Amit én magam készítettem. Jelentem, sikerült! ^^

Onnan jött a dolog, hogy már jóideje szemeztem azzal a Nutellával, amit a Plus Marketben árulnak, és holland mintás. De azért vonakodtam megvenni, mert soha nem tartottunk itthon Nutellát, és mivel nem vagyok annyira édesszájú, nem is tudtam kitalálni, hogy mire használhatnám.

De tegnap megláttam, hogy már csak egy darab maradt belőle, és már csak ez a holland, na mondom, akkor gyorsan megveszem! Volt is 100 pont a hűségkártyámon, úgyhogy 10% lejött az árából.

Tudtam, hogy vannak Nutellás sütemények is, fel lehet különféle okosságokra használni, nemcsak kenyérre kenni (erről jut eszembe, hogy csak most állt össze bennem, hogy ha mi Nutellát kenünk a kenyérre, akkor miért rökönyödünk meg azon, hogy a hollandok hagelt szórnak a kenyerükre?), de igazán nem mozgatott meg a dolog.

De ha már itt van, akkor kinéztem egy palacsinta receptet, és megcsináltam. Csak néhányat csináltam, egy adagot, és jól sikerült.

Ez pont elég is volt. Most már palacsintát is tudok csinálni, ha édességre vágyom! ^^

Könnyeimmel küszködve mutatom be legújabb szerzeményeimet, a Bakuten!! anime és movie OST CD-ket. Nagyon gyorsan megérkezett ahhoz képest, hogy a CDJapan szerint az anime OST CD-t már csak "Backorder"-ben lehet kapni. Ekkor 2-4 hét az átfutási idő, amíg hozzájuk megérkezik. Én ezt nagyjából úgy képzelem el, hogy a kiadó nem tart már készleten belőle, de ha érkezik rá elég rendelés, akkor gyárt belőle néhányat. Magyar vonatkozásban a régi Hungaroton weboldalán találkoztam ilyennel, amikor még gyártottak CD-t, hogy ha egy adott kiadványból 25 példányt rendelnek, akkor legyártja azokat.

Ehhez képest az a 2-4 hét 2 napra redukálódott. Vagy korábban adtak le igényt ebből a CD-ből, vagy a CDJapan értesülései rosszak, vagy a kiadó döntött úgy, hogy legyártja ezt a példányt, vagy az én elképzelésem rossz. Tág a lehetőségek tárháza.

Mindenesetre nagyon örülök neki. Az előző blogpostomban írtam, hogy milyen emlékek kötnek az anime zenéjéhez. Még most is magam előtt látom azt a bicikliutat Hollandiában, amin biciklizve annyit hallgattam ezt a zenét.

És ezzel teljes lett a Bakuten!! CD gyűjteményem.

Ez az összes album, mely megjelent az animéhez. az animéhez az opening és ending kislemezek felül az OST két oldalán látható, míg a movie betétdalok alul a movie OST CD két oldalán. A kislemezek mind az anime edition kiadások.

És ha ez még nem lenne elég, a Movie gyűjteményem is teljes lett.

A limitált kiadású Blu-rayjel. A film az anime folytatása. A sikeres verseny után szembenéznek azzal a ténnyel, hogy a harmadévesek hamarosan el fognak ballagni, ezért a másodéves Watari Kotaro lesz majd a csapatkapitány. Nos igen, ilyen nagy felelősséggel a vállán messze nem annyira laza srác. De megküzd vele.

Az anime OST CD-t illetően még egy kellemes meglepetés ért. A CDJapan leírásával ellentétben volt a tokban egy hologram kártya.

Elvileg csak az első nyomáshoz adták a hologram kártyákat. De négy évvel a megjelenés után most is adják. Watari Kotaro kártyája lapult az én példányomban. A hat főszereplőről találomra kerül a kártya a füzetbe. Örültem neki. És most már végre CD-lejátszóból hallgatva is velem van ennek a csodálatos animének a zenéje. 

Az utóbbi napokban nagyon hiányzik Hollandia. Minden hiányzik onnan: Az élet, a biciklizés, a környezet, az üzletek, NS vonatozás. És mivel egy hétvégi munkámért jelentősebb összeget kapok, kacérkodok a gondolkolattal, hogy egy hétvégét eltöltsek Hollandiában.

Ez most nagyon jó érzéssel tölt el. Ha megyek, biztos, hogy vonattal megyek. 19-20 óra az út, de az utazás is élmény számomra. Alap Bécsben leszállni és bevásárolni az útra a vasútállomáson lévő InterSparban. Ahogy alap Németországban éjszakázni... Semmi nem ér fel vele, ha utazásról van szó, imádtam Nürnbergben és Frankfurtban is. Ilyenkor a vasútállomáson töltöm az időt, illetve Frankfurt am Main vasútállomáson van McDonald's is. Hogy ne a hidegben várjak, zárásig kvázi fizettem azért, hogy náluk melegedjek (január eleje volt). És még meg is etettek. Erre egyszerűen nem mondhattam nemet! Szóval van lehetőség ott eltölteni az időt, meg ez nekem soha nem volt gond. Könyv, konzol, telefonon anime, és már tartalmasan telik az idő. Arról nem is beszéltünk, hogy a repülővel szemben nincs korlátozás a csomagra a vonaton.

Szóval utazni is élmény. Nagyon szívesen mennék vissza Wageningenbe, ahol annyira jól éreztem magam 2022-ben az első hónapokban. Magában a városban egyébként semmi különös látnivaló nincs, egyszerűen csak az ígéretes jövő szimbóluma lett nálam, mert ott annyira jól alakultak a dolgaim, hogy úgy éreztem, hogy végre egyenesbe jöttem, és nem volt kár a nehéz időszakért cserébe. A dolgok végül megváltoztak, de igazából már akkor, amikor hazajöttem Magyarországra, volt olyan gondolatom, hogy ez nem végleges. Most jelenleg két fronton képzelem el a jövőmet. Megcsinálom az egyéni vállalkozási ambícióimat Magyarországon, vagy ha ez nem jön össze, akkor visszatérek Hollandiába. Ez egy ideje lebeg előttem.

