Egy merész vállalkozást találtam ki: Az idővonal szerint játszom végig a The Legend of Zelda játékokat. Már régen is keringett az interneten egy elmélet, hogy milyen sorrendben játszódnak a Zelda játékok, én is megírtam még régen ezalapján a saját tézisemet. A Nintendo is utalt rá, hogy van valami, végül 2011-ben, a sorozat 25. évfordulója alkalmából közzétették a hivatalos The Legend of Zelda timeline-t. Ugyanebben az évben adták ki a The Legend of Zelda: Skyward Sword játékot, melyről hamar megtudtuk, hogy az idővonal szerinti legelső játék. Véletlen lenne, hogy pont a 25. évfordulóra adták volna ki azt a játékot, mely mahogynem a történelem előtti időkben játszódik? Aligha. Az biztos, hogy a játék története olyan szinten misztikus, mint a történelem első uralkodóinak legendája. Itt tudjuk meg, hogyan készült Mesterkard, és hogy Zelda hercegnő valójában Hylia istennő földi inkarnációja.

Viszont én még soha nem játszottam a Skyward Sworddal, nekem kimaradt a Wiis változat. Így ahhoz, hogy elkezdjem a magam által kitalált kihívást, szereznem kellett egy Skyward Swordot. És hogy akár útközben is tudjak játszani a játékkal, a HD kiadást kerestem. Volt is lehetőségem, hogy vegyek egyet, el is mentem érte Szegedre. A Hardveraprón találtam, az eladó nagyon rendes és rugalmas volt. Elhozta Rókus vasútállomásra, így gyorsan vissza is tudtam jönni. Vittem magammal a Switchet, hogy kipróbáljam (szerencsére rendben működik), de csak otthon akartam elkezdeni a játékot, hogy teljes pompájában lássam a HD-ra remasterelt kiadást.

A teljes pompát illetően csalódás ért, mert megítélésem szerint eléggé rosszul sikerült a remaster. A karakterdizájn és az animáció tisztára úgy néz ki, mint egy Wii játék. Link mozgása is inkább tűnik mesterkéltnek. Gyakorlatilag semmi mást nem csináltak a játékkal, mint HD-ra átírták, amúgy nem lett maga a játék kidolgozottabb.

És hogy mik az első benyomások? Nos, nem úgy ragad magával, hogy a legelső pillanattól el nem ereszt, egyszerűen tetszik a környezet, és azt érzem, hogy be akarom járni az egész Skyloftot, és eggyé akarok válni a közeggel. Ez azért egész jó alap. Ezért lassan is haladok. Mondjuk kezdjük azzal, hogy azt a macskát se nagyon tudtam, hogy juttassam el a gazdájához, mert ha Link kezében van, nem tud ugrani. Mire rájöttem, hogy van más út is, közvetlen oda le lehet ugrani. Ravasz. Ja, igen! A macska is inkább úgy néz ki, mint egy ősmacska, ahogy a madarak is inkább egy ősmadár érzetét adják. De ez talán már inkább belemagyarázás, hogy tényleg őskorinak tűnjön a játék. A Zelda játékoktól sosem voltak idegenek a furcsa kinézetű állatok. Amúgy a civilizáció meglehetősen fejlettnek tűnik. Ennek is lehet egyébként a való életből példát találni, hiszen például az ókori görögök is állítólag évezredekkel megelőzték a korukat. És talán nem ők az egyedüliek. Lényeg, hogy jó lesz a játék. Csak azt a nyűves kardot találnám meg... Hol van az a bizonyos hátsó szoba, amit említettek?

Holnap talán kiderül. Szeretném végigjátszani a játékot. És egyébként ezzel együtt 16 Nintendo Switch játékom van. Pontosan annyi, ahány Wii U játékom.

Más. Megtaláltam Vinteden azt a Sony fejhallgatót, amit annyira szerettem. Ez a MDR-V150-es modell, még 2020-ban vettem, amikor elhatároztam, hogy Sony termékeket fogok venni. Akkor fehéret vettem, és annyira el voltam ájulva a hangminőségtől, hogy konkrétan új minőségét éltem meg a zenehallgatásnak. Főleg annak fényében, hogy ez akkor 3500 forint volt. Nyilván nem vagyok audiofil, nem tudom megállapítani a saját fülemmel a tényleges minőséget, de az árához képest nagyon jól szólt. Ez volt az a fejhallgató, aminek hatására eldöntöttem, hogy elkötelezem magam a Sony mellett, mert az a cég, amelyik ilyen alacsony áron ilyen jó minőséget kínál, arra egy rossz szavam nem lehet. És hogy újra megvettem, jelzi, hogy azóta nem sikerült olyan fül- vagy fejhallgatót találni, ami ezt a minőséget hozza. De leginkább az érzet miatt vettem meg ismét, hogy ez segített a Sonynál megállapodni.

A régi sajnos eltört, és használhatatlanná vált. Bal oldalt lehet látni, hogy kijön a fejhallgató rész, azt lehet forgatni. Az a rész nagyon vékony, és egy óvatlan pillanatban megadta magát. Na erre sokkal jobban fogok vigyázni. Tényleg csak saját véleményt tudok mondani, de szerintem tízszeres árú fejhallgatók szólnak olyan jól, mint ez. És most is 1500 forintért találtam meg. Hol írjam alá? Jaj, hát a vásárlásommal alá is írtam, miket beszélek.

Nagyon örülök neki, mert most is kihallottam azt a minőséget, amit annyira szerettem. Ma már sajnos nem lehet kapni, valami miatt gyorsan kikerült a kereskedői forgalomból, de aki talál ilyet, csak bátorítani tudom, hogy vegye meg, mert hasonló árakon adják használt boltokban, és ilyen áron ilyen kivételes minőséget nem talál minden utcasarkon.

