eredetileg 2004 februárjában jelent meg, és még mindig lehet újonnan kapni! Nagyon régóta ismerem a dalokat rajta, Krisi barátom mutatta meg még 2007-ben. Akkor is nagyon érdekesnek tartottam ezt a zenét, hallgattam, de aztán valahogy elhalt a dolog. Aztán idővel megtaláltam jó minőségben az albumot, és elkezdtem komolyabban hallgatni. Meglepett, hogy most még jobban magukkal ragadtak a dalok, mint annak idején. Érdekes dolog ez, nem ez az első eset, amikor megtapasztaltam, hogy vannak dolgok, amiknek meg kell érnie belül, hogy ténylegesen a helyére kerüljön az értéke. Nem egy zenei album kapcsán volt olyan érzésem, hogy csak sokára, évek múlva tudatosodott bennem, hogy miről is szól, mit akar mondani. A MOTHER OST album egy olyan CD, aminek mindig is éreztem a különlegességét, de igazán csak nemrég jött ki az értéke. Mostanra meg már annyira, hogy meg akartam venni a CD-t. Lévén, hogy 2004-es album, már csak aukciós oldalakon gondoltam, hogy esetleg megtalálom. Találtam is, nem egy ritka kiadványról van szó, tehát az áruk sem vészes. De arra álmomban nem gondoltam volna, hogy újonnan megtalálom még ezt a CD-t! Nem egyszer tapasztaltam már, hogy hihetetlen kincsesbánya ez a CDJapan, de most már tényleg! Elegem van ezekből a jóságokból!

Az album eredetileg 1989-ben jelent meg. A 2004-es új kiadás annyiból több, hogy a 11. dal (The World of MOTHER), mely a játék zenéjét tartalmazza eredeti NES-es 8-bites hangzásban, nem 16 perc, hanem 23 perc hosszú (Extended version), és kapott egy bónusz dalt is, Smiles and Tears címmel. És nekem a bónusz dal is tetszik, úgyhogy nem volt kérdés, hogy a 2004-es kiadást fogom megvenni. És lám, megvan. Hihetetlen örültem neki, konkrétan libabőrös lettem, ahogy megszólalt a CD lejátszóban az első dal.

Régen is bevett gyakorlat volt Japánban, hogy különféle relikviákat adtak ki játékokból, mint például OST CD-k, de mivel a játékzene úgyszólván nem CD-kompatibilis, ezért áthangszerelték élő hangszerekre. Van olyan zene, amire szöveget is írtak, és fel is énekelték. Ugyanez a helyzet ezzel a CD-vel is. Ezek azért jók, mert nagyon érdekes megoldások születnek ezekből az ötletekből. Ezen a CD-n is énekelnek, és hogy még cifrább legyen a történet, brit énekesek énekelték fel a dalokat! Teljesen angol nyelvű az album. De nem ám ilyen wannabe énekesek, egész jól összehozták a dalokat. Szépen énekelnek, és olyan érdekes hangszerelési megoldásokat alkalmaznak ezekben a dalokban, hogy teljesen emlékezetessé teszi a dalokat. Ez minden szempontból egy remekül megkomponált album! És milyen faramuci az élet, hogy Nintendo játékzenét a Sony Music ad ki.

De természetesen elérhető Spotify-on is.

De hogy milyen hülyék a japán szerzői jogok, a 10. és a 12. szám nem hallgatható meg Magyarországról, tehát nem érhető el az egész album digitálisan. Na, ezért vásárolok 2026-ban is CD-t! Mert van úgy, hogy egész albumot csak így tudok legálisan hallgatni.