Ami a hétvégét illeti, nem biztos, hogy Wageningenbe megyek. Függ attól is, hogy hol találok olcsón szállást. De ha oda megyek, akkor annak is utánanéznék, hogy lehet-e biciklit bérelni. Mert nekem az is külön élmény volt, hogy Edébe bicikliztem. Ott volt a főiskola, ahova jártam, és mindig biciklivel jártam oda. És újra végigmenni azon az útvonalon, és közben Bakuten!! OST-t hallgatni. Azóta is, ha hallgatom annak az animének a zenéjét, mindig eszembe jut a bicikliút. Szóval, azt is újra megélném Bakuten!! OST-t hallgatva. Biciklibérlést tekintve a vasútállomás biztos, hogy nem jön szóba, mert Ede-Wageningen vasútállomás 10 km-re van Wageningentől, tehát oda is kell gyalogolni. Vasútállomáson tudom, hogy lehet NS biciklit bérelni, de remélhetőleg máshol is.

Leginkább azért mennék ki, hogy megtapasztaljam, hogy érzem magam most Hollandiában. De az ország bármely részére szívesen mennék. Talán pont az lenne a legjobb, ha az ország minél több részéhez tudnék kellemes emléket közni. :) A jövőmet illetően meg az lenne a legjobb, ha Hollandiából tudnám irányítani a magyar vállalkozásomat.

Waka barátommal megejtettünk egy újabb közös rendelést Japánból, mely tegnap érkezett meg. Soron kívül el is mentem értünk.

A Haikyuu!! mangát hosszú idők után folytatom végre angolul! A Prospoero könyvektől nagyon olcsón lehet beszerezni, ez a példány konkrétan 3068 forint volt. Olcsóbb, mint egy magyar manga, meg sem állok a 45. kötetig!

A Battery meg Hayashi Kento első filmje, leginkább ezért érdekelt. Kétszer megnéztem az animét, és egyébként nagyon jó lenne, de olyannyira befejezetlen, hogy nemcsak hogy kiált a folytatásért, hanem rázza is a ketrecet. Mert elindul egy alaptörténet, és még csak elképzelésem sincs, hogy mi a cél, hogy akarja a mangaka kifuttatni a történetet. És mivel a manga sehol nem érhető el, ezért legfeljebb találgatni tudok.

A filmet megnézve kettős benyomásom volt. Egyrészt úgy éreztem, hogy film formájában jobban működik a dolog, ugyanis annyira valóságos a történet és a vezetése, hogy a film átélhetőbben adja át a történetet. Falusi közeghez mérten nagyon lassú a film. Animében jobban működnek a dinamikus sportmangák. Másrészt viszont annyira látszik, hogy a főszereplő, Harada Takumi labdadobását trükkökkel tették gyorssá, hogy ellensúlyozza a film valóságos mivoltát. A színészek nagyon jól játszották a szerepüket, jó film lett.

Érdemes volt megnézni, csak sajnos a kiadvány "rental", vagyis jó eséllyel könyvtári példány volt. Ennek megfelelően van ellátva matricákkal, amiket elég nehéz volt leszedni. Ráadásul a hátulján lévőt nagy matricát nem is lehet leszedni, hogy ne sérüljön a borító, úgyhogy az ott marad. És ha ez még nem lenne elég, a borítóra gyárilag írták rá, hogy kölcsönzői példány. Sajnos látszik a kiadványon, mennyire vették komolyan a filmet és a történetet (a legigénytelenebb japán kiadvány a gyűjteményemben), de legalább végre láthattam a filmet. Kerestem már többször is, sehol nem érhető el online.

És ezzel megvan mind a három sportfilm, aminek Hayashi Kento a főszereplője.

Abban is egyedi ez a három film, mindegyikből jóval később készült anime, mint ahogy a manga befejeződött. Összességében mind a három jó, de a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru emelkedik ki közülük nálam magasan.

A Muchuu sa, Kimi ni. meg 2025 egyik nagy felfedezése nálam a Hikaru ga Shinda Natsu mellett. Volt szerencsém az élőszereplős doramához is, de nem valami jó minőségben. De most itt a nagy lehetőség újra megnézni, immár kifogástalan minőségben.

22 órakor értem haza, de úgy voltam vele, hogy addig nem alszok el, amíg meg nem nézem. És így is lett. Most is nagyon jó volt újra megnézni. Két lemezen van rajta az 5 rész, plusz az extrák. Azokat majd később.

Érdekes egyébként, hogy a fotókönyvet a manga borítójával adták ki. De ami még ennél is jobban meglepett, hogy azt hittem, hogy a külön hozzáadott Blu-ray borítóképről azt hittem, hogy egy fénykép, de nem. Egy kis méretű mappa. Életemben nem láttam még ilyet. Kis jegyzetek tárolására alkalmas. Direkt olyan eladó példányt kerestünk wakával, amiben a benne van az is. Ez ugyanis így a teljes első kiadás a bónuszokkal. Nemcsak a mappa járt hozzá ajándékba, hanem a fotókönyv is, így aki hozzám hasonlóan az anime hatására szerette meg ezt a remekművet, az már csak a Blu-rayt veheti meg újonnan. Aukcióban is elég nehéz volt a bónuszokkal együtt megtalálni. Szerencsém volt ezzel, mert ez egyszer eltűnt az aukciós oldalról, majd visszakerült. Ez a legjobb állapotú kiadvány, mondhatjuk, hogy újonnan vettem meg. A japánok nagyon vigyáznak a gyűjteményükre.