Hát, ha nem kis viszontagságok után, de sikerült végre továbbjutni a The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D-ben. Évekig el voltam akadva a Fire Temple főgonoszánál, Volvagiánál. Könnyű megtalálni a módját, hogyan győzzük le, de megcsinálni főleg azért volt nehéz, mert ha megsebez, akkor sokat sebez, és elég könnyű meghalni, ha nem szerzünk előtte szívet. Hiszen tudható, hogy az OoT-ben három szívvel folytatjuk a játékot, ha meghalunk. És lám. hiába van Linken tűzálló ruha, ha a tűzforró szörny annyira megsebzi.

És emiatt a sebződés miatt volt az, hogy nem tudtam egyszerűen továbbjutni a játékban. Nem arról van szó, hogy hosszú éveken át hiába próbáltam. Egyszerűen csak hosszú szüneteim voltak, amikor nem vettem elő a játékot. Tehát alkalmanként próbálkoztam, de mindig elbuktam, mert az esetleges sebződést nem tudtam elkerülni. De néhány napja felmerült bennem a kérdés, hogy biztos, hogy csak kalapáccsal lehet megsebezni? Az egyik nehézsége a harcnak számomra ugyanis az volt, hogy mindig kalapáccsal sebeztem meg, és utána karddal. És mi lenne, ha megpróbálnám nyíllal megsebezni, amikor a levegőben van? Ez volt a megoldás! Így már sokkal gördülékenyebben ment a csata, és jelentem, elsőre sikerült kivégezni!

Ez is a Nintendo 64-es időkből maradt vissza, annak idején kalapács+kard kombóval győztem le. De csak most esett le, hogy ezzel nagyon megnehezítettem a saját helyzetemet. Egyrészt így csak akkor tudtam megsebezni, amikor nem szállt fel a magasba, másrészt mindenképp közelharcot kellett vívnom vele. Hát így jó, hogy nagy eséllyel sebződök meg! Mondjuk az volt a vicces, hogy valóságos nyílzáport zúdítottam rá, mert nem tudtam, hogy jól célzok-e, egyáltalán sebzi-e, ezért gyorsan fogyatkoztak a nyilaim. Aggódtam is, hogy ha így is meghalok, akkor mit csinálok, mert ha újra neki kell menni, nyilak nélkül már tényleg nehéz lesz. De szerencsére előbb halt meg, de egyetlen egy nyilam maradt.

Végre, végre! Hosszú évek után tovább előre! Sokakkal ellentétben én szeretem a Water Temple-t, És állítólag könnyebb is a 3D-s remake-ben. Ezek után csak még jobban érdekel!

Teljesen véletlen találtam rá Vaterán erre az Burger King - Coca-Cola Oroszlánkirályos pohárra. Nem is haboztam rá licitálni, ma megérkezett. Örülök neki, mert ez 1995-ből származik, és főleg a '90-es évekből gyűjtök Disney-s cuccokat. Ez a pohár nekem főleg azért különleges, mert a Burger King elég későn, csak 2016-ban jutott el Békéscsabára. Pesten voltam már korábban is, de gyerekkoromban egyáltalán nem, így ez nekem kuriózum. A kép is nagyon menő, konkrétan A trón úgy csábít dalának "De nem vagy se nagy, se király, míg hajad nem sörény" sorát vizualizálja. Nagyon jó állapotú, teljesen rendben van, egyedül az alját kell megtisztítani, és akkor inni is lehet belőle. Mosogatószerrel nem sikerült, valószínűleg hipó kell hozzá. Örülök neki, ilyeneket is szívesen gyűjtök. Állítólag sorozat van ezekből a poharakból, ha találok meg, megveszem.

Az O-Ringes DVD-gyűjteményemet illetően is belehúztam, ugyanis ma már egyre kevesebb van belőlük üzleti forgalomban. És még egy kicsit foghíjas a gyűjteményem, és mivel mennek fel ezeknek az ára, addig akarok belehúzni, amíg relatív emberi áruk van. Az Xpressről rendeltem meg, mint Magyarország legnagyobb DVD-s webáruháza, náluk van a legnagyobb kínálat. Ami még elérhető, az náluk biztos kapható még. Az áruk ugyanakkor viszonylagos, mert már most döbbenten tapasztaltam, hogy néhánynak már most döbbenetesen magas ára van.

Azért esett ezekre a választásom, mert a Verdák az újkori Disney-Pixar művek közül alapnak számít, és mivel én is szeretem, ezért hiányoltam a gyűjteményemből. A Pán Péternek prózaibb oka van. Az a lényeg, hogy most februárban ünnepeljük a Nintendós csapatunkkal a The Legend of Zelda megjelenésének 40. évfordulóját, és én erre egy külön nagy cikkel is készülök. Korábbról is rémlett már az infó, de igazából csak most jutott el hozzám, hogy Link karakterét többek között Pán Péterről mintázták. Tagadhaták? Hát nézzétek meg! Mintha Link unokatestvére lenne! Így ez a film egyszerre lett számomra Disney és Nintendo is. Láttam egyszer-kétszer, de bevallom őszintén, szinte semmi nem maradt meg a történetből. Hát itt az alkalom, hogy komolyan belevessem magam a történet. Olyannyira "hátrasorolt" Disney klasszikus nálam a Pán Péter, hogy konkrétan most lett meg DVD-n. Egyetlen korábbi kiadás sincs meg, és nem is törtem magam a keresésével. De így, hogy megtudtam, hogy a Nintendo innen is inspirálódott, már mást jelent a dolog. A Blu-ray meg onnan jött, hogy nagyon olcsó az Xpress-en. Hát, hol írjam alá? Az már csak hab a tortán, hogy a DVD és a Blu-ray borítója megegyezik.