A Blue Lock OST meg érdekes történet, azt egyszerében csak elkezdtem hallgatni, és azon kapom magam, hogy hosszú órák óta mást sem hallgatok, csak Blue Lock dalokat. Nagyon szeretem az animét, most újrázom, a mangát is 313. fejezetig olvastam (bízvást mondhatom, hogy a java csak ezután jön!), tehát ez is teljes mértékig az életem része lett. Isagi Yoichit meg azért szerettem meg, mert annyira mélyen tudja elemezni a helyzetet, és annyira szeretem látni közben a mély érzelmeket az arcán. Ez árulkodik arról, hogy mennyire benne van a pillanatban, és hogy a maga eszközeivel mennyire küzd azért, hogy jó játékos legyen. Már-már meditatív mélységgel elemzi a látottakat, igazi INFJ személyiség.

A zene pedig ehhez mérten kiváló lett. Úgy, ahogy nézem a borítón az infókat, nem játszották fel sok hangszerrel a dalokat (bocsi, nem jutott jobb kifejezés eszembe), ami egyébként nem is baj. A Blue Lock, mint sportanime eleve nem igényel nagyzenekari hangzást. Sőt, pont az a jó, hogy néhány zene esetében a hard rock stílus emeli ki az anime dinamikáját! Nagyon jó átadja a zene azt a feszültséget, ami egy-egy focimeccsen érezhető. A Haikyuu!! OST-nél van olyan, hogy néhány dalt nagyzenekarral vették fel, és volt is olyan érzésem, hogy ront is a sportanimés hangulatán. És emlékszem is, hogy nehezen szoktam meg, és szerettem meg a Haikyuu!! zenéit, de utána nagyon. De amikor először meghallgattam a Blue Lock OST-t Spotify-on, és az első dal mennyire erőteljesen, keményen indul, na mondom, ez az! Erre van szükség! Tehát a Blue Lock OST-je sokkal lendületesebbre, dinamikusabbra sikeredett, sportolás közben is nagyon jó hallgatni. Hát de hiszen, ez a CD minden idők negyedik legtöbbet hallgatott albuma a Last.fm profilomon. Jó hogy már, mint a tenyeremet, úgy ismerem a dalokat rajta!

Hallgassátok meg ti is, és járjon át titeket is a hangulata.

Haikyuu!! mangát meg egészen a legvégéig fogom venni! Amúgy a 10. kötet borítója az összes közül a második kedvencem a 6. kötet után. Érdekessége, hogy eredetileg 2014. április 9-én jelent meg, pontosan ugyanazon a héten, amikor leadták az anime 1. részét. És hogy mennyire népszerű a Haikyuu!!, jelzi, hogy a példányom a 66. utánnyomás, amit 2026. február 14-én nyomtattak ki. Nem véletlen a valaha egyik legnépszerűbb manga címről van szó... Nálam sincs addig megállás, amíg meg nem veszem az egészet!

Ami a szállítást illeti, csak látszólag volt drágább, összességében azonban jobban jöttem ki. Arról van szó, hogy a közel-keleti konfliktus miatt a CDJapannél is korlátozott a szállítási lehetőség. A legolcsóbb elérhető szállítási mód a DHL volt. Ám mint kiderült, két okból volt ez nagyon jó döntés. Egyrészt, ami nyilvánvaló, hogy a szállítás sokkal-sokkal gyorsabb, 2 munkanap alatt ideért Japánból. Csütörtökre ígérték, de ma megjött. Másrészt most először csináltam meg azt, hogy a vámot előre fizettem ki a CDJapannek. Ez nemcsak azért előny, mert elvileg alacsonyabb összeget kell nekik fizetni, hanem a DHL-nél sem kellett semmi kezelési költséget fizetni! Ahogy én tudom, a postánál a kezelési költséget akkor is ki kell fizetni, ha a vámot előre kifizettük, csak az természetesen kevesebb. Na most a DHL-nél ezt sem kellett. Úgyhogy magánszámításaim szerint ugyanannyira jött ki végül a dolog, mint a regisztrált postaköltség. Sőt, ha hozzáadjuk, hogy 2 hét helyett 2 nap alatt ért ide, akkor biztos vagyok benne! Ez megint egy jó vásár volt.