Azért szerettem meg nagyon ezt a művet, mert a főszereplők úgy villogtatják meg az egyéniségüket, hogy közben a kapcsolódnak a világhoz. Én nagyon kevés jó példát látok erre. Hayashi Miyoshi naiv srác, aki első látásra ridegnek tűnik, de hamar kiderül, hogy neki is megvan az eszköze, hogy kifejezze a szeretetét mások felé. Aki akarja akár meg is címkézheti autistának, de hát soha nem volt ennyire menő autistának lenni. Mert az a lazaság, ahogy megéli az egyéniségét egyszerűen inspiráló. Tényleg azt lehet róla mondani, hogy egyáltalán nem számít neki, hogy mit gondolnak róla mások. Nikaido Akira meg felvett egy komor álarcot, hogy a traumája után távol tartsa magától az embereket. Na de nem úgy van az! Ha megjelenik egy jóbarát, aki meglátja benned az értékeidet, bizony mindent meg fog tenni azért, hogy kihozza belőled a legjobbat. Így Nikaido sem kerülheti el a sorsát. Bár szemmel láthatóan ezt ő sem bánja. Mondjuk Nikaido ijesztő személyisége nem jött át annyira a doramában, mert egy annyira jóképű színész alakítja őt, hogy akármennyire is akart, nem tudott ijesztő lenni.

Szóval a két főszereplővel nagyon jó példát mutat a mangaka, Wayama Yama a barátság szakralitására. Az igazi, tiszta, feltétel nélküli bizalmon alapuló barátságra. Ami igazán értékessé teszi az emberi kapcsolatot és a legnagyobb kincs az életben. Át is gondoltam, hogy kik azok a férfiak, akár a való életben, akár a kultúrában, akiktől inspirálódhatnék az önazonosságot illetően. Oda jutottam magamban, hogy nagyon-nagyon kevés igazi jó példa van előttem. Nőből több van. Ha maradunk Japánnál régóta szeretem, amit Hayashibara Megumi, Okui Masami vagy Suara csinál. Hasonlóképp az ALI PROJECT-et is művészetnek tartom. Magyarokat illetően a mai napig nagyon szeretem azt a szabadságot, amit a Pa-Dö-Dő közvetített felénk. Ők mind motiválnak, és kifejezik az egyéniségem egy részét, de végsősoron azért nem követendő példák számomra, mert nemcsak biológiailag vagyok férfi, hanem önazonos is vagyok a nememmel. Ezért keresek férfi példát számomra, ezért van az, hogy animében is olyanokat nézek döntő többségében, amelyben többségében srácok a szereplők. Animében is alig van lánykarakter, akire komolyabban felfigyelek.

A nyugati kulturális élettel nem feltétlen volt szerencsém, mert gyerekkoromban, a '90-es években terjedtek a nyálasabbnál nyálasabb fiúcsapatok (lásd még: Backstreet Boys, 'NSYNC, Magyarországon Kozsó kreálmányai), akik csak még inkább rombolták a már egyébként is megtépázott önbecsülésemet, hiszen azt láttam, hogy olyan fiúkat szeretnek a lányok, akiknek a közelébe nem értem. Ezen egyébként sokat segített amikor ráébredtem szexualitásomra, mert úgy éreztem, hogy egy tehertől szabadulok meg, hiszen nem kell megfelelnem a lányoknak.

Persze az élet ettől egy cseppet se lett könnyebb, mert az LMBTQ+ közösség által kikiáltott önazonosság-pózerek mint például Madonna, Lady Gaga és a LMBTQ+ himnuszok döntő többségével szintén nem tudtam mit kezdeni. Ezért nem vagyok semmilyen LMBTQ+ közösség tagja, mert akármerre néztem szét, nem találtam meg azt, ahol igazán otthon vagyok.

Az animék ebben sokat segítettek, de az az érdekes, hogy sokáig isten igazából ott sem tudtam igazán nagy kedvencet mondani. Sokáig a Kaleido Start mondtam, mert az volt az első igazi nagy hatás 2006 augusztusában, meg kellemes emlékek kötnek hozzá, de isten igazából még az sem. Konkrétan 2018 szeptemberéig kellett várni az első olyan animére, ami tényleg megszólított. Ez volt a Haikyuu!!, amiről ma már úgy gondolkodok, hogy új időszámítást nyitott az animék iránti rajongásomban. Volt a Haikyuu!! előtti időszak a jobb és rosszabb animékkel, majd 2018. szeptember 19-én jött az első olyan anime, amit igazán éreztem. Sokat segített az orientációban, ezután kezdtem el célzottabban animét keresni.

Igazából olyan dolog ez nálam, mint ahogy a sportban jobban érdekelt srácok különböző sportolók képeit teszik ki a falra, mint követendő példa. Nálam ez anime formájában jelent meg most. Én ezeket a követendő példákat a kulturális életben elsősorban Japánban találtam meg. Azóta nézek sportaniméket, illetve olyan slice of life animéket, ahol idealizált közegben találok követendő példákat. Kitartásból, állhatatosságból, önazonosságból, és társai. És nagyon fontos számomra, hogy kapcsolódjanak a világhoz, mert ez nyújt számomra arra példát, hogy az általuk közvetített viselkedés, stílus alkalmazható a való életben is. Ezért nem szeretem az olyan animéket, ahol lenézik az embereket (pl.: Suzumiya Haruhi no Yuuutsu, No Game No Life), mert azt látom, hogy a frusztráció vezeti a szereplőket, akár bizonyos szempontból izolált életet élnek. Hiszek abban, hogy az ember alapvetően jó, és azért (is) él, hogy a világot a maga erejével jobbá tegye. És hiszek abban, hogy az általam követendő példának viselkedést magamévá teszem, és úgy viszonyulok az emberekhez, azt vissza is kapom.