Azért is volt ennyire hátrasorolva nálam a Pán Péter, mert hiába 1953-as a klasszikus, Magyarországon csak 1998-ban jelent meg. Nem vetítették moziban, videokazettán jelent meg. És a helyzet az, hogy én pont akkoriban kezdtem el egyre kevesebb rajzfilmet nézni. Ezért a Pán Péterrel csak meglehetősen későn, csak 2012-ben találkoztam, amikor újra elkezdtem nézni a nagy Disney klasszikusokat. A film nem maradt meg különösebben, csak az alapkoncepció Sohaországról, és hogy Pán Péter soha nem akar felnőni, és nem is szereti, ha valaki fel akar nőni. Kedves kis történet, meg fogom egy párszor nézni, hogy jobban megmaradjon bennem. Ha már bizonyos szempontból évfordulója van.

A Nintendónak egyébként volt közös licensze a Disney-vel, ugyanis mielőtt beléptek volna a konzolpiacra, sok társasjátékot adtak ki Japánban. Ezek nem kis hányada Disney licensz volt. Innen nézve talán nem egy elrugaszkodott gondolat, hogy a Nintendo jó inspirálódhatott a Disney-től az egyik főhősét illetően.

Jó ideje szemezek már a Géniusz kvízkönyvvel, most megvettem az első kötetet. Nem néztem az összes adást, de amit igen, abban nagy örömömet leltem, ezért amikor megláttam a könyvet, tudtam, hogy meg fogom venni egyszer. Csak az ára miatt a megfelelő alkalmat vártam ki, ez most jött el.

Nagyon jó volt belelapozni, elolvastam Gundel Takács Gábor előszavát is. A kérdéseket illetően, ha valaki, aki szívesen beszáll, bevállalnám a műsorvezető szerepét. De a kérdéssorok arra is jók, hogy magunk utánaolvassunk a válaszoknak, amik felkeltették az érdeklődésünket. Ezt már a műsor alatt is csináltam, hogy a reklámszünet alatt, ami jobban érdekelt, annak utánanéztem. Itt erre egy kicsivel több idő lesz. Tehát több funkciós lesz a könyv nálam.

A könyvet, a vetélkedőt és a műsorvezető személyét azért tartom nagyra, mert segítenek a jelenben élni azáltal, hogy értéket közvetít. Ismert a mai magyar média helyzete, ezért ma már külön meg kell becsülni, ha valaki a műsoraival, értékrendjével az ország jobbításán dolgozik. És ami nemcsak hogy jó, de úgy érzem, hogy nekem is szól, azt minden további nélkül támogatom a magam eszközével. Nekem Gundel Takács Gábor személye önmagában garancia a minőségi műsorvezetésre. Többször írtam már, hogy nekem ő a legpozitívabb magyar médiaszemélyiség. A színvonalas műsorvezetéshez egyéniség, világos és vállalt értékrend is dukál, és ezeket nagyon tudom becsülni, főleg, ha tudok velük azonosulni.

De azért nem akarom kritikával illetni a magyar médiát és a kortárs kultúrát, mert ha valami színvonalas is, nem érzem, hogy engem szólít meg. El vagyok látva mai magyar zenével, hiszen a családomban, rokonságomban többen is hallgatják, így hellyel-közzel képben vagyok velük, de mindig visszatérek az általam szeretett japán előadókhoz, mert úgy érzem, hogy velük tudok igazán azonosulni. Bár talán a TV-műsorokat illetően jogosabbak a negatív kritikák, mert abból, amit látok, én is azt gondolom, hogy szinte semmilyen utánpótlás nincs a magyar televíziózást illetően. Nem tudok olyan fiatal műsorvezetőt, médiaszemélyiséget mondani, akit jó nézni, kellemes érzésünk támad, nem utolsósorban azt látom, hogy hű az elveihez.

Azért említettem a zenét is, mert bár ebben a blogban soha nem írtam a Hungáriáról, meg soha nem volt annyira prioritásban a zenéjük, de amikor hallgatom, mindig nagy örömmel teszem. És borzasztóan megrázott Fenyő Miklós halála, mert ismét egy nagyszerű zenésszel szegényedett a magyar zenei paletta. Nekem annyi a személyes kapcsolódásom a Hungáriához, hogy a nővérem kiskoromban többek között az ő zenéjüket hallgatta hétvégén, amikor készült a bulira. Így bennem is ez a jó érzés maradt meg, ahogy hallgatom a zenéjüket. Fenyő Miklós azon nagyszerű énekes-zenészek közé tartozott, akik színvonalasan tudtak szórakoztatni. Ha egyszer-egyszer hallottam őt beszélni, mindig kellemes érzésem támadt, mert jó volt hallgatni őt. Jókat is mondott. És abban is érzem az idő múlását, hogy azon énekesek, zenészek, akiknek munkásságát gyerekkoromban is szerettem, akkor középkorúak voltak, ma már nemhogy idősek, hanem sorban távoznak el közülünk.

És hogy azt látom, hogy egyre kevesebb olyan ember maradt a médiaszemélyiség maradt, akire fel lehet nézni, ezért azt gondolom, hogy külön meg kell becsülni azt, aki mai körülmények között is értéket közvetít. Ennek is szólt ez a könyvvásárlásom.