Életemben nem volt egy animés plüssöm sem, mert amit láttam interneten, azok, úgyszólván, nem kompatibilisek az ízlésemmel, az adott anime báját mulatság a különböző animés figurák, nendoroidok gyűjtése. Ám amikor Buyee hírlevelében megláttam ezt a Futaba Shotaro plüsst, egyből beleszerettem. Hát én életemben ennyire aranyos plüsst még nem láttam! Egyből tudtam, hogy meg fogom venni, csak kérdés volt, hogy mikor. Főleg azért, mert lett volna az első aukciós oldalról történő rendelésem, ezért az extra költségek miatt alaposan meg kellett gondoljam, mikor veszem meg. Végül megoldottam.

De így sem volt egy könnyű menet, ugyanis akkorra sikerült időzíteni a rendelést, amikor kitört a közel-keleti konfliktus. És ez azzal járt, hogy Japánból erősen lekorlátozták a szállítási lehetőségeket. Az egyedüli normális lehetőség egy ¥5.858-as full extrás szállítás lett volna, de hát az embertelen drága. Konkrétan a legdrágább. Az volt a szerencsém, hogy a Buyee-nál 30 napig őrzik felár nélkül a csomagot. Ez önmagában jófejség tőlük, hiszen bármi miatt elakadhat a dolog, jelen eset ezt kiválóan példázza.

Ki is vártam, hogy enyhül a helyzet, és lesz olcsóbb szállítási lehetőség. Volt forgatókönyvem arra, ha mégis be kell vállaljam a drága postaköltséget, de idővel nagyon javulhatott a helyzet, ugyanis feloldották az összes szállítási módot! És nem tudom, hogy van ez, de a Buyee-nál van egy regisztrált szállítási mód ¥1.143-ért. Hát ez már sokkal-sokkal barátságosabb! Azonnal bevállaltam. Tudtam követni a csomagot, vártam, hogy megérkezzen.

De így is por került a gépezetbe, ugyanis hiába vártam a vámfizetési kötelezettségről az E-mailt nem jött. Pénteken jött, hétfőn rátelefonáltam a postára, hogy miért nem küldik. Hát kiderült, hogy a Buyee-nál nem írták a csomagra az E-mail címet. A telefonszám pedig már nem élt, így nem tudtak értesíteni az online fizetésről. Hozzáférési kód híján meg magamtól nem tudtam intézni. Írtam a Buyee ügyfélszolgálatnak, mire válaszoltak, hogy alapértelmezetten nem írják rá az E-mail címet a csomagra. Ha szeretném, akkor jelezzem feléjük külön, vagy írjam a cím harmadik sorába. Hát kösz! Fizethetem a magasabb vám összeget! Annyira durván nem lett sok, de szeretnék én is ott spórolni, ahol csak lehetséges.

Most már tudom, hogy megy náluk a dolog, és szerencsére nem volt annyira vészesen drága a dolog. A kezelési költségen és a helyi szállítási díjon felül az olcsó nemzetközi szállítási díj sokat enyhített a végösszegen. És megjött! Kisebb, mint gondoltam! Nem gondoltam volna, de annyira aranyos, hogy egyszerűen nem tudok betelni vele! *_* Egyébként is a kedvenc karakterem a Bakuten!!-ben, ezek után még annyira az!

Bele is illik a gyűjteményembe.

Könnyű beazonosítani őt. Egyébként tervezek vásárolni a Buyee-ról elsősorban CD-csomagokat. Ugyanis van olyan, hogy egy előadótól valaki több CD-t ad el, nagyon olcsón. Tehát, ha jó gyűjteményt találok, alaposan megugrik a Hayashibara Megumi, JAM Project és Yonekura Chihiro CD-gyűjteményem. Azért ezt a három előadót emeltem ki, mert amennyire szeretem őket, ahhoz képest túl kevés CD-m van tőlük. Ezen szeretnék a lehetőségeimen belül változtatni. 