Csak azért nehéz így viselkedni, mert ha belém égett egy rossz emlék vagy példa, akkor attól nagyon nehéz szabadulni, mert akkor az adott krízishelyzetben az szolgálta a túlélést. Manapság is tapasztalom magamon, hogy nagyon nehéz számomra ideális módon viselkedni. A mai napig vannak szorongásaim, amik néha gátolják, hogy előre haladjak, és nem mindig van rá ellenszerem, nem mindig jön azonnal a megoldás. És előfordul manapság is, hogy ezt az átmeneti időszakot nehéz kezelni.

De a Muchuu sa, Kimi ni. azért adott egy löketet, mert azt láttam, hogy teljesen higgadtan viselkednek a karakterek úgy, ahogy az ideálisnak gondolják. És ez arra inspirál engem, hogy minden szorongást félretéve gondoljam végig, hogy viselkednék teljesen ideális, nyugodt körülmények között. Mert azt én is egyre inkább érzem, hogy a szorongást előidéző gondolatokat többségében magam kreálom. És ha ezektől eltekintek, egy kicsit más megvilágításba kerülnek az események, aminek fényében én is másképp döntök, ami kétségtelenül kihozza belőle a jobbik énemet. Ilyen az, amikor egy kulturális mű terápiaként szolgál.

Egy hete rendeltem meg a CDJapantől a Newtype és az Animage magazinokat, és már ma megérkezett. Soha semmi nem érkezett meg ennyire gyorsan Japánból! A japán posta mindig is gyors volt, de újabban a Magyar Posta is kitesz magáért! Leborulok a gyorsaságuk és a nagyszerűségük előtt! A magazinokat konkrétan október elejére vártam, de már ma megjöttek!

Eredetileg csak az Animage-et terveztem megrendelni a Karaoke Iko! miatt, de aztán amikor láttam, hogy a Newtype címlapján a Hikaru ga Shinda Natsu van, ráadáasul egy óriásposzter, nem is volt kérdés, hogy ez is kell! Imádom ezt az animét, a 2025 nyári szezon nagyon erős animéket hozott. Legalábbis nekem, aki olyan témákat szeret, mint a férfiak közti barátság és a bromance, és ebben a témában nagyon jó animék érkeztek!

A magazinok meg egyszerűen világszínvonalúak! Mondjuk mit is várunk a japánoktól, alapból igényesek a kulturális termékeikre. Ha én ilyen magazint tudnék összerakni, leborulnék a saját nagyságom előtt! A Newtype-ban 16 oldalas a Hikaru ga Shinda Natsu cikk. Most még nem, de barátokkal el tudom olvasni, arról nem is beszélve, hogy tovább tanulhatok azért, hogy el tudjam olvasni. De lapozgatni is élvezetes, hihetetlen igényes a magazin.

A Hikaru ga Shinda Natsu azért is annyira fontos számomra, mert egy régi kapcsolatomra emlékeztet, és az akkor érzett érzéseket erősen visszahozza az anime. Ezeket nagyon jó újra megélni, és szimbolikusan nézve az animét is nagyjából stimmelnek a dolgok. Az anime és maga a magazin azért is lesz számomra különleges, mert az utolsó példányt rendeltem meg a CDJapantől. Több nincs belőle és nem is lesz, ne tessék most már a kereskedelmi forgalomban keresni! Jó helye lesz nálam, tessék elhinni! Meg fogom becsülni. 50 év múlva is ilyen állapotban lesz a magazin, erre a nagy nyilvánosság előtt ígéretet teszek. És hogy mekkora kereslet van egy magazinre, jelzi, hogy a Newtype szeptember 10-én jelent meg, én 8 napra rá, reggel vittem el az utolsó példányt. Úgy volt egyébként, hogy 17-én este még három példány volt elérhető. Még egy kicsit várni akartam még a rendeléssel, de másnap reggel, amikor ránéztem és láttam, hogy már csak egy maradt, azonnal megrendeltem. Azóta "Sold Out" állapotban van, és jó eséllyel ezen már nem fognak változtatni.

Ráadásul nemcsak egy-egy poszter járt a magazinok mellé, hanem a Newtype mellé egy mappát is csomagoltak. Ez teljesen váratlanul ért, nagyon jó érzés volt. Fogom használni, ebbe fogom szállítani a papírokat. Ráadásul műanyag, úgyhogy az eső ellen is védve van. Nem ez az első ilyen mappám. Van egy Free!-s és egy Paradox Live-os is, de nem tudtam, hogy a Newtype-ról származnak. Most már figyelni fogom a Newtype-okat is, mert ha olyan anime lesz a címlapon, amit szeretek, tudhatom, hogy nemcsak óriásposztert, hanem mappát is kaphatok belőle.

És ha ez még nem lenne elég, grátisznak itt van két oldalas Muchuu sa, Kimi ni. seiyuu interjú a Newtype-ból. Most már elegem van abból, hogy ennyire jó hozzám mindenki! Ezt már nem bírom el! Ez az anime is nagyon közel került hozzám, most a héten újra megnéztem egybe az öt részt (pár nappal az utolsó rész leadása után, annyira hiányzott), és egyszerűen most is imádom. Rövid (gyakorlatilag egy filmnek is elmehetne), de intenzív, mert sok mindent mesél a barátságról és az önazonosságról. Kiváló a történetvezetés, mert mindent elmesél, és úgy nyugodt, könnyed a történet, hogy közben rengeteg mindenről szól.

Idealizálja számomra a barátságot. Ha számozás nélkül kéne listát állítani a különleges animékről, talán össze is jönne 10 anime. És túltengene a tesztoszteronban.