Tegnap meghallgattam Orsi: Ha lemegy az Nap című albumát és eszembe jutott egy különös emlék: Szerettem hallgatni a szerelmes dalait, mert mindig azt képzeltem, hogy nekem énekli. No, nem voltam szerelmes Orsiba, de az tény, hogy nagyon szerettem ezt az albumot. Nagy sláger volt megjelenésekor az album betétdala, és nekem is bejött. Annyira, hogy meg is vettem az albumot kazettán. Egyike azon albumoknak, mely élvezi nálam a "rongyosra hallgatott kazetta" státuszát. A CD-t csak jóval később, 2011-ben vettem meg Vaterán. Nagyon akartam annak idején a CD-t is, de végül elmaradt. De ami késik, nem múlik és a mai napig alkalmanként beteszem a lejátszóba. Bár ma már kritikusabb füllel hallgatom, van néhány nyilvánvaló hibája (például a szöveg eléggé problémás), de alapvetően most is szeretem és szívesen hallgatom.

Okui Masami 2023 végén egy olyan feldolgozásalbumot jelentetett meg Masami Kobushi: Kayokyoku-hen címmel, amire olyan dalokat énekelt fel, amik hatással voltak rá gyerekkorában, inspirálták arra, hogy énekesnő legyen. Hallgatva a dalokat, oda jutottam magamban, hogy igen! Méltán voltak rá inspiráló hatással azok a dalok. Ennek hatására elkezdtem azon gondolkodni, hogy melyek azok a dalok a '90-es évekből, amik hatással voltak rám. Bár alapvetően nem szeretem, ha ostorozzák a '90-es éveket, de azt el kell ismerjem, hogy a magyar könnyűzene rettenetesen kaotikus volt. Nagyon nehezen jött össze egy albumra való olyan dalokból, amik jobbak is évoltak minőség terén, meg szerettem is. Úgy gondolom, hogy a '90-es években vált nyilvánvalóvá, hogy a lemezkiadás tiszta üzlet, hiszen nyugatról vették át a nagy trendeket, amik milliós eladásokat produkáltak. Egyáltalán nem a minőség és az előadó egyéniségének kihangsúlyozása volt a producerek fő célja.

A mai napig azt gondolom, hogy Orsi albuma arra volt kísérlet, hogy a '90-es évek trendjeit igényesebb köntösben közvetítsék. Erre több szempontból is adottak voltak a lehetőségek, hiszen Orsi elég sok albumon vokálozott, így több előadónak, együttesnek mutathatta meg a tudását. Dorozsmai Péter producer pedig 1997-ben gondolt egyet, és összeboronálta azokat a zenészeket, énekeseket, akiknek Orsi dolgozott, és összehoztak neki egy albumot. Megítélésem szerint egy egész jót. Orsi szépen énekel, az átlagosnál több az élő hangszer. De a szöveg tényleg problémás. Az is Dorozsmai Péter munkája, és a töltelékszavakkal, kényszerríemmel sajnos bebizonyította, hogy nem specialitása a dalszövegírás. Ellenben zenét tud írni, a dalok többségét ő szerezte, ráadásul úgy vélem, hogy egész jól ráérzett Orsi egyéniségére. Ahogy hallgatom az albumot, most is úgy érzem, hogy keresték a metszéspontot a '90-es évek trendje és az énekesnő egyénisége között. Ennek szól az, hogy annyira kellemes hallgatni Orsitól a szerelmes dalokat, nem a gyengéd érzelmeknek.

Bár azt hozzátenném, hogy az albumról a Z magazin 1997 szeptemberi számában írtak egy olyan rövid értékelést, melyben például megemlítették, hogy csak azért írtak szerelmes dalokat, mert akkoriban szinte elvárás volt. Ezzel alapvetően egyetértek, ez az egyik oka, ami miatt kaotikus volt a '90-es évek zenéje. Mindegy, hogy éneklik fel, de a szerelmes dalok kötelező elemei voltak az akkori zenei palettának. Ugyanakkor azt gondolom, hogy pont Orsira nem igaz a kritika, mert személyes megítélésem szerint illeszkednek az egyéniségéhez a lassú balladák is. Ezért érintettek meg a szerelmes dalai is.

És ha már elmentem a héten a könyvtárba és böngésztem az Arcanum archívumában, akkor belenéztem korabeli BRAVO magazinokba is. Ezt minden két hétben vettem annak idején, főleg 1995-1999 között. És hát... Akármennyire is régi az adott tárgy, le tudom rendezni magamban, hogy az adott kornak az úgy rendben volt. A BRAVO magazint viszont azon magazinok közé tartozik, amikor most rettenetesen kínos volt olvasni. Gyakorlatilag egy zenei bulvárlap volt borzasztóan igénytelen kivitelezésben. Semmi másról nem szólt, mint az akkori trendek hirdetéséről. Nekem meg gyerekként nem volt igényem arra, hogy máshonnan tájékozódjak. A Z magazinról se tudtam annak idején. Ezért biztosra nem mondom, de van egy olyan tézisem, hogy a '90-es években sokkal élesebben vált el a mainstram és az igényes média, mint manapság. Talán ennek is volt köszönhető, hogy a '90-es évek magyar zenéje annyira kaotikus, hiszen a BRAVO magazin-félék diktálták a trendet, úgy, ahogy a producereknek megfelelt.

És én azt gondolom, hogy ebben a zavaros vízben akart Dorozsmai Péter valami mást csinálni. Valamit, ami egy kicsit jobb, mint amit megszoktunk. Leszámítva a szöveg minőségét, sikerült is! Mert még egy emléket osztok meg, amire viszont már régebbről emlékszem: Szintén gyerekkoromban, egy érzékenyebb pillanatomban hallgattam a Míg gyermek voltam című dalt. És addig hallgattam, míg elsírtam magam. Az egy nagyon szép dal a gyerekkor útkereséséről, szépségeiről, most is jó érzésekkel hallgatom. Tegyetek vele egy próbát ti is, ha még nem hallottátok volna.