Régóta gondolkodok egy táblagép beszerzésén, mert azt gondolom, hogy annak összességében nagyobb hasznát venném, mint az okostelefonnak. De azért vártam vele idáig, mert a fotózás nekem fontos lenne, és azért tudható, hogy nem ez a táblagépek erőssége. Tehát, ha átállok a nagyobb kijelzőre, akkor egy jobb digitális fényképezőgép vásárlása is napirendre kerül. Ahogy szétnéztem, az első valamire való digitális fényképezőgép, a KODAK Pixpro AZ405-ös, de ahogy olvastam, még ennek a képminősége sem egy világbajnok színvonal. Az első olyan gép, ami komolyabban említést érdemel, az a Sony ZV-1F Vlog fényképezőgép. Mondjuk azt eddig is tudtam, hogy egy jó fényképezőgép drága mulatság, ez most bizonyítást nyert.

Emellett azt is teszteltem, hogy meg tudok-e lenni a szabadban mobilnet nélkül. Még tavaly vettem egy Sony Ericsson K220i mobiltelefont, amit egyébként szívesen használok. De hetekig teszteltem, hogy valamilyen módon pótolható-e a mobilnet. Eddigi tapasztalataim szerint igen. Egyébként is, ha utazás közben streaming oldalról nézek animét, filmet, azt még otthon, wi-firől töltöttem le, hogy offline is tudjam nézni. Ahogy Spotify-on is előszeretettel töltöm le inkább a zenét, hogy ne a mobilnetet terheljem, tehát a lényeg megvan. Ha a további tesztek is sikerrel bizonyulnak (pl.: Boltok hűségkártyáinak, Országbérlet offline használata), akkor visszaállok a mobilnet nélküli életre. Ez azért is jó, mert akkor nem lesz mindig az, hogy csak azért veszem elő a telefont, hogy lefoglaljam magam. Jobban kapcsolatban tudtam lenni a külvilággal, vagy önmagammal, ami önmagában is nagyon jó érzés, hiszen jobban tudok magamra figyelni. De erről már írtam többször korábban. Ráadásul mindig megmosolygom, amikor valakinek megmutatom a Sony Ericssont, úgy rácsodálkozik, mintha ez lenne a legutolsó trend. Csak nem reneszánsza lesz a mobiltelefonoknak?

Tehát a fő kérdés a fotózás pótlása. Bár erre még nincs megoldás, ennek ellenére ma beruháztam egy Xiaomi Redmi Pad 2 táblagépre.

Ez volt az, amit kinéztem magamnak. A felbontása kiváló a színek rendben vannak. Ígérete szerint pedig megfelelő hangszórót csatlakoztatva pedig a hangminőség is nagyszerű. Nos, legyen így. A másolás az okostelefonról simán megtörtént, így minden mehet tovább nagyobb kijelzőn.

A fotózást illetően meg tényleg szükség lesz egy komolyabb fényképezőgépre.

Nem annyira élénkek a színek, zajos a kép, elmosódnak a részletek, kisebb bemozdulásra elhomályosodik a kép, ráadásul a menüt is körülményes elérni. Inkább csak akkor fogom használni, amikor tényleg nincs más lehetőség. De próbálgatom még a beállításokat, hátha ki tudok sajtolni egy jobb képminőséget.

De Wi-Fivel teljes körűen használható a táblagép, úgyhogy első körben elégedett vagyok vele.

Újabb gyerekkori kazettára tettem szert, méghozzá a Rajzfilmslágerek 4-re. Bár emlékeztem, hogy a sorozat több "tagja" is megvolt, de ezeket azért nem terveztem újra megvenni, mert ma már tudható, hogy a '90-es években szép számmal jöttek ki olyan videó és zenei kiadványok, amiknek szerzői jogi tisztasága megkérdőjelezhető. És nagy tételben kötnék fogadást arra, hogy a Rajzfilmslágerek sorozat is ebbe a bizonyos "megkérdőjelezhető" kategóriába tartozik.