Tegnap megtartotta a szokásos havi találkozóját a Békés Megyei Anime Társaság, amire nemcsak hogy elmentem, de először vittem is animét, méghozzá a Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai.-t. De előtte vártunk még, mert elég lassan jöttek az emberek. A nyári hónapokban 16 órakor kezdtük el, majd szeptembertől visszaálltunk a 15 órási kezdésre, és valószínűleg sokan nem voltak tisztában a pontos kezdéssel. Szokásos módon most szavazásos alapú volt a vetítés. Hárman vittünk animét, TP a Gachiakutát vitte, ami még érdekelt is volna, mert a szemétszállítás, pazarlás volt a központi téma, meg felmerült az a japán elmélet, hogy azt a tárgyat, melyet sokáig birtoklunk, lelke lesz. Csak amikor mondta, hogy eléggé kemény anime, akkor bár szívtam a fogam, de szavaztam rá. Attól tartottam, hogy teljesen elveszi a történet mondanivalóját, és ezzel nem akartam szembesülni. Tehát a lövöldözéssel, kemény jelenetekkel azzal akart nézőket és népszerűséget szerezni magának az anime. A másik címére emlékszem, de valami régi (kb. 20 éves) anime, aminek két rendőrlány a főszereplője. Az egyik nagyon komolyan végzi a munkáját, a másik meg elbohóckodja az egészet. És ebből találtak ki agyatlan poénokat.

Végülis a két lehetőség közül nekem a Gachiakuta nyerte el inkább a tetszésemet. Azt hiszem, annak és az én animémnek volt szavazategyenlősége, aztán TP végül az én animémet indította el. Hát legyen. Örültem neki, mert akartam valami ismertséget adni a Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai.-nak. Három részt néztünk meg belőle, és úgy néztem, hogy a többieknek is tetszett. Az igazat megvallva, valamennyire tartottam magam, mert most is majdnem ugyanúgy elérzékenyültem néhány jeleneten, mint amikor korábban néztem.

Kicsit beszédtéma is lett az anime a végére azzal, hogy milyen hétköznapi helyzeteket mutat be, amik egy átlag japánnak már fel se tűnnek, de komoly problémákat okoznak nekik a kapcsolatteremtésben. Mint például a szomszédok közti kapcsolat.

Aztán utána, szokásunkhoz híven játszottunk egyet. Nem emlékszem a címére, de erősen Godzilla feeling valami "Tokiói..." volt a neve. Én ennek csak az elejébe kapcsolódtam be, mert aztán mentem Csaba Centerbe mozizni.

A Kimetsu no Yaiba: Mugenjou-hen három filmből álló trilógia első filmjét néztünk meg Jucukyval. Jó volt... Fenéket! Csak már megszokásból odaírtam. Legfeljebb Jucukyval volt jó találkozni. Amíg ő nem jött meg, addig a laptopomon ténykedtem. De örömömre nem kellett sokat várni rá. Megmutattam neki azokat az Animage magazinokat, amiket a Japán Alapítvány könyvtárából kölcsönöztem. Beszélgettünk a benne szereplő animékről, miközben vártuk a kezdést.

Nem sokkal a 19.15-ös kezdés előtt mentünk a pénztárhoz. A film előtt még beszélgettünk egy kicsit az előzetesek alatt is, de mire elkezdődött a film, már csendben figyeltük. És nem... Azért nem érzem a Kimetsu no Yaiba franchise-t, mert annyira sekélyesek a főszereplők, hogy hiába kiváló az animáció és a karaktereken megjelenített érzelmek, ha egyszerűen nincs fedezetük. Nagy nehezen találtam egy szerethető karaktert, Rengoku Kyoujujou személyében, akin látszott, hogy az evés közbeni "umai" felkiáltásai mögött valami mélyebb is meghúzódik, egyébként nem csinálunk olyat, hogy a főgonoszoknak mélyebb történetet találunk ki, mert még a végén a gonoszoknak találok szurkolni. A harci jelenetek is tipikus shounen elemek, semmi nem emeli ki az átlagból.

Amiben még erős a film, az a zene. Kajiura Yuki olyan atom zenékkel emelte az egyébként sablonos harci jelenetek hangulatát, hogy a zenére jobban figyeltem, mint magára a harcra. Aimer és LiSA hangját is élmény volt moziban hallani, de ez minden. Azért kár érte, mert azért is akartam megnézni, mert abban bíztam, hogy a mozi hangulata majd segít jobban elmerüni a Kimetsu no Yaiba világában, de ez nem történt meg. És nagyjából egy véleményen voltunk Jucukyval. A vele való találkozásnak örültem, remélem, hogy lesz folytatása.

Nagy izgalommal olvastam, hogy ismét lesz lehetőség a Japán Alapítványnál a leltár során leselejtezett könyeket, magazinokat elvinni. Korán is ébredtem reggel, szerencsésnek is tartottam magam, hogy a vonat a Keleti Pályaudvar karbantartása miatt a Nyugati Pályaudvarra megy, hiszen a Japán Alapítvány könyvtár is a közelben van. Ráadásul pont úgy indultam el, hogy nyitás után nem sokkal értem oda. Nyert ügyem volt valami felbecsülhetetlen kincset találni!

Meg ahogy azt én elképzelem... Óriási sor állt már a pult előtt, hogy beírják az elvitelre szánt könyveket... Mintha valami hónapok óta várt játék, konzol, könyv vagy Blu-ray jelent volna meg. Nem akartam hinni a szememnek! Azt már viszont sokkal kellemesebb volt elhinni, hogy találkoztam a volt japán tanárnőmmel, Sato Noriko senseijel! Váltottam vele pár szót, örültem, hogy jól van. És pont mögötte állt Catrin és Iskariotes! Megvártak, amíg szétnézek és választok, aztán beálltak velem a sor végére, amint végeztek.

Alapos szétnézés után végülis ezeket találtam:

A bal oldali egy életrajzi könyv Hasebe Makotóról, japán focistáról. Teljes mértékig japánul írt, még olvasni is felülről lefele, jobbról balra kell. A középső egy mindenféle japános témát részlegesen érintő könyv, aminek után egy komplett forráslista van, hogy hol olvashatunk az adott témáról részletesebben. A jobb oldali pedig egy életmód magazin, benne mindenféle témában.