Tehát vannak jó zenék a '90-es évekből. Főleg, ha hozzávesszük az újabb Zorán albumokat, az LGT-tagok szólólemezeit, valamint az 1997-es LGT albumot. Én a Presser Gábor, Sztevanovity Dusán vonalon mozogtam, ezért ezeket ismerem igazán, de biztos van még jó néhány régi nagy énekes, együttes, akik visszatértek / folytatták a karrierjüket. Tehát egyáltalán nem elveszett évtized a '90-es évek magyar zenei téren, de az tény, hogy nagyon nehéz volt meghallani a zajban a dalt.

Tegnap délután befejeztem a személyes jellegű blogpostok migrálását, ezért teljes lett ez a blog. Ezzel a blogpostok téma szerinti különválasztásának újabb szakasza zárult le, ez az oldal teljes mértékig a személyes írásaimat tartalmazza. Itt írok oldott kötetetlen formában különböző témákról, amik érdekelnek, foglalkoztatnak. Leginkább a személyes aspektus kerül fókuszba, személyes kötődések, emlékek tárgyakról, kulturális termékekről. Meg néha olyan témákban is írok, amik épp foglalkoztatnak.

A Blogspotos blog, ahonnan áthoztam meg a magyar és nyugati kultúráról fog szólni, azokról írok kritikákat. Oda is bekerül a személyes vonatkozás, de csak annyira, hogy azt éreztessem, hogy van kapcsolódásom az adott műhöz. Mindent egybevetve, kötöttebb az írási stílus, azon dolgozok, hogy olyan kritkákat írjak, hogy komolyan vehetők legyenek. És mivel onnan származnak a személyes blogpostok, ezért azokat priváttá teszem és az oldaldobozokat is átstrukturálom.

Nem fogom törölni a blogpostokat, mert egyrészt sok munkám van bennük, másrészt ha ne adj isten, bármikor rámjön, hogy visszatérnék oda, ne menjek végig megint azon a tortúrán, hogy szépen megszerkesztve kerüljenek vissza. Az összes blogomban együtt majdnem 3500 blogpost van (20 év az 20 év), ezeket úgy megszerkeszteni, hogy szépen is nézzenek ki, nagyon nagy munka. Azért nem működik a költöztetés, mert a különböző blogfelületek különböző motorral dolgoznak, így az eredmény nem 100%-osan az, ahogy a másik blogon látható volt. Ha át is költöztetem a blogot, akkor is végig kell menni minden egyes blogposton és a HTML felületen átnézni a kódolást, átírni a hibásakat, átnézni a címkéket és utána közzétenni. És ez több ezer blogpost esetében borzasztóan időigényes, pepecselős és fárasztó munka.

De igazából abban reménykedek, hogy amit most csinálok, az már a végleges felállás lesz. Már folyamatban van, hogy a blogspotos blogok egységes arculatot kapnak, nemcsak külső terén, hanem oldalak, oldaldobozok, értékelési irányelv tekintetében is. Így egyrészt a blogok könnyebben áttekinthetők lesznek, egyből látható lesz, hogy mikkel foglalkozok, és csak a témát tekintve szükséges oldaldobozok lesznek láthatók. Az arculat meg folyamatosan alakul. Ez lesz a következő nagy szakasza az átalakításnak.

No, nem pont azt a példányt, ami megvolt annak idején, de a bolhapiacon megtaláltam Thalia: En Extasis albumát kazettán és megvettem. Amin a legjobban meglepődtem, hogy 100 forintért adta. Minden képzeletemet alulmúlta, ugyanis ha nagyritkán előjönnek Thalia kazettái, akkor nagyon drágán. Nem gyártottak belőle annak idején sokat, meg ugye csak "idénytermék" volt a zenei munkássága, hogy a kiadók is lássanak valami pénzt az ezredforduló környéki mexikói és dél-amerikai sorozat őrületből. Én meg mivel ebben az időszakban néztem ezeket a sorozatokat, vettem a kazettákat, CD-ket is. Sőt, szerettem is, de ez a szeretet pár év alatt annyira megfordult, hogy kb. 5 évvel a nagy hype után képtelen voltam végignézni egy Vad Angyal epizódot.

Ezzel együtt a zenéket sem hallgattam, és amikor felszámoltam a kazettagyűjteményemet, akkor mentek a Thalia és Natalia Oreiro kazetták is. És ahogy elkezdtem visszavásárolni a kazettákat, amiket eladtam annak idején, azért volt örömteli számomra, mert úgy éreztem, hogy a hozzá kötődő múltam is visszatért, így az egész életem egyre inkább egy teljes ívet írt le. Ezért is alakult ki bennem az a hit, hogy nem érdemes semmit kidobni, amihez már nincs kötődésünk, hanem bedobozolni és eltenni. Ez annak a szimbóluma, hogy az elme nem felejt semmit, csak lekerül a tudattalanba. És akkor van rend, ha mindent a helyére tudtunk tenni.