Ezt mégis megvettem, méghozzá azért, mert láttam, hogy az ebben egy olyan tombolát adtak, amibnek sorsolásán a főnyeremény egy Super Nintendo volt. Lényegében mint egy magyar Nintendós relikvia vettem meg a kazettát. Ráadásul 290 forint volt, azért meg igazán semmiség. Bár arról nem szól a fáma, hogy a sorsolás nyilvános volt-e, vagy közjegyző jelenlétében zajlott-e.

Meg ha már itt van, akkor meghallgatom. Annyira nem vártam csodát tőle, és amúgy tényleg nem egy nagy szám. Az ének olyan, amilyen... Borzasztó hangszíne van az énekeseknek. A borítót elnézve, egyáltalán nem ismerem őket, sehol nem hallottam róluk, a többi név is teljesen ismeretlen számomra. Elkönyvelem úgy, hogy van egy bootleg kazettám. Emlékszem is arra, hogy már annak idején is feltűnt, hogy például a Disney dalok is az OST kazettán és CD-n összehasonlíthatatlanul jobban hangzottak. Tehát szerencsére már akkor is elérhető volt az eredeti, így tudhattam már akkor is, hogy az az igazi. Minőség terén is. Nem véletlen volt ráírva annak idején a Disney kazettákra és CD-kre, hogy Eredeti filmzene magyarul. Mert az Aladdin is, ami ezen rajta van, sem éppen magas minőségű énekesi nívóról árulkodik. Ugyanakkor az idegen nyelvű dalok (van egy francia- és egy spanyol nyelvű dal a kazettán) korrektül el van énekelve, tehát nem halandzsáznak.

És akár japán is lehetne... Mert az Alfréd a Kacsa A kedves kis tekergő című dala nagyon ismerős volt valahonnan, de nem gyerekkorból. Jaj, hát a japán változatot Hayashibara Megumi énekelte! Azt tudtam, hogy a zenét egy holland zeneszerző, nevezetesen Herman van Veen jegyzi, és ugyan sejtettem, hogy a holland változat is ezen a zenén alapul, de hogy Magyarországon is ismert lett volna... Az megvan, hogy nálunk is vetítették az Alfréd a Kacsát (általános iskolás elsős koromban Alfréd a kacsás tolltartóm volt), de a dal egyáltalán nem. Ez is olyan anime volt, hogy nem tudtuk, hogy animét nézünk. Sőt, nem is voltam hirtelen biztos abban, hogy animének nevezhető-e, de igen. Ez is japán-európai koprodukció, ami annak idején elterjedt volt. És Alfréd japán hangja Hayashibara Megumi volt, aki ráadásul openinget és endinget is énekelte. És milyen érdekes, hogy a magyar változat egyáltalán nem maradt meg. A japánt meg mint Hayashibara Megumi diszkográfia, rengeteget hallgattam. Ááá, és az a játékosság, ahogy ő énekelte... Senki, senki nem képes olyan gyermeki bájjal énekelni, mint Hayashibara Megumi!

Úgyhogy mégis érdemes volt a tombolán túl is megvenni a kazettát, és a teljesség kedvéért azért elmondanám, hogy a borítón az eredeti szerzők nevei olvashatók. De ez nem menti meg a kiadványt a bootleg-mivoltától és hogy az énekeseknek szinte kivétel nélkül borzalmas hangjuk volt. Ez azon kiadványok egyike, amely hallatán kellemetlen érzésem támadt, hogy gyerekkorom része volt.

Igencsak rákaptam a Vintedes üzletelésre, nemcsak veszek, hanem el is adok a gyűjteményemből. Nem feltétlen feleslegesek, de csak azokat a tárgyakat tartom meg, amik tényleg relevánsak számomra. Sikerült már könyveket eladni, és azt kell mondjam, hogy kellemesebb lett ránézni a könyvespolcra, mert több lett a hely, az egész légiesebbnek hat.