A sor lassan haladt, hiszen mindenkinek tételesen fel kellett írni, hogy miket vitt el. Catrinék még maradtak egy kicsit beszélgetni, de aztán mentek is tovább. Én még kikölcsönöztem két Animage magazint, mert van bennük egy Blue Lock Episode Nagi és egy Hikaru ga Shinda Natsu cikk is, és lapozgatni, meg segítséggel megtudhatom szövegileg is, hogy mi áll bennük.

Ezeket majd egy hónap múlba vissza kell szolgáltatni. A szeptemberi Animage magazin volt kint, abban pont a Karaoke Iko! volt címlapon. Emellett a Hikaru ga Shinda Natsu is kitüntetett figyelmet kapott hosszú cikkjével és poszterrel. Igencsak nagy örömömet lelném abban, ha a következő selejtezéskor ez is jönne.

Ami szerintem karácsony körül lesz. Catrin mondta, hogy már 8 óra körül is többen álltak a bejárat előtt, pedig a könyvtár csak 10-kor nyit. Én meg bőven azt hittem, hogy a nem sokkal 10 óra utáni érkezésemmel bőven jó vagyok. De úgy tűnik, stratégiát kell váltani. Legközelebb a 2.29-es vonattal megyek, mely 5.00-re ér be Pestre, és akkor legyőzhetetlen leszek!

Megérkezett a legújabb CDJapanes rendelésem, de rekordsebességgel! Tegnap kifizettem értük a vámot, ma meg már meg is hozta a postás. Meg is lepődtem, a Posta alkalmazásban tudtam követni, és döbbenten láttam, hogy ma már itt van Békéscsabán! Hogy szaladnak vele! Az vámot meg jószokásomhoz híven azonnal kifizettem, ahogy megkaptam az értesítést. Most tökre jófej volt a posta, mert "hát ha az ügyfélnek ennyire fontos, akkor nekünk is ennyire fontos" elven villámsebességgel kiszállították! Minden dicséretem a Magyar Postáé!

Azt hozzá kell tennem, hogy a CDJapan megint jófejségről tett tanúbizonyságot. Ugyanis most nemcsak azt csinálták meg, hogy nem írták rá a szállítási költséget a papírra, így arra nem kellett vámot fizetni, hanem az egyik CD árából még azt az 50 jenes értéket is levonták, amit pontok formájában igénybe vettem kedvezményként! Bagó pénz, de egyrészt méltányolom a jófejséget, másrészt, aki a kicsit nem becsüli... Hányszor bizonyítja még a CDJapan, hogy ők a legmenőbbek?

Haikyuu!! mangát már rég nem vettem, úgyhogy időszerű volt bővíteni a gyűjteményt. Főleg, hogy ha tényleg japánul, angolul és németül is teljessé akarom tudni a Haikyuu!! manga-gyűjteményt. Márpedig 45 kötet a teljes gyűjtenény, 3×45=135 ... hajjaj! Ugyancsak van még mit bepótolni! Mert eddig így állok vele:

• Japán nyelvű: 9 kötet
• Angol nyelvű: 9 kötet
• Német nyelvű: 15 kötet

Tehát összesen 33 kötet. Belehúzok!

A Free! kislemezeket meg spontán gondoltam ki. Idén több animét is újráztam, a Free!-t is. Nemrég fejeztem be. Eddig is nagyon szerettem Aiihcirót, de most még jobban, plusz az új szobatársára, Momotaróra is felfigyeltem. Na meg hát folyamatosan hallgattam idén nyáron a Spotify-os lejátszási listát.

Mindig, amikor nézem az animét, külön figyelem a kedvenc karakteremet Nitori Aiichirót. Nagyon szeretem az ilyen aranyos, érzékeny srácokat, aki szinte sajátjaként veszi a vállára a másik problémáját. Az első évadban, akármennyire is volt indokolt (már amennyire indokolt lehet) Matsuoka Rin kirohanásai Aiichiróval szemben, mert nem hagyta békén a frusztrációjában, egyike azon viselkedéseknek, amiket nem tolerálok. A végén persze meghajolt, bocsánatot kért, lerendezték. Aztán Rin kiköltözött (szobatársak voltak), helyére pedig Makoshiba Momotaro érkezett. A kettejük közti dinamika már sokkal jobban tetszett! Tetszett Momotaro lazasága, és magát egyáltalán nem zavartatva udvarolt Matsuoka Gou-nak. A seiyuu-t is kiválóan választották meg kettejükhöz.

Jókat derülök azokon a jeleneteken, ahogy Momotaro a lazaságával módszeresen próbára teszi Aiichiro türelmét és hidegvérét. Ez a kép mindent elárul kettejük kapcsolatáról.

Egy kis békától így megijedni... De nagyon kedvelik egymást, nagyon jó a kapcsolat kettejük között. Ez az egyik kedvenc jelenetem:

Imádtam, ahogy felmászott hozzá, és csendben biztatta a holnapi versenyre, miközben Momotaro aludt. Látszólag legalábbis... Mert ahogy az lenni szokott, természetesen mindent hallott.

És aztán külön meghallgattam a character song kislemezüket, tetszett annyira, hogy végül megrendeljem. A karakter dalok főleg a '90-es években voltak jellemzők Japánban. Ez volt a CD-k aranykora, amikor annyi lemezt adtak el, hogy a kiadóknak bőven belefért a költségvetésébe, hogy a seiyuu-k által énekelt karakter dalokból is külön kislemez készüljön. Még ha pár ezer példányban is, de legyártották. Ezek a dalok egyébként nem az anime zenei piac csúcspontjai, nem a minőségük miatt hallgatjuk őket. Leginkább a kedvenc karakterekre, seiyuu-kra figyelnek fel a rajongók. Ezek kiegészítői az anime gyűjteménynek. Én úgy írnám le, hogy nem a művészi értékük miatt hallgatod ezeket a kislemezeket, hanem mert szereted a karaktereket, és azt is szereted bennük, hogy énekelnek. Nem azt, hogy veszélyesek a legnagyobb sztárok karrierjére, hanem az énekükkel a személyük egy másik oldalát mutatja meg, amitől (valós személyek esetén) még közelebbinek, intimebbnek érzed a kapcsolatod velük. Ez az értelme a karakter daloknak is. Közelebb kerülsz hozzájuk, amennyiban a személyiségüknek megfelelő dalt énekelnek. És amikor meghallgattam a Free!-ből Aiichiro és Momotaro kislemezeket, éreztem ezt a fajta közelséget, ezért úgy döntöttem, hogy ez lesz a legközelebbi CDJapanes rendelésem. Jól énekelnek a seiyuu-k, a dalok is ülnek, szívemhez szólnak, nekem több nem is kell.