Ráadásul azt is tapasztaltam, hogy ha sokszor hallgatom a régi albumokat, amiket gyerek- és kamaszkoromban, akkor mai közegben új értelmet nyernek a dalok. Új emlékek kötődnek hozzá. Nem utolsósorban szelektálódnak az albumok. Mert ezt már tényleg csak azért vettem meg, mert volt idő, amikor sokat hallgattam. Nagyon szerettem, mert sok érzés kötött hozzá. De ahogy függetlenítettem magam az akkor megélt érzelmektől, emlékektől, úgy nem hallgattam ezt az albumot. Most így 25 év után (Magyarországon valamikor 2001 elején jelent meg) kritikusabb füllel hallgatva azt mondom, hogy Thalia alapvetően tud énekelni, de olyan érzelmeket erőltettek a dalaiba, amikkel nem tudott azonosulni. Úgy emlékszem, hogy ez volt az első album, ahol Emilio Estafannal dolgozott együtt, mert ezt az albumot már országos sikerre tervezték. Egyik kedves mexikói ismerősöm mondta, hogy ő nagy slágergyáros (producer) volt Mexikóban, nagyon jó érzéssel vitt sikerre énekeseket. Nem ismerem a munkásságát, de ebből az albumból azt hallom ki, hogy ugyan tényleg slágergyanús dalok vannak rajta, de olyan érzelmeket is közvetített Thalia által, amikkel ő nem tudott azonosulni, ezért nem hangzik tőle hitelesen. De rajta kell lenni, mert az volt a '90-es évek trendje (eredetileg 1995-ös az album), nem számít, hogy tudja elénekelni. És akkor kijöttek egy ilyen albummal, ami ha jól tudom, sikeres is volt Mexikóban. A teljes igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy van néhány olyan dal az albumon, amiken hallható, hogy Thalia érzelmei, és azokat nagyon szépen elénekelte.

Érdemes nézelődni bolhapiacokon. Nem kell egyből megvenni 20 Eurós áron (7600 Forint), csak azért, mert beszerezhetetlen. Be lehet azt szerezni nagyon jó áron is, csak ki kell várni.

Néhány éve csinálom már azt, hogy hétvégén reggelente megnézek egy epizódot egy-egy Disney sorozatból. Ugyanúgy, ahogy a '90-es években voltak a TV-ben hétvégi matinék, ugyanaz most, csak mai keretek között.

Ugyanez jutott most eszembe animéknél. Az A+ egy korszak volt a veterán animerajongók körében. És arra gondoltam, hogy rekonstruálhatnám a TV csatornát magamnak. Nekem ráadásul azért is lenne jó, mert annak idején hozzánk már csak az Animax jutott el. Azt nem mondom biztosra, hogy nem volt Békéscsabán olyan szolgáltató, mely betette a kínálatába az A+-t, de azt igen, hogy nálunk nem volt fogható.

Ezért nekem ezt visszahozni nem csupán nosztalgia lenne, hanem egy hiány betöltése mai keretek között. Az Animax által nekem is hagyomány lett, hogy 20 órától animéket nézek a TV-ben, de a régi elmaradt. Ezért gondoltam újra megcsinálni.

De ahhoz, hogy élethű legyen, meg kellett találjam a műsorstruktúrát. Na most ez nem volt könnyű, mert a hagyományos keresés nem segített. Meg is lepett, hogy semmilyen formában nem maradt volna fenn az A+ műsorkínálata az interneten? Legalábbis mezei kereséssel nem... Az Animaxet könnyű megtalálni, mert megvan a Mondo Magazinnak még az első száma is, és emlékeim szerint már abban is megvolt az Animax műsorkínálata. A későbbiekben biztos. Ellenben A+ nincs. Így végül Molyon és Snitten fordultam segítségért, és onnan jöttek a megoldások. Próbáltam az archive.org weboldalt is, de ott sem jártam sikerrel. Nos, mások igen. Kiderült, hogy rossz helyen kerestem a régi linkeket, mert a web.archive.org vezet el a megoldáshoz. Nem tudtam, hogy konkrétan itt lehet weboldalakra keresni. Végül a 2005. december 5-i A+ műsorkínálat lett a telitalálat, mert nemcsak az animéket listázták, hanem a rendszert is. És nagyon jó! Eddig is 5 animét néztem egy napon, csak "elszórtan". Tehát semmi mást nem kell csinálom, mint egybegereblyézni az animéket 20-22 óra közötti sávba és már mehet is! Úgy látom, hogy később módosítottak a struktúrán, de ennek nálam nincs értelme, hiszen nem akarok 2 nappal ezelőtti meg 4 nappal ezelőtti adást ismételni. És gondolom, azért bogozták széjjelebb, mert 22 órától jelentősen megcsappant a nézettség, és hogy később is többen nézzék az A+-t.

Az A+ weboldala valamilyen formában még most is létezik, de itt már csak az utolsó napok műsorait listázzák és nem is lehet visszább menni. Az Animax meg 2007. július 2-án indult el. Egyébként a keresésem azért sem járt eredménnyel, mert erre az utóbbi oldalra kerestem rá, az meg csak egy rajongó által rekonstruált oldal.

És miként lehet mai keretek között animézni? A Crunchyroll segítségével! Új animéket nézni régi rendszerben. Tegnap kipróbáltam és bejött! Valójában az 5 animét régebben néztem, az utóbbi hónapokban áttértem a tokusatsukra, de az A+ rendszer meghozta a kedvemet, hogy ismét komolyabban animézzek. Ezzel leporoltam a tervezett listát és a várólistát. Az alábbi animékre esett a választásom, röviden megírom róluk az első benyomásomat is.

MF Ghost

Autóversenyes anime az Initial D után. Ráadásul tetszik is, mert modern, és a CGI is teljesen ízléses! A történet is jónak tűnik. Örültem a szerencsének.

Horimiya

Ez is olyan, hogy régóta ott van a tervezett listámon, hát itt az ideje. Nos, nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni az első rész. Idealizálja a gimnazista életet, meg a szereplők közti kapcsolatot, de annyira szerethető a közeg, hogy az egész kivitelezésre jó hatással van.

Douse, Koishite Shimaunda.