Így több hely jut azoknak a tárgyaknak, amik igazán számítanak. Képeken megmutattam a holland barátomnak a gyűjteményemet és bár tetszett neki, de nagyon zsúfoltnak látta az elrendezést. Nos igen, annyi könyvem, DVD-m van, hogy amik nem férnek el a sorban, azok fektetve felettük sorakoznak, amíg a polc tart.

Főleg az alkudozás ízére kaptam rá igazán, ami annak fényében számít fordulatnak, hogy korábban soha nem alkudoztam. Olyannyira nem, hogy majdhogynem még az elvet is elítéltem. Még azt sem szerettem, amikor régen anyámmal jártunk a piacra, és ő alkudozott. Egyszer szóvá is tettem, hogy ez nekem olyan, mintha magát a tárgyat, vagy az árust nem tisztelné, de erre csak azt mondta, hogy bennem semmilyen kereskedői vér nincs. Én ezt akkor nemhogy nem kritikának, hanem dicséretnek vettem. Sokáig tartottam is magam ehhez: Ha valaminek az ára nem volt számomra megfelelő, egyszerűen otthagytam, és kerestem egy olcsóbbat.

Ebben csak nemrégiben következett be változás. Lelkes nézője vagyok a Kincsvadászok című műsornak. Egyrészt nagyon tetszik a műsorban, hogy edukatív, sok mindent megtudok a régiségekről. Nekem ez egyben történelem, művészettörténet óra is. Másrészt bizonyos tárgyaknál nemcsak licitharc van, hanem alku is. Ezeket nézve jöttem rá, hogy tényleg hibás volt a gondolkodásom, hiszen nemhogy semmi tiszteletlenség nincs az alkuban, hanem ez akár egy jó játék is lehet. Játék az árakkal. Aztán ezt megfigyelve, kitanulva, kezdtem el ezt a Vinteden is alkalmazni. Tényleg jó és izgalmas játék. Még vannak bukdácsolások, van olyan, hogy a másik fél jár jobban, de a hibáimból tanulva fog ez javulni.

Azért is van szükség egy kis kereskedői vénára, mert elsősorban játékok gyűjtői kiadását tervezem venni. És nem árt, ha józanabb áron gyűjtöm be, arról nem is beszélve, hogy a retro ára is elszállt a csillagos égig. Ha esetleg ott tudnék segíteni magamon... Nos, azt nem venném rossz néven.

Mindenesetre anyagiak függvényében bevetem magam az alkudozás örömeibe.

Az utóbbi napok Vintedes vásárlásaimnak köszönhetően visszatért a gyerekkorom egy kis szelete.

Ezek voltak az első maricás albumaim. Emlékszem, mennyire izgalmas volt venni az újabb csomagokat, gyűjteni a matricákat, így teljesebbé tenni az albumot. A matricás albumok egyik titka számomra az volt, hogy mindig volt újdonságértéke attól, hogy folyamatosan gyűjtek a matricák. Mindig, amikor az új matricák beragasztása után végiglapoztam az albumot, azt éreztem, hogy egy kicsit több volt. Egyébként soha nem volt teljes egyetlen matricás albumom sem. Cserélgettem én is, de soha nem gyűlt ki az összes. De nagyon jó móka volt, szerettem. És most is veszek matricás albumokat, ha találok valami érdekeset. Főleg Disney-t, de voltak Harry Potteres matricás albumot, meg a Super Mario is néhány éve. Hát én ne vettem volna meg?

Sajnos a régiek nálunk is úgy jártak, hogy amint lejártak, nem lehetett hozzájuk matricákat kapni, kidobásra kerültek. Mostanra meg micsoda értékük lett... Az már csak hab a tortán, hogy a Tini Nindzsa Teknőcök album 10 Forint volt a maga idejében, most meg 10 Euró körüli áron vettem meg. A pénz értéke nem vész el, csak átalakul.