Egyébként a character song kislemezeket ma már elsősorban a Lantis kiadó szorgalmazza. Ezért van az a Free!-ből is annyi CD van, hogy külön könyvespolc kell nekik. Nem tudok más kiadóról, mely annyi kiadványt jelentet meg animékből, mint az anime zenék egykori uralkodója. A szerzői jogok tekintetében drákói szigoráról híres Lantis még Blue Lock character song kislemezeket is megjelentetett! Meghallgattam azokat is, de az már tényleg a felesleges kategóriája! Nem reflektálnak a személyiségükre (kemény rocknak kellene lenni a dalaiknak...), és abban sem vagyok biztos, hogy hoz ma már bármit is hoz a konyhára a CD kiadás.

Nos, ennyi lenne. Mert nem hiszem, hogy Free!-ből rendelek több kiadványt. Elvagyok az animével, alkalmanként megnézem, de olyan nagy rajongója nem vagyok. De ezt a kettőt akartam. Amúgy meglehetősen ambivalens a véleményem az animéről. Ugyanis ez az első, kifejezetten lányoknak készített sportanime. Ennek megfelelően tele van kimondottan lányoknak kedvező jelenetekkel, nem beszélve a félreérthető BL-utalásokkal. Ezek egyébként csak kitöltő jelenetek, a lényegtől, a sporttól a karakterek közti dinamikától veszi el az értékes képernyőidőt. Az zavart a legjobban, főleg Matsuoka Rin volt az, aki már-már kényszeresen hozzátette, hogy "lányos nevem van, de fiú vagyok". Idegesítő volt állandóan hallani, teljesen felesleges időhúzás! Egyszerűen arról van szó, hogy Japánban vannak nevek, amiket fiú is és lány is megkaphat. Ebből kaptak a Free! főszereplői is. Nem ritka az, hogy a Makoto nevet fiúk is megkapják. Az meg már az egyenesen a képtelenség határát súrolta, amikor Rin meghívta Harukát Ausztráliába és a hotelnél valami félrement, ugyanis egy kétágyas szobát kaptak. Rin erre dühösen odavetette Harukának: "Biztos a lányos neved miatt hitték, hogy egy pár vagyunk!" Én meg a fejemhez kapok... "Jó, hagyjuk! Megnézem azt az ausztrál recepcióst, aki egy japán nevet látva egyből belövi a nemét is!"

Ezeket azért is tartom fájdalmasnak, mert képet ad arról, hogy mibe veszi a női rajongóit. Akinek ezek kellenek, akinek ezek örömöt okoznak, az... Nem is írom le. Meg egyébként az is érdekes, hogy az anime úgy hágja át a japán protokollt és illemszabályokat, ahogy nem szégyelli. Amikor japán nyelvórára jártam, mondta a tanárnőnk, hogy ne animékből tanuljunk japánul. Ez a Free!-re különösen igaz. Kezdve azzal, hogy nagyon ritka az, hogy két ember egymást kölcsönösen a keresztnevén hívja. Azt jobbára akkor szabad, amikor a név tulajdonosa ezt maga ajánlja fel. Az egyébként nagyon közeli, már-már testvéri minőségű kapcsolatra utal. Amikor meg azt hallottam, hogy "Haruka-senpai" ... Ez konkrétan a "Szia uram!" japán megfelelője!

És egyébként az az érdekes, hogy az anime később ledobja magáról a női szereplőknek kedvező jeleneteket, és elkezd ténylegesen pasis lenni. Ebben sokat segítenek az új karakterek, akiknek ráadásul ténylegesen fiúnevük van. Bár pont szegény Momotaro nevével lőttek félre, mert neki van egy bátyja, és a japán fiúneveknek van egy olyan szabálya, hogy a ~taro végződésű neveket csak elsőszülött fiúgyerekek kaphatják. A jelentése is az, hogy "nagy gyerek". Momotaro, mint másodszülött fiú, a ~jiro végződésű névre lehetne jogosult. Tehát "Momojiro", nem tudom, hogy van ilyen név a japán névtárban. Meg ott van Kirishima Ikuya is, aki szintén szimpatikus. A ~ya végződésű neveket is csak fiúk kaphatják. Meg az egész mű elkezdett áttérni a fiatal férfiakra jellemző problémakör feszegetésére, és ez üdítően hatott a franchise második felére. Így az egész önazonosabbnak tűnt. Nincs olyan komoly bajom az első felével sem, ami miatt soha nem nézném újra, de zavaróak azok az elemek, amikkel kedvezni akarnak a lányoknak.

Másfelől meg pont a Kyoto Animation az a stúdió, amelyik egyékbént kiválóan alkalmas arra fókuszáljon az emberi kapcsolatokra. Ez ugyanis az a stúdió, amelyik messzeföldön híres a kiváló minőségű animációjáról, szinte megelevenednek a karakterek a szemünk előtt. Ugyanakkor pont emiatt nem alkalmas a Kyoto Animation arra, hogy dinamikus sportaniméket animáljanak. Úgyhogy a Free! minden szempontból telitalálat a stúdió számára. Nagyon szépen rajzolták meg a karaktereket, az animáció is csodálatos. A vizuális metaforák meg varázslatosak! Ugyanakkor volt bennem egy olyan gondolat is, hogy a stúdió magas színvonvalú animációja esetleg lehetőséget ad az anime hibáinak elfedésére is.