Ezt az animét eléggé lepontozták és jellemzően azért, mert toxikusak a srácok benne. Pedig ez nemhogy nem baj, hanem sajnos erénye az animének. Ezzel ugyanis a japán valóság sötét oldalának egy szeletét mutatja be. Nagyon sokan élnek ott mérgező kapcsolatban, házasságban, és ez az anime remekül megmutatja, hogy miért. Valóban nem érdemel jó értékelést az anime, de más miatt. Méghozzá azért nem, mert lájkvadász az anime. Azt akarja, hogy szeressük, hogy soroljuk be a többi romantikus anime mellé, ahol a páros csetlik-botlik, de végül egymásra talál. De pont nem ez lenne a lényege. Hanem a valóság bemutatása, de nem úgy, hogy azt akarja, hogy szeresse a néző.

És persze a szezonos újdonságok, amiket naponta váltogatok, ahogy kijönnek az új részek. Ezeket azért nem listázom, mert annyi érdekeset találtam az újak között, hogy igencsak hosszú lenne ez a poszt. Meg azt akkor már az animés blogomba írnám. Ahogy a fentiekről is részletes elemzést majd ott olvashattok.

Szóval ezt így első körben. Ez a hétköznapi kínálat, hétvégeken majd másokat fogok nézni. Azt még nem döntöttem el, hogy miket. De remélem, hosszútávon megmarad ez a rendszer.

Pont elcsíptem még a postást, ahogy mentem a vasútállomásra, így megkaptam a legújabb CDJapan rendelésemet, a Muchuu sa, Kimi ni. Visual Guide Bookot. A vonaton bontottam ki, egy szép nagyméretű könyv lapult a csomagban. Ahogy a számlán is látható, a nagyrésze pontokból van, így igencsak jutányos áron jutottam hozzá. Ennek köszönhetően vámot is alig fizettem a csomagért. Persze a CDJapan ráírt 100 yen értéket a dobozra, hogy azért a Magyar Posta is mutassa magát, hogy hahó, itt vagyunk ám mi is, de azzal még épp tudok úgy lenni, hogy igyanak egyet az egészségemre. Másrészt megkaptam az azonosítószámot, így tudtam Magyarországon követni a csomagot.

Nem tudtam egyébként, hogy miként kell egy ilyen visual guide bookot elképzelni. Nem találkoztam ilyennel korábban (vagy nem tudtam, hogy az egy visual guide book), de mivel követem az animét CDJapanen, ezért beajánlotta. Én meg láttam, hogy hivatalos kiadás, az animének egy olyan artworkje van a borítón, ami még nincs meg nyomtatottan, sok jutalompont is felhalmozódott, lássuk hát, miről van szó.

Kicsit szabadabban úgy mondanám, hogy ahogy egy filmnek van werkfilmje (making of), úgy ez a mangának, animének egy werkkönyv. Koncepciós rajzok vannak benne, artworkök, bemutatják a helyszínek elrendezését, plusz ebben a könyvben elmesélik vázlatosan a történetet, azt kicsit mélyebben elemzik, plusz interjú a seiyuukkal. Jót mosolyogtam, amint megláttam Okamoto Nobuhikót. Ő azon seiyuuk egyike, akit ha csak meglátok, már sorakoznak fel a fejemben azon anime karakterek, akiknek szolgáltatta a hangját, és kórusban beszélnek. Tehát mondhatjuk azt, hogy mély ismerete van az animéről annak, aki elolvassa ezt a könyvet.

És hát mi lehet ennél nagyobb inspiráció a japán nyelv folytatására, minthogy beható ismeretünk legyen az egyik kedvenc japán alkotásunkról? Sokáig azt volt a tézisem, hogy bizonyos japán művekről csak alapos kutatás után lehet komolyabb ismeretünk. Leginkább azért, mert ha megnézzük az ismert TV műsorokban, vagy akár YouTube-on milyen mézesmázasan nyilatkoznak az ismert személyiségek, jópofiznak, kellemes hallgatni ezeket, nekem is széles mosoly terül az arcomon, amikor nézem ezeket, de úgy voltam vele, hogy igazán mélyen szántó dolgokat, nagy titkokat nem fogunk innen megtudni. Alapvetően azért nem tartom idegesítőnek ezeket a megnyilatkozásokat, mert nem tartom hamisnak, csupán az igazság egy részének.

Igazából nemrég esett csak meg velem, hogy a japán wikipédián kezdtem el keresgélni, és totál meglepődtem, mert olyan információkat találtam általam kedvelt személyiségekről, zenei kiadványokról, amikről nem is gondoltam volna, hogy valaha is szembejön velem. Napokig mást se csináltam, csak ezeket az információkat gyűjtögettem, fordítottam, rendszerezgettem. Ekkor szembesültem azzal, hogy a japánokról is lehet tudni mélyebb információkat: Nehéz időszakok, veszekedések, nehézségek az alkotásban, meg hasonlók, csak jó helyen kell keresni. Azóta, ha valami érdekel, lázasan kutakodok az interneten, elsősorban a japán wikipédián.

És bízok abban, hogy ha ezt a könyvet is lefordítom, akkor mély ismeretem lesz az animéről. A hátulján is látható néhány vázlat, koncepciós rajz a karakterektől. Nagyjából ezek vannak a belső oldalon. Illetve kivettem a védőborítójából is a könyvet, mert általában japán kiadányokon más szokott lenni. Ahogy jelen esetben is.

Ezt a szívből jövő nevető mosolyt Nikaidótól már az animében is imádtam! Hayashi is jól néz ki, de Nikaido sokkal felszabadultabb. Van benne valami ártatlanság, tisztaság, naivitás, amitől így tud mosolyogni.