De nemcsak azért gyűjtöm, mert gyerekkorom részei voltak, ezáltal visszatér az életemnek azon része, hanem mert a '90-es évek elejének egy kordokumentuma. Mesélnek erről az időszakról. Mi volt akkor a trend, hogyan szólították meg az akkori gyerekeket.

A 100 Folk Celsius Miki Manó kazettái meg nekem is gyerekkorom részei voltak. Az igazat megvallva, sokáig vonakodtam arról, hogy valaha is meghallgassam a rajta szereplő dalokat, mert féltem attól, hogy kellemetlenül fogom érezni magam a hallgatásuk közben. Ehhez képest döbbenten tapasztaltam, hogy valami fantasztikus élmény volt! A dalaik azt hozzák vissza, amiért jó volt annak idején gyereknek lenni. Az előadásmódjuk arra utal, hogy a tagok maguk is megélték a gyerekkorukat, és szívesen emlékeznek rá vissza. Ugyanis úgy szólították meg a gyerekeket, hogy gyerekszámba vették őket. A szövegek hihetetlen találóak. Úgy volt tanító jellegű, emlékezetes, hogy tartották a vers adta kereteket. (Ha reggel van a Föld egyik oldalán, a másik oldalon fényes délután.) A zenét illetően a tagok maguk játszottak a hangszereken, és itt-ott olyan zenei bravúrt hallok, amik az LGT, vagy a Skorpió zenéjére emlékeztetnek. Ennek fényében különleges ajándékok voltak ezek a kazetták. Ma leginkább azért érdemes meghallgatni, mert kiválóan közvetítik a '90-es évek gyereklelket. Mi annak idején tényleg ilyenek voltunk. Ráadásul az akkori gyerekeket foglalkoztató témákat úgy közvetítették, mintha maguk is gyerekként élték volna meg.

Egy dalra részletesebben is kitérnék, a Katonadologra. Ez akkoriban általános mondás volt, nekem is sokszor mondták, amikor elestem, vagy megvágtam magam, és sírtam, hogy katonadolog. Ez abból a szempontból jó frázis lehet, hogy felkészít a felnőttkori nehézségekre, hogy erősek legyünk és jobban viseljük, de most, 30 év múltán egyre többen beszélnek arról, hogy mennyire fontos, hogy kifejezzük az érzelmeinket. Hiszen ha elfojtjuk, azzal nem múlik el, hanem felgyülemlik, és majd valamikor robban. Belegondoltam, hogy ha úgy alakul, hogy mégis lesz gyerekem, és lesz valami balesete, én se mondanám neki, hogy katonadolog. Hanem átölelném, hagynám, hogy kisírja magát, és ha megnyugszik, mehetünk tovább. Egyébként maga a dal egy végtelenül kedves és barátságos szerzemény, és kiválóan mutatja, hogy mennyire megváltozott a gyereknevelési elv. Az lehet vita tárgya, hogy melyik a jobb, én abban hiszek, hogy a gyereknek hosszútávon az tesz jót, ha kiadja magából az érzelmeit.

Ezek az albumok ebben a formában soha nem jelentek meg CD-n. Ám 2002-ben kijött egy Miki Manó összes meséje album CD-n is, ami mind a három Miki Manó album összes dalát tartalmazza.

A gyerekdalaik hitelessége és zsenialitása főleg annak fényében érdekes, hogy vannak felnőtt albumaik is, ahol nem rejtik véka alá például a nők iránti imádatukat. (Vidéki kislány, mondd csak, mit hiszel? Kinek fogsz gyónni, ha velem vétkezel?) Vagy talán pont ott van az összefüggés, hogy megélték a gyerekkorukat, így a felnőttkorukat is meg tudják élni a maga teljességében? Az biztos, hogy nagyon jó együttes volt. Visszatérve a jövőbeni gyerekemre, büszkén mutatnám neki ezeket a gyerekkazettákat, hogy "Na fiam! Apád ilyen zenét hallgatott, amikor annyi idős volt, mint te most!"