Mindent egybevetve a Free! egy olyan anime, amiről azt gondolom, hogy embere válogatja, hogy ki hogy gondolkodik róla. Aki elvárja a valóságot, azt zavarni fogja az anime furcsaságai, aki viszont egy konform műre vágyik, annak pont ez a tökéletes anime, mert az idealista karakter animáció és jelenetek remek lehetőségek nemcsak a valóság kizárására, de álmodozásra is egy jobb világért. Aztán, hogy tesz-e érte, vagy bőven beéri, ha animében lát ilyet, és bezárkózik a kis világába, az megint más kérdés. A magam részéről a legjobb gondolkodásnak azt tartom, ha valaki nemcsak egy ideális világot lát a Free!-ben, hanem tesz is érte a valóságban. Csak ez nagyon nehéz, tapasztalatból mondom. Az idei nyári szezonból a Hikaru ga Shinda Natsu az egyik nagy kedvencem. Ebben mondott Hikaru Yoshikinek valami olyasmit (nem idézem pontosan), hogy "Mi azért szeretjük ennyire egymást, mert sajátságosan látjuk a világot." Ebben az egy mondatban minden benne van!

A napokban megszereztem a 10. Nintendo Switch játékom, ami szintén régi vágyam volt. Ez pedig nem más, mint a Sonic Origins. Kifejezetten igényes kiadásnak tűnt, ráadásul új konzolon is lehet játszani a klasszikus Sonic játékokat.

És nem csalódtam. Jól néz ki a díszdoboz, a hátsó borító is. A hozzáadott artbook ugyanakkor némileg csalódást keltő, hiszen csak egy 20 oldalas füzet. A rajzok koncepciók érdekesek, van néhány "eredetrajz", de nem igazán éreztem, hogy olyan jellegű titkokat megtudok, mint a Super Mario All-Stars Wii kiadásának artworkjéből. Bevezetőnek jó, megadja az alaphangulatot, de azt gondolom, hogy ez a kiadvány leginkább azoknak érdekes, akik most ismerkednek komolyabban a Sonic világával.

De mivel nincs annyira sok limitált kiadású játékom, ezért örültem ennek is. Inkább a játék, az, ami érdekes. Mivel "Origins" ezért az alapjátékok játszhatók, melyek Sega Mega Drive-ra jelentek meg, valamint tartalmazza a Sega CD kiegészítőn játszható Sonic CD-t is. Kiegészítőként tölthetők le a Game Gear játékok, melyekből nem kevesebb, mint 12 van, így jön ki az összesen 16 játék.

A játék menüje nagyon hangulatos, nagyon jól néz ki. A játékhoz bőven vannak beállítási lehetőségek, hogy a magunk ízlése szerint játsszunk. Ez lenne jó, amit a Nintendo eltanulna a Segától, és nem azzal az attitűddel adná ki az újabb remake-jeit, hogy a rajongók úgyis megveszik.

Ami kellemes meglepetés volt, hogy most játszottam életemben először komolyan a Sonic CD-vel, és hihetetlen gyorsan ráéreztem a játékra. Elsőre nagyon messzire jutottam el, egészen az 5. zónáig, így majdnem végigjátszottam az alapjátékot. Csak ott valahol nagyon elakadtam, és nem tudtam, hogyan kell továbbjutni. Mindenképp ránézek még. Egyébként sem lehet egyszerre végigjátszani, hiszen a pályák nemcsak széltében-hosszában hatalmasak, hanem az időutazásnak köszönhetően két alternatívája van (múlt és jövő), így a játék tartós szórakozást nyújt. És ott a többi játék is... Akarok én más játékot magamnak?

Szóval jó lesz ez, fogom játszani mindenképp. Az kellemes meglepetés volt, hogy a belsejében is volt papír. Azt hittem, egy rövid leírást kaptunk, de csak egy garancialevél a kis könyvecske. Illetve a hátulján van a kód, amivel a DLC-t kiválthattam. A kifordítható Sega Mega Drive stílusú borító is nagyon jó ötlet, amivel ténylegesen Sega hangulatú lesz a játék. Tehát vannak jó dolgok ebben a kiadásban, de lehetett volna teljesebb is. De mivel az ára is inkább budget-árú, ezért inkább arrafele hajlok, hogy érdemes beszerezni ezt a kiadványt.

Oly régóta kerestem már a New Super Mario Bros. U Deluxe-et Nintendo Switchre! Valamiért nagy ritkaság lett, miután megjelent és elkeltek a bolti példányok, nem nagyon találni használni. Az N-Conon is mindig mondtam bagszinak, hogy ha hoz valaki New Super Mario Bros. U Deluxe-ot eladásra az N-Conra, az stipi-stopi, az enyém! De soha nem hozott be senki Mariót eladásra. Végül a Hardveraprón találtam tegnap egy eladó példányt. És meg is jött,

Ez a legkomplexebb New Super Mario Bros. játék, a New Super Luigi U-val és minden extrával, ebben van a legtöbb tartalom. Ezt 100%-ra végigjátszani szép lenne. El is kezdtem ma! Az első két világ már kész is van. No, nem teljesen, mert néhány csillagérme hiányzik, de amit csak lehet, igyekszem beszerezni. Így is megpróbáltatás a játék: Egy világ egy óra, és van néhány küzdelmes csillagérme. Az első világ a füves, a második meg a sivatag. Ezután pedig irány a tengerpart.

Lesz dolgom a játékkal bőven, hiszen a New Super Luigi U kifejezetten nehéz játék, plusz vannak küldetések is. Abban is mik lehetnek... Tehát lesz dolgom bőven, de készen állok rá!

Szerintem el is leszek egy darabig ezzel a játékkal. Ezzel együtt immár 9 játékom van Nintendo Switchre.