Szóval ehhez hasonló képek vannak a könyvben, de a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy ilyen könyveket, még ha nem is feltétlen ebben a méretben, részletességgel, de általában limitált kiadású Blu-rayek mellé is szokás csomagolni. Az Eiga Bakuten!! Blu-ray mellé például szintén csomagoltak egy könyvet. Bár nem ekkora, nincsenek is benne interjúk, de az alábbi képek azért szemléltetik a hasonlóságot.

Mivel eléggé rosszul hajlanak ki ezek a könyvek, ezért kénytelen voltam a kezem segítségét is igénybe venni, hogy ne sérüljenek. De látható a hasonlóság, hogy miről beszélek. De az tény, hogy a Muchuu sa, Kimi ni. könyv sokkal részletesebb, több helyszínt mutat be, ahogy a karaktereket is alaposabb képet kapunk.

Nem volt még ilyen könyvem, de úgy gondolom, hogy megéri ilyet venni. És akkor ezzel teljes a japán Muchuu sa, Kimi ni. gyűjteményem.

Jól mutatnak egymás mellett. Még a mangát lehetne angolul megszerezni, most néztem, hogy megint kapható lett. Talán február végére megjön.

Újabb CDJapanes rendelésem érkezett, méghozzá a Muchuu sa, Kimi ni. Blu-ray. Ez a második anime Blu-rayem Japánból, ráadásul mind a kettő előrendelésben volt.

Bár ennek különleges története van. Mindenképp előrendelésben szerettem volna ezt a Blu-rayt, de december 5-éig akartam várni vele. Egyrészt aznap van egy hozzám közel álló személy születésnapja, másrészt Hollandiában december 5-én ünneplik a mikulást, Sinterklaas néven, és mintegy holland mikulási ajándék gyanánt is. De előre kellett hozni az előrendelést november 19-re, mert aznap kíváncsiságból ránéztem CDJapanen, hogy áll a Blu-ray, és ijedten konstatáltam, hogy már csak egyetlen egy példány maradt az első nyomású előrendelői csomagból. Csak ehhez járnak ajándékok, úgyhogy muszáj voltam soron kívül azonnal megrendelni, nehogy elvigyék. Így az enyém lett az utolsó első nyomású előrendelői példány.

A meglepetéseknek ezzel nem lett vége, de ezután sokkal kellemesebb következett. Ugyanis ahogy gyanúsan vettem tudomásul, hogy keveset vontak le a rendelésért. Nézem, hogy mi történt, és döbbenten konstatáltam, hogy bezuhant a japán jen árfolyama. 2,11-en állt akkor (most se sokkal jobb... sőt!), nem is tudom, mikor láttam utoljára ennyire alacsonyan a japánok árfolyamát, de talán nem állok messze az igazságtól, ha 10+ évet írok. Utánaolvastam, meg beszéltük barátokkal, hogy mi történt, de arányában ilyen keveset rég fizettem egy termékért Japánból.

Aztán türelmesen vártam a soromat. Azért van hátránya annak, ha valami karácsonykor jelenik meg egy termék, ráadásul a világ túlsó végén. Hivatalosan december 24-étől volt kapható, de a számlát december 20-án nyomtatták, ekkor is indították útnak a csomagot. Így biztosítják ideális esetben, hogy a rendelőknek se kelljen túl sokáig várni az előrendelt termékért, ha épp nincs karácsony meg újév. A Postától meg pont 30-án jött az értesítés a vámfizetésre, amit jószokásomhoz híven azonnal megcsináltam. De itt meg is állt a történet, hiszen 31-étől január 4-ig semmilyen postaszolgáltatás nem volt. Úgyhogy addig állt a csomag, elvileg már tegnap kijöhetett volna, de ma hozták ki. Az a lényeg, hogy megvan.

A mérete miatt egy kicsit csalódott vagyok. Kicsival nagyobb és vastagabb dobozra számítottam, de a belbecs fantaszikus!

Egy lemezen van mind az öt rész, plusz az extrák, azzal se szerénykedtek. Most talán még jobban szeretem az animét, mert több hónap után is nagyon jó volt újra nézni. Nagy felfedezés volt ez nekem 2025-re. Konkrétan a karaokés múltam "maradványa". Hiszen a nyári szezonból eredetileg csak a Karaoke Iko!-t tettem a tervezett listába, csak ugye a negyedik rész után volt egy pár hetes szünet. Helyette ment a Muchuu sa, Kimi ni. Mivel tetszett a Karaoke Iko! is, na mondom, megnézem a mangaka másik animéjét is. Egyáltalán nem gondoltam, hogy ennyire imádni fogom, de ez lett belőle! Egyrészt nagyon tetszett, hogy a karakterek úgy önazonosak, egyéniségek, hogy közben kapcsolódnak a külvilághoz. Ezzel együtt olyan barátságokat mutat be srácok között, amit ideálisnak tartok. Ez a párosítás meg nekem ideális, és hogy még a megvalósítás is fantasztikus lett... Instant 10 pontos anime nálam!

Még az OST-t is annyit hallgattam, hogy már ismerősként köszönt vissza az animében.

Nagyon sokat jelent nekem ez az anime, a Hikaru ga Shinda Natsuval ez a két anime volt nálam 2025 legnagyobb dobása. Sokat segítettek az identitásom pontosításában. Egy részéről már írtam a Live action Blu-ray kapcsán, de csak nemrég tisztázódott bennem, hogy valójában nem vagyok BL-rajongó. Sokkal inkább számít a srácok közti kapcsolat minősége. Hogy az barátság, bromance vagy szerelem, az valójában másodlagos. Ebben kiváló példával jár elő a Hikaru ga Shinda Natsu és a Muchuu sa, Kimi ni.

És ezzel megvan a manga, a live action és az anime Blu-ray.

Igazán elégedett vagyok ezzel a gyűjteménnyel. És még nincs vége!